Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-16 / 294. szám
1980. DECEMBER 16., KEDD tircrrt W __ xs iimw u Számvetés sportágról sportágra A Magyar Olimpiai Bizottság állásfoglalása A Magyar Olimpiai Bizottság tegnap tartotta idei utolsó ülését, amely egyben a testület utolsó tanácskozásának számított. Buda István államtitkár, a MOB elnökének megnyitója után Páder János, az OTSH elnökhelyettese ismertette az írásos jelentéshez kapcsolódó szóbeli kiegészítést. Szohár Ferenc, a MOB számvizsgáló bizottságának elnöke örömmel állapította meg, hogy a most következő olimpiásznak 4 millió forint „induló’» bevétellel láthat hozzá a testület. A hozzászólások és a válaszadás után a MOB új tisztikarának, tagságának kijelölésére külön szervezetet hoztak létre. A MOB állásfoglalásának jelentősebb részeit közöljük alábbi összeállításunkban. A XXII. nyári olimpián minden eddiginél jobb feltételek között versenyezhetett a 81 országból megjelent 5700 sportoló. A létesítmények, versenyszínhelyek a legkorszerűbben voltak felszerelve, a sportolók és segítőik a legmagasabb színvonalú ellátásban részesültek. Hazánk 273 versenyzővel indult a játékokon, akik 21 sportágban szerepeltek a lehetséges 23 közül. A sportolók jó kiválasztását jelzi, hogy a viszonylag magas létszámból 60 százalék érte el az J—IV. helyezés valamelyikét. A számszerű olimpiai mérleg a magyar csapat szempontjából jobb a montrealinál, megközelíti a hagyományokat, és a célkitűzések teljesítését is jelenti. A nem hivatalos pontversenyben, a nemzetek sorrendjében az 5. helyet értük el, összesen 7 arany-, 10 ezüst- és 15 bronzérmet nyertek a magyar sportolók, továbbá 13 negyedik, 12 ötödik és 9 hatodik helyezést szereztek. Az egyes sportágak értékelésénél a MOB megállapította, hogy a birkózók, a férfi úszók és a sportlövők a várakozásnál jobb teljesítményt nyújtottak. Legeredményesebb sportágunk a birkózás volt. Az eredeti célkitűzéseknek megfelelő eredményeket értek el, az öttusázók, a cselgáncso- zók, az ökölvívók, a női kosár- és röplabdázók, továbbá a férfi kézilabdázók. Elmaradt a várakozástól a kajak-kenu, a súlyemelés és a női torna eredménye, míg megfelelően szerepeltek a férfitornászok. Külön dicséret illeti Magyar Zoltánt, aki eddigi nagyszerű pályafutására Moszkvában tette fel a koronát. A vívók, a vízilabdázók és a női kézilabdacsapat eredményessége elmaradt a célkitűzésektől, a moszkvai olimpián következett be 1908 óta először, hogy magyar vívó nem ért el aranyérmet. A felkészülés során hiányzott az egységes szakmai felfogás, a felkészülés első felében felerősödtek a személyi ellentétek, menet közben változtatások váltak szükségessé. Csalódást okozott a vízilabdacsapat harmadik helyezése, s ezen túlmenően az együttes játéka, a versenyzők magatartása. Atlétáink ezen az olimpián is gyenge teljesítményt nyújtottak, annak ellenére, hogy kedvező felkészülési lehetőségeket kaptak. A versenyzők többsége még a nevezési szinteket sem tudta elérni, legnagyobb esélyeseink a korábbi eredményeiket sem tudták megközelíteni. Vitorlázásban, lovassportban, íjászatban megfelelő eredményeket értek el sportolóink, míg a kerékpárosok és evezősök még a legszerényebb várakozástól is elmaradtak. A magyar versenyzők elé tűzött célok elérhetőek voltak, a felkészítés alapelvei pedig helyesek, s a szükséges feltételek is biztosítva voltak. A sportági szakvezetők munkája az utóbbi időben tervszerűbbé és szervezettebbé vált, ennek ellenére a sportágak zömében hullámzó a fejlődés tendenciája, lassan halad az edzésmódszerek korszerűsítése. Az élvonalban javult az edzők, a sportorvosok és a kutatók együttműködése, de több sportágban ez még nem éri el a kívánatos mértéket. Továbbra is gondot okoz és negatív módon hat az eredményességre a helyenként jelentkező anyagiasság s számos erkölcsi probléma. Ezeket a jelenségeket erősíti a gyakran elnéző, következetlen és határozatlan vezetői magatartás. Moszkvában is bebizonyosodott, hogy csak azok a sportolók számíthatnak sikerre, akik a két olimpia közötti teljes időszakot teljes mértékben kihasználják a felkészülésre. Az idő máris sürget, előbb ki kell osztani az új feladatokat, s hozzálátni a munkához. Vendégsiker Csepelen A labdarúgó NB I 19. fordulójának vasárnap délelőtti mérkőzésén a Bp. Honvéd idegenben legyőzte a hazai pályán eddig veretlen Csepelt és így tartja a tempót az élmezőnnyel. Bp. Honvéd—Csepel 2-0 (1-0) Csepel, 6 ezer néző, v.: Győri. Góllövők: Esterházy, Kőhalmi (öngól). Totóeredmények Az 50. hét eredménye]: X, 1, X, 1, 2, X, X, 1, 1, 2, X, 1, 1, 1. Az 50. hét szelvényeinek értékelése hétfőn még tartott, s így a hivatalos nyereményjegyzéket csak ma adja ki a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. NB II Középcsoport 1. SZEOL AK 20 10 6 4 36-22 26 2. Kecskemét 20 U 4 5 31-22 26 3. Balassagy. 20 11 4 5 35-27 26 4. Bem SE 20 9 7 4 37-25 25 5. Ganz-MAVAG 20 9 7 4 37-28 25 6. Budafok 20 9 6 5 35-26 24 7. Pénzügyőr 20 8 8 4 26-22 24 8. Szegedi D. 20 10 1 9 42-30 21 9. Váci Izzó 20 6 9 5 36-29 21 10. MÁV Előre 20 7 6 7 27-32 20 11. KKFSE 20 7 5 8 30-27 19 12. Építők 20 7 5 8 26-34 19 13. DÉIiÉP 20 6 6 8 28-33 18 14. BVSC 20 6 5 9 23-31 17 15. 22. sz. Volán 20 5 6 9 28-34 16 16. Bp. Spartacus 20 6 4 10 22-29 16 17. Dorog 20 5 6 9 20-29 16 18. Dunaújv. Ép. 20 4 6 10 23-31 14 19. Oroszlány 20 4 6 10 19-28 14 20. BKV Előre 20 3 7 10 14-36 13 Öt pont az előre hozott tavaszban ® A tavaszról előrehozott első fordulóval, a 20. játéknappal befejeződtek a labdarúgó NB II idei küzdelmei. A Pest megyeiek veretlenül, 5 ponttal zárták a vasárnapot, némi szépséghibát jelent a Kossuth KFSE hazai döntetlené. Bem SE—Pénzügyőr 3-0 (1-0). Cegléd, 1200 néző, v.: Nagy B. Bem SE: Lázár — Ágh (Zsidó), Borsányi, Olajos, Na- hóczky, Krómer, Morvái, Gru- borovics, Rózsavölgyi (Fekete), Dékány, Krisztin. Az első ceglédi gól a 42. percben érdekes körülmények között, az addig kitűnően védő Balázsi hibájából született: Dékány hosszú labdájára Rózsavölgyi és a kapus egyszerre rajtolt, a csatár hamarabb ért oda, átemelte a kapuson a „pettyest”, majd közelről a hálóba sodorta. Szünet után nem sokat, mindössze öt percet kellett várni az újabb gólra: Krisztin 22 méterről váratlanul lőtt, a labda a későn vetődő kapus kezét is érintve jutott a bal sarokba. A Pénzügyőr az 52. percben hagyta ki első komoly gólszerzési lehetőségét, Kunszt először a kapufát találta el, duplázását Lázár gyors vetődéssel mentette. A harmadik gólt az 59. percben a remekül játszó, a nehéz talajon, a trükkök sorát bemutató Dékány szerezte. G.: Rózsavölgyi, Krisztin, Az Állami Biztosító a többféle életbiztosítás közül a GONDOSKODÁS ÉLETBIZTOSÍTÁST ajánlja önöknek. A biztosítási időtartam lejártakor a kézhez kapott összeg jó útravaló e gyermeknek az önálló élet elkezdéséhez. Váratlan tragédia esetén padit különösen megmutatkozik e biztosítás gondoskodó szerepe. ÉLETBIZTOSlTÁS- NYUGALOM Dékány. Jó: Dékány (a mezőny legjobbja), Morvái, Olajos, Nahóczky, Krómer. Ungureán László Váci Izzó—BVSC 3-2 (1-0). Vác, 1000 néző. V.: Mohácsi. Izzó: Pajer — Gere, Ádám, Schuster, Szolnoki (Horváth), Strausz, Schumann, Szávai (Mojzer), Czanka, Varga, Si- pőcz. Eleinte gondmentesen futballozott a Vác, ám Varga korai gólja (vélt les miatt) odaveszett Mohácsinál, az egyébként jól muzsikáló Schumann pedig eltékozolt egy ziccert. A 15. percben a BVSC-s Petró megalakította a kapu- fadöngetők klubját, s a léc- nyűvők köréhez később Schumann és Varga is csatlakozott. A 34. percben Szécsi holtbiztos helyzetben hibázott, s mert az ellentámadásból Szolnoki gólt lőtt, 0-1 helyett 1-0 lett az eredmény. A szünet után viszont gyorsvo- nati sebességre kapcsolt a Vasutas. Pajer tétova labdaérintéseit követően előbb az Ádám-keserítő Gőgicz, majd a lesipuskás Krómer talált a hálóba, s a váci szurkolók már „temetni" kezdték az Izzót (1-2). Korán tették! A 74. percben a nagyon ifjú és nagyon ügyes Mojzer újonchoz illő szolgálatkészséggel tálalt Varga elé, s a rutinos társ egyenlített (2-2), majd a sokat villogó Sipőcz rafinált gólpasszát Czanka repülőfe- jessel értékesítette (3-2). A Váci Izzó bravúros és értékes győzelmet aratott, mert a BVSC két klasszissal jobban játszqtt, mint legutóbb, a Bem SE-vel szemben. G.: Szolnoki, Varga, Czanka. Jó: Schumann, Varga, Sipőcz, Mojzer. (Hegyi) Kossuth KFSE—Dorog ' 0-0. Szentendre, 200 néző: V.: Palotai. KKFSE: Varga — Szabó S., Szabó L., Polonyi, Stefanies, Gellért, Rubold, Schaffer, Molnár, Csomány (Flórián), Becsei. Négy szentendrei búcsúzó — Szabó S., Gellért, Molnár, Becsei — bizonyára nem erre a mérkőzésre fog szívesen emlékezni, ha a KKFSE-nél játszott mérkőzésekre gondol. 83 percen át alig történt valami: a hazaiak nyomasztó mezőnyfölényben játszottak, ám ez még egy valamire való gólhelyzethez sem volt elég. Szünetig mindez a csapat rossz, mindent középen erőltető játékának „köszönhető”. A második félidőben a pillanatonként komikus jeleneteket produkáló, rendkívül sárossá váló talaj is besegített. Ezután jött az utolsó hét perc, amit nem a játék, hanem Palotai „színesített”. Szabó S. utánrúgásért, Stefanies talpalásért kapta az idő előtti levonulást jelentő piros lapot. A 86. percben Becseit a tizenhatoson belül buktatták — Palotai továbbot intett. A közönségborzoló ítéletet a labdát elrúgó dorogi játékos kiállítása sem tudta csillapítani. R. F. December 16-tól 22-ig 20—50%-os árengedményes vásár a kijelölt AFIT mintaboltokban BUDAPESTEN: 1. sz. bolt, XIII.. Dévai u. 17. Tel.: 802—413 2. sz. bolt, X.. Száva u. 8. Tel.: 570—886 3. sz. bolt, XIV., Miskolci utca 157—159. Tel.: 031—120 4. sz. bolt, XIII., Révész u. 1—5. Tel.: 499—170 5. sz. bolt, XVII., Kaszáló u. 1. 6. sz. bolt, XIII., Lehel utca 21/b. Tel.: 402—150 7. sz. bolt, ül., Szentendrei út 27—29. A különféle autápolási, felszerelési és szerkezeti cikkeken kívül árengedménnyel kaphatók: Lada tirisztoros gyújtás- és feszültségszabályzó, Renak első lengéscsillapító, ablaktörlőmotor, ablaktörlő lapát, elosztófedél stb. A 3. sz. boltban Vctoria gumiabroncs Dacia és Lada 1200-as kocsikhoz. Az 1. és a 4. sz. boltban fűthető szálas és egyéb szélvédőüvegek Skodához. Különféle méretű AWAB tömlőszorító bilincsek. A 7. sz. boltban Polski Fiat 125-ös és Wartburg típusú . gépkocsikhoz régi- és újfajta kipufogódobok. Vidéken: Vác, Győr, Pécs, Hajdúszoboszló. Kiskunfélegyháza, Hatvan, Szombathely és Hódmezővásárhely autósboltjaiban. APRÓHIRDETÉSEK Dunakeszi Hűtfiház FELVÉTELRE KERES szakképzett, gyakorlott kereskedelmiszállítási vezetőt, raktárvezetőt, üzemszervezőt, belső ellenőrt és élelmiszeripari végzettséggel meó-ellenőrt. Jelentkezés: Dunakeszi-Újtelep személyzeti vezetőnél. A Váci Bv. Intézet felvételre keres vasesztergályos, szerszámkészítő szakmunkásokat, valamint középiskola] érettségivel vagy általános iskolai végzettséggel rendelkező férfi munkaerőket. Jelentkezni lehet az intézet személyzeti irodáján. Cím: Vác, Köztársaság u. 62—64. DUNAKESZI HÜTÖHAZ FELVÉTELRE KERES szakképzett, gyakorlott kereskedelmiszállítási vezetőt, főraktárnokot, raktárvezetőt, üzemszervezőt, belső ellenőrt és élelmiszeripari végzettséggel meó-ellenőrt. Jelentkezés: Dunakeszi-Újtelep személyzeti vezetőnél. A pilisi Aranykalász Mgtsz. autószerelőket vesz fel. Jelentkezés a tsz. főmérnökénél. Pilis, Rákóczi u. «. A HAZAI FÉSÜSFON0 ES SZÖVŐGYÁR KITARCSAI GYÁRA FELVESZ női munkaerőket 16 éves kortól, 4—6—8 órás munkaidőre, könnyű, tiszta munkára férfi szakmunkásokat : lakatos, villanyszerelő és kazánfűtő szakmai képzettséggel. Bérezés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: hétfőtől péntekig 8—15 óráig, szombaton 8—11 óráig a munkaügyi osztályon. Cím: Kerepestarcsa, Szabadság u. 19. 2143. Tehergépkocsiveze- zetőt áruterítő járatra azonnal felveszünk, ötnapos munkahét. Telefon: 667—559. Tsz.. Tej Egyesülés Törökbálint; _________________ A Pest megyei Kishajózási és Javító Vállalat Budapest I., Corvin tér 6. sz. felvételre keres központjába gyakorlott kontírozó könyvelőt, gyors- és gépírónőt, valamint hajóvezetőt és révész- matrózt. Jelentkezni lehet a fenti címen vagy a 389—911-es szá- mú telefonon.________ Ma gas-mélyépítő szakos üzemmérnöki végzettséggel előkészítői, beruházói feladatkörök ellátására FELVÉTELT HIRDET a Gödöllői Városgazdálkodási Vállalat (Gödöllő, Szabadság út 26.) Legalább ipari mérlegképes könyvelői végzettséggel rendelkező belső ellenőrt, felveszünk. Jelentkezés: Solymári Vegyesipari Szövetkezet Solymár. Templom tér 3. Tel.: 688—425/8 mellék. A XX. Prielle Kornélia u. 1. sz. alatti új sütőüzemünkbe azonnali belépéssel a következő munkakörök betöltésére keresünk dolgozókat: Sütőipari szak- és betanított munkásokat dagasztó, vető, feladó, táblás; karbantartó szak- és betanított munkásokat, vonalfelügyelőket, hőközpont kezelőket, szakképzettséget nem igénylő készárukezelőket. üzemi takarítókat, udvarost, árukihordó- járatvezetőket, sílóso- kat, sóoldókat. Jelentkezni lehet: a fenti címen, illetve a 450—155. sz. telefonon.________ Az AMFORA-ÜVÉRT Vállalat Budaörsi Raktárbázisa, Budaörs, Marx Károly út 145. sz. felvesz áru- kiszállítókat, áruösz- szeállítókát, árureví- zorokat, raktári segédmunkásokat, targoncavezetőket, valamint a november hónapban a budaörsi telepünkön megnyíló raktárüzletünkbe bolti eladót (képesítés nélkül Is) és pénztárost. Azonnali belépéssel felveszünk a Bp., Váci út 6. sz. alatt (Marx tér) nyíló boltunkba eladót. Keresünk ügyviteli területre árazó kódolókat és folyószámla rendezőket. Jelentkezni leheti Budaörs, Marx Károly út 145 Munkaügyi osztály vagy a 8S8—lftO telefon, 23-as melléken. ADAS- "" VÉTEL 62« n.-öles közműves telek Ráckevén eladó. Budapest, Vércse u. 19. 1124. Czlnder, nyolchatvan—nyőle- harmincegy. Két szoba, hálófülkés öröklakás eladó. Budapest, Vércse u. 19. 1124. Czlnder. nyolchatvan—nyolcharmincegy. Japán magnó és Philips automata lemezjátszó eladó. Kiss fotó. Nagykörös, Széchenyi tér 2, Elad vagy kisebbre elcserélhető Nagykőrös. Esed! u, 5, sz. alatti ház. ____________ CN-es Trabant gép- kocsi eladó! Bp. IV.. Vécsey 99. Faragó. Eladó új Modul szí nes tv, stereó kazettás magnó két 25 W hangfallal és sok kazettával, Igényesnek. Cegléd, Kossuth Ferenc u. 35. IV. 13. Eladó 2 szoba összkomfortos lakás, kerttel, melléképülettel. Nagykőrös, Tavasz u. 1. sz.__________________ Kerepestarcsán 4 szóba összkomfortos, 120 négyzetméteres családi ház, 200 négyszög- öles telken, alapincé- zett garázzsal, központi fűtéssel, kp. + OTP-átvállalássa! eladó. Sebestyén La Jós, Kerepestarcsa. Babies Mihály u. IC. Érdeklődni; egész'nap Volga M—2i-es, garázsban tartott szgk. 8 éves, alkatrészekkel Is eladó. Kerepestarcsa. Engels u. 15. 17 óra után.______________ Irhabunda 42—48-as eladó. 159—181, ________ 3 szobás komfortos kertes ház, belső felújítás után, 1981. nyári beköltözéssel eladó. Cegléd, Darázs utca 4 szám,_____________ Bu dakeszin panorámás környezetben, befejezés előtt állő 108 m2-es családi ház. 177 n.-öl telekkel eladó. Érdeklődni: Kobza Attila, Budakeszi. Petőfi u. 47. 17—20-i? Simson kismotor SE 50-es eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd Sarló utca 13. 6Zám. Faragott tölgyfa nagy ebédlőasztal, 6 dl kárpitozott székkel eladó. Cegléd, Damja nich u. 38. sz. alatt. Cegléden családi há: a városban nagyon szép helyen, 600 négyszögöl kerttel eladó Érdeklődni lehet: Cég léd, Damjanich utca 38. szám alatt. Pulóverek nagy választékban. Kötötíe Nagykőrös, Szolnok út 1, _________________ Kü lön bejáratú bútorozott szoba kiadó. Nagykörös VI., Vörösmarty u. 8. Nem gond as ajándékozás. ha a CEGLÉD, Körösi út 26/b. alal levő ajándékboltban vásárol. KAPHATÓ női levéltáskák, márkás gázöngyújtók és gyermekjátékok. Karácsonyi ajándék és dlvatvásárl Szók- nyák. blúzok, selyem- garbó több színben, extra nagy méretben is, maxi szoknyák, kisestélyl ruhák szilveszterre, farsangra, készítőnél: Frigyesné. Nagykörös. Hősök tere 1. Katolikus templomnál. Í A tűzoltó I r .. I / I készülék - biztonság Különféle tűzoltó készülékek kaphatók a boltj'aiban: Budapest IV., Templom u. 1. Budapest VII., Majakovszkij u. 53, \ Budapest Vili., Mária u. 32. Budapest Vili., Üllői út 32. Tata II., Somogyi Béla u. 21.