Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-28 / 50. szám
TANÁCSKOZIK AZ SZKP KONGRESSZUSA Űj napirendi pont vitájába kezdett pénteken az SZKP XXVI. kongresszusa. Nyikolaj Tyihonov, a minisztertanács elnöke ismertette a küldöttekkel a Szovjetunió gazdasági és szociális fejlődésének a XI. ötéves terv idejére és az 1990-ig terjedő időszakra vonatkozó fő irányait. A dokumentum bejelentése után Vaszilij Konotop, a moszkvai területi pártbizottság első titkára, Leonyid Gorskov, a kamerovói területi pártbizottság első titkára, Alekszandr Ljasko, az ukrán minisztertanács elnöke, Viktor Poljakov, a Szovjetunió gépkocsiipari minisztere szólalt fel. A külföldi delegációvezetők közül a következők kaptak szót: Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára, Herbert Mies, a Német Kommunista Párt elnöke, Ali Nasszer Mohammed Hasszani, a Jemeni Szocialista Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság állam- és kormányfője. A kongresszus délutáni ülésén elsőként Bajken Asimov, a Kazah SZSZK Minisztertanácsának elnöke kapott szót, majd Alekszej Sibajev, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke lépett a mikrofonhoz. A tanácskozás külföldi vendégei közül a következők kaptak szót: Harilaosz Flo- rakisz, a Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, Abdullah Ahmar, a Szíriái Arab Újjászületés Szocialista Pártjának (szíriai Baath Párt) főtitkárhelyettese, Aarne Saarinen, a Finn Kommunista Párt elnöke., Marcelino dós Santos, a Frelimo Párt alelnöke. A kongresszus pémtaki munkanapjának kedves színfoltja volt a szovjet fiatalok képviselőinek megjelenése. Több ezer úttörő, kisiskolás, középiskolás, ifjúmunkás, 1 egyetemista, a szovjet fiatalság minden rétegének képviselője vonult be a terembe virágokkal, zászlókkal, indulók hangjai mellett. A fiatalok soraiban voltak olyanok is, akiknek neve már ismertté vált az egész országban. Például Jurij Romanysnko, az első tartós űrexpedíció parancsnoka és kiváló fiatal építőmunkások, az ifjúsági építőbrigádok, az egyetemista építőbrigádek sok tagja. A fiatalok meleg szeretettel köszöntötték a kongresszus résztvevőit, őszinte hálájukat fejezték ki az SZKP iránt, amely biztosítja számúikra a nyugodt, gondtalan ifjúságot. NYIK01AJ TYINONO V ISMCRTtTTt A TOVÁBBI fíllÖDÍS TŐ IRÁNYAIT Alkotó légkörben, a tárgyszerűség és az összeforró ttság jegyében folytatta munkáját a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXVI. kongresszusa. A kongresszus küldöttei, pártunk, az egész szovjet nép történelmi jelentőségű dokumentumként fogadta a Központi Bizottság beszámolóját, amelyet Leonyid Iljics Brezs- nyev élvtárs, az SZKP KB főtitkára terjesztett elő — kezdte előadói beszédét Nyikolaj Tyihonov. Hangoztatta: A beszámolóban megtestesül pártunk bölcsessége, az ország sorsáért érzett magas fokú felelőssiáge, a kommunisták 17-milliós seregének, valamennyi szovjet embernek egységes akarata.* A kongresszus által cselekvési vezérfonalként egyöntetűen jóváhagyott beszámoló új feladatok megoldására mozgósítja a pártot és a népet, megTELEX A SAJTÓKÖZPONTBÓL A ZSAROLÁSNAK EZUTÁN SEM ENGEDÜNK Ronald Reagan és Margaret Thatcher Afganisztánnal kapcsolatos álláspontja nem nyújt elfogadható alapot a kérdés megoldásához, mert változatlanul nem zárja ki Pakisztán beavatkozását Afganisztán belügyeibe — jelentette ki Leonyid Zamjatyin az SZKP KB nemzetközi tájékoztatási osztályának vezetője péntek esti moszkvai sajtótájékoztatóján. Zamjatyin rámutatott arra is, hogy egyelőre még nagy a különbség a Kelet és a Nyugat álláspontjában a Perzsa-öbölt illetően is. Meglepetését fejezte ki a brit kormányfőnek azzal a javaslatával kapcsolatban, amelyben indítványozta, hogy egyes NATO-országok közös flottát hozzanak létre az öböl ■ védelmére. A nemzetközi problémákat erőpróbával nem lehet megoldani — húzta alá Zamjatyin. — Az egyenjogú tárgyaló felek közötti párbeszéd hívei vagyunk, szorgalmazzuk a tárgyalásokat, de a fegyvercsör- tetéstől a jövőben sem ijedünk meg, a zsarolásnak ezután sem engedünk — hangsúlyozta a szovjet szóvivő. Leonyid Zamjatyin egy kérdésre válaszolva rámutatott: helytelen értelmezés Nyikolaj Tyihonov pénteken elhangzott beszédéből azt kiolvasni, hogy a Szovjetunió a jövőben csökkenteni kívánja gazdasági kapcsolatait a nyugati országokkal. Erről sző sincs — mutatott rá Leonyid Zamjatyin. A továbbiakban elmondta, hogy az Egyesült Államok előző kormányzata által meghirdetett gabonaembargó nem érte el célját. Mint más téren, e tekintetben sem sikerült nyomást gyakorolni ránk. A szovjet bákepolitika szerves folytatásaként értékelte a kongresszusi beszámolónak a nemzetközi helyzetről szóló elemzését Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára ugyancsak pénteki moszkvai sajtókonferenciáján. Cunhal vitába szállt azokkal a nyugati sajtóvéleményekkel, amelyek amerikai nyomásra tett engedményeket véltek felfedezni Leonyid Brezsnyev beszédében. Rámutatott, hogy a Szovjetunió külpolitikája — mint mindig — most is figyelembe veszi az új tényeket, a nemzetközi helyzet megváltozott körülményeit, s azokhoz a'akítja az SZKP XXIV. és XXV. kongresszusán kidolgozott békeorogramot. Carlos Nunez Tellez, a Sandinista Nemzeti Felszaba- dídási Front egyesített vezetősége végrehajtó bizottságának tagja, a Nicaraguái Államtanács elnöke pénteken Moszkvában képtelennek minősítette azokat a nyugati sajtókoholmányokat, amelyek szerint Nicaragua fegyveres támogatást nyújt a salvadori felszabadító mozgalomnak. nyitja a kommunista építő- munka lelkesítő távlatait. Pártunk belpolitikai és nemzetközi irányvonala kiállta az idő próbáját, az élet igazolta azt. Teljes joggal mondhatjuk el, elvtársak: ez az irányvonal az egyedüli helyes, lenini irányvonal. Minden ötéves tervidőszakkal nagyöbbakiká és bonyolultabbakká válnak feladataink. Erről tanúskodik a párt Központi Bizottsága által a XXVI. kongresszus elé terjesztett tervezet a Szovjetunió gazdasági és társadalmi fejlődésének fő irányairól az 1981—1985. évekre és az 1990-ig terjedő időszakra. A tervezetet a XXIV. és a XXV. kongresszus, valamint az SZKP KB plénumainak határozataiból kiindulva állították össze. A fő irányok értékelik a Szovjetunióban megvalósuló kommunista építés gyakorlatát, figyelembe veszik más szocialista országok tapasztalatát, összegezik a X. ötéves tervidőszak eredményeit, meghatározzák a gazdasági és szociális fejlesztés feladatait az új ötéves tervidőszakra és az 1990-ig terjedő időszakra, intézkedések rendszerét dolgozzák ki ezek megvalósítására. A tervezetet áthatja a gondoskodás a szovjet ember jólétéről, szocialista hazánk további felvirágoztatásáról és hatalmának szilárdításáról. Az anyagi termelés fejlesztése és hatékonyságának növelése, a tudomány és a technika előrehaladása, a külgazdasági kapcsolatok elmélyítése és a népgazdaság irányításának tökéletesítése egyaránt erre irányul. . A továbbiakban Tyihonov rámutatott: A kapitalista társadalommal, annak éles szociális ellentéteivel, munkanélküliségével, válságaival és hanyatlásaival, a növekvő fegyverkezési hajszával a szocializmus a társadalom politikai és eszmei egységét, a dolgozó emberekről történő gondoskodást, a szocialista gazdálkcdá(Folytatás a 2. oldalon) PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXV. ÉVFOLYAM, 50. SZÁM Ara 1,40 foriní 1981. FEBRUAR 28., SZOMBAT Az Elnöki Tanács ülése Törvényerejű rendekt az állategészségügyről A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Törvényerejű rendeletet alkotott az állategészségügyről. A törvényerejű rendelet az eddiginél magasabb szinten és átfogóan szabályozza az állategészségügy területét, többek között az állattartás és forgalmazás feltételeit, a betegségek megelőzésének és a járványveszély leküzdésének hatósági eszközeit, összhangot teremt a népgazdaságilag rendkívül fontosságú állattenyésztés fejlesztése és az állat- egészségügy, a környezetvédelem, valamint a közegészség- ügy követelményei között. A törvényerejű rendelet január 1-én lép hatályba. A részletes végrehajtási jogszabály kiadásáról a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter gondoskodik. Az idén 20 éves az a jogszabály, ameljr az időközben erőteljesen szakosodott, és nagy termelőképességű, genetikailag is többre képes állatállomány egészségügyi ellátását, védelmét szabályozta. A rendeletet követő újabb és újabb módosítások ugyan általában jól nyomon követték az iparszerű állattartás korszerűsödését. és a kistermelés fejlődését, továbbá azt, hogy az állati eredetű termékek bel- és külföldi forgalma növekedőben van, a szabályozás azonban az állandó kiigazítások miatt végül is áttekinthetetlenné vált. Gondot okozott az is, hogy a bekövetkezett változások egy részéről a régi jogszabály egyáltalán nem intézkedett. Az új jogszabály a korszerű tudományos eredmények felhasználásával rendelkezik az állatok tartásának, tenyésztésének, takarmányozásának, szállításának és forgalmazásának személyi, valamint tárgyi feltételeiről. Átfogó előírásokat tartalmaz a betegségek megelőzésére, a gyógyszerellátásra, továbbá a rendkívüli járványveszély esetén szükséges teendőkre vonatkozóan. A jogszabályban a korábbinál erőteljesebben kifejezésre jut az állategészségügy szerves összefügése a közegészségügygyei. A rendelet mindezekre figyelemmel kimondja a környezet veszélyeztetésének tilalmát, és intézkedik például az állati tetemek és hulladékok ártalmatlanná tételéről. Fontos része a jogszabálynak, hogy az élelmiszertermelés állategészségügyi előírásait az időközben megváltozott nemzetközi előírásokhoz igazítja. A szabályozásban erőteljesen érződik, hogy a magyar állategészségügy másképpen közelít alapvető feladatához; amíg a korábbi rendelet szelleme a gyógyítás elsőbbren- dűségét tükrözte, addig az új szabályozás a megelőzés alapvető fontosságát emeli ki. Az Elnöki Tanács ezután egyéb, folyamatban levő ügyeket tárgyalt. Ma: Termékeny évek — új feladatok A tízéves tanácstörvényről ír dr. Csalótzky György a 4. oldalon. Külpolitikai összeállítás a 4. oldalon. Itt súlya volt szavának A váci HAGY volt igazgatóiáról portrénk az 5. oldalon. Szaktudás és emberség Két termelőszövetkezet zárszámadását ismertetjük az 5. oldalon. Ajándékbelépő a konzervgyártól Minek örülnek a váci Forte női kézilabdacsapatának tagjai? Hegyi Iván riportja a 6. oldalon. Együtt az utakon Közlekedési rovatunk a 8. oldalon. Rádiófigyelő 8. oldalon. Kállai Gyula elnökletével tegnap a Parlament Vadásztermében ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. Szentistványi Gyuláné titkár a népfrontbizottságok újjáválasztásának tapasztalatairól tájékoztatta az ülés résztvevőit. Ezit követően Sarlós István főtitkár előterjesztésében az országos tanács megvitatta a kongresszus szóbeli beszámoló- és az állásfoglalás-tervezetét. Az országos tanács a vitában elhangzottak figyelembevételével mindkét tervezetet elfogadta, majd döntött az ez év március 14-én, 15-én tartandó VII. kongresszus munkarendjéről és javaslatot tett a kongresszus munkabizottságaira, titkárságára, jelölő és szerkesztő bizottságára. FIN '81: ünnep és demonstráció Wiszieigés a műBinak omóf- s megyesxerfe Az idén 16. esztendeje, hogy a forradalmi ifjúsági napokon társadalmi, politikai rendezvények, kulturális és sportesemények sokaságával tiszteleg az ifjú generáció népünk nagy történelmi sorsfordulóinak. Az ünnepi rendezvényekről tartott sajtótájékoztatót tegnap a KISZ Központi Bizottságának székházéban Varga László, a KISZ KB titkára. ■ Elmondotta: az ünnepség- sorozat célja most is kettős, megismerni és megünnepelni történelmünk korszakos évfordulóit, valamint számot adni a társadalomnál; a Komki ENSZ főtitkárhelyettese hazánkban tárgyalt Mihail D. Szityenkó ENSZ- főtitkárheiyettes február 23— 27 között látogatást tett Magyarországon. A főtitkárhelyettest fogadta Púja Frigyes külügyminiszter. A vendég Hollai Imre külügyminiszterhelyettessel megbeszélést folytatott az időszerű nemzetközi kérdésekről, a leszerelési tárgyalások helyzetéről, valamint a Magyar Népköztársaság és az ENSZ kapcsolatának egyes kérdéseiről. A főtitkárhelyettes találkozott a Magyar ENSZ Társaság és az Országos Béketanács képviselőivel, valamint Simái Mihály akadémikussal, az ENSZ Társaságok Világ- szövetsége elnökével. munista Ifjúsági Szövetség munkájáról, eredményeiről, demonstrálni a fiatalok elkötelezettségét a párt politikája mellett, mozgósítani a szocialista társadalom felépítésére. A FIN előkészítése és megrendezése egybeesik a KISZ-szervezetekben most folyó számvetésekkel, a KISZ X. kongresszusára való felkészüléssel. Ami az ünnepi megemlékezéseket illeti: március 15-én ifjúsági nagygyűlést és koszorúzást ünnepséget rendeznek több ezer fővárosi fiatal és felnőtt részvételével Budapesten, a Múzeum-kertben. .Az első magyar proletárállam dicső tetteire egész napos ünnepségsorozaton emlékezik sok ezer fiatal március 21-én Kaposvárott, az idei központi ünnepség színhelyén. Április 3-án Debrecenben kerül sor az ünnepélyes KlSZ-fogada- lomtételre. Április 4-én Budapesten a Jubileumi parkban 20 000 fiatal részvételével tartanak ifjúsági nagygyűlést. A forradalmi ifjúsági napok eseménygazdag időszakot hoznak a Pest megyei fiataloknak is. A sorozatot március 15-én, a Pest megyei diáknap rendezvényei nyitják, Vácott, ahol pol-beat- együttesek, diákszínpadok, vers- és prózamondók, néptánc- és bábcsoportok tartanak bemutatókat. Kitüntetési ünnepség lesz március 20-án az MSZMP Pest megyei Bizottsága épületében, s egy nappal később az Omszki parkban ko- szorúzzák meg a fiatalok az internacionalista Ligeti Károly emlékművét. A legnagyobb megmozdulásnak a március 22-i — immár hagyományos — tanácsköztársasági vetélkedő ígérkezik, erre ezúttal is több mint félezer versenyzőt 'várnak a budai Várba Pest megyéből. A forradalmi ifjúsági napok idején teszik le az ünnepélyes esküt az ifjúgárdisták soraiba újonnan lépők s ekkor kerül sor a FlN-filmna- pok rendezvényeire és a F1N- kupa versenyeire. A megyei döntőket április első napjaiban Gödöllőn tartják, nyolc sportágban. A helyi — rendkívül gazdag választékú — programkínálat bővül a járások, városok mozgalmi eseményeivel; megye- szerte március 15-i ünnepségeket szerveznek, a Tanács- köztársaság évfordulójára tervezik a veteránok és a fiatalok találkozóit, több helyütt lesz fáklyás felvonulás is, április 4-e tiszteletére a helyi ünnepségek előkészítésével, s az azokon való részvétellel készülnek a fiatalok. 3S l k j i / Előkészületek a számvetésre Ülést tartott a HNF Országos Tanárba