Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-28 / 50. szám
Agrártudományi Egyetem Mérnöktovábbképző A SOLANUM Burgonyatermesztő, Feldolgozó és Értékesítő Társaság, amelynek az országból nyolc állami gazdaság, köztük a monori is, tagja, egyhetes mérnöktovábbképző tanfolyamot tartott a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. A gazdaságok főmezőgazdászainak és burgonyatermesztési ágazatvezetőinek részvételével megtartott továbbképzésen a termesztés és a tárolás legújabb eredményeit ismertették az egyetem, valamint más intézmények kutatói. Előadóként azonban holland szakemberek is érkeztek, akik az ottani módszerekről adtak tájékoztatást. Szó esett a burgonyatermesztés minden fázisáról, az öntözésről és a növényvédelemről is. A holland szakemberek egy általuk használt új talajfertőtlenltési módszerről is beszámoltak, amelyhez egy különleges injektálógép is tartozik. A gép egy példányát elsőként a Szentlőrinci Állami Gazdaságban próbálták ki, működésének lényege, hogy a talajfertőtlenítésre használt, ugyancsak holland gyártmányú vegyszert a talaj felszíne alá juttatják, majd a felső rétegét hengerrel zárják le. A hatóanyag ezután elgázosodik, s így fejti ki fertőtlenítő hatását. Akár ezt, akár a többi módszert, amelyet most az egyetemen ismertettek, szélesebb körben is hasznosítják majd, hiszen a SOLANUM-nak két olyan gazdaság, a Szentlőrinci és a Dél-Somogyi ÁG is tagja, amely tizennégy, illetve tizenhét taggazdasággal összefogva burgonytermelési rendszert működtet Baranya, illet, ve Somogy megyében. Megkezdődött a szüret Gomba a kísérleti téren Télen hatalmas kopár terület üvegházakkal, épületekkel és ég felé nyújtózó magas kéménnyel az Agrártudományi Egyetem kertészeti tanszékének kísérleti tere. Gödöllőn az Ady Endre sétány mellett, a Stromfeld-lakótelep toronyházainak szomszédságában levő üvegházakban a hideg hónapokban is szorgos munka folyik. Három hónap A kísérleti tér elsődlegesen a hallgatók oktatását szolgálja, ahol bemutatók keretében ismerkedhetnek meg a zöldségtermesztés öntözéses kísérleteivel, másodsorban a termelvényekből rendelésre az egyetem dolgozói vásárolhatnak. A fölösleg az üzletekbe kerül. Télen az üvegházak egy része gombatermesztésre van beállítva, így hasznosítják a szabad kapacitást.- — Meghívóm így búcsúzott tőlem egy délután: reggel nyolcra tessék jönni, mert akkor kezdjük a gombaszedést Pontban nyolckor találkoztunk Bojsza József ker- tésztechnikussal. A fekete fóliával burkolt üvegházban a nők kis brigádja szorgosan szedte le a papírtakarót a gombaszőnyegről. Szép látvány a fóliazsákok széles szájában a sok fehér gombafej. Kísérőnk elmondotta, hogy a kilenc sorban összesen 366 zsák. van elhelyezve. A komposzt a gombacsírával keverve érkezik Csepelről, a Duna Tsz-ből. Az érkező anyagot az üvegházban helyezik el. Itt történik az átszövetés, amely 2 —3 hét alatt megtörténik. Ezután 3—1 centiméter vastag földtakarót kapnak a zsákok, illetve a bennük levő szaporító anyagot tartalmazó komposzt. A takarást követően két hét múlva megjelennek a gombafejek. Csak télen foglalkoznak gombatermesztéssel, csiperkét nevelnek. Január elején kezdődik és március végéig tart a szedés. Egy szezonban, azaz három hónap alatt tizenegy mázsát szednek le és valamennyi a városban talál gazdára. Március végén öt éve termesztenek a kísérleti helyen gombát, s a nevelésnek kialakult a törzsgárdája. Ebbe tartozik Kovács Tiborné, Moravecz Jánosné és Pászti Gáborné is, aki éppen ottjártunkkor a termést leszedte. Tőlük tudjuk, hogy a gombás üvegháznak sok a nézője, a hallgatók csoportjai rendszeresen idelátogatnak. Azt is elárulták, hogy egy mázsa kom poszton tizennégy kiló gomba terem. A gombaszüret befejeztével következik az új munka, március végén megkezdik a paprikahaj tartást. Cs. J. Városi moziműsor A kis postáslány. Színes szovjet film. Csak 4 órakor. Kalózok Jamaikában. Színes angol kalandfilm, 6 és 8 órakor. Veresegyházról minden hónapban indul színházi autóbusz a fővárosba, hogy ötven, a színháztól távol élő, de azt szerető ember részese legyen valamelyik őt érdeklő előadásnak. Százak, néha ezrek is várakoznak arra, hogy jegyhez jussanak és megnézhessenek egy hónapokon át telt házak előtt játszott sikerdarabot. Nem nagy dolog hát, hogy ezúttal ötven hévíz- györki nyugdíjas elhatározta, egyik szombat délutánját a fővárosban tölti és megnéznek egy színházi előadást. Az elhatározás jelentőségét akkor ismerjük fel, ha Gyü- gyei Mihály, Sápi Pál, Bazan Pál és a többi hetvenen túljutott elmondja, még soha nem voltak színházban. — Dolgoztunk, nem értünk rá — védik múltjukat, de bizalmasan azt is bevallják, hogy szégyelltek volna beülni a nézőtérre, mert a beidegződés hatására helytelennek tartották, hogy felnőtt férfiak, nők koméd iázását nézzék. Nem értették, hogy a színész játéka nagyon komoly munka, egész embert kívánó tevékenység. Hányszor elmondtuk, leírtuk, s mennyire hittük, hogy a színházat is birtokba vette a nép. Biztos, hogy olyan tömegek jutottak el Thália otthonába az elmúlt három és fél évtizedben, amelyek a felszabadulás előtt el Életükben először Mesére éhes voltak zárva ettől az élménytől. De bármennyire is adva volt a lehetőség, sokan nem éltek vele. Érdektelenségből? Lehet Közömbösségből? Lehet, de inkább Sápi Pálné magyarázatát fogadhatjuk el. — Otthont kellett teremtenünk. Hiába dolgozott a párom a fővárosban, onnan sietnie kellett haza. Munkahely, vonat, háztáji termelés, gyűjtés, házépítés. — Előtte meg? — Arról ne beszéljünk — javasolja Demcsák Mihály. vliii Indul a Vanó Károly által vezetett köhögős farmotoros busz. Rövid közvéleménykutatás, amelynek eredménye: az ötven nyugdíjas közül harmincegy még nem volt színházban. — A János vitéz előadására megyünk — mondja Réti István klubvezető. — Megnézem az órámat. Az M3- as autópálya bagi elágazásától a biztos kézzel vezető Vanó Károly huszonöt perc alatt felért a fővárosba. Mennyire lerövidült az út, mégis mekkora távolságokat kellett leküzdeni ahhoz, hogy Hévíz- györkről színházi busz induljon Budapestre. LLOI A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFIOLYAM, 50. SZÁM 1981. FEBRUÁR 28., SZOMBAT Javuló munkavédelem A nők elővigyázatosabbak A Ganz Árammérőgyárban értékelték a tavalyi munka- védelmi tevékenységet és a számok tükrében megállapították, hogy ha lassan, is, de megindult a javulás a baleseti helyzetiben. A múlt évben a balesetek és a csonkulásos sérülések száma ugyan nem változott lényegesen, de enyhébbek voltak a korábbinál. Csökkent a táppénzes napok száma is. 1979-ben ezer főre 356, tavaly 5 százalékkal kevesebb, 339 nap jutott. Veszélyes helyek Rendkívül nagy szóródást mutat a műhelyenként! baleseti statisztika. A huszonhat vizsgált részlegből nyolcban örvendetesen egyáltalán nem történt baleset. Külön említést érdemel a forgácsoló II műhely, ahol rengeteg a kisgép, mégsem fordult elő sérülés. Lehet, hogy azért, mert itt túlnyomó . többségében nők dolgoznak?! A legveszélyesebb munka- területek közül a sajtóiéban, az öntödében és a próbateremben sajnálatos módon több a baleset, míg a nikkelező- műhelyben kevesebb volt a sérülés. Munkafolyamaitok szerint vizsgálva kiderült, hogy továbbra is a gépi megmunkálás, a kézi anyagmozgatás, és a közlekedés területén található a legtöbb baleseti forrás. A legveszélyesebb munkafolyamatnak a sajtolás-hideg- alakítás bizonyult Itt volt a legnagyobb a kiesett munkanapok száma, az összes veszteség, mintegy negyede. Az év egyetlen csonkulásos balesete is itt történt. Megállapították, hogy a sérült is hibás volt, italos állapotban megszegte a munkavédelmi utasításokat. Egy másik kirívó eset az öntőműihelyben vezetett balesethez. A dolgozó kényelmetlennek vélte védőbakancsának nyelvét, azt hosszanti irányban felhasrttotta és az így nyitott felsőrészű lábbelibe folyékony fém jutott, ami égési sérülést okozott. Ugyancsak a nyugdíjasok Népes csoportunk tagjai roegilletődötiten állnak a Fővárosi Operettszínház bejáratánál. Szőnyegek, tükrök, csillogó, áhítatot keltő, ragyogva fénylő csillárok. Ruhatár előtt megtorpanás. — Nem keveredik el a kabátunk, a nagykendőnk? — A munkától megkérgesedett, a kortól meg- kacsosodotit remegő kezekben alig fér el a belépőjegy. A jegysziedők udvariasak. Ajánlják a műsorfüzetet. Szinte mindenki vásárol, de megvárják, hogy a visszajáró pénzt az utolsó fillérig visszakapják. Nem könnyeLműsköd- nek. A párnázott színházi üléseket idegenül hajtják le. Az asszonyok sok szoknyája nehezen fér el a másféle módihoz tervezett székekben. Alig győzöm kérdéseikre a választ. Több helyen már pisz- szegnek is. Felhangzik a nyitány. Szétmegy a függöny, s kezdődik a játék. Látom az arcokon, hogy a falusi embernek még manapság is mennyire fontos a mese, pedig ezektől az emberektől nem idegen a praktikus élet. A mese viszont nyílt ellentétben van a praktikus világgal, és ennek ellenére is fontos szellemi tápláléka a praktikus életben mélyen gyödolgozó fegyelmezetlensége íaezte elő a következő sérülést: egy hidraulikus présgépen munka közben a szerszám oeszorult. A dolgozó kalapács- csal akarta megjavítani, és amikor a szerszám hirtelen kinyílt, kenőolaj fröccsent a szemébe. Ráadásul még egy fémszilánk is a szemébe fúródott. A dolgozó vitathatatlan vétsége mellett intő jel a vezetőknek, hogy az illető korábban kétszer szenvedett súlyos sérülést a — harmadik műszakban. A legutóbbi balesete is éjjel történt. Érdekes és tanulságos képet kapunk, ha a balesetek képesítés és nemek szerinti megoszlását nézzük. Ebből kiderül, hogy a nőknél továbbra is a betanított munkások szenvedik el a legtöbb sérülést, a férfiaknál a balesetek felét a szakmunkások idézik elő. A nők nagyobb elővigyázatosságát, figyelmességét bizonyítja, hogy az Árammérőgyárban a létszám hatvan százalékát alkotják, a balesetekben negyvenszázalékos a részesedésük. « Virtus és fáradtság Még egy érdekes megfigyelés,: a legtöbb sérülést a középkorú nők, illetve a fiatalabb (19—30 év közötti) férfiak szenvedik el. Mindkettőre van magyarázat. A nőknél nyáir közepén, illetve késő ősszel nagyobb a baleseték előfordulása. Olyankor tehát, amikor a ház körüli teendőik miatt fáradtabban jönnek a gyárba. A férfiaknál a kezdő szakmunkások virtuskodása, illetTörténhet bármi, itt a tavasz: vasárnap megkezdődik a járási labdarúgó-bajnokság. Az elmúlt hetekben, napokban megtörténtek az előkészületek, kerező falusi embernek — hiszen ha nem volna annyira fontos neki, akkor nem éltette volna évszázadokon keresztül az emlékezetében, nem vitte volna tovább szóhagyomá- nyábain. Megjelenik János vitéz. Ismerős a szöveg, a dallam. Többen is énekelni, dúdolni kezdik. — Én a pásztorok királya, legeltetem nyájam ... Csak pillanatokig tart a színház törvényeinek szokatlan megsértése. Pisszegés, halk figyelmeztető szavak hangzanak. Az éneklők észreveszik, hogy vétettek az illem ellen. Az első szünetben megille- tődötten, szótlanul állnak a tömegben. Legszívesebben egymás kezét fognák. A következő szünetben már otthonosabbak. Megkeresik a büfét. A férfiak pezsgőt isznak, az asszonyok csokoládét vásárolnak. — Megérdemli ez a délután, s megköveteli a hely — igazolja a könnyelműséget Csorna András. Este a Szabadság-szobortól gyönyörködnek az alattuk elterülő főváros fényeiben. — Tündérországban sem volt szebb — mondja Rajkó Gá- bomé. Engem is behálóz a nehéz sorsú emberek hallgatásának fátyla. Mintha a mese többé nem akarna véget érni. Fercsik Mihály ve a kevés gyári gyakorlat hozható fel jellemzőül. Végkövetkeztetésként megállapították, hogy a baleseteknek három legfőbb oka: a segédeszközök és védőeszközök nem megfelelő használata, a munkafegyelem megszegése, illetve a veszélyhelyzet lebecsülése. Segítség Mint a bevezetőben említettük, a múlt évben valamit javult az Árammérőgyárban a munkavédelem, és ezt az irányzatot az idén szeretnék felgyorsítani, amihez a szak- szervezeti szervek és aktivisták is minden segítséget megadnak a munkavédelmi felelősöknek. M. G. A nőnap tiszteletére Szekeres Erzsébet művei Kőbányán Szekeres Erzsébet gödöllői textilművész kiállítását rendezi meg a Hazafias Népfront budapesti X. kerületi bizottsága a kőbányai Pataky István Művelődési Központban. A bemutatót a nemzetközi nőnap tiszteletére állították ösz- sze, és március 3-án 15i30 órakor nyitja meg ' dr. Losonci Miklós művészettörténész, az Iparművészeti Főiskola főtitkára, a művelődési központ kisgalériájában. Megtekinthető március 20-ig 14 és 20 óra között » a csapatok szorgalmasan gyakoroltak, akadt néhány, amelyik téli üdülésben is részesült A játékvezetők továbbképzésen vettek részt, a pályafenntartók gondoskodtak a megfelelő játéktérről. Az első forduló tulaj doniképpen tavasz végi, hiszen a május 20- ára kisorsolt mérkőzéseket hozták előbbre. A párosítás: Dány—Aszód (Lovász, Varga, Nagy), Zsám- bok—Bag (Széki, Maszlag, Merkel), Mogyoród—Erdőkertes (B. Tóth, Urbán, Máté), Kerepestarcsa—Galgahévíz (Répási, Keglovits, Balog), Túra—Veresegyház (Németh, Bodor, Kóti), Isaszeg—GEAC (Czene, Vajner, Unger), Pécel —Hévízgyörk (Födi, Kónya), HMSE—Valkó (Imre). A felnőttek 14 órakor kezdenek, az ifjúságiak 12.30-ko<r lépnek pályára. Állatorvosi ügyelet Csömörön, Erdőkertesen, Gödöllőn, Isaszegen, Kerepes- tárcsán, Mogyoródon, Nagyteresén, Pécelen, Szadán, Ve- resegyházon március 1-én, vasárnap: dr. Rédling Tibor, Kerepestarcsa, Templom u. 3. Aszódon, Bagón, Dányban, Domonyban, Galgahévízen, Galgamácsán, Hévízgyörkön, Ikladon, Kartalon, Túrán, Val- kón, Vácegresen, Váckisújfa- lun, Vácszentlászlón, Verse- gen, Zsámbokon vasárnap: dr. Soós Endre, Aszód, Kossuth u. 51. Labdarúgás Holnap tavaszi nyitány Szombati jegyzet Játék Holnap megkezdődik járásunkban a labdarúgó- bajnokság. Hetek óta hallhattunk, olvashattunk a csapatok készülődéséről, terveiről, összeállításairól. Ezen a héten a játékvezetők is porondra léptek, még nem síppal, zászlóval, piros és sárga kártyával felszerelkezve. Ismereteiket felfrissítendő tesztlapokat töltöttek ki, majd előadást hallgattak meg a legnépszerűbb játék tizenhét szabályának alkalmazásáról, illetve néhány gyakorlati, formai tudnivalóiról. A játék komoly dolog, életünk fontos része. Minden korban, minden életszakaszban. A hónap elején Hévízgyörkön tudós szakemberek gyűltek egybe, hogy erről a komoly dologról értekezzenek. Alapul az a könyv szolgált, melynek anyagát a községben gyűjtötték a valaha szokásban volt gyermekjátékokról. Ezen az összejövetelen a régi játékokról esett szó, hiszen a könyvbe azok kerültek be. Az utóbbi hetekben azonban másfajta tanácskozások is zajlottak járásunk községeiben és a városban. A sportegyesületek beszámoló és vezetőségválasztó közgyűlései. Ezekre nem tudós szakemberek gyűltek egybe, hanem azok, akik egy-egy település sportéletét irányítják, a versenyzők és a szurkolók. Annyiban voltak ezek mások, hogy nem a múltat faggatták, nem a régi idők hagyományait értékelték. A jelen foglalkoztatta őket. Gyakorlati kérdésekről vitatkoztak: milyen lehetőség mutatkozik újabb fiatalok bevonására, hogyan bővíthetnék a sporttelepet, újíthatnák fel a focipályát, az öltözőt, kiknek a segítségét kérhetik a játékosok szállításához. S természetesen azt is latolgatták, hányadik helyen végezhet a kedvenc csapat. Mindenütt szóba kerültek a sportszerűség kérdései, a csapatok és a közönség, a szurkolótábor kapcsolata, a játékosok fegyelme, viselkedése, magatartása, szelleme. S ezen a ponton találkozik a héviz- györki tanácskozás mindazokkal az eszmecserékkel, amelyeket a járásban és a városban a téli hetekben sportközgyűlés címén tartottak. Mindnyájan játszunk életünk végéig, de a legnagyobb tömegeket mégis az ifjúság köréből toborozzák a bajnokságokra, versenyekre. A fiataloké alapjában véve a sportegyesület, övék a labda, az ütő, a kard, a futócipő, a golyó, a kalapács, közülük kerülnek ki a bajnokok, a győztesek, a csúcstartók. Azok a régi játékok nem neveltek bajnokot, noha egy részük éltető eleme szintén a vetélkedés, a tusa, a ki kit győz le tétje volt. S mint ilyen, együtt a többivel, amely a felnőttség cselekedeteit, szertartásait imitálta, 'formálta a személyiséget, alakította a palántát. A közösséget becsülő, szerető, tisztelő volt a példakép akkor is, ha kimondták, ha nem. S az ma is. Nagyon határozottan kimondva. E cél elérésére igyekszik mindent hámba fogni a társadalom. Az együvé tartozás érzését, a kollektíva iránti felelősséget, a másokért való küzdést, a többség érdekeinek, egyéni vágyainak alávetését a sportolás, a versenyek színterein nagyon jól lehet fejleszteni, erősíteni. A pályákon, a tornatermekben tanulhatják meg a fiatalok a másik ügyességének, akaraterejének, eredményeinek értékelését. Itt érezhetnek rá a közösség által szerzett öröm ízére. A csapat több, mint az elszigetelt egyén. Mindenütt, a focipályán is. Kör Pál ISSN 0111-IBS? iGOdnilAI Hírlapi / i 1 l