Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-27 / 22. szám
rtsT m ccm 1981. JANUAR 27., KEDD ap Idei leendők > Tovább gyarapodik a város Az idei esztendő egyben az újabb ötéves terv első, induló esztendeje. Új feladatok, új erőfeszítések várnak Százhalombatta vállalatainak, üzemeinek dolgozóira ugyanúgy, mint a várost építő munkások százaira. S tegyük hozzá: a feladatok nagyon is sokrétűek; a termékszerkezetek korszerűsítésétől kezdve, a gazdaságos üzemeltetésen, az exportképes termékek növelésén át a munkahelyi demokrácia javításáig, illetve lakások, 'óvodák építéséig számtalan teendő akad. Ezeket határozta meg, s foglalta össze a városi pártbizottság legutóbbi ülésén, megjelölve a gazdasági egységek párt- szervezeteinek, kommunistáinak idei legfontosabb feladatait is. Növekszik az export Százhalombatta ipari üzemeinél a termelésben — általában az elmúlt évi tendenciák folytatódnak. így például a Dunai Kőolajipari Vállalatnál tovább csökken a feldolgozandó olaj mennyisége, ez azonban azt jelenti, hogy az értékesebb termékekből többet állítanak elő. A cél itt egyértelmű, a termékszerkezet változtatásával növelni az exportot. Várhatóan 4,3 millió forint értékű lesz a vállalat kivitele. Ugyancsak a DKV idei feladata a katalitikus krakküzem építésének megkezdése, ezen belül pedig a kivitelezésen dolgozók szociális és egyéb körülményeinek megteremtése. A Dunamenti Hőerőmű Vállalatnál viszont tovább csökken az igénybe vehető teljesítmény kihasználása — várhatóan 48,7 százalékra. Ugyanakkor nagyon fontos szempont, hogy az ipari, mezőgazdasági és kommunális hőtgé- nyeket az erőmű maradéktalanul ki tudja elégíteni, A megszakításos csúcsüzemeléshez egyébként' még az idén bekapcsolnak két nagyteljesítményű blokkot. A temperáltvizű halszaporító gazdaságban a halivadék-te- nyésztés nem növekszik, ezért szükségessé válik új ipari, kiegészítő tevékenység bevezetése. Ugyancsak idei feladatuk, hogy megkeressék a termelési és szellemi export növelésének lehetőségeit. A szénhidrogénipari kutatófejlesztő intézet — mely az idén kezdi második esztendejét — jelentősen hozzájárulhat a kőolajipar fejlesztéséhez, ám ennek feltétele: az intézeti kutatások eredményes javulása. Mindezeknek a célkitűzéseknek, pontosabban: feladatoknak a megvalósításához elsősorban és mindenütt minőségi munkára van szükség. És természetesen ésszerű munkaerő-gazdálkodásra is. Néhány vállalatnál — így -például a DKV-nál — összhangban az induló beruházásaival létszám- növelést terveznek. Aligha alaptalan a figyelmeztetés: a korábbinál nagyobb figyelmet kell szentelni a fiatal, pályakezdő dolgozókra, tekintve, hogy a nagyüzemekben kedvezőtlenül magas a kilépő fiatalok száma. Új közmű Az említett üzemek, vállalatok mellett igen sok feladat vár a városépítésben tevékenykedő cégekre is. Százhalombattán ebben az esztendőben 230 lakást kellene megépíteni, melyből 88 állami, 150 pedig munkáslakás lenne. Ugyancsak az idén kell megkezdeni a sokak által várt és 150 gyermek befogadására alkalmas óvoda építését. De ott van még a főtér kiépítésének folytatása, a művelődési központtal együtt, amit 1982-re csak akkor tudnak a kivitelezők átadni, ha a munkálatokat jól ütemezik, illetve az erőket célszerűen koncentrálják. A szennyvíztisztító telep munkái áthúzódtak tavalyról. Ennek végeztével, de még az első félévben a telepet mindenképpen üzembe kell helyezni. És ha már a közművesítés halaszthatatlan feladatainál tartunk: az új lakások új csatornákat és új utakat is követelnek, az új lakónegyedek új parkok megépítését teszik szükségessé. A városfenntartás egyre komolyabb feladatokat ró a tanács kommunális és költségvetési üzemére, így elő kell készíteni immár, hogy az üzemből vállalat szerveződjék. Ugyancsak az előkészítés az idei esztendő soros teendője az iskolahálózat bővítésénél is. Bár az új 12 tantermes általános iskola építése majd csak 1982-ben kezdődik el, a terveket és az úgynevezett elő- közmüvesítést már az idén el kell kezdeni. Ugyanez a helyzet a város majdani első szak- középiskolájával is. Társadalmi összefogás Végezetül még egy — ezúttal társadalmi — feladatról ejtsünk szót. Régi vágya Százhalombatta lakosságának, hogy strand is legyen- A városi tanács többletbevételeiből, illetve a vállalatok hozzájárulásából valamennyi tőke összegyűlhet az építéshez, ám igen komoly társadalmi összefogásra, s annak összpontosítására van szükség, hogy az álomból valóság lehessen. De lehet. A városi KISZ-bizottság — mely védnökséget vállalt e munkálatok fölött — bizonyára egy emberként mozgósítani tudja majd a városlakó fiatalokat. Mit, hol, mikor? Rendezvények. Január 27-én, este fél 8 órai kezdettel kerül sor a Spektrum klub soron következő rendezvényére az információs központban. Ez alkalommal Gárdos Miklós tart előadást Mi újság címmel. Január 30-án a 2-es számú iskola tornatermében a moszkvai olimpia tornászaival találkozhatnak az érdeklődők. ★ Színház. Két alkalommal szerveznek csoportos színház- látogatást ezen a héten; január 27-én a Thália Színházban a Mester- és Margarita, január 28-án pedig a Játékszínben a Meierék című darabot tekinthetik meg a színház- barátok. Az autóbuszok a Százhalom étterem elől este háromnegyed 6-kor indulnak., Iskolamozi. Január 27-én és 28-án a Barátság Művelődési Ház a kisdiákok számára moziműsort szervez. A Vadhaty- tyúk című filmet vetítik le mindkét alkalommal; 27-én az 1-es számú általános iskola tanulóit délután negyed 2-kor, a 2-es számú iskola diákjait pedig másnap, délután fél há| romkor autóbusszal viszik el a vetítés színhelyére. ★ Mozi. A Dunamenti Művelődési Ház műsora: Január 28-án: A félelem bére — francia film; február 1-én: Huckleberry Finn és a. csirkefogók — szovjet film; február 2-án: Veszélyes játékok — NDK—magyar ifjúsági film. Nyolcpercenként egy kocsi SZÁZHAUDMBATTAI map A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Kilencből hat lett Változások a tanácsnál Akik ritkán keresik fel a városi tanácsházát ügyes-bajos dolgaikkal, többnyire építési osztálynak titulálják a műszaki osztályt, oktatásinak a művelődésit, ami végső soron nem baj, legfeljebb pontatlan, régimódi a kifejezés. Persze, a változások olykor gyorsabban következnek be, semhogy a közvélemény figyelemmel, s naprakészen tudná követni; így aztán előfordulhat, hogy az új elnevezést meg sem tanulja a városlakó, máris újabbat raknak elébe, módosításként. így volt ez az egykori iparikereskedelmi osztállyal; nem is túl rég átkeresztelték termelés-ellátás felügyeleti osztállyá, s most a közelmúltban megint újabb kifejezés megtanulására kénytelen a városlakó. Ugyanez a helyzet a munkaügyi kérdéseket és problémákat intéző szakigazgatási szervvel; korábban a tervosztály részeként funkcionált, most pedig az általános igazgatási osztályhoz tartozik. A változtatások oka többnyire az ésszerűsítés. Százhalombattán például korábban kilenc úgynevezett szakigazgatási szerv működött a tanácsházán, ez év januárjától azonban hatra csökkent az osztályok száma. Magyarán: összevonások történtek, s ezzel a korábbi széttagoltság némileg mérséklődött. — Elsősorban praktikus szempontok tették indokolttá ezt a változtatást — tájékoztat dr. Lucái Zsuzsanna, a városi tanács titkárságának csoportvezetője. — Végül is az államigazgatási munka egyszerűsítéséről van szó, s mindenekelőtt munkánk hatékonyságának növeléséről. — Milyen összevonások történtek ? — A korábbi művelődésügyi osztályt ezentúl művelődési, testnevelési és sportosztálynak nevezzük: vagyis a különálló sportfelügyelőség megszűnt. A pénzügyi osztályt összevontuk a tervosztállyal, a termelés- ellátás felügyeleti osztály pedig átkerült az általános igazgatási osztályhoz. Ez utóbbi az, melynek tevékenysége leginkább érinti a lakosságot; vagyis kereskedelmi, iparügyi, szabálysértési, ' lakásügyi, munkaügyi, gyámhatósági, anyakönyvi s egyéb igazgatási ügyekben az állampolgárok rendelkezésére áll. Ennek az osztálynak része az úgynevezett ügyfélszolgálati iroda is, ahol a hatósági igazolványok kiadásától a különböző bejelentések felvételén át a lakásváltoztatás, lakcímbejelentésig számtalan adminisztrációs ügyet lebonyolítanak. Az ügyfélszolgálati irodát a volt titkársági irodában rendeztük be, s hétköznapokon reggel 8-tól délután fél 5-ig itt fogadjuk az ügyfeleket. Tollhegyen Hajdan kisbíró volt, most feliratok vannak. Hajdan élő — s hangos szóval tették közhírré a közhírré teendőket, most cédulák, plakátok és stencilezett felhívások adják tudtul, mikor és hol lesz nyúlfelvá- sárlás, eboltás, vagy tüdő- szűrés. Bizonyára így korszerűbb. Ki,szen a szó elrö- pül, de az írás megmarad. Ha megmarad. Mert hát olykor fújja a szél, mossa nz cső, s tépdesi, aki tép- desni akarja. A feliratokat. Melyeket — legalábbis Százhalombattán —, a főtéri ABC-áruház bejáratára rajszögeznek fel. Ugyanoda, ahová a lakosság is kitűzi hirdetéseit; angol korrepe tálástól kezdve az eladó babakocsiig, s kiadó szobáig, kisebb-nagyobb dolgokat. Ennek a korszerű kom munikációnak egyesek persze nem lelik esztétikai értékét. Mondván, rendetlen, összevissza, csúnya, s főként városképi szempontból kifogásolható. Igaz. Mennyivel más — az ugyancsak itt látható, s keretbe foglalt —, hirdetőkirakat, melyben a szolgáltató kisiparosok név- és címjegyzéket tették közzé. Csinos egyentáblákon szép rendben sorjáznak a címek, eső nem veri, szél nem fújja, illetéktelen kezek nem tépdesik. Csupán csak a kirakatüvegét törik be. Hátha még helyre is hoznák — mondjuk beüvegeznék —, újra a kirakatot. Persze ez alighanem reménytelen. Hiszen az itt található táblák egyikén sincs üveges kisiparos feltüntetve. Tornaszobák — mindenkinek Ki lesz a legjobb? Évet zártak s új esztendőt kezdtek a tömegsportmozgalomban is Százhalombattán. Az idei elképzelések és tervek Nők a közéletben Emberek költ szeretek lenni A Dunai Kőolajipari Vállalat évről évre egyre több kőolajipari terméket állít elő, melynek jelentős része tartálykocsikban hagyja el a vállalat területéL A korábbi vasúti töltő- állomás már nem bírta kapacitással ezt a megnövekedett forgalmat, ezért, még a múlt esztendő végén átadtak egy újabb s modernebb vasúti töltőberendezést, a Claudius Petcrst. Az új berendezés az idén már üzemel, teljesítménye jelentősen meghaladja a régebbit. Egy tartálykocsit 8 perc,alatt tölt meg úgynevezett fehéráruval, vagyis különböző oktánszámú benzinekkel, s aromás termékekkel. Képünkön a régi és az új vasúti töltőberendezés látható. Közvetlen, készséges, udvarias — ezek az első benyomásaim Háder Erzsébetről, amikor beszélgetni kezdünk a DKV telefonközpontjában. Aztán a beszélgetés során —miközben ő fiatal életéről, céljairól, hétköznapi cselekedeteiről vall — még sok minden kiderül róla; az, hogy tevékeny, hogy vidám, hogy kiegyensúlyozott, és hogy ízig- vérig társasági, pontosabban közösségi lény. Talán ez utóbbi tulajdonsága szabta meg sorsát is, mindennapjainak ritmusát, sajátos magatartás- formáját. ömaga így fogalmaz: „Szeretem, ha sokad- magunk vagyunk, és gyűlölöm az egyedüllétet”. Jolly Joker Adonyban született 1951- ben, s 17 éves volt, amikor a Dunai Kőolajipari Vállalathoz került. — Három évig a laborban dolgoztam, aztán amikor a Gáz- és Olajszállító Vállalat átvette az itteni telefonközpont irányítását, kerültem én is a jelenlegi munkakörömbe. ,, — Mint telefonközpontkezelő? — Igen, de időközben levizsgáztam a telexkezelésből, majd esti tagozaton gimnáziumban tanultam, s az érettségi után irodai munkát kaptam. Jelenleg afféle Jolly Joker vagyok, mikor, hol van szükség rám, ott helyettesítek, telexnél, telefonközpontnál, vagy az irodában. — Miközben KISZ-titkári teendőit is ellátja. — Tavaly választottak meg az itteni alapszervezet titkárává, maga az alapszervezet is csak két esztendeié létezik. Huszonketten vagyunk, igen jó társaság, azt hiszem, nemcsak a szervezet, s a mozgalmi élet köt össze bennünket, hanem a barátság is. Nem mqndom, az összejövetelek egy kissé körülményesek, hiszen a tagság a kápolnásnyéki, a szőnyi, a budafoki és a százhalombattai hírközlési csoportnál dolgozik, de mindig úgy igyekeztünk megszervezni programjainkat, hogy az összejöveteleknek ne legyenek akadályai. S mivel szinte mindenki családos, hát gyakorta szervezünk olyan programot, kirándulást és sport- rendezvényt, melyen a tagok családostul részt vehetnek. — Szívesen szervez? — Szeretem a társaságot, szeretem az embereket, szeretek köztük lenni, szívesen segítek bárkinek, örülök, ha hozzám fordulnak, ha megkérnek valamire... Kimozdulni hazulról — Honnan ez a készség, vagy hajlam? — Otthonról hoztam, otthon láttam. Édesapám Szabadegyházán volt párttitkár, nevelőapám is rendkívüli közéleti ember, párttag, tanácstag, aktívan részt vett a népfrontmozgalomban, kormánykitüntetéssel me it nyugdíjba, öten voltunk gyerekek, de sokszor maradtunk otthon egyedül, mert anyu, apu éppen taggyűlésre ment el, vagy a tsz-t szervezték s ilyenkor gyakran csak késő esténként jöttek haza. Nagyon tisztelem és szeretem őket. s azt hiszem, az ő példájukat követem akarva-áka- ratlanul. — Battai lett-e? — Egy éve jutottam lakáshoz itt, de 17 éves korom óta rendszeresen átjártam dolgozni... tehát már régóta Vattainak érzem magam. De Adony ászért Adony marad, a szülőfalum, a Duna-parttal, a szigettel... — Mit szeret s mivel elégedetlen ebben a városban? — Nem tetszik például, hogy folyvást panaszkodnak ez nincs, az nincs, semmi sincs. Nem igaz. Aki alkarja, meg is találja a lehetőségeket, de akkor szakítani kell azzal a kényelmes életformával, hogy munkaidő s bevásárlás után megfőzzük a nagy vacsorát, jól belakunk, aztán jöhet a tv orrvérzésig. Föl kell öltözni, el kell menni, kimozdulni otthonról ... tele van a város plakátokkal különböző rendezvények, klubprogramok ... csak az akarat, s főként az érdeklődés hiányzik. Ami pedig tetszik: maga a város, ahogy évről évre fejlődik, gyarapodik, szinte a szemem láttára. És persze, mint említettem, szeretem az itt élő embereket, nagyon sok ismerősöm, barátom van, köztük érzem jól magamat. A kamarakórusban — Szabad Idejét mivel tölti? — Alapító tagja vagyok a Liszt Ferenc kamarakórusnak, ez hetente kétszer délutáni, esti elfoglaltságot jelent. Szép sikereink voltak, bejártuk az országot, szerepeltünk külföldön is, Ausztriában. Hollandiában. NSZK- ban, több rádiófelvételünk volt, nemrég a vegyeskórus- kategóriában a fesztiválminősítést nyertük el. És hát szenvedélyes pádiózó vagyok, otthon, a házimunka, vagy vasalás közben is hallgatom a műsort. Olvasok, színházba járok és természetesen tanulok, most éppen a Marxizmus—Le- minizmus Esti Egyetem általános tagozatán. között néhány érdekes újdonság is szerepel. Régi vágya volt a városlakóknak, hogy a téli hónapokban, vagy amikor az időjárás nem teszi lehetővé a szabadtéri sportolást, alkalom nyíljon belső — tornatermi — testedzésre, mozgásra is. Ezért — a közelmúltban — a városi tanács művelődési, test- nevelési és sportosztálya úgynevezett tornaszobák létrehozását határozta el. Több szintes lakóépületek földszinti helyiségeit rendeznék be e céllal; mindegyikben lenne két- három bordásfal, egy-egy szobakerékpár és evezőpad, s néhány apróbb sporteszköz. A tornaszobákat a környék lakói használhatnák, többnyire a délutáni órákban. A kulcsot bárki elkérheti a terem kinevezett gondnokától. De vajon hol alakítanák ki ezeket az edzőtermeket? Rokonál György sportfelügyelő tájékoztatása szerint a lakóbizottságok vezetőire bízzák a döntést; ahol a legnagyobb az igény, s ahol a legkedvezőbbek a feltételek. Ugyancsak az idei elképzelések közt szerepel a tanfolyam- szervezés is. Túravezetőket, illetve labdarúgó-játékvezetőket képeznek ki, a jelentkezési határidő január 31. — Ugyancsak január 31-i határidővel — tájékoztat Rokonál György — meghirdettük a város legjobb sportolója címet. Messzemenően figyelembe véve a lakosság javaslatát, melyet írásban kérünk osztályunkra beküldeni, februárban döntünk: kik érdemesülnek ezekre a megtisztelő címekre. Három díjat osztunk ki: egyérii sportágban férfi és női sportolót, csapatban pedig, a legjobb sportegyüttest díjazzuk. Az oldalt írta: Tamási István Fotó: Bozsán Péter