Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-14 / 11. szám

1981. JANUAR 14., SZERDA xfunap 5 Színes plakát invitál a diszkóba A Börzsöny öSén meghúzódva Lakók lakbér nélkül Miért nem fizetnek? >4 fiatalok elvágyódnak a városba tunk megtaláltunk itt min­dent. összejártunk, kimen­tünk a pincékhez, borozgat- tunk, aztán elindultunk végig a falun a lányos házakhoz énekelni. Most a fiatalok el­járnak dolgozni, csak hét vé­gén jönnek haza. Az én fiam is Pesten tanul. Még egy év, és orvos lesz, tudom, és egyet is értek vele, nem egy eldu­gott falu a vágya. A rendelőbe hetente két­szer jár ki az orvos; a kul­túrházban ugyancsak heten­te kétszer van mozi, hogy megteljen; a postás kétszer fordul, hogy a sokféle újsá­got mindenhová ki tudja vin­ni; a Déryné Színház műsora már csak háromszor jut el ide évente; a könyvtárban ke­vés a törzsvendég, viszont nagyon sokan vásárolnak könyvet. Büszkén újságolják, hogy róluk a Nagyvilágban is jelent már meg cikk. A strand két elárvult betonteknője már a tavaszt várja forrás­vizével. Itt még rézüstben fő­zik a szilvale kvart. Zöld ko­vácsolt vaskerítés előtt bozon­tos kutya reméli, hogy neki is jut valami az udvar hátsó ré­szén leölt kétmázsás disznó­ból. Fidel József kihúzza meleg bekecse zsebéből a kezét, kör­be mutat: — Területre még csak-csak, de lélekszámra... Álldogálunk a féllábszárig érő hóban Perőcsény főutcá­ján. Ügy mondják, hogy a te­lepülés már a török időkhen létezett, de akkor Precsenyi, aztán Perecseny néven jegyez­ték. Ebből lett később Perő­csény. Ha igaz a história, min­den bizonnyal jó védelmet nyújtott annak idején az itt élőknek. A Börzsöny barátsá­gos lankái között meghúzódó település a domb tetejéről is a nyugalom völgyének lát­szik. Elárvult házak, új tulajdonosok — Az, talán túlságosan is az — invitál beljebb szép csalá­di házába Gere József, a Vá- mosmikolán székelő közös ta­nács pénzügyi főelőadója. Alig túl az ötvenen, fél életét töl­tötte a tanácsi apparátusban. Azt mondják róla: sokat bír. — Itt születtem, máshol el sem tudnám képzelni már az életet. Megtettem eddig is, amit lehetett. Van kultúrhá- zunk, szélesvásznú mozink, rendbe szedtük az útjainkat, az iskolánk is megépült, szé­pen élnek az emberek, mégis... Lassan ránk süthetik a bé­lyegzőt: elöregszik a falu. Tudja hány első osztályosunk van? Kettő! Évente talán, ha 2—3 gyerek születik. 1949- ben még 1650-en éltek itt, 1970-ben 981-en és tavaly már csak 736-an. Éjjelenként, ami­kor nem tudok elaludni, gon­dolkodom. Kiszámítottam, hogy 4—5 év alatt körülbelül 500-ra esik majd le a lélekszám — túr bele őszülő hajába. — Nincs, ami itt tartaná azt a néhány fiatalt. Üjabban a városiak veszik meg az el­üresedett lakásokat. Egyre többen vásárolnak házat. Vic­cesen azt mondják, hogy 15— 20 év múlva már csakugyan a városiak hétvégi üdülőtele­pe lesz Perőcsény. A 280 csa­ládból, jó, ha ötven harminc éven aluli. Csak hét végén jönnek haza — Mi köthetné ide őket? — A jó ég tudja. Valami­kor legénykoromban, ha akar­i-MHmMwnBBoanmB Perőcsény, délután 3 óra ... 260 ezer forint a fejlesztési alap Az idén, a három községre — Tésa, Vámosmikola, Perő­csény — 260 ezer forint fej­lesztési alap jutott. Járda, vízvezeték épül majd belőle. Ügy tervezik, hogy 1983-ra minden meglesz. A vízműtár­sulás is szépen halad a ter­vezett munkákkal. A főtéri híd is elkészült már. A bu­szok sűrű egymásutánban for­dulnak, itt nincsenek távol­ságok. A református templom lépcsőjén — fekete varjak ko­pár ágon — asszonyok súg­nak össze. Nem messze, a mu­tatós kultúrház falán, színes plakát invitál az esti diszkó­ba. Látó János Egy, -még a múlt év végén befejeződött N EB-vizsgálat osz- szefoglaló jelentését lapozgat­va (a lakáscserékről, haszná­latbavételi díjakról, lakbérek- keze.és-éről, illetve nyilvántar­tásáról a Budai Járásban; fi­gyelemre méltó megállapítást is olvashat az érdeklődő. Szó- szerint a következőket: „A lakbarhátralékok eredetét vizs­gálva megállapítható volt, hogy azok többsége a lakók szociá­lis helyzetéből ered.” A másik: „Van, ahol a lakbérhátralékok összege alig haladja meg a kivetett lakbér összegének 3— 5 százalékát, máshol viszont, például Törökbálinton, 15 szá­zalék.” Hanyag gazdálkodás A törökbálinti községi taná­cson, e tárgyban Szeglet Je­nöné, gazdaikodási előadó az illetek.es. Elsőként arra kér­tem választ tőle, kik azok a községben, akik olyan rossz szociális körülményeit között élnek, hogy a — gondolom nem túl magas — tanácsi lak­bért is komoly megterhelésnek érzik? — Nem kifejezetten fizetés­képtelenségről van szó, nem a szegénység a tartozások oka. Egyébként is egy egészen kis rétegről van szó. A községben 207 tanácsi i en- delkezésű lakás van. Ebből 5,5 lakás 1977—78-ban épült (te- lepjellegű emeletes tömbök), a többi kis családi ház, szétszór­va a községben. Az új bérhá- zafcba nagycsaládok költöztek. Itt jelentkezik elsősorban a probléma. A telepre elsőként beköltözött 12 család közül kerül ki az a kilenc, amely rendszeresen elmulasztja a fizetést. Közöttük van néhány sokgyermekes cigánycsalád is, ahol az anyák egyáltalán nem dolgoznak. Természetesen egy kereset mellett, sokszor 8—10 gyerekkel nem könnyű, s 'Ugyanez 'all. a többiekre is. Á 3—4, esetleg 5 gyermektől az anyák nyilván nemigen tud- npjk munkát vállalni, ami te­temes jövedelemcsökkenést je­lent a kétkeresős családokkal szemben. De, a tapasztalat azt bizonyítja, hogy elsősorban a rossz, hanyag családi gazdál­kodás mindennek az oka. — Mekkora lakbérekről van szó? — Általában 250—300 forint körüliekről. És itt a baj. Ha csak egyszer elmulasztják a befizetést már 500—600 forint­ra emelkedik a tartozás és ha ez tovább halmozódik, eljut­nak egy olyan komoly ősz­Ma még jól érzi magát itt. És holnap? Himmer Éva felvételei Csak voltam csizmadia... Ha hívnának, más Eenne I I Csizmadia — csizma készítésével és javításával foglalkozó kisiparos. A szó szerb-horvát közvetítéssel oszmán­török eredetű. Első előfordulását 1594-ből (a csizmáét 1492-ből) ismer- I jük. (Magyar Néprajzi Lexikon) Azelőtt huszonkét csizmadia, cipész- ** mester is működött Túrán. Még Bujákról is idejártak — mondja a 77 esztendős Meleg Mihály, s mintha ma­ga sem hinné, hogy így igaz. Mert ré­gen volt az, s a világ, amit az emléke­zet megjelent, eltűnt a fiatalsággal együtt. — Csizmadia? Én is csak voltam az. Mostanában már csupán javítgatok. Újat, lakkosat, s férfinak valót nem ké­szítek — magyarázkodik az idős ember. — Miért hagyott fel a mesterséggel? — Az emberek bolti csizmát vesznek, s cipő is az üzletből kerül. Meg aztán anyagot, bőrt sem igen kapok. — Hogy élt meg egy faluban ennyi mester? — Nagy volt a község, s jöttek mesz- szebbről is. Persze csak télen. _ És nyáron? Mit csináltak hyáron? — Na ’iszen. Mezítláb jártak nemcsak a gyerekek, a felnőttek is. — És a kereset? Kitartott egész esz­tendőben? _ jó is lett volna. Részes munkát kellett vállaljunk. Arattam, s amit le­hetett. — Hol inaskodott? — Itt Túrán. Az apám Várkonyi Jó­zsef mester keze alá adott. Nála sza­badultam. De dolgoztam én Pesten is. A Király utcában, s egyebütt. A leg­több megrendelésem a harmincas évek közepén volt. — Mibe került akkoriban egy pár csizma? — Négy mázsa búzát adtak érte, de többnyire pénzzel fizettek. Amikor sora volt, éjjel-nappal kézben volt az ár, szabtam, varrtam a bőrt. Ha sürgették, egy hét alatt hat pár is kikerült a ke­zem alól. — Melyik a legnehezebb fogás a szakmájában? — Könnyű az mindegyik annak, aki tudja. — Család? — A feleségem elhalt. Egy főkönyve­lő fiam lakik Foton. Ő szokott néha elvinni a Trabantjával a lányomhoz, Somogyba. A vonatot már nem bírnám. Szóval, egyedül élek. — Jövedelme? — A nyugdíj. Amikor megszűnt a kisiparosságom, a KTSZ-be léptem. Az tán valahogy tsz-tag lettem. (Földem sose volt szinte.) Idősebb koromra árut raktam a Keleti pályaudvaron, végül egy munkásszálláson portáskodtam. — Rossz lehet így egyedül, magányo­san. Miért nem ... szóval miért nem hoz asszonyt a házhoz. — Hát az nehéz dolog. Az idős azért nem jó, mert maga is tehetetlen, fia­tal meg már nemigen ajánlkozik. Hallgatunk. Az öregember szemben ül velem a konyhában, egy támlátlan széken. Mellette, lent a kövön javítás­ra váró, elnyűtt lábbelik. Cipászasztal oldalán a sokféle ismeretlen rendelte­tésű szerszám. A pádon hírlapok. — Olvasgat? — Kell valamit tudjak a világról. Bár itt van ez a rádió is . és tv-m is van. De a betű valahogy jobban igazodik hozzám. — Elköltözhetne valamelyik gyere­kéhez! — Igen. Talán. De amíg bírom maga­mat, nem akarok a terhűkre lenni. Per­sze más lenne, ha hívnának ... Olyan vagyok én itt magamban — sokszor így érzem —, mint egy kihalt világ­rész ... lyieleg Mihályék nyolcán voltak test- vérek. Apja a báró parádéskocsi­saként szolgált. Végkielégítésként egy évre elegendő gabonát és egy öltő ru­hát kapott. Fia, Mihály, fél életét azzal töltötte, hogy bőröket varrt össze, csiz­mákat készített. Ennek egyetlenegy­szer csinálta a fordítottját, amikor Vik­tor, a fiatal báró leesett a lóról, és megdagadt a lába. Szét kellett rajta vágni a csizmát. Valkó Béla szeghez, amit már valóban ne­héz törleszteni. — Nincs havi fizetéskény­szer? — Nálunk kétféle díjbesze­dési módszer alakult ki. Csekken történő befizetés és a díjbeszedő vállalaton keresz­tül, kéthavonta a villanyszám­lával együtt. — Jó ez? — Nem. Ugyanis későn jut tudomásunkra a tartozók lis­tája, mivel a díjbeszedő vál­lalat csak negyed- vagy fél­évente ad részletes kimutatást a befolyt összegekről. Ilyen­kor pedig már nehéz az intéz­kedés. — Nem lehet ezen a gyakor­laton változtatni? — De igen. Az új lakások után már egyenesen hozzánk futnak be a lakbérek, a többi esetében pedig egészen radiká­lis változásokat tervezünk. — Például? Felajánlják megvételre — Régi gondja a tanácsnak, hogy minimális anyagi lehető­ség áll rendelkezésére a kar­bantartásokra, felújításokra. Ráadásul a kezelésébe tartozó házak legtöbbje régi, komfort nélküli, sok pénzbe kerülne felújításuk. így megszületett a terv: a tanács felajánlja eze­ket a lakásokat a bennlakók­nak megvételre. — És mit szólnak ehhez a lakók? — Általában élnek a lehető­séggel. Nagyon jutányos áron saját tulajdonhoz juthatnak. Tulajdonképp jól jár mind az eladó (jelen esetben a tanács), mind a vásárló. Az igazság ugyanis az, hogy az emberek a sajátjukra jobban odafigyel­nem, jobban féltik, jobban tö­rődnek vele. Amíg bérlőként élnek egy-egy ilyen házban, jóformán semmit nem tesznek azért, hogy megóvják az épü­letet a romlástól, mondván; mi közöm hozzá, nem az enyém! Attól fogva azonban hogy magukénak mondhatják, érdekükben áll megóvásuk és karbantartásuk. — És mi történik, ha vala­ki vételárként még ezt a kii összeget sem tudja kifizetni? Azzal mi lesz? — Természetesen semmi. Marad továbbra is lakó. Sen­kit nem kényszerítünk a vé­telre. Eddig már hét lakást megvettek, további öt család­dal megkötöttük az adás-véte­li szerződést. A felmérések alapján úgy tűnik, hogy 1982 végéig sikerül valamennyi la­kást eladnunk. Végső eset: letiltás — Mi lesz a 15 százalékos lakbérhátralékokkal? Milyen rendszabályok segítségével pró­bálják a jövőben felszámolni és rendezni ezt a kérdést? — Azzal, hogy nagymérték­ben csökkenni fog a bérlaká­sok száma, már kisebb lesz a gond. A másik pedig, hogy egységes díjbeszedési rendszert fogunk alkalmazni. így az esetleges tartozásoknál azonnal minden késedelem nélkül in­tézkedni tudunk. Vagyis, mi­után a lakbér nem adójellegű tartozás, ilyen esetben rögtön átadjuk a listát a közjegyző­nek behajtásra, aki viszont végső esetben már élhet fize­tésletiltással. S. Horváth Klára Noteszlapok hét közben NEVELŐ. Budapest, Tanács körút, Herbária bolt, január 7., délután négy óra. Tömeg. Két sor kígyózik, a pult mögött áldó úrhoz az egyik, a hölgyhöz a má­sik. Várakozásunk neim minősíthető unalmasnak. A magas, fehér köpenyes úr produkálja magát. Ilyképpen. Egyes számú vevő, csendesen: — Ezt a teát hogyan kell elkészíteni, tessék mon­dani. Fehér köpenyes, ujjaival dobolva a pénztárgépen, vib­ráló hangon: — Olv<issa el, rá van írva. — Kis félmosoly. — Ha tud olvasni. Vevő megszégyenülten el. Kettes számú vevő, félve:' — Béres cseppet kérek. Fehér köpenyes szeme a távolba mered, nem szól, nem mozdul. Vevő ismétel. Fehér köpenyes már dörög'. — Hallom, nem vagyok süket, de mi volna, ha elárul­ná, hányat kér, he? Vevő összetörve el. Hármas számú vevő, ijedten: — Nem csomagolná be ezt a néhány fűszert? Fehér köpenyes, indignálódva. szem távolban, ujjak dobolva, stb.: . — Elviszi azt így is. Vevő remegve el. A pult mögötti hölgy eltűnik, fehér köpenyes előtt elfogy a sor, a másikból odalépek, szólnék, közbevág: — Csak sorban! — De hát itt nincs senki... — Nem vitatkozom. Én, megszégyenülten, összetörve, remegve el. Egy pissz sem hallatszik. A fölháborító, bicskanyitogató, mi­nősíthetetlen eladói magatartás, úgy tűnik', jó nevelő, a sor szabályosan visszarendeződik. Az emberek szemé­ben beletörődés. Az üzlet bejáratán felirat: Gyógynövények. Jobb lenne: Gyógypedagógia. NYILATKOZAT. Mert nem akarok — 1. gyomorgörcsöt kapni, ha a filmhíradó első perceit a bordó függönyre vetítik, élvezhetetlenül; 2. kétszázas vérnyomással szenvedni, ha a nagyfilm huszadik percében még beengednek nézőket és ezért többször felállítanak helyemről; 3. cukorkómába esni, ha az első nap első előadásán az akkor bemutatott film már kétszer elszakad; 4. diliházba kerülni, ha a filmből egy teljes tekercset, mintegy 20 percnyi részt, a gépész „véletlenül” kihagy: 5. verekedni, ha a szellemesnél szellemesebb, állandó hangos megjegyzéseket nem bírom tovább, szólni meré­szelek a saját hülyeségein kitűnően szórakozó két su­han cnak; — ezért többé nem járok moziba. Kivárom, míg a Vámmentes házasságot, a Psychét (egy héten belül ezek előadásain történtek a fenti ano­máliák) a tv-ben vetítik. Tudom, a filmforgalmazás ezért még nem fog csődbe jutni, világgá menni, elszo­morodni. Mindegy. Én kiszállok. Andai György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom