Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-17 / 40. szám

Munkásőr Jászkarajenőről A legjobb szakasz parancsnoka A munkahelyen is példái kell mutatni A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA xxv. Évfolyam, 40. szám 1981. február 17., kedd Építés, terv, környezetvédelem 0" Ésszerű, takarékos pénzgazdálkodás kell Az emberek szedelődzködni kezdettek, kis csoportokba ve­rődve lassan elindulnak haza­felé. Néhányan a hallottakon vitatkozva még visszatérnek egy-egy problémára, latolgat­ják a következő időszak fel­adatainak nehézségét. A mun­kásőr szakaszgyűlés végétért, a jászkarajenői pártbizottság épülete lassan kiürül. Őszinte hangon Gulyás Pál szakaszparanes­nek kissé fáradtan rakosgatja az iratokat, okmányokat a dossziéjába. Két órán át állni kellett a kérdések pergőtüzét, beszélni az eredményekről, ter­vekről, gondokról. Ha mindig ilyen nyílt, őszinte és kemény egy szakaszgyűlés, bizony nincs könnyű dolga. Vagy ta­lán éppen ezért csinálja, már több mint egy évtizede? — Az egyenes beszéd — mondja határozottan — min­dennél többet ér. Kell az őszinte vita, eszmecsere, ösz- szeszoktunk, kerüljük a fölös­leges beszédet. Az eredmé­Az udvarokon heverő vas- darabról vagy a kallódó pa­pírhulladékról ki gondolná, hogy nagy tételben milliókat jelent a népgazdaságnak. A ceglédi MÉH-telep vezető­je Zsíros Ferenc. — Kik szállítják önöknek a hulladékot? — Nagyon sokan, de leg­többet a vállalatok, intézmé­nyek, termelőszövetkezetek. Vannak olyan magángyűjtők, akikkel szerződést kötöttünk. Ezek csak egy meghatározott területről gyűjthetnek, és az anyag ellenértékén felül ju­talékban is részesülnek. — Hogyan hasznosul a hul­ladék? A gyűjtött anyagok megha­tározott helyekre kerülnek fel­dolgozásra, így például a vas a kohászati üzemekbe, a pa­pír a papírgyárakba. Éves vi­szonylatban 7000 tonna fémet gyűjtöttünk be, ebből általá­1 nyék önmagukért beszélnek. Nem véletlenül mondta most I is a zászlóalj parancsnokunk, hogy elégedett a munkánk­kal. Két alkalommal a zászló­alj, három esetben A század legjobb szakasza kitüntető cí­met nyertük el. Négy kiváló parancsnokunk, kiváló mun­kásőrünk szintén ennyi van. összeszoktunk, végezzük a munkánkat, ez minden. Halkan beszél, körmonda- toktól mentesen. Látszik rajta, hogy inkább a tettek embere. Hatalmas termetű, pirospozs­gás, mackós mozgású, de ha­tározott fellépésű ember. Emberség, barátság — 1970-ben lettem előkép- zős, majd az eskü után azon­nal a megalakuló raj parancs­noka. Eredményeink láttán, a megfelelő iskola elvégzése után 1974-ben szakasz parancs­nok lettem. Azóta sok öröm­ben és nehéz pillanatban volt részem, de soha egyetlen egy­szer sem bántam meg, hogy vállaltam ezt a feladatot. ban 200 tonna jut — váloga­tás után* hasznos vasként — a vállalatokhoz, illetve a lakos­sághoz. Telepünkön bárki vá­sárolhat, maga választhatja ki a megfelelő anyagot. Zsíros József elmondta, hogy évente 2—3 alkalommal szer­vezett gyűjtést rendeznek a városban és a járásban, főleg tavasszal és ősszel. — Jelenleg milyen akciójuk van? — Felhívással fordultunk a mezőgazdasági üzemekhez és állami gazdasagokhoz, hogy hulladékaikat szállítsák be te­lephelyünkre. Ezzel az üzemek megszabadulnak a hasznave­hetetlen -dolgoktól, nekünk pedig szükségünk van rájuk. Annál is inkább, mert a múlt évi 28 millió forintos árbevé­telünket az idén növelni sze­retnénk. G. Gy. A munkásőrélet egyik olda­la az egyenruhában teljesített szolgálat. A másik a munka­helyi helytállás, a kiegyensú­lyozott családi élet, a folyama­tos tanulás, politikaT képzés. Kása Sándor zászlóalj parancs­nok, egy ízben Abonyban kü­lön beszélt a nyugodt háttér megteremtőiről: a munkásőr feleségekről, a családról. Enél- kül nem lehetne hatékony munkát végezni. A Gulyás család mit szól mindehhez? — Feleségem minden tekin- ;tetben mellettem áll. Az ő se­gítsége nélkül bizonyára nem tartanék itt. Fiam rajong érte, tiszteli ezt a szolgálatot. A gyakorlatok az együvétartozás érzését alakítják ki ebben a közösségben. Barátokká vá­lunk, segítjük egymást. Talán ennek is köszönhető, hogy évek óta nem volt rendkívüli esemény, probléma. A mágnes: a közösség — Megértő-e a munkahely? — Az Árpád Termelőszövet­kezet javító részlegének veze­tője vagyok. Ismerem az em­bereimet. Becsülettel helytáll­nak a munkában is. Munka­társaik ezt tudják, így értéke­lik a dolgot. Hallhatták dr. La­kos László elnök mostani fel­szólalását: ő is elégedett a tel­jesítményünkkel. És ezek nem szavak. Ha valamit az ember elvállal, teljesítse becsülettel. A szakasszal együtt hatéko­nyabb munkával készülünk a testület megalakulásának ne­gyedszázados évfordulójára. Biztos vagyok benne, hogy az eredmény sem marad el. A Haza Szolgálatáért ér­demérem bronz fokozatának, valamint a tízéves szolgálat után járó Szolgálati érdem­érem tulajdonosának elismeré­se legjobban egy idős mun­kásőr felszólalásában nyilvá­nult meg. Kijelentette, hogy le akart szerelni, de nem volt szíve otthagyni a kollektívát. Marad még, ameddig csak le­het. Ennél nagyobb elismerést a szakasz aligha kaphatott volna. Cs. B. Száll a kakukk Fiatalok, színháznézoben Színháznézőbe készül a ceglédi Helyőrségi Művelődé­si Központ Kilián György if­júsági klubja. Budapestre utaznak február 22-én és a Vígszínházban Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére cí­mű regényének színpadi elő­adását nézik meg. Szinte minden településen nap mint nap egymást érik a közérdekű események. Ha er­ről tud a lakosság, ki-ki vá­laszthat kedvére, hogy melyi­ken kíván részt venni, melyik információ az, amely érdeklő­dését felkeltené. A legtöbb he­lyen falragasz, hangos hirdető segít kinek-kinek tudtára ad­ni az eseményeket. Kocséron a Petőfi Sándor Klubkönyvtár kiadványaként havonta tájékoztató lát nap­világot, ez közli a rendezvé­nyeket. Eszerint a művelődé­si házban minden szerdán dél: után fél öt órától fél hétig Ésszerű takarékosság: ez a két szó egy idő óta szinte na­ponta elhangzik. Jegyében tervek születnek, s válnak va­lóra — módosulnak is, ha a szükség így hozza. Legutóbb egy tudományos tanácskozá­son valaki megjegyezte, hogy hazánkban ma szinte minden tervező, gondolkodó, előrelá­tóan számító ember amatőr közgazdász, akár személyes dolgairól, akár a társadalom ügyéről van szó. Cegléden azok az emberek, akik az egész város ügyét képviselik a vá­rosi tanácsban, valamint az annál magasabb fórumon, szintén nem közgazdászok va­lamennyien. Fizikai munkások, értelmi­ségiek tevékenykednek soraik­ban, s talán épp a közgazda- sági, pénzügyi szakember a legkevesebb. Mégis megértet­ték, alaposan fontolóra vet­ték. megvitatták, majd jóvá­hagyták tegnap a tanácsülés egyik fontos napirendi pont­jaként elhangzott előterjesz­tést, amely a városi tanács idei költ­ségvetésével, fejlesztési alapjának tervével foglal­kozott. Ez az esztendő a VI. ötéves terv bevezető éve. A költség­vetés-tervezet készítésekor fi­gyelembe kellett venni azt a központi akaratot, miszerint a költségvetési szervek és intéz­mények előirányzatait úgy kell meghatározni, hogy azok hoz­zájáruljanak a népgazdasági egyensúly megtartásához, ja­vításához, valamint a haté­konysági követelmények meg­felelő érvényesítéséhez. Mint az előterjesztésben el­hangzott, 1981-ben az egész­ségüggyel kapcsolatos tenni­valók sora, a betegellátás ja­vítása hangsúlyt kap. A költ­ségvetés több mint 40 száza­lékát az egészségügyi és szo­ciális kiadások adják. Foglal­kozik a demográfiai változá­sokat figyelembe véve az álta­lános iskolás korúak tanítta­tásával, az óvodák ellátásával. Amennyire a lehetőség enge­di, természetesen sor kerül utak, járdák felújítására, ál­lagmegóvására. Visszaköszönő téma a belvízelvezetés: er­szabás-varrás tanfolyam zaj­lik — hasznos ismereteket ad minden korosztálynak. Szom­baton ugyanebben az idő­pontban társastánc-tanfolya­mot tartanak, amelyen nem­csak a tánclépéseket tanulhat­ják meg a fiatalok, hanem azt az alapvető tudnivalót is, amely elengedhetetlen, . ha egy társaságban kulturáltan akarnak viselkedni. A könyvtár szerdán, csütör­tökön, szombaton és vasárnap délelőtt is várja az olvasókat. Február 25-én délután lesz a versbarát-, 26-án a könyvba- rátkör alakuló foglalkozása. re kétszer olyan összeget szán­nak, mint amennyi tavaly ju­tott, vagyis 8 millió forintot. Az idei költségvetési gaz­dálkodást több új jogsza­bály is meghatározza, ezt figyelembe véve készül­nek a pénz felhasználásával kapcsolatos, részletes tervek. A város 260,8 millió forint bevé­tellel számol. Ennek egy része a saját bevételi forrása, vagyis a lakosságtól beérkező adók összege, működési bevételek összege, némi bírság, a piaci helypénz. A költségvetési kiadásokról szólva jelezték, hogy tervezik egy óvodai napközis, két álta­lános iskolai, négy általános és egy kisegítő iskolai napközis csoport fejlesztését. Számol­nak azzal, hogy az ipari szak­munkásképző két, a mezőgaz­dasági szakiskola egy osztály­nál gyarapodik. A középisko­lai kollégiumot huszonnyolc hellyel bővítik. A lakóházak felújítására kevesebb pénz jut most, mint tavaly. A tervek szerint a Kossuth Művelődési Központ, amely a felújítás miatt csak részben tudja ellátni a feladatát, né­mi anyagi támogatást kaphat. A balatonszárszói úttörőtábor sem maradt le a listáról. Sport- és ifjúságpolitikai cé­lokra, szintén juttat támoga­tást a tanács. A lakótelepen folytatódik a parképítés, az Öregszőlőben a kisfeszültségű villanyhálózatot kell tovább építtetni. Szükséges néhány utca köz- világításának javítása is. Foly­tatódik a lakásépítés, a lehet­séges ütemben, a termálfürdő építésére tervpályázatot írnak ki. A Kossuth Ferenc utcai út­építés kapcsán a C. lakótömb telefonhálózatát is kiépíttetik. A tanácsi ügyintézés korszerű­sítésére adatrögzítőket sze­reznek be, a Városgazdálko­dási Vállalatot a köztisztaság megerősítését segítve újabb gépek vásárlásához segítik, anyagi támogatással. Természetesen a tanács csak akkor tudja terveit megvalósítani, ha lesznek segítőtársai, a városlakók személyében. Szükség lesz az összefogásra, társadalmi munkára továbbra is. Tovább kell fejleszteni a tanácstagok, tanácstagi cso­portok és a Hazafias Népfront városi bizottságának aktívái szervezésében az út- és járda- építési akciókat. A közműhá­lózat építéséhez is hozzájá­rulhat kétkezi munkájával Cegléd lakossága. Hangsúlyt kapnak a környezetvédelmi feladatok, a Malomtószél ren­dezését folytatják és a fásítás sem marad el. E. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Ez- úton mondunk hálás köszönetét mindazoknak a rokonoknak, is­merősöknek a csemői November 7. Mgtsz vezetőségének és tagságá­nak, akik szeretett férjem, édes­apánk, nagyapánk FÜLE FERENC elhunyta alkalmából együttérzésü­ket, részvétüket kifejezték és őt utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút és a szeretet virágait el- helvezték. Üeyszintén hálás Kö- SZÖNETÜNKET fejezzük ki az egészségügy mindazon dolgozói­nak, akik a gyógyításban és ápo­lásban áldozatos munkájukkal részt vettek. A GYASZOLÖ CSA­LÁD. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Ez­úton mondok köszönetét azoknak a rokonoknak, barátoknak, jó is­merősöknek, akik édesapám id. FÜLE JÁNOS temetésén megjelen­tek, sírjára a kegyelet virágait el­helyezték és gyászomban részvé­tükkel velem éreztek. FÜLE JÁ­NOS. FELHÍVÁS! A ceglédi Tüdőgondozó Intézet Lakosságszűrő Állomása új rönt­genkészüléket kapott. Felszerelése miatt 1981. február 5-től a tüdő­szűrő vizsgálatok előreláthatólag 3 hétig szünetelnek. A szűrővizs­gálatok megindulásáról e helyen és a Tüdőgondozó Intézet kapuján értesítést közlünk. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Saci I. gyermekbútor jó állapotban eladó Cegléd, Rákóczi út 53 IV. em. 8. Megtekint- hető 17—19 óráig. Kenderföldön, beton- úthoz közel 2 db te­lek eladó. Érdeklődni: Cegléd, Buzogány ut­ca 5. ___________________ Ké t szoba, összkom­fortos, erkélyes, szö­vetkezeti lakás eladó. Cegléd, Kossuth Fe­renc utca 44. szám, D lépcsőház. I. emelet, 4. ajtó. Érdeklődni dél­után 16 órától 10 óráig.___________________ Cs emő községben. Ereklyési úton eladó 800 négyszögöl ezerjó szőlő. Érdeklődni le­het Szebeni Pálnénál. Cegléd, IX. kér.. Zrl- nyi utca 23. szám. Garázs eladó az autó­iskola mellett. Érdek­lődni lehet: Cegléd, Széchenyi út 53. szám. 450 négyszögöles por­ta alappal és fúrott kúttal sürgősen eladó. Érdeklődni lehet Cseh Pálnál, Nyársapát, Jó­zsef Attila út 62. szám. ___________________ Sz ántóföld bérbe ki­adó. Érdeklődni: Ceg­léd, Szőlő utca 15. szóm. Eladó olcsón, jó álla­potban lévő 601-es CN- es Trabant. Érdeklődni lehet egész nap: Ceg­léd, Malomtó-szél 4. szám alatt. 1300 négyszögöl föld a Vett úthoz közel érs Ugyer 21. dűlőben 800 négyszögöl szőlő ta­nyával együtt eladó. Érdeklődni lehet Fe­kete Andrásnál, Ceg­léd, Nádor utca 14. szám alatt. Bútorozott szoba ki­adó. Cegléd, Bajcsy- Zs. utca 25. szám. Tanya lebontásra el­adó. Érdeklődni lehet Cegléd, Báthori utca 18. _________________ Be költözhetően eladó Cegléd, Lestánszki dű­lő 675. számú ház 400 négyszögöles telekkel. Érdeklődni a helyszí­nen, Mizsei úti hídról közvetlen jobbra. (Ko­vács bácsi mellett) Jó­nás Zoltánnál, Eladó Cégléd. Tégla­gyár dűlő 72. számú 3 szobás, több helyiség­ből álló ház. Érdek­lődni lehet a helyszí­nen Csipkóéknál. Ház eladó beköltözhe­tően, Cegléd, XII. kér., Bede utca 3. szám, 608 négyszögöl telekkel, betelepített ezerjó sző­lővel. hozzávaló felsze* reléssel. Érdeklődni le­het Cegléd, IV. kér., Lachner György ut<pa 6. vagy IV. kér.. Vak Bottyán utca 41. szám. ISSN 0133-2600 fCeelMI Hírlap) Takarmány lesz a korpából A ceglédi, Körösi úti malomban havonta 140—150 vagon búzát őrölnek. A liszt boltokba, sütödékbe jut, a korpát — a képen — takarmánytáp készítéséhez elszállítják a keverő­üzembe. , . Apáti-Tóth Sándor felvétele Fém. vas, papír Gyűjtés szervezetten A gyárak újból feldolgozzák Hasznosan töltött órák Barátai a könyvnek, versnek Ksb3ta es oltönyvasar februáru-tai21-ig Női és bakfis átmeneti kabátok, férfiöltönyök ................... reklámáron, nagy választékban kaphatók. A Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat „ . ., ...D .. -- % ,? Női és bakfis átmeneti kabátok 492 Ft-tól 693 Ft-ig albertirsai bolt|aban: Pesti ut 53. r- - _ Férfiöltönyök 693 Ft í v 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom