Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-31 / 26. szám

VÁCI A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM 1981. JANUÁR 31., SZOMBAT Mélyponton a deákvári lakásszövetkezet II. Könyvszakértői vizsgálat lesz A bamba tehát felrobbant: a Váci városi-járási Népi Ellen­őrzési Bizottság és a városi ta­nács műszaki osztályának vizs­gálata alapjaiban rázta meg a szerkezetet. A NEB harminchét napon keresztül ellenőrizte a deák­vári szövetkezet addigi tevé­kenységét. A szakemberek kü­lönösen a Kakukk utcai IV/D ’ épület részközgyűlését érintő pénzügyi szabálytalanságokra voltak kíváncsiak. Megállapí­tásaik közül csupán néhányat említünk. Az egyik ilyen érde­kes észrevétel, hogy a Kakukk utcai alakuló részközgyűlésre 1977. május lR-én került sor, ám az alapító okirat — a jegy­zőkönyv —, nem fogadható el hitelesnek, mert azt csak a szövetkezet elnöke írta alá. Igencsak magikeveredtek a pénzügyi fedezetet jelző szá­mok is. Már a kivitelezés kez­detén többféle összeget emlí­tették teljes költségként. Költségek Időközben a PETÉV-vel kö­tött szerződést is módosítot­ták: 1978. decemberében több mint 707 ezer forinttal toldot­ták meg a lakók a végösszeget, mondván, a fürdőszobák a tervezettől eltérően, térelemes megoldással készüljenek. A jegyzőkönyvből aztán az is ki­derül, hogy több munkára nincs fedezet. Nem tudni, mi­kor fizetik ki például a csak­nem 370 ezer forintot a külső közmű megépítéséért... A szövetkezethez tartozó, a Népek barátsága út 45—47 szám alatt található negyven- nyolc lakásos épület eredeti­leg úgy készült, hogy mellette két kazánt magába foglaló ka­zánházat is átadtak. Később ezt bővítették, és új vezetéke­ket is építettek, s ennek költ­ségei meghaladták a 2 millió 750 ezer forintot, amelynek megtérítését egyenlő arányban a IV/C és D-jelű épületek la­kóitól kérték. Ám ők joggal kifogásolják: miért csak ők fizessenek, amikor ezekről a kazánokról kapja a melegvizet és a fűtést a közeli ABC-áru- ház és a Fácán utcában át­adott negyvennyolc lakás is? A népi ellenőrzési bizottság vizsgálatot végző szakemberei azt is megállapították, hogy helytálló a bejelentőknek az a megállapítása, miszerint a szövetkezet pénzügyi gazdálko­dása kiismerhetetlen. Kiderült például, hogy régebben nem vezettek olyan nyilvántartást, amelyből utólag egyértelműen kiderülhetne, hogy az egyes kivitelezés alatt álló épületek költségei hogyan alakultak. A tagok, akik új otthonukra vár­tak, csak azt vették észre, hogv már megint a bukszájukba kell nyúlniuk... A NEB a városi tanács mű­szaki osztályához hasonlóan külön foglalkozott az 1979. augusztusában vásárolt három­tonnás teherautó ügyével. Nem állapítható meg egyértelműen, honnan teremtettek elő erre pénzt, feltehető, hogy a tagok által más célokra összeadott keretből fizettek. A vizsgálat­ból az is kitűnik, hogy a gép­kocsi megvétele indokolatlan volt, ezt bizonyítja az is, hogy a szövetkezeti igényeket egy­két nap alatt ki tudják elégí­teni, s így külön gondot jelent a teherkocsi kihasználása. Kell-e kocsi? Az már csak az élet furcsa grimasza, hogy közben aKPM ellenőrei a menetlevél szabály­talan vezetése, valamint enge­dély nélküli szállítás miatt kezdeményeztek eljárást. Megállapítható az is, hogy a kocsi vásárlásáról a szövetke­zet akkori elnöke valószínűleg egyedül döntött, s kezdetben a járművet Molnár László ve­zette, és azt a Radnóti úti tíz­lakásos épület munkálatainál térítés ellenében használták. Tény azonban: a teherautóra nincs szükség, ezért a szövet­kezet vezetősége úgy döntött, eladják. Ám néhány hónapja, amikor Horváth János szabad­ságra ment, az igazgatóság — a felügyeleti szerv javaslatára más téma megtárgyalására —, ülést hívott össze, s ott az igazgatóság néhány tagja kü­lönböző indokok alapján elfo­gadtatták'a jelenlévőkkel, hogy a kocsira szükség van. Jelen­leg tehát ez az állásfoglalás érvényes, ám a felügyelő bi­zottság a küldötteket arra kéri, határozattal kényszerítse az igazgatóságot döntésének meg­változtatására. Csaikhát, már említettük, határozatképes kül­döttgyűlést eddig kétszeri pró­bálkozásra sem sikerült össze­hozni. Hosszú ideje terjednek kü­lönböző híresztelések a Rad­nóti úti tízlakásos épülettel kapcsolatban. Ebben a közös­ségben szerepel tagként Mol­nár László is, aki a kivitelezés megkezdésékor még a szövet­kezet elnöke volt. A NEB vizsgálata megállapította, hogy az ő téves, minden alapot nél­külöző tájékoztatása alapján hoztak döntést az illetékes ha­tóságok — a városi tanács műszaki és igazgatási osztálya —, valamint az OTP, amely például ennek alapján folyó­sította az építőknek a kedve­ző hiteleket. A tíz személy kö­zül ugyanis a vizsgálat idején csak négynék a belépési nyi­latkozata volt található, hatan hivatalosan tehát nem voltak tagjai a szövetkezetnek! Küldöttgyűlés A népi ellenőrök indítványá­ra a tanács műszaki osztálya, mint felügyeleti szerv, szintén vizsgálatot indított. Nem rész­letezzük megállapításainkat, csupán néhány dolgot emelünk ki. Általános tapasztalat, hogy az adminisztráció hiányos, Vendégjátékon Színművészek a pódiumon Megváltozott a kezdés A Születésnap című darabot mutatja be Vácott február 6-án, pénteken este 7 órakor, a kamaraszínház bérleti soro­zatban a szolnoki Szigligeti Színház szobaszínháza, amely­nek ez lesz az első idei ven­dégjátéka városunkban. Ugyancsak népszerű szín­művészt lát vendégül a műve­lődési központ másnap, feb­ruár 7-én, szombaton: Halász Judit és a Bojtorján együttes mutatja be műsorát. Megvál­tozott a plakátokon hirdetett kezdési időpont: nem délelőtt 10 órakor, hanem fél 12-kor lesz az előadás. jegyzőkönyvek értékelhetetle­nek, sok dokumentum eltűnt. Egy furcsa dolog: a VII. számú részközgyűlés 1978. január 25- én alakult meg, akkor har- mincketten fizettek be egyen­ként 4 ezer 200 forintot. Végül a 36 lakótól 134 ezer 400 fo­rint folyt be. Ezt az összeget azonban csak két esztendő múlva, 1980. február 11-én vé­telezték be a pénztárba! Ad­dig hol, kinél volt a pénz? A választ egy könyvszakértői vizsgálat, s talán az ezt követő bírósági per adhatja meg ... A deákvári szövetkezet tehát a mélyponton van. A legsür­gősebb teendő most az lenne, hogy a küldöttek, élve jogaik­kal, végre határozatot hozná­nak egy sor, a megoldást se­gítő kérdésben. A felügyelő bizottság például javasolja az igazgatóság két tagjának a fel­mentését is, helyettük viszont csak a küldöttgyűlés választ­hat meg bárkit is. Ha most a szövetkezet vezetése magára marad, félő. hogy a hajó szép lassan elsüllyed, vagy pedig olyan tartós lesz a válság, ami hosszú évekre meggátolhatja az előrelépést. Furucz Zoltán (Vége) Teiles kollekció Az idén lesz 150 éves a hol­lóházi porcelángyártás. Ebből az alkalomból állandó gyárt- mánytörtáneti kiállítást > ren­deznek. A tárlat lehetőséget ad a vásárlóknak a teljes kol lekció megismerésére, s ez megkönnyíti a választást. A kiállítóhelyiségek mellett tár­gyalótermet is berendeztek. Az edzett ifjúságért Versenyzési és mozgási le­hetőség, pontszerzés az edzett ifjúságért tömegsportmozga' lomban. Ez a célja a KISZ já­rási bizottsága, a sportfelügye­lőség, a kemencei községi ta nács és KISZ-szervezet által kezdeményezett újabb téli ver­senynek, amit február else­jén délelőtt 10 órakor a tö' rökmezei turistaház környé­kén tartanak. Nevezni a hely­színen lehet. A versenyszá­mok sí-szánkó lesiklás, öt ki­lométeres sífutás, és tréfás ve­télkedők lesznek. Az „edzett vagyok” kategóriában 10 kilo­méteres sífutásra kerül sor. Szigetelőanyagok A termékszerkezetet folya­matosan korszerűsítve különös figyelmet fordítanak az észak­magyarországi vegyiművekben a műgyantagyártás fejlesztésé­re. A sajóbábonyi gyárban két típus, a karbamid-formaldehid és a fenol-formaldehid mű­gyanták gyártását kezdik meg. Ezeket az anyagokat eddig külföldről szerezték be. A mű­gyanták közül az egyiket az építőipar szigetelési célra, a másikat pedig a járműipar használhatja fel fékbetétek gyártására. A tervek szerint az idén még csak néhány száz tonna, a következő években azonban már több ezer tonna karba- mid műgyantát gyártanak. Eh­hez nincs szükség költséges műszaki fejlesztésre, a már meglevő technológiai berende­zések átalakításával és azok­nak a jobb kihasználásával kezdenek a műgyantagyártás­hoz. A kitűnő szigetelőképességű s nem gyúlékony fenol-for­maldehid műgyanta nagyüze­mi gyártási módszerét a sajó­bábonyi üzem a Szovjetunió­ból vásárolta meg. A kísérleti gyártásuk az idén megkezdő­dik, és a tervek szerint 1983- ban már mintegy ötszázezer tonna műgyanta-szigetelőle­mezt készítenek. Napirenden a bérszabályozás Bizalmiak állásfoglalása Áttekinthetően, ellenőrizhetően A Dunamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vál­lalat szakszervezeti bizottsága fontos tanácskozásra hívta egybe a napokban a szakszer­vezeti bizalmi küldötteket, és a szakszervezeti bizottság tag­jait. Egyetlen kérdést vitattak meg: a vállalat bérezési sza­bályzatát. A tavalyi választások óta a Vízműveknél is kulcsfeladatot látnak el a bizalmiak. Testü­letük saját végrehajtó szerve­ként működteti az általa vá­lasztott szakszervezeti bizott­ságot. Amióta csökkent az átté­telek. a szervezeti lépcsők száma, azóta jobban ér­vényesül az üzemi és a szakszervezeti demokrácia. Az szb megvitatta koráb­ban a vállalat bérezési sza­bályzatát és elfogadásra java­solta a bizalmi küldötteknek. Gombás Ernő szervező titkár terjesztette elő a szakszerve­zeti bizottság állásfoglalását. A jövőben a bérezés jobban kötődne az elvégzett munká­Ügyintézés munkaidőben Hivatalos ügyeink intézése afféle szükséges rossz, amit olykor munkaidő alatt bonyo­lítunk le. Összetorlódnak a dolgaink, s ilyenkor kényel­metlen, hogy gyakran kell ko­pogtatni a főnök ajtaján. ír­ja alá a kilépő cédulát! A vá­ci OTP-fiókban naponta fél 8- tól délután fél 3-ig fogadják az ügyfeleket, s közben 13-tól 13.30-ig ebédszünetet tartanak. Kevés ez az idő, mondják töb­ben, s javasolják, hogy mun­kaidő után is legyen ügyfélfo­gadás. Endrődi Imre fiókvezető megértőén hallgatta végig a beszélgetéseinkről szóló tájé­koztatást, de egyelőre nem te­hetett ígéretet a kívánság tel­jesítésére. — Az OTP pénzin­tézet — mondotta —, s az or­szágban mindenütt egységes a munkaidő-beosztásunk. Az itt dolgozóknak nemcsak az ügy­felek kiszolgálásával kell fog­lalkozniuk ez alatt az idő alatt, hanem fel is kell dolgoz­niuk a napi adminisztrációt, le kell könyvelni a pénzfor­galmat. Annak ellenére tehát, hogy bármennyire is szüksé­gesnek tartanánk, egyelőre nem várható, hogy lesz mun­kaidő utáni ügyfélfogadás? — Nem ígérhetjük. Arra va­ló tekintettel azonban, hogy a munkaidővel való gazdálkodás fontos gazdasági érdek, min­den közintézményben keresik a lehetőséget a munka utáni ügyfélfogadás megszervezésé­nek. így tehát az Országos Ta­karékpénztár megyei irányítói körében is szóba került ez, foglalkoznak vele, de a beve­zetésére vonatkozóan eddig nincs döntés. Ez nem is ha­táskörünkbe tartozik. Egyéb­ként legfeljebb egy napról len­ne szó, amikor a gyárak, hi­vatalok dolgozóit munkaidő után is fogadhatná a takarék- pénztár. Addig is, amíg ennek Elsők lettek a váciak Az idén hatodszor nyerte meg a Lőwy Sándor Gépipári Szakközépiskola csapata a megyei sakkbajnokságot. A lányok versenyében a Váci Közgazdasági Szakközépiskola volt az első. így váci fiúk és lányok képviselik a megyét az országos döntőn. Képünk a Vácott rendezett versenyen készült. Magyar Zoltán felvétele­a feltételeit sikerül megterem­teni, a lakosság megértését kell kérnünk. Munkatársaink mindent megtesznek a gyors, pontos és kultúrált ügyfélszol­gálat érdekében. K. T. I. hoz, a munkában eltöltött idő­höz. Az új szabályzat kiala­kítását szükségessé tette az is, hogy a Vízműveknél 1981-ben új könyvelő automata beve­zetésével gépesítik a vállalati bérügyvitelt. A mi társadalmunkban is a gazdaságirányítás egyik alapvető feladata a vásárló­erő és az árualap közötti össz­hang fenntartása, a gazdasági élet zökkenőmentes fejlődé­sének a biztosítása. A Vízmű­vek is arra törekszik a haté­konyabb és célszerűbb gaz­dálkodásával, hogy a 414 mil­lió forint bruttó termelési ér­téket előállító dolgozók sze­mélyi jövedelmét tartósan nö­velni tudja. A bizalmi küldöt­tek is egyetértettek azzal, hogy az új, jó bérrendszer több, jobb és gazdaságo­sabb munkára ösztönöz­zön, s az eredményesség legyen azzal arányban. A jövőbén a szaktudás, a lelkiismeretes minőségi mun­kán alapuló bérezésnél egyben arra törekednek, hogy a kere­set kiszámítása egyszerű, át­tekinthető és ellenőrizhető le­gyen. Papp Rezső Jubilál az óvoda A Váci Kötöttárugyár óvo­dája megnyitásának 25. évfor­dulója alkalmából ünnepséget rendeznek a Madách Imre Művelődési Központ 34-es tér. mében. Klubok, hangversenyek Választékban nem lesz hiány Kihelyezett műsorokat rendeznek A Madách Imre Munkás és I és az üzemi közművelődési bi­Ifjúsági Művelődési Központ az eddig ismert művészeti cso­portokon, klubokon, szakkörö­kön és nyelvtanfolyamokon kí- vjil nyelvi óvodákat is szer­vez angol, francia, német sza­kon. Külön foglalkozást ter­veznek óvónőknek színérzékük és alkotókészségük fejlesztésé­re. Az iskolásoknak rendezik meg az úgynevezett „kismes­terségek” tanfolyamát, gyé­kény-,. kosárfonás, fazekasság, a már hagyományos nyári képzőművészeti tábor mel­lett. Tanfolyamot indítanak a diáklapok szerkesztőinek is. Az eddigi szokásos színházi, kamarai, hangversenybérletek mellett több üzemi rendez­vényre is sor kerül. A Ságvári Klub és a Földvári téri lakó­telep kihelyezett műsorai mel­lett a munkatársak rendszere­sen járják majd az üzemeket, meghatározott napokon ta­nácsadási ügyeletet tartanak zottságok vezetőinek is to­vábbképzést szerveznek. Két­havonta megjelenő módszerta­ni kiadványt jelentetnek meg, és segítik az üzemi kiadvá­nyok szerkesztését. Tovább folytatják az üzemi és isko­lai hangversenyek, kiállítások szervezését. A képzőművészeti kiállítá­son magnós tárlatvezetés is lesz. Tervezik a városban és a járásban lévő vállalatok ipar­cikk és üzemi termékbemuta­tóit, valamint egy környezet- védelmi kiállítás megnyitását, mely előreláthatóan éppen a DCM miatt országos érdeklő­dést vált ki. Űjabb természettudomá­nyos, gazdasági és egészség- ügyi ismeretterjesztő előadá­sokra kerül sor. Ismét meg­rendezik a Dunakanyar da­lostalálkozót, s készülnek Bartók Béla születése 100. évfordulójának méltó megün­neplésére. Akadtak ellenzői A gyógyszertár históriája Szorgalmasak a váci hely­történészek. A múzeum egye­sület vezetőségének első ülé­sén bejelentették, hogy elké­szült és kiadásra vár Sólyom Károly nyugalmazott tanár egyik munkája. A Váci Levél­tár is jelezte, hogy szeretne megjelentetni helyi vonatko­zású kiadványokat. Vásárhelyi József iskolaigazgató megírta Gábor József élettörténetét. Talán idén már nyomdába is kerül. Évek óta elkészült, s jó lektori véleményt kapott a Váci Lexikon. Mészáros Gyu­la feldolgozta a régi művelő­dési ház fél évszázados his­tóriáját. Folytathatnánk a sort, bizo­nyítva, hogy napjainkban is lenne elég, megfelelő kézirat a Váci Könyvek folytatására. Egészségügyi területen emlí­tésre méltó dr. Potiornyay Gyula helyi főorvos alapos munkája: a régi váci kórház és más rokonintézmények tör­ténete. Talán ehhez csatlako­zik legjobban a közelmúltban hallgatóság elé is került ta­nulmány: Patikaalapítás Vá­cott 1814-ben. Szerzője Palotai Ferenc fő­gyógyszerész, aki a Váci Püs­pöki Levéltár és a Pest me­gyei Levéltár anyagát tanul­mányozva, megírta az első váci világi patika hiteles tör­ténetét. Az első helyi gyógy­szertárat 1766-ban alapították, de az — bár monopol helyze­tet élvezett, — nem állt a feladata magaslatán. így már 1811-ben kelt jegyzőkönyvek tanúsítják, hogy a város pol­gárai sürgették egy világi pa­tika megnyitását. Akadtak ellenzői, viharos viták csaptak össze a világi patika gondolata miatt, ami­kor azonban 1814-ben a meg­nyitás feltételei valóra váltak, nem lehetett kitérni a jogos igény teljesítése elől. Palotai Ferenc érdekes tanulmánya ismerteti az ezzel kapcsolatos levelezések tartalmát, majd az 1814-ben történt engedély- kiadást. Fuchs József lett a megnyílt világi patika első patikán usa. Helye: a mai Március 15. tér 19. számú ház, utolsó tulajdonosa pedig Szigvári János gyógyszerész volt. P. R. ISSN 0133-2758 (VScl Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom