Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-16 / 294. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 294. SZÁM 1980. DECEMBER 16., KEDŰ Változó helyzetkép, kedvező tendencia Körkép a gazdaságosságról Jubileumi ünnepség a DCM-ben Önkéntes rendőrök elismerése i ifjúságvédelmi és bűnügyi azok bűncselekményeket kö­vethessenek el. Pericht József tésad önkéntes rendőr a ha­Nem kis várakozással kezd­tek hozzá az idei gazdasági évhez a vállalatok vezetői. Ta­lán nem túlzás, ha azt írjuk, ebbe az érzésbe gyakran szo­rongás is vegyült, ami nem csoda. A világgazdaság és a világpolitika hatására meg­változott körülmények alapo­san megnehezítették a gazdál­kodást, s az év elején a koráb­binál szigorúbb gazdasági sza­bályozók jelentek meg, még nagyobb lett a vezetői felelős­ség, de nem utolsósorban a termelő-gazdálkodó közösségek felelősségének súlya is. Termelési mutatók A váci városi pártbizottság gazdaságpolitikai munkabi­zottsága a közelmúltban meg­tárgyalta az ötödik ötéves terv utolsó évében elért ered­ményeket, s azt állapította meg, hogy bár az első hóna­pokban sok gond mutatkozott az anyagellátás és a termelés területén, a félév vége felé már oldódott a feszültség. A pártbizottság negyedéven­kénti segítő ellenőrzése, he­lyenként az operatív intézke­dés, meghozta az eredményt, s hónapról hónapra javult a helyzet. Változatos ugyan a kép, de a kedvező tendenciák a meg­határozók. A minisztériumi iparágakban például 10 száza­lékkal nőtt a teljes termelés. A termelői árak módosításai miatt viszont a HAGY-ban csak 1,5 százalékkal javult ez az arány, s a vállalaton belüli elszámoló árak változása és a profiltisztítás következtében egyelőre nem mutatott fejlő­dést az Egyesült Izzó váci gyá­rának termelési grafikonja. A Magyar Hajó- és Darugyár váci üzemében 11 százalékkal bővítették a termelést, míg a nehézipari vállalatoknál ez a mutató 20 százalékot emelke­dett. Az építő- és építőanyag­ipar növekedése 11 és fél szá­zalékot ért el, s ebben kiemel­kedő a Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat 60 száza­lékos indexe. A tőkésexport­ra is termelő Kötöttárugyár 23 százalékkal szerepel a lis­tán. A könnyűipari vállalatok többi üzemeinek eredményeit kedvezőtlenül befolyásolta a termelői árak csökkenése és a termékszerkezet módosítása, s így a Finomfonó-, a Bélés- és a Fonógyár termelése alacso­nyabb volt a korábbinál. Az ipari termelés azonban az idén így is megközelítette a 7,4 milliárd forintot, s a város egyéb ágazataival együtt a termelés és forgalom elérte a 12 milliárdot. Termelni persze csak akkor érdemes, ha az áru értékesíthető, s az idei év eredményei e téren sem ked­vezőtlenek. Az export mérlege Az adatok azt bizonyítják, hogy a váci termékekből bő­ven jut az ország határain túl­ra, s a város nemcsak kultu­rális téren, művészeti együtte­sei révén hallat magáról a vi­lágban, hanem az anyagi ér­tékek is kelendők. Igaz, a szocialista országokba irányuló export az előző évhez képest 2.2 százalékkal kevesebb volt, mint tavaly, s az arányok alakításában annak is jelentős szerepe volt, hogy a Forte­gyár szomszédos országokba exportált cikkei iránt az ezüst­árakkal kapcsolatos év eleji gondok miatt 35 százalékkal esett vissza a kereslet. A Kö­töttárugyár viszont 15, a Hús­ipari Vállalat 60 százalékkal többet szállított, mint tavaly. A város szocialista piacon el­adott árui 380 millió forintot, a tőkés piacon elért 7 száza­lékos növekedés 1,4 milliárd forintot hozott a népgazda­ságnak. Az persze gondot okozott, hogy az új gazdasági helyzet­ben nehezen indultak meg a külföldi szállítások, nőttek a belföldi termelői árak. Így az­tán a Hajógyár és a Húsipar itt nem érhette el az előző, úgy­nevezett bázisév szintjét, s el­maradás keletkezett az Izzónál is. Több mint 50 százalékkal növelte viszont tőkés export­járt a Kötöttárugyár, jó ered­ményt ért el a Taurus, s több vállalat is magas exportnöve­kedést könyvelhet el. Nemcsak az anyaggal és pénzzel, hanem o munkaerő­vel is egyre átgondoltabban szükséges gazdálkodni, s ez a tendencia a váci vállalatoknál is elkezdődött. Az ipari válla­latoknál az idén 10 ezer 150 fizikai dolgozót alkalmaztak, s ez 4,3 százalékkal volt keve­sebb, mint tavaly. Míg a PETÉV-nél 11 százalékos volt a létszámnövekedés, máshol ez mindenütt csökkent. Növekvő nyereség A legnagyobb mértékűén az Egyesült Izzóban, de seholsem keletkezett hiány munkából, minden embert tudnak foglal­koztatni. A jelek arra mutat­nak, hogy a bejáró dolgozók közül ma már sokan helyez­kednek el a községben, s kü- ' önösen sok munkaalkalmat ..inálnak a termelőszövetke­zeti melléküzemágak. A város 3 ezer 646 alkalmazotti mun­kakörben dolgozó polgára kö­zül 69 került más munkakör­be. Akadt üzem, ahol az író­asztalt közvetlen termelői el­foglaltsággal váltották fel, többnyire a dolgozók egyet­értésével, magasabb jövedelem garantálásával. Bár a jövedelem lassabban emelkedik, mint korábban, azért az idén is volt lehetőség a bérek fejlesztésére, noha a legtöbb helyen differenciáltan, a teljesítményeket konkrét módon ösztönözve. Az ipari üzemek munkásbérszínvonala átlagosan 6,1 százalékkal emelkedett. A Kötöttárugyár­ban a legtöbbel, ám az itteni 9 százalék okairól azt is tudni kell, hogy a náluk még mindig a legalacsonyabb a munkás­bérszínvonal, éVi átlag 38 ezer forintot jelent. A nehéz üzemi körülmények miatt legtöbbet a hajógyári munkások keres­nek, ahol 50 ezer az évi kere­set. Az alkalmazotti bérszín­vonal átlaga a városban 48 ezer forint volt, s hogy mind­ezt a munkahelyeken biztosí­tani tudják, a termelékenység növekedéséért is komoly erő­feszítéseket kellett tenni. Az ipari üzemek az idén 14,5 százalékkal növelték a termelékenységüket, s a terv­teljesítés városi szinten több mint 10 százalék. Az új sza­bályozórendszer alkalmazása tehát meghozta az eredmé­nyét, a nyereségképződés a második félévtől kezdve fel­gyorsult, s városi szinten meg­haladja a 600 milliót. Üzemen­ként persze ez is változó, s éppen a Forte esete mutatja, mekkora rugalmasság kell a mai gazdasági életben. Az év eleji gondök után itt a nyere­ség 149 millióra emelkedett, a tavalyi 89 helyett, s a korábbi években felgyülemlett gondo­kat leküzdi az idén a PETÉV is. Szervezetten Jók és biztatók tehát a vál­lalatok eredményei, bár nem mentesek az ellentmondások­tól sem. Fegyelmezett, szerve­zett, magas színvonalú munka árán születnek. A párt mutat­ta úton járva láttak hozzá az év elején a munkahelyi kol­lektívák, s így készülnek fel az újabb öt esztendőre is. K. T. I. Az MHSZ Élet beszámolt arról, hogy eredményes, sike­res az együttműködés Vácott a Lőwy Sándor Gépipari Szakközépiskola és a helybeli MHSZ-központ között. A KÖZÉRT című hetilap arról írt, hogy a Kelenföldi KÖZÉRT 44 nyugdíjasa részé­re rendeztek sikeres ősz végi kirándulást a Dunakanyar centrumába, Vácra. A Hajó-Daru közölte Lelkes István írását arról, hogy az MHD Gyárában sokan olvas­nak és vásárolnak könyvet, fogynak a színházjegyek, moz­galmas a KISZ-élet. A Szabad Föld képriport­ban tudatta olvasóival, hogy A múlt hét végén a DCM impozáns kultúrtermének széksoraiban foglaltak helyet Vác, Dunakeszi es a váci já­rás önkéntes rendőrei. A 25 éves önkéntes rendőri szolgá­lat jubileumi ünnepségén részt vett Hónai Árpád, az MSZMP Vác városi Bizottságának osz­tályvezetője, Villási László, a dunakeszi Városi Tanács el­nökhelyettese, Horváthné dr. Udvaros Mária, a váci járási hivatal elnökhelyettese és dr. Szamosvölgyi Alfréd, a váci Városi Tanács osztályvezetője. A fegyveres testületek képvi­seletében Bozóky László hon­véd őrnagy és Géczy Lajos, a munkásőrség helyi egységének parancsnoka foglalt helyet az elnökségben. Már negyedszázada Luzsák István rendőr alez­redes, a Vác városi és járási rendőrkapitányság ' vezetője köszöntötte a megjelente­ket. Arról beszállt, hogy növek­szik az elismerés, a megbecsü­lés és a tiszteletadás az ön­kéntes rendőrök munkája iránt. Áldozatkész munkássá­guk hozzájárul a közbiztonság javulásához, növeléséhez. Ezután Majkó György rend­őr százados, a rendőrkapitány­ság közbiztonsági és közleke­dési osztályának a vezetője mondott beszédet. Jelentősnek mondta a 25. évfordulót, amely jelzi, hogy e fontos, ön­ként ' vállalt társadalmi mun­ka és elkötelezettség már hosszabb múltra tekinthet vissza. Ez v a szolgálat fontos hozzájárulás szocialista társa­dalmi rendszerünk megvédésé­hez és erősítéséhez, a békés építőmunka biztosításához. A Vác városi és járási rend­őrkapitányság területén 791 önkéntes rendőr tevékenyke­dik, 59 csoportban. A csopor­tok közbiztonsági, közlekedési, Gáhor Józsefről, a hazai és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakjáról megem­lékeztek Vácott, a róla elne­vezett iskolában. A Magyar Nemzetben Gyu- lay Zoltán adott részletes év végi, idegenforgalmi beszá­molót, s megemlékezett Vác barokk főterével, amely Vonz­za a turisták sokaságát. A Fotó, legutóbbi száma be­mutatta a Cserny Péter tanár vezette váci diákfotóklubot, melynek munkája segíti az is­kolai oktatást, a dokumentá­ciók készítését és a tanintéze­ten belüli propagandaanyag összeállítását. P. R. szakágakban munkalkodnak, területi jelleggel. Előbbrelépés történt a minőség terén is. Egyre többen vannak a so­raikban, akik az önként vál­lalt kötelezettségnek eleget té­ve, túl is teljesítik a szolgálati időt. Javuló helyzet Majkó György részletes tá­jékoztatást adott az 1980. évi bűnügyi és közbiztonsági hely­zetről. Az elrendelt nyomozá­sok száma az előző évi szin­ten mozgott. Olyan súlyos, közbiztonságot érintő bűncse­lekmény, amely alapvetően befolyásolta volna a lakosság közérzetét, nem történt. Kér­te az önkéntes rendőröket, hogy igyekezzenek minden se­gítséget megadni a nyomozó- hatóságoknak ahhoz, hogy fel­deríthessék a bűncselekménye­ket. Továbbra is lépjenek fel erélyesen a társadalmi tulaj­don károsítóival szemben. Személy szerint dicséretben részesült Klagyivik János let- kési önkéntes rendőr, aki elfo­gott négy, intézeti szökött fja talt, s megakadályozta, hogy Sikeres volt a váci 162. szá­mú .Galambsport Egyesület decemberi kiállítása. A Kos­suth téri helyiségben félezer­nél több látogató fordult meg két nap alatt, s a helybeli ér­deklődőkön kívül láttunk Vác ■környéki, sőt budapesti te­nyésztőket is. 27 tenyésztő 164 ketrecben és három röpdében 220 galam­bot állított ki. A bemutatott kisállatokból 47 kapott kiváló minősítést, s ezek közül a bí- | rálóbizottság kilencet emelt ki fajtagyőztesnek. A kiváló eredményt elért tenyésztők: Béres Ferenc, Da- nicz Sándor Bogdán Sándor. Frick István. Haár Zoltán és Együd József Elismerést érde­melt Fleischmann Ferenc Fleischmann László, Hazafh Géza, Huszár Sándor Kettler János. Marosi Lajos. Noé Jó­zsef. Tóth László és Tóth Sán­dor. A röpdák I. díját Neub- randt János, a II. díjat Vígh tárőrségnek nyújtott hasznos segítséget egy határsértő el­fogásában. Kármán István váci önkéntes rendőr segítsé­gével elfogtak egy körözött, többszörösen büntetett előéle­tű személyt. Végül a jövő fel­adatait ismertette. Kitüntetések Ezután Luzsák István át­nyújtotta az önkéntes rendőri szolgálatért kitüntetéseket és a pénzjutalmakat. 25 éve tel­jesítenek szolgálatot: Volenték Kálmán, Horváth László és Scliottner Pál. Tizenheten kaptak 20 évi, huszonegyen 15 évi szolgálatért kitüntetést. Mintegy 75 ezer forint jutal­mat osztottak szét a szolgá­latban élenjáróknak. A párt és a társadalmi szer­vek köszönetét Rónai Árpád tolmácsolta az ünnepeitek­nek. Megköszönte a családta­goknak, hogy segítették a szol­gálatok teljesítését s kérte az önkéntes rendőröket, hogy gazdag tapasztalataikat adják át a fiatalabb nemzedéknek. Papp Rezső Ferenc, a III. díjat Fleisch­mann Ferenc kapta. A kiállítást hosszas, terv­szerű előkészítő munka előzte meg. Béres Ferenc elnök és az egyesületi tagokból verbuvált munkacsapaté az érdem, hogy külsőségeiben is tetszetős for­mában került az érdekes, ér­tékes anyag a szakemberek és a nagyközönség elé. Vácrátóton Fogadóóra Szerdán, december 17-én délután 13 órakor a vácrátóti tanácsházán dr. Kovács Fe­renc megyei tanácstag fogadó­órát és beszámolót tart. ISSN lUJ-MMi <V»ul HlrUD) ki iskolakönyvtár vendégei A Sztáron Sándor Gimnázium jól felszerelt könyvtárában az új tantervi követelményeknek megfelelő körülmények közötí készülhetnek fel az órákra a középiskola diákjai. Közben az érdekességek között is böngészhetnek. Papp László felvétele Vác a hazai lapokban Pontos cím nélkül érkezett Szerkesztőség tinikbe nap minit nap több levelet kézbesít olvasóinktól a posta Legtöbb­ször közérdekű 'dolgokról ír­nak. Mi, lehetőségeink szerint segítünk is, ha szükséges, rendszeresen helyet adva ezek­nek a soroknak. Feltéve, per­sze, ha a levélíró nem névte­len. Ám legutóbb valaki igen­csak rossz, tréfát űzött velünk, s kellemetlenséget okozott egyik olvasónknak. December 5-i számunkban adtuk közre egy Szabó Árpádné aláírású levél mondandóját: állítólag elégtelen a Földváry téri la­kótelepi lakások fűtése. A le­vélen C*m nem szerepelt, az illetékes Városgazdálkodási Vállalat érthetően nem tud­hatta, hogy melyik lakás hi­deg? Különösen kellemetlen volt a dolog Szabó Árpádné, Földváry téri lakótelep, Köl­csey Ferenc utca 17. szám alatt lakó olvasónknak, mint­hogy ő nem panaszkodott a lakótelepi lakások fűtésére, s' így levelet sem írt. Valaki te­hát, aki saját címét és eset­leg nevét is szégyellte, az ő nevében fordult szerkesztősé­günkhöz. Időbe, s nem kis fá­radságba került, amíg mindez tisztázódott. A fűtés sem vál­tozott a lakótelepen, mivel, ezek szerint, nem is volt ok a panaszra. Sajnos, annál több egy ízetlen, rossz tréfára ... Jubileum BÉnik Gyula kitüntetése Szép ünnepség keretében köszöntötték az 1862-ben ala­kult nyomdászszakszervezet központjában azokát, akik 70, 60, illetve 50 évvel ezelőtt lép­tek a szervezett dolgozók so­rába. Az 50 évvel ezelőtt be­lépettek között ott volt a váci Bénik Gpula nyugdíjas nyom­dász, aki ez alkalommal az eszperantó nemzetközi nyelv érdekében kifejtett munkájáért megkapta a Szakszervezeti Munkáért kitüntető jelvény arany fokozatéi is. Gratulá­lunk. Galambkiállítás Szépek között a kiválóak Karácsonyi ajándékot a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat váci divatáruboltjában vásároljon, a Március 15. tér 17. szám alatti & NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK PULÓVEREK, FEHÉRNEMŰK, DIVATCIKKEK. Női ernyő 205 Ft-tól 360 Ft-ig Női bőrkesztyű 227 Ft-tól 411 Ft-ig Női hálóing 177 Ft-tól 272 Ft-ig Divatsálak 88 Ft-tól 170 Ft-ig

Next

/
Oldalképek
Tartalom