Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-07 / 56. szám

£r"w 4/Pf V xslimw 1981. MÁRCIUS 7., SZOMBAT KIÁLLÍTÓTERMEKBEN Ecsettel írt krónikák Németh Lajos említette leg­utóbbi interjújában, hogy min­den művészeti és művészettör­téneti irányzatot elfogad, ha minőség hitelesíti. így va­gyok én is Barabás Márton és Kórusz József képeivel. Két nemzedék, két küllőn elgondo­lás, s mindkettő az érték ré­vén válik izgalmassá. Szimultán ösvény Barabás Márton képei a Stúdió Galériában tekinthetők meg. Még nincs harmincéves, Kokas Ignác és Kocsis tanít­ványaként végzett a Képző- művészeti Főiskolán, s egy műve mór szerepelt 1980-ban a Velencei Biennálén. Öt is hevesen foglalkoztatja az ak­ciófestészet. Nála több ez programnál, eredménnyé vá­lik. Eredménnyé, mert a hang­ra alkalmatlan zongora égeté­sével ő képzőművészeti egy­séggé tudta átalakítani e ki­mustrált tárgyat, s az idő és tér mindenütt és mindenkor jelenlevő szimultán egységét. Ha egy zongora ilyen tovább teremtésre képes, mennyivel több lehetőség rejlik az em­berben? Barabás Márton az akciót nem a horror, a meg- hökkentés, nem a félelemkel­tő mutatvány, az agresszió irá­nyába, hanem a humánum, a szépség állomása felé fordítja. Nem robbantja, hanem építi a világot. Rendezett festői sí­kokban helyez el belőle egy darabkát, a zongora halott hangja színben él tovább. Arra is alkalmazza, hogy Maja­kovszkij egykori „Nadrágba bújt felhő”- jét érzékeltesse fedelével, egy futurista verset, — más táblái arcképpel, be­tűkkel kiegészítve északi uta­zást jelöl, Osilót, — vagy pán­céltőkéje Korpusz-ra emlé­keztet, az élet magányára. Már híressé vált képe, a Pillangó utca, mely nemcsak a buda­pesti Metró-állomást nevezi meg csúsztatott képírásának Kórusz József: Duna menti táj leleményével, hanem az idő és a tér egymást követő szimul­tán alapegységeit. Zebegényi tájak Kórusz József Szőnyi István­tól vette át küldetését. Hason­ló szellemben fest, rajzol ma is. Szőnyi özvegyének meghí­vására 1961-től hat évig volt a zebegényi Szőnyi-ház ven­dégművésze feleségével, Kiss Terézia festőművésszel együtt. Kezdeményezője a Szőnyi Ist­ván emlékmúzeumnak, a sza­badiskolának, 1976-ban meg­alapította és vezeti a Zebegé­nyi Műhelyt. Horváth Béla így jellemzi munkásságát, ezen ki­állításának anyagát: „Itt a Kisduna-Galériában Duna menti képeket állít ki, a Du­nakanyar sajátos szépségeinek igézetében készült munkákat, amelyeknek tárgya szinte ki­vétel nélkül a víz, a vízpart s ami ennek mentén látható Nagymarostól Zebegényen át Tahiig.” S bizony ez a forrás kimeríthetetlen, gazdagsága a maga állandóságában annyira változó, hogy Kórusz József lényegét és teendőit is meg­határozza. Ö a Dunakanyar R ADIOFIGYELO A 04, 05, 07 JELENTI. Egy­mást követő napokon, szer­dán délelőtt és csütörtökön este jelentkezik rendszeresen Petress István műsora. Ha­gyományosan más-más ven­déget hív, illetve máshova megy vendégségbe a műsor­vezető szerkesztő, hogy egy- egy területébe alaposabb be­tekintést nyújtva megismer­tesse hallgatóságát a rendőr­ség, a mentők, a tűzoltóság tennivalóival; a bűnügyek, balesetek, tűzesetek nyomán levonható következtetésekkel, tapasztalatokkal. A legutóbbi adást a buda­pesti rendőrkapitány hivatali szobájából közvetítették. Ez­úttal a főváros közbiztonságá­ról — ezt a házigazda jónak értékelte —, a szaporodó bűn- cselekmény típusokról — ilyen a villamoson, buszon, s álta­lában a zsúfolt helyen, sok ember között elkövetett zseb­tolvajlás és magánszemélyek sérelmére elkövetett lopás — esett szó. Elismerő szavakkal emlékeztek meg a rendőrség egye terebélyesedő igazgatás- rendészeti tevékenységéről — amiyen az útlevél és engedé­lyezési ügy, különböző bizo- . nyítványok kiállítása —, amit ugyancsak emelkedő színvona­lon látnak el a fővárosi ka­pitányságokon. Eközben vonalvégre kapták a mentők és tűzoltóság ügye­leteseit is, akik a legutóbbi eseteik ismertetése mellett szóltak a rendőrséggel való harmonikus együttműködésről, mely például a mentőkkel ki- lencvenhárom esztendős múlt­ra tekint vissza. Érdekes műsor volt. FÖLDÖN, VIZEN, LEVE­GŐBEN. Utazó nemzetté let­tünk. Ha bepillantunk egy-egy utazási irodába, már a tél vé­gén is valóságos tömeget ta­lálunk. A tavaszi-nyári-őszi utiprogramokkal ismerkednek az emberek, hogy érdeklődé­süknek és pénztárcájuknak megfelelő utat válasszanak. Megtérve kalandozásainkból időnként elővesszük a külföl­dön készített fényképeket, s felidézzük a számtalan kelle­mes, furcsa, olykor mulattató emléket/ amilyet minden utunk során bőségesen gyűj­tünk, utazzunk bár egyedül, vagy szervezetten, csoporttal. Görögországba, noha gim­nazista korom óta készülök, még nem jutottam el. Ennek az utiműsornak , jóvoltából most ott jártam, Sinkó Péter, a kabarérovat szerkesztőjé­nek segítségével, aki egy — szerencséjére — jói szervezett IBUSZ-úton járta végig a cso­dálatos mediterrán ország szépséges tájait. Mégsem ez volt e műsornak a fő értéke, hanem, hogy kitűnő, magyarul tökéletesen tudó athéni cice- ronéja jóvoltából a mai gö­rögség lelkülstével, mentali­tásával, életével, szokásaival ismerkedhettünk meg. Idegenvezető hitvallásnak is tekinthető, amit mondott, nem csak azzal akarja megismertet­ni az országba érkező turis­tákat, amit útikönyvekből megismerhetnek, történelmi tanulmányaik során megtanul­tak, hanem és sokkal inkább a mai görögség és a görög nemzeti műit jelen kapcsola­tával, amely egyebek között valóságos népfölkelést ered­ményez, ha az országból bár­milyen, a nemzeti múlthoz tar­tozó tárgyi emléket akárcsak időlegesen is ki akarnak vinni. De a hetvenperces műsor ideje elegendőnek bizonyult arra is, hogy összehasonlítsák mi az, amit mi magyarok és ők görögök egymástól megta­nulhatunk. Megtehették, hi­szen az athéni idegenvezető késő ifjúságáig hazánkban élt. S ha a szerkesztő-riporter szándéka az volt, hogy felkelt­se a kíváncsiságot e szép or­szág iránt árokban, akikben eddig nem élt iránta vagy el­mélyítse bennünk, akik rég­től fogva vágyódunk oda —, nos azt hiszem az maradék­talanul sikerült neki. , Bányász Hédi krónikása, egy Szőnyinél dia­dalra juttatott szemlélet őr­zője és csöndes továbbterem- tője. Minden munkáján átsüt a lelkiismeretesség, a dolgok iránti emberi tisztelet és festői alázat; a minőség. Ez az ő világa. Más, mint Barabás Mártoné, de legalább annyira igazi. Pappolunk Kórusz József tárlata a Kis- duna Galériában március vé­géig látható. Az ironikus cí­mű PAPPOLUNK kollekció a Dorottya utcai kiállítóterem­ben tekinthető meg a hónap közepéig. Alkalmazott grafiku­sok .munkáit láthatjuk, szelle­mes ötletekkel vonul fel Ba­logh István, Szilvásy Nándor, Papp Gábor, Görög Lajos Er- nyei Sándor, Máté András, Flinta József, Zelenák Cres- cencia és Heinzelmann Emma. A ■ kritika alábecsülte ezt a bemutatkozást, hiszen nem vi­lágrengető produkcióval szol­gálnak. Becsületes, megbízha­tó, alkalmazott grafikusi ér­tékekkel, melyhez jóízű hu­mort is társítanak. Ezt akar­ták. Nem többet, nem keve­sebbet. Losonci Miklós Csehszlovák Kultúra Harminc évvel ezelőtt nyi­totta meg kapuit Budapesten — a szocialista országok ha­sonló intézményei között el­sőiként —, a csehszlovák kul­turális és tájékoztató központ. Tibor Chovan igazgatóhe­lyettes pénteken a Népiköztár­saság útjai központban ebből az alkalomból tartott sajtótá­jékoztatóján elmondotta: éven­te csaknem 300 rendezvényt és több száz csehszlovák—ma­gyar baráti találkozót, filmbe­mutatót szerveznek a Haza­fias Népfront bizottságaival karöltve. A programok §0 szá­zalékát vidéki városokban, falvaikban, elsősorban iskolák­ban, szövetkezetekben tartják, s a látogatók száma évente eléri a félmilliót. A jövőben rendezvénye: szá­mát nem növeli a kulturális központ, inkább arra törek­szik, hogy a társadalom min­den rétegét vonzó programokat állítson össze. TUDOMÁNYTÖRTÉNETI RITKASÁGOK Páratlan dokumentum Szenzációs tudománytörté­neti dokumentummal gazda­godott a Magyar Nemzeti Múzeum. A századforduló ma­gyar tudósának, Eötvös Le­rónának, a gravitációs tér ku­tatójának saját kezéről készi- tett röntgenfelvétele került a birtokukba. Az 1896. ja­nuár 16-i keltezésű fotókópia különleges érdekességét az adja, hogy Röntgen német fizikus a róla elnevezett su­gárzást alig egy hónappal e felvétel előtt ismertette a vi­lág előtt. A múzeum munkatársai tudtak Eötvös kísérletéről, a felvételről, ugyanis a Termé­szettudományi Közlöny 1896. januári száma megírta a tu­dományos eseményt. A képen — amely magántulajdonból került a múzeum birtokába — jól kivehető a tudós négy gyűrűje is, melyet bal kezén hordott. A dokumentum hi­telességét dr. Klupathy Jenő egyetemi tanárnak, Eötvös Loránd egykori tanársegéd­jének, a BEAC sportklub meg­alapítójának aláírása is bizo­nyltja. Ugyancsak a Nemzeti Mú­zeum új szerzeménye Germa- nus Gyula, a két évvel ez­előtt elhunyt orientalista író­asztala, amelyet hajdan Gör­gey Artúrtól kapott ajándék­ba. Az 1916-ban Visegrádon elhunyt egykori honvédtá­bornokot személyes kapcso­lat fűzte az elsősorban arab nyelvészettel és kultúrtörté­nettel foglalkozó tudóshoz. Huszonhárom darabból ál­ló dokumentumgyűjtemény ke­rül Petschauer Attila hagya­tékából is a múzeumhoz. A HÁROM KÖZÉPDÖNTŐBŐL KETTŐBEN Hagyományőrző pávák A Röpülj páva népdalver­seny újabb felhívása ismét nagy érdeklődést váltott ki a műfaj művelői körében. Ezer­harmincnyolc jelentkezőből összesen kilencszáznyolcvan- hat szólistát és együttest hall­gattak meg a verseny során, s közülük választották ki a TV nyilvános középdöntőin sze­replő harmincat. Csoportelsőként Ezeken a nagy számokat nézve, őszintén örömünkre szolgál, hogy a három közép­döntőből kettőnek Pest megyei résztvevője is volt. Mindjárt az első alkalommal Tökről Kozma József né Sárái Éva képviselte megyénket. Két székely népdalt énekelt, a másodikat Kodály feldolgozá­sában, Varasdy Emmi zongo­rakísérete mellett. Nagyon szép előadásban hallhattuk mindkettőt. Külö­nösen a Rossz feleség kezdetű ballada kapott meg drámai erejével. A dalok belülről ára­dó hatását segítette az eredeti székely — völgységi — népvi­selet, a kéziszövésű kék, pi­ros, feketecsíkos szoknya, a fehér ingváll és a kis fekete mellény. — Honnan sikerült a ruhát megszerezni? — Az Állami Népi Együttes tagja vagyok, ott kaptam köl­csön a fellépésre. — Tisztán csengő, drámai erejű hangja van, hol tanult enekel-ni? — Pesti kisgyerekként a Váci utcai zenei általános is­kolába jártam. Kocsámé volt at énektanámőm, ő szerettette meg velem egy életre a ze­nét. A folytatás is szerencsés volt A gimnáziumban szintén fontos szerepet játszott az ének. Akkor indultam életem első népdalversenyén, s mind­járt egy varsói utazást nyer­tem. Most már nyolc éve a Magyar Állami Népi Együttes tagja vagyok. Tökön lakunk férjemmel és két óvodás korú gyermekemmel. A Viharsarok — tíj kiadásban DOKUMENTUM JELLEGŰ IRODALMI OLVASMÁNY A Szépirodalmi Könyvki­adónál jelent meg a Vihar­sarok harmadik kiadása az 1937-es kiadás képanyagával együtt. A kötet tartalmazza a Viharsarok-per törvényszéki tárgyalásának anyagát, amely annak idején nagy vihart ka­vart. A per anyaga szintén megjelent korábban füzet­alakban, mégpedig a Márciu­si Front adta közre, s a rö­vid előszót Erdei Ferenc, Ily- lyés Gyula és Veres Péter írta alá, vállalva ezzel az ügy minden ódiumát. A mostani kötetet az író fia, Féja Endre rendezte sajtó alá, részleteket közölve a korabeli sajtóban megjelent írásokból, kriti­kákból. Felhördült az úri osztály A könyv újraolvasása so­rán ma is megborzong az em­ber: hát ilyen is volt, ilyen nyomorúságban tengődött Ma­gyarországon hárommillió ember, hát lehetséges a sze­génységnek ilyen foka, a meg­aláztatásnak ilyen mélysége?! Fel is hördült az úri osztály, amikor a Magyarország fel­fedezése sorozatban,' Sárközi György szerkesztésében nap­világot látott a kötet. A Vi­harsarok olyan forradalmi mű lett, hogy a Horthy-kormány- zat betiltotta a sorozat továb­bi köteteinek megjelentetését, Féja Géza könyvét pedig el­kobozta. Pedig az író nem tett mást, mint megírta a va­lóságot: a Tisza-vidéki ma­gyar dolgozó tömegek sötét nyomorúságát panaszolta el. S ez elég volt, hogy a szélső­jobb sajtó féktelen támadást indítson, s felét követelje a I könyv szerzőjének. A baloldali érzelmű írók vi­szont örömmel üdvözölték a Viharsarok megjelenését. Mó­ricz Zsigmond a többi között így. írt: , A szégyen égett az arcomon Harsogó elmerültségben ol­vastam ma egy könyvet, s egyórai olvasás után azon kaptam magam, hogy ég az arcom. Egyre jobban, ahogy a könyvbe beljebb hatoltam: a szégyen égett az arcomon. A szégyen az egész magyar életért, hogy ez lehetséges, és a szégyen, hogy én életem­ben valami mást is csináltam, mint ezt a lehetetlenséget ku­tattam volna. Darvas József pedig « így kiáltott fel: Féja könyve nem egyszerű adathalmaz, forrás­munka, hanem lélegzetelál­lító, hatalmas élményt nyúj­tó irodalmi mű — mely már pusztán az irodalmi élmény izgalmán keresztül is a vál­toztatás, a cselekvés szándé­ka felé lendíti az olvasót. Bálint György pedig a Gon­dolatban veszi védelmébe a Viharsarok íróját, s hangsú­lyozta, hogy a kormányzat a Féja ellen indult rágalom­hadjárattal a baloldalt akar­ta elnémítani. Nem sikerült. A Viharsarok túlélte az úri osztályt, s örök vádló maradt a feudalizmus, az úri elnyo­más ellen. Ezért volt helyes újra ki­adni ezt a művet, amelynek második kiadása 1957-ben je­lent meg. Az akkor frt be­vezetőben Féja fgy vall: E század frója hol villámfény­nél, hol pedig vaksötétben botorkál. Az emberiség űj élet felé tör, s ez nem történhetik nagy válságok, rendülések és áldozatok nélkül. S ha most immár több mint félszázad terhével vállamon számot ve­tek önmagámmal, ősz fejjel igazat adok a néhai ifjúnak, aki végtelenül hitt a népben. Aki azt hirdette, hogy a nép maga építse életét a saját ké­pére és hasonlatosságára. És midőn ezt mondom, nemcsak a dolgozó parasztságra gon­dolok, hanem a teremtők, a termelők, a verejtékezők osz­tatlan millióira, az egész nép­re. Egykor érettük született ez a könyv. Talán nem hiú igyekezet, hogy mint adalék és mint mű, ismét napvilágot lásson. Meggyőz, hogy jó úton járunk Valóban helyes volt ne­gyedszázaddal később újra, harmadszor is kiadni, külö­nösen azért, mert még jobban megmutatja, hogy a magyar nép, benne a parasztság, mi­lyen mélyről indult el, még jobban érezzük, hogy a szo­cialista forradalom milyen nagyszerű társadalmi válto­zást valósított meg. A Vihar­sarok meggyőz bennünket ar­ról, hogy jó úton járunk, mert a szegénységnek még a nyo­ma is eltűnt. S a kötet doku­mentum jellege mellett iro­dalmi olvasmány is, és a mi társadalmunk igazát erősiti. A mai nemzedék előtt felvil­lantja múltunkat, a kapita­lista-feudális rend minden szörnyűségét. S egyben erőt ad a mai munkához, amelyet szocialista társadalmunk to­vábbfejlesztése érdekében vég­zünk. Gall Sándor — A gyerekei életében jut-e valamilyen szerep a népdal­nak? — Otthon nagyon sokat gyakorolok, így már a teljes repertoáromat ismerik és szí­vesen énekelik is, úgy Hogy az utánpótlás biztosított — mo- solyodik el a fiatalasszony. Kozma Józsefné 115 pont­jával csoportelsőként végzett a szólisták között, vezetett még a második fordulóban is, de a közönségszavazatok pluszpontjainak hiánya elütöt­te a döntőbe jutástól. Talán ha az utolsó középdöntőben lép fel, minden másképpen alakul. Solymári nagymamák' Pest megyei volt a csopor­tok között a solymári asszo­nyok hagyományőrző népdal­köre. Hét asszony állt a szín­padon, negyvenhét és hatvan­öt év közöttiek, mindannyian nagymamák, régi sváb dalai­kat énekelték a hagyományos népi többszólamúsággal. Ked­ves, vidám, majd szomorú éne­kek követték egymást. Boros­házi Józsefné, Irtzl Tamásné, Wittmann Istvánná, Zwíckl G yörgyné, Vencel Istvánná, Cservenyi Ferencné, Posovsz- ki Mihályné gyermekkora óta együtt énekel. Kétszáz sváb népdal közül választották ki azt a csokrot, amellyel most felléptek. Az énekek hangulatát min­denki megérezte, sajnos, a szö­veg humoros fordulatai a nyel­vi nehézségek miatt homály­ban maradtak. Nőni, Médi, Rézi — már a keresztnevek is jelzik a német nyelvterüle­tet, de erre utalt a solymári népviselet is, amelyben szín­padra léptek. A két alsószok­nyán aprómintás rakott alj, felette fekete kötény, mely különleges módon válik az ünnepi viselet díszévé. — A rumburger lenvászon­ból készült kötényt, hájfesté- kes keményítővel sötétkékre vagy feketére festjük, majd szárazon márványlapon más­fél óra hosszat mángoroljuk egy megfelelő formájú üveg­gel. Azután jön a hajtogatás, amitől éles, érdekes kockák formálódnak rajta — avat a titokba Wittmann Istvánné. — Mit nyújt a csoportnak az éneklés? — Mindannyian barátnők vagyunk. Hetente egyszer pró­bálunk, ilyenkor éneklés köz­ben minden gondunkat-bajun- kat elfelejtjük. Nagyon szeret­jük az együttes fellépéseket Is. A szintén 115 pontot elért együttes sem jutott a döntőbe, de áz egész országnak meg­mutatta megyénk érdekes ze­nei hagyományainak egyik ágát, a sváb nemzetiségi nép­zenét. Ám különös módon mégis lesz Pest megyei résztvevője a Röpülj páva döntőjének. Ugyanis a Greges Mária—Frey Erika kettős előadásában fel­hangzó szerb népdalokat a héttagú pomázi tamburás ze­nekar kíséri. Hajós Anna i l Á

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom