Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-14 / 293. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 1980. DECEMBER 14., VASÁRNAP Az öreg oroszlán — és a művészetek A sivatagi kényszerleszállás után a repülőgép utasai közül csak egy hegedűművész maradt életben. Kétségbeesetten elindul, de hamarosan egy falka oroszlán lépked a nyomában. Ijedtében előkapja hegedűjét, és játszani kezd. Az oroszlánok körbeülik, és áhítattal hallgatják. Mígnem előballag egy kopott sörényű, öreg oroszlán, és fel nem falja a hegedűművészt. Az egyik fiatal rászól: Talán mégse kellett volna! Az öreg értetlenül odafordul és azt kérdezi: Ha...? Merthogy süket volt szegény. Érzékszervi kultúránk A viccet bizonyára sokan hallották már, sokféle értelmezésben, sokféle aktualizálással. Pedig érdemes egyszer eredeti értelmében is végiggondolni; hogy akinek botfüle van, az nem képes a zenét élvezni. Akinek kicsi a szókincse, csak nagyon primitíven tudja kifejezni magát, annak a számára egy hasonlatokkal, szokatlan kifejezésekkel telitűzdelt regény prózája fárasztó és unalmas. Nem is beszélve egy vers muzsikáló sorairól. Aki képi látványban, színekben szegény világban nő fel, kissé értetlenül áll a valóságos formáktól és színektől picikét is eltávolodó festmények előtt. S még a film is — amely pedig a legsokoldalúbban igyekszik a valóság látszatát kelteni — fárasztóvá és unalmassá válik egy olyan néző számára, aki az emberi arc rezdüléseiből, az önkéntelen mozdulatok jelbeszédéből — tapasztalatok híján — nem tud olvasni. — No, persze — gyanakszik most az olvasó — már megint a közönség nyakába akarják varrni a művészeti blablát, a semmiről sem szóló trükkösködést, a látványos szemfényvesztést. Be kell vallani, nem kevés ilyen kísérlet történik manapság. Mégis vállalóin a kockázatot, hogy most az emberi érzékszervek kultúrájáról, ha szabad így mondani, kimunkáltságáról beszéljek. Annál is inkább, mert sokan úgy gondolják, hogy ez pusztán iskolázottság kérdése. Tehát, ha valaki felsőbb iskolát járt, otthonosabban mozog a művészetek körében. Az iskolázottság hatásfoka Kétségtelen, létezik ilyen összefüggés is, de ez nem minden. Különben hogy magyarázzuk meg azt a sok diplomást, aki mondjuk, nagy ívben elkerüli a koncerttermeket, és a terelő juhászt, aki kitűnő szín- és formaérzékkel fest képeket. Nyilvánvaló tehát, hogy az iskola korlátozott hatásfokkal tud segíteni. Annál inkább így van ez, mert az iskola majdnem mindent az ésszel, gondolkodással, racionalitással akar magyarázni. (Mit csináljon az iskola? Ez a természete.) A műalkotásoknak viszont nem csak gondolata, megmagyarázható üzenete, szelleme van, hanem teste is. A szó szoros értelmében kőből, festékből, színből, celluloid szalagból, rezgő hanggokból, emberi mozdulatokból álló teste is. A műalkotásnak ez a teste nem kevésbé fontos, mint a szelleme. Képtelenség tehát, hogy minduntalan elfeledkezünk azoknak az emberi érzékszerveknek a kultúrájáról — mindenekelőtt a látásról és a hallásról —, amelyek fizikailag érzékelik, felfogják a művészetek testét. Igaz, akkor sincs minden rendben, ha a füllel, szemmel semmi baj, de az energia, a fáradozás, a türelem hiányzik a művészet befogadóiból. Manapság pedig mintha ilyen türelmetlenség is tapasztalható lenne. A fiatalokat már annyi inger, annyi élmény éri 15—20 éves korukra, hogy ez a kiművelt szem és fül ritkán hiányzik náluk. A kíváncsiságukkal és a türelmükkel azonban baj van. Mintha túlságosan megszokták volna, hogy nekik mindent megmagyaráznak, megcsócsál- nak, szételemeznek — és házhoz szállítanak. Amiért menni kell, amiért esetleg — elsősorban időben — áldozatot kell hozni, amihez a figyelem, a koncentráció türelme kellene, azt gyakran elhanyagolják. Persze nemcsak három évtized múlt el azóta, hanem a körülmények is megváltoztak — szerencsére. Egyebek között hivatalból (az iskolában) megkapják a fiatalok azt, amit akkor pótlólag kellett beszerezni. Másrészt az életkörülmények a családok nagy többségében is megváltoztak, ugyancsak szerencsére. A televízió is módosította a helyzetet. Nem ugyanarra van ma szükség, hogy a kultúra, a művészetek és a befogadók nagy tömegei rendszeresen találkozzanak. Talán kevesebb szájbarágást — és nagyobb kínálatot, kevesebb meg- csócsált élményt — és több olyan művet, amely kihívást, felszólítást jelent e befogadók számára: gyere, ismerj meg, hódíts meg! Talán kevesebbet kellene az igényekről beszélni, hiszen a művészetekben nincs elvont igény — csak létező alkotásokra tudja azt mondani a közönség, hogy ez kell, ez pedig nem kell; ha többet lehetne hát az igényes művekre bízni. A szórakoztató művekre is, mert a szemet, fület, azzal is lehet edzeni. Csak a befogadáshoz vezető utakat nem biztos, hogy mindig olyan sok útjelzővel kell kirakni. Az öreg, süket oroszlánok pedig — akik felfalják a hegedűművészeket — talán egyre kevesebben lesznek. BERNÄTH LÄSZLÖ Gondolatok egy neves évfordulóra Forgatójának űző démona... A hagyományokhoz híven a magyar sajtó napján Pest megyében évente más és más település látja vendégül az újságírókat és a lap előállításában és terjesztésében részt vevőket. Az idén — mint az esemény kapcsán megírtuk — a házigazda az Esztergomi Tanárképző Főiskola zsámbéki kihelyezett tagozata volt. Ez alkalomból Hargitai Károly, a főiskola igazgatója méltatta december 7., a Vörös Üjság, az első legális kommunista napilap megjelenése 62. évfordulójának jelentőségét. Megemlékezése értékes sajtótörténeti visszapillantás is volt, melyben úgy érezzük, olvadóink számára is sok újat és értékeset foglalt össze, különös tekintettel a Pest megyei vonatkozású kutatásokra. Az alábbiakban ebből a meggondolásból adjuk közre a főiskolai igazgató — bátran mondhatjuk így — rövid tanulmányát. Nagy elődök nyomdokain Engedjék meg, hogy Tanítóképző Főiskolánk párt- és állami vezetése, tanulóifjúsága és dolgozói nevében tisztelettel és szeretettel köszöntsem önöket a magyar sajtó napjának megyei ünnepségén. Megtisztelő számunkra, hogy intézményünk lehet a házigazda e politikailag jelentős alkalommal, s szerény, pár perces műsorral kifejezhetjük megbecsülésünket önök iránt. Ady Endre híres, apjához írt hitvalló levelével köszöntötte önöket egy fiatal hallgatónk, Balogh Erzsébet, Ady szavaival, mely oly fontos igazságokat mond ki az acélhegyű, kis diabolusról, az újságírói toliról. Akkor is fontos szerepe van, amikor grádusokra emelő eszköz a hírlapírónak is fontos költő szerint, de még fontosabb, ha forgatójának űző démona, ha kell, mártíruma, és forgatói Ady szerint a szentlélek lovagjai — tehát az igaz szó bajnokai. És ez az igaz szó legyen jó magyarsággal írott szó, vallja a másik nevezetes újságíró, Petőfi Sándor. Azért rója meg ugyanis a Pesti Divatlap szerkesztője a Nemzeti Kört, ha már báli tudósítást küldenek, idézem tovább:.,. tehát tudnák is a magyar nyelvet alaposan, s ne küldtek volna lapomba oly iratot, mely tele lévén nyelvtani, ortográfiái hibákkal, tetemes javítást kívánt... Petőfi tehát már 1845 februárjában írt szerkesztői üzenetében a szép szó jogáért harcolt, úgy, mint kilencvenegy-néhány év múlva tette azt egy ismét újságírónak is kiváló írónk. Idézem: ... Végül ön e lap címét kifogásolja. Szép Szó — e kifejezés az ön szemében játékká „alacsonyítja" gondolatainkat az „erkölcsi megújhodás korában”... Félek a játszani nem tudó emberektől és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon, hogy azok a szűkös élet- feltételek, melyek a játék kedvét és lehetőségét szegik, megszűnjenek. A diktatúrák légkörében divat „szép szónak” becsmérelni a szellemi humanizmusnak... megnyilvánulásait... Mi, amikor szép szóval akarjuk kifejteni azt az emberi öntudatot, amelyet a világszerte föllépő erőszak a lelkek mélyére kényszerít, nem ismerhetjük el az erőszak szellemi fölényét azzal, hogy az általa kigúnyolt szép szótól megfutamodunk. Mi vállaljuk a becsmérlést. „Szép szó” magyarul nem fölcico- mázott, hanem testet öltött érvet jelent... Ez az újságíró-szerkesztő, aki a szép szót érvként forgatta, József Attila volt. Hadd hivatkozzam még egy íróújságíróra, a II. világháború poklában megölt Bálint Györgyre, aki a toronyőr alakjában jeleníti meg az újságírót, akinek mindvégig a szépet és az igazat kell vallania, öt idézem : ... Minden szép volt, mert minden élt, és mindent láttunk, mert egyszerre voltunk lent a sokaságban és fent a toronyban, mert hűek maradtunk eskünkhöz, mert néztünk, láttunk, és jelentettünk. Szép volt az egész, ne sajnáljunk semmit... — írja Bálint György A toronyőr visz- szapillant című írásában. Pest megyei kezdetek A magyar újságírás jelentős toronyőreinek számtalan tiszteletre méltó harcot kellett megvívniok. Már az első fennmaradt adat az 1480- as évekből egy Augsburgban megjelent tiltó rendelet nyomán arról tudósít, hogy Hunyadi Mátyás külföldön nyomtatott újságod híradását Frigyes császárról nem szabad újra német földön kinyomtatni. II. Rákóczi Ferenc harcainak igazságáról a Mercurius Veridicus — az igazmondó hírvivő tájékoztatta a világot. Kétszáz évvel ezelőtt pedig Rát Mátyás Magyar Hírmondója már viszonylag gazdag hazai és külföldi híranyagot közvetített; utóda, Révai Miklós pedig a nyelvüket szerető Hazafiaknak ajánlotta lapját. A magyar újságírás élvonala már a kezdetektől a forradalmi gondolat bölcsője is volt. Amikor Batsányi Jánost a Martinovics-féle szervezkedés miatt vonták felelősségre, bűnei csoportját legalább annyira súlyosbította a Magyar Museum II. kötetében megjelent verse: A franciaországi változásokra. Kármán József és Pajor Gáspár 1794-ben és 1795-ben megjelent Urániája a váci Gottlieb Antal nyomdájában pedig egyenesen a Pest megyei hírlapírás kezdetét is jelenti. így tartja számon ezt a Pest megyei Sajtóbibliográfia, s ha csaknem 70 év telik is el az iskolai szaklapként megjelenő Kecskeméti Protestáns Közlönyig, ezek a korai adatok a megyei hírlapírás becses emlékei. És ismét utalnék a Pest megyében is élt neves újságíróra, akit korunk újságírói is választhatnak tanítómesternek, Kossuth Lajosra. A Pesti Hírlap, a Hetilap szerkesztője 1843-tól 1846-ig élt tőlünk nem messze, Tiny- nyén, amikor 1844-ben Bécs kiütötte Kossuth kezéből a tollat, a Pesti Hírlap példányszáma az akkor csodaszámba menő négyezret is meghaladta. A Pest megyei újságírás egyik jeles alakja a Munkások Újságja, 1848- as és az Arany Trombita Munkások Újságja 1869-es évfolyamának szerkesztője, Táncsics Mihály, aki pesti házának elvesztése után küzdelmes élete vége felé két évet töltött Cegléden, s reformeszméit, melyekkel akkor kevés megértést talált, a Ceglédi levelek sorozatában fejtette ki. Hétköznapok történelme Egy köszöntő csak felvillanthatja, de még csak nem is vázolhatja sem a magyar, sem a megyei hírlapírás útját. A már idézett bibliográfia csaknem 1150 megyei periodikát fog össze. Ezek különböző pártok, egyesületek, iskolák, ipartestületek, vállalatok kiadványai. Pártállásuk szerint nézik a világot, de mindenképpen fontos legújabbkori forrásoknak tekintendők. Különös figyelemmel fordulunk Pest megye forradalmi múltja sajtóemlékei felé. Előbb- utóbb fel kell dolgozni a Csepel-szi- get forradalmi napjairól is tájékoztató csepeli Proletárt, a korai megyei szociáldemokrata és kommunista sajtót, az 1925-ös Magyarországi Szocialista Munkáspárt megyei kiadványait, a megyénkben megjelent munkáslapokat, szakszervezeti orgánumokat, és a felszabadulás utáni megyei kommunista sajtót. Szakdolgozatot író fiataljaink is vállalhatnak ilyen feladatokat. Egy tavaly készült szakdolgozat a ráckevei járási hetilapok híreit összegezte, és a munkásszervezKedés első nyomait az 1900-as évek elejéről, a Csepel-szigeti munkáskultúra korai adatait pedig az 1910-es évekből találta meg a dolgozat írója. Ha reggel felszállók az autóbuszra, újságot olvasó embereket látok. Felmerült bennem nemegyszer a kérdés, mit kapunk napi olvasmányunktól, naoilapjainktól? Napilapjaink, így a Pest megyei Hírlap elénk hozza az egész világot. Alakítja világnézetünket, biztos vezetője politikai tájékozottságunknak. Egy szóval: nélkülözhetetlen. Szeretettel köszöntöm önöket, jelenünk igaz szavú és hiteles tollú krónikásait, a Pest megyei sajtó képviselőit. Sokszoros felelősség Néhány gondolat erejéig utaltam a magyar sajtó történetének egy-egy állomására: ezek az állomások népünk, a haladó erők harcainak, sikereinek, s történelmünk nehéz napjainak tükörképe. A magyar sajtó napja egy ideig az illegális Szabad Nép első száma megjelenésének napjához kötődött, majd 1962-től még messzebb lapoztunk vissza történelmünk dicső lapjai között: az 1918- ban megjelent Vörös Újság első számát tekintjük a magyar sajtó napja szülőjének, a december 7-én napvilágot látott Vörös Üjságot, hazánk első kommunista orgánumát. Ez az újság volt a Tanácsköztársaság hivatalos fóruma is. Szerkesztő bizottság szerkesztette, melynek élén Rudas László, majd Szamuely Tibor, illetve Vágó Béla, Kun Béla, László Jenő. Jancsó Károly és Révai József állt. Mindig lelkesítő példa előttünk e lao, ennek szerkesztői, írói. terjesztői, akik a proletárdiktatúra hősi korszakának nehéz körülményei közt, a munkásosztály harcos lapjában terjesztették a marxizmus—leninizmus eszméit, lelkesítettek, mozgósítottak a forradalmi célok elérésére, a forradalmi vívmányok védelmére. Ma, az információrobbanás idején különös felelősség hárul az írástudókra. A leírt szó ma minden eddiginél nagyobb felelősséget ró szerzőjére: gondolata gyorsan és mindenkihez eljut. Napjainkban is igaz: hiába a magas színvonalon űzött újságírás, lap- írás, ha a kész termékek a polcon, az újságárusbódékban porosodnak, ha nincs előfizető, vásárló. Az újságírás jelenidejű. A tegnapi sajtótermék ma már elveszti időszerűségét, holnap már muzeális értékűvé válik. A sajtóterméket el is kell juttatni az olvasóhoz és még ma! A sajtómunkások egyenrangú társai a terjesztők. A lapterjesztés ugyanolyan fontos, jelentős munka — politikai munka —, mint maga az alkotás. Az újságírók, a lapnyomdák. a kiadó vállalatok és a posta hivatásszerűen, munkaköri kötelességből foglalkoznak a lap írásával, létrehozásával, terjesztésével. Iránytű a továbbiakhoz A Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusának határozata egyértelműen megszabja újságírók, kiadók, terjesztők további feladatait ... A sajtó, a rádió, a televízió fordítson nagyobb figyelmet a hiteles, gyors tájékoztatásra. Segítse céltudatosabban a dolgozók képzettségének, műveltségének emelését, kulturális igényeinek kielégítését. Vállaljon felelősen részt a szocialista tudat fejlesztésében, a közvélemény formálásában, a közéleti demokrácia erősítésében... Most, amikor a magyar sajtó megyei ünnepségén köszöntőm a lapok íróit, szerkesztőit, kiadóit, terjesztőit, a politikai irányítás munkásait, engedjék meg, hogy személyem által a társadalom köszönetét és tiszteletét is tolmácsoljam. A további közös munkához, annak még eredményesebb folytatásához kívánok valamennyiüknek energiát, erőt, egészséget, sikereket.
