Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-20 / 43. szám

ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII. ÉVFOLYAM, 43. SZÁM 1981. FEBRUÁR 20., PÉNTEK Akadtak, akik megfutamodtak Kiépítik a második vonalat is Ma: küldöttgyűlés a vecsési Ferihegy Tsz-ben Bizonyára jóleső érzéssel hallgatják ma a ve­csési Ferihegy Tsz-ben a küldöttgyűlés résztvevői a zárszámadási beszámolót. A vezetőség arról adhat szá­mot, hogy mindenképpen eredményes esztendőt hagy­tak maguk mögött. A három községet tömörítő gazda­ság árbevétele 382 millió 391 ezer forint volt 1980- ban, a mérleg szerinti nyereség 32 miFlió forint. A jó munka jutalma sem marad el, akik arra rászolgáltak, 4-től 10 százalékig terjedő kiegészítő részesedést kap­nak. Még egy jellemző számadat: az ipari ágazat ár­bevétele 154 millió forintra rúgott, ezáltal tovább fej­leszthették az alaptevékenységet, azon belül is fokozott gondot fordíthattak a gépesítésre. Az eredmények el­érésében nem kis szerepe volt a tudatos, átgondolt káder- és személyzeti munkának is. Az egyesülés — 1978. január 4í^je óta — a Ferihegy Tsz- ben hatékonyabbá vált és mi­nőségileg sokat javult a káder- és személyzeti munka- színvo­nala. Tapasztalható, hogy az eltelt három év alatt a gyakor­lati munka megfelelően segíti a feladatok végrehajtásét. Erősödtek a tömegkapcsolatok. A különböző területeken« dol­gozó káderek összességében eredményesen dolgoznak, me­lyet legjobban az elért gazda­sági és politikai eredmények bizonyítanak. Minősítési jogkör Az egyesülést követően ki­alakították a személyzeti osz­tályt, ezzel az adminisztrációs tevékenységet is megfelelően végzik. Akadtak, akik megfu­tamodtak, a vezetők egy része nem tudott az új szervezeti felépítésbe, beosztásába meg­felelően beilleszkedni. Többen ' vélt sérelem miatt változtattak munkahelyet a középvezetők közül. A közös gazdaság vezetősé­ge nagy gondot fordít a veze­tői munkakörök betöltésénél arra, hogy a hármas követel­mény érvényesüljön. A szak­mai, politikai képzés területén a vezetők személyre szóló fel­adatokat kapnak, amelyeket a minősítések is rögzítenek. Tavaly a MÉM személyzeti főosztályának közreműködésé­vel előadás hangzott el a tsz- ben a személyzeti munka jobb, eredményesebb végzése érde­kében. Ez azért is volt idősze­rű, mert a közös gazdaság ma­gasabb beosztású vezetői mi­nősítési jogkört kaptak. Nem kétséges ugyanis, hogy a személyzeti és káderpolitikai munka nemcsak a tsz elnöké­nek, a tsz-pártbizottság titká­rának és a személyzeti osztály dolgozóinak feladata, hanem a saját munkaterületén vala­mennyi gazdasági vezetőnek. Ma már egyre növekvő kö­vetelmények teszik szükséges­sé, hogy a termeléshez értő, ve­zetésre rátermett szakirányí- tók legyenek, mert a gazdaság dinamikus fejlődéséhez ez is elen gedhetetlen. Behozott lemaradás A Ferihegy Tsz-ben tervsze­rűen folyik az úgynevezett „második vonal” építése is. Valamennyi ágazatban a fiatal kezdő mérnökök, főiskolát végzett szakemberek dolgoz­nak a tapasztalt vezetők mel­lett, hogy a gyakorlati vezetői munkában is jártasságot sze­rezzenek. A jelenlegi vezetés­ben a nők aránya 21, a fiata­loké pedig 23 százalék. A női dolgozók elsősorban a közép- és alsószintű vezetésben tölte­nek be fontos funkciókat. A tsz pártbizottság 1978. szeptember 1-én alakult meg a Ferihegy Tsz-ben. Nincs könnyű helyzetben, hiszen há­rom település kommunistáit fogja össze, irányítja az alap­szervezetek munkáját. Azelőtt elég nagy volt a le­maradás a politikai végzett­ségben. A pártbizottság meg­alakulása óta a politikai to­vábbképzés tervszerűbbé, fo­lyamatosabbá vált. Ebben a tanévben öten járnak a mar- xizmus-leninizmus esti egye­temre. ketten tavaly fejezték be tanulmányaikat. Húsz tsz­dolgozó a marxista-leninista középiskola második évfolya­mát végzi, az első évfolyamat hárman kezdték meg szeptem­berben. A közös gazdaságban is ér­vényesül az a káderpolitikai elv, hogy pártfunkció kivéte­lével minden tisztséget betöm­hetnek pártonkívüliek is, akik megfelelnek a hármas vezetői követelménynek. Előtérbe ke­rült a helyi dolgozók és lako­sok gyermekeinek pólyavá­lasztása, letelepedése, a mun­kavállalást segítő ösztöndíjas hozzájárulás. Az egyik titok Következetesebbé vált a ter­melő munkában élenjáró fizi­kai munkásokkal, fiatalokkal, nőkkel való törődés, vezetővé válásuk támogatása. A veze­tésbe való folyamatos bevoná­suk érdekében a szükséges képzettség megszerzését a kö­zéptávú oktatási terv alapján végzik. A továbbtanulók költ­ségeit is magára vállalja a ter­melőszövetkezet. A párt politikájának meg­valósításában különösen fontos szerepük van a különböző irá­nyító posztokon dolgozó veze­tőknek. A politikai határoza­tok végrehajtása jelentősen függ attól, hogy milyen a ve­zetők felkészültsége, hozzáér­tése. Vecsésen, a Ferihegy Tsz-ben egyre színvonalasab­bá válik a káder- és személy­zeti munka. Ez is egyik titka az elért, figyelemre méltó gazdasági sikereiknek Gér József Kép - kukoricacsata után A gombai Fáy András Ter­melőszövetkezetben egy-két kivétellel befejezték a 26 MTZ erőgép műszaki felkészí­tését a tavaszi munkákra. A három nagy teljesítményű John Deer erőgépet most ja­vítják, hiszen ezek sínylették meg legjobban az elmúlt évi küzdelmes „kukoricacsatát”, ők segítették ki a tengelyig érő sárból az IFA szállítójár­műveket. Matula József egy permetezőgép adagolóját állít­ja be. Szabó Sándor a John Deer motorját vizsgálja át, mielőtt fölrakná a burkolatot Barcza Zsolt felvételei A nap kulturális programja Gyömrőn: a zeneiskola fog­lalkozása (órarend szerint), 16 órától: a gyermek népi tánc­csoport próbája és ismeretter­jesztő előadás; A vezetői ha­táskörök kialakítása, 18-tól: kondicionáló torna. Monoron, 14.30-tól: az iro­dalmi színpad próbája (a gim­Idén sem maradnak el Sínre kerülő vagonok A MÁV dunakeszi jánműja­vítóban az év első hónapjának mérlege kedvezően alakult. Bár az esztendő tervezett fel­adatainak megoldásához mind­össze ezerhétszáztízen kezdtek hozzá, a januári eredmények azt mutatják, hogy nagyobb hatékonysággal, termeléke­nyebb munkával nemcsak tel­jesíteni, hanem tetézni is lehet a tervet. Ahogy Gyepessy István, a járműjavító főmérnöke el­mondta: lassult a munkaerő- mozgás. Valószínűleg tovább javítja a helyzetet a központi — MÁV-on belüli — több mint 4 százalékos általános bérfejlesztés és a maguk ne­velte ipari tanulók munkába állása. Szükség is lesz a munkás­kezekre. az idén 60 új vasúti kocsit készítenek a belföldi forgalom lebonyolítására, s 180 személykocsi és 40 postavagon nagyjavítását ütemezték be az első félévre. Mindemellett 1100 vasúti kocsi fővizsgajavítását tervezik. Most tárgyalnak arról is, hogy a börzsönyi kisvasút há­rom, tavaly Dunakeszin gyár­tott kiskocsiját újabbak köve­tik-e, s ha igen, ezek gyártása hogyan illeszkedik termelési tervükbe. Egyetlen befejezett hónap még kevés az egész év tervét átfogó értékelésre, de a jelek arra mutatnak, hogy az idei eredmények sem maradnak majd él a tavaly, több mint 103 százalékos termelési tervtelje- sítéstől. Egészségügyiek farsangi bálja Az orvos-egészségügyi dol­gozók hagyományos farsangi báljára február 21-én, szom­baton este hét órakor kerül sor a Monori Állam# Gazda­ság kultúrtermében. Első számú közellenség Versenyfutás az életért Minden a gyorsaságon múlik náziumban), 17-től: asztalite­nisz edzés (a sportszékház­ban). A moziban, 18-tól és 20-tól: Zsarutörténet. Pilisen, a moziban, 17-től és 19-től: Skalpvadászok. Sülysápon, 15-től: a termé­szetbarát kör foglalkozása (az 1. számú iskolában). Vecsésen, 17-től: a gailam- bász szakkör foglalkozása és gépkocsivezető tanfolyam. Mai értekezlet A komplex nevelési intézményekről A járás úgynevezett műve­lődési otthon jellegű intézmé­nyeinek vezetői számára ren­deznek ma értekezletet Mono­ron. A komplex nevelési intéz­ményekről tart előadást Jeney Lajos mérnök, a Típustervező Intézet munkatársa. Az idei munkatervek értéke­lése után a módszertani napok ütemtervét beszélik meg az in­tézmények vezetői. Járási döntők Lezajlottak a Tudományos Technikai Űttörő Szemle házi versenyei a járásban. Az úttörőcsapatok legjobb háromtagú csapatainak részvé­telével február 21-én, szom­baton a járási székhely há­rom általános iskolájában ren­dezik meg a járási döntőt a különböző szaktantárgyakból. Az eddigiektől eltérően el­marad az összenőni ünnepé­lyes megnyitó, a versenyzők a megérkezés és eligazítás után azonnal hozzáfognak a feladatok megoldásához. Az úttörő technikusok ve­télkedőjére február 23-án, hét­főn kerül sor a vecsési 3. szá­mú általános iskolában. Üllő Szabás-varrás Szabás-varrás tanfolyam indul kezdőknek az üllői Súg­ván Endre Művelődési Ház­ban. Jelentkezni lehet február 21-én, szombaton 14 és 19 óra között a művelődési ház iro­dájában. Hétfőn Mini-koncert Monoron, a járási művelő­dési házban február 23-án, hétfőn 18 órakor a közked­velt Mini-együttes koncert­jét hallgathatják, illetve néz­hetik meg az érdeklődők. Gombai KSK Új szakosztályok alakulnak Megszűnt az egyoldalúság a Gombai Közös Sportklubban — hangzott el a megállapítás az egyesület vezetőségválasz­tó közgyűlésén, amelyen részt vett Kiss József járási sport­felügyelő is. Hosszú éveken keresztül ugyanis csak a labdarúgó­szakosztály működött — vál­takozó sikerrel. A csapatban három település — Gomba, Bénye és Káva — fiataljai rúgták a labdát, ennek ellené­re az előző esztendei győze- lemsorozal után tavaly mégis kiestek a járási első osztályú labdarúgó-bajnokság mezőnyé­ből. Természetes, hogy az idén ismét az előbbrelépést, vagyis a felkerülést tűzték ki célul. A szakosztály technikai fel­tételei adottak. Igaz, a pálya talaja nem kifogástalan, de társadalmi munkában megol­dották az egyik térfél világí­tását, így akár esti edzéseket is tarthatnak. A tanács, a Monorvidéki Áfész anyagi és a Fáy András Termelőszövet­kezet gyakorlati, szakmai se­gítségével korszerűsítették az öltözőt, hideg-meleg vízzel el­látott zuhanyozót építettek. A tennivalókból természetesen a sportolók is kivették részüket — társadalmi munkában. A közgyűlésen eldőlt, hogy idénykezdettől új edző — Né­meth Sándor, a pándi csapat volt mestere — irányítja a felnőtt csapat munkáját. Az ifikkel az eddigi edző, Kálmán János foglalkozik majd. • • Lendületesen kezdtek, s év közben is sok fiatalt toboroz­tak maguk köré az asztalite­nisz-szakosztály tagjai. A lab­darúgókhoz hasonlóan ők is váltakozó eredményeket értek el, de az ő edzéslehetőségei­ken, felszereltségükön feltét­lenül javítani kell az idén — fogalmazódott meg a közgyű­lésen — annál is inkább, mi­vel különösen sok iskolás ko­rú érdeklődig e sportág iránt. A különböző tömegsport­akcióknak különösen Gombán volt népes résztvevő tábora, A közelmúltban megrendezett téli spartakiádon pedig min­den korábbinál többen indul­tak. A tömegsport szervezésé­vel foglalkozó társadalmi munkások úgy tervezik, hogy az idén az úgynevezett Gom­ba Kupa hagyományaira épít­ve, a három településre kiter­jesztve szervezik meg a kis­pályás labdarúgó-bajnokságot. Amennyiben lesz érdeklődés, alkalmat s helyet teremtenek a röplabda, kézilabda, az atlé­tika barátainak is a sportolás­ra. A közgyűlésen bejelentették, hogy hamarosan — harmadik­ként — megalakítják a sakk- szakosztályt is. • • • A Gombai KSK közgyűlésén az egyesület elnökévé Ábra- hóm Pált, helyettesévé Kál­mán Józsefet választották meg. A labdarúgó-szakosztály vezetője Kalmár János, az asztaliteniszezőké Gyarmati Géza lett. V. J. Birkózás Juhász sikerei Juhász László, a Monori SE birkózója az elmúlt két verse­nyen Debrecenben és Szege­den is eredményesen szerepelt, hat pontot gyűjtött. Debrecenben II.. Szegeden a VI. helyen végzett a 87 kilo­grammos súlycsoportban. Szombaton és vasárnap az ifjúsági versenyzők Győrben lépnek szőnyegre, országos versenyen. ISSN 01 Sí - MSI Hírlap) k > Különösen vidéken bírna nagy jelentőséggel. 6 A VI. ötéves tervben ki­emelt feladatként szerepel az egészségügy fejlesztése, hi­szen a korszerű gyógyászati tevékenység alapvetően befo­lyásolja a lakosság életkörül­ményei mellett termelő mun­kájának intenzitását is, amely­re a tervciklus idején 12 mil­liárd forintot fordítanak a kormányszervek. Ebből a hatalmas összeg­ből erre a célra is juthat esetleg kísérletként némi tö­redék. Kiss Sándor dik, a gond akkor jelentke­zik, amikor a rendelési időn túl az orvos a fekvőbetegeit látogatja. Igaz, az útirány a rendelő ajtaján ki van füg­gesztve, amíg azonban meg­lelik, múlik ám az idő. — A halálozási arány csök­kenthető lenne, ha az orvo­sok az URH-rendszeren ala­puló egyszerű riasztókészülé­ket kapnának — véli a fia­tal orvos. — Amikor a zárt rendelőajtón elhelyezett gom­bot megnyomnák — persze, csak életveszély esetén, az orvosnál, bárhol is tartózko­dik, csipogó hanggal jelent­kezik az esetleg egyoldalú be­szédre is alkalmas készülék. nek a hordággyal az ápolók és máris vijjogva száguld a kéken villogó kocsi a kórház felé. — Nem lesz semmi baj — nyugtatja az orvos a könnye­ző hozzátartozókat —, a be­teg időben érkezik oda, ahol segítenek rajta. Ennél a betegségnél ugyan­is a gyorsaságnak, a múló perceknek nagy szerepe van. 0 — Igen, a gyorsaságon mú­lik az élet — folytatódik már a rendelőben a beszélgetés—, nincs is baj addig, amíg az orvos a rendelőben tartózko­Ijedt arcú nénike dugja be a fejét az orvosi váró alig nyíló ajtajának keskeny ré­sén, és elhaló hangon mond­ja: — Doktor úr, jöjjön azon­nal, az uram hirtelen nagyon rosszul lett. A bátortalan hangra nyílik a rendelő ajtaja, néhány gyors tájékozódó kérdés és doktor Balázs László körzeti orvos már kapja is táskáját, indul a megadott címre, ahol csu­pa verejték a hidegedő hom­lok, felgyorsult pulzussal mozdulatlanul fekszik az idős beteg. o — Tessék azonnal hívni a mentőket infarktus — álla­pítja meg az orvos. Reccsen az ampullacsúcs, a beteg arca meg sem rezzen, ahogy a szúrás éri, aztán gombolja a beteg ingét, ké­szül az esetleges szívmasz- százsra. A mentőautó már a ház előtt áll, szinte futva érkéz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom