Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-20 / 67. szám

á**2rer w \Jmwp 1981. MÁRCIUS 20., PElJTEK Heveskedő kijelentések Élesebb amerikai hangnem Annak arányában, ahogy az amerikai kongresszusban le­lassul a kormányprogramok kezdeti „diadalmenete”, a Rea- gan-ikormányzat vezető tisz- Ségviselői ismét élesebb hang­nemet használva próbálják igazolni tervezett katonai és gazdasági intézkedéseiket. Szerdán Haig külügyminisz­ter a kormány külföldi se­gélyprogramjának képviselő- házi vitájában a szocialista or­szágok „intervenciós terveivel” akarta leszerelni a törvényho­zás egy részének ellenállását a katonai szuper-költségvetéssel Kernben. Az amerikai lapok kubai, nicaraguai és salvadori ter­rorista csoportok floridai tá­borokban folyó harckiképzésé­ről adtak hírt a hét elején. Haig viszont azt igyekezett elhitet­ni, hogy a szocialista országok képeznek ki terroristákat „a Szovjetunióban, a kelet-euró­pai csatlósországokban és Lí­biában”. A szenátus négy demokra­tapárti tagja, élükön Kennedy szenátorral, a hét elején hatá­rozati javaslatot terjesztett elő a salvadori amerikai katonai akció ellen. Haig feltehetően ezt a kezdeményezést próbál­ta elfojtani a szocialista or­szágok szándékaival kapcsola­tos állításaival. Kijelentette például, hogy e tervek végső célja „a hatalomátvétel egész Közép-Amerikában”. Bár vá­daskodásában valószínűleg el­sősorban belpolitikai indítékok vezették, Haig első ízben is­merte el a nyilvánosság előtt, hogy a kormány nem óhajtja feloldani a Szovjetunió ellen bevezetett gabonaembargót, amely annak idején nagymér­tékben hozzájárult a nemzet­közi légkör mérgezéséhez. Egy másik képviselőházi megajánlási albizottság előtt Weinberger hadügyminiszter festette falra az ördögöt a kor­mány által beterjesztett 223 milliárd dolláros katonai re­kordköltségvetés védelmében. A hadügyminiszter szerint az amerikai hadseregnek „néhány százezerrel" több katonára van szüksége a jelenlegi kétmillió­nál. Az amerikai kommentátorok nem ok nélkül minősítették „mérsékeltnek” a kormány két kulcsminiszterének mégoly erősnek tűnő kijelentéseit is azokhoz képest, amelyeket Richard Pipes, a Nemzetbiz­tonsági Tanács egyik „szov- jetológusa” engedett meg ma­gának egy szerdai interjúban. Pipes. Richard Allen nemzet­Tylhomv Ausztriába látogat Moszkvában tegnap este hi­vatalosan bejelentették, hogy Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, szovjet kormányfő Bru­no Kreisky szövetségi kancel­lár és az osztrák kormány meghívására április elején lá­togatást tesz Ausztriában. A magas szintű szovjet—oszt­rák kapcsolatok legutóbbi nagy fontosságú állomása az a megbeszélés volt, amelyet Leo­nyid Brezsnyev folytatott — a SALT—2 szerződés aláírása idején — Kreisky kancellárral. Azóta Ausztriába látogatott a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csának küldöttsége, ez év ele­jén pedig Josef Staribacher osztrák kereskedelmi miniszter tárgyalt Moszkvában a hosszú távú kereskedelmi és gazdasá­gi megállapodás aláírása al­kalmából. Kreisky 1978-ban tett látogatást utoljára a szov­jet fővárosban. Puccskísérlet Szudánban Puccskísérletben való rész­vétel vádjával Szudánban ti­zenegy embert tartóztattak le — jelentette be csütörtökön Abdulmagid Hamid Khalil szudáni köztársasági alelnökés hadügyminiszter. Közlése sze­rint — amely a fegyveres erők lapjában jelent meg —1 az „összeesküvést” egy nyugdí­jazott tábornok vezette, több katonatiszt és négy polgári személy; közöttük egy volt parlamenti képviselő vett részt benne. Nimeri államfő a siker-. télén puccsot sajátos módon a szíriai kormánynak tulajdo­nította. Képviselők Moszkvában A fegyverkezés ellen Moszkvában véget ért a szo­cialista országok parlamenti csoportjai, az Inter parlamentá­ris Unió Nemzeti Tagozatai képviselőinek megbeszélése. A tanácskozáson, amelynek na­pirendjén az unió 1980 szep­temberében Berlinben megtar­tott 67. konferenciája eredmé­nyeinek s Manilában tavasszal sorra kerülő következő tanács­kozás előkészítésének megvi­tatása szerepelt, részt vett a bolgár, a csehszlovák, a KNDK-beli, a kubai, a len­gyel, a magyar, a mongol, az NDK-beli, a román, a szovjet és a vietnami törvényhozás parlamenti csoportjának kül­döttsége. A magyar delegációt Barcs Sándor, az Interparla­mentáris Unió magyar cso­portjának elnöke vezette. A tanácskozásról kiadott közlemény hangsúlyozza; a részvevők egyöntetűen megál­lapították, hogy a bonyolul­tabb nemzetközi körülmények között még állhatatosabban kell küzdeni a fegyverkezési verseny megszüntetéséért, min­denekelőtt a nukleáris fegy­verkezés megtiltásáért. A tanácskozás résztvevői tá­mogatásukról biztosító iák azo­kat az új külpolitikai kez­deményezéseket, amelyeket Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára terjesztett elő a Központi Bizottság beszámoló­jában a párt XXVI. kongresz- szusán. Hanoi kínai provokációk Hanoiban tegnap összefog­laló jelentést tettek közzé az ország északi határkörzetei el­len az elmúlt három héten végrehajtott kínai provoká­ciókról. Ezek elsősorban a ha­tártérség lakosságának meg­félemlítését, a gazdasági kö­rülmények rontását célozták. A legsúlyosabb incidens március 15-én zajlott le Quang Ninh tartományban, A kínai­ak aknavetőkből mintegy 100 gránátot lőttek ki a határ­menti Mong Cai városra. A lövedékek házakat döntöttek romba. biztonsági tanácsadó egyik kö­zeli munkatársa, szabályosan háborúval fenyegette meg a Szovjetuniót, ha nem hajlandó társadalmi rendszerének meg­változtatására. Kijelentette: „o szovjet vezetőknek válasz­taniuk kell a között, hogy bé­késen megváltoztatják kom­munista rendszerüket a nyu­gati irányba, vagy pedig há­borúba mennek". Ez már a Fehér Háznak is sok volt. Jim Brady szóvivő szerdán este közölte: „a szó­ban forgó magas rangú hiva­talos személyiséget nem ha­talmazták fel arra, hogy a kormány nevében beszéljen, s az általa kifejtett nézetek nem képviselik a kormányzat poli­tikáját”. Bejrút Magyar felszólalás A Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség Végrehajtó Bi­zottságának bejrúti ülésén teg­nap felszólalt Kovács Jenő, a KISZ Központi Bizottságának titkára, a magyar küldöttség vezetője. Egyebek között han­goztatta: a Demokratikus Ifjú­sági Világszövetségnek tovább­ra is fő feladata, hogy aktívan küzdjön a békét fenyegető tö­rekvések ellen, s támogassa a nemzetközi feszültség enyhíté­sét; a népek biztonságának erősítését célzó kezdeményezé­seket. Ennek érdekében bőví­teni kell együttműködését a különböző ideológiai és politi­kai irányzatú partnerszerveze- tikkel A DÍVSZ VB-ülése ma foly­tatja munkáját, melyben 59 ország 68 tagszervezetének képviselői vesznek részt. Salvador Nagy erejű összecsapások Kemény harcok folynak Sal­vador északi részén a hadsereg és a hazafiak között. A junta hadserege 1500 főnyi gyalog­ságot vetett be a felszabadító erők ellenőrzése alatt álló te­rületek megtartásáért küzdő gerillák ellen, és harcba küld­ték az Egyesült Államoktól nemrégiben kapott helikopte­reket is. Hírügynökségi jelen­tések szerint a kormánycsapa­toknak eddig nem sikerült el­érni a harmadik hete tartó tá­madás célját — a Suchitoto és Morazan tartományokban te­vékenykedő gerillák elszigete­lését. A kormánycsapatok nem kímélik a polgári lakosságot, a bombázások és a tisztogató akciók elől menekülők töme­gei lépik át naponta a szom­szédos Honduras határát. Szerdán befejezte salvadori helyzetfelmérő körútját Cla­rence Long, az amerikai kong­resszus tagja. Sajtóértekezletén helytelenítette, hogy amerikai katonai tanácsadók vannak Salvadorban, és ott képzik ki a kormánykatonákat. ★ Nincs kizárva, hogy az ame­rikai kormányzat katonai lé­pésre szánja el magát, hogy — úgymond — „véget vessen a salvadori gerilláknak szóló kubai fegyverszállításoknak” — jelentette ki szerdán az amerikai szenátus külügyi bi­zottságában Walter Stoessel politikai ügyekkel megbízott külügyminiszter-helyettes. Kongresszusra készülnek a bolgár kommunisták Sikeres tervteljesítés Március 31. és április 4. kö­zött tartja soron következő XII. kongresszusát a Bolgár Kommunista Párt. Ez alka­lomból tegnap sajtótájékozta­tót tartott Boncso Mitev, a Bolgár Népköztársaság ma­gyarországi nagykövete a Bol-. gár Kulturális és Tájékoztató Központban. Hangsúlyozta, hogy a XI. kongresszus óta eltelt öt esztendő rendkívül fontos időszak volt a fejlett szocialista társadalom építé­sében. A bolgár nép sikeresen teljesítette a VII. ötéves terv­ben kitűzött feladatokat. Az ország nemzeti jövedelme 24 milliárd levával gyarapodott az előző ötéves tervhez ké­pes 1; ezt csaknem egészében a termelékenység növelésével érték el. A gazdaság további fejlesz­téséről szólva, a nagykövet kiemelte, hogy a nemzeti jö­vedelem 25—30 százalékkal, a munka termelékenysége- 30— 35 százalékkal emelkedik a VIII. ötéves terv időszakában. A lakosság reáljövedelme 16— 18 százalékkal lesz több, mint az elmúlt tervidőszakban. A nagykövet ezután Bulgá­ria nemzetközi kapcsolatairól beszélt. A Bolgár Kommunista Párt különösen aktív kapcso­latot tart a Szovjetunió Kom­munista Pártjával és a többi szocialista ország testvérpárt­jaival. A nagykövet hangsúlyozta: az utóbbi években minden té­ren dinamikusan és gyümöl­csözően fejlődtek a magyar- bolgár kapcsolatok. Pártjaink és kormányaink vezetőinek rendszeres találkozásai új for- _ mákkal is gazdagítják a kétől-' dalú kapcsolatokat. Afgán knl- és belpolitika A forradalom útján A bel- és külpolitikai kérdé­sek szerepeltek az Afganisztá­ni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának szer­dán Kabulban lezajlott 5. plé­numán. A plénumon Babrak Karmai, az Afganisztáni Népi Demok­ratikus Párt KB főtitkára, a Forradalmi Tanács elnöke, miniszterelnök számolt be az afgán kül- és belpolitikáról. A párt főtitkára beszámolójában foglalkozott az SZKP XXVI. kongresszusának eredményei­vel, valamint azzal, hogy ezen a fórumon is ismételt támoga­tást kapott az áprilisi forra­dalom céljainak következetes és határozott megvalósítása, valamint a párt ebben betöl­tött szerepe. A Szovjetunió testvéri és internacionalista támogatása különös jelentő­séggel bír Afganisztán számá­ra — mutatott rá. A pakisztáni légitársaság gépének Kabulba térítéséről szólva kijelentette: annak elle­nére, hogy az afgán kormány emberiességi okokból minden erőfeszítést megtett az ártat­lan emberek megmentésére, az islamabadi kormány nem ér­tékelte megfelelően az afgán kormány jóakaratát, és kor­rekt hozzáállását és elhárított magától minden felelősséget. A napokban a pretóriai faj­gyűlölő rendszer egyszerre in­dította el páncélosait és harci repülőgépeit két. vele szom­szédos ország, Angola és Mo- zambik ellen. Mindkét akció hasonló forgatókönyv szerint zajlott le: a bombázó, ágyú­zó harci eszközöket gyalogo­sok követték, akik harcba bo­csátkoztak a meglepetésszerű támadás ellen vedekező ha­tárőr egységekkel. S miután a pretóriai benatolók nagy pusz­tításokat okoztak, visszavonul­tak a határ másik oldalára. Mind Angola, mind Mozam- bik élesen tiltakozott az ENSZ-nél a területét ért pre­toriai' támadás miatt. A dél­afrikai fajgyűlölő rezsim ve­zetői ismét azzal próbálták „megindokolni” semmivel sem menthető fegyveres támadá­saikat, hogy a két szomszédos afrikai ország namíbiai sza­badságharcosoknak nyújt me­nedéket, s akciójuk célja tu­lajdonképpen „önvédelmi meg­előző jellegű” volt, hiszen ezek kiképző táboraira „sújtottak le". A vádlottak padján A dél-afrikai rendszer, amely törvénytelenül meg­szállva tartja az ásványi kin­csekben oly gazdag és straté­giai fekvése miatt annyira fontos Délnyugat-Afrikát (Na­míbiát), változatlanul olyan színezetet szeretne kölcsönöz­ni a dolgoknak, mintha a sza­badságharcosok csak külföld­ről átcsapva tevékenykedné­nek, s nem lenne belső támo­gatásuk a lakosságuk körében. Ez az egyik oka a Mozambik és Angola elleni provokatív fegyveres támadásnak. Már­cius első hetében ért véget ugyanis New Yorkban az ENSZ közgyűlésének különta- nácskozása Namíbiáról, ahol Háttér A dél-afrikai támadások nem kevesebb, mint tíz hatá­rozat ültette a Dél-afrikai Köztársaság vezetőit a vádlot­tak padjára. Ezek a határoza­tok megbélyegezték a pretó­riai rendszert, amiért halogat­ja a függetlenség megadását Délnyugat-Afrikának és az ottani nép egyetlen törvényes képviselőjének változatlanul a SWAPO-t fa Délnyugat-afikai Felszabaditási Szervezetet) is­merte el. A közgyűlés 114 sza­vazattal ellenszavazat nélkül, 22 tartózkodással olyan dön­tést fogadott el, hogy felkéri a Biztonsági Tanácsot, hogy hirdessen meg súlyos gazdasá­gi szankciókat a pretóriai rendszer ellen, olyan szinten, amely felér majd a teljes bojkottal. A dél-afrikai rendszer urai­nak nem kell attól tartaniuk, hogy ilyen határozattal sújtják őket. Hiszen eddig mindig az történt, hogy a döntő szava­zásoknál a nyugati hatalmak képviselői megakadályozták — vétójogukkal élve —, hogy teljes bojkottot mondjanak ki a pretóriai rendszer ellen. Reagan dicsérete Most pedig Pretóriában még biztosabbak lehetnek a washingtoni támogatás felől. Hiszen Reagan amerikai elnök egyik megnyilatkozásában az Egyesült Államok „barátjának és hű szövetségesének” nevez­te Dél-Afrxkát, s mind mon­dotta, ez azért jelentős, mert ez az ország az Egyesült Álla­mok számára rendkívül fontos stratégiai ásványi kincsek egyik fő szállítója. Világos, hogy ez a kihang­súlyozott washingtoni dicséret hozzájárult ahhoz, hogy a pretóriai rendszer a szomszé­dai ellen fegyveres provoká­ciókban még a korábbinál is nagyobb merészséget tanúsít­son. Másrészt viszont arról is szó van, hogy ha az ENSZ közgyűlésében elfogadott tíz határozat nem is hozott egye­lőre változást Namíbia dél­afrikai megszállásában, rend­kívüli erkölcsi támogatást adott viszont a SWAPO sza­badságharcosainak, s arra ösz­tönözte őket, hogy a fegyveres küzdelem fokozásával bizo­nyítsák újra: mennyire készek arra, hogy kivívják hazájuk függetlenségét. A SWAPO sikeres hadműve­leteit — hiába alkalmaz oly szigorú cenzúrát a pretóriai rendszer — nem lehet már el­titkolni a Dél-afrikai Köztár­saság túlnyomóan fekete bőrű lakossága elől sem. Magában a dél-afrikai „anyaországban” is növekszik a belső feszült­ség és a fajgyűlölők nemrég kénytelenek voltak bizonyos látszatintézkedéseket hozni a többségi fekete bőrű lakosság­faji megkülönböztetésének enyhítésére. Sztrájkmozgalmdk Ezek egyike, hogy engedé­lyezték olyan „nem politizáló”, afrikai dolgozókból álló szak- szervezetek tevékenységét, amelyek hajlandók együttmű­ködni a fehér munkáltatókkal és készek bejegyeztetni magu­kat a hatóságoknál és vállalni, hogy működésüket a rendszer urai teljesen ellenőrizhessék. Boiha miniszterelnök kormá­nya azonban eddig nem sok sikerrel dicsekedhet, hiszen csak szórványosan alakultak meg ilyen „szakszervezeti csoportok”. Viszont ezzel szemben a Dél-afrikai Egyesült Munkás Unió nevű illegalitásban mű­ködő szakszervezetnek — mint a Newsweek című amerikai hetilap megírta —, már 75 ezer tagja van. E szakszerve­zet és más illegális munkás­szervezetek kezdeményezésére az elmúlt 13 hónapban 219 olyan sztrájk zajlott le, amely 175 ezer munkaóra és egymil- liárd dollár termelési kiesést okozott a dél-afrikai iparnak. Mint a Newsweek megírja: a Botha-kormány képtelen út­ját állni e harcos, illegális szakszervezetek terjedésének. Bűvös körben Az amerikai hetilap egyéb­ként tanulságos következtetés­re juf. Tulajdonképpen beis­meri: sem a nagyobb elnyo­más, sem a látszatintézkedések nem kecsegtetnek túl sok si­kerrel. A hetilap tudósítói idé­zik Harry Oppenheimert, a dél-afrikai ásványi kincsek nagy részét kiaknázó hatalmas amerikai—angol vállalkozás fejét, aki amiatt panaszkodik, hogy tulajdonképpen „bűvös körben” mozognak. Az ipari fejlődés folytán mind több fe­kete bőrű dolgozónak kénytele­nek szakképesítést adni, ezzel a munkások tudása is növek­szik. S ettől már csak néhány lépés, hogy elinduljanak a többségi fekete bőrű lakosság teljes politikai jogainak köve­telése felé... A. I. Kisiparosok, kiskereskedők! Vegyék igénybe az 1-es VOLÁN Felvilágosítás: Budapesten, az 1. sz. Üzemigazgatóságon, IV., Megyeri út 1. Telefon: 693-899, Pest megyében, a 11. sz. üzemigazgatóságon Cegléd, Külső-KórCsi Ót, 12 035 hrsz. Telefon: (20) 10-034, Telex: 22-6079. . jllf a 2. sz. üzemigazgatóságon a 12. sz. üzemigazgatóságon rn . m * ; bérautó-szolgálatát (rögzített rakfelületű) XIV., Mogyoródi út 32. Dózsa György út 65. Telefon: 663. Telex: 22-4306. fel * v v ) 1 Telefon: 637-499, VOLÁN 1. SZ. VÁLLALAT Vezető nélküli gépjárművek bérbeadása 5 tonna teherbírású, billenős rakfelületű, ZIL MMZ 555-ös típusú teherautó a 3. sz. üzemigazgatóságon III., Zay u. 24—2S. Telefon: 889-174, j •••» - ■ ......■ ........................................ ...................J \ I

Next

/
Oldalképek
Tartalom