Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-25 / 21. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP 1981. JANUÄR 25., VASÁRNAP Olvas-c az agrárértelmiség ? Könyvespolcok néma tanúi Az agrárértelmiség a főidényben több mint napi 11 órát, a holtidényben pedig legalább 9 órát dolgozik. Lényegében valamennyien ingáznak, mivel a nagygazdaságok működési területe több községre terjed ki. A szellemi műveltségnek nincs különösebb egzisztenciális szerepe, munkahelyükön nem várják el tőlük a magasabb kultúrában való jártasságot. Arra a kérdésre, hogy olvasnak-e szépirodalmat, közvéleményünk egyértelműen nemmel válaszol. (A közölt adatok a gödöllői járásra vonatkoznak, de a szociológiai felmérés számai némi hibaszázalékkal országosan is érvényesek.) romban — mondja G. P. a t-i tsz brigádvezetője. .Az erőteljes, izmos alkatú magas férfi, felnőttként végezte el a mezőgazdasági technikumot. Valamikor főagronómusként tevékenykedett, az egyesülések után került alacsonyabb beosztásba. Puritán ember volt egész életében: kerékpárnál rangosabb közlekedési eszköze sosem volt és csak nagyon nehezen fogadta el azt az álláspontot, hogy nyáron ne mezítláb járjon ki a határba. -• Nincs visszajelzés Valamennyien ismerjük az eszményi szocialista agrármérnök típusát. Az újságok publicisztikai írásai, a bíráló észrevételek ellenére is egy ideális állapot körvonalazására tö- reikszenek. A valóságban yiszont létezik egy másik agrárértelmiségi réteg. ' K. J. mezőgazdasági mérnök, aki szarvasmarha-tenyésztési ágazatve- zertő a b-i tsz-ben, rosszkedvűen nyit ajtót. Látszik rajta nem szívesen fogad vendéget a szoba-konyhás rozoga parasztházban. (Kérte, nevét ne írjuk ki, a falu szájára venné, és munkahelyén sem vennék jó néven nyilatkozatát.) — Ilyen lakáskörülmények között semmi kedvem az olvasásihoz. A két apró gyereket, s a csintalanságot sem lehet kikapcsolna. — Miért nem épít? — Nem tudunk megegyezni a feleségeimmel, itt vagy az én szülőfalumban húzzuk-e föl a házat. — Mit olvasott utoljára? __ _ , .7 , Az tán szó esik Irwin Shaw Orosz- lánkölykök című regényéről, amit K. J. egy évtizeddel ezelőtt forgatott. A vitrinben alig néhány kötet árválkodik, s ha igaz, a többi dobozokba rakva vesztegel. — Barátok? — Ide? — tekintett széjjel lemondóan az alig 40 éves agrármérnök. Megértem. — Mi marad akkor? — A tv-ben egy-egy film és a munka. — Járat szaklapot? — Nem. A tsz-ben szoktam olvasgatni. — Említene néhányat? — Magyar Mezőgazdaság, közlönyök, ... — Elég szegényes választék. — Az. — Jól érzi magát a jelenlegi munkakörében ? — Gondolhatja. Az ágazatnak nincs hosszú távú jövője a tsz-ben, s .ha felszámolják a szarvasmarhatenyésztést, talán nem is lesz rám szüksége a közös gazdaságnak. Íme tehát az agrármérnök, aki rossz lakáskörülményei miatt, szakmai perspektíva hiányában lemondott az olvasásról. Természetesen az is meglehet, okleveles szakemberünk sohasem volt nagy barátja az irodalomnak. A falu könyvtárosa, hiába szólítja meg az utcán, hiába ajánl könyvet neki. Nincs visszajelzés. Van kivel megbeszélni A körülmények hatalmáról beszéltünk, amiből egyenesen következne, hogy egy tehenész, aki hajnali 3-kor kel, és nehéz fizikai munkát végez, tisztes távolságra tartsa magát a művelődés e formájától. Nagy István, a toki Egyetértés Tsz állatgondozója azonban ellenpéldával szolgál. Ezerkötetes magánkönyvtára van, igényesen válogat, érdeklődése sokirányú. A 24 tehén etetése, fejőse, tisztántartása után jut ideje olvasásra. Kedvencei között vannak a szovjet-orosz írók. Könyvespolcán egymás mellett találjuk Eötvös József: A falu jegyzője, Alekszej Tolsztoj: Golgota című műveit. Munkatársával a 23 éves Németh Gáborral is megkedveltette az olvasást. Azóta van kivel megbeszélnie az irodalmi élményeket... A hagyományos parasztközösség gyermekvilágában a presztízshierarchia élén a legerősebb fiú állt, az aki a legtöbb madárfészket szedte ki, aki a legjobb verekedő volt. El- vontabb kategóriákat alkalmazva a használati . érték elve uralkodott. Szerepet kapott a magáért való is: elismerték az értelmét, az okosságot vagy éppen a szép énekhangot. A mai iskolában az a gyerek számít menőnek — lehet szeplős, dagadó —, akinek szülei Sanyo-magnót vesznek és engedélyt adnak a szuper készülék mutogatására. Az értékrendben történt földcsuszamlást balgaság tagadni. — Nem szeretem, a népszerűséget, de szívesen beszélek a nevem említése nélkül arról, milyen volt a viszonyom a könyveikhez serdülőkoRámcnt a keresete — Sokan olvastak itt a faluban a két háború között. G. Franci bácsiék- nál az első világháború alatt örömmel fedezték fel az orosz hadifoglyok Tolsztoj képét a falon.— egy nagy író volt —, mondták oktatva. — G. P. kapásból sorol vagy .egy tucat nevet. akiknek kezében gyakrabban megfordul a könyv. — Olvasott P. Feri, M. Istók, K. János, M. Imire és még sokan a faluban. — Honnan szerezték be a könyveket? — V. László, aki egy ideig T-én élt, és később Pestre költözött, mozgalmi ember volt, rendszeresen ellátott minket olvasmányokkal. Szinte az egész keresetét erre költötte. Neki köszönhettem, hogy 16 éves koromban tanulmányozhattam a Kommunista Kiáltványt, a Rákosi per anyagát és a Szociáldemokrácia és a kereszténység című könyvet. Mi késztette az akkoriakat az önművelésre? Sokféle magyarázata van ennek. Résziben belső igényből fakadt,, s talán az is ösztönzött bennünket, hogy mi, parasztgyerekek, különbek akartunk lenni a helyi iparosoknál. Megtanultam hegedülni, citeráznd. Sakkozni a libalegelőn is lehetett. Érdekelt minden, aminek köze volt az emberekhez. Így vélekedik G. P. és nem ad felmentést az igénytelenségre hiábá. Am az íeásunk első részében szereplő agrármérnöktől, majd egy generáció választja el őt, és egy letűnt társadalom életélményei. Igazságtalanok lennénk, ha K. J. esetében figyelmen kívül hagynánk szociális körülményeit, azt a mikrovilágot, ami körülveszi (bár valaha petróleumlámpa mellett egyetlen szűk, hideg konyhában is sokan művelték magukat). Tegyük fel ugyanezeket a kérdéseket egy nálánál szerencsésebb sorsú kollégájának, Pihl Jánosnak, a pilisvörösvári Magyar— Bolgár Barátság Tsz főállattenyésztőjének. Lakása komfortos, minden kényelemmel ellátott, ő maga amolyan első vonalbeli vezető. Főnökei elismerik munkáját, sikereit. — Mit csinál legszívesebben és leggyakrabban szabad idejében? — Olvasok, tv-t nézek. — Az előbbit, milyen gyakorisággal? — Mindig a munkától függ. Ha nagy a hajtás, bizony megesik, hogy egy hétig se nyúlok könyvhöz. A foglalkozásom egyébként sem kényeztet el sok üres órával. Éjjel baromfiszállítások, hajnali ellenőrzések nehezítik a szabad idő okos kihasználását. — Melyik irodalmi mű volt nagy hatással önre az utóbbi időben? — Így hirtelen nem tudnék példát mondani, de gyakran járunk operába. A nyáron a Margitszigeten a Trubadúrt, ősszel pedig az Erkel Színházban a Rigolettót néztük meg. — Tagja a könyvtárnak? — Nem, nem vagyok. — Mekkora könyvtára van? — Hát van mindenféle köhya legkorszerűbb ismereteket elsajátítani tanult mesterségében, az egy idő után nem tud meglenni a személyiség kiteljesedését segítő olvasás nélkül. A hosszabb munkaidő és a nagyobb jövedelem megszerzése érdekében vállalt háztáji elfoglaltság valóban akadálya az agrárértelmiség önművelődésének — mondja Deák István, akinek nagy könyvtára lemezgyűjteménye van, és igényes olvasó hírében áll. Az eddigiek alapján a dánszent- miklósi példát leszámítva, agrárér- telmiségünk művelődési szokásait illetően — ideértve természetesen az olvasást is —, kedvezőtlen tendenciákat követhettünk nyomon. Hogyan látja a kérdést a tudós-kutató, akinek szociológiai felmérések, interjúk tapasztalatai vannak birtokában. Dr. Bállá Gábor Tamás, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Tanárképző Intézetének adjunktusa: — Az ötvenes évek elején az ér- x telmisógi pályák megítélésiében kizárólag a hasznosság szempontját ismerte el a társadalom. Azóta alaposan megváltozott a helyzet, nagy átrendeződés ment végbe a szellemi dolgozók életében. Ügy is fogalmazhatnánk az értelmiség egyfajta válságot él meg. Egy-egy hivatás, szakmai közvéleményünkben azon méretik meg, hogyan fizetik meg művelőjét. Háttérbe szorult a választásoknál a mesterség szépsége, önmagáért való értéke. A tézissel szemben a fejlődés felállította a maga antitézi- sét. A furcsa az, hogy ennek köszönheti az agrárértelmiség: megváltozott a róla alkotott kép. — Valóban így lenne? — A közvóleménykutatás rendelkezésünkre álló adatai alapján bátran kijelenthetjük, a mezőgazdasági mérnökök ma már kedvezőbb megítélésben részesülnek, mint a pedagógusok. A gödöllői járásban a felsőis- kolai végzettségű agrárszakemberek egy ötödének van 100—500 kötetnyi könyve, és majdnem fele olvassa valamelyik kulturális lapunkat. A szépVarázslatos táj k ....................v.l iroda lom elmélyültebb tanulmányozására egyelőre még nincsenek pontos számaink, de a hozzánk eljuttatott kitöltött adatlapok, kérdőívek alapján érzékelhetően megindult az erjedés. Jogosnak látszik a remény, hogy visszaáll az értékek helyes aránya, de a hagyományos paraszti közösségekben meglévőnél magasabb fokon. Újra megkapja helyét a mágiáért való, a szép. a szántást-vetést irányító mérnök életében. Kokas Ignác festménye Sokan ma sem értik egészen, hogyan férhetett meg a paraszt világban egymás mellett a szigorú praktikusság és a látszólag cél nélküli folklór. Nem találnak magyarázatot arra, miért mintáztak homok figuráikat a vendéget váró ház tapasztott padlójára. Ezeket ugyanis néhány óra alatt eltüntették az emberi lábnyomok. 1 / VALKO BÉLA A mesemondó tréfacsináló I lléóen I a ía^ufaan alkonyaikor az emberek kiáll- , ' ° I tafc a kapuba. Előbb csak messziről kiáltoztak egymásnak, azután közelebb húzódtak, végül pedig ott ültek valamelyik ház előtt kispadon vagy a füves árokparton. Meséltek, énekeltek is, ha előkerült a citera vagy a harmonika —. s amikor már későre járt, akkor i* alig akarózott hazamenni. Ezeknek az esti mulatságoknak a hangulata túltett a fonóbéli esték varázsán. A hosszú utcán szinte mindenkit meg lehetett találni. A beszélgetők között ott ültek az öregek és a gyerekek is. Az öregek már lecsendesedtek, a gyerekek pedig még nem szóltak közbe, hanem tátott szájjal hallgatták a helyi legendákat. Éveken át szőtték a meséket, és mégis mindig tudtak újabbat mondani. Ahogy fejlődött a falu, úgy fogyott az utcáról a nép: először a villany vitt be sokakat a házba, utána pedig megjelent a televízió, és azokat is a szobába csábította, akik pedig ellenséges szemmel nézték eleinte az utálatos ládát, amelyik egymagában annyit mond, hogy minden beszéd fölöleg'essé válik. Füstös Szabó Mátyás nagy mesemondó hírében állt a maga idejében, senki úgy nem tudta kiszínezni a történeteket, mint ő. Ez alapozta meg népszerűségét abban a faluban. Az ő háza előtt ültek mindig a legtöbben, sokszor annyian, hogy alig fértek az árokparton. Először tehát a televízió csappantotta fneg az embereket, majd pedig az új sorra költözés. Mert Füstös Szabó is épített nagy, büszke házat a dombon. A többiek tartották magukat az új szokásokhoz, de Füstös Szabó nem tudott beletörődni, hogy vége a tereferének. Ügy érezte, minden elveszett, nincs többé becsülete az emberek -előtt. Más egyébbel nem tudott kitűnni, csak a , csavaros eszével, amelyben úgy ültek a mulatságos anekdoták, mint mákgubóban a szemek. Elég volt csalt egy helyütt elindítani, az első mese után már magától pergett elő a többi. Természetes tehát, hogy Füstös Szabó Mátyás volt az új életforma legkérlelhetetlenebb ellensége, s minden alkalmat megragadott, hogy visz- szahívja a régi estéket. Kész lett volna akár naponta elvagdosni a villanydrótokat, ha ezzel eléri, hogy a televízió használhatatlanná válik, s ismét ő kerül az érdeklődés középpontjába. I Ánrílk I el-sején tette meS az első lépését tekinI " ^ ! télye visszaszerzésére. Kora hajnalban, amikor még mindenki aludt, leakasztott néhány kaput a helyéről, és kicserélte az egymástól legtávolabb esőket. Elégedett volt, és biztos abban, hogy cselekedetének olyan hatása lesz, amilyet a televízió legnagyszerűbb műsora sem képes kiváltani. A hatás nem maradt el, csak éppen másképp fordult a dolog. Szerencséjére, a saját kapuját is elcserélte a tizenötödik szomszédéval, azért nem gyanakodtak rá. Máskülönben ki tudja, hogyan végződik a csínytevés. Olyan hévvel szidták a tettest, hogy Füstös Szabó jobbnak látta, ha a legharsányabban ő átkozódik. Nemsokára elült a felháborodás, ám ő újabb terveket kezdett .szövögetni. Küszöbönállt a húsvét, s úgy érezte, ennél jobb alkalom sose lesz. Minden háznál ültettek akkoriban kotlóst, és minden kotlós alatt maradt néhány tojás,' amelyikből sehogyan sem akart a csirke kikelni. Füstös Szabó összeszedett ezekből vagy tíz záptojást, s gondosan befestette pirosra, aztán betette a többi közé a kosárba. Hétfőn jöttek a locsolók és a szép Füstös Szabó Annától kaptak is egy-egy piros tojást a locsolásért. Dél felé minden tojásnak gazdája akadt, a mókamester pedig kezeit dörzsölgetve várta a hatást. Nemsokára, mint a futótűz, elterjedt a hír: valaki záptojást festett be,, s hogy a Tóth- Ferencéknél mindent a szemétre kellett dobni, mert a tál fölött bontották meg a tojást és a bűzös lé ráfolyt a sonkára. Az emberek fogadkoztak, hogy ha egyszer elkapják a tréfacsinálót, nemcsak a mókázástól veszik el a kedvét, hanem még a nevetéstől is... Hamar bevonult a házba Füstös Szabó, és úgy tett, mint akinek a feje fáj, csukott szemmel hevert a leso- tétített szobában. A felesége bement hozzá, előadta a rémes históriát, s abbeli véleményénél?: adott hangot: aki ilyet tesz, az egy velejéig gonosz ember, s megérdemli, hogy alaposan ellássák a baját. A második esetet is megúszta. Ám Füstös Szabó nem adta fel. Minél több idő telt el dicsőség nélkül, annál vadabbul vágyott újra a kör közepére, egyébre már nem is tudott gondolni. Ennek ellenére hiába kérték, nem volt hajlandó mesélni. El is terjedt a híre, hogy Füstös már nem a régi, kifogyott a mesékből. I IWpmlwhpn 1 ú^ra cselekvésre adta fejét: LucaI íminuuciucii | napi régi szok;jSi hogy virradatra kívülről bemeszelik a házak ablakait. Valaha ez a tréfa annyira elfogadott volt, hogy ha reggelre valamelyik ház ablaka tiszta maradt, hát annál nagyobb szégyent a lakókra nézve el se lehetett volna képzelni. Füstös Szabó Mátyás éjféltájban fogta a vödör meszet és a meszelőt, s elindult, föleleveníteni e régi, kedves népszokást. Meszelt szorgosan, míg csak tartott a mész, elsőnek természetesen a saját ablakát masza- tolta össze. Nem is lett volna különösebb baj, ha hirtelen nem kezd el szakadni a hó. Először oda sem figyelt, mért a hóesés ellepi a lábnyomokat. Akkor rémült csak meg, amikor a havazás, ahogy elindult, ugyanolyan hirtelen abba is maradt. Mit volt mit tenni, hazament. Reggel az emberek a nyomokon haladva eljutottak Füstös Szabó házához. Sokáig zörgették az ablakot, végre előkerült az asszony, hogy tán csak nem ég a ház? Meglátta ablakain a maszatot, rögtön átkozódni kezdett. Kihúzták az ágyból a férjet is. Füstös Szabó nem tehetett mást, be kellett ismernie a meszelést, aztán a húsvéti záptojásokat, végül pedig még a kapucserét is. Lehajtott fejjel, szánalmasan, szerencsétlenül álldogált — végül senki sem bántotta. Szó nélkül elvonultak. Rosszabb volt ez a legkegyetlenebb verésnél: nem bántották, sajnálták, megesett rajta a szívük. A gyengék járandósága a szánalom. Ez volt Füstös Szabó Mátyás utolsó tréfája... PA VÉL MELINDA — Nagyon sok múlik a munkahelyi közösségben, azon hogy a vezetők tudatosan akarják-e tágítani az agrármérnökök szellemi horizontját — vélekedik Deák István, a dánszent- mdklósi Micsurin Tsz főkertésze. — A baj az elkényelmesedés, a szakmai továbbfejlődésiről való lemondással kezdődik. Aki igyekszik
