Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-10 / 8. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 8. SZÄM 1981. JANUÁR 10., SZOMBAT Elkészül az étterem Albertirsa tovább gyarapodik Sok munkát várnak a lakosságtól Húskivitel több országba Jelentősen túlteljesítette 1980. évi exporttervét a PENOMAH ceglédi gyára. A legtöbb árut. török, olasz és szovjet partne­reknek szállították. A képen: negyedelt marhákat raknak vagonokba. Apáti-Tóth Sándor felvétele Egy megbeszélésekkel zsú­folt nap végén ülünk az albert- irsai tanácselnök irodájában. Szabadkozó szavainkra, tud­niillik, hogy a munkaidő már lejárt, így válaszol Bíró Zol­tán: — Ez csak az apparátus tagjaira vonatkozik. Nekem szükség szerint kell ellátni a teendőket, s nem ez az első eset, amikor utolsónak hagyom el a tanácsházát. Az új iskolában A tanácskozások gyakori té­mája ilyenkor a községfejlesz­tés. Az 1981-es tervek már ki­alakultak, ezekről kérdezzek mi is az elnököt. — Milyen áthúzódó beruhá­zások végére tesznek pontot az idén? — A 75 személyes Pesti úti óvoda felépítését befejezzük szeptemberre, ötven helyet már elfoglaltak a gyerekek, s őszre kész lesz az újabb fog­lalkoztató terem. Halad a postahivatal átépítése és bő­vítése. Számításunk szerint ezt május elsejével birtokukba ve­hetik a községbeliek. • — Decemberben megtartot­tuk a 8+1 tantermes új isko­laépület műszaki áttételét; Ä második félévet már abban kezdheti a gyerekek egy része. Ezzel párhuzamosan folytató­dik az iskolafelújítás, amely­re az idén 4,2 millió forintot szánunk — sorolja a nagyköz­ségi tanács elnöke. — Hallhatnánk a most kez­dődő építkezésekről is? — Albertirsának képesítés­sel rendelkező óvónőkre van szüksége. Ahhoz, hogy ered­ménnyel hirdethessünk pályá­zatot, lakást is kell adnunk. Felépítünk egy pedagógus­szolgálati , lakást, amelyhez 600 ezer forintunk van, ezt a megyei tanács megtoldja 200 ezerrel. Ebben az épületben — igény szerint — négy-öt ma­gányos, fiatal óvónőt, illetve tanárnőt helyezünk el. Még mindig jobb megoldás, mint a községben egyébként is nehe­zen megoldható, ráadásul drá­ga albérlet. Orvosi rendelők — Az idén kapunk még egy orvosi állást, s ezzel ötre emelkedik a körzeti orvosok száma. Ehhez két rendelőt kell emelnünk, a hozzájuk tartozó családi otthonokkal együtt. Egy orvosunk jelenleg ideiglenesen az OVIT-laká- sokban kapott helyet, róla is gondoskodnunk kell. Ez az építkezés áthúzódik 1982-re. Az albertitsai kisiparosok ön- ’zetFérf munkafélajfá'nlásaira na­gyon számítunk. Ha segítenek, ezzel valamit sikerül lefarag­ni a költségekből. — Mit tartalmaz még a fej­lesztési program? A szolnoki rádió műsora Január 12-től 18-ig Hétfő, 17.00: Hírek. 17.05: Két dal, egy élőadó. Sheila énekel. 17.15: Csak néhány perc. 17.30: Üj felvételeinkből: Gyalog Tibor és Kiss Imre gyo­mai citerások játszanak. 17.40: Ö-évi számvetés. Valkó Mihály jegyezte. III. rész. 17.50: A Bay City Roller együttes felvételei­ből. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Örökzöld melódiák. 18.26 —18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Kedd, 17.00: Hírek. 17.05: Könnyű zenekari muzsika. 17.10: Üttörőhíradó. 17.25: Mai dalok, szolnoki fiatalok elő­adásában. 17.35: Üzemilap szemle. 17.40: Régi lemezalbu- vnok. Közben: Noteszlap. 18.00: Alföldi krónika. 18.15; A Chi- Lites együttes felvételeiből. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Hírek. 17.05: Népszerű klasszikus művek. 17.15: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazinműsor. 17.45: Beatparádé. 18.00: Alföldi kró­nika. 18.15: A tegnap sláge­reiből énekel Tom Jones. 18.26 —18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. 17.05: Hétközben. Aktuális magazin- piűsor. A műsor telefonszámai: 12^959, 11—038. (Fórum Szol­nok megye sportjáról. Meghí­vottak a sportvezetők, spor­tolók, szakvezetők.) 18.00: Al­földi krónika. 18.15: Táncze­ne a szerzők előadásában. 18.26 —18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Hírek. 17.05: Ritmusrodeo. 17.35: Munkás­élet. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Délutáni minikoktél. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Szombat, Hétvégi kaleidosz­kóp. (Akinek jól kezdődött az év. Milyen fába vágta a fej­széjét? Hétvégi sport- és kul­turális program. Hírek az Al­földről. Lapszemle. Időjárás.) 9.30: Beatles melódiák. 9.55: A nyolcvanas évek, fotós szemmel. (Az Évszázad kiváló fotósa elnevezésű amerikai cím tulajdonosa, a ceglédi Tóth István valóban megjárta az „Újvilágot.” Élményeit mond­ja el, a riporter mikrofonja előtt.) 10.10: Kovács Apollónia cigánydalokat énekel. 10.26— 10.30: Hírösszefoglaló, műsor­előzetes. Vasárnap, 9.00: Lapszemle. 9.05: Düledező Thália? A kör­zeti súdiók közös műsora. 9.55 —10.00:/ Részletek a kecske­méti színház zenés darabjából. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hang­zanak el. Javuló áramellátás Új transzformátorok Már feszültség alá helyezték — Ebben az évben — 200 ezer forint felhasználásával — befejezzük a községi lőtér ki­építését. A KPM felújítja és szélesíti a Vasút utcát, a So­mogyi Béla és a Mikebudai utat. Ha kapunk megyei támo­gatást, véget érhet a Kolozs­vári utca útrekonstrukciója! Újabb utcákban lesz járda, ám az eddigitől valamelyest eltérő módszerrel. Anyagi helyzetünkre való tekintettel a tanács csak a sódert adja, a cementet az utcabelieknek kell megvásárolniuk, és a kivi­telezést is társadalmi munká­dban oldják meg. A tanácsülés döntött így, s a többi már a tanácstagok szervezőkészségén és a lakosság megértésén mú­lik. — A lakosság ellátását ho­gyan javítják? — Régóta hiányzik a nagy­községnek egy kulturált ven­déglő. A Dél-Pest megyei ÁFÉSZ étterme az idén elké­szül az áruház mellett. Há­romszáz adagos konyhájával javul a közétkeztetés és egy kulturált szórakozóhellyel gaz­dagodik a település. Szépítő szándék — Lakóhelyük szépítésére milyen terveik vannak? — Továbbra is számítunk az emberek önkéntes összefo­gására az árkok kitisztításá­ban, a tavaszi faültetésben, a közterületek rendbentartásá- ban és csinosításában. A tár­sadalmi munkák tevékeny szervezőjének ígérkezik az új községi népfrontbizottság, amelynek élén energikus em­berek állnak, és jó segítőtár­sakra találnak a mozgalom aktíváiban. A tanács eddig két alkalommal juttatott el körle­velet a háztulajdonosokhoz. Ezeket a postások ellenszol­gáltatás nélkül kézbesítették a címzetteknek. Mindenkit 'arra kértünk, tegyen rendet a portája előtt. Aki továbbra is figyelmen kívül hagyja a ta­nács rendeletéit, bírságot fi­zet. Minden eszközzel azon vagyunk, hogy erőnkhöz és le­hetőségeinkhez mérten emel­jük községünket — mondotta Bíró Zoltán albertirsai tanács­elnök. T. T. Fontos munkákat fejezett be decemberben Cegléd belterüle­tén és iparnegyedében a DÉMASZ nagykőrösi üzem- igazgatóságának helyi műve­zetőségé. Üj transzformátor-ál­lomásokat helyeztek üzembe, többet áthelyeztek, átépítettek, nagyfeszültségű földkábelek csatlakoztatásával végeztek. Mivel ezeket az. új létesít­ményeket már feszültség alá helyezték, felhívják a lakos­ság figyelmét a körültekintő óvatosságra: a létesítmények vezetékeinek megközelítése életveszélyes, azokhoz hozzá­nyúlni tilos. Mint tájékoztatásul sorolták: Cegléden a Déli út és Mizsei út találkozásánál, az iskola előtti régi trafóállomás mellé új, vasvázas transzformátorhá­zat állítottak, 10 kilovoltos kábelcsatlakozás készült hoz­zá, Ezzel a trafóállomással megoldották a PEVDI új üze­mének villamosenergia-ellátá- sát, ugyanis az üzem előtt, a járda szélén földre helyezett elosztószekrénybe 3 darab, 1 kilovoltos földkábelt csatla­koztattak. Óvoda és környéke A Széchenyi út és Köztár­saság utca sarkon, a kollégi­um udvarán egy kis teljesít­ményű transzformátor állt. Ehelyett most a Deák utcá­ban, az épülő óvoda előtt nagy teljesítményű, vasházas transzformátort állítottak és 10 kilóvoltos kábelcsatlakozás készült. (A régi trafóállomás mellett, a kollégium előtt, a járda szélében egy földre he­lyezett elosztószekrény van, ezt földkábelek kötik össze az új állomással.) A vasúti felüljárón túl, az iparnegyedben — ott, ahol a Vasipari Elektromos és Műsze­rész Szövetkezet telepe épül — az út mellett nagy telje­sítményű, falazott transzfor­mátorház készül, 20 kilovoltos kábelcsatlakozással. Ez az ipar­negyed elektromos energia el­látását segíti. Az említett ká­bel a Jászberényi úti, 120 kilovoltos állomástól indul a meglévő ipartelepi vezeték mellett három méterre, ezer­kétszáz méter hosszan. Csatla­kozik a vasipari szövetkezeti trafóházhoz, innen tovább fut a 3. számú AFIT-szerviz irá­nyába, keresztezi az ipartele­pi utat, majd az út jobb ol­dalán tovább haladva eljut a Fűrész-, Lemez- és Hordóipa­ri Vállalat udvaráig, ahol az udvaron megépült, szintén nagy teljesítményű, falazott trafóházban a vége. Ipartelepi változás Az ipartelep mögött, a víz­mű központi telepe számára vasvázas transzformátor-ál­lomást építettek fel, 20 - ki­lovoltos kábelcsatlakozás ké­szül hozzá. Ugyancsak , ilyen kábel fut a Jászberényi úti, 120 kilovoltos alállomástól nyugati irányba, négyszáz mé­ter hosszban és csatlakozik a vízmű területén lévő trafóhoz, majd tovább húzódik déli irányba a kerítés mellett, négy méterre megkerüli a telep ke­leti és déli oldalát. Innen 600 méteres vezetéket fektettek le a CEGLEDTEJ üzeme felé. Ez a 3700-as számú távvezeték 1. számú oszlopához csatlako­zik. A DÉMÁSZ-nak ebben az esztendőben is sok dolga lesz, Cegléden és környékén. A többi közt tovább folytatják a felújításokat — s nem titok, hogy karbantartóiknak gya­korta adnak időt rabló, költ­séges munkát a város közvi­lágításának garázda rongálói is. Kukkantó Nyílt napok Figyelmetlen biciklista Pedig ott volt a jelzőtábla Riadalmat, bosszúságot oko­zott egy lengyel autósnak Gugyik Benő ceglédi, Nádor utcai lakos. A férfi tavaly ok­tóber 28-án délelőtt 10 óra tájban a Rákóczi út és Gubo- di utca kereszteződésében ke­rékpározott. Ittasan közleke­dett, s úgy hajtott ki a fő­útvonalra, s közben nem adta meg a jogos elsőbbséget a len­gyel személyautónak. Össze­ütközött vele, könnyebben megsérült. (A két útvonal ta­lálkozásánál egyébként ott áll az „elsőbbségadás kötele­ző jelzésű KRESZ-tábla.) A biciklistát ittas kerékpá­rozásért és az elsőbbség meg nem adásáért 1500 forint pénzbírság megfizetésére kö­telezték és száz forintjába került a véralkoholszint-vizs­gálat'. Szó szerint bekukkanthatnak a középiskolák életébe a pá­lyaválasztás előtt álló, álta­lános iskolások. A nyolcadik osztályosok egy-egy, úgyneve­zett nyílt napon ellátogatnak a középiskolákba, egy kis íze­lítőt kapnak az ottani életből. A nyílt napok arra is jók, hogy a pedagógusok is job­ban megismerhessék a közép­iskolai követelményeket. Szép és hasznos feladatot vállalnak az úttörő korból KISZ-essé cseperedett ifiveze­tők, akik gyakran visszajár­nak volt iskolájukba és segí­tenek az úttörő mozgalmi élet kiteljesítésében. Olvassatok mindennap! Havonta forduló Művelődő nyársapáti iskolások Az új általános iskolai ne­velési és oktatási terv az is­kolák nyitottságának ad hang­súlyt, nagyobb teret szentel az életre nevelésnek. Kívánja, hogy az iskola értelmezze, ér­tékelje és használja fel a tanulóknak az iskolán kívül szerzett, különféle forrásokból származó ismereteit, tapaszta­latait. Nyársapáton az általános iskola kapcsolata igen jó a helyi közművelődési intéz­ménnyel. A művelődési ház és a könyvtár a saját eszközeivel ad segítséget a gyerekeknek, hogy máméi több, hasznos új ismeretet szerezhessenek, ér­deklődési körül kiszélesedjen, képességeik, jó iránti hajla­maik kibontakozzanak. Most például Olvassatok minden­napi címmel irodalmi vetél­kedősorozatot indítottak a iművelődési házban. Ez az év első rendezvénye, s kitart az utolsó hónapig. Az általános iskolások ötszemélyes csopor­tokat nevezhetnek be. A cso­port tagja lehet három felső- és két alsótagozatos diák. Je­lentkezni a klubkönyvtárban lehet, január 20-ig. Havonta kerül sor egy-egy fordulóra és az esztendő végén a döntő győzteseit jutalmul elviszik a Budapesti Gyermekszínház előadására. A felkészülésben a művelődési ház is segít a csoportoknak, külön foglalko­zásokon. Bulgáriai tájak Bulgáriáról tart élménybe­számolót a ceglédi Kossuth művelődési központban, az 1. tereimben Simon Péter, a nyugdíjasklub tagjai ^számá­ra január 17-én délelőtt 11 órai kezdettel. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Hálás köszönetünket fejezzük ki, mind­azoknak a rokonainknak, jó szom­szédainknak, ismerőseinknek, akik szeretett édesanyánk, nagyma­máink és testvérem özv. PALÁSTI ALBERTNÉ szül.: Vermes Mária temetésén megjelentek, részvétük­kel mély fájdalmunkban osztoz­tak, sírjára a szeretet virágait el­helyezték. KÜLÖN KÖSZÖNETÉT mondunk a körzeti orvosának, a kórház II. sz. belgyógyászati osz­tály orvosainak és ápolóinak ál­dozatkész fáradozásukért és a gyermekosztály dolgozóinak a küldött koszorúért, A GYÁSZOLÓ CSALÁD. köszönetnyilvánítás. Ezúton mondok köszönetét mindazoknak a testvéreknek, rokonoknak, ba­rátoknak, jó szomszédoknak, is­merősöknek, a gerjei borpincé­szet. vezetőségének és volt mun­katársaknak, akik drága jó fér­jem, édesapa NYÍRI JÓZSEF MAV- nyugdíjas temetésén részt vettek, és mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek, özv. NYÍRI Jö- ZSEFNÉ és családja. köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk hálás köszönetét roko­nainknak, ismerőseinknek és- szomszédainknak, akik felejthetet­len jó férjem, édesapánk és nagy­apánk id. HEGYESI FERENC el­hunyta alkalmából részvétüket nyilvánították, a temetésén meg­jelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, özv. HEGYESI FE- RENCNÉ és családja. köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetét, azoknak a közeli és távoli hozzátartozóknak, jó szomszédoknak, volt munka­társaknak, és ismerősöknek, akik drága jó férjem, édesapám és nagyapánk id. VÖLGYESI FE­RENC autóbaleset miatt bekövet­kezett tragikus halála alkalmából temetésén megjelentek és őt utol­só útjára elkísérték, mély meg­rendülésünkben. bánatunkban, és gyászunkban velünk együtt érez­tek, sírjára a kegyelet és a meg­emlékezés virágait, koszorúit he­lyezték . KÜLÖN KÖSZÖNETÉT mondunk a STYLUS Fainari Szö­vetkezet vezetőségének és dolgo­zóinak megjelenésükért a sírra helyezett virágokért, koszorúért. FELESÉGE, gyermekei és a gyá­szoló család. ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap) hitek AGYNEMÜ-GARNITÜRÁK, LEPEDŐK, PÁRNAHUZATOK NAGY VÁLASZTÉKÁVAL VÁRJA KEDVES VÁSÁRLÓIT a Pest megyei irhásat! Kiskereskedelmi Váiicüicst ceglédi méterárM!b©lti®s s Kossuth Lajos u. 1. Különféle ágynemű-garnitúrák, 3 1/2 és 4 szeles 312 Ft-tól 575 Ft-ig Frottírtörülköző, 50x100 cm-es 70 Ft Zsúrabrosz, 90x90 cm-es, 118x118 cm-es 56 Ft-tól 81 Ft-ig

Next

/
Oldalképek
Tartalom