Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-03 / 28. szám
Bartók ünnepére készülve A mezőgazdasági könyvhónap megnyitója Erden Az előrehaladás szolgálatában A kiállítás látogatóinak egy csoportja érdeklődéssel ismerkedik a mezőgazdasági könyvekkel, szakirodalommal Bozsán Péter felvétele A Bartók-életművet elemkők mindig figyelemmel kísérték a Bartókról szóló és a vele kapcsolatban készült írásokat. Nem véletlenül, hiszen nemritkán olyan részletező finomságú dokumentumok derültek ki belőlük, amelyek egyértelműen gazdagították a portré sokszínűségét. Különösen fontos fölemlegetni ezt most, amikor születésének centenáriumi esztendejében a Bartók Béla Emlékbizottság felhívása is azt sorjázza, hogy ünnepelje népünk ezt az évfordulót együtt az egész művelt emberiséggel, őhozzá méltó komolysággal, aki any- nyira elhárított minden hangos, külsőséges magatartást. Küszködő heroizmus A hangversenyek, megemlékezések, tudományos ülések, előadások mellett tehát jelentős szerepet vállal magára a könyvkiadás is. Szükségszerűen, hiszen éppen az egyik illetékes, a mindmáig legteljesebb Bartók-monográ- fia írója, Ujfalussy József professzor jegyzi meg, hogy ezek a könyvek, kiadványok közvetlenebb kapcsolatot teremtenek Bartók szelleme és eddigi vagy leendő hívei között. Mindezt az újból közreadott Bartók breviárium bevezetésében teszi közzé. A felhangzó zenékkel együtt érdemes tanulmányozni ennek a szöveges összeállításnak érdekfeszítő tény-mozalkjait, amelyek a gyermekkortól az emberi és művészi formálódás időszakán át a világhír útján az emigrációig vezetnek. Fodor András könyve, a Vallomások Bartókról három esztendeje jelent meg — ugyancsak a Zeneműkiadó gondozásában —, de aki személyes és őszinte feltárulko- zást, egy ember útját akarja megtudni Bartókhoz és Bartókig, annak ezúttal is szíves figyelmébe ajánljuk. A költőszerző mindenekelőtt a befogadás kanyargós útját járja körül esszéiben, verseiben, személyes hitvallásaiban. 1943- ban, tizenkilenc éves korában írt első, Bartókról szóló verséről mondta 1970-ben, hogy a bartóki zene fölismert szépsége épp olyan mélyen hatott rám, mint kifejező erejének igazsága. Azt a küszködő he- roizmust, szorongást hordozta, amit azóta is meg kell élnie mindenkinek, aki jövőért, közösségért, de akárcsak a másik emberért felelősséget érez. Akármilyen kozmikus szél fúj, bármi pokoli kínok szaggatják, az ő embere képes állva maradni, képes becsületét megvédeni, győzni. Világkép és vallomás Az újabb, centenáriumi kiadványok közül két facsimile kotta emelkedik ki. A zsebkönyv méretű, 1902-ben komponált Andante egy emlékkönyvi bejegyzéshez hasonlít leginkább. Egy kellemes vasárnap délutánért mondott benne köszönetét a szerző, levelezőlapra ragasztott négysoros kottapapírokon. Az 1926-ban írott Zongoraszonáta hasonmását szintén Somfai László szűkre szabott, ám tárgy- és tényszerű kistanul- mánya kíséri. A kották nézése, olvasása közben sokan talán már hallják is a Bartók-muzsikát. Ezt segíti elő, ehhez járul hozzá Kroó György harmadik kiadásban megjelenő Bartók kalauza. A rádió népszerű zenekritikusa az 1904-ben bemutatott Kossuth szimfóniától a zenekari művek, versenyművek, hangszeres darabok, színpadi opuszok, kamaraművek együttesén át hatol a bartóki műhely mélyére. Elemzései kis ékszerek, kellő történeti áttekintéssel. Forma és nyelv elevenedik meg, a művekben elsősorban az emberi hangot keresi, a beléjük foglalt világképet és vallomást. Ezt a könyvet remélhetően nemcsak a hangversenylátogatók forgatják majd gyakran, hanem a Bartók-ze- náben frissen elmélyülni szándékozók is. Hiszen az egyes művekhez szóló bevezetők egymásutánjában teljesebb kép bontakozik ki, egy életút panorámája, egy életmű kontúrjai. Képek és dokumentumok Bónis Ferenc egyedülállóan megszerkesztett könyve — Bartók Béla élete képekben és dokumentumokban — négyszáznegyven dokumentumot tartalmaz. Leveleket, kottákat, műsorlapokat és rengeteg fényképet. Hatalmas tárház ez az album, példázva mindazt, amit a huszonnégy esztendős, reményekkel teli ifjú muzsikus írt édesanyjának: ... ideig-óráig majd hogy nem magaslaton érzem magam, utána hatalmas bukás, majd ismét küzdés, magasba törés: és ez ismétlődik szünetlen. Valamikor mégis csak sikerülni fog fent maradnom. Bónis e fent maradás diagrammáját, Bartók válságokkal teli küzdelmes és magasba törő életútját mutatja be. Irigylésre méltó, ahogyan elmélyedt, rendszert teremtett ebben a hatalmas anyagban. S mindezek mellett még van ereje az újabb kutatásokra, kiegészítésekre is. Szuggesz- tív ez a könyv. Olyan dráma, amely örömünnep is egyben, mert tudatosítja, hogy volt és van egy nagy zeneszerzőnk, és gondolkodónk, aki — Fodor András szavait idézve — folytonos testi-lelki megpróbáltatásai ellenére, a közönségért érzett felelősségérzetét az emberség és szépség egyetemes művészi dokumentumává emelte az egész ,világ előtt. És tette ezt úgy, hogy közben a becsületesség, a gerincesség egyenes útjáról soha el nem tántorodott. Ez az esztendő Bartók muzsikájának a jegyében telik. Születésnapja előtt (március 25.) és után érdemes havon- ta-hetente egy-egy darabjával meglepni magunkat. Akár hangversenyteremben, a rádió hullámhosszain, akár hanglemezen. A könyvek ebben is segítenek. Számos verseskötet után most prózával jelentkezett a Pest megyei születésű, József Attila-díjas költő, Tornai József. Folyóiratokban korábban már megjelent írásaiból mintegy harmincat gyűjtött össze és csoportosított három ciklusba. Versei^ ismeretében ezekben a lírai novellákban, életrajzi ihletésű vallomásokban, visszaemlékezésekben, útiélményekben, tárcákban és elmélkedésekben is a költőt érhetjük tetten. Mégpedig az érett férfi költőt, aki prózai írásaiban is egyszerre akar azonos lenni jelenlegi önmagával és azzal, ami már végérvényesen elmúlt vagy megváltozott. Az írások témaválasztásából, sőt még a stílusukból is érződik, hogy Tornai minden idegszálával a mában él. Ugyanakkor elemi erővel éli meg a gyermekkor és a szüTegnap délelőtt az érdi Bentavölgye Tsz központjában nyitották meg az idei mezőgazdasági könyvhónap Pest megyei rendezvénysorozatát. Az ünnepélyes eseményen Osztás János, a budai járási pártbizottság titkára mondott bevezetőt. Ezt követően dr. Lakatos Tibor, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes Mezőgazdaságunk helyzetének és fejlesztésének lehetőségei címmel tartott előadást. Foglalkozott mezőgazdaságunk kérdéseivel és feladataival, kiemelvén az elmélet, a gyakorlat egységének fontosságát, s azt, hogy az előrehaladásban milyen szerep hárul a szakkönyvekre, a folyóiratokra. Rámutatott arra, a tudomány általuk közvetlen termelőerővé válhat. A nagyobb tudás egyben a nagyobb jövedelem alapja is. A miniszterhelyettes a hatodik ötéves terv feladatai között az export, ezen belül a húza és a lói ház varázsát, az ifjúkori szerelmeket és barátságokat, — és mindezek színterét, a világ legszebb földdarabját, az erdőket, a homokbuckákat és a párás remegésbe vesző síkságot: a szűkebb szülőföldet, Dunaharasztit és határát. Távolról sem a ma divatos nosztalgiáról van szó a kötet írásaiban. Ennél sokkal többről: a létezés teljességben való megragadásának: kísérletéről. A legszebb írásokban, mint amilyen a Nászmenet, a Nap jár a homoktetőkön, vagy a Mennydörgés-isten — úgy érezzük — túl is jut • a kísérlet szintjén. s Külön kell szólnunk a kötet harmadik, Mennydörgésisten című ciklusáról. Tornai az Alföld peremén elterülő haraszti tájról szóló verseivel már olyan sajátos táj lírát hozott létre, amely ritkaság a mai lírikusoknál. Dél-Pest megyének e sokak szemében talán nem is olyan túl érdekes vidéke a ciklus írásaival most már végérvényesen bevonult a magyar prózairodalomba is. Azon kívül persze, hogy szinte dombhajlatról- dombhajlatra és dűlőről-dű- lőre fölismerhető a konkrét táj, sokkal több bontakozik ki ezekből az írásokból. Az olvasó szinte megdöbbenve látja, ismeri föl, hogy Tornai olyan személyes viszonyt alakított ki a tájjal, a természettel : a homokkal, vízzel, a fákkal, a madarakkal és a mezei vadakkal, az esővel, széllel, villámlással és mennydörgéssel, amelyhez fogható kapcsolata csak a természeti népek emberének lehetett. A kötet minden írásában is a költő-Tornai keresi önmagát, de sohasem saját magában. Egy egész viszonylatrendszerben, amelyet — barátságok, szerelmek, természetélménye, megszerzett és magába olvasztott műveltsége révén — élete és pályája során alakított ki maga körül. M. Gy. hús kivitelének fokozását hangsúlyozta. Az erősödő nemzetközi versenyben csak akkor tudjuk megállni helyünket, ha olcsóbb és jobb minőségű árut termelünk. 1985-ig 20 ezerrel több anyakocát kell tenyésztésbe állítani, de jelentősen növekszik a juhállomány is. A búza hektáronkénti termésátlaga a tervek szerint eléri a 4,5—4,8 tonnát, a kukoricáé pedig az 5,5 tonnás mennyiségét. A jelenleginél nagyobb gondot kell fordítani a mezőgazdasági termőterület csökkenése, az energiatakarékosság, az eredményesebb szálas takarmányozás, a gyepgazdálkodás kérdéseire. A cél megvalósításátsegítik elő azok a szakkönyvek is, amelyek az idei könyvhónapon mintegy félmillió példányban jelentek meg. Az érdeklődők a megnyitó után megtekintették a szakkönyvkiállítást és sokan éltek a helyszíni vásárlás lehetőségével is. A Mezőgazdasági Múzeum szőlővel és borokkal kapcsolatos ex libris-gyűjteményét is megtekinthetik az érdi Bentavölgye Tsz-ben megrendezett könyvkiállitás látogatói. AZONNAL FELVESZÜNK • \ vegyipari szakközépiskolai végzettségű dolgozókat, ~ vegyésztechnikusokat fejlesztési laboratóriumba, galvanotechnilcai és vegyszergyártási területekre, fizikai és nem fizikai állományba. Felveszünk továbbá galvániizemi szakmunkásokat és betanított szakmunkásokat egy- és két műszakos beosztásokba. Állami Pénzverő Vállalat Budapest Vili., Üllői út 102. Az Orion Rádió és Villamossági Vállalat felvesz forgácso/óüzemébe nagy pontosságú alkatrészek gyártásához esztergályosokat (egy műszakos beosztásba, munkaidő: 6-tól 14 óráig), marósokat (egy műszakos beosztásba, munkaidő: 6-tól 14 óráig), forgácsoló automatákhoz gépbeállítókat (két műszakos beosztásba, munkaidő: 6-tól 14 óráig, illetve 14-től 22 óráig). Kereseti lehetőség: a gyakorlattól függően 20-26 Ft-os órabér + teljesítményszázalék. Szerszámüzemébe szerszámesztergályosokat, szerszámmarósokat, szerszámköszörűsöket, mind a három szakmában egy műszakos beosztásba, munkaidő: 6-tól 14 óráig. Kereseti lehetőség: a gyakorlattól függően 15-26 Ft-os órabér. Férfiak számára munkásszállásról gondoskodunk. Jelentkezés a vállalat munkaerő-gazdálkodási osztályán: Budapest X., Jászberényi út 29. Telefon: 284-830 és 484-760, 173-as mellék. Vasárnapi lapszámunkban: KERESZTREJTVÉNY M. Zs. ____________________ Na p jár a homoktetőkön Pest megyei költő prózai kötete Fontos értesítés mogónfuvaroztatóinknak Budapesten és Pest megyében, rögzített vagy billenő rakfelületű tehergépkocsijainkkal - a Tefu-taxik kivételével -, a hét minden napján 14 óra utánra, szombaton és vasárnap egész napra, éjszakára is 30%-os díjkedvezményes fuvarozást vállalunk >Ä*»sä Bővebb felvilágosítás és megrendelés: Pest megyében: Százhalombatta, Erőmű u. 3. Szentendre, Dózsa György u. 9. Budaörs, Rákóczi út 40. Pilisvörösvár, Fő u. 35. Érd, Diósdi út 3. Szigetszentmiklós, Csepel Autógyár 9. sz. kapu. Cegléd, Külső Körösi út 12 035. hrsz Nagykőrös, Szurdok dűlő 3. Nagykáta, Jászberényi út 1. Monor, Petőfi u. 1. Dabas, Vasút u. 16. Kiskunlacháza. Rákóczi út 20. Gödöllő, Dózsa György u. 65. Vác, Deákvári fasor 6. Aszód, Pesti út 25. vaAf/^^Tm VOLÁN 1. SZ. VALLALAT