Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-05 / 285. szám

Minden ablaknál ülnek Megbirkózik feladatával a posta Dugig teli paklikocsik, táskák Dugig teli paklikocsikkal járnaK íiyenkor decemberben a vonatok. A postások egyéb­ként is tekintélyes súlyú bőr­táskáját degeszre tölti a ren­geteg kézbesítendő küldemény. A csomagraktárakban magas piramisokat emelnek a disz­nótoros falatokat, diós, mákos beiglit, karácsonyi meglepeté­seket tartalmazó pakkokból. Segít a pestieknek Ha máskor nem, ilyenkor karácsony és újév közeledtén, Jánosok és Évák névnapja táján mindenki tollat ragad, borítékot címez, képeslapot vesz, jókívánságokat firkant rá, csomagszállító cédulák ki­töltésével bajlódik. A postát mindez nem éri váratlanul, évek óta jól tudja, hogy de­cemberben annyi lesz a dolga, mint egyébként egy negyedév alatt. így lesz ez Cegléden is, ahol bőven kijut a feladatokból. A csomagokat most egy helyett két kocsival viszik a házak­hoz. Több tétel érkezik a kö- zületeknek is, hiszen időben meg kell kapniuk a jövőre szükséges nyomtatványok nem csekély mennyiségét. Ráadá­sul nem elég a saját dolguk, a vasútállomási 2-es postának a levélfeldolgozásban még se­gítséget is kell adnia a buda­pesti 7 2-es postahivatalnak, annak munkáját könnyítendő. Ök aztán már nem tudják to­vább adni a feladatot, igye­keznek megbirkózni vele. A kellőnél kevesebben A városban 26 kézbesítő já­rás van, továbbá egy a Budai úton és öt postás gépkocsival járja a külterületet. Ez a szakma nem valami népszerű, ezt mutatja, hogy jelenleg is nyolc betöltetlen hely van, amelyre megbízható, fegyel­mezett emberek jelentkezését várják — nem sok ered­ménnyel —, pedig az utóbbi időben a postánál is javultak a fizetések. Ügy vannak vele, inkább küszködnek keveseb­ben, de a mundér becsületét eljátszó, megbízhatatlan, jövő­menő emberekből nem kérnek. Ha valaki szabadságra megy vagy megbetegszik, a meglevő állományból pótolják, sajnos a helyettesek hiányoznak, igy a többieknek kell további ter­heket vállalniuk. Igaz, van két-három nyugdíjas, akikre számíthatnak, és őket többféle munkaterületen igénybe vehe­tik. Azon vannak, hogy kézbesí­tetted küldemény sohase ma­radjon, bármi áron meg kell birkózni a feladattal. A pos­tai pénzfelvevő ablakok mind­egyike mögött ül majd egy kisasszony csúcsidőben, persze lehet, hogy még így is némi türelemre lesz szükségük a várakozó ügyfeleknek. A vál­lalatoktól, intézményektől a díjelőleges leveleket külön veszik át, nem kell ezekkel sorba állni. Hamarabb is lehet Seregnyi jó tanács megszív- elésére kérik a lakosságot. Ne próbálkozzanak 9X14 cen­timéteresnél kisebb méretű la­pok, levelek feladásával. A szabványosnál nagyobb képes­lapokra belföldre egyforintos bélyeg kell, mert egyébként megportózzák. A normál mé­retűek a szocialista országok­ba — úgy mint belföldre — 50 filléres bélyeggel utaznak, a többire 3 forintost kell ra­gasztani, illetve a terjedelme­sebbeket a külföldi levelek díjszabása szerint lehet bér­mentesíteni. Aki borítékos üd­vözlőkártyát tesz postára, fel­tétlenül ragassza le, és a levél­nek dukáló bélyeget tegye rá Hosszan folytathatnánk még a postai intelmeket, helyette inkább néhány lehetőséget említünk: aki december 20-ig feladja romlandó vagy exp- resszáru-küldeményét, azt de­cember 24-ig házhoz viszik, indokolt esetben még kará­csony első napján is. Célszerű az üdvözlő táviratokat akár egy héttel hamarabb feladni. A kért időpontban csenget be vele a postás, ráadásul még valamivel olcsóbb is. A karácsonyi és a újévi nagy nemzetközi telefon- forgalomra való tekintettel már most előj egy ezhetők külföldi beszélgetések, ame­lyeket így időben besorolnak A totózóktól, lottózóktól azt kérik, hogy az 52. játékhét szelvényeit december 24-ig dobják be. A nyugdíjasokat érintő hír, hogy a nyugdíjfize­tést december 11-én kezdik és karácsonyig befejezik. A postásoknak volt még egy óhajuk: azt szeretnék, ha a háztulajdonosok mindenhol eltakarítanák a havat a jár­dákról, mert a nehéz táskát gyalogosan cipelve bizony lassan jutnak el a címzettek­hez, pedig sietni kellene, mert sok a küldemény. T. T. Lapátokkal a hó ellen A váratlanul lezúdult hatalmas hótömeg megnehezíti a közlekedést. Cegléden a városi tanács dolgozói segítettek a hóeltakarításban: Horváth Géza tanácstitkár vezetésével ella­pátolták a hótorlaszt a városháza elől. Apáti-Tóth Sándor felvétele Sikeres próbálkozás A tavasszal ismét jönnek Inkább vitték, mint hozták a pénzt Bizony, régen volt, amikor sorba álltak az emberek a ceg­lédi művelődési ház kapujá­ban. A hét végén megismétlő­dött az egykori jelenet, igaz, másféle szándékkal tolongtak és várakoztak az utcán, mint amikor a neves humorista vendégszerepeit. Ez alkalom­mal a Bizományi Áruház Vál­lalat (BÁV) vonzotta a holmi­jukat pénzzé tenni akarókat, amelynek vásárkocsi feliratú zárt teherautója az Árpád ut­cában vesztegelt két teljes na­pon át. Maguk a bizományi keres­kedői sem gondolták, hogy ilyen nagy érdeklődéssel fo­gadják őket. A földszinti is­meretterjesztő terem ajtajá­ban Laczyna László szabályoz­ta a forgalmat, aki a vállalat megbízott vásárvezetőjeként járja az országot a fehérre festett kocsival. A szobában fürgén dolgozó becsüsök vet­ték át a női, férfi-, gyermek­ruhákat, kötöttárukat, de volt, aki mosógéppel, centrifugával, rádióval, televízióval jelent­kezett. Muha Istvánná, a kecskemé­ti bizományi boltvezető he­lyettese a kasszánál dolgo­zott. Szavai szerint látogatóik inkább vitték, mint hozták a pénzt, pedig vásárolni is lehe­tett volna, hiszen pulóverek­ből. melegítőkből, konfekció­árukból bőséges készletet hoz­tak. Persze, akadt, olyan kun­csaft is, aki a holmijaiért ka­pott összeget nyomban elköl­tötte. A BÁV alkalmazottai el­mondották, hogy meglepte őket a sok ember, és cseppet sem bánják, hogy főleg elad- nivalóval jelentkeztek, hiszen ezzel sikerül feltölteniük a készleteket. Igaz, örültek vol­na, ha hozzák a régimódi va­salókat, rézmozsarakat és más ma divatos, külföldön is kere­sett népi eszközöket, amelyek iránt változatlanul nagy a ke­reslet, de hát ilyesmivel alig jelentkeztek. A siker láttán a bizományi a jövőben rendszeresen megis­métli ceglédi látogatásait. Va­lószínű, a tavasszal ismét jön­nek, s az sem elképzelhetetlen, hogy negyedévenként felütik standjukat a városban. Sokak vágya teljesül, ha így lesz, hi­szen, ha egy önálló üzlet eset­leg nem is élne meg, az alkal­mankénti látogatásokat szí­vesen veszi a lakosság. A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 285. SZÁM 1980. DECEMBER 5., PÉNTEK Szorgalmas volt a lakosság Albertirsán gyorsul a fejlődés Vízmű, óvoda, járda épüJt A kulturális és politikai programok egymást váltják az albertirsai Móra Ferenc Művelődési Házban. A nézőté­ri széksorok megtelnek egy. egy alkalommal. Legutóbb a tudományos eredmények iránt érdeklődő helybéliek ismer­kedhettek meg a lézer sokol­dalú hasznosításával. A fény­táncot követő napok egyikén ugyanolyan figyelemmel hall­gatták a falugyűlés szónokait, hozzászólóit. Miklosovits Lászlóné tanár­nő köszöntötte az egybegyűl­teket, s az elnökségben helyet foglaló Podmaniczki Istvánt, a járási pártbizottság titkárát. Turcsek Ferenc országgyűlési képviselőt, Sziráki Pétert, a járási hivatal titkárságának vezetőjét és Főző Józsefet, a dánszentmiklósi Micsurin Tsz elnökét, a nagyközség megyei tanácstagját. A lejárt mandátumú nagy­községi népfrontbizottság ne. vében Cyovai János elnök adott számot a négyéves mun­káról. (Tevékenységükkel nem­rég lapunk is foglaikozott.) A beszámoló után Bíró Zoltán, a nagyközségi tanács elnöke összegezte az elmúlt öt év eredményét. Ebből kitűnt, hogy "szorgalmasak a település lakói, hiszen a község fej- lesztési lehetőségeinek egy- harmada társadalmi műn- kából, a gazdálkodó egysé­gek és a lakosság hozzájá­rulásából származott. Albertirsa legnagyobb beru­házása a vízműtelep megvaló­sítása és a vízhálózat kiépítése voiit. Rövid idő alatt száz csa­ládi házban szerelték fel a szükséges szerelvényeket. Jól iejlődött a gyermekiutézmény- íálózat. Tavaly a jelentkező óvodás gyermekek felét hely­hiány miatt el kellett utasíta­ni. Ma már csökkentek a gon­dok, mivel 150 apróságot befo­gadó épületeket alakítottak át óvoda céljára. A következő évben belépő 25 személyes bővítéssel összesen itszáz csöppség töltheti nap- iait. felügyelet mellett. A böl- :sődések részére ugyancsak jorszerű körülményeket terem­ettek. Pest megye egyik leg- ;öbb tanulócsoporttal működő skolája az albertirsai. A két nűszakos oktatás feltételeinek a vitása már korábban napi- ■endre került. A lakosság és a :ermelőszö vetkezetek példás Hét végi moziműsor Cegléd, Szabadság Film­színház, szombaton és vasár­nap, délután: Apacsok (NDK- kalandfilm). Este: Családi ösz- szeesküvés (amerikai bűnügyi film). Vasárnap délelőtt: Pró­baidősök (szovjet ifjúsági film). A kamaramoziban, szom­baton és vasárnap: Korkedvez­mény (magyar film). A mese­moziban: Ezermester (szovjet mesefilmsorozat). Abony, szombaton és vasár­nap : Skalpvadászok (amerikai westernfilm). Albertirsa, va­sárnap: Fehér csuklya (szov­jet film). Ceglédbercel, vasár­nap: Bosszúvágy (amerikai bűnügyi film). Törtei, szom­baton és vasárnap: Kaszkadő­rök (amerikai kalandfilm). összefogásával időben hozzálát­tak a’ gondokat enyhítő korsze­rű iskolaközpont megépítésé­hez. A Győzelem úti új épület átadását követően a régi szárny felújításával folytatódnak a munkálatok. Az elmúlt években gomba módra szaporodtak a magán­erőből épített családi házak, ám gyakori, hogy a kedvezőt­len körülmények között élő, sokgyermekes családok elhe­lyezését a község vezetésének kell megoldani. Ily módon húsznál több célcsoportos la­kás megépítéséről gondoskod­tak. Az orvosi ellátás, az isko­lai oktató-nevelő munka javítá­sa érdekében még több jól képzett, hagy gyakorlattal ren­delkező pedagógust, óvónőt, or. vost kívánnak letelepíteni. A terv elsősorban szolgálati laká­sok építésével valósulhat meg. A legforgalmasabb utak egy részét szilárd burkolattal lát­ták el. korszerűsítették vagy felújították. Van olyan út, ame­lyet az ott élő utcabeliek sa­ját kezdeményezésükkel, társa­dalmi munkával tették járha­tóbbá. Ennek is köszönhető, hogy öt év alatt megháromszo­rozódott a szilárd burkola­tú járdák hossza. A nagyközségi tanács testületé más települések jó példájából tanulva hozott döntést a ke­vésbé költséges járdaépítésre. Bíró Zoltán tájékoztatója vé­gén vázolta a VI. ötéves terv községbeli elképzeléseit. Az óvodások étkeztetését erre a célra létesítendő konyha épí­tésével lehet véglegesen meg­oldani. A tervek között szere­pel egy tornacsarnok építése, mivel ilyen még nincs a köz­ségben. Indokolt néhány útfelújítása, valamint az elektromos háló­zat és a világítás korszerűsí­tése. A belterületen minden utcában megszervezik a sze­métszállítást. A lakosság alap­ellátásának javulását várják a most készülő vendéglátó kombináttól. A legforgalma­sabb csomóponton, a vasút­állomás mellett, élelmiszer­áruház könnyíti majd a sok ezer eljáró dolgozó vásárlá­sát. A lehetőséghez mérten csinosítják a művelődési ház és a könyvtár helyiségeit. A tájékoztató után a felszó­lalók kedvezően értékelték a népfrontbizottság tevékenysé­gét. Mint mondották, a köz­ségben érezhető a mozgalom jelenléte. Az Újtelepen lakók orvosi rendelőt, óvodát kér­tek. Volt, aki a vendéglátás jelenlegi színvonalát bírálta. Néhányan az alapellátás to­vábbi javítását sürgették Egyetértettek azzal, hogy a gyorsabban fejlődő köz­ség minden lakója az eddi­ginél még többet törődjön környezetével, az utcák, terek rendjével. Javasolták az utcai világítás körültekintőbb fejlesztését, az anyagi eszközök megfontolt felhasználását, a belvízelveze­tő árokrendszer folyamatos karbantartását. Elismeréssel szóltak az erősödő szocialista brigádmozgalomról, a brigá­dok és uttörőrajok között ki­épült alkotó kapcsolatokról. A falugyűlés részvevői 51 tagú népfrontbizottságot vá­lasztottak. Megyei küldött Szuda Mátyásáé, a Dimitrov Tsz betanított munkása és Kimpián Aladár, az OVIT al­bertirsai elektromos alállomás vezetője lett. A népfrontelnök­ség 13 személyből áll. A nagy­községi népfrontbizottság el­nökének Kimpián Aladárt, tit kárának Kőhalmi Mihályt, a Szabadság Tsz üzemvezetőjé' választották. N. G. CEGLÉDI APROHIRDETESEK A Ceglédi Tiszti Klub felvételre keres: sza­kácsot, portást. Ér­deklődni lehet: Ceg­léd, Kossuth F. u. l sz. alatt. _____________ El adó Örkényi úton 0 dűlőben 936 négyszög­öl szántó kisépülettel Érdeklődni lehet: Ceg­léd, Zrínyi utca 6. szám. Du. 5 órától. 40 darab sovány li­ba és egy darab fél­éves csődör szamár sürgősen eladó. Ecse- riéknél Lenin Mgtsz, palatetős juhhodályá- nál. Érdeklődni lehet: Cegléd. Vitéz utca 3. TYÜK eladó kicsiben és nagyban. Cegléd, Bezerédi utca 42. 300 kg-os teljesen új utánfutó eladó. Ceg­léd. Budai út 113. Bútorozott szoba ki­adó. Cegléd, Bajcsy- Zsilinszky utca 25. szám. Fiatal házaspár egy gyermekkel üres kü­lön bejáratú szoba, konyhás albérletet, vagy házat bérelne. Címet kérem Cegléd, Etelka utca 3. számra. Cegléd Kép utca 6. szám alatti ház. be­költözhetően eladó. Ér­deklődni lehet egész­nap; Cegléd, Akasztó­szél 13. szám vagy Gé­za utca 30 szám. A Ceglédi Állatkórház állatápolót keres fel­vételre. Jelentkezés Ceglédi Allatkórbáznál naponta 8—16 óráig személyesen. 10 hold szántóföld Se­regélyesben kiadó. Ér­deklődni lehet: Cegléd. X., Szőlő utca 15. szám. Eladó 872 négyzetméter építési telek a kenderföldön. Érdek­lődni lehet: Cegléd. Arany utca 10. szám. 8 általánost végze gépírni tudó nő elhe lyezkedne adminisz rátöri munkakörben. Válaszlevelet „Kezdő 116 399” jeligére ké­rem a Hírlapkiadó Váll. kirendeltségére Cegléd, Teleki utca 30 szám. _________ 60 0 négyszögöl szőlő eladó. Cegléd, Széche- nyi út 73. szám. Eladó tanya hozzá­tartozó melléképüle­tekkel, 800 négyszög­öl területtel. Lebontás­ra is. Értekezni: Ceg­léd. XI.. kerület Ugyer (Gerje-szél) 1193. Tar Jánosnál. Cegléd, Besnyö utca 8. szám alatt 110 négy­szögöl porta eladó. Ér­deklődni lehet: este 17 óra után__________ Se gédmotor tan to lyamra és vizsgára je­lentkezni lehet Cégié den a gimnázium mel­letti újságosnál. ISSN 0133 — 2600 (Ceglédi Hírlapi december nyakkendővásár Minden férfinyakkendő árából / 30% engedményt adunk a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat ceglédi divatáruboltjában: Szabadság tér 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom