Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-04 / 284. szám
4 Símrt T/ KSlimw 1980. DECEMBER 4., CSÜTÖRTÖK Közel hozni szívhe, értelemhez Látogatóban Pataki Ferencnél GYERMEKKÖNYVHÉT Milyen a választék ? A harmincadik évfordulóját ünneplő Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó a kötetek gazdag tárházával lepte meg kis olvasóit a gyermekkönyvhétre. A hónap első napján kezdődő eseménysorozat megnyitóját követően könyvesboltról könyvesboltra jártunk. Hajtott a kíváncsiság, vajon a karácsonyi ünnepekre készülődő szülők megtalálják-e a polcokon azokat a könyveket, amelyeket a kiadói tájékoztató ígért? Na meg korábbi rossz tapasztalataink is erre ösztönöztek. Ám a .,sajnos még nem jelent meg”, avagy a „sajnos már rég elfogyott” felkiáltások helyett udvarias „tessék parancsolni” fogadott. A Móra beígért kiadványai ugyanis valóban ott sorakoznak a polcokon. A legnagyobb választékot a kisiskolásoknak nyújtják. Huszonkettedik kiadást látott Móra Ferenc; Kincskereső kis- ködmön-e. Érdekesség a kétnyelvű Cigány bölcsődal, bár ez a lírai kiadvány nem feltétlenül ifjúsági kiadói profil. Annál inkább a Mese a lótuszvirágról című kötet. A mese- gyűjtemény magyar nyelven még meg nem jelent egzotikus kincseket gyűjt csokorba Kormos István verses meséit — második kiadását érte meg — hamar megtanulhatják a gyerekek, mondogathatják a rímbe szedett színes történeteket. A nagyobbaknak a népszerű sorozatok újabb köteteit kínálják a könyvesboltokban. Az Így élt sorozat Juhász Gyuláról és Engelsről szóló tanulmányai kaphatók. A Kolibri Könyvek új darabjai valamint a Búvár Zsebkönyvek fűszernövényekről szóló tagja olyan népszerű, hogy még a könyvheti megnyitó előtt (!) elfogyott. Ez egyben az idei gyermekkönyvhét tanulsága is: magasabb kiadványszámot érdemelt volna mind a magyar népviseletekről szóló színes kötet, mind a Rovarlesen című. És hogy mindössze négy új könyvet fedezhetnek fel az óvodás korú gyermekek szülei. Pedig tévedés lenne azt hinni, hogy e korosztálynak csakis építőkocka, baba. vagy kisautó való. Az olvasóvá válás, az olvasási szokások alapjai ekkor alakulnak ki. Ünnep előtt jó lett volna a képeskönyvek. leporellók választékát is gyarapítani. Er. K. A makádi iskolamester nevét 1717-ben jegyezte fel először a krónika. Nádi János uramat azután még harmincán követték, míg harmincegyedikként Pataki Ferenc tanító került a makádi iskola élére. Majd húsz esztendőt, egészen pontosan tizenkilenc évet töltött a Csepel-sziget legdélibb községében, azután ötöt néhány kilométerrel északabbra, Ráckevén — azóta, nyugdíjba vonulásáig szülővárosában. Cegléden tanított. De alig hiszek az eredménynek, amikor a számokat összeadom, szikár, magas termete, élénksége jóval fiatalabbnak mutatja vagy talán tartja is meg koránál. Természetesen az az érdeklődés is meghatározza a kort, amellyel , az ember a világ, azon belül is az őt legjobban érdeklő jelenségek felé fordul. Mesélik, hogy az egyik iskolában egyszer szakfelügyelői vizsgálatra várták (mert hosszú ideig szakfelügyelő is volt a tanítóskodás. majd a történelem- tanítás mellettj. Amikor Pataki Ferenc reggel a nevelői szobába lépett, néhány XIX. század eleji könyvet, érdekes történelmi tárgyú munkát fedezett fel az asztalon. Beléjük lapozott — s jegyzeteiből csak délután . kettőkor pillantott fel... Múltidéző emberek — A történelem szeretetét ceglédi nagyapám oltotta belém — emlékezik vissza hat évtizeddel ezelőtti gyerekkorára. — A Cifra-kerti tanyán késő estékig beszélgettünk, s idős, parasztember nagyapám a maga élményei, személyes tapasztalatai alapján mesélte nekem az elmúlt idők eseményeit. Azután, amikor elvégeztem a nagykőrösi tanítóképzőt harminckét jelentkező közül kaptam meg a makádi tanítói állást... Nagyon megszerettem a két Duna-ág között, a nemzetiségi falvakkal körülvett települést, amely valószínűleg annak köszönheti fennmaradását, folyamatos létét, hogy lakói a háborúk idején mindig elrejtőzhettek a vadvizek között, a mocsaras területeken. Tanította a történelmet — s úgy szerette volna tanítani, hogy a gyerekek ne csak értsék, szeressék is a tantárgyat. Akkor, amikor erről még talán szót sem ejtett a szakirodalom, ‘szemléltetőeszközöket használt: régi pénzekkel, fegyverekkel, használati tárggyal elevenítette meg, hozta közel a szívhez és az értelemhez a régi korok életét. Sőt! Idős embereket faggatott, s a beszélgetéseket vagy felolvasta a gyerekeknek. vagy éppen az osztályban meséltette azokat, akik legtöbbet tudtak a parasztok életmódjáról, a hagyományokról, szokásokról. Jóval később, bőrönddel járta az országot, s tartott előadásokat arról, • hogyan tanította a történelmet. A helytörténet szerelmese Volt mit átadnia. A makádi esztendők azonban más oldalon is nyereséget hoztak. A szemléltető pedagógushói lassan numizmatikus lett. az idős emberek megszólaltatójából a település történetének egyik legjobb ismerője, lelkes hely- történész. — Igazi éremgyűjtő akkor lehettem — mondja —. amikor már Ráckevére kerültem, s bejárhattam a budapesti klubba. A gyűjteményem ma hét- nyolcszáz darabból áll. Különösen büszke vagyok tűzoltóérmeimre, amelyekből talán nekem van a legtöbb az országban. Ezeket részben a tűzoltómúzeumnak, részben a járási tűzoltó-parancsnokságnak adom majd. Az érdekes, régi pénzek, kitüntetések után Az érem című szaklap egyik számát mutatja, benne a tűzoltóérmekről szóló cikkével: Ez a legújabb publikáció — vajon melyik volt. mikor íródott a legelső — helytörténeti — dolgozat? — Akkor jegyeztem el magam igazán a helytörténettel, mikor Túri József (1861—1906) orientalista, tudományos akadémiai tag rövid élettörténetét megírtam. Nagyon tehetséges — és koldusszegény családból származó — gyerek volt. Szülei eladták javaikat, hogy taníttathassák. A rendkívül érdekes tudósi pályát bemutató dolgozatom 1935-ben jelent meg. Azután hosszú évekig az íróasztalnak dolgoztam. Jött a háború, majd elvégeztem a pedagógiai főiskolát. Igazán komolyan akkor kezdtem dolgozni, amikor visszatértem szülővárosomba. Az első munkák a történelemtanítás módszereivel foglal, koztak. A helytörténetírás szempontjából nagy ösztönzést jelentettek a hatvanas évek közepe óta kiírt megyei pályázatok. Egymás után születtek a pályaművek: Száz ceglédi paraszt útja, Köröste- tétlen, Mikebuda története, a ráckevei, illetve a ceglédi járás felszabadulását leíró munkák (mindkettő nyomtatásban is megjelent), a ceglédi járás történeti előzményeivel, a Rá- kóczi-szabadságharc helyi eseményeivel, a ceglédi Kossuth- kultusszal, a csemői kisvasút, a ceglédi EVIG-gyár történetével, a város emlékhelyeivel, a helyi Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet tízéves történetével foglalkozó munkák. Hosszú — bár nem teljes — maga a felsorolás is. A sor végéről nem hagyhatjuk el azonban azt a művet sem. amely az idei helytörténeti pályázaton első díjat nyert, s amely Makód történetével foglalkozik. A szabadságharc ezredese A hagyomány szerint Maká- dot a honfoglalás korában alapították. Árpád főlovásza. Cser pel. a királyi ménes védelmére telepítette a sziget déli részébe Makád vitézt, s családját. Ha nem is igaz a legenda, érdemes meditálnunk rajta. Az sem baj, ha párhuzamot vonunk a reformáció egykori tudós makádi prédikátorai és a ma tanítói, helytörténészei között. A szerep, a megoldandó feladat formájában tán igen. lényegét tekintve azonban alig különbözik... Feladat... Pataki Ferenc, az 1848—49-es szabadságharc vitéz ezredeséről, a ceglédi temetőben nyugvó Csutak Kálmánról beszél. Az ezredes. akit a szabadságharc bukása után halálra, majd kegyelemből 16 évi várfogságra ítéltek, két alkalommal is tárgyalt a román felkelők vezetőjével, Aurám Jankával. Nem rajta — a népek barátságának hirdetőjén — múlt, hegy a tárgyalások nem vezettek eredményre, s az ötezer ember nem csatlakozhatott Bem tábornok seregéhez. P. Szabó Ernő SZÍNHÁZI ESTÉ K Vihar Shakespeare-bemútató a Várszínházban Sejthettc-e a szerző, hogy 1611-ben élete utolsó önálló művét írja? Erre már sohasem kapunk feleletet. Tudatosan hattyúdal-e a Vihar? Kínálkozik az igenlő feltételezés, hiszen főhőse Prospero, a könyvektől bölcs mágus a darab végén összetöri varázspálcáját, lemond a titkos hatalmáról és visszavonul könyvei közé szülővárosába. A párhuzam kétségtelen. Lehetett a darab megírásának másik indítéka is: akkoriban jelent meg egy Jourdanjne- vű hajótörött visszaemlékezése a Ber- muda-szigetek partjainál pusztító rejtélyes viharról. A különös vihar lett Shakespeare darabjának indítása és csúcspontja is. De a vihart előidéző Prospero alakjában nemcsak a színpad varázslójának figuráját vélhetjük felfedezni. Seregnyi irodalomtörténeti munka rokonítja Leonardo da Vinci legendájával. íme, még egy figyelemre méltó életpárhuzam. Megannyi kalandos titok, de számunkra kutatásukról sokkal lényegesebb az üzenet, amely ebből a nagyszerű alkotásból élménypontok összekapcsolódásával kibomlik. Shakespeare a kicsinyes hadakozás fölé emelkedést, a megbocsátás képességét, a szolgálat és a szabadság összhangját, a hatalom és a lelki függetlenség kibékítésének lehetőségét kereste, keresteti. Prospero talán maga a szerző, talán Leonardo, de mindenképpen az emberi nagyság humanizmusának példája. A színpatli megoldás érzékletesen adja vissza mindazt, amit a Vihar egy korszak lezárásaként és az új dramaturgia győztes előfutáraként jelent. Vámos László rendező úgy formálta a játékstílust, hogy a főhős mintegy^ felülemelkedhessen a konkrét történeten. Színészi megoldásokban is elválasztotta a száműzetés szigetén élőket és a viharban hajótörést szenvedett jövevényeket. Kár, hogy a Mirandát alakító színésznőknek (kettős szereposztás) nem sikerült ezzel a jó koncepcióval azonosulni. A produkció képi megoldása (Jánosa Lajos díszletei és Schaffer Judit jelmezei) nagyszerűen sikerült, mert összhangban van a Shakespeare-nél új dramaturgiával, azaz a hely, idő és cselekmény hármas egységével. (Ez már a francia klasszicizmus ébredésének korai hatása.) A Vihar cselekménye — az első jelenetsortól eltekintve — egy szigeten játszódik, pontosabban egy sziget négy különböző részén. A Várszínházban sikerült olyan megoldást találni, amely néhány elem (egyébként látványos) mozgatásával egységesíti a teret. Ezzel lényegében az időt is tömörítik. Szükségszerűen, mert a darab meséjének, történésének ideje lényegében megegyezik a reális idővel, alig több mint három óra telik el a ‘vihar kitörésétől Prospero varázspálcájának eltöréséig. S itt vissza kell utalni a főhős játékon kívüli különállásához. A cselekmény egysége ugyanis Prospero figurájában testesül meg: mindent ő idéz elő Ariel szellemszolgálójá segítségével, és minden megoldás kulcsát maga tartja a kezében. Az egység tehát magán, Prospero alakítóján, Gábor Miklóson múlik az előadás sikere. Egy nagy színészegyéniség küzdelmének lehetünk tanúi, egy ugyancsak nagy színpadi varázsló jut a pályája egyik küszöbéhez ezzel a szereppel. Gábor Miklós szemünk láttára vajúdja világra Prosperót. Az első előadások egyikén megfáradt bölcsként próbálta vezényelni a sziget sorsát. Néhány nap múlva lázadóbb volt, akarnokabb, élesebb szemű. A színész munkája örök újraszü- letés, de a közönségnek ritkán adatik meg, hogy ilyen — minden álca nélküli — átváltozásnak legyen tanúja. Adhat vitára okot Gábor Prospero alakítása, de csak azért, mert egyedien igaz, egy életpályát sűrít a figurába. Bizonnyal összefügg Gábor Miklós alakításával az előadás ritmusa és itt elkelne a picinyke segítség. Nem a feszültség hiányzik: o tempó lassúbb a kelleténél. A látványosságot adó betétek is indokolatlanul hosszúnak tűnnek. Hiányzik például Prospero felszabadult örömvarázslata, minden ünnepélyesebbnek hat a szükségesnél. Meg kell viszont említeni egy kiváló rendezői ötletet: az előadás végén, már a főhős prológusa után előmászik a vadember és összeilleszti Prospero varázspálcáját, majd magasba emeli. Ez a jelenet nem szerepel a műben, mégis szerves egységként szimbolikus erőt kap, igazi csattanó. A színészek játékán mindvégig érezni egyfajta megilletődöttséget, idegen pátoszt. A Miranda szerepét alakító Papadimitriu Athina is csak akkor jó, ha Prosperóval van közös jelenete és hamis, amikor a Ferdinád királyfit alakító Kalocsay Miklóssal játszik, egyszerűen nincs hitele (a másik szerep- osztásban Kútvölgyi Erzsébet formálja meg a szerepet). Miranda figurabillené- sének nem Kalocsay az oka, mert ő alapvetően jól oldja meg feladatát. Kevés jót 'lehet viszont mondani Farády István Ariel alakításáról: jellegtelen, színtelen, reagálásai tempótlanok, bár az írott szöveg szerint méltó partnere Prosperónak. Elismerést érdemel ugyanakkor Hetényi Pál, a vadember alakítója, kiválóan helytáll nehéz szerepében. A társulat többi tagja általában kevéssé egyéniesíti figuráját. A Shakespeare-nél mindig kitűnően megírt karakterek közül Tahi József, mint bolond és Dózsa László, a részeges csapos megformálója érdemel említést. Kriszt György HETI FI I.M JEGYZET A pap, a kurtizán és a magányos hős Jason Robards (Cable) és Stella Stevens (Hindy) a western főszerepeiben Ez év első hetében mutattak be mozijaink egy „motorizált western”-1, a Konvojt. Magányos hőse, aki a Gumikacsa becenévre' hallgatott, egy bshemót kamion nyergében verekedte végig magát az USA több államán, mígnem győzelemre vitte az ügyet, amint ez minden tisztességes westernben lenni szokott. A Konvojt az indián származású rendező, Sam Peckinpah készítette. És most újabb filmjét láthatjuk, mely az A pap, a kurtizán és a magányos hős címet viseli (de csak a magyar forgalmazásban, mert eredeti címe sokkal tömörebb: Cable Houge balladája — a főhős neve után.) Cable Houge természetesen szintén magányos hős. A szó legszorosabb értelmében az, mert a film első képsoraiban két „derék” társa víz, élelem és ló nélkül hagyja a sivatagban, ahol négy napig vánszorog, míg végre — véletlenül — forrásra nem akad. Cable itt amolyan kis oázist rendez be, ahol a postakocsik megállnak lovaikat megitatni, utasaikat felfrissíteni. De hősünk továbbra is magányos marad, bár csatlakozik hozzá egy árva,- ágrólszakadt vándorprédikátor, a nők nagy barátja (szintén magányos hős egyébként), majd a közeli városka nem éppen apácaéletű szép szőke (!) üdvöskéje, Hindy is meglátogatja néhány hétre, hogy megédesítse a magányos hős napjait. (Meg is teszi derekasan — ráadásul még pénzt sem fogad el érte, ami vitán felül a nemes lélek jele.) Cable élete szép lassan csörgedezik, miként a forrás, mely mellé a kis állomást telepítette. Az idő más téren is neki dolgozik: felbukkan a két „derék” társ, akik ellen annak idején természetesen bosszút esküdött. A bosszú órája üt; Cable elintézi a fickókat. Majd aztán őt intézi el egy jókora autó, amelyen a nagy szívszerelem, Hindy érkezik meg Los Angelesből, ahol „karriert” csinált. (Ehhez már akkor, a század elején is hozzátartozott egy jókora autó ...) A románc azonban nem teljesülhet be: Cable a technika áldozata lesz. (Ami esetleg azt kívánná jelképezni, hogy a motorizált Vadnyugat fölöslegessé teszi a lovasított magányos hőst —, de a tetszetős elmélet nem érvényes, mivel Cable Houge balladáját 1970-ben forgatta Peckinpah, a Konvoj meg vagy hét évvel későbbi, s éppen azt igazolja, hogy á western alapfigurája nem veszett ki Hollywoodban, csak a musztángról átszállt a kamipn nyergébe.) Peckinpah, aki egyébként a mesternek egyik specialistája, nagyon biztos kézzel csinálta meg Cable Houge történetét. Minden kellék a helyén van itt, ami egy vadnyugati történetben szükséges, a lövöldözésektől a verekedésekig, a kocsmai jelenetektől az érdes humorig, Kitűnően tud történetet mesélni, figuráit — äz előírt sémákon belül persze — jól mozgatja, s mindegyiknek megadja azt a maximum három-négy apró jellemző vonást, ami egy westernben elég is (néha „komoly” filmekben is örülnénk, ha egyik-másik hős csak ennyi karakterrel is bírna.) Feszültséget teremteni is nagyon tud Peckinpah, és — a kellő pillanatokban — érzelmes is tud lenni, de csak annyira, amennyire szükséges. Egyszóval: A pap, a kurtizán és a magányos hős (hogy ennél a nehézkes, szájbarágó magyar címnél maradjunk) a kellemesen elszórakoztató mesternek nem túl népes csoportjába tartozik. És ez nem is olyan kis dolog. A naplopó A német romantika ismert képviselője volt az 1788—1857 között élt Johann Eichendorff. 1826-ból való, magyarul is megjelent regénye, az Egy naplopó életéből, melyet legjelentősebb prózai művének tartanak. Minden kézikönyv kierpeli, hogy a regényben a romantikus antikapitalizmus és a derűs, népies humor az érték. Nos, ebből a könyvből — vagy inkább: e könyv alapján — készített filmet az NSZK- beli rendező, Bernhardt Sinkel. Megtekintése után nem nagyon értjük, mi célból, milyen szándékkal tette ezt. A naplopó ugyanis itt afféle „általános” romantikus kalandhőssé lett, akivel mindaz megtörténik, ami Goethe, Chamisso. Kleist vagy Hölderlin hőseivel megesett, sőt: Grimm, Andersen vagy Hauff mesehősök vonásait is belezsúfolja ebbe a szegény ártal- lan falusi fiúba, aki így aztán amolyan két lábon járó példázattá sematizálódik. Ráadásul azt is kitalálja Sinkel, hogy ez a fiú, akinek neve sincs egyébként, nem, vagy csak alig beszél. A néző először arra gyanakszik: a különben minden lehető és lehetetlen helyzetben hegedülésre fakadó fiú netán néma. De aztán időnként mégis megszólal. Viszont annál többet mozog. Mit mozog? Fut, rohan, ugrál, bukfencezik, hempereg, mászik, üget, kocog, trappol — egy percig nem marad nyugton. Mezőn, erdőn, városi forgatagban, kastélykertben, ahol csak lehet és ahol nem, a naplopó mozog. Sinkel szerint azért, mert ez a fiú így beszél. Jó-jó, — de legalább ne locsogna, mert — mint az köztudott — nemcsak szóval lehet szót szaporítani, hanem mozgással is. És miután az égvilágon semmi nem indokolja a naplopó már-már ámokfutó mozgáskényszerét a rendező ötletén kívül, a dolog mihamar fárasztóvá válik, s a nézőtől az első félóra után már mindenki azt csinál a vásznon, amit akar, mert beleunt az egészbe. Márpedig nincs megbocsáthatatlanabb vétek a moziban, mint egy szórakoztatónak szánt film közben hagyni, hogy a néző elunja magát. Mesesorozatok Nincs biztosabb jele a köze ledő ünnepeknek, mint az hogy a mozik műsorán meg ielennek a mesesorozatok Most is egyszerre kettőt mutatnak be: az A legkisebb törpe 3—6 éveseknek való, Az ezermester 7—10 éveseknek szánt. Mindkettői szovjet kis- filmekből és rajzfilmekből állították össze. Takács István
