Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-27 / 49. szám
Több mint kétezren Megfontoltak a vállalások Kongresszus előtt az ifjúkommunisták Májusban ül össze a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség X. kongresszusa, hogy összegezze az ifjúkommunisták öt év alatt végzett munkájának tapasztalatait, kijelölje a további teendőket és megválassza a vezető szerveket. A kongresszusra készülve, sok feladat vár a járás több mint kétezer ifjúkommunistá- jára is. A felkészülés során, januárban lezajlottak az alapszervezetek mozgalmi évet értékelő taggyűlései, melyen a KISZ-tagok megválasztották az alapszervezetek vezetőségeit és a küldötteket a felsőbb KISZ-bizottság küldött- gyűléseire. Vita Március elején fejeződnek be — a jelenleg zajló — az alap- szervezetek második taggyűlései, melyeken a fiatalok megvitatják a KISZ Központi Bizottságának kongresszusi levelét. elfogadják saját akcióprogramjaikat és felvételt nyernek az új KISZ-tagok is az ifjúsági szövetségbe. A kongresszusi levél vitájában számtalan aktuális kérdésről cserélhetnek véleményt_ a KISZ-fiatalok: többet kell-e’ dolgozni a munkahelyeken, hogy más országok gondjain segítsünk, mit jelent napjainkban a szocialista hazafiság, megfelelő feladatokat kapnak-e a pályakezdő szakemberek, mit jelent a közéleti demokrácia, aktuális-e napjainkban a KISZ-ben a „ne szólj szám, nem fáj fejem” közmondás, hogyan vezethetők le a mai tizen- és huszonévesek közötti ellentétek az ifjúsági szövetségben, mennyire alapos és megfontolt a KISZ-tagok egyéni vállalása? Az alapszervezeti akcióprogramokban a fiatalok vállalták, hogy tovább építik társadalmi munkában a börzsönyi úttörő- vasutat, és 1981. június 7-én átadják a piros nyakkendős pajtásoknak. Társadalmi ösz- szefogással segítik a Nyáregyházán felépülő új tornatereim elkészültét. Folytatódnak a termelést segítő kommunista műszakok és a községfejlesztési elképzeléseket segítő társadalmi munkaakciók. A KISZ-szervezetek idén is vállalják a hasznosítható fémes papírhulladékok gyűjtését és a fáradtolaj begyűjtését. Vetélkedők Nagy gondot fordítanak az ifjúkommunisták a KISZ tömegbefolyásának további növelésére, a szervezettség emelésére, a jelentős politikai évfordulók méltó megünneplésére, valamint vállalati és intézményi ifjúsági parlamentek színvonalas megrendezésére. Ez évben is tovább folytatódik a „Könyv és ifjúság” pályázat és az Edzett ifjúságért sportmozgalom. Az alapszervezetek vetélkedőket, klubfoglalkozásokat rendeznek & tovább színesítik az ifjúsági klubok programjait A jól bevált „Hazai tájakon” akció keretében tovább ismerkednek a fiatalok az ország nevezetességeivel az alapszervezeti kirándulásokon, túrákon. A tömegsport-mozgalomban tovább folytatódnak a több sportágban folyó felmenő rendszerű versenyek, kupák. A megyei és országos rendezvények közül idén kerül sor a dolgozó fiatalok VI. országos kempingtalálkozójára, az V. Nógrádi Sándor partizán-em- léktúrára, a „Könyv és ifjúság” vándordíj pályázat második fordulójára és a „Ki a legerősebb — ki a legügyesebb” sportvetélkedő megyei döntőjére. Felkészülés Tovább folytatódik az ifjúmunkás és szakmunkástanuló napok, a megyei ifjúsági könyvnapok, valamint a falun élő fiatalok hete rendezvény- sorozat. A feladatok, lehetőségek adottak és a járás ifjúkommunistáinak célja 1981-ben — az elmúlt mozgalmi év tapasztalatait, eredményeit figyelembe véve — a gazdaságpolitikai elképzelések segítése, a VI. ötéves terv indítása és tartalmas felkészülés a KISZ X. kongresszusára. Felszner János Péteri Tisztasági napok A Hazafias Népfront bizottsága, az MSZMP községi alapszerv vezetősége és a helyi tanácstagi csoport tisztasági akciót szervez a hét végén Péteriben. A lakosság segítségét kérik annak érdekében, hogy a település utcái újból rendesek és tiszták legyenek. Kérik a házak tulajdonosait, hogy tegyék rendbe portájuk környékét, tisztítsák ki az árkokat, nyessék meg az utcák gyümölcsfáit, ültessenek virágot. Március 1-én, vasárnap reggel nyolc órától kocsik járják végig a falu utcáit és mindenkitől díjmentesen elszállítják a felesleges lomokat, törött edényeket, háztartási eszközöket és egyéb szemetet. A szervezők bíznak abban, hogy a lomtalanítási akció sikeres lesz, s a lakosság megértéssel és főleg tettekkel bizonyítja majd, hogy érdemes volt a községszépítési akciót meg hirdetni. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII. ÉVFOLYAM, 49. SZÁM 1981. FEBRUAR 37., PÉNTEK Ösztönzőbbek a prémiumok Küzdelem időjárással, költséggel Egy ágazat, amelytől nem várnak nyereséget Ismeretterjesztő előadások A vecsési kertbarátok számára három hasznos, érdekes ismeretterjesztő előadást is rendeznek márciusban a művelődési házban. Másodikén a tavaszi növényvédelmi munkákról hallhatnak tanácsokat az érdeklődők, 7-én a szőlőmetszés gyakorlati bemutatójával ismerkedhetnek, s 14-én a rózsametszés rejtelmeibe avatja be szakember a résztvevőket. Minden kedden Néptánc Gyomron Több éves szünet után ismét megkezdi működését a népi tánccsoport Gyömrőn, a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A csoport vezetője minden kedden 18 órától várja a 14 éven felüli lányok és fiúk jelentkezését. Veszettség ellen Védőoltások Az ebek veszettség elleni védőoltása március Z-tól 6-ig tart Monoron, az Ady Endre út IS. szám alatt (a régi TÜZÉP-telepen). Az ebtulajdonosok naponta reggel 8-tól 13-ig és 13-tól 16 óráig vihetik állataikat a fenti címre. A pótlásra március 30. és 31-én kerül sor, ugyancsak 8-tól 13-ig és 13-tól 16 óráig, A tavalyi időjárás igazán nem kedvezett a mezőgazdaságnak. Későn köszöntött ránk a tavasz, minden átmenet nélkül jött a nyár, az aratást súlyos, több napos esőzések nehezítették, a korai tél pedig az őszi betakarítási munkálatokat hátráltatta. Az őszi mélyszántás nagy része áthúzódott erre az évre. Mindezen tények ellenére azonban a mezőgazdaság eredményei jobbak voltak, mint az előző évben, ami részben a termésszerkezet megváltoztatásának köszönhető, nagyrészt azonban annak, hogy mind a dolgozók, mind a vezetők jobban odafigyelnek a munkák megszervezésére, a takarékosabb gazdálkodásra. A hét közepén a maglódi Rákosmezeje Tsz küldött- közgyűlésén az ecseri művelődési házban is sző esett ezekről a problémákról, s természetesen a példás helytállás elismerése is helyet kapott a vezetőség beszámolójában, amelyet Tóth József elnök terjesztett elő. Részt vett az eseményen Göndics Zoltán, az MSZMP Pest megyei Bizottsága oktatási igazgatóságának vezetője és Cselényi Dezső, a járási párt- bizottság első titkára is. Kombájnok —• kölcsönben A közös gazdaság 4 ezer 787 hektáron gazdálkodott, ebből a termőterület négy és fél ezer hektár. Az árbevétel 13, a nyereség 8 százalékkal haladta meg az előző évit. Az előbbi csaknem 682 millió, az A nap kulturális programja Gyömrö: a zeneiskola foglalkozása, órarend szerint, 16 órától: a gyermek népi táncNyitott kapuk a sportbarátoknak Labdarúgástól a teniszig Festik, mázolják a kissé elhanyagolt klubhelyiség belső terét, szerelik az öblös, nagy bojlereket, nehéz úthenger járja komótos lassúsággal a labdarúgó-pálya fakózöld gyepét, a pálya körül ott kígyózik már az öntözésre szolgáló fényerejű higanygőzlámpa ad esti edzésnél majdnem nappali fényt. Nemcsak külsőségekben változott Üllőn a sportegyesület élete, hanem inkább a szellem, a szemlélet változott meg kedvezően. Hagyományok A fejlődést szolgáló, egymásnak segítő baráti kapcsolat fűzi egymáshoz az elnököt, a vezetőt, az edzőt és a játékosokat egyaránt. Ez a kapcsolat azonban nem bizalmaskodó, hanem a neves elődök 80 éves hagyományait követve az egészséges sport és korszerű testkultúra fejlesztését szolgálja. Ebben a községben 1903-ban alakult az egyesület és 1909- ben már labdarúgó-pálya épült a Bimbó utca és a vasút közötti területen. Országos hírű labdarúgók nevelődtek itt, neves atléták, nagy hírű kézilabdázók értek el kiváló' eredményeket. A fejlődést, az értékes eredményeket figyelemmel kíséri az európai labdarúgás nagy szakértője Barcs Sándor, is, aki ha éppen erre vezet útja, benéz néhány szóra a tanács elnökéhez, esetleg dr. Balázs László egyesületi vezetőhöz. Persze, nemcsak erkölcsi támogatáson alapuló érdeklődés érezhető a fejlődés ütemén, nem marad el az anyagi támogatás sem. A végrehajtó bizottság most is kétszázezer forint rendkívüli támogatást, segítséget nyújtott. Megszűnt ugyanis az egyesületben a labdarúgás egyeduralma, megyei bajnokságban szép eredményeket elérő tenisz szakosztály is helyet kér, a járási ösz- szevont bajnokságban pedig a leány kézilabdások vesznek részt. Tekepálya Országos versenyek lebonyolítására alkalmas tekepálya is hamarosan elkészül, s a Ganz-MÁVAG támogatásával életre kívánják kelteni a birkózó szakosztályt is. A tenisziskolát 30 szorgalmas résztvevő rendszeresen látogatja, any- nyi azonban a jelentkező, hogy a készülő második pálya sem lesz elegendő a mindennapos gyakorlásra. Valóságos tömegbázisa lesz a sportnak, testedzésnek ez a létesítmény. Annál is inkább, mert együttműködési megállapodás született az Áfész, a Ferihegy Tsz, az OTÁF és a KISZ között, várja az iskola sportszerető tanulóit, tanárait is. A létesítményen belül nemcsak helyet kapnak, hanem szükséges felszerelést, sporteszközöket is, a szakemberek pedig hasznos tanácsokkal segítik az alkalomszerű sportolást. Lelkesen A közel száz igazolt labdarúgó edzéseit az Újpesti Dózsát, a Ganz-MÁVAG-ot megjárt Köves János vezető edző mellett Bajkai István és Ga- vodi István irányítja ezután is. Munkájuk sikerét bizonyítja, hogy az MNK-ban a legjobb nyolc közül a magyar válogatott gerincét adó Diósgyőr verte ki. Megnyerte a Szabad Föld Kupát, a bajnokságban jelenleg az első-második helyen áll. A kézilabdázóknál a Budapesti Vasas volt játékosa, Mezei László tevékenykedik, a teniszezőket pedig a fehér sport ismert szakembere, Lovas János oktatja. Az irányítás és a szakvezetés hozzáértő, lelkes kezekben van, a gyümölcsöző tömegkapcsolatok pedig garantálják, hogy az egészséget szolgáló nemes sportvetélkedés, versengés, az ajánlott rendszeres testedzés lehetősége a „nyitott kapuk” elve mellett még eredményesebben fejlődik. Kiss Sándor csoport próbája, 18-tól: kondicionáló torna. Monoron, 14.30-tól: az irodalmi színpad foglalkozása (a gimnáziumban), 17-től: a fotószakkör összejövetele, asztali- tenisz edzés (a sportszékházban), a moziban, 18-tól és 20-tól: Örült nők ketrece. Pilisen, 17-től: A pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni. Sülysápon, 15-től: a természetbarát kör foglalkozása, 19-től: műsoros est, Kovács Apollónia nótaénekes és Feleki Kamill színművész közreműködésével. . Vecsésen, 17-től: gépkocsi- vezetői tanfolyam és a galambász kör foglalkozása, 19-től. a honismereti kör összejövetele. utóbbi 54 millió forint volt. Ezek az eredmények önmagukért beszélnek, de nézzünk egy kicsit a számok mögé. A növénytermesztési főágazat például csaknem a hétszeresére növelte nyereségét. Búzából 55, kukoricából 54, szőlőből 90 mázsa termett egy hektáron. A magasabb átlagterméseknek megfelelően azonban nem javultak az önköltségek, mivel nagyobb mértékben növekedtek a felhasznált anyagok és műtrágyák, valamint a növényvédő szerek árai, mint amilyen mértékben sikerült' nagyobb odafigyeléssel, jó szervezéssel a termések tör megét növelni. Nagy volt a szóródás egyes táblák között, például a búzánál és a kukoricánál. A rákoskeresztúri táblán a jó talajelőkészítéssel 58 mázsa tengerit takaríthattak be. A gabonaaratást gyorsan fejezték be, a kombájnok utána Borsod-Abaúj-Zemplén megyében segítettek a távoli közös gazdaságoknak. Ösztönzőbb premizálást vezettek be, s ez kedvezően hatott a betakarítás gyorsaságára és a minőségre egyaránt. Házhoz viszik A tsz legnagyobb árbevételét a takarmányüzemi főágazat produkálta. A főágazat zöldlucerna-szárítással, ab- raktakarmány-keveréssel, gabonaszárítással és -tárolással foglalkozik. A szőlőágazat lényegében elérte a kitűzött eredményt, jóllehet, a jégverés komoly károkat okozott. Emiatt a csemegeszőlő egy részét csak borszőlőként sikerült értékesíteniük. ennek következtében pedig a nyereség nemérte el a tervezettet. Említésre méltó viszont, hogy a megyei versenyen a kékfrankos bor arany-, a kadarka pedig ezüstérmet érdemelt ki. Az ágazat Vadvirág szocialista brigádja a Szakma Kiváló Brigádja címet is kiérdemelte. A beszámoló részletesen foglalkozott az állattenyésztés eredményeivel is. Az egy tehénre jutó éves tejhozam 4 ezer 260 liter volt 1980-ban. A tojástermelés viszont elmaradt a tervezettől, a 18 deka abrakkal szemben 19,3 dekát etettek fel egy tojás előállításához. Magas volt az önköltség a jércenevelésnél is, csak elismeréssel lehet szólni a háztáji ágazat munkájáról. A szövetkezet vezetői nem nyereséget várnak ettől az ágazattól, hanem még jobban kívánják segíteni a tsz- dolgozókat. Tavaly például a szövetkezet révén értékesült 3 ezer disznó, 96 hízott bika, több mint 3 ezer juh. Az állatok takarmányát házhoz szállították, a leadást is a szövetkezet szervezte meg és bonyolította le. , Készen állnak Évről évre jelentősen növekszik a gépesítési főágazat jelentősége a Rákosmezeje Tsz-ben is. Jelenleg 49 traktoruk, 9 kombájnjuk és 56 tehergépkocsijuk van, s fíz idén újabb masinák beszerzését tervezik. Nem közömbös az sem* mennyit keresnek a szövetkezetben dolgozók. A múlt évben három százalékkal emelkedtek átlagosan a bérek, törekedtek a differenciált bérezés megvalósítására. Az egy dolgozóra jutó éves jövedelem 56 ezer 585 forint volt. A küldöttközgyűlésen többen szóltak hozzá, s mondták el véleményüket a beszámolóval kapcsolatban. Valameny- nyiük hangjából kicsendült: készen állnak az idei nehezebb feladatok megoldására. Ez biztosítéka lehet az idei még eredményesebb gazdálkodásnak a maglódi Rák.os- mezeje Tsz-ben is. Gcr József Hajnali hangulat Ha elindul a vonat... JJajnal van. A szél fagyot *"* hord a hátán. A hódara zizegve csúszik végig a vasútállomás betonperonján, örvénylik, tekereg a toporgó utasok lába körül. A nagy késéssel megérkező szerelvényt vegyes érzelmekkel fogadják az átfagyott utasok. Nagy a meglepetés, amikor majdnem mindenkinek jut ülőhely. Már a frissiben felszállókat is füst, élénk beszélgetés zaja, de szerencsére meleg is várja. Amint kiindul a szerelvény a vasútállomásról, megélénkül a beszélgetés. Bár itt-ott mintha időnként megüresedne egy-egy ülőhely. Kis csoportok verődnek össze. Nem látni mit csinálnak, ám hamarosan jellegzetes illat terjeng. Meg is jegyzi valaki: „Már megint a pálinkások”. Nem sokkal hajnali öt óra után vagyunk. A vonat megáll a következő állomáson, s jó néhány percet vesztegel. A dohányfüst, a pálinkabűz egyre elviselhetetlenebb. Néhol már dalolnak is. A csendben bóbiskoló, újságot vagy könyvet olvasó utasok közül többen fölkapják fejüket. Némelyik nagyon izeg-mozog a helyén. Látszik, átmennének másik kocsiba, ha tudnák, hogy ott is lesz ülőhelyük. Űjabb állomás. Megint vesz- teglés. Már hangos kurjantá- s ok hallatszanak. A dalolok lábbal verik a taktust. Körülöttük többen felriadnak. Megszeppenve nézik a duhaj társaságot. Egy fiatalember válik ki közülük. Átviharzik nagy lökdösődés közepette a másik kocsiba. Hamarosan visszatér, kezében másfél literes csatos- üveggel, színültig tele házi főzésű pálinkával. Az egyetlen decis pohár körbejár. Amint újra meglódul a szerelvény, még jobban megélénkül a hangulat. Már tudják, hogy közel a végállomás, gyorsan be kell nyakalni a maradékot. A gyors és nagy kortyok éhgyomorra megteszik a magukét. Mire befut a vonat a Keleti pályaudvarra, már-már elszabadul a pokol. Valahol tört üveg csörömpöl. A mellékhelyiség zárt ajtaját két ököllel verik. Az utasok rossz hangülat- ban özönlenek le a szerelvényről. Egy férfi két hatalmas táskát cipel. Tucatnyi másfeles csatos nyitott szája kandikál ki a vászonfedél alól. Kezdődik egy munkanap... Aszódi László Antal ISSN 0133 —2651 (Mon«rf Hírlap) 4 f