Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-31 / 76. szám
4 W sr/linap 1981. MÁRCIUS 31., KEDD REICHT BRÜDERLICH DIE HAND Tovább él a szó és a dal Részlet a híres pilisvörösvári lakodalmasból Hatmágyi Péter felvételei „Reicht brüderlich die Hand! — „Nyújts baráti job. bot!" — szólt az embléma felirata a színpad körfüggönyén. Az invitáló felhívást tavaly tette ismét közzé a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetség, ennek jegyében indította útjára azt a vetélkedősorozatot, amely hatásosan segítette a magyarországi német népdal, népzene és néptánc hagyományainak feltárását. A nagyszabású népművészeti rendezvény sikerét bizonyította vasárnap az oroszlányi városi művelődési központban megtartott országos döntő, me- , lyen az északi megyék, Fejér, Győr-Sopron, Komárom, Veszprém, Pest megyében, valamint a Budapesten élő német műkedvelő népművészek legjobbjai mérték össze tudásukat. (A déli megyék képviselői április 26-án Bonyhádon lépnek közönség elé.) Apáról fiúra Klotz Miklós, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének titkára* megnyitójában természetesen a jelenlevők anyanyelvén — németül — egyebek között elmondta, hogy az elmúlt hónapok során háromezren vettek részt a megyei találkozókon, az érdeklődés meghaladta a várakozást. Minden ember eléri azt a kort, amikor keresi azonosságát szűkebb és távolabbi környezetével. Ha kisebbségből jön. a látszólagos ellentmondás ellenére, hamarabb van esélye fellelni ezt az azonosságot emberként, állampolgárként, végül egy nemzetiséghez tartozóként E sok százados igyekezetnek köszönhető hogy a magyarországi németek is olv sokat megőriztek apáik dalaiból, meséiből, álmaiból. Egyfajta ösztönös törekvés etnikai közösségük fenntartására tette lehetővé, hogy ez az ezerszínű, sajátos hangulatú, távoli világot tükröző folklór eredeti szépségében, gazdagságában, megkapóan gyöngéd lírai tisztaságában öröklődjék generációkon át apáról fiúra. Zöld lombú völgyek ölén meghúzódó kis falvak százaiban él tovább a szó és a dal, oly régi időket idézve, melyekig már nem nyúlhat vissza az emlékezet. De az érzelmi és értelmi kötődést, az ösztönös vagy tudatos emberi, nemzeti identitást jelzi, például hogy mind több német nemzetiségi tanuló vesz részt az anyanyelvű oktatásban. Táncosok, mesemondók Pest megyében is érthető érdeklődés kísérte e népművészeti rendezvénysorozaton. Sóik százan nyújtották baráti jobbjukat, közülük a legfelkészültebbek, a pilisszentiváni, a pilisvörösvári és a solymári németek képviselték Pest megyét az oroszlányi országos döntőn. Reicht brüderlich die Hand!... — szállt a hat csol- noki népviseletbe öltözött lány ajkáról köszöntőként a dal. (Később a műsor második részében ismét viszontláthattuk őket, nagy sikert arattak.) E kulturális találkozóról általában elmondható, hogy jól töltötte be feladatát, méltóképpen vonultatta fel a változatosságában is egységes német nemzetiségi kultúra hagyományait, a sajátos zenei anyanyelv jellegzetes színeit, dallamvilágának mélyen élő harmóniáit Zenészek, énekesek egyedül, vagy csoportosan, táncosok és meséket mondók, fiatalok és idősebbek szereztek sok-sok örömet a színháztermet zsúfo- | iásig megtöltő, értő közönség- I nek. A számos női, férfi, vegyes kórus között nagyszerűen szerepelt a Neubrannt Ferenc vezette pilisszentiváni énekkar és a Kelemen Istvánná vezényelte solymári férfikar. Mindkét Pest megyei kórus külön érdeme, hogy helyi gyűjtésű dalokat mutattak be, kitűnően in- tonálva, tiszta szólamokban. Értékes díjak A pilisszentivániak egyébként a szövetség diját, a solymáriak a Pest megyei Tanacs különdíjat vehették át a zsűri elnökétől, dr. Wild Frigyestől, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége tiszteletbeli elnökétől. Csak elismeréssel lehet szólni a részvevőkről, például a tizennégy éves ifj. Stark György virtuóz trombita játékáról, no és az országos döntő kétségtelenül legnagyobb sikeréről, a pilisvörösvári együttes produkciójáról. Eredeti hangulatában varázsoltak elénk Wenczl József koreográfiájában, ugyancsak helyi hagyományok alapján, tánccal, dallal, muzsikával egy sváb esküvőt. A jórészt fiatalokból álló együttes a Művelődési Minisztérium díját érdemelte ki. Amikor a díjkiosztás után a színpadon legördült a függöny, a művelődési központ modern épülete vidám polkáktól lett hangos. Nézők és előadók együtt ünnepelték nemzetiségük szép hagyományai szerint a közös sikert, a német kulturális találkozó legértékesebb eredményét: élő, népet gazdagító nemes tradíciók igaz felelevenítését, benne önmaguk újrateremtését. Khim Antal A solymári férfikar műsorában helyi gyűjtésű népdalokat hallhatott a közönség A tündén realizmus mestere a Gelléri Andor Endre író születésének 75. évfordulója ä alkalmából hétfőn koszorúzás! ünnepséget rendeztek | Óbudán — a Selmeci utca 25. szám alatti, egykori lakó- I házánál. Az épület falán lévő márványtáblára elhelyez- | ték a megemlékezés virágait a Művelődési Minisztérium. I a Magyar írók Szövetsége, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a | III. kerületi tanács és a Hazafias Népfront III. kerületi I Bizottságának képviselői, valamint családtagjai, tisztelői. Életműve nem tesz ki könyvtári irodalmat,, összes művei egy vaskosabb kötetben elférnének — Gelléri Andor Endrét mégis a modern magyar novella egyik mestereként tartja számon az irodalomtörténet. írói sikerekben korán része volt, tizenhét éves korában közölte első novelláját Mikes Lajos az Est című lapban, nyugodt alkotói munkára azonban sohasem volt módja a megélhetés gondjai miatt. Hányatott sorsa megakadályozta az általa annyit tervezett nagyregény megírásában; egy kisregény vagy inkább novellaciklus (Nagymosoda), egy töredékes önéletrajzi regény (Egy önérzet története) és két kötetben ösz- szegyűjtött novellái alkotják életművét — fénye mégsem fakul az idővel, különböző válogatásokban közreadott novellái ma is népszerűek, egy különös, utánozhatatlan írói világ élményét nyújtják az olvasóknak. Novelláinak alakjai a társadalmi lét peremén vergődnek; kicsinyes ábrándokat kergető kisemberek, álmodozó gyerekek, koldusok, csavargók, mesterlegények, megélhetést remény nélkül kereső munka- nélküliek, munkába belerokkant, megkeseredett asszonyok. Történeteinek színhelye gyakran Óbuda, ahol felnőtt; de nem Krúdy bensőséges kiskocsmáinak élete, hanem az igazi külváros: téglagyárak, poros műhelyek, pincelakások sötét világa. A magyar próza számára ő fedezte fel ezt a „külvárosi sivatagot”, ahogy a költészetben József Attila. Jól ismerte ezt a világot, maga is a lét szélére szorult emberek életét élte. A gimnázium és az ipariskola elvégzése után — önéletrajzi vallomása szerint — 24 éves koráig volt már géplakatos, pénzszekrény- készítö, kelmefestő, gyári rajzoló, ügynök, atléta, hivatalnok. gyermeknevelő, munka- nélküli. Gelléri Andor Endre novelElkötelezett krónikás FARKAS ALADÁR SZOBRAI, KISPLASZTIKÁI- A szobrászművész minden gesztusa, szava, alkotása a | szabadságért, a nemzeti függetlenségért, a munkásosz- 5 tály győzelméért harcolók előtti tisztelet, a velük való § azonosulás megfogalmazása — ezekkel a szavakkal nyi- = tóttá meg tegnap, március 30-án Oelmacher Anna mű- | vészettörténész azt a kiállítást, amelyet Farkas Aladár § szobrászművész alkotásaiból az MSZMP Pest megyei | Bizottsága oktatási igazgatóságán rendeztek. A mintegy | két hétig nyitva tartó bemutató az oktatási igazgatóság I és a szabadfoglalkozású képző- és iparművészek párt- I szervezete kiállítássorozatának igen jelentős állomása. MINDEN SZOBRA vezércikk, felszólítás időszerű emberi teendőinkre. Minőség és időszerűség azonos aránnyal ötvöződik szobraiban. 1909- ben született Újpesten, diplomát az egykori Iparrajzisko- lában kapott. A világ érvelését figyelte, küzdőtársuk lett a jó eszméknek; harcosa a nemzetközi munkásosztály igazságának. 1937 és 1939 között Párizsban dolgozott, és Picasso Guernicájával azonos időben mintázta meg a Spanyol anyát. Szobrászilag kifogástalanul, ugyanakkor a munkásszolidairitás jegyében. Ez az intemacionális jelleg művészetének állandó eszméje. Tagja volt a Szocialista Képzőművészek Csoportjának és művekkel támogatta mindvégig a haladás ügyét így születtek meg koreai, vietnami sorozatai, azon szobrok is, melyeket az 1956-os eseményekről mintázott. A KOR elkötelezett krónikása Farkas Aladár. Minden szobra mementó és felszólítás, társadalmi igazságtétel. így álltak szobrai Sallai és Fürst igazsága mellé, ilyen szemlélettel idézte Í953-ban Hirosimát. Korunk égető problémái miatt alig maradt ideje, hogy magántermészetű élményeiről is számot adjon. Az Anyám ritka kivétel, megalkotásával teret engedélyezett önmagának ahhoz, hogy szob- rászi vallomásban számoljon be élete egyik főszereplőjéről. Vietnami harcos kas Aladár emberi, kommunista meggyőződésével vállalja a kisemmizettek panaszát, gyötörtségét — és győzelmét is szobraiban. MÜVEINEK nagy családjához tartozik az újpesti portré 1932- ből, a Kohász figurája, az 1968-as párizsi diáktüntetéseket is magában foglaló Gall kakas, a majd három évtizeddel előtte születő Ébredő Afrika is, az 1964-ben készült vietnami lovas. Minden kontinens hazája, minden forradalmár elvtársa. Minden drámát, tragédiát feljegyez, érzékelteti, hogy a történelmi haladás nem sétagalopp — féllábú rokkantak szegélyezik a felfelé mutató ösvényt. Szobrainak egyenlege két erénnyel rendelkezik. Egyrészt tartalmazza a spanyol, görög, magyar, szovjet, koreai, vietnami harcosok, katonák, forradalmárok, hazafiak általa látott és megörökített arcát, tekintetét, alakját, másrészt épített és őrzött hitét. Forradalmár szobrász Farkas Aladár. Vállalkozása olykor eposzi méretű. 1964-ben készült „Átkelés a hídon" című munkájában a 20-as létszámú szobrászi csoport egyetlen vonulás a függőhídon előre. S ez az irány az emberiségé is. Az előőrs alakja kezével hívja az utána igyekvőket, a sebesültszállítókat, géppuskásokat, férfiakat, nőket, gyerekeket. A TEGNAP NYÍLT gyűjteményes kiállítás szuggesztív és meggyőző, propagatív ereje láttán óhatatlanul azt kérdezzük Farkas Aladártól — önmagunktól is —; mi lesz e jeles művész teendője, ha az értelem és a nemzetközi munkásmozgalom ereje révén nem lesz Korea, Vietnam után újabb konfliktus a Földön. Nem késhet a válasz; bárcsak megszületne már az a jelen, a szobrásznak lesz, marad teendője megörökíteni a világ, az ember békéjét, nyugalmát, méltóságát. Losonci Miklós TV-FIGYELÓ Farkas Aladár szobrászi életművének jelentősége nemcsak esztétikai eredményeiben rejlik, hanem abban is, hogy a kor dokumentumául szolgál. Nagyon hasonlítanak egymáshoz az 1930-as évek Európájának, az 1950-es esztendők Koreájának, az 1960- as évek Vietnamjának gesztusai. Nam a szobrász, az imperializmus tehet ezen ismétlődésről, arról, hogy Farkas Aladár szobrászata menekülőkre, halott gyermekekre, halott anyákra bukkan. Az élet valósága diktálta emberséghez, harcos humánumhoz hű lel- kületének törvényeiből születtek művei, mélyek a szobrászat ellentámadását is jelentették a hódítókkal szemben. Azt, hogy amíg szenvedés, elnyomás van a világon, FarIái a részletekig menően hiteles képet festenek a két világháború közti külváros szorongató világáról, de nem ragadnak bele a naturalista ábrázolás szürkeségébe. A legegyszerűbb, hétköznapi történetekben is felragyog valami költői fény, a legelesettebb figurában is ott él a jobbra, szebbre hivatott ember. Gelléri írói ábrázolásmódjának legsajátosabb vonása ez a kettősség: egyrészt a nyers, il- lúziótlan valóság, másrészt a valóság felett lebegő képzelet, varázslatra kész teremtő erő. Legtöbb figurája álom és ébrenlét határán él, mint például a „Varázsló, segíts!” című novellájának hőse, aki a képzelet segítségével akarja elviselhetőbbé tenni az elviselhetetlen életet. Kosztolányi Dezső — igen találóan — „tündéri realizmusnak” nevezte Gelléri sajátos alkotómódszerét. Rövid alkotó pályája tragédiába torkollt. 1941-től munka- szolgálatra hívták be, később betegen német koncentrációs táborokba hurcolták. A háború végén, 38 éves korában halt meg Welsben, kiütéses tífuszban. Életműve — töredékes formában is — sajátos, eredeti színfoltja, maradandó része a magyar irodalomnak. Angyal János Vasárnap. Rendes heti pihenőnapunk ebéd előtti óráiban láthattuk egykor a Vasárnap délelőtt című magazinműsorokat, amely sorozatot ugyan ki más, mint Vitray Tamás jegyezte és vezette. Egy afféle kedves és hangulatos időtöltőnek indult ez a vállalkozás, amelyet — legalábbis a nézők tapasztalatai szerint — arra szántak, hogy amíg a leves fő, illetőleg a hús sül, mind a háziasszonyok, mind pedig az étkekre éhes családtagok találjanak alkalmat a képernyőre nézni. Szó se róla, kezdetben tényleg volt mire ráfeledkezni. Hol egy kígyóbűvölő gyermek tekerítette magára a foltos hüllőket, hol meg azok az inkább mutatós, mintsem ötletes divatdiktátorok vetélkedtek azért, hogy ki tud fes- sebb női öltözékeket össze- pászítani. Néhány szóval minősítve: ha nem is valamiféle szenzációkkal, de azért jobbára élvezhető figyelni- valókkal trak tál ta publikumát ez a matiné. Hanem aztán Vitray — okkal, ok nélkül? — lemondott a műsor vezetéséről. Az aztán nagy sebesen időpontot is váltott: a fő étkezést megelőző jelentkezéseket a nagy kosztolások utáni ide-, odakapcsol- gatás követte. Ráadásul úgy, hogy a programvezérek személye sem maradt azonos, hiszen előbb Egri Jánost, majd Vágó Istvánt pásztázták ez alkalomból a kamerák. Most, vasárnap az utóbbit telepítették oda, ám azért nyilván nem őt lehet hibáztatni, hogy amúgy ez az egész kétórányi időtöltés egyáltalán nem ragadtatta tapsra az előfizetőket. Ha meggondoljuk, tulajdonképpen az éppen most véget ért idegenvezetői vetélkedő igencsak helyhez kötött lebonyolítása volt az oka minden álmoskodásunknak. így, az asztalok mellett tippelhetve uavanis aligha lehet olvan érdekfesrftő dolgokat produkálni, mintha, mondjuk, valóságos terepükön járkálnának, s szólnának azok a hivatásos vendégterelgetők. Még szerencse, hogy a hang- szerfúvósdi játék remek ötletnek bizonyult. Ilyen csodabogár zenészed masinákat egy rakáson látni, igazán nem mindennapi mulatság. Nemcsak az említett — és nem említett — tárgyak és személyek tűntek a néző szemébe, hanem olykor-olykor a szentendrei háztetők egy s más csoportja is, mivelhogy az élő adás egyik színhelye e szépséges Pest megyei művészváros volt. így hát némiképp saját műsortermésünk felemásságán bánkódhatunk. Mármint tehetik ezt azok, akik valami okból ott kucorogtak a készülékek előtt, ahelyett hogy sétálgattak volna azon a ragyogó fényességű délutánon... Bartók, a világszerte tisztelt és ünnepelt Bartók Bélára emlékezik mostanában a mi televíziónk is. Kamerái, mikrofonjai természetesen ott voltak a centenáriumi hangverseny ünnepi óráiban a Zeneművészeti Főiskolán, és ugyancsak egy jeles Bartók- mű, A kékszakállú herceg vára című opera elevenedett meg a zenés tv-színház produkciójaként szombaton este. Még a legkevésbé hozzáértő néző is megállapíthatta, hogy méltósággal teli, igazán szép előadás volt. S nem ok nélkül, mert a nemzetközi zenei élet kiválóságai tették hozzá: a két magyar szereplőn, Sass Sylvián és Kováts Koloson kívül a Solti György vezényelte londoni filharmó- nikusok. Az előfizetők külön örömére szolgálhatott, hogy mind az adás előtt, mind pedig azt követően, néhány megértető, a muzsikát és az életművet egyaránt méltató szót hallhattunk Szinetár Miklós rendezőtől, illetőleg a már említett karmestertől, így tényleg még a komolyzene világában teljesen járatlan halleatő is megsejthetett valamit Bartókból, Bartókról. Akácz László t PEST MEGYEI SIKER A NEMZETISÉGI FESZTIVÁLON
