Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-01 / 27. szám

1981. FEBRUAR 1., VASÄRNAP

PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN

Pénz és egyebek

Értékek - a társadalom mérlegén

Nem is nagyon kell elemeznem, miért mosódik össze emlékeimben a két ember arca. Az egyetlen helyiség, amit laknak; a zsúfoltság; a ház körüli rendetlenség; a kályhától széngázos levegő fest hasonló képeket.

Pedig Tóth István és Vigh Jánosék egy elméleti skála két, egymástól távoli végén állnak, élnek. Az előbbit a szerényebb pénzűek közé sorolja a község, Albertirsa, míg az utóbbiak jómódjáról irigykedve vagy csodálkozva beszélnek.

Én a széken, Tóth Istvánnak már csak az ágyon jut ülőhely.

— Hogyan él?

— Hát egyedül. Unatkozva, Amióta az asszony meghalt, alig várom, hogy rámnyisson valaki.

— Másként kérdem. Megél? Van-e szüksége valamiben?

, — Kapok kétezernégyszáz nyugdíjat, a MÁV-nál szolgáltam. A feleségem halálakor a biztosító adott pénzt, meg kertészkedek, méhes is volt, akartam venni egy Komár motort, de nem volt, a Simson nekem már gyors, hetvenötéves legény ne rohangáljon, ugye, azután betettem azegé- . szét a bankba.

— Mennyit?

— Ügy húszezer körül. Nem nagyon kell már nekem valami. Most megállapodtunk a szomszédasszonynyal, főz nekem, tizenkét forintért,

' meleg ételt.

— Nincsenek pénzgondjai?

— Nézze, fiatalember, az úgy van, ha több volna, az is elkelne, ha kevés. elégnek kell lennie.

í Ha több volna és ha kevesebb : van... Tulajdonképpen ez hozott ide. Az utóbbi időben egyre furcsábbnak éreztem, hogy annyit beszélek a pénzről. Pontosabban: beszélünk. Barátok, rokonok, ismerősök.

De általános-e a jelenség? Nem bennem vagy objektív helyzetemben van a hiba? Hogy állandóan nagyjából azonos érdeklődésű, hasbnló társadalmi helyzetű, egyforána foglalkozású, korú, anyagi helyzetű körben forogva ~ egyoldalú a kép? Ésmég valami: látjuk-e a kiSebb-nagyobb pénz mögött- a munkát?

— Talán meglepő a kérdés. El tudja képzelni, hogy volna itt valaki — nem intézmény, magánember —, aki egy-egy tantermet be tudna rendezni?

Az igazgató nem lepődik meg:

— Kivágná zsebből nem is egy család.

Ne jussunk elhamarkodott követ keztetésekre. Albertirsán mostanában vagyonosnak az számít, akinek több szintes, új háza van, központi fűtéssel, garázzsal több autónak és kis pancsolóval a díszkertben. Két kézen meg lehet számolni az ilyen családok számát. A nagyközség 12 ezer lakosú.

Kiss Ferencné, az OTP-fiók vezetője 1958 óta. Az itt dolgozók átlag- fizetése háromezer körül van. Tavaly 14 millió 200 ezer forint hitelt nyújtottunk áruvásárlásra, személyi, mezőgazdasági, kisipari kölcsönre. Építési költségekre 153 igénylőnek ad— Mennyibe kerül tíz deka párizsi?

— Öt húsz — véli Zoli. — öt harminc — taksálja Ildikó, öt hatvan

— mondja Kati.

A liter kóla árában teljes az egyetértés.

Mindhárman nyolcadikosok. Bíró Zoli anyja nyugdíjas, apja a MÁV- nál anyagellátó. Czermann Ildikó édesanyja a helyi Dimitrov tsz-ben, apja Pesten, a Volánnál dolgozik. Dávid Katalin szülei exportcsomago- lók az Öbuda Tsz-nél. Zoli, bár magnót szeretett volna, elektromos szá- 1 mológépet kapott karácsonyra, meg sakkot; Ildi sapkát, sálat, blúzt; Kati

— Mert hogy annyi mindenem van

— lemezeket, könyvet. .Mindhárman kapnak zsebpénzt vagy rendszeresen, vagy: Ha kérek, kell, akkor adnak.

Szüleik fizetését csak nagyjából ismerik.

— Mire gyűjtenek otthon?

— Színes tévére, meg a házrészletre — így Zoli.

, — Bútort akarunk venni, meg fizetjük a házrészleteket — Ildi.

— Nem gyűjtenek különösebben •— Kati.

— Ha volna sok, ti mire koltené- tek a pénzeteket?

— Nem kell pénz, megkapom a magnót is — Zoli.

— Jó volna egy lemezjátszó — Ildi.

— Nincs szükségem pénzre, arnit szeretnék, az megvan — Kati.

Otthon néha szó esik arról, menynyi kell a villanyra, háztartásra, de ők nem nagyon figyelnek oda.

Hangosan töprengek, vajon nem kapják-e túl könnyen a srácok mindazt, amit kapnak? Bíró Ferenc, az albertirsai általános iskola igazgatója megerősíti kételyeimet. Komoly gondot jelent a pedagógusoknak a harc ezzel a szülői szemlélettel. Meg mással. Az új, modern, szép iskola 11 millióba került. Kisebbik része volt a központi pénz. A többit a nagyközség adta, a tsz-ek, üzemek, intézmények — meg a szülők. Munkában, készpénzben. Akadt, aki ezer forintot, akadt, aki egyet sem. -Ez utóbbiak, sajnos, a módosabbak közül kerültek ki.

— Számoljunk. Mennyibe kerül egy tanteremnek csak a berendezése?

— Tizenöt' pad, nevelői asztal, táblát és egyéb szemléltető eszközt magában foglaló variafal, írásvetítő, magnó, lemezjátszó, szekrények — sorolja Bíró Ferenc —, úgy százötezer forint körül.

tak, összesen 20 milliót. KI-nevén új ház épül, több, mint 60 százaléka fiataloknak, főleg három-, négyszobásak, egy-két szintesek, átlag félmilliót érnek.

— Rendes, dolgos, szorgalmas emberek élnek itt — erősíti meg Kissné a másoktól is hallott véleményt.

— Ha nem titok, mennyi a legnagyobb betét?

— Egymillió körül. Csak nálunk és csak egy könyvben. Hogy máshol még mennyi Van? Ki tudja?

— Sok.

— Nem ez az általánosítható, higy- gye el.

— Hát mi?

— Az új épületek száma, a falu 460 kocsija. És fordítva: az évről évre csökkenő ütemű befizetés. Hetvennyolcban nyolcmillióval nőtt a betétállomány. Nyolcvanban kettővel.

— Oka?

— Befektetnek az emberek, főleg építkezésekbe. Jó néhányan rivalizálnak a szomszéddal, ki háza különb.' Felépül a ház, azután a tulajdonos a régi melléképületben látók. A kivagyiság nem növeli az igényességet, a ház áll, hogy élni is lehetne benne?

Az OTP-ben most 84 millió a betét, a takarélcszövetkezctben (mely a ceglédberceli kirendeltsége és itt 1550 tagja van. nemrég kaptak új épületet) 6 millió körül. Csoszánszky Ká- rolyné, a takarékszövetkezet fiókvezetője ugyanazt mondja, mint Kissné: a faluban csaknem minden családnak van betétje.

— Már karácsonykor elfogyott a pezsgő a boltokból, alig tudtunk szilveszterre szerezni. A füstölt, sózott szalonna alig fogy, az egész sonka sem kell. Angolszalonna, kötözött sonka — minden mennyiségben. Már nem is a burgoríyás, hanem a rozs- lángkenyér a sláger. — Csikós János, az ÁFÉSZ helyi ügyintézője nevet. — Azért is kaptunk szemrehányást, hogy nem mindig van kaszinótojás.

— Ez különös, de mindenesetre frappáns példája annak, amit■ fogyasztási szerkezet változásának nevezünk.

— És ez az, ami, ha pénzügyekről van szó — általánosítható. Tény: akad szép számú forint itt-ott. Sajnos, akiknek pénzük van, többségében nem élnek a javakkal. A hajnaltól éjfélig dolgozók. Aki meg köny- nyebben szerzi — igénye nincs rá, hogy tartalmasabban éljen.

— önnek vannak anyagi gondjai?

— Elváltam, tartozom a volt feleségemnek, egy szobám nincs berendezve. De ez vis major. Nem volt gondunk, hiányunk semmiben. Akiknek pedig van, igyekeznek munkával pótolni. Nem luxusra várnak, hanem emberi szükségletekért — dolgoznak.

— Mivel lehetne sok pénzt szerezni?

— Galambtenyésztéssel próbálkoztam, de mert nincs földem, minden táplálékot vennem kellett. Teljes ráfizetés volt, fillérekért vesztegettem el a végén a madarakat. Nem vagyok jó üzletember — mosolyog ismét Csikós János, aki harminchárom éve foglalkozik kereskedelemmel — köz- megelégedésre.

Végül is: ki a gazdag, ki a szegény Albertirsán? Az utóbbira könnyű a válasz. Többen, külön-külön állították, határozottan: az iszákos nem boldogul. A keményen, szorgalmasan dolgozó községbeliek ki is közösítik, elszigetelik, megvetik a pénzét italra költő embert.

Dicsekedhetek: egy országgyűlési képviselő kalauzol. Tűrések Ferenc ázóriban most más minőségben, mint háztáji agronómus és mint őslakos mutatja:

— Azt a házat a lányának építette X. ö kint lakik a tanyáján, ott is dolgozik, akárcsak Y., aki meg a fiának húzta fel ezt a szép épületet.

— Lakatlanok.

— Kicsik még a gyerekek.

Igen. Ilyen is van. Irritál? Azt, akinek nincs ilyen szülői „hinterlandja”, bizony fogcsikorgatásra készteti.

Turcsek Ferenc is kiegészíti pénzügyi legenda-, illetve anekdótagyűj- teményemet. Az egyik, kívülről legalább tízszobásnak sejlő, ormótlan házat cukkolásra építette gazdája. Állítólag kollégái froclizták, mi az, nem tudsz egy tisztességes kéglit csináltatni? Begurult — pénze is segítette a beguruláshoz —, megépítette ezt a monstrumot, ezt überolja valaki. Más családban meg szinte mat- riarchátus van. A legidősebb asz- szonyé a hatalom, neki adja mindenki a keresetét, azután próbáljon csak a tizenéves, csinos dédunokalány új, divatos holmira pénzt kérni.

— Háztájiból szépen lehet élni, de keményen kell dolgozni. No meg, látszatja sincs — így az agronómus.

Illusztrációért Vigh Jánosékhoz térünk be. A családfőnek sem szégyellni, sem takargatni valója nincs.

— Feleségem és öcsém segít. Fél ötkor kelünk, este kilenckor elalszunk a tévé előtt. Teheneink és sertéseink vannak. Szerződésesek. Se fi. zetésem, se nyugdíjam, dinnyekertész voltam korábban, kell a munka, pedig már túl vagyunk a hatvanon.

— Irigylik sokan a faluban.

— Az jöjjön ide és csinálja! — csattan fel és sorolja: — Az csak azt látja, hogy eladtam 40 sertést, de hogy a pénzért rögtön új malacokat vásároltam, az- nem érdekli! Hogy telente 6 ezer, nyáron 8—10 ezer forintot kapok a tejért havonta, azt észreveszi, de hogy kell a munkához nyolcvan mázsa morzsolt kukorica, húsz mázsa takarmánybúza, heti öt zsák süldőtáp, alomszalma tízezerért — arról azt hiszik, ingyen van.

— De azért megéri, nem?

— Másként nem csinálnánk, de másként az életünket sem tudnánk fenntartani.

Turcsek Ferenc szerint Vighék — akiket, ismétlem, a gazdagabbak közé sorol a közvélemény — úgy havi tízezer körül kereshetnek. Sok? Kétlem.

— Mennyi pénz kellene és abból mit vennének? — ismétlem meg az iskolásoknak már feltett kérdést.

— Kocsim volt, nem kell. Traktor is csak azért, mert nem lehet kaszást szerezni. Pénz? Föléljük, ami van. Több? Nem tudom... tényleg nem tudom. mire.

No igen. Az a bizonyos igénytelenség — új megvilágításban, >

Füzes Szilárd, a művelődési ház művészeti előadója, egy ' kislányuk van, Cegléden laknak. Kettőjük fizetése 5900 forint, 1000 belőle a lakásrészletre megy, 2000 körül a lakás rezsije.

— Kijönnekr. .

— Különpénzekkel. Bedolgozást vállalunk, ez 800—1000 forint- plusz. Mint klubvezető, kapok 500-at, meg tartok TIT-előadásokat, néha egy-egy cikk. Mindketten könyvbizományosok vagyunk, a forgalom utáni jutalékot könyvben kapjuk meg, így erre nem kell költenünk.

— Egyedi ez a sok maszekolás?

— Ismerőseink, barátaink között — pályakezdő értelmiségiek — merem mondani, általános. Hajtunk, és paradox a helyzetünk. Látom ugyanis azokat, akiknek — bár elismerem, munkával —, többre telik, ám elkölteni, értelmesen, utazásra, könyvre, művelődésre, amire én hajtok — nem tudják. Nem akarják, nem gondolnak rá.

— Téma a pénz?

— .fjem. Ifjúsági klubvezető vagyok, tudom, különösen nem a helybeli fiatalok között. És ez hiba.

— ?

— Mindent megkapnak otthonról, érti? Tizenéves srácok, és mindent. Szórakozásra, öltözködésre. Nem érdekli őket, hogy kinek, mennyije van,1

— Ez nem feltétlenül elítélendő.

— Ez nem. De hogy fogalmuk sincs a pénz értékéről, hogy mit és menynyi munkával lehet megkeresni — ez aggasztó, nem?

— ön hány éves?

— Huszonhat.

Ifjabb Gilán János harminchárom. A MÁV-nál csoportvezető, felesége gyermekgondozó. A férj szüleinél élnek, a község szélén. A régi ház előtt már emelkedik az új alapja. Két és fél szobás, összkomfortos lesz. Tíz éve házasok, egy fiuk van.

— Ha soha nem lesz saját házunk, akkor is lesz gyerek, így gondoltuk.

— Mennyit keresnek?

— Nekem öt, feleségemnek három, ezer körül van a fizetése.

— Mellékes?

— Nincs.

— Hogyan állnak az ismerősökhöz képest?

— A korunkbeliek nagyjából azonos gondokkal küzdenek: a lakással. Egy-kettő van talán, aki otthonról jobban van eleresztve. De azt is látom, hogy sok ötven körüli ugyancsak most építi első igazi otthonát. Élére állítva minden fillért.

— Mennyire volna szükségük? — kérdezem, immár sokadszor.

— Kétszázezerre, az építéshez.

— Ez sok?

— Nekünk igen.

Állunk az alap betoncsíkjai előtt, Gilánék mutogatják, ott az egyik szoba, ott a fürdő. Négyszázezer körül lesz az egész. Szerény épület. Hasonló leendő tulajdonosaihoz. Kedves, józan, kiegyensúlyozott, szorgalmas emberek.

c:::i

összefoglaló kellene, tanulság?

A fentieken, az abból leszűrhető következtetéseken kívül közhelyeket és közmondásokat tudnék sorolni. A becsületes munkáról, a beosztó életről, a pénz boldogító hatásáról, a sok kicsiről, mely sokra megy, a takaróról, mely nyújtózkodásra csábít, meg az értékek relativitásáról. Mint a közhelyeknek általában, ezeknek is, itt is van valóságalapjuk. Általánosíthatók.

Bizonyítani sem kell: a pénz — ha nem is valljuk be —, érthetően, mindenütt téma. Ami elgondolkodtató; hogyan érvényesülnek gondolkodásunkban, cselekedeteinkben ennek kapcsán a realitások, s méginkább a magasabb rendű társadalmi célkitűzések. Vagyis valós kép alakul-e ki mindenkiben, hogyan szerzik meg egyes emberek boldogulásuk létalapját, világosan látjuk-e, mérlegeljük-e a gyarapodás mögött a szívós, céltudatos munkát? S tudj'a-é"mindenki, mi az igazán értékes élet, melyért érdemes többet tenni, dolgozni, tiajtam.

Hogy a kérdések nem megfelelően tisztázottak társadalmunk tudatában, arra bizonyítékot találtunk Albertirsán is. A jó példa, ha akad is, még kevéssé meggyőző. A tisztánlátók felelőssége, hogy sokasodjon, hatása erősödjön.

ANDAIGYÖRGY

f