Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-18 / 65. szám

Jól érzi magát az űrkettős A Szaljut—6 berendezései­nek üzembe helyezésével és ellenőrzésével, a Progressz —12 szállítmányának kiraká­sával és biológiai kísérletek­kel töltötte űrutazása ötödik napját Vlagyimir Kovaljo­nok és Viktor Szavinih. Az űrhajósok fokozatosan alkal­mazkodnak a súlytalanság kö­rülményeihez, közérzetük, szívműködésük és vérnyomá­suk megfelelő: már átálltak a normális időszámításra. A repülésirányító központ­ban egy újonc is foglalkozik a Szaljut—6 személyzetével: valerij Rjumin, a kozmikus tartózkodás világrekordere, a repülésvezető helyetteseként állandó kapcsolatban áll utódaival. Megfelelő az ellátás Kitart a zöldség az újig — Kitart a zöldség- és gyü­mölcskészlet az újig, nem kell attól félniük a háziasz- szonyoknak, hogy nem lesz elegendő utánpótlás — kap­tuk a tájékoztatást a Pest me­gyei Tanács kereskedelmi osz­tályán Farkas Gyula főelőadó­tól. A megye ellátásáért felelős vállalatok és szövetkezetek, a Pest megyei és Budapesti Zöldért, a váci, a szobi, a Dél- Pest megyei, valamint a Do­bás és Vidéke Áfész dugig töltötte ősszel raktárait. Jól sikerült a téli tárolás, kevés ment veszendőbe az áruból, s a termékek minősége a tavalyi kedvezőtlen időjárás ellenére Ahogyan megvalósul B izonyára sok olyasmi nem hangzott el a Hazafias Népfront Vll. kongresszusának két­napos tanácskozásán, ami­nek helye lett volna az al­kotó eszmecserében, ám meggyőződésünk: minden hangot kapott, ami alapve­tő, ami meghatározó jelen­tőségű, ami fő jellemzője társadalmi, gazdasági viszo­nyainknak, hazánk nem­zetközi tevékenységének, a szocialista építőmunka so­ron levő feladatainak. Az idő szűkre szabottsága a magyarázata annak, hogy a jelentkezőknek csak egy töredéke juthatott szóhoz, ám egyben e szűkösség in­dítéka volt a lényeg kieme­lésének, a célratörő tömör­ségnek, a gondolatok, a vé­lemények gazdagságának. Hasznos tanácskozás volt, annak egyik lehetséges bi­zonyítóka, a változó felada­tok közepette miként te­remtődik meg az egység a teendők céljait, a végrehaj­tás hogyanjait illetően. Mert erről, a holnap jobbításáról beszélt a termelőszövetke­zeti tag és a miniszter, a bíboros és a költő, mind­azok képviseletében, axm — sok millióan — pontosan tudják: a holnap ebben az országban mindenkor a dolgozó nép jövőjével egyenlő. Ez a holnap elvá­laszthatatlanul kötődik a tegnaphoz és a jelenhez, ahhoz, amit nagyon szem­léletesen így fogalmazott meg kongresszusi felszólalá­sában Kádár János, a Ma­gyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságá­nak első titkára: „... helyes utat választottunk, o szo­cializmus útján járunk, s ebbe azt is beleértem, aho­gyan nálunk a szocializ­mus a gyakorlatban meg­valósul.” Ügy hisszük, je­lenünk és holnapunk alap­vető fontosságú jelemzőjét ragadták meg, mutatták fel ezek a szavak, a mondat befejező részébe olyan történelmi tapasztalatokat sűrítve, amelyek meghatá­rozzák immár lassan ne­gyed évszázada haladásun­kat, fejlődésünket, tervein­ket és cselekedeteinket. Eb­be az ahogyan megvaló- sulba a szövetségi politika próbákat kiálló gyakorlata éppúgy beletartozik, mint a szocialista demokrácia ki­bontakoztatása, a nép jólét gyarapodása, a lelkiismere­ti szabadság érvényesülése, a nemzetiségi lakosság gazdag hagyományainak ér­tő ápolása. Nem véletlenül említjük ez utóbbi tényezőt: a me­gye országosan is jelentős kezdeményezések színtere volt és maradt a nemzeti­ségek kulturális értékeinek őrzésében, továbbadásában a felnövekvő nemzedékek­nek, s ebben vezető szere­pet vitt a népfrontmozga­lom. Sok másban szintén jogos elégedettséggel hall­gathattuk a népfront kong­resszusán elmondottakat — ísv egyebek között a nvílt városoolitika fontosságáról, a tudomány megnőtt ható- ereiéről. a környezet óvá­sáról megfog? lmazot.takat — mivel úgy érezzük: a megyében nemcsak célok ezek. hanem megfogható eredmények kötődnek hoz­zájuk. a majdnem egymil­liós lakosság erőfeszítései — a termelőmunkában éop- úgy, mint a települések fej­lesztésében — a majdnem egymilliós lakosság minden­napjait gyarapítják. Elég itt arra utalni, hogy a leg­utóbbi öt évben a megyé­ben 41 ezer család költöz­hetett új otthonba, s hogy a társadalmi munka értébe még soha nem volt akkora, mint ebben a fél évtized­ben. Minden egyszerű, sima úton gördülő lenne ezek szerint? A népfront VII. kongreszusán elhangzottak tanúsítják, mennyi a gond, s közöttük sok olyan, ami­nek már nem szabadna te­hernek lennie. Erre értve mondotta Kádár János, „jo­gos az embereknek az az igénye, hogy szocialista tár­sadalmunkban ne csak az alapvető nagy kérdésekben, hanem minden területen és minden kérdésben, orszá­gosan és helyileg érvénye­süljön és győzzön az igaz­ság.” Aminek fontosságát megyebeli tapasztalatok is aláhúzzák, hiszen gyakran nem a központi akarattal, a szándékokkal van gondja az állampolgároknak, ha­nem azzal, ahogyan számá­ra, adott ügyben, esetben ez az akarat, ez a szándék a valóság alakját ölti, azaz ahogyan az elv megfogható- vá lesz. Kiemelkedő jelentősége van tehát annak, a köznapi élet ezernyi dolgában mi módon találkoznak a töme­gek sejtjei, az egyének az ahogyan ■ megvalósul elvei­nek és gyakorlatának egy­ségével, vagy éppen külön­bözőségével, mit tapasztal­nak a munkahelyen, a köz­életben, a lakóterületen, a hivatalokban, bárhol, ahol jogaikat és kötelességeiket érvényesítik, érvényesíthe­tik. A kongresszusi felszó­lalások egyöntetűen arra fi­gyelmeztettek : alapvető, nagy eredményeink és teen­dőink egyértelműek, vilá­gosak a tömegek számára, ám az úgynevezett apró ügyeknek, a mindennapi feladatok mozzanatainak sokkal több törődést kell kapniuk helyben, a közvé­leménytől éppúgy, mint azoktól, akik bármilyen tisztséget viselnek. T ermészetes: mindezek­nek az eredmények­nek és gondoknak a közege nemcsak határokon belül alakul ki, hanem be­folyással van a cselekvési közegre a nemzetközi hely­zet is, s elsőkéht, minden mást megelőzve az, hogy béke legyen, a népek, kor­mányaik azt keressék, ami összeköti, a nem azt, ami elválasztja a nemzeteket. Szerénytelenség nélkül mondhatjuk: nemzetközileg a kis országok közé tartozó hazánk megtette és megte­szi mindazt, ami rajta mú­lik a népek közötti megér­tés érdekében. Tiszta lelki­ismerettel vállalhatjuk tö­rekvéseinket mind a kül-, mind a belpolitikában, en­nek volt messzehangzó fó­ruma a népfront VII..kong­resszusa. S fóruma, igazo­lása volt annak is, hogy ezeket a törekvéseket a nép egésze vallja a magáénak, hogy tisztában van vale: céljait kemény munkával érheti el, s amikor elérte, újabb célok hívják új tet­tekre. egyént és nemzetet gyarapító cselekedetekre. (A kongresszus állásfog­lalását a 3. oldalon közöl­jük.) is megfelelő. Hiány csak fok­hagymából mutatkozik. Sokan tartottak tőle, hogy kevés lesz a burgonya. Nem így történt; még most is 5916 tonna található a raktárakban. A tetemes készletnek csak az egyik oka, hogy jól sikerült a felvásárlás, a másik — ki tudja, miért —, kevesebb fo­gyott belőle. Hagymából 664 tonnát tartalékolnak, vegyes zöldségből — a káposztafélék­ből, sárgarépából, gyökérből — 1880 tonna a készlet. A tél­álló almából is még mindig 925 tonna van a raktárakban. A Pest megyei Tanács ke­reskedelmi osztályának mun­katársai a piacokon, a zöldsé­gesboltokban és a központi raktárakban rendszeresen el­lenőrzik a készleteket, s véle­ményük szerint nincs fenn­akadás az ellátásban. — Mi történik, ha mégis kiürülnek a raktárak? — A megyei zöldértek ki­segítik egymást. Ha ez sem lenne elegendő, például bur­gonyából, importra ii van le­hetőség. Cs. A. REST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. ÉVFOLYAM, 65. SZÁM Ára 1,40 forint 1981. MÁRCIUS 18., SZERDA Befejeződtek a magyar-kanadai külügyminiszteri tárgyalások A hivatalos látogatáson Ma­gyarországon tartózkodó dr. Mgrk Rudolph Macguigan kanadai külügyminiszter ked­den délelőtt — Szarka Károly külügyminiszter-helyettes tár­saságában — a Magyar Tudo­mányos Akadémia Martonvá- sári Kutató Intézetébe látoga­tott. Délután dr. Mark Rudolph Macguigan megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét a Hősök terén. Ezt követően vendéglátójával, Púja Frigyes külügyminiszterrel folytatód­tak a hivatalos megbeszélések. Dr. Mark Rudolph Macgui­gan viszontiátogatásra hívta meg Púja Frigyes külügymi­nisztert, aki a meghívást elfo­gadta. A kanadai külügyminiszter ezután nemzetközi sajtókon­ferencián összegezte látogatá­sának tapasztalatait. Tanácskozás a nemzetközi kereskedelemről A kölcsönös előnyök alapján Mg: 4. oldal: Sikerkrónika napról napra Rádiófigyelő 6. oldal: Tíz vendégpont a huszadik fordulóban 7. oldal: Jogi összeálLtás 8. oldal: Heti időjárás-előrejelzés Marjai József előadása Hatvan magyar vállalat vezetőinek és 14 gazdaságilag fejlett tőkésország 70 üzletemberének részvételével tegnap háromna­pos tanácskozás kezdődött a Hilton Szállóban, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara — a Magyar Kereskedelmi Kamara közreműködésével — rendezi a konferenciát, amelynek fő célja a kelet-nyugati párbeszéd, a gazdasági kapcsolatok erősítésére. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara GO évvel ezelőtt jött létre, a szocialista országok kamarái 1964-ben vették fel vele az első kapcsolatokat. 1969-ben létrehozták a nemzetközi szer­vezet kelet—nyugati bizottságát, mint az üzleti körök kelet- nyugati dialógusának állandó fórumát. Ez a bizottság szer­vezte a mostani tanácskozást is, amelyen napirendre kerül Magyarország és a Nyugat közötti kereskedelem fejlesztésé­nek, az ipari, gazdasági és műszaki együttműködések kialakí­tásának és bővítésének egész sor kérdése. A tanácskozást Kallós Ödön, a Magyar Kereskedelmi Ka­mara társelnöke, a Nemzetkö­zi Kereskedelmi Kamara ke­let—nyugati bizottságának társelnöke üdvözölte. Carl-Henrik IVinqioist, a Nemzetközi Kereskedelmi Ka­mara főtitkára beszédéiben rá­mutatott, hogy a tanácskozás iránti nagy érdeklődés is jelzi: a külföldi cégek gazda­sági kapcsolataikban számol­nak a magyar vállalatokkal, élénk az érdeklődés a ma­gyar gazdasági tervek iránt. Ezután Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyette­se a magyar gazdasági rend­szer jellemző vonásairól tar­tott előadást. A miniszterelnök-helyettes rámutatott, hogy a világpoli­tikában jelenleg fenyegető fe­szültség! tendenciák mellett nagy jelentősége van minden olyan nemzetközi tanácskozás­nak, ahol a gazdasági, az üz­leti élet vezető személyiségei a józan, gyakorlatias megkö­zelítés jegyében folytatnak eszmecserét. Gazdaságunk fejlődését — mondotta — nagy mértékben nehezítik az utóbbi évtized­ben kialakult világgazdasági változások. A nemzetközi ke­reskedelem cserearányainak gyökeres módosulása 20—25 százalékkal leértékelte termé­keinknek azt a részét, amely külpiaci cserére kerül. Ezért gazdaságpolitilzai tengelyében a népgazdaság egyensúlyi hely­zetének, mindenekelőtt a kül­gazdasági egyensúlynak a ja­vítása áll. Beszerzéseinket természete­sen az exporttal kitermelt de­vizabevételhez kell szabnunk. Ez azonban semmi esetre sem jelenthet valamilyen gazdasá­gi befeléfordulást. Ezért kül­földi üzleti partnereinknek változatlanul komoly lehető­ségeik lesznek arra, hogy jó üzleteket köthessenek ve­lünk. Előnyben részesítjük azokat az ajánlatokat, amelyek olyan kooperációs lehetőségeket is nyújtanak a technológia és a know-how átadása mellett, amelyek az ország konverti­bilis devizaegyensúlyának ja­vítását szolgálják. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy a külföldi vállalatoknak jobban kellene élniök a vegyes tulajdonban levő termelő vállalatok ma­gyarországi alapításának lehe­tőségeivel. Ezután arról szólt, hogy Magyarországnak jelentős ér­dekei fűződnek mind a Kelet­tel, mind a Nyugattal folyta­tott gazdasági együttműködés­hez. A KGST-országokkal ki­épített, a gazdasági integráció felé haladó együttműködésünk meghatározó jelentőségű, akár energia- vagy alapanyag-ellá­tásunkat, akár beruházásaink gépellátását, akár eladási pia­cainkat vesszük alapul. Erre az integrációra támaszkodva tudjuk növelni a nem szocia­lista világgal kiépített gazda­sági kapcsolataink hatékony­ságát is. Az előadó rámutatott, hogy a nemzetközi kereskedelem és gazdasági együttműködés mes­terséges akadályoktól men­tes fejlesztésének hívei va­gyunk. Magyarország ezért lett tagja 1973-ban a GATT- nak. Hazánk a kölcsönösség alapján minden országgal kész az együttműködés vám- és egyéb akadályainak leépítésé­re. Ellene vagyunk a protek­cionizmusnak és ebben a Nemzetközi Kereskedelmi Ka­mara tevékenysége számunk­ra komoly segítség. Törekvésünk, hogy Magyar- ország és a nem szocialista or­szágok gazdasági kapcsolatai­ban maradéktalanul érvényre jussanak a kölcsönös elő­nyök. Ez az egyetlen elv, amelyre tisztességes és hosszú távon is fenntartható, fej­leszthető üzleti kapcsolatok épülhetnek. Ezért erőfeszítése­ket teszünk annak érdekében, hogy partnereink hagyjanak fel az exponálási és importá­lás! feltételeinket mestersége­sen rontó, hátrányos megkülön­böztetések alkalmazásával. Magyarország a tőkés világ­piacon, szocialista társadalmi­gazdasági berendezkedésének alapjait megőrizve, a tőkés világpiac játékszabályai sze­rint versenyez, ezt számos nemzetközi egyezményben és szervezetben, valamint két­oldalú megállapodásban kodi­fikált helyzetünk, jogaink és kötelezettségeink biztosítják. A számunkra hátrányos meg­különböztetések megszünteté­sét nem adományként kezel­jük. Ahhoz ragaszkodunk, hogy partnereink tartsák ma­gukat a vállalt kötelezettségek­hez. Külgazdasági politikánk­ban nem érvényesül semmifé­le adminisztratív megkötés, kizárólag a versenyképesség dönti el. hogy honnan vásá­rolunk és kizárólag az üzlet hatékonysága dönti el, hogy hova adunk el. A nap folyamán megvitat­ták Magyarország és a Nyu­gat közötti kereskedelem fej­lesztésiének lehetőségeit, az áruforgalom növelésének egyes akadályozó tényezőit, feloldá­suk módjait A tanácskozás ma folytató­dik. Nagymarosnál tetőzött a Duna A Duna árhulláma tegnap délután Nagymaros térségében tetőzött és miután a felső ma­gyar szakaszon már apad a víz, a győri vízügyi igazgató­ság az esti óráikban másodfo­kúról első fokúra mérsékelte az árvízvédelmi készültséget a Szigetközben, valamint Komá­rom és Esztergom között. A legújabb vízügyi előrejelzések' szerint, ma a vártnál mérsé­keltebben tetőzik az árhullám, 740 helyett 715 centiméteres vízállással, tehát 130 centimé­terrel marad el az 1965. évi nagy dunai árvíz idején mért maximumtól. A megáradt folyók mentén csaknem 2500 kilométer hosz- szú védvonalon tartanak ár- vízvédelmi készültséget. Ebből harmadfokú erőkkel védekez­nek a Hármas-Körös felső szakaszán és a Fekete-Körös bal partján, összesen 109 kilo­méter hosszú védvonalon, s másodfokú készültségben vi­gyázzák a Dunát a budapesti szakaszon, a Tiszát Záhony és Tiszafüred között, a Kettős- Köröst és a Hármas-Körös torkolati szakaszát, összesen 5600-an vesznek részt a véde­kezésben, s munkájukat 644 szállítóeszköz, 149 munkagép és 66 vízijármű segíti. Emlékparkot építenek KÖZELET Hetényi István pénzügymi­niszter — Leopold Lér, cseh­szlovák pénzügyminiszter meghívására — március 16-a és 17-e között — hivatalos látoga­tást tett Csehszlovákiában. He­tényi Istvánt fogadta Lubomir Strougal, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság szövetségi kormányának elnöke. Az idén a Pest megyei Örkényben rendezik meg a fásítási hó­nap országos megnyitóját. Ebből az alkalomból emlékparkot építenek a község határában. J

Next

/
Oldalképek
Tartalom