Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-04 / 2. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROS! KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM 1981. JANUÁR 4., VASÁRNAP A termelési rendszer előnyei Betakarítás egy menetben Energia megtakarítás is elérhető y' A termelési rendszereknek több fontos feladatuk van. Az első, hogy segítsék elő, szervezzék a taggazdaságaikban folyó növénytermesztést, állat- tenyésztést. Mégpedig olyan fokon kell ezt tenniük, hogy a terméseredmények évről évre fokozódjanak. Ezzel már lényegében áttértünk következő feladatunkra, a technológiák, a termelési eljárások fejlesztésére. Mindkét tennivalóra gondolva elmondható, hogy a feladatok egyúttal felelősséget is jelentenek, hiszen amit a rendszerek újat képesek adni, az mindig előremutató, megbízható eljárás kell legyen. Máskülönben, például a növénytermelésben — nem számítva az időjárás kedvezőtlen hatásával — az eredmények nem növekednének. Például a magborsó Mert hiszen minden arra mutat, hogy a jövőben is to- /ább kell s lehet fokozni a termésátlagokat. Tartalékok ebben még bőven vannak. De nemcsak a növekedés igényével kell számolnunk a jövőben: a minőségi munka egyik lényeges záloga, a vesztesegek csökkentése. Ha pedig ezen méginkább sikerül javítani, az azt is jelenti, hogy csökkennek a kiadások, a fajlagos költ. ségek, vagyis az egy tonna gabonára, zöldségre, húsra fordított forintok. A gödöllői búza-borsó termelési rendszer több mint ötven gazdaságot tömörít, Tekintélyes mennyiségű termény .terül ki csak a borsóágazatból. Ha tehát a fejlesztés révén sikerül csupán néhány százalékkal csökkenteni mondjuk a magborsó betakarításakor eddig előállott veszteségeket, az a rendszeren belül is, de az esetleges példaadás révén országosan is tetemes megtakarítást jelent. Nincs zsákolás Amint arról Puskás István, i GBBR borsóágazatának vezetője tájékoztatott, ők az idén :s megpróbálkoztak valami újjal. Kidolgozták és alkalmazták a magtermesztés egymene- tes betakarításának módszerét. Ösztönözte erre őket az is, hogy a magborsótermesztés költségeinek növekedését nem ellensúlyozta teljes mértékben a termésátlagok emelkedése. A borsó viszonylag rövid tenyészidejű. nagy a termelés kockázata, amit elsősorban az időjárás tesz ilyenné. Az általánosan alkalmazott kétmene- tes betakarításnak pedig nagy a vesztesége. Így aztán nem csoda, ha jelentősen csökkent a magborsó, ezen belül a vetőmagborsó vetésterülete az országban. Pedig ezt a fontos terményt a tőkés piacon is értékesíteni lehet. Mit is javasolnak a GBBR szakemberei ? Az egymenetes betakarítást, amely egyrészt azzal növeli a termésbiztonságot, hogy az esőzések idején könnyebb, biztonságosabb a gépek munkája, pontosabban szólva: eleve kiküszöbölik, hogy a termény sokáig a táblán maradjon. A magborsó rendrevágása ugyanis elmarad, a rakodás is gépesítetté válik, s megszűnik az előtisztítás közbeni zsákolás. Az egymenetes betakarítás edddig sem volt ismeretlen, mintegy harminc százalékát így takarították be a növénynek, de a GBBR-ben csak ott volt megvalósítható, ahol hibrid kukorica előállításával is foglalkoztak, vagy az úgynevezett padlószárítást tudták alkalmazni. Természetesen az egymenetes betakarításnak több fontos előfeltétele van, amelyet a GBBR szakemberei a technológia kidolgozásánál tekintetbe vettek. Az egyik legfontosabb a fajták megválasztása és a megfelelő fajta- összetétel. Ezen felül, mivel nem rendrevágjáik, hanem a gabonához hasonlóan aratják a növényt, a táblák talajának egyenletesnek, s gyommentesnek kell lennie a kombájnolás idején. Mennyi is tulajdonképpen a nyereség, a megtakarítás az új eljárással? A két menetes betakarításban a rendrevágás- kor és a rendről való cséplés- kor általában tizenöt-húsz százalék veszteség adódik, ami például húszmázsás hektáronkénti termés esetén két-két és fél mázsás szempergést okqg. A kár tehát hektáronként mintegy 1800—1900 forint. A gödöllői termelési rendszer szakembereinek tapasztalatai szerint a veszteséget öt százalék alá lehet csökkenteni, ugyanakkor a rendrevágás elhagyása miatt energiamegtakarítás is elérhető. Keskenyebb vágóasztal A magborsó aratására a szovjet és az NDK-beli arató- cséplő gépek alkalmasak, de az E—512 típus mellett szól, hogy cséplő és tisztító szerkezete jobban szabályozható a magborsóhoz, vágóasztala is keskenyebb. Hátrányt jelent, hogy a kombájn normál kivitelének vágóasztala merev, de ezt részben ellensúlyozni tudják száremelők felszerelésével. F. L A galgai körzet Tovább javítják az e"átást — A Galgavidóke Áfész 1975- ben alakult az aszódi, a túrái és a zsámboki szövetkezetek egyesülésével. A tervidőszak feladatait már közösen dolgoztuk ki — így kezdte a tájékoztatást Varga László, az áfész igazgatósági elnöke, amikor a tavalyi, illetve az ötödik ötéves terv eredményeiről, gondjairól kérdeztük. A jó gazda biztonságával és alapos ismeretek birtokában adott számot a tervek megvalósításáról. Főzési lehetőség — A lakossági ellátás, fejlődését az áruforgalom alakulásának számai mutatják. Kiskereskedelmünk az 1975- ös esztendőhöz viszonyítva 63 százalékkal növelte forgalmát. Jelentős sikerként értékeljük aZ élelmiszerforgalom felfutását. Gondosan szerveztük a húsellátást, rendszeres kapcsolatot tartottunk a különböző termelő üzemekkel. A ruházati ágazatban 30 százalékos, a vegyesipari cikknél 64 és fél százalékos volt a forgalomnövekedés. A vendéglátás fejlődése nem ilyen látványos, de azért nem kell szégyenkezniük. — Mi történt ezen a területen? — Ellátási körzetünkben majdnem minden községben megteremtettük a főzési lehetőséget, az előfizetéses étkeztetést, amivel vendéglőinkben termelőszövetkezetek, kö- zületek, üzemek dolgozói élnék. Üj szolgáltatások bevezetésével is próbálkozunk, igyekszünk megteremteni annak a feltételeit, hogy a fiatalok üzleteinkben kulturált környezetben sztórakozhassaA múltról a mának Szívügye Veresegyház Járásunknak talán egyetlen olyan települése sincs, amelyik ne dicsekedhetne egy, vagy több olyan szülöttével, aki munkássága révén országos névre tett szert. Ezek a büszkén emlegetett személyek elkerültek szülőhelyükről, legtöbbjük azonban nem szakadt el gyermekkora színhelyétől, rendszeresen hazajárnak, s ami a köz szempontjából ennél is fontosabb, erejükhöz és lehetőségeikhez mérten segítik falujukat egy-egy nehezebbnek ígérkező kérdés elintézésében, avagy más módon járulnak hozzá a felnevelő vidék hírének, nevének emeléséhez. Számosán akadnak olyanok is, akik, noha tehetségük, képességük megengedné, nem költöznek el, továbbra is itt élve szolgálják azokat, akikből vétettek, akiknek a közösségébe beleszülettek, akiket a legjobban ismernek. Ki-ki végzi a munkáját, de szabad idejükben szűkebb hazájuk, járásuk, falujuk gyarapításán fáradoznak. Szerencsés esetben a hivatás és a lakóhely szolgálata kiegészíti egymást, mint például Horváth Lajosnál, a Pest megyei Levéltár munkatársánál. Horváth Lajost legszívesebben írástudónak nevezném, abban a régi, egészen egyszerű értelemben véve a kifejezést, hogy valaki tud írni és olvasni. Horváth Lajos tud írni és olvasni. írástudása nyilvánvalóan verseiben fejeződik ki a legszebben, de megnyilatkozik minden prózai sorában. Egy idézet Veresegyház című művéből: A szülőföldemről írtam ezt a könyvet és még százezrek szülőföldjéről. Azo- kéról, akik ezen a tájon teremtettek emberi életet a múltban, ha kellett a fodrozódó homokon, a terjengő nádasok helyén és a vízjárta laposokon, mert a jó föld kevés erre. Többször is úgy hozta a történelem, hogy a természet vísszavehette az embertől a megművelt földet, az emberi élet jobb feltételeit, mert erősen megfogyatkozott a földművelő és aki megmaradt, annak sem volt mindnek bátorsága a békés munkához a háborús világban. Hadak útjában fekvő vidék volt ez mindig, tatár lovas, királyi kopjás, török janicsár, végvári vitéz, német zsoldos, rác martalóc, kuruc portyázó, Windischgrätz katonája és 48- as honvéd mind jobban szorongatta itt a másikat, az ország szíve táján. Tömör, tiszta, világos, egyszerű sorok. Figyelmesen olvasva őket, nemcsak Veresegyház jellegéről kaphatunk fontos adalékokat, hanem a szerző világlátásához is közelebb kerülhetünk. Előítéletek nélkül közeledik tárgyához, az eseményeket összetettségükben, összefüggéseikben szemléli, noha érződik, kiket szeret, kikhez áll közel. Látókörének tágasságára, realizmusára vall, hogy könyvét kiknek ajánlja: faluja tör- zsököseinek és beköltözöttjei- nek. No, de nem erről a könyvről akarunk szólni, még csak ürügyül sem ez szolgált, hogy Horváth Lajosról írjunk. Hanem az a múzeumi füzet, amely nemrég jelent meg, s A Galga-mente történetének írott forrásai 1526-ig címet viseli, s úgynevezett regesztá- kat tartalmaz. Vagyis a vidék történelmének megértéséhez, egy-egy falu krónikájának megírásához nélkülözhetetlen oklevelek kivonatát. S itt érkeztünk el Horváth Lajos felelősségtudatához. Amit persze külön nem kellene hangsúlyoznunk, hiszen, ha írástudót mondunk, felelősségtudatot állítunk. Nem is ezt akarjuk bizonygatni, hanem arra szeretnénk rámutatni, ahogyan szerzőnk a helytörténészekhez viszonyul. Ha nem tévedünk, ez a füzet elsősorban az ő érdekeikét szolgálja. Horváth Lajos szigorú ember. Szakmai értelemben. Hatalmas tudásának, tájékozottságának, ismereteinek, isme- réjeinknek erről a vidékről is vannak határai. Ezekhez érve mindig jelzi. Valahogy így: eddig tudjuk, ez feltevés, hipotézis, sejtésj a többi ma még homály. Tisztában van a falvakban élő és dolgozó amatőr kutatók korlátáival. Nem rejti véka alá véleményét, hogy bizonyos esetekben, bizonyos személyek túlzásaikkal ártanak az ügynek. De mivel realista és felelősségtudó, nem legyint, hanem igyekszik segíteni. Például a regesztagyűjteménnyel, hiszen ezekből merítve pontosabban és a valóságnak jobban megfelelő krónikákat írhatnak a hely- történészek. Első számú szívügye Horváth Lajosnak persze Veresegyház. Annak históriáját kutatja szenvedélyesen és kitartóan. Eredményesen. De ne hallgassuk el, hogy Horváth Lajos szerencsés ember is. Olyan közegben dolgozhat, amely megérti fáradozását, s olyan társakkal, akik támogatják törekvéseit. Kör Pál nak. Ezért is tulajdonítunk nagy jelentőséget a különféle rendezvényeknek. Szervezzük a falusi lakodalmakat, a névadókat és egyéb társas ösz- szejöveteleket. Zsámboki kisvendéglőnket idegenforgalmi rendezvényekre is alkalmassá tettük. Az átlagnál jobb — Ejtsünk szót a háztáji termetes és a felvásárlás eredményeiről. — Az egyesülés óta öt községben hoztunk létre önálló felvásárló-telepet, öt évvel ezelőtt két nyúltenyésztő, öt méhész, egy Zöldségtermesztő szakcsoportunk működött 390 taggal. Ma tizenöt szakcsoportunkban 775 kistermelő tevékenykedik. 1975- ben 750, 1980-ban már több mint kétezer termelővel kötöttünk felvásárlási szerződést. Öt év alatt 207 millió forintot fizettünk ki a kistermelőknek. — A gazdálkodás hatékonyságában hogyan tükröződnek ezek az eredmények? — Hatékonysági mutatóinknál 1975-höz viszonyítva visz- szaesés mutatkozik. Ennek elsődleges oka, hogy aZ új gazdasági szabályzók miatt a nyereség nem nőhetett a forgalommal arányosan. Igaz, ezek az eredmények a megyei átlagnál így is kedvezőbbek. — Híres az áfész arról, hogy a hálózatfejlesztést saját kivitelezésben oldja meg. Hasznos ez a tevékenység? — A hagyományos építkezésnél egy négyzetméternyi építés költsége 17—20 ezer forint. Mezőpaneles építkezésnél 12—14 ezer s a Forfa- rendszerűnél 4—5 ezer forintra csökken ez az összeg. Hogy mennyire hasznos volt a mi építkezési rendszerünk, annak bizonyítékául álljon itt két adat: az ötödik ötéves tervben üzleteink alapterülete több mint 3 ezer, felvásárlási telepeink alapterülete több mint ezer négyzetméterrel bővült. Biztos megélhetés — Hogyan alakultja dolgozók bére? — 1975-ben 2 ezer 427 forint volt az! átlagkereset, most 3 ezer 139. > — Terveik? — Maradt a cél: javítani a körzet lakosságának ellátását, elősegíteni a háztáji gazdaságok termelését, s ezzel együtt még szervezettebbé tenni a felvásárlást, úgy, hogy közben alkalmazkodjunk a megváltozott feltételekhez és javítsuk hatékonyságunkat. Tovább kell javítanunk dolgozóink szociális helyzetét, , s biztos megélhetést adni- nekik. A széles aktívahálózat, a társadalmi munkások segítsége is megkönnyíti a dolgukat, s remélhetőleg öt év múlv^ sem kell szégyenkezniük tevékenységük miatt. F. M. Hoppon maradt olvasók A mi körzetünk, a gödöllői Padi László köz nem tartozik a szerencsések közé»- különösen ami a postai kézbesítést illeti. Nem egy vasárnap múlt el úgy, hogy az előfizetett lapokat nem kézbesítették ki. Akadt azonban más meglepetés is a múlt évben, amikor a nyugdíjasok hiába várták járandóságukat. A szokásostól eltérően nem a jelzett napon érkezett meg a postás. Érdeklődésünkre közölték, hogy a körzetet átsorolták, elsőnaposokból negyednaposok lettünk. Ha nem is örömmel, de belenyugodtunk. Furcsán köszöntött be az új esztendő is. Akik az ünnepekre a megszokottnál is alaposabban szerették volna végigolvasni kedvenc lapjaikat — csalódtak. Elmaradtak a napilapok, de még 3-án reggel sem kaptuk meg őket. Cs. J. Fő- és vigaszdijak Húzással kezdődött Az új esztendő második napján zsúfolásig megtelt a városi totó-lottó kirendeltség, ahol nyilvánosan tombolasorsolást tartottak. Minden fogadó, aki decemberben öt totóvagy lottószelvényt vásárolt, illetve előfizetéses szelvényt, valamint kollektív totójátékra fizetett be, tombolajegyet kapott. A hivatalos köszöntők és a sorsolási bizottság megalakulása után egy diák húzta ki a nyertes sorsjegyeket. A tíz fődíj között háztartási mixergép, zsebrádió, mini grillsütő, vasaló, 20—20 lottó-, illetve 10—10 totószelvény talált gazdára. A vigasz- díjasok pezsgőspoharat, pénztárcát és fém pohártálcát nyertek. Városi moziműsor Kaliforniai lakosztály. Színes amerikai filmvígjáték. Előadáskezdés: 4, 6, 8 órakor. Vasárnapi jegyzet Fénykép ' Csodálatos dolog a fényképezés. Közhely, hogy emléket állít a múltnak, s ha nem retusáljuk, hű ábrázolata a valóságnak — legalábbis a felszínének —-, hogy megragadja s egyben megállítja a múlékony pillanatot. Am ezeknél az aranyigazságoknál alighanem sokkal több, amiről egyik, filozofálgatásra hajlamos ismerősöm mondta egyszer keseregve: az emberiség egy-két nap vagy év alatt napirendre tér olyan megismételhetetlen produkciói felett, mint a fényképezés, a hangrögzítés, a repülés. Pedig mindegyik egy-egy minőségi ugrás a természethez s így az önmagunkhoz való viszonyunkban is. Jobban, mélyebben kellene gondolkodnunk felőlük. Mostanában, hogy történt pontosan, nem is tudom, többször nézegetek magamban is, társaságban is fényképeket. Például gyermekkori s azóta is legkedvesebb barátom jól sikerűit portréját. Mostanság kevesebbet találkozhatunk s a sűrű levelezés is csak töredékesen pótolhatja a személyes közlekedést'. S nem mintha a fénykép szobáidba varázsolhatná, de a szántszándékkal hetek óta elöl hagyott, felnagyított, élettelen pozitívről egyre élőbb tekintettel néz rám vissza az íróasztal lapjáról. S milyen furcsa: olyan új vonásokat fedezek fel az ezerszer látott arcon, amiket az életben észre sem vettem, hiszen fontosabbak voltak a gesztusai, a hangja, s egyébként is joggal hihettem, ismerem eléggé e tekintetben is. S most alig győzöm kivárni, hogy újra találkozhassunk. Mint ahogy sosem találkozhatunk önmagunk fiatalabb képmásával, csakis á fényképen, a filmszalagon. Most, hogy új taggal gyarapodott családunk, előkapartuk a régi fényképeket a fiók mélyéről, sikerült néhány elfeledett, talán nem is látott muzeális darabot is kölcsönbe venni a rokonságtól. S hol a csodálkozástól, hol meg a nevetéstől nem jutottunk szóhoz: ezek lettünk volna? Ez a kis kopasz, pufók, ez a lányosán hosszú hajú? Vagy ez itt a báránykás őszinteséggel? Szinte hihetetlen. Pedig az optika akkor sem csalt s az egykor divatos retusőr sem változtathatta el teljesen a fizimiskánkat. A fénykép persze önmagában édeskevés ahhoz, hogy megtudjuk, vajon kik voltunk igazán, belülről? Hogyan gondolkodtunk, miként vélekedtünk. Mert bármily nehezen fogadjuk el, igaz: ahogy a régi fényképeken alig-alig is merjük fel magunkat, ugyanúgy elcsodálkoznánk, ha egykori gondolatainkkal, érzéseinkkel szembe sülnénk. Hiszünk azonosságunkban, önmagunkhoz, társainkhoz fűződő többé-ke- vésbé állandó viszonyainkban, s csak néha-néha jutunk el önvizsgálatunk szigorúbb tükröt tartó fotográfiáihoz. S lehet-e egy egész városnak ilyesfajta önismerete, önemlékezete? A minap ezen töprengtem, amikor a várossá válás tizenötödik évfordulójának alkalmából régi utcarészleteket ábrázoló gödöllői fényképek kerültek a kezembe. Nekem, aki nem vagyok született gödöllői, s ma is csak felig- meddig honos, úgy veit új egyik-másik panoráma, hogy joggal hihettem volna: ma' is így fest. Pedig hol van az már! Hiszen egy harmadikon-negyedi- ken felfedezem: jé, ezt itt tavalyelőtt bontották le, ennek meg még áll a hátsó fala, de ki ismerne rá? Mester legyen a lélekbú- várkodásban az, aki a fényképek nézegetése közben támadt érzelmeket akarja megregulázni. Legyen akár egyéni, akár kollektív emlékekről, élményekről szó. Gáti Zoltán ISSN 0133-1951 (Görjöllöl Hírlap)
