Pest Megyi Hírlap, 1981. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-10 / 8. szám

mr.cYft 1981. JANUAR 10., SZOMBAT Végső búcsú olcsai Kiss Zoltántól Mély részvéttel kísérték utolsó útjára tegnap a Mező Imre úti temetőben olcsai Kiss Zoltán Kossuth-díjas szob­rászművészt. A Művelődési Minisztérium, a Magyar Képző- és Iparmű­vészek Szövetsége, valamint a művésztársadalom nevében Hincz Gyula Kossuth-díjas ki­váló művész vett végső búcsút a 86 éves korában elhunyt al­kotótól. A művész életútját méltat­va hangsúlyozta: személyében összeforrt az aktív, kommu­nista harcos, s az alkotó, aki maradandó műveket adott szocialista közösségünknek. Az első világháború idején, orosz- országi hadifogságba kerülve ismerkedett meg a forradal- nji eszmékkel, s az elsők kö­zött jelentkezett a Vörös Had­seregbe, ahol egy magyar in­ternacionalista ezred politikai munkásaként, majd komisszár­ként küzdött a proletárhatalo­mért. Ekkor már kommunista volt, a bolsevik párt tagja. Hosszú franciaországi emigrá­ciója idején is részt vett — al­kotó tevékenysége mellett — a párizsi forradalmi művé­szek s a kommunista párt munkájában. A felszabadulás után, az emigrációból hazatérve sokat vállalt magára a társadalom építésének történelmi felada­tából, mindennapos gondjai­ból. Szobrászként is fáradha­tatlanul dolgozott; következe­tes, pártos művészi magatar­tásával példát mutatva számos szobrával, kisplasztikájával gazdagította kultúránkat. Megrendítő alkotása hirdeti a munkásmozgalmi panteon­ban a mártírok emlékét, meg­formálta Kun Béla portréját, a legújabb művét, Lenin-szob- rát nemrégiben avatták fel Nyíregyházán. Gyakran for­dult témaválasztásában a munkásélet mindennapjai fe­lé. Az MSZMP VI. kerületi bi­zottsága nevében Fehér Ist­ván, a pártbizottság titkára búcsúzott olcsai Kiss Zoltán­tól. Olcsai Kiss Zoltánt a Mező Imre úti temető művészpar­cellájában helyezték örök nyugalomra. Kiállítások, koncertek Népeink barátsága Körvonalazódtak már a ba­ráti szocialista országok Buda­pesten működő kulturális köz­pontjainak idei tervei. Tegnap két kulturális centrumban tar­tottak erről sajtótájékoztatót. 1981-ben az NDK kulturális központban előadások, baráti találkozók, kiállítások eleve­nítik fel a Német Szocialista Egységpárt, valamint a Sza­bad Német Ifjúsági Szövetség 35 éves történetét. A két nép barátsága ápolásának jegyében rendezik meg a hagyományos barátsági hetek sorozatát. A zenei rendezvények közül ki­emelkedik a Bartók-centená- rium alkalmából tartandó kon­certek sora. A Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központ rendezé­sében március 9. és 13. között több kiállítás fogadja a Nép- köztársaság úti bemutatóte­rem látogatóit. A komolyze­ne kedvelői ez alkalomból a Prágai Trió muzsikáját, a nép­zene kedvelői a Sztrahovanka együttes zenéjét ismerhetik meg. A NEMZETISEGEK NYELVEN Változatosan alakuló formák Legutóbb Tökölön nyitottak táj házat, ami a múltról és a jelenről úgy ad átfogó képet, hogy közben megismertet ben­nünket a zömében a XVIII. század elejétől itt élő délszlá­vok, egészen pontosan horvá- tok hagyományaival, népmű­vészetének értékeivel. Leg­utóbb ez irányította a figyel­met a Pest megyében élő nem­zetiségek gazdag tárgyi és szel­lemi kultúrájáta, közművelő­désének jelenlegi kérdéseire. Ez persze nem jelenti azt, hogy a munka nem folyamatos, hogy az itt élő németek, délszlávok, szlovákok kulturális tevékeny­ségét az ötletszerűség, a kam­pányszerűség jellemzi. Évről évre nő a szlovákul, németül, szerb-horvátul tanuló diákok száma, emelkedik az oktatás színvonala, ezt akkor is el kell ismernünk, ha még gyorsabb fejlődést kívánunk, ha például türelmetlenül kér­dezzük: mikor érnek meg a feltételek a továbblépésre, ar­ra, hogy ne csupán egy úgy­nevezett nemzetiségi tannyel­vű általános iskola legyen a megyében? Ilyenkor arra is gondolnunk kell, hogy lénye­gében alig egy évtizede vált dinamikussá a nemzetiségi anyanyelvi oktatás, közműve­lődés fejlesztése. Ennyi idő alatt világra szóló eredményeket nehéz lenne pro­dukálni. Az sem kevés azon­ban, amit értékként ma szám­ba vehetünk. Hogy csak néhány példát említsek: a nagytarcsai falumúzeum, a dunabogdányi, solymári helytörténeti gyűj­temény, a solymári női és fér­fikórus, a piliSvörösvári tánc- együttes, a Vujicsics-együttes munkája érdeklődést kelt a megye határain kívül is. Az ősszel megrendezett német, il­letve szlovák nemzetiségi kul­turális vetélkedő egyrészt azt jelezte, hogy a hagyományőrző együttesek, énekkarok munká­ja egyenletesen növekvő szín­vonalú, másrészt azt, hogy las­san a nemzetiségek lakta te­lepüléseken is kialakulnak a közművelődés — ezzel az anyanyelv ápolásának — új formái: az irodalmi színpad, a bábcsoport, az anyanyelvi klub. 7///////////////////JW Persze ezen a területen sem ártana a gyorsabb változás. Ezt nyilván leszögezték a Ha­zafias Népfront nemrégiben tartott községi, városi küldött- gyűlésein is. Az elmúlt hetek­ben például Csornádon, Pilis- vörösváron, Pilisszántón, Po- mázon, Százhalombattán, Szentendrén, Pilisszentkeresz- ten vitatták meg a nemze­tiségiek helyzetét, a gazdasági munkában, közéletben — s természetesen a művelődésben játszott szerepét. Apropó, Pi- lisszentkereszt! A községben, amelyet néha ma is szlovák nevén, Mlinkinek, azaz ma­lomnak neveznek, mintegy ezerhétszáz szlovák anyanyel­vű ember él. Ez önmagában még nem lenne említésre mél­tó, az itteni hagyományőrzés, anyanyelvápolás azonban már igen. A Pilisky páv, a helyi pávakör bizonyult a legjobb­nak ősszel a szlovák nemzeti­ségi kulturális vetélkedőn — s talán az itteni gyerekek ta­nulhatják a legjobb feltételek között anyanyelvűket. Az utóbbi években a nyelvoktató pedagógusok munkáját a nyel­vi laboratórium technikai esz­közei mellett egy másik „la­bortórium’’ is segíti, nevezete­sen a nyári olvasótáborok. '/////////////////////// A kezdeményezés, úgy tű­nik, követőkre talált. A Daba- son, valamint a váci járás te­lepülésein élő szlovák nemze­tiségű gyerekek egy része ezen a nyáron Selmecbányán tábo­rozik majd, s a tervek szerint NDK-beli és jugoszláviai cse­rekapcsolatokat is létesítenek. P. Szabó Ernő Nem tért le vállalt útjáról i MEDGYESSY FERENC CENTENÁRIUMA Nem ismerek még országot, ahol a művészek neve úgy összeforrna városukkal, mint hazánkban. Martyn Ferencet mondjuk és Pécsre gondolunk, Rippl-Rónait és Kaposvárra. Ha Debrecen nem is igyekezne mostanában annyira illő és megérdemelt helyére tenni Medgyessy Ferenc szobrait, akár közterein, akár a Déri Múzeumban, e két tulajdon­név: Debrecen és Medgyessy egyet jelent. Anélkül, hogy Rippl-Rónairól faragott szob­rát bárki elkívánná a kapos­vári múzeum elől, vagy sír­emlékeit a Farkasréti temető­ből. Medgyessy és Debrecen kapcsolata mélyebb, semmint az anyakönyvi kivonat mutat­ja születési helyét, s 1881. ja­nuár 10-ét jelezve születése napjának. A szülőhely még nem minden. Kovács Margit sem Szentendrén született, de öröksége ott élteti emlékét. Elhivatottság A pályaválasztás, az elhiva- tás, a küldetés legszebb levé­lét talán Medgyessy fogalmaz­ta meg, 1905-ben. Orvosnak neveltették. A természet szere- tetében, megfigyelésében, az emberi test csodálatában nőtt fel. Testvére, Gábor, orvos lett, de Medgyessy jól tudta, hogy közepes doktor vált volna be­lőle. Két urat nem akart szol­gálni: a megalkuvó megélhe­tést és a kedvtelésből végzett szobrászatot, s nem akart sem birtokot, sem házat, megvetet­te az egymást taposó-maró pénzhaj h ászokat. Jól látott Medgyessy: szob­rász lett: „Akármilyen pályá­ra mentem volna, csak ide lyukadtam volna ki, ahol va­gyok”. Voltak nagy elődei szobrászatunkban, a lőcsei szárnyas oltárt faragó Jakab mester, a Szent György szobor megálmodói: a Kolozsvári testvérek, kis táncos terakotta figuráival Izsó Miklós, kolozs­vári Mátyás-szobrával Fod­rász János —, valamennyien szoros kapcsolatban álltak ka­ruk európai művészetével, ez a kapcsolat Medgyessynél is nyilvánvaló. Nem véletlen, hogy a debreceni Déri Mú­zeum előtt fekvő négy szobrá­ra 1937-ben, a párizsi világki­állításon, Maillol és Despiau jeles francia szobrászok javas­latára nagydíjat kapott. Sok­szor meglepő a rokonság Mail­lol és Medgyessy között — ter­mészetesen nem ezért javasol­ták kitüntetésre —, mert mind­ketten szakítottak azzal a fes­tői, fény-árnyék hatásokkal élő r romantikus érzelmi szobrászat­tal, ami Rodint jellemezte, s szakított Medgyessy a nálunk még napjainkig megkésve itt maradt „szép” testek illúziójá­val. Szépségeszmény Senki úgy meg nem vetette az otrombaságot, mint éppen ő: „Szomorúság fog el, ha lá­tom, hogy szaporodnak a szí- vet-lelket elfacsarító, topa, nagy csizmák, zsákba húzott lábszárak, mondjuk meg: ele­fántlábak”. Móricz Zsigmond az egyik legszebb Medgyessy szobornak, a Fésülködő nő­nek, ezt a nevet adta: „Debre­ceni Vénusz". Miért debrece­ni? Debrecen, jelképesen, va­lami erőteljeset, rusztikusát, népit is jelent. A mi szépségeszményünk nem a mozicsillagok karcsúsá­ga volt, de Medgyessy felfe­dezte számunkra, hogy erőtel­jesebb formákban meg lehet mutatni az emberi, a „szelle­mi kiválóság” szépségeit. Mail­lol a vaskos, robusztus alako­kat szentesítette, Medgyessy alakjaiból sugárzik az a hu­mánum is, amit ő az antik szobrászatban oly sokra be­csült. Eleinte furcsának, bi- zarrnak, érthetetlennek tartot­ta őket, de „csudálatosán von­zóknak”. Nagy, súlyos kőtöm­bök. És mégis élőlények. Nem üres formák, mint először lát­tam. Hanem rejtett finomsá­goktól gazdagok. Döbbenetes világ! Művek között Űj korszakot teremtett. És vállalta sorsát: olyan szegény volt, amikor megházasodott, hogy gyakran olcsó zöld al­mánál egyebet nem ettek, és nem telt neki telekre, házra. A Százados úti művésztelepen élt, szerény környezet, de a népművészet remekei és Eg- ry József, Nagy István, Der- kovits, Rippl-Rónai, Holló László, Borsos Miklós művei között. Soha le nem tért vál­lalt útjáról. Szakított a szá­zadelő szobrászi illúzióival, s helyettük felmutatta a valósá­gos, a dolgos ember szépsé­geit, felemelte a realitást esz­ményeink magasába. Koczogh Ákos RADIOFIGYELO MESTERSÉGÜNK CÍME­RE. Bizonyosan nem a vélet­len műve, hogy hetek óta bele­kerül a Rádiófigyelőbe az if­júsági osztály egy-egy műso­ra. Az ott dolgozók jó szemé­nek, tájékozottságának, gyor­saságának és időszerűség irán­ti érzékének dicséreteként. Az általános iskolákban a következő hetekben osztják ki a növendékeknek a továbbta­nulók jelentkezési lapjait. A gyermekrádió ezen a héten Vajek Róbert szerkesztő-ri­porter jóvoltából öt egymást követő napon különböző szak-' mák képviselőivel ismertet­te meg hallgatóit, olyan friss, érdekes és láttató riportok­Vallomás a történelemróí KÁLLAI GYULA: ELETEM TÖRVÉNYÉ l/’ állal Gyula Életem törvé- nye című könyve nemrég jelent meg a Kossuth Könyv­kiadónál. A személyes, lírai hangú visszaemlékezés az élet titkait feszegeti, azt, hogy egy ember hogyan maradhatott meg a vérzivataros időben, miként jutott el a bihari sze­gényportáról a kommunista párttagságig, majd miként ál­lította életét a marxista—le­ninista eszme szolgálatába. Vallomás ez a könyv Ma­gyarországról, a magyar nép­nek arról az időszakáról, ami­kor készülődött a második vi­lágháború, amikor az ország az úri elnyomás alatt tengő­dött, amikor egy rossz szóért is lecsukták a munkást, a sze­gényembert. E vallomásból az ember eszméléséről, a kom­munistává válásról, az eszmé­hez való hűségről, a küzde­lemről kapunk teljes képet, arról, hogy Magyarországon miként küzdött az illegális kommunista párt, s miként szervezte az ellenállást, ho­gyan alakította meg a Magyar Frontot, amely vállalta a füg­getlenségi harc megszervezé­sét. A szerző gyermekéveivel indítja visszaemlékezését. Négyéves volt, amikor kitört az első világháború, édesapját a frontra hurcolták, s csak hat évvel később látta viszont. Édesanyja nevelte a hét gyer­meket, jobban mondva az ut­ca, hiszen a férfi nélkül ma­radt család nagyon nyomorú­ságos körülmények között tengette életét. Mikor édesapja hazakerült, akkor sem sokban változott az élete, talán annyit, hogy most már iskolába me­hetett tízévesen, s két év alatt elvégezte a négy elemit, majd szülei polgári iskolába adták a jó fejű gyereket, hogy „művelt” kisiparos vál­jék belőle. Tanárai javaslatá­ra gimnáziumba került, ahol már nyiladozott értelme, s kezdte észrevenni, hogy mi­lyen a világ körülötte. Egyetemista Pesten, amikor kapcsolatba került a kommu­nista fiatalokkal, elsősorban Rajk Lászlóval, akihez már gimnazista korában barátság fűzte. Tanulókört alakítottak, majd a cselekvés útjára lép­tek. 1932-ben Kállai egyik aláírója a Mit akarnak a már­ciusi fiatalok? című felhívás­nak, amely Bajcsy-Zsilinszky Endre lapjában, az Előőrsben jelent meg. Innen már egye­nes az útja az illegális kom­munista pártba, amelynek ak­tivistájaként tevékenykedett, mígnem a budapesti kommu­nista egyetemista mozgalom vezetőit a Horthy-rendőrség letartóztatta. Ö Rajk tanácsára hazautazott Berettyóújfaluba, majd Debrecenben újságírós- kodott, s minden baloldali megmozdulásban részt vett, kapcsolatba került Sárközi György költővel, aki egy ideig a Választ szerkesztette. Gulyás Pállal, Németh Lászlóval, Do- náth Ferenccel, Zöld Sándor­ral és másokkal. J elentős szerepe volt a Márciusi Front, a Tovább című lap megalakításában, amelynek induló vezércikkét ő írta. Ugyancsak Kállai tol­lából származott A népi arc­vonal című írás, amelyben körvonalazta a mozgalom fel­adatait. Közben kétszer is behívták katonának, amikor leszerelt, ismét Budapesten folytatta te­vékenységét, most már a Nép­szava szerkesztőségében. Irta az újságot, riportokat, cikke­ket, közben végezte pártmun­káját. Megismerkedett Szaka­sits Árpáddal, aki később a Népszava főszerkesztője, az SZDP főtitkára lett. A vele való emberi, baráti, elvtársi kapcsolatokról megindítóan szép sorokat írt le. Munkájában olyan részlete­ket tár fel az illegálisan te­vékenykedő kommunista párt­ról, amelyek eddig ismeretle­nek, vagy legalábbis alig is­mertek voltak. Leírja, hogy miként fáradoztak a munkás­egység és akcióegység, a mun­kás-paraszt szövetség meg­teremtésén. Ebben az időben fogalmazta meg a párt azokat a politikai, társadalmi és gaz­dasági követeléseket is, ame­lyek az együttműködés tartal­mát képezhették a többi párt­tal. Ezek között szerepelt az általános, egyenlő titkos vá­lasztójog biztosítása, a földre­form végrehajtása, a demok­ratikus jogok kiterjesztése és így tovább. Kállait bevonták a párt propagandabizottságá­ba. így került közel Rózsa Ferenchez, Schönherz Zoltán­hoz, akik abban a szakaszban a kommunista pártot irányí­tották. Kállai leírja, hogy miként született meg a Népszava hí­res karácsonyi száma, amelybe írt — a többi között — Baj­csy-Zsilinszky Endre, Móricz Zsigmond, Szekfű Gyula, Föl­des Ferenc, Mód Aladár, Be­nedek Marcell. Kállai Gyula nemcsak írt e számba, ha­nem szervezte a cikkeket. Megindító, ahogyan a Mar­git körúti börtönbeli szenve­désekről, Rózsa F.erenc halá­láról, Schönherz Zoltán meg- kínzatásáról, szenvedéseiről és utolsó szavairól ír. Kállait többször tartóztatták le, de bizonyítékok hiányában felmentették, üldöztetése azon­ban nem szűnt meg, nagyon nehéz körülmények között, társaival együtt folytatta ille­gális pártmunkáját. Szervezte a párt utasítására a német megszállókkal szembeni ellen­állást, majd teljes illegalitás­ba vonult, amikor is nem szűnt meg munkálkodni: a párt megbízása alapján szer­vezte a Magyar Frontot, amely hivatva volt a fegyve­res ellenállást megteremteni a német megszállókkal szem­ben. Lényegében az első világhá­borútól a második befejezé­séig tartó történelemről vall, a szemtanú hitelességével. Olyan ember szól általa, aki maga is cselekvő részese, ala­kítója, formálója volt ennek a korszaknak. S ahogyan köny­vében írja: Életemnek abban a szakaszában vagyok, amely­hez már sokkal közelebb van a befejezés, mint a kezdet. Ideje hát, hogy feljegyezzem mindazt, amit átéltem. ÍVdemes elolvasni az Éle- tem törvénye című köny­vet, amely dokumentum és vallomás is egyben, és rend­kívüli nagy olvasmányélmény. Gáli Sándor ban, hogy belőlük a kiskama­szok megérezhették — külö­nösen, ha már korábbról is volt némi ismeretük — egy- egy szakma szépségét, az el­sajátításukhoz szükséges ké­pességeket, követelményeket, s azt is, amit esetleges pálya- választásuk és a tanulóidők letelte után az életben vár­hatnak a szakmától; sikerél­ményben és anyagiakban is. így ismerkedtek meg a pa­pír és könyv készítőivel, a kertészkedés, libatenyésztés és konzervgyártás titkaival, a tí­márok és cipészek munkájá­val, a hús- és vendéglátóipa­ri szakmákban, illetve a tex­til- és ruhaiparban dolgozó szakemberekkel, s az általuk elmondottakból e szakmákkal. Hasznos, jó sorozat volt. SZERKESZTETTE: DOL­GOS JÁNOS. Akiket hivatá­suknál vagy érdeklődésüknél fogva foglalkoztat a magyar gazdaság fejlődése, jól emlé­keznek a férfikor delén el­hunyt kitűnő gazdaságpoliti­kai rádiós újságíróra — Dol­gos Jánosra. — Akik véletle­nül belehallgattak ebbe a teg­nap elhangzott emlékműsor­ba, nos, azoknak is megérte a majd’ egyórás figyelés, meg­ismerkedhettek egy kitűnő rá­dióssal, aki „Rádiósnap lójá­ban” és más műsoraiban nyo­mon követte a hazai gazda­ságfejlődés egyik legizgal­masabb időszakát, az új gaz­daságirányítási rendszer elő­készítésének és megvalósítá­sának korszakát. Egy 1966-ban készült felvé­tel visszajátszásával kezdő­dött a műsor, amikor még csak körvonalazódtak a rend­szer új elemei, s a szerkesz­tő utolsó műsorával fejező­dött be, azzal az 1978-ban ké­szült felvétellel, melyen a KSH elnöke tette mérlegre a ma­gyar gazdaság előző tíz évé­nek eredményeit. Gazdaságtörténet, kortörté­net s egy ember életének si­keres korszakát mutatta be ez az ötvenöt perc. Nem hiszem, hogy állíthattak volna rá­diós kollégái méltóbb emléket a szerkesztő Dolgos Jánosnak — ennél a műsornál. Bányász Hédi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom