Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-25 / 71. szám
VÁCI A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁS! ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 71. SZÁM 1981. MÁRCIUS 25., SZERDA Munkásszállás, garzonlakások a fonógyárban A rekonstrukció folytatódik Három esztendővel ezelőtt még arról folyt a vita, vajon mi lesz a sorsa a Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár váci gyárának? A vállalat ugyanis húzódozott annak a több millió forintnak az előteremtésétől. amely a legsürgetőbb munkavédelmi feladatok megvalósításához kellett volna. Mert a váci gyára tulajdonképpen, a hazai könnyűiparra egyébként már nem jellemző, igen elmaradott állapotok voltak jellemzőek: a gépek meghajtása és az alkalmazott technológia egyáltalán nem volt nevezhető korszerűnek. A vita akörül folyt, hogy a jövőben hová tartozzék a fonógyár? Már elkészült egy olyan miniszteri intézkedési terv — a városi pártbizottság hatékony közreműködésével —, amely a váci gyárat a Pamutfonóipari Vállalathoz csatolta volna. Ám közben a Hazai Fésűsfonónál is belátták, hogy nem ez a legjobb megoldás. Két esztendővel ezelőtt ezért hozzáfogtak ahhoz a nagyszabású felújításhoz, amelynek eredményeként napjainkban megszűntek azok a körülmények, amiket annak idején a szakszervezeti, és más vizsgálatok kifogásoltak. Kereslet — A padozattól a világításig mindent rendbetettünk, több gépet kicseréltünk, és áthelyeztünk — mondotta Berczelly Barnabás, a váci gyár igazgatója, akin már nem nagyon látszanak a régebbi, olykor indulatoktól sem mentes viták nyomai. — A vállalat 1978 óta mintegy 13 millió forintot költött a rekonstrukcióra. Ebből tellett egy új festődére is, s ezzel a legveszélyesebb üzemben is jelentősen javultak a munka- körülmények. Bár utólag könnyű okosnak lenni, de akkori vitapartnereink ma már belátják, hogy nekünk volt igazunk: a külpiacokon a helyzet úgy alakul, hogy egyre nagyobbá kereslet a kártolt szövet és fonal iránt, s az előrejelzések azt sejtetik, a kereslet még tovább fog nőni. Gyakorlatilag, ha a jelenleginek a dupláját termelnénk, azt is könnyen el tudnánk adni... A váci gyárban az elmúlt esztendőben 800 tonna fonalat gyártottak. Bár a VI. ötéves terv céljai még konkrétan nem fogalmazódtak meg, az igazgató szerint várható, hogy 1985-ben már esztendőnként ezerszáz torma terméket állítanak elő. — Ennek az egyik feltétele — s ez talán a legalapvetőbb —, hogy a jelenlegi, mintegy háromszáz fős létszámot stabilizáljuk. Ez azért is nagyon fontos, mert az elmúlt két évben gyárunkban soha nem tapasztalt elvándorlás kezdődött meg. Ennek az volt az oka, hogy a munkakörülmények igen megnehezítették az itt dolgozók napjait 1979-ben például negyvenötén mentek el. Örömmel tapasztaltuk viszont hogy a rekonstrukció hatására tavaly gyakorlatilag már nem volt jelentősebb létszámcsökkenés. Tehát ebből is látszik, hogy az emberek közérzete, mintegy barométerként, jelezte az elmaradott állapotokat Kulturált körülmények A váci gyárban azonban nemcsak a munkaerő-vándorlás megszüntetésére gondolnak, hanem arra is, hogy egyre több szakképzett ember dolgozzon a gépek mellett. Ezért már most hozzáfogtak egy nagyobb lélegzetű terv megvalósításához. Ennek első részeként szeptembertől — a vállalaton belül egyedül a váci gyárban — kihelyezett szakmunkástanuló-képzést indítanak, az eddig irodaházból pedig — az irodák áthelyezésével — leányszállást alakítanak ki. A gyáriak mér januárban hozzákezdtek a leendő tanulók toborzásához. Körülbelül hatvan iskolában jártak szerte az országban, s eddig húsz jelentkezőjük van. Ügy tervezik, hogy szállójukon tizenöt leányt tudnak elhelyezni kultúrált körülmények között, s ezen kívül még 3—4 bejáró diákot is beiskoláznak. Az oktatás szakmai és tárgyi feltételei már biztosítottak. — Az első lépcsőben tehát tizenöt fiatalt tudunk fogadni szállásunkon — folytatja az igazgató. — Mi azonban ennél tovább szeretnénk lépni: arra számítunk, hogy legkésőbb 1982. végére, vagy a következő év elejére, az épület második szintjén lévő szolgálati lakásokat felhasználva, részben munkásszállást, részben garzonlakásokat alakítunk ki. Ezzel, legalábbis átmenetileg, fiatal házaspárokat is gyárunkhoz tudunk kötni. Berczelly Barnabás elmondta, hogy a jelentkező fiatalokkal, és azok szüleivel való beszélgetéseken leggyakrabban az a vélemény hangzott el, hogy a gyermekek — távol a családtól és az otthontól — nem tudják eltartani önmagukat Az igazgató azonban rövid számvetéssel bizonyította, hogy nincs igazuk a kételkedőknek. Akik a váci szállón laknak Dr. Pottornyay Gyula köszöntése Dolgos, tevékeny esztendők A Szőnyi Tibor Kórház Egyesített Intézményei dolgozóinaik nevében dr. Kollár Lajos igazgató főorvos és dr. Ge- cseg Gyula járóbeteg-ellenőrző igazgatóhelyettes köszöntötte dr. Pottornyay Gyulát, nyugdíjba vonulása alkalmából. Dr. Pottornyay Gyula csaknem négy évtizede áll az egészségügy szolgálatában. 1940-ben szerzett diplomát. Először körzeti orvosként dolgozott a szülővárosában, majd a tüdőgondozó vezetője lett. 1954—1959. között városi főorvos. s 1959 augusztusától — nyugállományba vonulásáig —, a váci szakorvosi rendelőintézetben felülvizsgáló főorvos. Mind szakmailag, mind emberileg munkáját nagy tapasztalattal. gyakorlattal végezte. Elkészítette tanulmányát Vác város egészségügyéről, amely felöleli e témát a múlt századtól napjainkig. 1971-ben az Orvosszakértői Intézetnél pályadíjat nyert, s 1978-ban Kiváló munkáért kitüntetésben részesült. majd, azok 150 forintért teljes ellátást kapnak, s ebbe beletartoznak a tankönyvek, a tanszerek, és a munkaruha is. Az első esztendőben minden leány havonta több mint 900 forint juttatásban részesül, tehát a taníttatás a szülőknek nem kerül pénzébe. Az iskola elvégzése után pedig rövid gyakorlat után, a pályakezdők 3 ezer 500 és 4 ezer 800 forint között kereshetnek, teljesítménytől függően. A rekonstrukció még korántsem fejeződött be, az előkészítő és a kártoló üzemrész elmaradnak a gyár többi részlegének technikai színvonalától. Az előbbi korszerűsítése már az idén megkezdődött és várhatóan 1982 végére fejeződik be — mondotta az igazgató. — Ügy számoljuk. hogy mintegy 3 millió forintos befektetéssel megszüntethetjük ebben az üzemben a nehéz fizikai munkát, s terveink szerint a felújítás befejezése után a jelenlegi 9 helyett majd csak ketten dolgoznak ott. így hét embert átirányíthatunk a gyár más területére. Hagyományok A fonógyár nem tartozik a város legnagyobb üzemei közé, ám a hozzáértők már 1978-ban azt mondták; kár lenne az ott dolgozók magas szakmai ismereteit sutba dobni, s hagyni, hogy az évtizedek óta hozzáértésükét bizonyítók elmenjenek. Nos, nekik lett igazuk. A legfrissebb hírek szerint a félszáz esztendős szakmai hagyományok olyan minőségű termékeket produkálnak, amelyekkel a Hazai Fésűsfonó versenyképes az amerikai és a kanadai piacokon is. Ebben az esztendőben a terv szerint 780 tonna fonalat kellene a gyárban előállítani, de kihasználva a megnövekedett keresletet, a váciak bérpre- ferencia-pályázatot adtak be arra, hogy 20 tonnával többet gyártanak a vártnál. Furucz Zoltán Ifjúkommunisták az Izzóban Eredményes KISZ-radai Érdekvédelem, szervezettség A nehéz helyzetben is megálltálc helyüket — így foglalták össze véleményüket az Egyesült Izzó váci gyárának párt-, szakszervezeti és gazdasági vezetői az ifjúkommunisták elmúlt esztendei tevékenységéről. Márkus László, a KISZ-bizottság titkára az eredmények mellett szólt a hiányosságokról is. Mint mondta, a mozgalmi munkában elsősorban az érdekvédelem területén kell előbbre lépni. A szervezettséget megfelelőnek ítélik az izzósok, hiszen tavaly áz átszervezések miatt sokan léptek ki, s jelentősen csökkent a fiatalok1 száma is, ennek ellenére a mozgalomban ma már a harminc éven aluliak mintegy 28 százaléka vesz részt. A beszámoló feletti vitában többen mondták el véleményüket. Ruprecht László például arról szólt, hogy újabban bedolgozói rendszerben gyártanak különböző gépalkatrészeket. Az új munkaforma bevezetése azonban nem zökkenőmentes. Papp István szintén ezekről a dolgokról beszélt, s konkrét megoldásra váró feladatokat vetett fel. Almás Éva szerint nagyobb figyelmet kell fordítani az újonnan felvett fiatalok segítésére, patronálására. Jó ötletnek tartja a gyár életét bemutató füzetecske kiadását. Szót kért Iványi Károly, a városi KISZ-bizottság titkára is, aki részletesen értékelte a mozgalom mai helyzetét. Kérte az Izzó ifjúkommunistáit, hogy a jövőben inkább kevesebb rendezvényre kerüljön sor, de a munka minősége javuljon. A gazdasági kérdésekkel kapcsolatban Kerényi László igazgató fejtette ki véleményét. Jónak tartja a KISZ- radar akciót, amely sok, megoldásra váró gondot vetett fel eddig is. Fábián Sándor, a pártbizottság titkára a gyári kommunisták értékelését mondta el, kiemelve, hogy jó eredménynek tartják a szervezettség növelését. A .jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani az ifjúsági mozgalomban a káderutánpótlásra. Kérte a jelenlevő alapszervezeti párttitkárokat is, hogy erősítsék a KISZ pártirányítását, több konkrét feladatot adjanak a fiataloknak. A vita lezárása után titkos szavazással választották újjá a vezetőséget. A KlSZ-bizott- ság titkára ismét Márkus László lett. Közlekedési előadás Autósok vetélkedtek Az 1979—80. évi közlekedési baleseti statisztika szerint a legtöbb halálos kimenetelű baleset a figyelmetlen vezetési, a gyorshajtás és a szabálytalan kanyarodásból, előzésből adódik. Erről tartott előadást Mojzes Tamás, a Vác Városi és Járási Rendőrkapitányság közlekedési osztályának tagja a napokban a Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat kultúrtermében. Az előadás nagy érdeklődés mellett folyt le, s nemcsak a vállalat szállítási dolgozói, de a személykocsival rendelkezőik közül is sokan eljöttek. Az előadást KRESZ-vetél- kedő követte. Első helyezést Báron Sándor, másodikat Kos- di Ferenc, harmadikat pedig if j. Pázsit ka Károly ért el. Megbeszélés a múzeumi egyesületben Művészekkel találkoztak Hasznos vélemények, javaslatok A Váci Múzeum Egyesület megtartotta március havi osz- szejövetelét. A megjelentek Soron Lászlónak, a könyvtár igazgatóhelyettesének vezetésevei klubszerű foglalkozáson beszélgettek a vendégül látott Blaskó János szobrász-, Nagy B. István festő- és Sáros András Miklós grafikusművésszel. A találkozón többen említették, hogy a mai képzőművészeti alkotásokat a tárlatlátogatók nem mindig értik meg, mert túl nagy a szakadék a modem művészeti irányt követő alkotók és a XIX, század festészetén nevelkedett felnőtt, valamint korunk robbanásszerű technikai fejlődésével lépést tartó fiatalkorú közönség között. Ügy tűnik, mintha a technikai, közgazdasági, jogi, társadalmi ismeretek elsajátítása mellett nem lenne elég idő korunk képzőművészetével is foglalkozni. Több javáslat is elhangzott. Seregszemle Szobon Kulturális seregszemlét rendezett a járási úttörőelnökség Szobon, néptánc és népi játék kategóriában. A versenyt dr. Jávor Gyuláné, a járási hivatal művelődési osztályvezető helyettese nyitotta meg. A szemlén részt vettek Elek Ilona, az MSZMP Váci Járási Bizottságának osztályvezetője, valamint a váci járással testvérikapcsolatokat ápoló szlovákiai Nove-Zamky járás képviselői is. A tapasztalatok azt mutattak, hogy az előző évekhez népest a versengő csoportok jobban felkészültek. Öröm az is, hogy a járási úttörőcsapatok egyre nagyobb számban foglalkoznak néphagyamányok őrzésével, ápolásával. A zsűri döntése alapján aranyoklevelet kapott a püspökhatvani néptánc és gyermek színjátszó csoport, és járásunkat ők képviselik majd a megyei bemutatón. E magas kitüntetésben részesült a gödi Kilián György Általános Iskola is. Ezüstoklevelet vehetett át a nagymarosi kisdobos és a sződi úttörő tánccsoport. Bronzoklevelet érdemelt ki a gödi Kilián iskola kisdobosainak és a fóti 3-as számú iskola úttörőinek produkciója. így például az, hogy a népművelőd és a pedagógusok munkatervüiKben rendszeresen szerepeltessék a XX. század képzőművészetéről szóló előadásokat. Ezzel kapcsolatban sokat tehetne a sajtó, a rádió, a televízió i& Nagy visszhangot váltott ki egy másik javaslat is: a művészek ne csak tárlatokon találkozzanak közönségükkel. Többen felvetették, hogy szakítsanak az illetékesek azzal a helytelen gyakorlattal, hogy a köztéri szobrok talapzatán nem szerepeltetik a mű címét. A megjelentek kérték az egyesület titkárát, hogy az elhangzott javaslatokat továbbítsa a városi tanács művelődési osztályához. M. Gy. Moziműsor Kultúr Filmszínház (Lenin út 58) március 26-tól 29-ig. délután 4 órakor A cár és a hét dalia című sizínes szovjet mesefilmet játsszák. — Este 6 és 8 órakor A svéd, akinek nyoma veszett című új magyar filmet, vetítik, korhatár nélkül. Rendezte: Bacsó Péter. Madách Filmszínház (Lenin út 63) március 26-án délután : 5 órakor a 2001. Ürodüsszeia című, kétrészes tudományos, fantasztikus film a műsor. — 27-én délután 5 órakor: a filmklub zártkörű előadása, 7 órákor: a Fekete kalóz című színes, olasz kalandfilm pereg a moziban. — Március 28-án: Boldog születésnapot Marilyn! (színes, magyar film, 14 éven felülieknek. A főszerepben: Esztergályos Cecília). Párizsi anzix A háromnapos utazás emlékei Vác—Ferihegyi repülőtér: másfél óra. Ferihegy—Orly-1 repülőtér: két óra. Vámellenőrzés, útlevélvizsgálat után beszállunk a MALÉV és az Air France 556 jelzésű, közös járatú gépébe. A TU—154-es gépóriás percnyi pontossággal emelkedik tízezer méter magasba és 900 kilométeres óránkénti átlagsebességgel, leszállás nélkül tart uti- célunk, Párizs irányába. Sok vita folyik napjainkban rádión, újságban arról, hogy miért olyan népszerűek ezek a háromnapos programok? Az IBUSZ és a MALÉV igyekszik az árat kedvezményesen biztosítani, s a kitűnően képzett idegenvezetők a gondosan kidolgozott program segítségével arra törekednek, hogy minél többet mutassanak be a távoli nagyvárosok életéből. Szálláshelyünk a Hotel Bré- sil, egy csendes mellékutcában, a Boulevard Montmartre közelében. Innen indulunk hol egyénileg, hol csoportosan a Fény Városába. Felidézzük a magyar irodalom párizsi fejezeteit. Versek, regények sora szól erről a városról, amely ma is híven őrzi Ady, József Attila; Radnóti emlékét. Az első nap délutánján mindenki siet, hogy minél előbb lássa a Grand Boulevard káprázatos forgalmát. Ismerkedjék az ízléses kirakatokkal, az áruházak gazdag készletével. S örömmel fedezzen fel egy- egy Orion televíziókészüléket, vagy Forte-filmet az eladásra kínált portékák sokaságában. Másnap korai, gyors reggeli. Jön értünk a kényelmes társasgépkocsi, Ábrahám úrral, a jókedélyű idegenvezetővel, aki bemutatja nekünk a várost. Mi is rohanunk, sodródunk a Champs Elysée áradatában, csak egy perc jut, hogy fejet hajtsunk az Ismeretlen Katona emlékművénél. Mindenki fotózza a Notre-Dame kőcsipkéit, a párizsi hidakat, a Szajna partját, a Sacré-Coeur vakító, fehér kőtömegét. Napóleon nevével, emlékével lépten-nyomon találkozunk. Megelevednek előttem a híres Tarle-életrajz oldalai, amikor felkeressük sírját az Invalidusok dómjában. Tovább halad a Mercedes autóbusz, s már el is érkeztünk a francia főváros jelképéhez, az Eiffel- toronyhoz. Párizs leghangulatosabb városnegyede a Montmartre. Ezen a környéken élt és dolgozott fiatal korában a váci Végh Dezső, akinek barátja volt Michel Gyarmaty, a Folies-Bergere káprázatos revüinek a rendezője. Tiszteletjeggyel segíti a kevés valutával érkező magyar turistákat. A délutáni újabb társasutazáskor csak a csoport fele száll az autóbuszba. A többiek a King-kong filmet részesítik előnyben, elgyalogolnak a híres,, hírhedt Pigalle környékére, Párizs szórakoztató iparának a központjába. Mi alig félórás utazás után Versailles páratlan művészi élményt nyújtó világhírű kastélyához, a „három- csillagos” idegenforgalmi látványossághoz érkezünk. Több emberöltő munkájával épült fel ez a csodálatos világ, ahová ma évente több millióan látogatnak el. Három óra is kevés a temérdek műkincs megtekintésére. Gépkocsivezetőnk más úton visz minket szállásunkra. Átsuhanunk Párizs Városligetén, a 900 hektár területen fekvő Bois de Boulogne kanyargós útjain. Mindenfelé az áprilisi elnökválasztás hatalmas plakátjai, az ezerszínű fényreklámok. S akinek vacsora után bírja a lába, ismét nekivághat a főútvonalaknak, benézhet a jellegzetes kávéházi teraszok ablakain. Sokasodnak az emlékek: a képeslapok, a mipi- Eiffel tornyok, az apró ajándéktárgyak. Mit lenne jó hazavinni? Az üzletek gazdag áruválasztékát, az eladók udvariasságát, a párizsiak városszeretetét? Sötét van, teliholdas este, amikor a gép felszáll Európa egyik legnagyobb és legmodernebb repülőteréről. Két óra múlva az ablakon kinézve látjuk Budapest fényeit. Papp Rezső ISSN 0183-71»» (Vtol Hírlap) A l A