Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-14 / 293. szám
10 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1980. DECEMBER 14., VASÄRNAP Vallanak a földrétegek Évmilliókkal vissza az időben A metróépítők mind hosszabban fúrják át a főváros alatti földrétegeket, s melléktermékként 40—50 millió éves földtani és őslénytani maradványok is felszínre kerülnek. Budapest alatt főként az ősi Pannontengert benépesítő, azóta nagyrészt kihalt sósvízi állatok maradványai rejtőznek, de a tenger visszahúzódása után kialakult mocsaras, lápos vidékeken szárazföldi lények csontjai se mennek ritkaságszámba. Öscápa a Széna tér alatt A kelet-nyugati alagút pesti oldaláról tintahalváz, valamint olyan fésűskagyló és toronycsiga került elő, amelynek utódai ma is megtalálhatók a Földközi-tengerben. A budai oldalon, a Moszkva tér és a Széna tér között őrizte meg a mély egy félelmetes öscápa csigolyáit, és a lábasfejűek közé számító nautilus maradványait. Halcsontokra bukkantak a Batthyány téri munkálatok során is. Az észak-déli vonal alagútjából előkerült leletek olyan világosan beszélnek a szakember számára, mintha egy évmillióikkal ezelőtt megírt szakkönyvet lapozna. A Deák tér és a Felszabadulás tér között talált kövületek mélytengeri élőlények világára mutatnak, a következő állomás, a Kálvin tér előtti rész sekély parti vizeke utaló csigákat és kagylókat őrzött. Tufa a vulkánkitörésből A Kálvin tér környéke vulkáni eredetű tufaréteget is tartalmaz: egy régi-régi vulkánkitörés idáig röpített lávájának lerakódását. A tenger és a szárazföld határainak időnkénti eltolódására utal, hogy a Nemzeti Múzeum környékén az egyik rétegből cápamaradványok bukkantak elő, míg egy másik korban keletkezett réteg masztodon fogát, agyarát őrizte meg. Ezeknek a leleteknek a számbavételével Bubics István geológusmérnök, a Metró Beruházási Vállalat osztályvezetője foglalkozik elsősorban. Tanulmányt is írt róluk A budapesti metró építésének földtani eredményei címmel. Az észak-déli •vonalon most folyó munkák során, valamint a tervezett 4. és 5. vonal előzetes talajmintáiból előkerült, figyelemre méltó leletekről szólva a Marx tér és a Váci út földtani térképét mutatja. Tengerbe hulló csillag — Ezen a negyedkortól fedetlen földtani térképen és metszeten, jól kivehető a hajdani tenger partvonala. Az ide ömlő folyók hordaléka volt az uszadékfa, amelynek maradványaira vékony széncsík formájában találtunk. Az üledék és a tengervíz elzárta az oxigéntől a növényi részeket, ez teremtette meg az elszenesedés feltételét. Vastagabb szénréteg azonban a partalakulat sajátosságai miatt nem alakulhatott ki. A sekély vizű parti rész ugyanis nem tett lehetővé olyan mocsarasodást, láposodást, mint amilyen a Pannontenger visszahúzódása után a Bakonyban bányászható szénerek alapjait létrehozta. Ezért nincs a Váci út alatt szénbánya. — Egy hullócsillag, meteorit is előkerült a kibányászott anyagból. Az űrbéli kőzet a vizsgálatok szerint 30 millió éves. Részletes tudományos feldolgozása még hátra van. Az azonban bizonyos, hogy nem csupán a becspódás ereje vitte 30 méter mélyre, hanem az, hogy az akkor még itt hullámzó tenger vizébe hullt. Ilyen őskorból származó meteoritot nálunk eddig még nem találtak. Különösen az mondhat sokat, hogy mennyit változott az évmilliók során a földi környezetben, ha összevetjük napjaink hullócsillagainak anyagával. Azok a csigák és kagylók sem sokkal fiatalabbak a meteoritdarabnál, amelyeknek a maradványai szintén alagútfúrás közben kerültek elő. A csigaházak emeleteinek, illetve a kagylók zárórésze recézetének tanúsága szerint, huszonötmillió évvel ezelőtt éltek itt ezek a régen kihalt CSORNA BÉLA Gályák, őrnaszádok, flottillák A Duna katonáskodása... Karácsony felé Juhász Gyula költeményéből idézünk a vízszintes 2., függőleges 12. és 19. számú sorokban. VÍZSZINTES 2. Beküldendő. 12. vörhenyes. 13. Lakoma. 14 Szúr. 15. EOK. 16. Patakocskák. 18. Jókedvű. 20. Európai főváros. 21. Esetleg, mégis. 23. Sportöltözék. 24. Vissza: értesülések. 25. Közel-keleti állam. 27. Népi Játék. 28. Üzletvezető, röv. 30. Énekes madár, névelővel. 33. Lángol. 34. Ingovány. 3«. A rakosgató, 37. Fekhely. 38. Férfinév. 40. Sakkozás kelléke. 41. Megmunkált bőrcsik. 42. visszajön (!). 43. Egymást követő betűk. 44.- Hím Juh. 45. A Szovjetunió egyik köztársasága. 49. Kívül. 51. Névelő. 52. A virágkötészet művészete. 54. Angyalrang. 55. Kétjegyű mássalhangzó. 56. Pálca. 57. Illetve. 59 A 11. számú sor közepe. 61. Régi közjogi méltóság. 62. Ausztria és az NSZK határfolyója. 64. Edény. 66. Szőrmés kisállat. 63 Európai nép. 71. Kis kecske. 73. Vadászmsdár. FÜGGŐLEGES 2. Silány bor. 3. Táplálja. 4. Vér. 5. Hónapnév, röv. 6. Félsziget a Feketetengerben. 7. Dühödt, elkeseredett. 8. Gyömöszöl, 9i JF. 10. utolér-e? 11. Tehéncsemete 12, Beküldendő. 17. Vesztesége. 19. Beküldendő. 20. Madár emésztőszerve. 22. Országos Repülésügyi és Űrkutatási A magyar folyami hadihajózás krónikáját Csonkaréti Károly hiteles levéltári források alapján állította össze. Kiderült: legnagyobb folyamunk, a Duna, már a rómaiak idejében berukkolt: sorjában több császár alatt teljesített katonai szolgálatot. Hátán az első hadiflottát Claudius állította csatasorba, de Marcus Aurelius is vívott azon vízi csatát. Hosszú ideig azonban csak békés, kereskedelmi-gazdasági célokra vették igénybe. Hadászati jelentőségét Árpád-házi királyaink később ismerték fel; ettől kezdve a Duna rendre kapta a legkülönfélébb katonai megbízatásokat: csupán a bizánciak ellen három ízben segítette hadra kelt seregeinket. A hajók technikai színvonala ekkor még nagyon kezdetleges volt: vitorla helyett csak evezőket használtak. A hajó hossza általában 18 —20, szélessége 2,5—3 méter volt. A vízi ütközetek — tűzfegyverek hiányában — jóformán semmiben sem különböztek a szárazföldiektől. Hajóinkon az első tűzfegyverek — ágyúk és mozsarak — az 1428. évi al-dunai hadjárat alkalmával jelentek meg. A galambóci ütközetet Rozgonyi- né már hadigályákról irányította. Ezek nagyobb méretű hajók voltak, Hivatal (USA). 24. sűlyegység, röv. 26. Veteményes. 27. Férfinév. 29. Erődítmény. 31. Fölsegít, ruhát (+’). 32. Labdajáték. 33. Mennyei. 35. Madár. 37. Földrész. 39. Pulóvert készít. 41. Számtalan. 46. Számnév. 47. Hónapnév, röv. 48. Becézett Anna. 50. Numero, röv. 52. Elektromos töltésű atom. 53. Énekszólam. 56. Gyapotköteg. 58. puha. 60. Csupán. 61. Szomorú. 62. Fehérnemű. 63. Kérdőszó 65. Kávékeverék. 67. YC. 68. Osztrák és olasz autók betűjele. 69. Kétjegyű mássalhangzó. 70. Háziállat. 72. DM. Megfejtési határidő: 1 hét. A NOVEMBER 30-1 REJTVÉNY HELYES MEGFEJTÉSE: Művészetem szülőanyjának. a népköltészetnek köszönhető. KÖNYVJUTALMAT NYERTEK: ÖZV. Buday Lajosné (Gödöllő, Korvin Ottó krt. 24. 2100), — Benzéné Becz Mária (Albertirsa, Bajcsy-Zs. u. 3. 2730), — Csóka Béla (Budapest VII., Dózsa György út 68. 1074), — Debreczeni Béla (Leányfalu, Móricz zs. u. 45. 2016), — Diószegi Ede (Ráckeve, Széchenyi u. 40 . 2300), — Hegedűs Istvánná (Sóskút, Hegy u. 14. 2038), — Petkó Béláné (Szentendre. Pogány K. út 14, 2000). — Radnó Ferencné (Diósd. zrínyi köz 7. 2049), — Sütő Erzsébet (Pécel, Ráday u. 16. 2119), — Szegedi Lajos (Aszód, Benedek u. 30. 2170). GYERMEKREJTVENY Pajtások! Folytatjuk utazásunkat az NDK'-ban. VÍZSZINTES 1. Nógrád megyei község, Mikszáth egykori lakóhelye. 8. Hosszú, kígyó alakú hal. 9. A vonat eleje! 10. A magyar távirati iroda. 12. Régi fegyver, ma sporteszköz. 13. Esőtől védett helyek a házak fala mellett. 16. A gyümölcs nedve. 17. Magasztos hangulatú költemény. 18. Kiss Anti név betűi. 20. Az Elba mellékfolyója. 24. A hangyához hasonló, társas életet élő rovar. 27. Sértetlen. 23. Fekete festék. 30. Félig zöld! 31. Az NDK második legnagyobb városa, híresek a vásárai (magyarul Lipcse). FÜGGŐLEGES 1. Berlin egyik folyója. 2. Japán asztali- teniszező, az idei világbajnok. 3. A rugó páratlan betűi. 4. Város Berlin szomszédságában. 5. Hamis. 6. A cin betűi, keverve. 7. Egykori nagyobb, könnyű csónak. 10. Feladata á minőség-ellenőrzés. 11. A Tisza kis mellékfolyója. 14. Hézag. 15. „Megy az ... ” — Illyés Gyula verse. 19. Döntést hoz a bíró. 21. Irat betűi összekeverve. 22. Létrejön. 23. A falba verik. 25. A keserűség jelzője. 26. Cigarettázik. 29. Utolsó posta rövidítése. Pajtások! A vastag betűkkel szedett sorok megfejtését írjátok le egy levelezőlapra, és december 21-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek a decemberi jutalomsorsolásban. A novemberi nyertesek névsora: Péter Mária, Dunavarsány, Bajcsy-Zs. út 58. 2336. — Nádházi István, Budakalász, Tanító u. 1. 2011. — Gombos Edina, Gödöllő, János u. 20., II. 8. 2100. — Hajas István, Tápióbicske, Kiss Ernő u. 30. 2764. — Gyetván Márta, Verseg, Rózsa F. u. 12. 2174. — Ifj. Szabó Sándor, Cegléd, Csen- gerl szél E. ép. 4. 2700. — Kvassai Andrea, Százhalombatta, Rózsa F. u. 76. 2/a. 2449. — Tóth Márton, Ráckeve, Kossuth L. u. 51. 2300. — Maksó Judit, pécel, Kossuth L. u. 43/a. 2119, — Imre Ferenc, Gödöllő, Kiss J. út 15. 2100. — Neihel Ibolya, Maglód, Kossuth L. u. 62. 2234. — Forszt Judit, Göd-felső, Révay u. 9/b. 2132. — Klein Bori, Főt. 48-as Ifjúság u. 2. 2151. — Lengyel Rajmond, Nagykőrös, Ceglédi u. 11/B.. IV. 17. 2750. — Ruzics Angéla és Tamás, Vác, Népek Bar. u. 48. 2600. A könyvutalványokat postán küldjük el. 1 JL b 4 5 6 * % a 10 14 15 M(o 30 x\ 24 15 %> 2-3 iq 50 2>\ evezős dereglyékkel és ladikokkal körülvéve, kormányevezővel felszerelve. Mátyás korában tűntek fel a Nassauban ácsolt, fekete, tölgyfából vagy lúcfenyőből épített, hegyes orrú hajók. Fő hajtóerejük az oldalanként elhelyezett egy-egy evezősor volt. Az evezősök ezen már egymás mögötti pádon helyezkedtek el: a hajó orrában ágyú állt. Személyzetük egy parancsnokból, három tizedesből, egy vajdagyereké-böl (hajósinasból) és 25 evezősből állt. A 16—18 méteres alkotmány orrára farkasfejet faragtak, amely nemcsak ékesség, hanem döfőfegyver is volt. A naszádokon többnyire élénkpiros lobogó lengett. A piros-fehér- zöld szín együttesen először 1557- ben tűnt fel a dunai hajókon. A hajók mai formája a hajócsavar feltalálása után, a múlt században alakult ki. Az első dunai gőzöst a pécsi Bernhard Antal tervezte 1816-ban. Kezdetben csak a polgári forgalomban hasznosították, később — Kossuth javaslatára — fegyverzettel látták el. A millennium éveiben érkezett hozzánk Linzből az első őrnaszád. Fegyverzete csupán egy géppuska volt, csavarját 200 lóerős gép hajtotta. A Duna-flottilla „b” őrnaszádja arról lett nevezetes, hogy ezen alkalmaztak első ízben benzinmotort. Dunai flottillánk ma is él, néphadseregünk jól képzett hajóskatonáinak szolgálatával. OLÁH BÉLA 4 rádió és a televízió műsorából VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 5.55: Rákóczi-induló. 6.00: Előttünk a vasárnap! 8.00: Hírek. Ütközben. 8.10: Öt kontinens hét napja. 8.28: üj nótafelvételeinkből. 8.56: Nyílt szó, födetlen arc. 10.00: Hírek. Ütközben. 10.08: A gyermekrádió műsora. 10.44: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 11.14: Vasárnapi koktél. 13.20: A Rádió Dalszínháza. 14.30: Rádiólexikon. 15.00: Hírek. Ütközben. 15.14: Így láttam Bartókot. 15.56: Virágénekek. 16.20: Apám, Szindbád. 17.00: Hírek. Ütközben. 17.10: A Magyar Rádió esztrádzenekara játszik. 17.16: Ismeretién ismerősök. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Hírek, időjárás-jelentés. 19.10: Szimfonikus zene. 20.15: önmagad előtt. 20.25: Verdi: Simone Boccattegra, Opera. 22.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.20: Sporthírek. Totó. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: A Mantovani zenekar játszik. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika. 7.00: Az evangélikus egyház félórája. 7.30: Francia szerzők műveiből. 8.00: Hírek, időjárás-jelentés. 8.05: Mit hallunk? 8.30: A gyermekrádió műsora. 9.Q0: Slágermúzeum. 10.00: Selmeczi Tibor műsora. 10.30: Hírek. 10.33: Színházi magazin. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.57: Tudósítás a Csepel—Bp. Honvéd labdarúgó-mérkőzésről. 13.05: A gyerrnekrádió műsora. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.05: Híres előadók albuma. 14.30: Hírek. 14.33: Táskarádió. 15.30: Községek — tanács nélkül. 16.00: A vasárnap sportja. Totó. 16.20: A Swinging Marchers fúvósegyüttes játszik. 16.30: Hírek. Ütközben. 16.35: Opercttdalok. 17.00: Slágerek mindenkinek. 17.50: Mit üzen a rádió? 18.25: Ütközben. Hírek. 18.33: A Magyar Rádió és a Magyar Televízió népdalversenye. 19.40: Juhász Gyula versei. 19.50: Az év legjobb tánczenei felvételei. 20.30: Hírek. 20.33: Sporthírek. Totó. 23.38: Sanzonok. 2t.03: Társalgó. 23.00: Hírek. Idő járás-jelentés. 23.20: Klasszikus operettekből. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 7.00: Szerb-horvát és német nyelvű műsor. Hírek. Időjárás-jelentés. 8 ': Kamaramuzsika. 10 0: Üi zenei újság. r.00: Hírek. 11.06: Operaáriák. 11.40: Rudolf Serkin két zongoraversenyt játszik. 13.00: Hírek, időjárás-jelentés. 13.05: Régi zene — régi hangszerekkel. 13.53: Kis marryar néprajz. 14.03: Művészlcmezck. 15.05: Smetana és Csajkovszkij operáiból. 15.50: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 16.20: Szvjatoszlav Richter zongorázik. 17.14: A stuttgarti rádió szimfonikus zenekarának hangversenye. 18.45: A magyar széppróza századai. 19.01: Hírek. 19.03: Vi’ágszínház. 21.25: Sztárok sztereóban. 22.10: Bemutatjuk új felvételeinket. 22.53: Mozart: G-dúr vonósnégyes. 23.30: Hf**ek. Időiárás-jelentés. 23.33: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna. 8.10: Mindönki jskolála. 9.15: Óvodások filmműsora. 9.35: E"v kis kirándulás. 10.03: pönsull. 10.15: Hírek. 10.20: Anrók tánca. 10.40: Csak everekeknek! 11.00: Snort és művészet. 11.30: riovtromos—ttk ivott Helmstad kézbilabda-mérkőzés. 12.45: A British Museum k’ncsel. 14.30: Ke'oti Márton-sorozat. Két vallomás. 16.40: Ez a dal, az a dal. Koós János műsora. 17.20: Vetélkcdőműsor. 17.50: A XXIV. szakszervezeti kongress* szusról. 18.49: Tévétorna. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. Sporthírek. 20.10: Shakespeare összes művei a BBC feldolgozásában. Ahogy tetszik. 22.40: Hírek. Totóeredmények. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.25: Mit üzen a rádió? 9.00: A kilencedik elégia. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Ki kopog? 10.CO: Hírek. Időjárás-jelentés. 10.05: Kisiskolások műsora. 10.35: Zenekari muzsika. 11.00: Könnyűzene. 11.19: Bioritmus. 11.39: Szép remények. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.36: Az örökség. 15.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 15.10: Édes anyanyelvűnk. 15.15: Operettrészletek. 15.28: Visszapillantó. 16.00: Ütközben." 16.05: Népdalok. 16.30: Világablak. 17.00: Hírek. Ütközben. 17.20: Könyvpremier. 18.00: Bemutatjuk új kórusfelvételeinket, 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Sajtókonferencia. 20.15: Hétfő este — mindenkinek. 21.30: Vonalvég. 22.00: Hírek, időjárás-jelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Köszöntjük a 75 éves Farkas Ferencet. 23.24: Operarészletek. 24.00: Hírek, időjárás-jelentés. 0.10: Táncdalok. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.03: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: A Vándor-kórus énekel. 8.23: Figyelmébe ajánlom ... 8.30: Hírek. 8.33: Röpülj, páva ... 9.40: Fúvószene táncritmusban. 10.00: Zenedélclőtt. 11.55: Pillanatkép. 12.00: Verbunkosok, nóták. 12.30: Hírek. 12.33: Kis magyar néprajz. Tánczenei koktél. Kultúrszakma-c a nyomdászat? Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől ötig... A rádió kívánságműsora. 17.00: Tűnődés a Gyorsuló időben. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.33: Zeneközclben. 19.40: Orfeusz az alvilágban. Operett. 22.29: A tegnap slágereiből. 23.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 23.15: Dzsesszhangversenyekből. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 9.39: Történelmi operákból. 10.30: Rádiólexikon. 11.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 11.05: Kamaramuzsika. 12.00: Hírek. Időiárás-jelentés. 12.23: Magyar Múzsa. 13.07: A stockholmi rádió énekkarának felvételeiből. 13.28: A Rainbow együttes lemezéből. 14.05: Láttuk, hallottuk. 14.30: Szimfonikus zene. 16.09: A barátság. 16.30: Harminc perc beat. 17.00: Operaáriák. 17.40: Szterco-mustra. 17.59: Egészségünkért! 18.04: A zeneirodalom remekműveiből. 19.03: Hírek. Időjárás-jelentés. 19.05: Emlékirat és valóság. 19.35: Mozart-hangvcrscny. 22.00: A hét zeneműve. 22.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.33: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 16.55: Hírek. 17.00: Utazás a Föld középpontja felé. Amerika» film. 19.15: Tévétorna. 19.20: Esti mese. 19.33: Köszönt:lük a Dél-pesti Kórház építőit és dolgozóit 21.50: Szülőföldem, Makó. Dokumentumfilm (ism.). «22.40: Műelemzés. Rövidfilm. 16.00; / J2.38: 1 13.25: 13.45: :