Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-10 / 8. szám
XXV. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM 1981. JANUÁR 10., SZOMBAT Eredményesen tevékenykedik a KBT Kevesebb hiba a gépszemléken Tavaly Is több mint kétszáz sérüléses baleset történt Vácott és a járásban. Sok ez, vagy kevés? A kérdésre, a statisztika adatait böngészve, első látásra azt válaszolhatjuk: ahhoz képest, hogy a gépjárművek száma évről évre emelkedik, s a baleseteknél stagnálás tapasztalható, ez mindenképpen jó eredmény. Ha viszont azt mérlegeljük, hogy összesein több mint kétszáz esetben sérültek meg emberek egyesek felelőtlensége miatt, akkor soknak tartjuk ezit a számot. A városi-járási közlekedés- biztonsági tanács tagjai is ezt az utóbbi véleményt osztják, hiszen tevékenységüknek éppen az a célja, hogy minél kevesebbszer kelljen a mentőket riasztani közúti balesetekhez. Persze, ez nem megy máról holnapra. Ám minden esztendőben, így tavaly is egyre eredményesebben dolgoznak a KBT aktivistái, akik nemrég tartották évzáró értekezletüket. Versengő brigádok Az 1980-as év eseményei közül is kiemelkedik az üzemekben, vállalatoknál és termelőszövetkezetekben megszervezett brigádvetélkedő sorozat, amelynek résztvevői — több mint háromszáz közösség — a közúti közlekedés szabályaiból, a munkavédelmi előírások ismeretéből és egészségügyi kérdésekből vizsgáztak. A helyi selejtezőkről a legjobbak a városi-járási döntőbe jutottak, ahol is a Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregységének Pattantyús szocialista brigádja szerepelt a legjobban, megelőzve a PENOMAH váci gyárénak Komplex és Barátság, a Híradástechnikai Anyagok Gyárának Juhász, a Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat Pajer és a Dunakeszi Konzervgyár Radnóti kollektíváit. A helyezettek értékes jutalmakat kantak. A megyei KBT a mezőgazdasági nagyüzemek brigádjai részére szintén kiírta ugyanezt a vetélkedőt, amelyet a bemecebaráti Börzsöny Termelőszövetkezet Pálinkás Józsefné, Lambin István, Gyenes Károly összetételű csapata nyert, s ezért valamennyien egy-egy mini- vdzort vehettek át. A tervek szerint — tekintettel a nagy sikerre — ezt a kezdeményezést tovább folytatják az idén is. Remélhető, hogy ebben az évben sokkal többen jelentkeznek majd a vetélkedőre, mint tavaly. Jutalmat kaptak Rendszeresek immár a gépszemlék is, amelyeket szintén a KBT szervez a téeszekben, illetve a mezőgazdasággal kapcsolatban álló vállalatoknál. Az elmúlt esztendei tapasztalatokat összegezve megállapítható, hogy most jobban felkészítették a járműveket, kevesebb kifogásolni valót találtak a bizottságok. Ahol mégis hiányosságra bukkantak, ott írásban hívták fel a gazdasági vezetés figyelmét ezekre. A legjobbak a jutalmakat a Dunakeszin megtartott közlekedési fórumon vehették át. Elismerésben részesült egyebek között a Szobi Gyümölcs- feldolgozó Közös Vállalat és a sződi téesz. A KBT tagjai gondoltak az idők1- emberekre is." 'Tavaly szintén megrendezték azt a sorozatot, amelynek az volt a célja, hogy az öregek közlekedésének gondjaira hívja fel a figyelmet. Ebben az akcióban részt vett a Vöröskereszt és az Autóklub is. A program igen gazdag volt: szerepelt a választékban kirándulás múzeumlátogatással egybekötve, ezenkívül sok szociális otthonban, öregek napközijében és nyugdíjas- klubban tartottak előadásokat, vetélkedőket a KBT aktivistái. Szintén hagyományos programnak számít a nemzetközi iskola és ifjúsági közlekedési kupa versenysorozata. Ezt tavaly a város és a járás altalános iskoláinak felsőtagozatosai, valamint a középiskolások számára hirdették meg. A területi vetélkedőkön több mint háromezren vettek részt, a legjobbak pedig decemberben Vácott, a Petőfi Sándor Általános Iskolában mérték össze tudásukat. Az izgalmas vetélkedésből, amelyen csaknem százötvenen indultak, tizenhatan jutottak tovább az idei megyei döntőbe. Épüljenek KRESZ-parkok Rövidesen elkészül az 1981- es munkaterv is, de már most körvonalazódtak a fontosabb feladatok. Ezek közé tartozik, hogy a KBT javasolja: mind több községben építsenek KRESZ-parkokat a gyermekeknek, s ahol már vannak ilyenek, ott tervszerűen használják is ki azokat. Remélik, hogy az acsaiak is befejezik végre egy ilyen létesítmény építését, ott ugyanis már hosszú ideje félbehagyták az építkezést. Szintén új hír, hogy a KBT az emberekkel való jobb kapcsolattartás érdekében irodát nyit rövidesen a Köztársaság út 7. szám alatt. Furucz Zoltán A tanács új szabályzata Jóváhagyás után A városi tanács értesíti a város lakosságát, hogy az 1980. november 20-án megtartott tanácsülésen megalkotta a városi tanács és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 1980. évi 2. számú tanácsrendeletét. A tanácsrendeletet a megyei tanács végrehajtó bizottsága a 168/1980. számú határozatával jóváhagyta. Fenti tanácsrendelet a városi tanács ügyfélszolgálati irodáján 1981. január 10-től február 10-ig valamennyi munkanapon megtekinthető. Egész évben mozgalmas klubélet Hazai és külföldi utazások Az új esztendő első napjaiban beszélgettünk Tóthné Dé- vánszky Erzsébettel, a Madách Imre Művelődési Központban otthonra talált pedagógusklub sokoldalú titkárával. Felidéztük a múlt év eseményeit s. lapozgattuk a következő hónapok eseménynaptárát. — Az 1980-as esztendőt sikerrel zártuk — mondta a klubtitkár. — Több mint 50 rendezvényünk volt, átlag 52—55 résztvevővel, ami meghaladta az előző évit. Műsorpolitikánkban változatosságra törekedtünk, alkalmazkodtunk felmerülő igényekhez. Taglétszámunk növekedett. harminckettővel Klubéletünk na2601 Vác, Pl. 32. Ismét a vasúti aluljáró Nagy örömmel tapasztaltam, hogy többek kívánságára megszélesítették a Csikós József úti vasúti aluljáró gyalogjárdáját, és korlátokat helyeztek el. Ezzel legalábbis a közvetlen balesetveszélyt megszüntették. A jáídabővítéssel viszont szűkebb lett az itt áthaladó járművek helye. Most már valóban nem fér el biztonságosan egymás mellett két gépkocsi, nem beszélve a buszokról. teherautókról. Az útszűkületet jelző tábla már nem nyújt kellő biztonságot a gépjármű-közlekedésnek. Miriden- képpen jelzőlámpa szükséges! Tudom, hogy sokba kerül, mégis elengedhetetlen. Ide tartozik még az is, hogy továbbhaladva a Csikós József gyón mozgalmas volt egész évben. A 7 egynapos és a 3 több napos kirándulások kapcsán találkoztunk iskolákkal, kartársakkal, s szép tájakkal ismerkedtünk. — Hallottunk a klub kebelében működő szakkörökről. — öt szakkörünk igen eredményes programmal dolgozott, mindenki megtalálta az érdeklődéséhez, tehetségéhez közelálló témakört. A művelődési központ támogatása köszönetét érdemel. Élvezzük még a szakszervezet támogatását, a kitűnő TIT-előadók segítségét. A béke és a szeretet ünnepére 30 csomagot készítettünk a 75 éven felüli kartársak részére. Ehhez is kaptunk külső támogatóst, Váci György könyvkötő mester ezer forintot küldött klubunknak. — Az óesztendő utolsó eseményei? — A Magyar Eszperantó Megérkezett a Hincz-gyűjtemény Múzeum a régi könyvtárból Vác a hazai lapukban A Népszabadság az Emberi sorsok című portrésorozatban bemutatta - a Kossuth-díjas Dercsényi Dezsőt, aki Vácott született és a helyi újságban jelentek meg első írásai. A Déli Hírlap (Miskolc) emlékeztette olvasóit arra, hogy Magyarországon Vácott kezdődött el a hazai diaporáma, amikor 1986-ban a Dunakanyar Fotóklub megrendezte az első nemzetközi audiovizuális fesztivált. A Helyiipar és Városgazdaság híradása szerint sikeres KRESZ-vetélkedőt rendezett a Vác városi és Járási Közlekedésbiztonsági Tanács, a legjobb szocialista brigádok részvételével. A Magyar Hírlap beszámolt arról, hogy művészeti szemlékre készülődnek az iskolai úttörőcsapatok. A járási és a városi erőpróbák után a legjobb ifjúsági fúvószenekarok Vácott találkoznak, áprilisban. A Néphadsereg fényképekkel illusztrált tudósítást közölt a váci Madách Imre Művelődési Központban otthonra talált tiszthelyettes hallgatók klubjáról, s a klub tartalmas, sokoldalú programjáról. Aki mostanában a városi tanácson Nagy Gézát, a művelődési osztály vezetőjét keresi. meglepődve látja: irodájában egy hatalmas állványon festmények, plasztikák sokasága sorakozik, majdnem kitöltve a kis helyiséget. — Megérkezett a Hincz- gyűjtemény — újságolta Dániel Kornélné közművelődési felügyelő. — Am olyan váratlanul, hogy más megoldás híján ezt a szobát kellett ideiglenesen raktárként igénybe vennünk. Reméljük azonban, hogy mielőbb végleges helyére, a volt városi-járási könyvtárból átalakított múzeumba kerül ez a felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény. — Hogyan került Vácra? — A művész az életművét reprezentáló anyagot Pest megyének aj ándékozta. Elhelyezésére sokan Szentendrét gondolták a legalkalmasabbnak, hiszen ott már régi hagyományai vannak a képzőművészetnek, ám, mert városunkban az utóbbi évtizedben szintén szép eredményeket értünk el ezen a téren, munkánk elismeréseként és további ösztönzésként a megye vezetése úgy határozott: az alkotások tulajdonjogát Vác kapja, a gyűjtemény kezelője pedig a megyei múzeumi igazgatóság lesz. Végleges elhelyezéséről is mi gondoskodunk. — Ezekkel a képekkel, szobrokkal találkozhatott már a közönség? — Igen, ez az egész anyag tulajdonképpen két helyről került hozzánk. Egy részét a Vigadóból hozták, ahol a művész életművét bemutató kiállításon ismerkedhettek a fővárosiak Hincz Gyula festészetével, a másik részét pedig a Csepeli Munkásotthonból szállították Vácra. Emellett egy-két darab más forrásokból érkezett. Itt, az osztályvezetői irodában most mintegy 130 alkotást raktározunk, ezek többsége festmény, de akad a gyűjteményben vagy negyedszáz kisplasztika is, amelyek a művész sokoldalúságát bizonyítják. — Mikor kezdődik a múzeum kialakítása? — A városi tanács a megyei vezetés támogatásával a volt könyvtár épületét alakíttatja át. A tervek már készen vannak, rövidesen véglegesítik az elképzeléseket. A kivitelezést a Váci Városgazdálkodási Vállalat végzi. A múzeum megnyitása 1982. első félévében várható. F. Z. Küldcttválasztás A Madártani Egyesület börzsönyi csoportja a napokban tartotta évi rendes közgyűlését, melyen az idei munkatervet vitatták meg, valamint küldötteket választottak az országos tanácskozásra. Az említett munkatervet a tagok kiegészítéssel fogadták el: nagyobb hangsúlyt' kell kapnia az iskolákban a felvilágosító munkának és a környezetvédelemnek — mondották. A tanácskozáson egyébként 21 küldöttet választottak meg a márciusban sorra kerülő országos értekezletre: A tanácskozáson a gödi kis csoport ismertette a helyi Kilián György Általános Iskola- kezdeményezését, amely szerint a kisdiákok az eddiginél is nagyobb gondot fordítanak a madárvédelemre. utón egeszen a deákvári lakótelepig, nem égnek a lámpák nincs közvilágítás. Az út megnyitása után erről is gondoskodni kell! Sürgős intézkedést kérünk mindkét ügyben a balesetek megelőzése érdekében! Török László Vác Degré Alajos u. 2. ★ Lapunkban is többször foglalkoztunk az eleműit évek során a Csikós József úti aluljáró ügyével. Olvasói levelek közlésével, glosszák írásával hívtuk fel az illetékesek figyelmét a gyalogosok biztonságát veszélyeztető, már- már tarthatatlan állapotokra. Az idén ősszel aztán örömmel adtuk tudtul a hírt: elkészült a járda megszélesítése, s immár korlát választja el az úttesttől. Igaza van Török Lászlónak, ez olyan útszűkületet okoz, hogy csak egy jármű fér el az alagútban, kettő egymás mellett már nem. Tudomásunk szerint az aluljáró Naszály áruház felőli oldalán tábla jelzi, hogy a szembejövő forgalomnak — azaz a Deákvár felől érkezőknek — elsőbbségük van. Nem veszélyes tehát, vagy fogalmazzunk úgy: nem veszélyesebb a jármüvfik közlekedése a Csikós József úti alagútban, mint másutt. Csak a szabályokat, a táblák jelzéseit kell megtartanunk... ga december 28. és január 2. között gazdája volt a 10. nemzetközi eszperantótalálkozónak, s erre a váci pedagógusklub eszperantó-néprajzgyűj- tő szakköre "is meghívást kapott. 29-én, a népművészeti napon bemutatót tartottunk a Láng Gépgyár Művelődési Házában, kézimunkaanyagunkból. Beszerveztünk a járásból hat népi alkotót, s a sikeres találkozón sok kedves barátra találtunk. — Hogyan kezdik az új évet? — A január hetediki, első előadását nemcsak a pedagógusoknak, hanem az alsótagozatos diákok szüleinek is szánjuk a korszerű matematikatanításról. — Februárban Szobra visz- szük tagtársainkat egész napos farsangi kirándulásra, március végén négynapos bécsi út szerepel a programunkban. Érdeklődéssel várjuk Mikes István festőművész előadását, dr. Bea Mátyás algériai élménybeszámolóját, dr. Szabó Gábor egészségügyi tájékoztatását. Március 22-én ismét megrendezzük a népi alkotók találkozóját, akiknek Sonko- lyos Károlyné, a népművészet mestere beszél majd életéről, munkájáról — fejezte be tájékoztatóját a pedagógusklub titkára. Papp Rezső Bírósági ítéletek Súlyos testi sértés a vád A Váci Járásbíróság dr. La- I A göd-alisói Aranytyúk ven- dányi Lajos vezette büntető- déglő volt a színhelye a hartanácsa súlyos testi sértés 'miatt öt hónap szabadságvesztésre és 2000 forint pénz- büntetésre ítélte a 20 éves Verebes Bélát. A férfi féltékeny volt a feleségére, s emiatt többször veszekedtek. Egy alkalommal bántalmazta az asszonyt, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az enyhítő körülményekre való tekintettel a szabadságvesztés végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztették. A Váci Büntetőintézetből állították a bíróság elé a 42 éves Varga Lajost, aki rablás bűntette miatt ötévi büntetését tölti a fegyházban. Szóváltás során összeverekedett egyik cellatársával, akit egy elrejtett zsebkéssel súlyosan megsebesített. Itt is súlyos testi sértés miatt mondták ki az újabb ítéletet. Varga a korábbi büntetésének kitöltése után -még egy évet és négy hónapot tölt el a börtönben. Szabadulását követően pedig három évre eltiltották őt a közügyek gyakorlásától. madik súlyos testi sértésnek! Itt Gusztos Gábor 25 éves helyi lakos öntött fel erősen a garatra, és ittas állapotban belekötött a többi vendégbe. Az egyiket — minden különösebb ck nélkül —. úgy megütötte, hogy orrcsonttörést szenvedett és hosszabb orvosi kezelésre szorult. Gusztost öt hónap szabadságvesztésre ítélték, de annak kitöltését egy év próbaidőre felfüggesztették. Mellékbüntetésként 2000 forint bírságot fizet. (Papp) RlSoziműsor Kultúr Filmszínház (Lenin út 58.) január 12-től 14-ig: Keresztül a nagy vízválasztón (színes, szinkronizált amerikai westernfilm), csak 14 éven felülieknek, III-as helyáron. ISSN 1)133-ms ivaul Hírlap) FEHÉR HETEK ÁGVNEMÖ-GARNITÚRÁK, LEPEDŐK, PÁRNAHUZATOK f NAGY VÁLASZTÉKKAL VÁRJA KEDVES VÁSÁRLÓIT a Pest m33f®S füaaSháassafS Kiskereskedelmi Vállalat vása OsgM2s=k®isa^S5F Áruháza: Széchenyi u. 35. Ágynemű-garnitúra, 4 szeles dunyhahuzatos 225 Ft helyett 180,Ft Angin nagypárnatok 93 Ft helyett 78,40 Ft Törlőruha, 50X70 cm-es 20 Ft helyett 16,Ft