Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-01 / 1. szám
A pénz önmagában kevés! Szellemiekben kamatozó összefogás A fordított összegek nagyságáról szinte naponta vitatkozunk. Valahogy úgy vagyunk ezzel, mint a labdarúgással, mindenki szakértőnek hiszi magát. Egy bizonyos: a kérdést mindenkinek meg kell válaszolnia, hiszen valamilyen módon mindannyian részesei vagyunk a közművelődésnek, valamennyien fogyasztói a kulturális. termékeknek — a látogatói az ezeket közvetítő művelődési intézményeknek: színházaknak, moziknak, hangversenytermeknek, könyvtáraknak, művelődési házaknak, múzeumoknak —, vagy ezek közül valamelyiknek. Ha pedig álkultúra és az anyagi eszközök viszonyát társadalmi előrehaladásunkkal, anyagi, szellemi gazdagodásunkkal összefüggésben vizsgáljuk, egyértelműen azt válaszoljuk: bővítsük, szélesítsük a művelődési lehetőségeket, A kérdést nem úgy tesszük fel tehát, hogy vagy üzlet, vagy művelődési ház, vagy orvosi rendelő, vagy múzeumbővítés. A XII.' pártkongresszus határozata előrehaladásunk elsőrangú feltételeként jelöli meg, hogy tovább gyarapodjon a műveltség, a közművelődés társadalmi üggyé váljon. A kérdést tehát úgy kell felvetnünk, hogy magas szakmai képzettséggel, az új lehetőségekre figyelve oldjuk-e meg gazdasági feladatainkat, vagy nem, Széles körű általános műveltséggel, politikai tájékozottsággal teljesítjük ki és állítjuk társadalmunk fejlesztésének szolgálatába a szocialista demokráciát vagy sem. Az extenziv fejlődés időszakán szinte minden területen túljutottunk, a fejlődés új, intenzív szakaszában pedig csak a tudás folyamatos gyarapításával,- --------------------igen jelentős az a fejlődés, amely az elmúlt években Pest megyét jellemezte. Azt a megyét, amelynek lakossága ma az egymillió körül jár, ahol a legtöbb munkáscsalád él, ahol naponta 180 ezer ember ingázik, ahol az átlagósnál nagyobb népességnövekedés számos gondot vet fel a kommunális, a kereslkedelmi, az egészségügyi és a szociális ellátásban. Az ötödik ötéves tervben a fenti gondok megoldásával párhuzamosan az országos átlagot meghaladva fejlődött a kulturális termékeket közvetítő intézményrendszer, akár az alapellátást biztosító művelődési házakra, könyvtárakra, akár a nagy kisugárzó hatású létesítményekre gondolunk. Lényegében ebben az időszakban kezdte meg munkáját Szentendrén a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár, a váci Madách Imre művelődési központ, új művelődési ház nyílt Pándon, korszerű körülmények között helyezték el a váei levéltárat, s a példákat sorolhatnánk tovább. Fontosabb azonban arról beszélni, hogy számos új intézmény helyi erőforrásokból, társadalmi munkának köszönhetően létesült. Háromezer négyzetméterrel bővült például a könyvtárhálózat, teljes mértékben helyi erőforrásokból; a társadalmi összefogásnak köszönhető a váci művelődési központ, a megyében ma legkorszerűbb váci könyvtár átadása; életművüket a közösségnek felajánló művészek önzetlenségének a megyei múzeumhálózat bővülése, megye- és országhatárokon túl is érvényesülő vonzóereje. Az üzemek, a lakosság lelkesedésének eredménye, hogy olyan fehér folt szűnt meg. mint amilyennek a könyvterjesztés szempontjából a budai járás számított. GAZDASÁGI nehézségeink természetesen a közművelődési munkára is kihatnak. Csakhogy éppen a nehezebb körülmények között kell eredményesebbé tenni a művelődési intézmények tevékenységét, éppen most válik alapvetően fontossá társadalmi szinten az intenzitás, rugalmasság, az egyén szintjén pedig az új feladatok végrehajtásához szükséges szaktudás, a kezdeményezésekhez, a munkában való alkotó részvételhez elengedhetetlen politikai tájékozottság, általános műveltség. Nem arról van szó természetesen, hogy a közművelődési intézményrendszer nem bővül tovább, hiszen olyan jelentős létesítmények épülnek ma is. mint a gödöllői, a százhalombattai művelődési központ, felújítják a Dél-Pest megye szempontjából alapvetően fontos ceglédi művelődési központot (említhetnénk a könyvtárakat, múzeumokat is), hanem arról, amiről a kongresszusi határozat emígyen szól: körültekintőbben kell egyeztetni, rugalmasabban és ésszerűen hasznosítani a meglévő erőket, eszközöket. Kilenc falu építsen egy-egy templomot — idézte egy népművelő István király rendeletét. Azután hozzátette: ma sokan, sok helyen bódékat barkácsolnak. Pedig a váci, a gödöllői, a ceglédi példa bizonyítja, hogy csak összefogással érhetők el nagy eredmények. A váci, a ceglédi intézmény közös fenntartása nem formális kapcsolatot jelent az üzemekkel, hanem sokszínű, tartalmas köz- művelődési tevékenységet; a gödöllői járás üzemei által összeadott közművelődési alap lehetővé feszi, hogy valóban az adott időszak legfontosabb feladatait oldják meg. _____________________ kérdés, különösen lakótelepeken és kis településeken, hogy együttműködjenek a közművelődési intézmények és az iskolák, hiszen a jövőt, az ideális állapotot amúgyis az oktatást-művelődést- sportolást egyaránt szolgáló létesítmények jelentik. Az ilyen, intézmények közötti együttműködés szép példáját jelenti máris a gödöllői iskolák, a művelődési ház és a helytörténeti gyűjtemény közös munkája. Sz ámos ésszerűsítési lehetőség kínálkozik még: a kis könyvtárak közös könyvbeszerzése már megindult, de egy közös megyei alapból megoldható lenne például a kisközségek ma sok gondot okozó műsorellátása is. Igaz, a megyei segítség előtt igen komolyan meg kellene vizsgálni: ki a felelős abban, hogy például a hasonló nagyságú Mende és Páty közművelődést élete között — az előbbi javára —, égbekiáltó a különbség! Miért van ott, s itt miért nincs elég pénz a művelődésre, holott a művelődés mindkét helyen egyformán fontos? Miként lehetséges, hogy a huszonhétezer lakosú Gyálon nincs művelődési ház, hogy a könyvtár működést körülményei n megyében csaknem a legrosszabbak?-------------------------voltam vasarnap délután fél öt- • kor, kapuzárás előtt a megyei művelődési központban, s ha nincs rendezvény, már korábban bezárt volna a ház. Ez pedig azt jelzi, hogy elsősorban a művelődési házak, központok funkciójával kapcsolatos alapvető szemlélet- váltásra van szükség. Mert hiába beszélünk fontos elvekről, együttműködésről, közös fenntartásról, ha a Népművelési Intézet-szakemberei szerint, ma a lakosságnak csak 5—12 százaléka (!) érzi otthpn magát a művelődési házakban. A két világháború között a munkások, parasztok spontánul szerveződő munkásotthonaiban, egyleteiben, olvasóköreiben a felnőtt lakosság fele (!) volt beiratkozott tag. Nyitott tereket kell teremtenünk mindenekelőtt, lehetőséget a közélet fórumaivá váló találkozásra, a munkához, a gyakorlati igényekhez kapcsolódó spontán tevékenységre, játékra. Erre is van már példa Százhalombattán. E szemléletváltozás kiterjesztése lehet a következő évek legszebb — s nem elsősorban anyagi eszközöket, hanem sokkal inkább a célokat világosan megfogalmazó koncepciózus gondolkodás, az irányítás minden szintjén —, hivatástudatot kívánó feladata. P. SZABÓ ERNŐ Takács Tibor: SZENTENDREI SZONETTEK |# Felgyújtjuk a rossz szomszéd telkét, szaladnak virgonc, fürge lángok, harapják árvalányhaj selymét, ilyen tüzet senki se látott, felnőttek így játszunk a tűzzel, Óvjuk kertünket buzgalommal, e félelmetes hatalommal, s útját megszabjuk két kezünkkel! S futunk, mert fut a tűz, rohan már, csak elkapjuk, csak utolérjük, mint a tüzes csorda rohangál! Tudják ezt, kiknek forr a vérük: a buzgó piromániások, kik felgyújtanák a világot? Beköszöntött Tél-Magyarország, elfoglalta a hó a dombot, befedett virágot és torzsát, egész nyáron kormozó gondot, hirtelen jött a támadó tél, novemberi hó a tetőkön, s viszi, viszi a kavargó szél, szép őszre vártunk és a tél jön! Korai tél, mondjuk és fázunk, tegnap szedtük a naspolyákat, bezárjuk tavaszig a házunk, búcsút mondunk e szép világnak! Mint az a vendég, az a vendég, akinek a szűrét kitelték! Télapó — hóanyó Csoníhideó december , végi este. A villamos, az élére préselődött testektől olyan, mint egy degeszre tömött zsák belseje. Egy szék támlán fönnakadva támaszkodom, mellettem két kamaszlány. Zsizsegnek, fészkelődnek, majd szétpattannak saját fiatalságuktól. A villamos tempósan, megszokottan zötykölődik előre, a sok lélegző szájtól könnyű pára ül valamennyi ablakon. Alig hagyjuk el az első piegállót — a zsúfoltság persze nem csökken —, amikor a magasabbik, a szebbik a két kamasz közül, hirtelen fölágaskodik, szelesen áthajol a széken ülő öregember feje fölött, felsőtestével majd’ lesodorva annak kalapját. — Többen odakapjuk a tekintetünket — aztán ugyanabból a hirtelen lendületből már ott is a mutatóujja az ablakon. Csakhamar karikák, vonalak tűnnek elő a fátyolos üvegen. Az öregember, aki az előbb még ráncba szaladt, bosszús arccal kapott repülni készülő sapkája után, most érdeklődve figyeli a feje fölött nyújtózó lány mesterkedését. A kusza vonalak lassan formát öltenek. Már csak egy villámsebes kriksz-kraksz és a lány lezöttyen a talpára, oldalbaböki a társát. — Figyelsz? Klassz, mi! — majd ugyanolyan szelesen, mint az előbb, visszahajol és a mű fölé odafirkant- ja, TÉLAPÓ —, de már dolgozik is tovább. Űjabb körök, vonalak, pontok sorjáznak a kövér télapó mellett. — Ez tudod mi lesz? — rikkant nekilelkesedve. A mellettem, mögöttem, előttem préselődők, velem együtt mind, kíváncsian bámulunk az ablakra. — Na? — és még egy csipetnyit a nyelvét is kidugja nagy igyekezetében. — Megvan! A vonalakból szemünk láttára kerekedik elő a görbe hátú öreg- anyó. A lány töprengve, csodálkozva hátrább hajol, úgy szemléli az újabb művet. — Ez tudod-e mi? — szól hátra, de meg sem várja a választ, csak odakanyarítja a télapó mellé, HÓANYÓ. — Ez a hóanyó — vihog diadalmasan —, mire többek arcán vidám, érdeklődő nevetés suhan át, az öregember pedig egészen hátradől, úgy bámul az ablakra.--------------- azonban, úgy látszik, A lány újat gondol, gyor_________ san tovább firkál, az öreganyó görbedt hátán máris ott egy nagy füleskosár, a kosárból macskafej kandikál ki. — Na, még a bajusz, egy-kettőhárom. ez a két pont a két szeme, a száját görbére húzom, hogy nevessen, anyónak is csinálunk egy nevető szájat, meg hosszú orrot. — Mi az, most meg boszorkányt rajzolsz? — hajol a másik kamasz is előre, egyenesen bele az ablaküvegbe. — Boszorkány? — kapja föl a fejét a lány csodálkozva —, boszorkány? Azt mondod? — Keze megáll a levegőben, látszik, hogy zavarban van. De csak egy másodpercig. Aztán, ha lehet, még vidorabban, mint eddig, kackiás hullámvonalat kanyarít öreganyó feje köré és szorosan a hóanyó felirat mellé odabiggyeszti — boszi! — Juszt se boszorkány hallod? — és jól hátbabökl barátnőjét — boszi! És akkor a villamos belsejében hirtelen kitör a nevetés. Vidámság vonul végig az eddig fagyott, kelletlen arcokon, embermeleg sétál át közöttünk. A következő megállóban a két kamasz leszáll. Kifényesedett tekintettel nézünk utánuk. Télapó, hóanyó pedig velünk jön egészen a végállomásig. c hapvíth űr Ara Barangolás az irodalomban és az éleiben Ihaj-csuliaj mulatunk? ma. Piciiig, szolgálnia az italt. — Most azért iszom annyit, mert nem tudtam szerezni semmit. Se Parkánt, se De- sopimont. — Tessék?! — Ja, te fehér vagy. Tehát: a Parkán értágító gyógyszer, a Desopimont meg fogyókúrázóknak adják. Ha bedobsz belőlük párat, elég egy kis ital és repülsz. — Kábítózol? — meredek meg. Szipuzom hí van mit. Csak sajnos, az orvosa}c meg a gyógyszerészek már ismerik a témát. Döbbenten állok, nézem a jóvágású arcot, hallgatom a világ legtermészetesebb hangján. adott magyarázatot és csak hülye kérdésre telik: — Ez jó? — Nagyon. — De miért, az isten szerelmére?! Vállat von: — Kell egy kis szórakozás. Az egykori főpincér, Tatár . Józsi bácsi Budaörsön lakik, lánya családjával. Csak lakik, de nem él ott. Reggel felül az buszra, Pesten tölti az egész napját. A Rudasban, azután moziban, benéz egy-egy vendéglőbe, sok helyen vannak ismerősei, nem véletlen, csaknem ötven évig járt a fehér asztalok között, szinte mindenütt az országban. Apor Péter XVIII. században írt Metamorphosis Transsylvania-jét mutatom neki: „Mikor Innya kellett az fejedelemnek s fejedelemasszonynak, a fő innyaadó előhozta a bort, köziben lévő ezüst tán- zyérra kltőltvén benne egy keveset, azt elsőbben az fejedelem szeme láttára megitta, s úgy töltött ugyanott az fejedelem előtt abból az borból mind az fejedelemnek s fcjedelemasszonynak (... > Ha innya kezdett a fejedelem, gyakran ivott penig, ott senkinek nem lehetett magát menteni, addig kellett Innya, míg kidőlt asztaltól, maga peni egy veder bort megivutt, mégsem része gedett soha el, csak levette fejéből a bársony kozáksüvegit, s mintha megfá radott volna, úgy gőzölgött ki az fej tetejin az bor ereje, s azután még töb bet ivutt.” T-J át igen, tisztelt uram, ivós né a magyar, mulatság ital né! kül eklépzelhetetlen. Így volt e mindig, ma sincs különbül, mégi más a mostani. — Többet iszun tán? — Hát, tisztelt uram, a meny nyiséget nem tudom felbecsülni, d hogy több alkalommal mulatnak ‘ez időszerint, az biztos. Habár - emeli fel mutatóujját az öreg pin cér — ezeket az alkalmakat tá; nein is nevezném mulatásnak. - Miért? — Az én időmben, kérem — elnézést, de már csak így thondon —, kevesebben és kevesebbet mu ‘látták az emberek. Megtiszteltei egy-egy jeles ünnepet, fehér asztal nál. No és éppen ez a tisztelet lát s tt meg a mulatságról. — Megbe csülték a ritka alkalmat? — Űg\ valahogy. Ceremóniája volt a mu latásnak. Más volt az grófnál, má polgárnál, de egyben hasonlított csendes volt — bólint nyomatékkai — Csendes dáridó? — tamáskodom — Volt ott cigány, nóta is, de még is. A valódi, érzéses mulatság komó fás volt, csöndes. Mostanában, csal úgy betérnek egy vendéglőbe, am jön, azt megeszik, nem méregetil gusztussal az étlapot, inkább csal gyorsan túl akarnak lenni rajta hogy mielőbb ihassanak. Közelebb hajol: — Ha nem érti félre, tiszteli uram, az a véleményem, túl jó a dolguk mostanában az embereknek, Szórják a pénzt, és, hogy is mondjam, a pénzszórásból is hiányzik valami. — Stílus? — Tatár úr rábólint: — Régen, akinek volt pénze, nem nagyon mutogatta. Most, akinek nincs, az is hazudja, hogy dugig a padlás. JÓ reggelt, Kedves Olvasó! Vagy — az ébredés időpontjától függően — jó napot volna a megfelelőbb köszönés? Kíváncsiskodhatok? Friss és kipihent? Vagy a szilveszteréj kimerítette, másnapos kissé? Félre a kellemetlenkedéssel. Indiszkréciónk alaposabb. Hogyan mulatott az este? Sőt: tulajdonképpen mi az, hogy mulatni, mutatás? Idegeinkben, ösztöneinkben, ismereteinkben, nosztalgiánkban talán leginkább az a tartalom rögződött, mely szerint: mulat = valahol ital, zeneszó mellett vigad, táncol, dalol. De hogyan? Fentebb nem véletlenül említettük i nosztalgiát. Régmúlt torok hangu- atát elevenítette fel egy-két beszélgetőtársunk. Nevek bukkantak elő, ;ájak, korcsmák, mulató emberek íevei. Krúdyé például. Kellér Andor rja a Gyula úrban: „Krúdy a kocsmában, az ital teremette lebegő álapotban alkotott; ott soha lem írt, még csak nem is jegyzett; nólázó, csöndes poharazás közben szü- ettek megdöbbentő képei, látomásos le- rásai, tájakat és embereket ciővará-rsoló, itka érzéklctességű hasonlatai. Mire haltért és asztalához ült, már készen fu- ;ottak ki keze alól pz apró, gyöngybe- ;űs, lila tintás sorok a papirosra. Ámde lem szeretett egyedül időzni az ivóban; Lellett egy élőlény, aki a vajúdó terem- ;és pihenő perceiben szót vált vele, egy tatiszta, aki mellette lélegzik (...), nár harmadnapja támaszkodtunk az isztálra; csütörtökön este vezetett el az vóba Gyula úr (Gyula úrnak vagy Gyu- a bácsinak szólították őt ismerősei), vasárnap délután még mindig fröccsöztünk, nádjával, ritkán emelve fel a poharat, Se a mozdulatban, ahogy az ember a pohárért nyúlt, szertartásosság és áhítat keveredett (...) Hogyan lehetne innen elmenekülni? (. . ) Amikor újra bóbiskolni kezdett, s teje lehanyatlott, láb- ujjhegyen, óvakodó macskaléptekkel isz- koltam kifelé. Már az ajtó közelében lehettem, amikor legfeljebb húsz centiméterre a fejemtől egy borosüveg csattant szét a falon ijesztő csörömpöléssel. Megrezzenve fordultam vissza. Krúdy szeméből barna láng csapott fel. Mutatóujjával hívott: — Vissza!” TV os, itt, a Nyugati pályaudvar szomszédságában megbúvó pince!-orozóban ülni sem lehet, nemhogy napokig csendben ejtőzni. B. Laci meg végképp nem hasonlítható Krúdy úrhoz. Tizenhat éves és belépésünk óta bizalmatlan tekintetek kísérik mozdulatainkat, pedig itt edzett a közönség. B. Laci ugyanis hamisítatlan csöves jelmezben emeli a poharat. Megismerkedésünk egyszerű volt. A Nyugati vámjában elém állt, ismeretlenül, és csendesen megkért: — öreg, adnál pár forintot? — Minek? — vártam a szöveget hiányzó menetjegyről. — lnnék valamit. — Bor jó lesz? — vett le lábamról a nyíltsága, érdekelni kezdett a tarhás filozófia. A harmadik két decit issza mohón. Tisztáztuk nacionálénkat: Laci amúgy középiskolás, Vác mellől jár be, tanítás után átöltözik e^y haverjánál, átmegy csövesbe, este visszavédlik. Szülei úgy tudják, tanulószobán van. Hirtelen szólal
