Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-08 / 6. szám

^Űú,m 1981. JANÜÁR 8., CSÜTÖRTÖK HONISMERETRŐL, HELYTÖRTÉNETRŐL Részletekből rakódik össze... Idős pilisszentkereszti embe­rekkel beszélgettem a minap. Olyan férfiakkal, akik „ban­dagazdák” voltak valamikor, aratáskor, szénabetakarításkor egy-egy nagyobb csopprt mun­káját irányították, érdekeit képviselték. Valamikor sokan indultak munkát keresni a hegyekből a síkság felé — be­szélgetőpartnereim saját ma­gukon kívül több „gazdát” vi­szont már nem ismernek. S a fiatalok közül egyre keve­sebben tudják, milyen is volt az ilyen közös aratás, egyál­talán hogyan éltek a néhány évtizeddel korábban született generációk. Aszódi könyvsorozat Mindez akkor jutott eszem­be, amikor egy történész szakember megállapítását ol­vastam: ahhoz, hogy az adott munka- vagy lakóhelyen egy- egy állampolgár alakítólag és egyenrangú partnerként kap­csolódjon be a párbeszédbe, fejlődésének ellentmondásai­ban kell ismernie a társadaU mi történeti folyamatokat. A történeti folyamatok ki­fejezés hallatán általában or­szágos jelentőségű események láncolatára gondolunk. A kép azonban apró részletekből ra­kódik össze, s azok a jelensé­gek, tárgyi emlékek, amelyek a nagyobb közösség számára talán kevésbé fontosnak tűn­nek, igenis érdekesek lehetnek egy-egy tájegység, település lakói számára. Hogy ne enyésszenek el az időben, ál­talában lelkes szakemberek: hivatásos történészek, amatőr kutatók akadályozzák meg. Például azok, akik az Aszódi Múzeumi Füzetek sorozatban megjelenő dolgozatok szerzői közé tartoznak. Azért is érdemes példaként az aszódi füzeteket említeni, mert a sorozatban, a Petőfi Múzeum igazgatója, dr. Aszta­los István szervező-szerkesztő munkája eredményeként im­már a tizenhetedik (!) kiad­vány jelent meg, s azért is, mert a legutóbb, a közeli hó­napokban napvilágot látott írások külön-külön is érdekes és hasznos olvasmányok. Szól­nak elsősorban a szakembe­rekhez, a történelmet tanító pedagógusokhoz, diákokhoz, de nem érdektelenek mások számára sem. A múzeumi füzetek tizenne­gyedik száma a Gödöllői járá­si Közművelődési Bizottság anyagi támogatásával jelent meg, s régészeti, történeti és néprajzi dolgozatokat egy­aránt tartalmaz. Kővári Klára A pilinyi kultúra települése Aszódon című írásában egy leletmentő ásatás eredményeit ismerteti, dr. Farkas György Gödöllő török kori történetére, Bank László az 1848—49-es szabadságharc Galga-vidéki eseményeire vonatkozó isme­reteinket gazdagítja új ada­tokkal; az utóbbi munka ki­egészítéseként Hegedűs László öt korabeli okmány szövegét közli. Erősvári Pál a koalíciós évek helyi eseményeit mutat­ja be A népi forradalmi és társadalmi szervek működése az aszódi járásban 1944—1947 között című művében, Mol- nárné Hajdú Margit a nagy- tarcsai ajándékozási alkalma­kat, szokásokat ismerteti. A Studia Comitatesia 8. köteté­ben is megjelent a sorozat másik darabja, a Munkás- és szegényparaszt-mozgalmak Aszódon és a Galga völgyében, amelynek első részét (1919. július 31-ig) dr. Asztalos Ist­ván, a másodikat (1919. augusztus 1—1944. december 11.) Kardos Győző írt. Évente meghirdetett pályázatok A múzeumi füzetek tizenhe­tedik kötetét (amely a járási közművelődési bizottság, az Ipari Műszergyár és az aszódi tanács támogatásával jelent meg) elsősorban azok forgat­hatják haszonnal, akik maguk is helytörténeti kutatást vé­geznek. Horváth Lajos A Gal- ga-mente történetének írott forrásai 1526-ig című munká­jában, a Galga-mente Pest megyei szakaszára, illetve a volt aszódi járás területére vonatkozó iratok ismertetése során a teljességre törekszik. A helytörténészek így — írja a szerző — együtt kapnak ke­zükbe olyan forráskivonato­kat, amelyeket fáradságos munkával külön-külön és számtalan helyen kellene fel­kutatniuk ... A fentiekhez hasonló kiad­ványok nyilván t— és örvende­tesen — tovább gyarapítják az amatőr helytörténészek né­hány év óta amúgy is szépen növekvő táborát. Az ilyen kedvcsinálók között érdemes megemlíteni a megyei nép­frontbizottság évente meghir­detett krónikaíró és helytör­téneti pályázatát, s a másikat, amelyet a Pest megyei Múzeu­mok Igazgatósága az országos felhívások részeként szintén évente hirdet meg: a Pest me­gyei néprajzi és történeti gyűjtőpályázatot. Mivel az utóbbira küldött munkák au­tomatikusan részt vesznek az országos pályázatokon is (egy- egy példányukat az illetékes országos gyűjtőkörű múzeum­ban is megőrzik), a megyei múzeumigazgatóság nem tar­tott nyilvános eredményhir­detést. A munkákat azonban ter­mészetesen elbírálták, jutal­mazták ők is. Éppen ezért il­lő lejegyezni, hogy a népraj­zi adatgyűjtő kategóriában dr. Farkas György Mogyoród belterülete és határa, a feldol­gozóban Villányi Péter Galga- mácsai ragadványnevek és csúfolok című munkája, a történeti pályázóké között Hídvégi Lajos: Egy agrárpro­letár földbérlő szövetkezet, 1901—1945 című dolgozata bi­zonyult a legjobbnak. Szakkörök, falumúzeumok A teljesítményeket persze nehéz összemérni, a rangsoro­lás nyilván elsősorban arra kíván ösztönözni, hogy az adott témát minél alaposab­ban, széles körű szakirodalmi tájékozottságra támaszkodva mutassák be az amatőr kuta­tók, s hogy munkájuk társa­dalmi fontosságát érezve, még nagyobb feladatokat vállalja­nak a honismereti mozgalom­ban. Az írásos munkán kívül csoportok, szakkörök szerve­zésével, helytörténeti gyűjte­mények, falumúzeumok létre­hozásával, gondozásával. Így alakított ki nemrégiben né­hány lelkes ember tájházat Tökölön, csak saját erejére és a helyi tanács segítségére ala­pozva. P. Szabó Ernő Vizsgáztatási rendszer Üj vizsgáztatási rendszer kialakításán dolgoznak ezek­ben a hetekben és a második félévre módosítják a vizsga- szabályzatot az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, Amint az egyetem oktatási osztályán elmondták: az új rendszer lényege, hogy az ed­digieknél gyakrabban ellenőr­zik majd a hallgatók tudását, felkészültségét. A számonké­rés módját a tanszékek, a tan­tárgyak jellegének, a tanuló- csoportokba tartozók számának megfelelően állapítják meg. A hallgatók a két vizsgaidőszak között is, a szorgalmi időszak­ban szóban és írásban, rend­szeresen számot adnak isme­reteikről, zárthelyi dolgozatot írnak, szóbeli vagy írásbeli kérdésekre válaszolnak. FIATALOKNAK Új tv-műsorok Üj ifjúsági műsorokkal is­merkedhetnek meg a közel­jövőben a tv-nézők. Vendég­jeggyel a kongresszusra cím­mel — a KISZ-kongresszust közvetlenül megelőző időszak­ban — vetélkedő kezdődik a képernyőn. Játékos formában adnak számot ezekben az adá­sokban a mai ifjúság részvé­teléről a termelő munkában, a tanulásban és a haza védel­mében. Egy-egy alkalommal két-két fiatal verseng majd. Ismét megrendezik a nép­szerű, riporter kerestetik ve­télkedőt. A 6 részes sorozat­ban legsikeresebben szereplők a tervek szerint feladatokat kapnak a KlSZ-kongresszus eseményeinek közvetítésében is. Kéthavonta, vasárnap dél­utánonként kerül képernyőre a diákdélután. A kétórás mű­sorok — amelyekben a pálya- választástól a szórakozási szo­kásokon át a viselkedési for­mákig sokfajta tárna szerepel — elsősorban a középiskolá­sok érdeklődésére tarthatnak számot. A zenei isméretek terjeszté­sét segíti a Zene-bona című új gyermekmagazin. A havon­ta jelentkező program zenélő gyermekeket mutat be, zenei műfajokkal és stílusokkal is­merteti meg a legifjabbakat, beavatva őket, többek között, a daltanulás rejtelmeibe, a hangszerbarkácsolás mesterfo­gásaiba. RITKA LELET Zrínyi-opera partitúrája A jugoszláviai Eszéken, egy régi ház padlásán, zenetörté­neti értékű és magyar vonat­kozású művet találtak: a hor- vát Zrínyi-opera 1876-os par­titúráját. A ritka példányt a Zrínyi-emlékek legfőbb ma­gyarországi ápolójának — a szigetvári várbaráti körnek — ajándékozták. A másfélszáz oldalas kiadványt a zeneszer­ző, Ivan Zajc portréja díszíti, s egy szép metszet, amely az 1566-os szigetvári drámát áb­rázolja: Zrínyi Miklósnak és vitézeinek hősies kitörését a rommá lőtt várból. Az 1832. és 1914. között élt Ivan Zajc olyan szerepet töltött be a horvát nemzeti opera megte­remtésében, mint nálunk Er­kel Ferenc. Egy teljes óra van még hát­ra a függöny felgördüléséig, de itt az öltözőben, ahol sor ke­rül erre a beszélgetésre, gon­dolatban már bizonyára a kö­zelgő fellépés foglalkoztatja a színészt. — Az elmúlt másfél évtized alatt, mióta játszom, úgy ta­pasztaltam, vannak előadások, amelyek egyértelműen már előre meghatározzák az egész napomat — mondja Huszti Pé­ter. — Olyan nagy szerepekre gondolok, mint Peer Gynt, Já- gó, Hamlet vagy mások. Egyet­len estén egy teljes élet! Szel­lemileg és fizikailag erősen igénybe vett. Ma viszont ép­pen ezért fura helyzetbe ke­rülve játszom a színpadon a Mégis kinek az élete? című darabban. Egy ágyhoz kötött, béna szobrászt alakítok, s csak a fejem és az arcom vesz részt a játékban, nincsenek mozgá­sok vagy gesztusok. Mégis sok­kal jobban kifáradok, mintha egész idő alatt szaladgálnék. MMMMWMMUMm — Tizenhat éve színész. Eny- nyi idő után értékelhető a megtett út? — Lehetséges, hogy többet hiszek a színészetről, mint ami valójában. Színész vagyok, de a pályám külsőségeivel még ma sem tudok mit kezdeni. Zavarban vagyok ennyi idő után is, ha valahol rámismer­nek. Ennek nem szabadna így lennie, hiszen az emberek, úgy BESZELGETES HUSZTI PETERREL Mindig hiszek a szerepeimben érzem, szeretnek. Mégis, iga­zán csak a színpadon érzem jól magam. De hát a színésznek a csillagokban kellene élnie. A szerepeimet illetően, mindig izgalmas feladatokat kaptam és sokat. Már főiskolás korom­ban is itt játszottam a Madách Színházban, remek darabok­ban ... A sikert viszont már nem látom ilyen tisztán. Fel­tételezhetően öt-hat olyan szerepem volt, amivel elége­dett lehetek. Igazi bukásban csak egyszer volt részem, rög­tön az első fellépésemkor, még harmadéves főiskolásként. Ku­darcok? Ügy fogadtam őket, ahogy kell. Hiszen egyetlen szezonban sem lehet kétszer egyformán játszani. — És a Hamlet-alakitása? — A Hamlet egyértelműen negatív kritikát kapott. Am én mégis úgy éreztem, ebben a szerepben végigjártam a mennyországot és a poklot. — Mérlegre tehető-e hát a színész pályája? — Nekem hinnem kell ab­ban, amikor egy királyt vagy éppen egy hóbortos lovagot, netán egy béna szobrászt ala­kítok. Hinnem kell a figurá­ban, amit életre keltek. A klasszikus remekek is csak ak­kor szólnak hozzám, ha mö­göttük ott van az engem nyug. talanító ember figurája. Nos, úgy vélem minderre már fel lehet fűzni egy színészi pályát. y/////////////////////y — Megismeri önmagát az ember és a színész? — Ez a pálya történetesen olyan, hogy ha figyeljük ön­magunkat, sok olyasmit felfe­dezhetünk, amely megdöbbent bennünket. Miféle tulajdonsá­gok lappanganak lelkünk mé­lyén! S miután már jó néhány drámát eljátszottam, három­féle halálnemet szenvedve vé­gig, ha választhatnák, csak vígjátékokban, karakterszere­pekben lépnék fel. Imádom, ha nevetnek köröttem. Ez annál is érdekesebb, 'mert szinte ki­zárólag hősszerepeket játszom. A humort isteni adománynak tekintem az életben is, a szí­nészetben is. Engem sok min­denen átsegített. Képes va­gyok magam némi öniróniával figyelni. — A'felesége is színész. Be­folyásolja ez a munkáját? — Rendkívül szemérmes va­gyok minden szempontból. Ne­hezen tanulok, mások előtt semmiképpen nem. íratlan tör­vény otthon: nem esik szó a színházról. Ezt meghatározza a napi élet, a gyerekek. Dara­bokról, szerepekről legfeljebb csak utólag beszélgetünk. — S mi az. ami a színházon túl még leköti maradék ener­giáit? — Tanítok a főiskolán, szí­nészetet. Tavaly végzett egy osztályom. Rendkívül élvezem ezt a munkát. Ezenkívül sze­retek úszkálni, utazgatni. Tu­ristaként és színészként sok helyre eljutottam. Ha tehetem, sokat olvasok és van néhány dolog, amit meg szeretnék ír­ni. Irományaim a színházi vi­lág körül forognak. Azokról az emberekről szeretnék szólni, akik meghatározták a pályám. Pécsi Sándorról, Kiss Manyi­ról és mindazokról, akiket szerettem, mert bár kezdő szí­nész voltam, barátjukká fo­gadtak. És azokra is gondolok, akik itt élnek körülöttem és sokat kaptam és kapok tőlük színészként, emberként egy­aránt. Szémann Béla HETI FI LM JEGYZET Vámmentes házasság Esztergályos Cecília, Kiss Mari és Margittal Ági, a Vámmentes házasság női főszereplői Az első magyar—finn kopro­dukciód film, s mint ilyent, üdvözölni illik. Északi roko­naink filmgyártását nem jegy­zik különösebben a nemzetkö­zi filméletben —a jobban is­mert magyar filmművészettel való társulás számukra min­den bizonnyal hasznos lehet. Hasznos lehet — de eh­hez talán jobb filmek kelle­nének, mint a Vámmentes há­zasság, melyet magyar szer­zőik — Kertész Ákos, Kóródy Ildikó és Zsombolyai János — írtak, és a rendező is magyar: Zsombolyai János. (Magyar az operatőr: Ragályi Elemér is.) A szereplők többsége is ha­zánk fia, lánya: a három női főszerepet Kiss Mari, Eszter­gályos Cecilia, Margittai Ági játsszák, s fontosabb szerepek­ben jelen van még Kállai Ilo­na, Udvaros Dorottya, Gáti Oszkár, Mécs Károly — és még sokan mások. A legfontosabb finn szereplő a film férfi fő­hősét alakítja: Pekka, a finn fiú megtestesítője Tom Wentzel. Hogy miért nem sikerült film a Vámmentes házasság? Nem a szereplőit miatt; ki-ki megteszi a tőle telhetőt. Es nem is a rendező vagy az operatőr miatt; mindketten tisztes munkát végeztek, sőt, Ragályi kamerájának néhány igen szép képsort köszönhe­tünk (például a finn tavak vidékének fényképezését, vagy egy nyáréji, máglyáktól meg­világított népi mulatság — a szentivánéji, ősi szokás — képeit). A hiba elsősorban a forgatókönyvben van, mely olyan naiv, sőt gyermeteg for­dulatokkal adja elő a Svédor­szágba disszidált magyar vőle­gényj utáni epekedésében egy finn fiúval névházasságot kö­tő pesti taxisofőr-lány törté­netét, mint valami pöttyös leányregény. Nem olyasmiken akadunk föl (bár éppenséggel fönnakadhatnánk rajta), hogy ez a taxisofőr Mari (Kiss Ma­ri) folyékonyan beszél ango­lul, sőt, ugyancsak taxisofőr barátnője, Ági (Margittai Ági) szintén jól bírja az angolt (ami ugye, mégsem jellemző a pes­ti taxisofőrökre, még ha nők is), vagy, hogy ez a két lány (pardon: Ági épp válófélben van a férjétől), meg a barát­nőjük, Ili (Esztergályos Ceci­lia) kollektive rászáll szegény Pekkána, mintha mind a hár­man hoizá akarnának menni (ami majdnem úgy is lesz...). Még az se zavar különöseb­ben, hogy mind a három lány. (hogy mondjuk finoman?) nem éppen észkombájn, s hogy eb­ből számos fáradt poén és hervadt ötlet születik. Ami igazán zavar — s ami o film gyengeségének fő oka — az az, hogy mind a magyar, mind a finn helyszíneken ját­szódó jelenetek, mind a ma­gyar, mind a finn figurák oly felületesek, olyannyira a leg- kitaposottabb sablonok sze­rint kitaláltak, hogy az már a film hitelét rontja. Nem arról van szó, hogy egy ilyen köny- nyéd történetben mindenféle nagy társadalmi mélységek le­gyenek jelen — de annyi azért talán elvárható, hogy kölcsö­nösen hitelesebbet, valódibbat, valamiképp mégis jellemzőb­bet mondjunk el egymásról — egymásnak, s más országokbeli nézőknek. Minden film akar- Va-akaratlan rengeteg infor­matív anyagot hordoz. Ha valaki abból akarna ismerete­ket szerezni rólunk, vagy finn testvéreinkről, amiről és aho­gyan ez a film informál, igencsak hamis képet alkot­na. Egy épkézláb történet, né­hány valóban élő figura és egy kicsike igényesség elegen­dő lett volna ahhoz, hogy ez a koprodukció tűrhetően si- kerüljön. Forgalmi dugó Jacques Tati pár éve játszott filmje, az Hulot úr közlekedik, frenetikus humorral beszélt a modem élet nagy vívmá­nyáról és nagy átkáról: az autóról. Luigi Comencini film­je, a Forgalmi dugó, megpró­bál ugyanebből a témakörből valamiféle súlyos társadalmi mondandójú alkotást kicsihol­ni. Nem nagy sikerrel, nem valami meggyőzően teszi. Az ugyanis önmagában még nem elegendő egy filmhez, hogy valahol egy olasz autó­sztrádán egy hétvégén akko­ra forgalmi dugó keletkezik, hogy gyakorlatilag az egész víkendet ebben a dugóban töl­ti el az ezer meg ezer autós. Az is kevés, hogy — nem fninden erőltetettség nélkül — ebben a dugóban mindenki összejön (pontosabban: min­denféle típus, a veszekedős házaspártól a szenilis nagy­mamáig, az agresszív gazdag ügyvédtől a szerencsétlen dél­olasz családig, a maffiosóktól a híres filmsztárig, az unal­mukban nőket erőszakoló áranyifjaktól a sZorult hely­zetben gátlástalanul harácso- lókig, satöbbi, satöbbi). Mind­ez csak mozaikgyűjtemény — mert nincs elrendező elv, nincs központi gondolat — illetve ez csak olyan szinten mozog, mint az ismert villámjelenet, melyben két emelet között megakad a lift, és a bennre­kedtek alaposan odamondo­gatnak egymásnak, miközben magukat is leleplezik. A fil­men az sem segít, hogy a leg­kisebb szerepekben is világ­sztárok láthatók, Marcello Mastroiannitól Alberto Sor- diig, Annie Girardot-tól Ugo Tognazziig, Stefánia Sandrelli- töl Fernando Reyig. Reggeli vizit után A sikerületlen magyar cím hibáival együtt is igen érdekes sZovjet filmet takar. Aida Manaszarova alkotása mintha a kitűnő Danyelija-film, az Őszi maraton nem is távoli rokona lenne. Akárcsak an­nak, ennek is egy negyvenes éveiben járó értelmiségi — je­len esetben: orvos — a hőse. Orvosunk is szétszórja az életét; már-már egy önmagát elvesztett, s már nem is na­gyon kereső nemzedék rajza áll össze a film néhol elkap­kodott képsoraiból. Takács István I á

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom