Pest Megyi Hírlap, 1981. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-12 / 36. szám
mr.crtt 6 1981. FEBRUAR 12., CSÜTÖRTÖK Pingpongízelítő A ^kitűnően sikerült, nagyszerű mérkőzéseket hozó miskolci Európa 12 verseny után csütörtökön a fővárosban is „ízelítőt” adnak a legjobbak játékukból. A Sportcsarnokban 17 órakor kezdődő Magyarország—Csehszlovákia Szuper Liga-találkozón ugyanis újból bizonyíthatnak a két ország kiválóságai, s ezúttal a csapateredmény a legfontosabb. A magyaroknak feltétlenül győzniük kell, hogy egy hónap múlva az angolok ellen — idegenben — esélyük legyen a tavalyi szuper liga elsőség megismétlésére. Bérezik Zoltán a férfi egyesekben KLampór és Gergely, a párosban a Klampár—Jónyer kettős szerepeltetését tervezi, nem döntött viszont még a női egyesről és a vegyes párosról. A Gyömrői SE közgyűlése • • Ot szakosztály öt esztendeje A monori járásban is megkezdődtek a vezetőségválasztó közgyűlések. A Gyömrői SE zárszámadásán Kiss Lajos, a sportkör elnöke öt szakosztály munkáját elevenítette fel az elmúlt öt esztendőt értékelve. A labdarúgók kétszer Is elhódították az összevont járási bajnokságban az elsőséget, Albérletváltozás Fótiak a Tábor utcában Utánpótlás a Gyermekvárosból Mint ismeretes, sporttelepük építése miatt a Fóti Tsz SK ősszel rákospalotai albérletben, a Szántóföld utcában vívta labdarúgó-mérkőzéseit. A házigazdákkal lejárt a szerződés, s az új átmeneti otthonuk a Tábor utcában a Duna Cipőgyár sporttelepén lesz. Csütörtöktől már itt gyakorolnak a felnőtt játékosok, akik eddig az ifikkel és a serdülőkkel egyetemben Kis- alagon készülődtek. A fiatalok továbbra is itt tartják majd edzéseiket. Az ifisták felkészülését Maksó József irányítja, aki eddig Budai László vezető edző mellett pályaedzőként tevékenykedett a felnőtteknél. _ — Január 15-én kezdte az alapozást a megyei bajnokságban játszó gárda, s a műsoron heti három edzés és egy előkészületi találkozó szerepel — mondotta Richter János szakosztályvezető. Legutóbb a HPS volt az edzötárs, amelyet 5-0-ra legyőztek, a Vasas ifi ellenében pedig 3-2-re nyertek a fótiak. A Chinoin és az Ikarus is az edzőpartnerek sorába tartozott. Szombaton a BKV Előre otthanába látogatnak a Pest megyeiek, 14 órakor kezdődik a barátságos meccs. Takács bevonult, új játékos Szőke István, aki a Vasas és a ZTE után legutóbb a Bp. Spartacusban kergette a labdát. Egy gyermekvárosi fiatal, Sánta Ervin is bekerült a keretbe. A szakosztály utánpótlását a fóti Gyermekváros jelenti. R. L. Tinnyei tanulság Soós Gábor játékvezető nézőként volt kint Tiny- nyén a Piliscsaba—Gyöngyös Országos Ifjúsági Kupa labdarúgó-mérkőzésen. A találkozó a vendégek 2-0-ás félidei vezetése után 2-1-es gyöngyösi sikerrel végződött. Soós Gábor szerint könnyen lehetett volna legalább döntetlen az eredmény, a vesztesből a továbbjutó, de egy Sportszerűtlenség megbosszulta magát. Már csak 17 perc volt hátra, amikor büntetőt ítéltek a gyöngyösiek javára. Ezt reklamálás, majd a legjobb piliscsabai játékos kiállítása követte. Megfogyatkozott létszámmal elvesztette esélyét a Pest megyei gárda, a sportszerűtlen játékos vétója saját csapatát sújtotta. A ceglédi szorítóban Az utolsó mérkőzés döntött A Magyar Ökölvívó Szövetség a kiemelt CSB mellett kiírta a megyei válogatottak tornáját is. Pest megye együttese Bács, Csongrád és Szolnok megye csapatával került egy csoportba, a döntőt a hat csoportgyőztes vívja majd. A szolnokiak időközben visszaléptek — nincs megfelelő számú versenyzőjük. Az első találkozót Cegléden, a Vasutas Sportcsarnokban rendezték meg, mintegy 300 néző előtt, Katona és Sárkány bíráskodása mellett. Pontoztak: Dobos, Kasza, Na- csa és Végh. A tervezett tizenöt pár helyett csak tizenhárom lépett szorítóba, mert mindkét csapat egy-egy súlycsoportban nem tudott ökölvívót kiállítani. Az összecsapások közül mindössze négy végződött pontozással, a többi párban elég nagy volt a tudáskülönbség a szorítóban lévők között. A dsapatmérkőzéseket vegyes korcsoportban bonyolítják le, serdülők, ifjúságiak és felnőttek versenyeztek. 10-6-ig a Pest megyeiek vezettek, majd ezután a vendégek átvették az irányítást, s 14-14 után Hajmási veresége az ő győzelmüket jelentete. Bács megye—Pest megye 16-14 Pest megye válogatottját négy szakosztály versenyzői alkották. Az Óbudai Tsz SK- ból nyolcán, a Csepel Autóból hárman, a Ceglédi Vasutasból ketten szerepeltek, a Monor pedig egy versenyzővel képviseltette magát. Pest megyei győztesek: Jungverz, Rakusz, Bálint, Fekete, Bucsi, Kiss, Székely. Ungureán László Pest megyei diák ütőforgaték Gödöllőn rendezték Pest megye általános iskolai egyéni asztalitenisz-bajnokságát, amelyen a budai, a gödöllői, a nagykátai és a váci Járás mellett Százhalombatta város képviseltette magát, összesen 14 iskola. Újoncok. Fiú egyéni (27 induld): j. Kollár László (Vácduka), 2. Wtljl István (Dunakeszi 4-es). 3. Pod- horcsek Ádám (Üröm) és Márton Zoltán (Vácduka). Leány egyéni (3): 1. Bánkúti Zsuzsa, Joó Éva (Százhalombatta 2-es), 3. Jónás Rozália (Tápióbics- ke és Kararkas Szilvia (Százhalombatta 1-es). Serdülők. Fiú egyéni (45): 1. Kapecz Róbert (Vácduka), 2. Balogh Zsolt (Vác. Radnóti). 3. Pölcz Csaba (Vác, Gábor) és Kollár Attila (Vácduka). Fiú páros (20): 1. Stipka István, Horváth Péter (Vácrátót, 2. pölcz Csaba, Balogh Zsolt, 3. Kollár László. Kapecz Róbert és Márton Zoltán, Welgl István (Vác, Báthory Dunakeszi. 4-es) Leány egyéni (9): 1. Peid! Henriette, 2. Bánkút! Zsuzsa (Százhalombatta 1-es), 3. Jónás Rozália (Tápióbicske) és Bánki Tünde (Vác, Báthory u.). Páros (4): 1. Peldl, Bánkúti. 2. Bánki, Rácz Katalin (Vác, Báthory, Százhalombatta, í-es), 3. Szatmári Kornélia, Jóó Éva és Karakas Szilvia, Cseresznyés Mária (valamennyi Százhalombatta 1-es). A középiskolások megyei bainoK ságát vasárnap Vácott, a mezőgazdasági szakközépiskolában rendezik. de az előrelépés egyszer sem sikerült. Az osztályozó túl kemény diót jelentett a játékosok számára. Több mint két évtizeddel ezelőtt szerepelt utoljára a megyei bajnokságban a gyömrői gárda, s a sikertelen próbálkozás „eredménye" nem is maradt el. Tavaly csupán a hetedik helyet tudták megszerezni, az őszi szezon végeztével pedig a 8. helyen állnak. A kézilabdázóknak már jobban ment, két évi szünet után, 1979-ben újjászervezték a férfigárdát, amely a Dél-Pest megyei bajnokság megnyerésével idén a megyei elsőosztályban szerepel majd. A középmezőnyben szeretné végezni az idei esztendőt az együttes. A játékos állomány növelése érdekében az utánpótlás-nevelésre nagyobb gondot fordítanak majd. A sakkozóknál is az utánpótlással van a baj. A csapat az elmúlt esztendőt a 6. helyen zárta, a megyei bajnokságban. Az új kiírás értelmében az első osztály B-csoport- jában rajtolnak majd a hét végén a fekete-fehér bábuk hívei. Természetbarát és úszószakosztály is működik. Sikeres az úszásoktatás. Tavaly a gyömrői strand adott otthont a megyei Alkotmány Kupa versenynek. A sportköri elnök szólt arról is, hogy egyre többen kapcsolódnak be az „Edzett ifjúságért” mozgalomba. A klub jó kapcsolatot alakított ki a négy általános iskolával. A helybeli gazdasági egységek közül a legtöbb segítséget az Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalattól kapta a sportkör. Az idei feladatok közül kiemelkedik a sporttelep és környékének rendezése. A tervek szerint május elsejéig elkészül az új kerítés. A labdarúgó- és kézilabda-játékteret dróthálóval övezik majd, s fedett cserepadot is elhelyeznek mindkét pálya mellett — Társadalmi összefogás szükséges terveink megvalósításához — hangoztatta Kiss Lajos, s kérte a sportbarátok, a szurkolók segítségét. A beszámolót követő vitában 13-an mondták el véleményüket, s jó néhányan ajánlották fel segítségüket a pálya korszerűsítéséhez. Az összejövetel végeztével megválasztották a 13 tagú elnökséget, élére isimét Kiss Lajost. Az ügyvezető elnök Somogyi Károly, az 1-es számú általános iskola testnevelőtanára lett. Gér József Ifjú úszók a Komjádiban 200 vegyes — Lázár emlékére \ Február 15-én, délután három órakor debütál a Ferencváros és a Triói nemzetközi úszóversenye: a zöld-fehér klub, valamint a Sport-, Játék- és Hangszerkereskedelmi Vállalat vasárnap rendezi meg első ízben e korosztályos ifjúsági viadalt. A Komjádi uszodában a hét végén nagy lesz a nyüzsgés, hiszen a szervezők 300 ifjú induló részvételére számítanak, köztük nyugatnémet, jugoszláv és román úszóreménységek fellépésére is. A vizesrandevún 12 versenyszámot bonyolítanak le, a 11 tinédzser-vetélkedő mellett egy felnőtt futamot is rendeznek. A 200 méteres férfi vegyes úszást a viadal házigazdái — a közelmúltban, fiatalon elhunyt, egykori FTC-úszóolim- pikon, majd Honvéd-öttusázó tiszteletére — Lázár Péter emlékversennyé avatják. Visszatérve a fiatalokhoz, az úszópalántáknak érdemes lesz igyekezniük. A szervezők ugyanis a dobogós versenyzőknek egy ritka kedves úszóbabát ajándékoznak majd, amelyet tervezője, Sáthy István — stílszerűen — zöld fürdőköpenybe öltöztetett. A kedvcsináláshoz tartozik az is, hogy a hetedik versenyszámot követően tombolára kerül sor a Komjádiban. A FTC egyébként nagyon odafigyel az úszósportra: a Népligetben már építik a ferencvárosi klub 25x50 méteres uszodáját, amelyhez egy tanmedencét is kapcsolnak. A nyitott létesítményt — a tervek szarint — az év vége felé avatják fel, s ha minden igaz. jövőre befedik. És még egy átadási hír: a ferencvárosi kézilabdázók hétfőn vehetik birtokukba az új, népligeti edzőcsarnokot. Hegyi Iván Volán-ezüstérem Szerdán délután zárt kapuk mögött játszották le a félbeszakadt FTC—Székesfehérvári Volán jégkorong MNK-mérkőzést. Székesfehérvári Volán—FTC 12:1 (2:0, 4:1, 6:0) Az 1980—81. Magyar Népköztársasági Kupa végeredménye: 1. Fóti Tsz SE 6 p, 2. Székesfehérvári Volán 3 p (19:9), 3. Ú. Dózsa 3 p (11:8), 4. FTC 0 p. Csak ezer néző volt A harmadik argentínai vereség Az Argentínában vendégszereplő magyar labdarúgó-válogatott lejátszotta harmadik mérkőzését, és isimét kikapott, mégpedig 3-0-na. Mar del Platóban mindösz- sze ezer néző előtt zajlott le a mérkőzés, amelyen a magyar csapat az alábbi összeállításban játszott: Mészáros — Szántó, Kerekes, Garaha, Tóth J. — Csapó (Kardos), Tatár (Péter), Zombori — Kiss Nyilasi, Pölöskei (Bodonyi). A Talleros csapatában két argentin válogatott játszott, Galvan és Valencia. A magyar válogatott pilla? natnyi túramérlege: három mérkőzés, három vereség, 2-7- es gólkülönbség. Legközelebbi mérkőzését Mészöly Kálmán csapata ugyancsak Mar del Platában az Argentines Juniors ellen játssza. Ebben az együttesben játszik az ifjú csatárcsdllag, Diego Maradona. Uemura feladta A szakadatlanul dühöngő hóviharok miatt kénytelen volt feladni „a világ tetejének” első téli meghódítására tett kísérletét Uemura Naomi, a világhírű japán alpinista és sarkkutató. A nagyszerű sportember, aki a nyári évszakban korábban már többször feljutott a 8848 méter magas Mount Everestre, és kutyaszánon egyedül első ízben érte el az Északi-sarkot, január elseje és 20-a között most háromszor próbálkozott hiába. APRÓHIRDETÉSEK FELVESZÜNK: Férfi betanított munkásokat (külső munkate. rületre) autószerelőt, autóvillamossági sze- relőt, kazánfűtőt, üzemrendészt, telefon- központba kezelőt, műszaki anyagraktár, ba kiadót. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet: Fűrész-, Lemezes Hordóipari Vállalat ceglédi gyáregysége munkaügyi osztályán kedden—pénteken 7.30tól 15.30-ig.___________ Kőzgazdasagtudomá- mányi egyetemen vagy számviteli és pénzügyi főiskola ipari tagozatán végzett, az építőipar területén Jár. tas. legalább tízéves gyakorlattal rendelkező jelentkezését várja a Gödöllői Városgazdálkodási Vállalat (Szabadság út 26.) számviteli és pénzügyi osztályvezetői munkakör betöltésére. _______ MG M Diósdi Gyára FELVÉTELRE KERES képesítéssel és gyakorlattal rendelkező munkaügyi előadót Érdeklődni lehet: 669-822/101 mell., vagy személyesen Diósd, Gyár u. 2. A ceglédi Kossuth Mgtsz, felvételre keres ipari ágazatába szerszámkészítő, géplakatos. marós, esztergályos szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat kovácsüzemi betanításra. Ezenkívül felveszünk gépipari technikumot végzett szakembereket minőségellenőr. üzemtechnikus, energetikus munkakörbe. Jelentkezés: Cegléd, Körösi út 19. sz. alatti központi irodában a személyzeti vezetőnél. Pest környéki könnyűipari szövetkezet FELVÉTELRE KERES gyakorlott kötőket, 5-ös és 10-es finomságú kézi gépekre . bedolgozói ' foglalkoztatásra. Jelentkezés levélben „Szakértelem 3173” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Pest környéki könnyűipari szövetkezet FELVÉTELRE KERES ruhaipari középfokú végzettséggel, legalább 10—13 éves gyakorlattal rendelkező üzemtechnikust, f yakorlott normást s képesített raktárost. A jelentkezést levélben az előzd gyakorlat részletes leírásával „Szakértelem 3172” jeligére kérjük a Felszabadulás téri hirdetőbe. Fűrész-. Lemez, és Hordóipari Vállalat Ceglédi Gyáregysége felvételre keres, felsőfokú végzettség, gel közgazdászt, gépipari szakközép- iskolával műszaki ügyintézőt, valamint energetikust. Jelentkezni lehet: a gyáregység munkaügyi osztályán személyesen vagy levélben Cegléd Pí.: 75. 2701. címen. Felvételre keresünk asztalos szakmunkásokat. faipari gépmunkásokat. női és férfi munkaerőket, betanított és segédmunkára. Jelentkezni lehet: az ÉPFA Ferencvárosi Gyár, ócsal tizeménél Ocsa, Ra1csy-Z6llinsz. ky u. 108, sz. A Budafruct GT budaörsi munkahelyre felvesz árufeldolgozási vezetőt, áruforgalmi raktárost, gyors- és gépírónőket, adminisztrátorokat és könyvelőket. Jelentkezés személyesen a személyzeti vezetőnél vagy a 669—963 számú telefonon. Budaörsi, törökbálinti, érdi, tárnoki, lakosok. figyelem! A Budafruct GT budaörsi munkahelyre női munkatársakat export gyümölcs csomagoláshoz, egy műszakos beosztásban alkalmaz. Magas kereseti lehetőség. Díjtalan személyszállítás, saját autóbusz- szal. Jelentkezés a munkaügyi vezetőnél személyesen vagy telefonon 666—651. Pest megyei Tanács Semmelweis Kórház Egyesített Intézményei (Bp. Gyulai Pál u. 2. 1085.) felvételre keres a II. kér.. Schönherz Z. u. 12. pszichiátriai részlegére középfokú kálász képesítéssel rendelkező gondnokot. Jelentkezés a kórház személyzeti vezetőjénél részletes önéletrajzzal. Továbbá felvesz udvari munkára kisegítő munkásokat. Jelentkezés Belucz László intézeti gondnoknál. Bp. II. Tárogató út 84. telephelyére keres azonnali belépéssel — lehet nyugdíjas is —, takarítónőket, konyhai dolgozókat, szakácsot, segédmunkást, víz- központifűtés szerelőt, cukrászt, kerti munkást. Jelentkezés II. Tárogató út 84. Török- nénél — gondnokság. Felvételre keresünk esztergályosokat, marósokat és lakatosokat gyáregységünkhöz. Fizetés megegyezés szerint. Ácsa— Aszód útvonalon busz- szal szállítjuk dolgozóinkat. Jelentkezés személyesen: MEZŐGÉP, ASZOD. Kutatóintézet PÁLYÁZATOT HIRDET anyagellátási osztályvezetői állás betöltésére. Feltételek: egyetemi végzettség és anyagellátási tevékenység szervezésében, irányításában ötéves gyakorlat. Pályázatokat a Magyar Szénhidrogénipari Kutató Fejlesztő Intézet Százhalombatta, Pf.: 32. címre kérjük írásban beküldeni. KÜLFÖLDI MUNKAVÉGZÉSRE FELVESZÜNK kőműves, ács, betonacélszerelő szak. és betanított munkásokat, betonozókat, kubikosokat. Az építkezés ez év második felében kezdődik. A külföldi munkavégzés előfeltétele 4—6 hónapos vállalatunknál munkaviszonyban töltött Idő. Jelentkezés: ÚT- ÉS VASÚTÉPÍTŐ VÁLLALAT munkaügyi osztályán Budapest V.,' Belgrád rakpart 17 DUNAKESZI HOTOHAZ FELVÉTELRE KERES szakképzett, gyakorlott főraktártiokof, gépkocsi. és szállítási előadót. normást, üzemszervezőt. Jelentkezés: Dunakeszi-Újtelep, személyzeti vezetőnél. A Kispesti Textilgyár Soroksári Textilgyára az alábbi munkakörre keres azonnali belépésre : esztergályos, gázkazánházi csop. vez., betanított női munkaerőt. munkás- szállás biztosítással. Jelentkezni lehet: munkaügyi osztályon, Budapest XX., Soroksár, Marx Károly U. 294. 1734. Tel.: 479— 191. KÜLFÖLDI ÉPÍTKEZÉS IRÁNYÍTÁSÁRA építőipari gyakorlattal rendelkező mérnököket. technikusokat és munkavezetőket alkalmazunk. Angol nyelvet beszélők előnyben, de a nyelvtudás intenzív oktatás keretében saját nyelviskolánkon megszerezhető. Jelentkezés: ÚT- ÉS VASÚTÉPÍTŐ VÁLLALAT személyzeti főosztályán, Budapest V., Vigyázó Ferenc utca 5. Eladó Dlósdon,' Bp. határánál, kék busz vonalán 2 szobás, log- giás, 53 nm öröklakás, kp. -f OTP. Megtekinthető egész nap. Cím: Diósd, Ifjúság u. 5. III. 12. Albertirsán. (Homokrész u.) 750 n.-öl zárt kért. házzal és átépítési engedéllyel eladó. Zimány, Akácfa u. 71. 1162. Tel.: 838— 601. Dél-Amerlkal őrlásparadicsommag-ár. jegyzékét küldök válaszborítékért. Jászberény, Pf.; 6/1164. 5100. A Gödöllői Városgazdálkodási Vállalat (Szabadság út 26.) fuvarozást vállal a lakosság részére. Várjuk megrendeléseiket! Vidékieknek! Nyelvtanítás 80 forinttól havonta levelezéssel, angolul. németül, franciául, oroszul, olaszul, spanyolul, teietoneti. kusan (835-761) Dók. tor Farkas küliöldi diplomás szaktanár, Budapest, Tábornok huszonegy. 1149. Keresse fel a barkáes- boltot Gödöllőn, a Petőfi Sándor u. 4. szám alatt! (Vasbolt mellett). Kaphatók faáruk, dekoritiemezek, makraméfonalak, lakásfelszerelési cikkek, műanyag- és gumiáruk stb. Nagy választék. Büfé falatozó (pecse- nyesütű). Szentendrén eladó. 895—408. 16 óra után. Gödöllőn, Sallai u. 1. földszint 11. szám alat. ti egy szobás, tanácsi lakásomat elcserélném nagyobb tanácsira vagy OTP-öröklakás- ra. különbözetet fizetek.-------------------------Eg ér-, patkány-, csótány-. svábbogár-, poloska. és egyéb rovar-. rágcsálóirtást garanciával vállal egészségügyi gázmester. Tel.: Bnest. 112— 592. Cím: Füles Ferenc kismaros. Űri. Szent- istváni u. 1. 2244. Szölőouvanyok, lugasgyűjtemények termelő) áron. Árjegyzéket díjmentesen küldök. Va- liskó szőlész. Gyöngyös. 1 k