Pest Megyi Hírlap, 1981. március (25. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-15 / 63. szám
/ \A nyárra készülnek Járásunk országos követei A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM 1981. MÁRCIUS 15., VASÁRNAP Az alkoholizmus ellen Csak az összefogás segíthet Mostani témánk igazán olyan, amivel kapcsolatban érdemes előbb feltenni a kérdést: szóba hozzam-e vagy sem? Ügy vagyok vele, mint a cigar ettás emberrel, aki előtt ne nyúljon, ne kapkodjon senki zörgő papírhoz, gyufához, mert azonnal eszébe jut róla, hogy ró keli gyújtania. Közös felelősség Sajnos, hasonló a dolog az alkoholistákkal, akik közül ugyan várhatóan kevesen böngészik át e sorokat, pedig most róluk lesz szó. Róluk, akiket az orvosok sok éve betegként kezelnek, mindenek előtt azért, mivél az italt mértéktelenül fogyasztók előbb-utóbb olyan mértékű egészségkárosodást szenvednek, ami miatt épipúgy alkalmatlanok a munkára, a családi életre, mint azok, akik egyéb, öröklött vagy szerzett betegség miatt kénytelenek az üzemtől, a családtól távol lenni, vagy ha ott is vannak, sajnos, nagyon sokszor munkaképtelenek. Az alkoholista azonban, szinte kivétel nélkül azért került nehéz helyzetbe, mert nem tudta, vagy nem akarta a kezdet kezdetén tudorpásul venni, hogy a mértéktelen szeszfogyasztás ide vezet. Rajta most azok segíthetnek,, akiknek birtokában van a józan ítélőképesség. De nemcsak rajta, azokon is, akiknél még értelme van a lebeszélő, józanságra intő szónak. Ezért érdemes mégis foglalkozni a járásunkban és városunkban folyó alkoholellenes küzdelemmel, ennek módszereivel. Erről beszélgettünk dr. Tóth Máriával, a gödöllői Idegbeteg Gondozó Intézet vezető főorvosával, a városi-járási alkoholizmus elileni társadalmi bizottság elnökével. — Az alkoholizmus kialakulásában minden esetben több tényező játszik közre. Öröklött tulajdonságok, személyiség- tényezők, alkati adottságok szembésiilnek társadalmi, lélektani hatásokkal. Vagyis az adott szociális tér, társadalmi szokások és a megítélés nagyban felelős azért, leik és hányán lesznek alkoholisták egy adott embercsoportból. A nagy alkoholkínálat, a túlzott fogyasztási szokások, az ittas állapottal szembeni közömbös, elnéző magatartás sok ember számára nyit utat a már betegségnek számító iszókosság, alkoholos függőségi állapot felé. Minden réteg — Az orvostudomány feladata szoros értelemben véve csak a betegek gyógyítása. A megelőzés, a gyógyultak rehabilitálása a társadalom minden rétegét érintő feladat. De oda kell figyelni mór azokra is, akik még nem alkoholisták, nem részegesek, de máir vonzódnak az italhoz, akik létező. vagy képzelt családi, munkahelyi és más problémáik, magányuk, céltalanságuk, szorongásuk miatt nyúlnak az alkoholhoz. — Családtagok, barátok, munkatársak feladata segíteni a bajok elsimításában, az alkoholra való rászokás megakadályozásában. Üj célok, örömforrósok közös keresése, az emberek megtanítása a szabad idő kulturált felhasználására, a lehetőségek megteremtése a művelődési házakban, sportlétesítményekben, a lakosság ráőbrssztése az odaadással végzett munka, tanulás, sport örömére/ a művészetek szépségére, ez a legjobb alkoholizmus elleni propaganda. Ez kell az alkoholizmusból gyógyultak szeszmentes életének biztosításához is. — Tudomásul kell vennünk azt is, hogy bizonyos esetekben a legkisebb mennyiségű alkohol fogyasztása is tilos. Az isvásra biztató majdhogynem azt mondtam: bujtogató, hibát követ el, ha olyat erőszakol az ivásra, aki jelentékenyebb betegségiben, vagy csak annak kezdeti stádiumában van. — Sok kárt okoz az is, aki terhesen iszik; de az is, aki gyermekeknek, serdülőknek italt ad. S mennyi tragédia származik napjainkban is abból, hogy a gépjárművezető vagy áldozata ivott! Rendele- tek tiltják már a munkahelyeken és a közterületeken történő italozást. Megszegőit, legalábbis a járművezetőket és a közterületeken, fogyasztókat, ma már városunk és járásiunk területén' is szigorúbban büntetik. Természetesen arról is szólt de. Tóth Mária, hogy a városunkban és járásunkban működő alkoholizmus elleni társadalmi bizottság a megnövekedett feladatok ellátására jelentős programot dolgozott ki az elmúlt években. Ebben a rehabilitációs tevékenység éppúgy megfogalmazódott, mint a megelőzés. Ezt részletesen ismertetni lehetetlen volna, érdemesebb arról szólni, amiért ez a program megszületett A legfrissebb adatok szerint jelenleg 780 alkoholista áll gondozás alatt közüliük 512 önként kérte a gyógykezelést, 117-en vannak olyanok, akiknek kezelését helyi egészségügyi szerveink úgynevezett kötele- zési eljárás során írták volna elő, de enéltoül is önként teljesítik, míg 151 személyt az egészségügyi osztály kötelez Helyi program A megbetegedettek, de főként a veszélyeztetettek száma ennek sokszorosa. Az ital rabjául esetteken tehát az orvosok, az ápolók segítenek. Gondjuk van azokra is, akik még nem tartanak itt. Az azonban tény, hogy ennél hatékonyabb, valóban tartalmas társadalmi segítség szükséges. Nem könnyű! Nem egyszerű a poharat idejében elvenni, elrejteni, de határozottan és halaszthatatlanul meg kell tennünk. Rokont, barátot, ismerőst megjutalmazó cselekedet lehet ez. Fehér István Júniusra Öltöző, iroda A tervek szerint június végére elkészül a péceli Ruházati Ipari Szövetkezet új szociális létesítménye. Az épületet, a monori Építőipari Szövetkezet dolgozói húzták fel, s jelenleg már a belső munkálatok folynak. Ha elkészül az öltözőt, fürdőt és irodákat tartalmazó új épületszárny, sokat javít a szövetkezet többségében női dolgozóinak munkakörülményein. Bár a nyár még jócskán odébb van, éppencsak a tavasz köszönget bennünket bátortalanul, de a közművelődésben már most kész tervek fekszenek az asztalon a melegebb hónapok dátumaival. A hagyományőrző, az amatőr művészeti együttesek, a népművészek készülnek a nagy bemutatókra, a fellépésekre, amelyekről Hintalan László, járási közművelődési felügyelő tájékoztatott. Amint elmondta, a már lezajlott Röpülj páván kívül, az idén három olyan kiemelt nagyrendezvény lesz az országban, amelyre mindenütt alaposan készülnek. Nem kis büszkeséggel mondhatjuk, az egyiknek járásunk ad otthont. Május 30-án és 31-én lesz Veresegyházion a hagyományőrző együttesek országos találkozója, amelyet nem először tartanak a nagyközségben. Nagy rendezvények — A három nagyrendezvény közül talán ez a legkevésbé ismert, de mind nagyobb lesz a jelentősége, a szerepe. Ezen az országos fórumon mérhetik le a csoportok, hogy hof tartanak, érdemes-e folytatniuk a megkezdett utat. Műsorukat a legjobb szakértők előtt mutathatják be, akik tanácsokat adnak, értékelik szereplésüket. S bár az időpont még távoli, már most érdemes néhány szót ejteni a konkrét programról, hiszen általános tanulságokat vonhatunk le belőle. — Az első nap a szakmai bemutatóé. Lényeges, hogy nem lesz kimondott versengés, a zsűri nem pontoz, nem állít fel sorrendet. Nem az a fontos, hogy ki a jobb, hanem, hogy kölcsönösen megismerjük egymás munkáját, törekvéseit, s közösen kiválasszuk a követelésre méltóaikat. A bemutatót este nagy, közös táncház követi. Másnap pedig majálist tartunk, ahol a meghívott együttesek és partnereik bemutatják tájegységük szokásait sütnek, főznek, pingálnak. A veresegyházi találkozóra húsz együttest várnak a rendezők. Nehéz lenné viszont megmondani, hogy hány csoport, hány szereplő lesz a Duna menti folklórfesztiválon, amelyet július 2. és 26. között rendeznek meg Kalocsán. Ennek terveiről Hintalan László a következőket újságolta: — A fesztivál központja ugyan Kalocsa, de két másik városban, Baján és Szekszár- don is bemutatják a programokat. Ez a nagy seregszemle is több újdonsággal jelentkezik az idén. Az egyik, hogy nem együtteseket, személyeket hívnak meg, hanem tájegységeket, így a többi között Galgamentét. Az is új, hogy a helyi szakértőket bízták meg a szereplők, a műsor összeállításával. Az alapos előkészületekre jellemző, hogy jó élőre írásos anyagot kértek minden résztvevőtől, mit adnak elő, honnan származnak a bemutatott anyagok, ki gyűjtötte. Hat községből A nagy kavalkádon a Gal- ga vidékét Galgahévíz, Zsám- bok, Hévízgyörk, Bag, Kartal és GaIgamácsa képviseli, s nemcsak táncokat mutatnak be, hanem megismertetik az érdeklődőket a néprajzi terület legfőbb jellegzetességeivel, így a többi között lesz tárgyi kiállítás is, amit nálünk Petras Anna rendez és állít össze a gazdag anyagból. A felsorolt községek csoportjai, szólisták képviselik járásunkat a harmadik nagy országos eseményen is, amelyet az alkotmány, az új kenyér ünepe alkalmából a fővárosban rendeznek, s amely megújítása lesz egy régi hagyománynak. Lesz azonban a kiemelkedő eseményeken kívül is elég program: — Június elején, egy időben két vezetőképző tanfolyamot szervezünk Gödöllőn. Az egyikhez az adta az ötletet, hogy a népi sportjátékok, vagy szakszerűen a sportszerű népi játékok anyag jószerével ismeretlen az országban. Pedig a vidékünkön ismert régi gyermekszórakozások, mint például a csülközés, a pilinckázás, a fecskézés vagy a tekézés kiválóan alkalmas arra, hogy a napközis foglalkozásokon, a különféle táborozásokon hasznos elfoglaltságot adjon a gyerekeknek. Ezért hirdettük meg az ismertető tábort elsősorban a napközis nevelőknek. Azt szeretnénk, ha a járás iskoláiban már szeptemberben viszontláthatnánk ezeket az élvezetes játékokat. Sportjáték és jatszóház — S a másik tábor? — Több éve folyik már, a Népművelési Intézet támogatásával, irányításával a játszóház mozgalom. Ennek idei továbbképzését vállaltuk az új j művelődési házban. A foglal- I hozásokon a báb- és játékké- ' szítéstől a gyermekjátékokig terjed a skála, ezekkel, ismerkednek meg a résztvevők. S" még mindig folytathatnánk a sort. Például a külföldi szereplésekkel, a nyári szentendrei templomtéri játékokon való fellépések terveivel, s a többivel: mind-mind egy-egy alkalom lesz arra, hogy járásunk bemutatkozzon saját és a távolabbi vidékek közönségének. S hogy a bemutatók, a szereplések és a táborok jól sikerüljenek, ezért is dolgozik sok-sok ember — hivatásos és amatőr — a járásban. G. Z. Vöröskereszt Ünnepi taggyűlés Ünnepi vöröskeresztes taggyűlést tartanak március 19- én, csütörtökön délután fel háromkor a Szilasmenti Termelőszövetkezetben. A központi irodaház ebédlőjében először dr. Pethő Ede, a Vér- transzfúziós Állomás főorvosa emlékezik a magyar Vöröskereszt megalakításának 100. évfordulójára. majd kitüntetéseket adnak át a többszörös véradóknak. Végül gödöllői ifjú vöröskeresztesek műsora szórakoztatja az aktívákat. Rajt: március végén Senki sem hagyta abba Miközben a legjobb városi kispályás labdarúgócsapatok a téli teremkupában mérik ösz- sze erejüket, a bajnokságot szervező intéző bizottság már a tavaszi fordulók előkészítésén fáradozik. A tervek szerint március utolsó hétfőjén kezdődik a pontvadászat, amelyben három csoportban Kitekintve az iskolából Új módszerekkel próbálkoznak Legutóbb, amikor a péceli Szemere Pál Általános Iskola életét mutattuk be olvasóinknak, csak kevés szót ejthettünk a pedagógusok tulajdonképpeni munkájáról, az oktatásról, a nevelésről. Akkor a helyet, a szűkös körülmények, a már-már katonai előképzettséget követelő szervező munka elemzése foglalta el. A cikket, Zalavári László igazgató tájékoztatóját azzal zártuk, hogy a nem is távoli jövőben a mostani gondoknak legalább az egynegyede megoldódik, hiszen felépül a vasúton túli terület általános iskolája — 1982 szeptemberére tervezik —, a jelenlegi iskolában is új tantermeket nyitnak, s ha minden igaz, a tornaterem is megnyitja kapuját már az idén szeptemberben. Külső feltételek De ha a tárgyi feltételekről szólva a különösséget hangsúlyoztuk, ne lepődjön meg senki azon sem, hogy az oktatás-nevelés területén is elsősorban az átlagtól eltérő, a péceli jellegzetességeket emeljük ki. Ez két okból is indokolt. Egyrészt, mert tükrözik azokat a törekvéseket. amelyek a község sajátos közéletéből, helyzetéből fakadnak, másrészt, mert jobban jellemzik egy iskola életét, mint a mindenütt nagyjából azonos elvek, célok. De mi az, ami a járás egyik végén különleges hozzáállást kíván, míg a másik fertályon esetleg fel sem merül? Amint az igazgató elmondta, a pedagógusok is időről időre elemzik a község társadalmi életét, számba veszik azokat az eredményeket, gondokat, amelyek a tanításban, az iskolai munkában is objektív feltételnek számítanak. Például a község sajátos földrajzi helyzete, a fővárossal való szomszédsága. Mit jelent e tekintetben a másság? — Feltétlenül figyelembe kell vennünk — mondja az igazgató —, hogy Pécel nyitottabb község, mint a Gal- ga mentiek. A főváros közelsége miatt sokan költöztek ide korábban is, s az életforma is más. Finoman fogalmazva jó néhány olyan család akad, amelyikben nem egyértelmű érték a rendszeres munka. Számolnunk kell az alkoholizmussal, a káros időtöltésekkel is. — Mi következik ebből a pedagógia szempontjából? — Az, hogy az oktatás mellett például az egészséges életmódra való nevelés is fontos feladatunk. Keresnünk kell a legmegfelelőbb módszereket s diákjainkon kívül azokat a nemrégen végzett fiatalokat is meg kell próbálnunk bevonni a nevelés hatókörébe, akik még nem találták meg a helyüket. Sok olyan végzős akad például, aki nem kíván továbbtanulni, munkába viszont még nem állhat. Csellengésük, semmittevésük nemcsak a saját szempontjukból káros, idősebb diákjainkat is rossz irányba befolyásolhatják. Érdeklődés szerint S hogy mivel próbálkoznak Pécelen? A többi között azzal, hogy a helyi vöröskeresztes aktívákkal, a gyermekorvossal, a védőnővel, az úttörőszervezettel összefogva felvilágosító előadásokat, foglalkozásokat szerveznek, s nemcsak a tanulóknak.. Azzal, hogy előtérbe állítják a testkultúra fejlesztését, népszerűsítik a hasznos időtöltéseket, túrákat, kirándulásokat, sportversenyeket szerveznek. S azzal is, hogy klubrendszerű. a már végzetteket is szívesen látó szabad idős foglalkozásokat, szakköröket indítanak. Már a korábbi cikkben is megemlítettük azt a nyári napkötis tábort, amely nagy segítséget jelentene, a szünidőben felügyelet és többnyire szervezett program nélkül maradó gyerekek okos, tartalmas foglalkoztatásában. Pécel környéke tálcán kínálja az egészséges levegőjű, szép táborhelyet. Az elképzeléseket már egyeztették a nagyközségi tanáccsal. A még csírájában lévő terv az, hogy a napközis tábor megteremtésében összefognak a főváros szomszédos kerületével. S bár nem közvetlenül, de összekapcsolódik az előző törekvésekkel az a kísérlet is, amelynek a napközi a színhelye. A többnyire mindenütt monoton foglalkozásokat itt úgy kívánják tartalmasabbá tenni, hogy külön csoportokat szerveznek a gyerekeknek. A tanuláson kívül élményteli a különféle készséget fejlesztő gyakorlati foglalkozásokra nem az osztályok, hanem az érdeklődési körök szerint osztják be a gyerekeket. A kísérlet már folyik, jelenleg négy csoportban kézimunka, báb játszás, színjátszás, és versmondás, valamint zene, olvasás és népi tánc szerepel a foglalkozások programján. Információs rendszer S végül feltétlen említést érdemel az a terv is, amelyről az igazgató a következőket mondta: — Iskolánk a járás legnagyobb létszámú ilyen intézménye, hatvanhat pedagógusunk van. így nagyok a munkaközösségek is, sok értékes tapasztalat halmozódik fel. Ezért is rendszeresek nálunk a bemutató foglalkozások, a tapasztalatcserék. A sok látogatót azonban nehezen' tudjuk elhelyezni s a bemutatókon a zsúfoltság néha akadályozza a munkát. — Néhány év alatt szeretnénk kialakítani egy olyan elektronikus információs rendszert, amely egyrészt a fenti gondokat megoldaná. másrészt egy jól felszerelt stúdióban azokat a kép- és hanganyagokat tárolná, amelyek a tanításban felhasználhatók. Esetleg nemcsak Pécelen. Gáti Zoltán harmincöt csapat vesz részt. Ez pedig több mint félezer amatőr sportolót jelent! A bajnokság népszerűségét mutatja, hogy egyetlen csapat sem hagyta abba a játékot, mindenki jelentkezett a tavalyiak közül. A szövetségben tartott megbeszélésen dr. Nacsa János, az intéző bizottság elnöke elmondta, hogy több csapat a téli pihenő alatt is pályára lépett. Hallottunk arról is, hogy a tavaszi nyitányt a salakos pályák egyelőre rossz talaja miatt kellett későbbre halasztani. A bajnokság nagy kérdése, hogy az ősszel imponáló eredménnyel győztes Ganz Szb tartja-e jó formáját. Figyelmeztető számukra, hogy a teremkupában 3:0 arányban kikaptak az egyetem gépészeitől. A Járási Hivatal április 6-án találkozik majd az Áfész gárdájával, s visszavágóra készülnek az őszi 3:2-es vereségért —, mondta Mandur Ferenc a hivataliak intézője, aki három igazolást is hozott magával az első összejövetelre. Erősíteni kívánnak a védelemben és a támadó sorban is. Közeledik a kezdés Ideje, ezért az intéző bizottság arra kéri a csapatok szövetségi képviselőit, hogy március 19- én. csütörtökön valamennyien feltétlenül jelenjenek meg a délután 5-kor kezdődő szövetségi megbeszélésen, amelyen sok fontos tudnivalóról esik majd szó. Cs. J. Városi moziműsor Vasárnap: Mackó Misi a világűrben. Színes lengyel mesefilm, csak 4 órakor. Ellopták Jupiter fenekét. Színes francia filmvígjáték, 6 és 8 órakor Hétfőn: Egyiptomi történet. Színes, magyar—egyiptomi ka- landfilm. csak 4 órákor. Isten hozta, Mr __ Színes, am erikai film, 6 és 8 órakor. ISSN lilái - (Ciodöllrt! Hitlap» A 4