Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-17 / 64. szám
X981. MÁRCIUS 17., KEDD Dömsöd-Dunai Kőolaj-helycsere Kossuth KFSE: negyedszer is döntetlen A Gödöllő törlesztett Lacházán Két vendégeskedő NB lies csapatunk közül csak a I Bem SE számára termett pont, Szegeden. , A Váci Izzó alulmaradt Dunaújvárosban. A Kossuth KFSE otthonában folytatta tavaszi döntetlenso- rozatát. D. Építők—Váci Izzó 3-1 (2-1) Dunaújváros, 1500 néző. vf Palik. V. Izzó: Pálinkás (Pájer) — Gere, Strausz, Schumann, Ádám, Valuch, Varga (Bodor), Szolnoki, Szávai, Czanka, Si- pőcz. _ A jó iramú, színvonalas találkozó 20. percében két sza- badrúgásgódlal már 2-0-ra vezetett a hazai gárda. A váciak enyhe mezőnyfölényben voltak, s a 40. percben egymásután két lehetőséget is elpuskáztak. Szávai a kapunak háttal állva, ollózva a lését találta el, Czanka> pedig 5 méterről hibázott. Az egy perccel ezután megítélt 11-est viszont nem hibázta el Strausz, a Szávai buktatásáért megítélt büntetőt a bal felső sarokba lőtte. A hátralevő idő, s a szünet utáni első percek egyenlítéssel kecsegtettek. Nem így történt. Az 50. percben büntetőiből növelte előnyét az Építőit, s az eredmény ezután már nem változott. G: Strausz (11-esből). Jó: Gere, Schumann, Szávai. Bem SE—Szegedi Dózsa 1-1 (1-0) Szeged, 3500 néző. V: Nyári. Bem SE: Batta — Kelemen, Borsányi, Olajos, Nazőczki, Krómer, Morvái, Zsidó (Zimo- nyi), Krisztin, Mózner, Horváth (Hájer). A szépszámú nézősereg előtt mindvégig izgalmas és jó iramú küzdelmet vívott a két csapat. A kapuk felváltva forogtak veszélyben, az első gólra mégis a 41. percig kellett várni. Ekkor a ceglédiek a felfutó, és a nagyszerű ütemben kiugró Borsányi révén vezetést szereztek. A II. félidő hazai szabadrúgással, majd villámgyors Bem SE-el- lentámadással kezdődött, melynek végén Krisztin köny- nyen bebiztosíthatta volna a győzelmet, de nagy helyzetben hibázott. A 62. percben egyenlítettek a szegediek, egy szöglet utáni vódheíetlen lövésből. A hajrában, a kemény játékban mindkét gárda nagy erővel harcolt a győztes gólért, de azt a kiegyenlített erők harcában egyikük sem tudta elérni. A jól játszó Pest megyeiek rászolgáltak a döntetlenre. Góllövő: Borsányi. Jó: Batta, Kelemen, Borsányi, Olajos, Krisztin. Kossuth KFSE—BVSC 1-1 (1-1) Szentendre, 300 néző. V: Ja- czina. KKFSE: Varga — Huszárik, Szabó L., Polcnyi, Stefanies, Schaffer, Flórián, Tóth, Kotul, Gáspár (Erdővégi), Csikós (Göcző). A • szentendreiek erőteljesebben, a vasutasok trükkösebben fociztak — mindvégig remeik iramban. A végeredmény az első félidő hajrájában öt perc leforgása alatt tisztázódott: Kotui találatára a 53. percben Gögicz válaszolt Szünet után Gáspár borzolta az idegeket: óriási ziccerben „kirúgta” a kapuból a labdát. G.: Kotul. Jó: Polonyi, Tóth, KotuL Labdarúgó NB II Középcsoport 1. SZEOL AK 24 13 ' ' 7 4 43-23 33 2. Ganz-M. 24 11 9 4 46-30 3j 3. Balassagy. 24 13 4 7 39-30 30 4. Bem SE 24 10 9 5 46-31 29 5. Kecskemét 23 11 7 5 33-24 29 6. Pénzügyőr 24 9 9 6 28-28 27 7. Budafok 23 9 8 6 36-28 26 8. MÁV Előre 24 9 8 7 34-34 26 9. Szegedi D. 24 11 3 10 48-34 25 10. Váci Izzó 2-1 7 11 6 43-37 25 11. KKFSE 24 7 9 8 34-31 23 12. BVSC *24 8 7 9 27-33 23 13. 22. sz. Volán 24 7 7 10 34-40 21 14. Építek 24 7 7 10 28-40 21 15. Bp. Spartacus 24 8 4 12 26-34 20 16. Dorog 24 6 3 10 24-33 20 17. Dunaúiv. Ép. 24 6 7 11 30-34 19 18. DELÉP 24 6 6 12 29-48 18 19. BKV Előre 24 4 9 11 17-41 17 20. Oroszlány 24 4 7 13 23-35 15 Megyei bajnokság 1. Aranykalász 20 16 2 2 49-16 34 2. Érd 20 12 6 2 48-18 30 3. ÉGSZÖV 20 10 7 3 39-17 27 4. Dömsöd 20 8 9 3 38-21 25 5. D. Kőolaj 20 8 8 4 27-14 24 6. Fót 20 9 5 6 37-27 23 7. Dunavarsány 19 7 8 4 22-20 22 8. Kartal 20 5 10 5 19-17 20 9. Göd 20 5 10 5 21-23 20 10. Dunakeszi 19 8 3 8 27-20 19 11. Vácszentl. 20 7 4 9 20-29 18 12. Cegléd 20 5 6 9 21-27 16 13. Gödöllő 20 4 7 9 £3-43 15 14. T.-márton 19 5 4 10 18-29 14 15. Pilis 19 6 2 11 24-44 14 16. Sülysáp 20 4 6 10 22-31 14 17. Iklad 20 4 3 13 27-53 11 18. Perbál 20 2 6 12 15-47 10 A két héttel ezelőtt elmaradt Dunakeszi—Tápiószentmárton, valamint a múlt héten félbeszakadt Pilis—Dunavarsány mérkőzést nem számították be. Dunakeszin egyébként szerdán pótolják a „.mulasztást”. A megyei bajnokság 20. fordulója négy vendéggyőzelmet hozott. Aranykalász—Dunai Kőolaj 1-0 (1-0) Százhalombatta, 1200 néző. V: Lovasi. Már az ötödik percben eldőlt a találkozó sorsa, a vendégek távoli, 35 méteres lövése a kapusról kipattant, s a berobbanó Csordás nem hibázott. G: Csordás. Jó: Stier, Dávid, Csordást ill. Eleki. (Tud.: Szloboda Miklós.) Göd—Perbál 1-0 (0-0) Göd, 300 néző. V: Horváth G. A hazai együttes nagy akarása olykor görcsös erőlködéssé vált, nem volt folyamatos az Összjáték. A Perbál a mezőnyben tetszetősebben játszott, mégis a hazaiak vívták ki a győzelmet a 73. percben elért találattal. G: Mészáros (11-es‘ből). Jó: Varnyaczki, Haluszka, Balázsovits, ill. Monoki, Rimóczi, Báinheigyi. (Tud.: Simkó Géza.) Tápiószentmárton— Dunakeszi VSE 2-0 (0-0) Tápiószentmáirton, 500 néző. V: Szarka. Közepes színvonalú találkozón az első félidőben a vendégek voltak mezőnyfölényben, de veszélyes helyzetet nem tudtak teremteni. A második félidő elején elért hazai gól felrázta a helyi gárdát, s a 70. percben bebiztosította győzelmét. Közben 10 főre olvadt a vendégcsapat, ugyanis Asztalost reklamálás miatt kiállították. G: Schmikl A., őri. Jó: Simon (a mezőny legjobbja), 111, .Lackó, Schmikl A., ill. Horváth, Bodó. (Tud.: Mózes Pál.) Sülysáp—Váeszentlászló 1-1 (1-0) Váeszentlászló, 400 néző. V: Szabó Pál. A 3. percben vezetést szereztek a vendégek, s ezután az előny tartása érdekében a lestaktikát alkalmazták. A hajrában azonban ráfizettek erre, a 80. percben egyenlítettek a helyiek. G: Motolai, ill. Tóth J. Jó: Hencz (a mezőny legjobbja). Bakos, ill. Szőlősi, Tóth J. (Tud.: Sára Vendel.) Gödöllő—ÉGSZÖV 1-0 (0-0) Kiskunlacháza, 500 néző. V: Horváth J. Két héttel ezelőtt a két együttes őszről elmaradt találkozóján, Gödöllőn, fölényesen, 5-1-re nyert az ÉGSZÖV. A visszavágó nagy meglepetést hozott befejezés előtt néhány perccel, előrevágott labdával Varga iramodott el, s kát pántot jelenítő találatot szerzett Érd—Iklad 2-1 Iklad. V: Angyal P. Kartal—Dunavarsány 1-1 (0-0) Dunahairaszti, 500 néző. V: Schőmen. A 71. peraben a vetődő kapus előtt felpattant a labda — Szabó Jenő lövése —, így potyaízű góllal jutottak előnyhöz a vendégek. A hazaiak lesgyanús helyzetből egyenlítettek. G: Szabó J., ill. Wendler. Jó: Magonv. Péli G„ Gábor, Ul. Ruff, Póth I.. Kovács. (Tud.: Barna Barnabás.) Dömsöd—Ceglédi VSE 1-0 (1-0) Cegléd, 300 néző. V: Kiss E. A lendületesen kezdő Dömsöd már a 6. percben kihasználta a ceglédi védelem megingását. Nem sokkal ezután növelhette volna előnyét, de Bieber 11-esét Kassai bravúrral hárította. G: Máté. Jó: Bieber, Máté, Szurgent, ill. Kassal. (Tud.: Kiss Péter.) 1 Fót—Pilis 5-0 (3-0) Tábor utca, 600 néző. V: Fekete L. Fót minden tekintetben felülmúlta a lelkes vendégeket, akár nagyobb arányban is győzhetett volna. G: Papp (2), Kiss (2), Pacsek. Jó: Keller (a mezőny legjobbja), Papp, Becsei, Bódis, ill. Gajdos, Balázs. Feljött a Honvéé A labdarúgó NB I vasárnapi mérkőzésén: TATABÁNYA—MTK-VM 3-0 (2-0). Hungária körút, 3500 néző, vezette: Soós. Góllövők: Gáspár (öngól), Schmidt, Dupai. A 23. forduló változást hozott a dobogón. A Ferencváros és a Vasas között megmaradt ez egypontos különbség, a harmadik helyre viszont a Bp. Honvéd lépett fel az egymás után három vereséget szenvedett Videoton helyett. A legalul álló négy csapat számára gyászosan sikerült ez a forduló. Az NB I állása 1. Ferencváros 23 13 8 2 52-24 34 2. Vasas 23 13 7 3 49-24 33 3. Bp. Honvéd 23 13 5 5 43-23 31 4. Videoton 23 13 4 6 40-26 30 5. Tatabánya 23 10 8 5 33-21 28 6. Békéscsaba 23 11 6 6 32-25 28 7. Nyíregyháza 23 8 9 6 19-17 25 8. Pécs 23 7 9 7 29-27 23 9. Debrecen 23 9 5 9 24-23 23 10. Ú. Dózsa 23 7 9 7 40-40 23 11. Volán 23 8 5 10 30-38 21 12. Zalaegerszeg 23 8 4 11 39-44 20 13. Kába ETO 23 6 7 10 27-28 19 14. Csepel 23 5 9 9 25-26 19 15. Diósgyőr 23 4 8 11 16-31 16 16. Dunaújváros 23 4 7 12 28-55 15 17. MTK-VM 23 3 8 12 18-38 14 18. Kaposvár 23 4 4 15 22-56 12 Telitalálat-öión A totó 11. játékhetén 11 darab telitalálatáé szelvény akadt, a nyeremény egyenként 55 ezer 009 forint. A 13-asokra 31 ezer 172, a 12-esekre 884, a 11-esekre 93, míg a 10-esekre 30 forintot fizetnek. Totóeredmények: 2, X, X, 1, 1, 1, 1, 1, X, 2, X, 2, 1, l Megyei totóeredmények 1. Szegedi D.—Bem SE 2. Dunaújv. Ép.—Váci Izzó 3. KKFSE—BVSC 4. Iklad—Érd 5. D. Kőolaj—Ráckeve 6. CVSE—Dömsöd 7. Dunavarsány—Kartal 8. V.-szentlászló—Sülysáp Mezei folytatás Jól szlalomoztak A Csepel Autó autósai Jól vizsgáztak a Pest megyei autósok a szlalomverseny nyitányán. Négy fordulóban bonyolítják le a küzdelmeket, s ennek végeztével a három terület legjobbjai — egyikhez a főváros, valamint Pest megye tartozik — vetélkednek a végső elsőségért Az úgynevezett középcsoport első fordulóját a- BUDA- FLAX-futamot a Csepel Autó rendezte. Stréhl Károly szakosztályvezető elmondotta: a bajnoki futamon haj- vanan, az ezt követő országos meghívásos viadalon pedig nyolcvankét ten vetélkedtek. Két jelképes körből álló pályát, összesen 1800 métert kellett megtenni, az Árpád- híd pesti hídfőjénél kijelölt területen. A Csepel Autó sportolóinak helyezései. Férfiak. 700 kem: 3. Bohn (Trabant gépkocsi). 1300 kem: 1. Farkas János. 1600 kem: 3. Bárány (mindkettő Lada gépkocsin). Nők: 1. dr. Majzik, 2. Farkas Józsefné (mindkettő Trabant gépkocsin), 3. F. Beszteri (Lada). Abszolút sorrendben Farkas János második lett. A megyei s a területi mezei futóbajnokság után az országos viadalnak Is Dunakeszi ad majd otthont március 29-én. Akárcsak az elmúlt esztendőben, a lóver- senypályán vetélkedik majd a több ezer résztvevő. A Magyar Atlétikai Szövetség képviselői hétfőn Dunakeszire látogatnak a rendezéssel kapcsolatos kérdések végső tisztázására. Képünkön: a területi viadalon az egyik atléta a cél előtt. Ifjú röpös > Röplabdatornán randevúztak a ráckevei Ady Endre Gimnáziumban a tanintézet 1972 és 74 között érettségizett, „öreg” diákjai. Az iskola röplabdás hagyományai közismertek, erre emlékezett az ünnepélyes megnyitón Stáhly Iván, a tornán részt vevő sportolók rangidős játékosa. Külön kiemelte a testnevelő Borkovits házaspár szerepét a helyi röpös sportélet fejlesztésében, s azt, hogy az egykori diákok közül ma már nem egy az NB II-ben, sőt, az NB I-ben bizonyítja tudását. A tornán sok izgalmas csatát láthatott a közönség, s a gimnázium vezetői joggal állapíthatták meg: jó kezekbe került az első ízben kiírt Generációs Kupa. A győztes csapat tagjai: Bursits, Horváth, Széplaki, Zilahi, Bácsi, Stáhly, Zólyomi. (Bálint) Útiképek Karl-Marx-Stadtból Rothenburger örvényt kavart... Otthon vagyunk? A kérdés az NDK-ban hangzott el, s az érdeklődők — magyarok voltak. Mert Karl-Marx-Stadt utcáin Ika- rus-buszok közlekednek, a jégstadionban Elektroimpex- táblára rajzolódnak a betűk, s még a szemeteskocsi is éppolyan, mint a pesti, a váci, avagy a ceglédi hulladék- gyűjtő autó. Egyszóval, valóban otthon érezhettük magunkat. Amíg nem láttuk az NDK —Finnország gyorskorcsolyás viadalt. Mert ez a találkozó már nem hasonlított a Műjégpályán megszokott versenyekhez. A hangulat talán kevésbé volt családias, ám a külsőségekkel nem sokat törődtek a rendezők. A középpontban egy dolog állt: a sebesség. Bánlaki és Karsai ötösével Fölényes pingponggyőzelem Üjabb sportágban, az asztaliteniszben is megkezdődött az 1981. évi csapatbajnokság. Mived a Dunai Kőolaj nőd csapa* ta visszalépett, így most már csak a Ceglédi VSE férfi együttese képviseli megyénket a legmagasabb osztályban. A CVSE idegenben kezdett és a várakozásnak megfelelően nagyarányú győzelmet aratott. Cegléd VSE—Tatabánya 18-7 Az új rendszerű CSB — az együttesek legalább egy ifjúsági korú, vagy annál fiatalabb játékost kötelesek szerepeltetni —, első fordulójában végig -vezetve nyert a Vasutas. Bánlaki és Karsai sorra verte ellenfelét, egy, illetve két Játszmát vesztettek közben. Karsai, mintegy 40 percig „kü&ziködö'tt” Chikannal, aki ellen a harmadik játszmát 9-12-ről, 21-13-ra nyerte. Péter is jól játszott, veretlenségét — váratlanul —, utolsó összecsapásán vesatette el.'Németh javuló formában már néhány szép poén megnyerésére is képes volt. Az ifjúságiak találkozóját Gyura nyerte, akinek Chikan (elsőosztályú minősítésű) és Popovics ellen komoly nyerési lehetősége volt. Ez most még nem sikerült. Győztek: Bánlaki, Karsai (3), (5-5), Péter (4), Németh Gyura (1). s Szombaton az idény első rangadóján a tavalyi negyedik helyezett budapesti Postás látogat Ceglédre. Itt már jóval nagyobb, kiegyenlítettebb csata várható. Ha a ceglédiek formája tovább javul, visszavághatnak fővárosi ellenfelüknek az elmúlt évi kettős vereségért. U. L. ★ A tápiószentmártoni általános iskola tornatermében — az Aranyszarvas SE rendezésében — került sorra a megyei minősítő asztaliteniszverseny. A férfi viadalra 33 sportoló érkezett. A vendéglátók éltek a hazai pálya előnyével, s mind az egyéniben, mind a párosok küzdelmében értékes helyezéseket szereztek. Eredmények. Férfi egyéni: 1. Kudelich Ferenc (Tápió- szentmárton), 2. F. Molnár (Vecsés), 3. Kovács (Tápió- szentmárton) és Lábai (Vác). Férfi páros: 1. Jeszenszky Lábai (Vác), 2. Tauber. Németh (Tápió.sze!e). 3. Kudelich, dr. Kováts és Kovács. Terék (mindkettő Tápiószent- márton). Christa Rothenburger például elsiklott mellettünk, s valóságos légörvényt kavart. És még nem is ő volt a leggyorsabb. Hát akkor kicsoda? Világos, hogy Karin Enke. Az olimpiai és világbajnok NDK-s kislány (törékeny hölgy, nincs még húszéves sem), mint egy jégmotor, száguldott a körpályán — látszatra, minden erőlködés nélkül. Hogy aztán mennyi munka van e köny- nyed korcsolyázás mögött —, az már egy más kérdés. Egyébiránt azt is élmény volt nézni, ahogy Enke — „levezetett”. Futamát követően vagy negyven percig rótta még a köröket, hol lassabban, hol sjbe- sebben — szinte el sem akarta hagyni a jeget. Hiába, ő itt van otthon. Mármint a síkos körpályán... Az előbbiekből is látszik: világklasszisoknál vendégeskedtek a nagykovácsi gyors- korcsolyázók. Annál jobb érzés, hogy — nem vallottak szégyent. Igaz, az Einheit Dresden—Rozmaring SE páros viadalon a drezdaiak nagymenői (épp az NDK— Finnország összecsapás miatt) nem álltak rajthoz — ám így sem akárkikkel találkoztak a rozmaringosok. Mert — hogy finomak legyünk — a világ közvetlen élmezőnyéhez tartozó NDK-s gyorskorcsolyasportban a második vonal sem túl rossz... Második vonal? Várjunk csak ezzel a megállapítással! Anke Jurasehek és Rainer Effenberger például csaknem úgy koriztak, mint a sokszor megcsodált szuper versenyzők. És mégis: a nagykovácsiak állták a versenyt. Különösen Szikora és Görsrényi. Szikora Szilvia annak ellenére győzött 1500-on, hogy az első körben kis híján bukott. A szemlélő tűnődhetett: vajon milyen fölénnyel nyert volna, ha egy pillanatra nem csúszik ki alóla a jég? Görgényi ' András pedig valósággal remekelt. Annak ellenére, hogy számára az idén nem ment úgy a korcsolyázás, mint tavaly, amikor ösz- szetett bajnok lett. A rossz napokat mindenesetre sikerült feledtetnie. A 3000-es táv elején még azt hittük: túl gyorsan kezd. De később sem fáradt el! Olyannyira nem, hogy csinos kis magyar csúcsot korcsolyázott. Erre mondta Matyó Józsi, a Rozmaring SE gyömrői illetőségű, hölgyimádó versenyzője (mellesleg, 500-on 6 is egyéni rekordot javítottj: — Nem semmiség, ahogy ezek az NDK-sok csúszkálnak a jégen. Még szerencse, hogy András tudatta velük; azért mi sem vagyunk teljesen outsiderek... Hegyi Iván Kézilabda MNK A férfi kézilabda MNK 12 es döntőjében telje» forduló volt vasárnap. A legérdekesebb mérkőzés a Lőrinci Sportcsarnokban került sorra, ahol a korábbi MNK-győztas Elektromos 20-17-re legyőzte a bajnok Bp. Honvéd gárdáját. Ä Dunai Kőolajnak nagyon erős a magasabb osztályú csapatokból álló mezőny. Ezúttal a Bp. Spartacustól szenvedett 33-24-es vereséget. A.B-cscport 6-os mezőnyében nyolc találkozó után pont nélkül zárja a sort. Az Elektromos 15 ponttal vezet a Bp. Spartacus (12) előtt. Temszbenuitutó Szentendrén A Kossuth KFSE meghívására Szentendrére látogatott az U. Dózsa két válogatott teniszezője, a magyar bajnok Rózsavölgyi Éva és Fridenzi Éva. Rendhagyó találkozón mérték össze tudásukat a Budakalászi Textiles OB Ill-ba jutott együttesének élversenyzőivel. Kovács Andrással és Kovács Miklóssal. A nagy közönségsikert. aratott viadalon a házigazdák jó játékkal szorossá tették az eredményt, sőt a megyei bajnok Kovács András, rz egyjátszmás mérkőzésen legyőzte Rózsavölgyi Évát. A nők kontra férfiak találkozón párosban az újpestiek 7:6, 6:3-ra nveitek majd két vegyespárosi kialakítva: Rózsavölgyi. Kovács M. — Frt- denczi. Kovács A. 6:4. A köze! háromét ás bemutató baráti beszélgetéssel, tapasztalatcserével zárult. I 1 t