Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-17 / 64. szám
1981. MÁRCIUS 17.. KEDD 'xMitap BEFEJEZŐDÖTT A NÉPFRONTKONGRESSZUS Sarlós István: A cselekvés erőt, bitet, meggyőződést jelent Sarlós István összefoglalja a vitát rázza, hogy a felszabadulás előtt a Gyáriparosok Országos, Szövetsége, a leventemozgalom, az Imrédy-párt is állítólag hazafias szellemben működött, ám ebből a hazafiság- ból 1919-ben és 1937-ben, majd 43-ban sem kértek a népfrontba • tömörült haladó gondolkodású emberek. A mozgalom akkor lett elnevezésében is hazafias, amikor a szó megtisztult a rárakódott, egyebek között nacionalista rétegtől. Ez arra is figyelmeztet, hogy nem szabad elkoptatni szavak, gondolatok tisztaságát, értékét. A mozgalomnak a kongresz- szus után eszközsdben és módszereiben rugalmasabban, megfelelőbben kell igazodni a feladatok megoldásához. Ez a szülői munkaközösségek szervezésére, tevékenységére éppúgy áll, mint a Hazafias Népfront. más mukaterületeire. A teltről, a végzett munkáról pedig ajánlatos a jövőben széle5 sebb körben szólni, az eredményeket a közvélemény elé tárni, hiszen a mozgalom fórumainak megannyi javaslata testesül meg a minisztériumi szervek és más intézmények döntéseiben, határozataiban. Ilyen indítványokat a településpolitikával kapcsolatban is tett a népfront, amelynek az az álláspontja, hogy minden településen biztosítani kell az élet megfelelő feltételeit, s nem lehet leírni egyetlen falvat sem. Mert. amíg ott emberek élnek, addig azoknak ellátása, jó sorsa érdek ében va! amenn y iü nknek közös erőfeszítéseket kell {enni. A Hazafias Népfrontot közvetlenül érintő javaslatokat méltatva a HNF főtitkára aláhúzta: elfogadja az indítványokat. s a választott tisztségviselőik is arra törekednek maid. hogy valóra váltsák azokat. Elhangzottak olyan javaslatok is. amelyek mérlegelése. elfogadása más szervekre tartozik, ezeket köztük a Himnusznak az alkotmányba történő beiktatását, eljuttatiák az illetékesekhez. — mondotta befeiezésül Sarlós István. lataiban kell vizsgálni, óvakodva az elhamarkodott általánosításoktól. A fiatalokról sokszor elhangzó kedvezőtlen véleményekkel vitába, szállva mondotta Sarlós István: hosz- szú évtizedek tapasztalata bizonyítja, hogy az életben a rossznak olykor erősebb ’ a hangja a jónál. Az aluljáróban huligámkodó csőlakó fiatalok csak töredékét jelentik az ifjúságnak, mégis sokan róluk ítélnek. Mert az a fiatal, aki tanul, dolgozik, társadalmi munkát végez, a rendet vigyázza, az — úgymond — a kötelességét teljesíti, s nem harsogja világgá: emberként élek. A mi társadalmunk döntő többsége a tisztességes emberek közé tartozik, s ennek önmagában is kell annyi erőt adnia, amennyivel a’ tisztesség útjára vezethetjük azokat, akik- még. oda nem jutottak, el. Sokan megkérdezik: elnevezésében ma miért hazafias a népfront, holott nem volt az 1945 előtt. Ezt az magyiaió politikai légkörben, tettekkel bizonyítanak A magyar nyelv hete Személyiséget, közösséget formál Óvári Miklós ünnepi hesséde Hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia felolvasótermében tartott ünnepséggel megkezdődött a magyar nyelv hetének rendezvénysorozata. Benkö Loránd akadémikus köszöntő szavait követően Övári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára nyitotta meg a magyar nyelv hetét. Beszédében hangsúlyozta: — Anyanyelvűnk ügye mindannyiunké, akik azon fáradozunk, hogy népünk a társadalmi fejlettség magasabb szintjére emelkedjék. Közügyről van tehát szó, s e közös ügy az anyanyelvi műveltség emelése. A cél az, hogy a magunk eszközeivel növeljük a kimondott vagy leírt szó hatalmát, elősegítsük, hogy a szavaknak mindig legyen értelme, a beszédnek tartalma és meggyőző ereje. Anyanyelvűnk — ha őszintén és jól használjuk — közelebb hozza egymáshoz az embereket, tehát közösséget formáló erő, s ugyanakkor fontos közéleti tényező is: a társadalmi méretű tanácskozáson, a szocialista demokrácia gyakorlati érvényesülésének nélkülözhetetlen eszköze. Iskolában kezdődik — Anyanyelvűnk szavai, ha nyíltak, igazak és meggyőzőek, tettekre mozgósítanak, megteremtik a közös cselekvés nélküiözhetetlen feltételeit. Anyanyelvűnkön tanuljuk meg mindazt a szépet, ami tartalmassá teszi életünket, ami értelmet ad fáradozásainknak, küzdelmeinknek. Ezért, ha anyanyelvűnkről beszélünk, többről van szó, mint egyszerű tudományos ügyről vagy kulturális tettről, az anyanyelvi műveltség fejlesztésén munkálkodva a társadalom egész fejlődését, a szocialista nemzeti egység erősödését segítjük elő. — Anyanyelvi műveltség, iskola, nyelv- és közélet, beszédkultúra és demokratizmus: ezek azok az összefüggések, amelyek a nyelv ügyét fontos művelődéspolitikai, szélesebb értelemben társadalompolitikai kérdéssé avatják. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága mellett működő művelődéspolitikai munkaközösség ezért kérte fel az elmúlt évben a nyelvvel foglalkozó szakembereket, hogy mérjék fel anyanyelvűnk állapotát, anyanyelvi műveltségünk helyzetét és ezzel kapcsolatos feladatainkat. A nyelvészek által feltárt gazdag anyag azt bizonyítja, hogy jóllehet kisgyermekkorban a család, felnőtt korban az önálló ismeret- szerzés szerepe sem jelentéktelen, a jövő nemzedékeinek anyanyelvi kultúráját mégis az iskolában megszerzett képességek és készségek határozzák meg. Kapjon rangot — Mivel nemzeti kultúránknak, s mindennapi közérzetünknek is felismert ható tényezője, a beszédbeli és írásbeli igényesség — mondotta a továbbiakban Óvári Miklós —, á külgazdasági egyensúly problémáiról tanácskoztak A külgazdasági egyensúllyal összefüggő gazdaságpolitikai kérdéseket vitatott meg hétfőn a Parlamentben tartott együttes ülésen az országyűlés kereskedelmi, valamint teiv- és költségvetési bizottsága. A tanácskozáson részt vett Cser- venka Ferencné, az ország- gyűlés alelnöke. Veress Péter külkereskedelmi miniszter a képviselőknek adott tájékoztatójában emlékeztetett arra, hogy a nem rubel elszámolású kereskedelmi mérleg éveken át növekvő hiányának megszüntetésére 1979-ben a gazdaságirányításban céltudatos és átfogó intézkedések történtek. Javult a vállalati munka, s erősödtek a gazdálkodásban a tervszerű fejlődést elősegítő pozitív elemek. Ennek is köszönhető, hogy 1980-ban a nem rubel elszámolású forgalom megközelítőleg egyensúlyba került. A felszólalók elismeréssel szóltok a javuló értékesítési munkáról, a termelők és a A vasárnapi vitában felszólalt Jónás Zoltán, aki kifejtette: Jelenleg naponta mintegy 200 ezren utaznak Budapest környékéről 'fővárosi munkahelyükre. A politikai szervek, társadalmi szervezetek folyamatosan keresik munka- és életkörülményeik javításának lehetőségeit, figyelemmel arra, hogy a napi három-öt órát utazó bejárókra az átlagosnál több feladat hárul. A Budapest környéki nagyközségek évente több mint 10 ezer fővárosi munkahelyű betelepülővel gyarapodnak, s az utóbbi években több új lakótelep létesítésével, munkáslakás-építé- si akciók kezdeményezésével segítették otthonteremtésüket. A családiház-építőknek a tervek szerint a megye számos községében előnyös feltételekkel megvásárolható telket juttatnak. Örvendetes, hogy a bejárók is magukénak érzik új környezetük gondjait, sokan vesznek részt a társadal- mimunka-akciókban, amelynek eredményeként több mint 10 ezer óvodai férőhely — az előirányzott kétszerese — létesült az előző tervidőszakban. Such János, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára — alkotmányban biztosított jogával élve — anyanyelvén kezdte hozzászólását, s a Magyarországon élő délszláv, német, román és szlovák nemzetiségek képviseletében beszélt. Hangsúlyozta: a különböző nemzetiségekhez tartozó állampolgárok jó politikai légkörben, munkával, tettekkel bizonyítják hűségüket hazájukhoz, a Magyar Népköztársasághoz, tudatos cselekvéssel járulnak hozzá a szocialista népi-nemzeti egység erősítéséhez. A Újjáválasztott tisztségviselők A Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke: Kállai Gyula; alelnökök Bugár Jánosné, Bencsik István, Horváth Lászlóné, Nagy Józsefné, Polinszky Károly, Szeműk József és Varga Imre. A Hazafias Népfrpnt Országos Tanácsának főtitkára: Sarlós István; titkárok: Kovács Béla, Molnár Béla, S. Hegedűs László és Szentistványi Gyuláné. Az Országos Tanács elnökségének további tagjai: Apró Antal. Asbót Jánosné, Adám Antal, Bartha Tibor, Bodnár Lászlóné, Bognár József, Bondor József, Bostii Károlyné, Du,schek Lajosáé, Fábián Zoltán, Fehér Lajos, Fekete Károlyné, Gál László, Géczi Pál, Golenya Tiborné, Gosztonyi János, Gyúró Ferenc, Hantos János, Horváth Éva, István Lajos. Juhász Ferenc, Kerkápoly Endre, Köpf Lászlóné, Lehoczky Mihály, Lékai László, Losonczi Pál, Márta Ferenc. Márton János, Mezei Barna, Molnár Frigyes, Molnár Sándor. Nánási László. Oppermann Imréné, Papp Lajos, Pásztor Gabriella, Pethö Tibor, Pióker Ignác, Rónai Rudolf, Sebestyén Nándorné, Straub F. Brúnó, Székely György, Szilvasán Pál, Szmolnik Eva, Trautmann Rezső és V. Nagy Imre. A Hazafias Népfront újjáválasztott Országos Tanácsának tagjai közt Pest megyét az alábbiak képviselik: dr. Barna Lajos, a Fóti Gyermekváros igazgatója dr. Bánk József püspök-érsek (Vác), Borovits Gézáné agronómus, kosdi Lenin Tsz, Kovács Antalné. a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának titkára. külkereskedők mind eredményesebb együttműködéséről. A tanácskozáson — amelyen Bognár József és Nyers Rezső elnökölt — a képviselők állás- foglalást fogadtak el. A két bizottság hangsúlyozta, hogy a magyar népgazdaságnak fontos érdeke a KGST-kapcsola- tok intenzív fejlesztése. ugyancsak kívánatos a fejlődő és a fejlett tőkés országokkal meglévő kereskedelmi forgalom és gazdasági együttműködés bővítése. azért az iskolai .nevelés egyik legjelentősebb területének éppen az anyanyelvi nevelést, az ' anyanyelvi ismeretterjesztés minél magasabb szintre emelését tekintjük. Az iskolai és az óvodai anyanyelvi oktatás személyiséget és közösséget is formál egyszerre. — Anyanyelvi kultúra fejlettsége végső soron azon mérhető le, hogy a közösség egyes tagjai, hogyan tudják személyiségük teljes értékű kifejezéseként, árnyaltan és hatékonyan használni anyanyelvűk sokszínű eszközeit, mennyire készültek fel arra, hogy a nyelv közvetítésével befogadják nemzeti kultúránk hagyo- mánykéút öröklött, gazdag kincsét. A társadalom ilyen értelemben közös felelősséget visel az anyanyelvi műveltség elért fokáért. Korstílus és műveltség — E közös felelősség, s az ebből adódó közös feladatok adnak értelmet annak, hogy évente egyszer, idén már tizenötödször, megrendezzük a magyar nyelv hétét, s ezáltal is felhívjuk a figyelmet a még megoldatlan feladatokra, s a mindennapi, fáradhatatlan munka nélkülözhetetlenségére. Azt akarjuk elérni, hogy nálunk a nyelvművelés ne csak néhány 1/elkes ember személyes ügye legyen, hanem egész közéletünkben kapja meg az öt megillető rangot. A megnyitó után Illyés Gyula Kossuth-díjas író méltatta a nyelvművelés terén az elmúlt fél évszázadban elért eredményeket, majd a nyelvészet neves képviselői, irodalomkutatói tartottak előadást. Eder Zoltán a társadalmi kapcsolatteremtés nyelvi formáiról és lehetőségeiről szólt, majd Grétsy László a társadalmi átalakulás okozta nyelvi átrétegeződést vizsgálta a nyelvművelő szemével. Han- kiss Elemér Nyelvi viselkedéskultúránk — alulnézetben című értekezését követően Károly Sándor, Lőrincze Lajos, Deme László és Szépe György a korstílus érvényesüléséről, az irodalmi és a köznyelv stílusáról, az anyanyelv és a haza- fiság kapcsolatáról, valamint a nyelvi műveltség modelljéről tartottak előadást. A március 22-ig tartó magyar nyelv hete pi-ogramjában 212 előadás hangzik el Budapest 132 intézményében. Segíteni a szakmai munkát Kl5l-kú!döttértekezlet a rendőr-főkapitányságon A tanácskozáson szóba kerültek egyes társadalmi jelenségek, így a helyenként tapasztalható protekcionizmus és a csöves kérdés is. — A közvéleményt foglalkoztatja az ifjúságnak az a szám szerint nem nagy, de erkölcsi szempontból mérvadó rétege, amit összefoglalóan az aluljárók ifjúságának nevezünk. E fiatalok érdeklődése nem a szocialista társadalom fejlődésének kérdéseire irányul, felfogásuk inkább így foglalható össze: Segíteni mindazoknak, akik semmit sem csinálnak. Gyakorlati intézkedéseket kell tenni annak érdekében, hogy ezt a negatív társadalmi jelenséget visszaszorítsuk — így fogalmazták meg az , alapszervezeti gyűléseken kialakult véleményt a küldöttértekezleten. A csövesektől a műszaki újításokig. Röviden így summázható annak a tanácskozásnak a tematikája, amely társadalmi jelenségekkel és szakmai kérdésekkel egyaránt foglalkozott tegnap a rendőrség Aradi utcai székházában. A Pest megyei Rendőr-főkapitányság és Főügyészség Nagy Vilmos KlSZ-bizottsá- gának küldöttértekezletén legtöbb szó természetesen az ifjúsági mozgalom belső viszonyairól es£tt. Ringhoffer Zsolt titkár elmondta, hogy a KISZ-esek a rendőri és ügyészi munka támogatását tekintik legfontosabb feladatuknak. Ennek köszönhetően már eddig is néhány • országos jelentőségű szakmai újítást kezdeményeztek. Az ifjúsági szervezet tagjainak indítványára a bűnügyi laboratóriumban és a garázsokban több hasznos takarékossági intézkedést vezettek be. Hasznosítják a fáradt olajat, a fixíroldatot, sa fiatalok védnökséget vállaltak a rendőrségi gépkocsik élettartamának meghosszabbításáért is. Felidézve a kongresszusi levél egyik passzusát a tanácskozás résztvevői külön foglalkoztak a magáncélok és közfeladatok helyes arányának kérdésével A tanácskozás — amelven ott volt dr. Major, Miklós megyei főügyész; dr. Szabó Károly ezredes, a rendőrfőkapitányság helyettes vezetője: Simon János, a rendőr-főkapitányság pártbizottságának titkára. Csiba Károly, a Belügyminisztérium KISZ- bizottságának titkára és Ler- ner Henrik, a megyei KTSZ- bizottság titkára — a KISZ- bizottság tisztségviselőinek és kongresszusi küldötteinek megválasztásával ért véget. magyar lakossággal együtt az ország igazi gazdáinak érzik magukat, a közös sors, a közös munka mind jobban elmélyíti az együvétartozást, a haza szolgálatának tudatát. I. — Nemzetiségi politikánk a párt általános politikájának szerves része. Csakis ezt tudva érthetjük meg, hogy társadalmi fejlődésünk és nemzetiségeink helyzete szorosan összefonódik — állapította meg Such János és azt kérte, hogy a többségi nemzet képviselői segítsenek erősíteni a teljes egyenjogúság tudatát, bátorítva és támogatva a nemzetiségieket abban, hogy éljenek alkotmányos jogaikkal. A kétnapos kongresszusi vi- ' tát Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára foglalta össze. Visszaidézte az elhangzott beszámoló zárógondolatát, amely szerint a küldötteket az egyetértés hozta el a kongresszusra. A megállapítás igazságát a felszólalások is tükrözték, még azok a véCemé- nyek is, amelyek a közéletben kétségtelenül fellelhető visz- szásságokat körvonalazták. Ezek az ellentmondások ismertek, tudottak, s feloldásukért együttesen kéül cselekedni. A mozgalom főtitkára Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának felszólalásából merítve hangsúlyozta: a népfront harmad vir^gááSát éli. Ez a párt elismerő szava, a nép- ’ front tevékenységéről. Olyan korszakiban élünk, amelyben a mozgalom működési lehetőségei bővültek, s újabb területek nyílnak meg a cselekvés előtt. Eiz úgy válik lehetővé, hogy a magyar társadalom a szocializmus alapjainak lerakása után új politikai, gazdasági és kulturális feladatokat vállalhat. Nem tudtuk volna eredményeinket elérni a Magyar Szocialista Munkáspárt politikájának elfogadása és követése nélkül, ezért e politika szellemében kell a jövőben a jó szót eljuttatni azokhoz, akikhez eddig még nem jutott el. A kongresszus 37 felszólalását summázva Sarlós István leszögezte: A vita olyan képet adott a társadalomról, amely jelzi, miben vagyunk szilárdak és erősek, miben vagyunk gyengék, hol és min kell javítani. A távlat biztató, s már önmagában az is erőt ad, hogy a párt szervezi és irányítja népünk munkáját, támogatja a Hazafias Népfront tevékenységét. Az MSZMP számára a népfrontmozgalom erősítése nem taktikai lépés, hanem — még hosszú-hosszú ideig — stratégiai feladat. Vidékről és Budapestről, üzemekből és termelőszövetkezetekből, tudományos intézményekből érkezett küldöttek egyaránt kifejtették, hogy egyetértenek a szocializmus céljával, s támogatják építőmunkánkat. Gondjaink nem a szocializmusból fakadnak, s megoldásukhoz van erőnk, van megfelelő programunk. A népfront — ahogy az egyik küldött hangoztatta — nemcsak van, hanem cselekszik is. A cselekvés erőt, meggyőződést, hitet is jelent a jobbításra. Hitet, amely nemcsak a vallásos emberek sajátja. A kommunista is hivő, mert hisz az emberben, hisz a szocialista jövőben, hisz az emberiség béké'jéban, hisz az egész világ boldogulásában. A vitában reflektorfénybe került család, házasság szerepéről szólva a főtitkár az együttélés emberi teljességének fontosságára hívta fel a figyelmet. A kérdéseket összképében, s ugyanakkor árnya-