Pest Megyi Hírlap, 1980. december (24. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-11 / 290. szám

"xXnUw 1980. DECEMBER 11., CSÜTÖRTÖK Brezsnyev beszédet mondott az indiai parlamentben Az Indiai óceán térsége legyen a béke övezete Uszty:uov marsall A reakciós kísérletekről A hivatalos látogatáson In­diában tartózkodó Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtit­kára, a Legfelsőbb Tanács El­nökségének elnöke — amint arról lapunk 1. oldalán hírt •adtunk — szerdán beszédet mondott az indiai parlament­ben. Bevezetőül utalt arra, hogy hét évvel ezelőtti indiai láto­gatása óta a világban jelentős változások történtek, de vál­tozatlan maradt a Szovjet­uniónak az a törekvése, hogy erősítse barátságát és fejlesz- sze együttműködését Indiával. A Szovjetunió és India kö­zötti jó kapcsolatok különösen fontosak a jelenlegi kiélezett nemzetközi helyzetben — mondotta Leonyid Brezsnyev, majd így folytatta: Nem titok, hogy ezt az éleződést a NATO utóbbi években folytatóit te­vékenysége idézte elő, amely- lyel a NATO vezető körei a világban kialakult erőviszo­nyok felborítására töreksze­nek, és a katonai erőfölény pozíciójából akarják akaratu­kat más népekre rákényszerí­teni. Mi e nehézségek felszámo­lását kívánjuk, de mint azt az indiai közmondás is tartja: egy tenyérrel nem lehet tap­solni. A legnagyobb ázsiai hata­lom törvényhozó szerve előtt néhány szót kell szólnom a kontinens helyzetéről. A vi­lágeseményekben elfoglalt szerepe nyilvánvaló, hiszen itt él. az emberiség fele. Meggyő­ződésünk, hogy Ázsiában a békés és jószomszédi kapcso­latok kialakításához minél több, lehetőleg minden állam­nak hozzá kell járulnia. Ma azonban az ázsiai helyzet, saj- nos, aggodalomra ad okot. To­vábbra is robbanásveszélyes a helyzet a Közel-Keleten. Foly­tatódik Irak és Irán értel­metlen, tragikus konfliktusa. A nemzetközi légkör nor­malizálásának ellenzői és a fegyverkezési hajsza szorgal­mazói saját lépéseik igazolá­sára gyakran hivatkoznak mostanában az afganisztáni helyzetre. Azonban ha bele­gondolunk, álláspontjuk na­gyon különös. Telekürtölik az egész vilá­got a „szovjet fenyegetésről”, Pakisztánt, a Perzsa-öböl or­szágait, és isten tudja még kiket, jóllehet jól tudják, hogy ez a fenyegetés nem lé­tezik. Fennhangon követelik az Afganisztánnak nyújtott szovjet segítség megszünteté­A MAGYAR ÉS A SZOVJET Űjságíxoszovetség együttműkö­désének bővítését irányozza elő az az öt évre szóló új egyez­mény, amelyet szerdán Moszk­vában Király András, a Ma­gyar Űjságírók Országos Szö­vetségének főtitkára, illetve Jakov Lornko, a Szovjet Új­ságíró Szövetség első elnökhe­lyettese írt alá. ENRICO BERLINGUER, az OKP főtitkára szerdán Rómá­ban fogadta a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának küldöttségét, amely Vagyim Zaglagyinnak, az SZKP KB tagjának, a kül­ügyi osztály helyettes vezető­jének vezetésével tartózkodik Olaszországban. sét, a gyakorlatban pedig min­dent elkövetnek, hogy ezt megakadályozzák. Folytatják az ellenforradalmi bandák át­dobását Afganisztánba. Számunkra egyáltalán nem közömbös, ami a határaink közvetlen közelében zajlik. Az a célunk, hogy normális, nyu­godt viszonyokat teremtsünk. Ezek nem üres szavak, ez a mi tényleges politikánk. Az Egyesült Államoknak, más nyugati hatalmaknak, Kíná­nak, Japánnak és minden ál­lamnak, amely ez' iránt érdek­lődést tanúsít, a következő kölcsönös kötelezettségekről szóló megállapodást javasol­juk: A Perzsa-Öböl térségé­ben és a térség szigetein nem hozunk létre külföldi katonai támaszpontokat, sem nukleá­ris, sem más típusú tömeg- pusztító fegyvereket nem he­lyezünk itt el; nem alkalma­zunk katonai erőt, sem kato­nai erővel való fenyegetést a Perzsa-öböl térségének orszá­gaival szemben, nem avatko­zunk belügyeikbe; tiszteletben tartjuk a Perzsa-öböl térségé­ben lévő államok el nem kö­telezettségi státuszát, tiszte­letben tartjuk a térség orszá­gainak azt a szuverén jogát, hogy maguk rendelkezzenek természeti kincseikkel; nem fenyegetjük és nem nehezít­jük a normális kereskedelmi forgalmat és a tengeri össze­köttetést. Engedjék meg, hogy kifeje­zést adjak reményemnek, hogy ez a javaslat megértésre és tá­mogatásra talál a békeszerető Indiában. A Szovjetunió állhatatos tá­mogatója annak az elgondo­lásnak, amely az Indiai-óceán térségét a béke övezetévé akajja tenni. Készek vagyunk bármilyen más, a feszültség enyhítését célzó kezdeményezést támo­gatni. Leonyid Brezsnyev beszédé­nek befejező részében hangoz­Az iraki—iráni háború 11. hetében mindenütt a hosszú állóháborúra való berendezke­dés jeleit tapasztalni. A front déli részén az iraki tisztek el­mondása szerint iraki részről befejeződtek az átfogó hadmű­veletek, s megkezdődött , a A SZOVJETUNIÓ húsz évre szóló kamatmentes kölcsönt — és a következő öt évben ke­reskedelmi-gazdasági segélyt nyújt Kambodzsának. UGANDÁBAN meg­kezdődtek a választások. A kelet-afrikai országok közel ötmillió állampolgára jogosult arra, hogy eldöntse a parla­menti mandátumok sorsát. Az 1967-es alkotmány alapján a nyertes párt jelöli ki az ország elnökét AZ MPLA-MUNKAPÄRT megalakulásának harmadik, az MPLA (az Angolai Népi Fel- szabadítási Mozgalom) 24-ik évfordulóját ünnepük szerdán Angolában. tatta, hogy a Szovjetunió nagy tisztelettel adózik az indiai külpolitikának, amely a békés egymás mellett élés és az el nem kötelezettség elvein ala­pul. Lengyelországban kedden folytatódtak a vidéki párt- és állami szervek tanácskozásai az ország helyzetéről, a nehéz­ségek megoldásáról. A Lódzban tartott vajdasági pártáktívaülésen részt vett és felszólalt Mieczyslaw Jagielski, a LEMP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, miniszterelnök- heflyettes. Jagielskinek a gaz­dasági helyzetről, a kormány munkájáról és a politikai hely­zetről adott áttekintését a szer­dai lapok közölték. A gazdasági helyzettel kap­csolatban Jagielski hangoztatta, hogy számos feladat vár meg­oldásra így egyensúlyba kell hozni a piaci ellátást, s azon belül elsősorban az élelmiszer- ellátást. A kormány jelenleg három fő területen tevékeny­kedik: lépéseket tesz az idei terv végrehajtásával kapcsola­tos folyó ügyek megoldására, ! dolgozik a jövő évi, valamint a következő ötéves terven, s foglalkozik a gazdaság átfogó reformjával. Jagielski kiemelte, hogy gyors ütemben folyik az or­szágban az élet demokratizá­lása. E folyamatban az alkotó, konstruktív megnyilvánulások vannak túlsúlyban, de elő­fordulnak a józan mérlegelés hiányáról, felelőtlenségről, tü­relmetlenségről tanúskodó ma­gatartási formák is. A folya­matba • olyan destruktív erők is bekapcsolódtak, amelyek nem szocialista, vagy álszocia­lista _ álláspontból kiindul­va káoszra, társadalmi nyug­talanságra és anarchiára a megszerzett területek meg­tartásáért folytatott harcok korszaka. Khorramshahr, a hatalmas kikötőváros romokban hever. Mindenütt a városért folyó hosszú, elkeseredett küzdelem jeleit látni: kiégett lerombolt házak, ágyúgolyó ütötte lyukak a falakon, ledöntött villany- póznák. Az iraki csapatok itt a Karun folyó északi részéig jutottak el, azon túl kezdődik a két folyó, a Shatt Al-Arab és a Bahmanshir által közre­fogott. mintegy 85 kilométer hosszú abadani sziget. Itt fek­szik. Khorramshahr központ­jától 13 kilométerre az iráni olaj vagyon egy kori jelképe, a világ egyik legnagyobb olajfi­nomítója, Abadan. Az iraki csapatok másfél hó­nappal ezelőtt jutottak el a város keleti részétől nem mesz- sze levő Bahmanshirig, azon már nem keltek át és a folyón túl a sziget teljes terjedelmé­ben iráni kézen van. Az Aba- danba vezető utak többségét Irak tartja ellenőrzése alatt, a városba azonban az irániak számára az Arab-öböl felől a szigeten és a Bahmanshiren keresztül továbbra is érkezik utánpótlás. Kitüntetések Tadorovnak A Szocialista Munka Hőse címmel tüntette ki a Bolgár Népköztársaság Államtanácsa Sztanko Todorovot, a BKP Politikai Bizottságának tagját, a - bolgár minisztertanács el­nökét 60. születésnapja alkal­mából, a szocialista társada­lom építésében szerzett érde­meiért. A Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának Elnöksége az Októberi Forradalom érdem­rendet adományozta a bolgár politikusnak. spekulálnak. Az említett erők támadása a megúj­hodás, a demokratizálás és a stabilizálás ellen irányul, célja a feszültségek és a nehézségek fokozása. A szocialista megúj­hodás meghiúsítását szolgáló ilyen próbálkozásokkal erőtel­jesen fel kell venni a harcot. Ezt kívánja az ország szövetsé­gi rendszere, ezt követelik meg a szocialista közösség or­szágaival kiépített internacio­nalista együttműködés érdekei — hangoztatta befejezésül Ja- gielski. _________ Cá folat —egy provokációra A nyugati és indiai lapok­ban szerdán olyan hírek lát­tak napvilágot, amelyek sze­rint a szovjet csapatok állító­lag „átlépték a lengyel ha­tárt”. A Szovjetunió Új-Delhi­ben tartózkodó képviselője kijelentette: ez a hír az első szótól az utolsóig hazugság, nem egyéb rosszindulatú pro­vokációnál. Hagyományos pompa és ün-' nepélyesség közepette vették át szerdán Stockholmban az idei Nobel-díjasok XVI. Károly Gusztáv svéd királytól a ki­tüntetést és a vele járó pénz­jutalmat. A díjkiosztó ünnepségen Sü­né Bergström professzor, a Nobel-díj alapítvány elnöke mondott beszédet. Mint ismeretes, idén az ame­rikai James W. Cronin és Val L. Fitch fizikai, az úgyszintén amerikai Paul Berg, Walter Gilbert és az angol Frederick Sanger kémiai, az amerikai Baruj Benacerraf és George Davis Snell, valamint a fran­cia Jean Dausset orvosi, az Egyesült Államokban élő, len­gyel származású, litván szüle­tésű Czeslaw Milosz irodalmi, az amerikai Lawrence R. Klein pedig közgazdasági Nobel-díjat kapott. Az idei Nobel békedíjas, az argentínai Adolfo Perez Esquivel szerdán a norvég fő­város egyetemén ünnepélyesen átvette a neki járó diplomát, és a díj összegét, 880 ezer svéd koronát. A 48 éves építészmérnök alapította a „Béke és Igazság” elnevezésű szervezetet, amely hangsúlyozottan erőszakmen­tes eszközökkel küzd az em­beri jogok védelméért a dél­amerikai földrészen. Esquivel e tevékenységéért kapta a ma­gas kitüntetést. Az osloi ünnepségen az ar­gentin katonai kormányzat képviselői nem jelentek meg. ★ Adolfo Perez Esquivel, az idei Nobel Béke-díj argentin kitüntetettje „a latin-ameri­kaiak legszegényebbjei és leg­kisebbjei” nevében vette át A moszkvai katonai körzet pártkonferenciáján szerdán fel­szólalt Dmitri) Usztyinov mar­sall, az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja, honvédelmi miniszter. Felszólalásában .tág teret szentelt a nemzetközi helyzet értékelésének. „Az utóbbi időben az impe­rialista és reakciós körök dü­hödt támadásba kezdtek az enyhülési politika ellen. Cél.- juk, hogy a maguk javára bil­lentsék a hozzávetőleges kato­nai egyensúlyt. Ennek követ­keztében a nemzetközi légkör feszültté vált, megnövekedett a háború veszélye. Az impe­rialista propaganda féktelen szovjetellenes és szocialistael­(Folytatás az 1. oldalról.) Az esti órákban megérkezett Bajkonurba a Szojuz—T—3 le­génysége. ★ A Legfelsőbb Tanács Elnök­sége a tökéletesített Szojuz— T—3 űrhajó sikeres kipróbá­lásáért, bátor helytállásáért Oleg Makarovot, a Szovjetunió A NATO úgynevezett védel­mi tervező bizottsága (a had­ügyminiszterek), amelynek a terveik szerint szerdán, a kora délutáni órákban be kellett szerdán a magas nemzetközi elismerést.. „A gazdagok egyre gazda­gabbak, a szegények egyre szegényebbek lesznek” — je­gyezte meg keserűen az ar­gentínai békehafcos, a béke és igazság elnevezésű szerve­zet alapítója. Utalt arra, hogy o mintegy 215 ezer dollárnak megfelelő díjat a latin-ameri­kai békeharc céljaira, a föld­rész szegényeinek és megnyo­morítottjainak megsegítésére fordítja. Adolfo Perez Esquivel 1974- ben hagyott fel építészmérnö­ki és művészettörténeti tanári hivatásával, hogy életét a la­tin-amerikai népek emberi jogaiért, társadalmi és politi­kai szabadságáért folytatott erőszakmentes harcnak szen­telje. Tevékenységéért a ható­ságok 1975-ben Brazíliában, majd 1976-ban Ecuadorban le­tartóztatták és kiutasították. Hazájában, Argentínában 14 hónaDig volt börtönben anél­kül, hogy vádat emeltek .vagy pert indítottak volna ellene. Ki lesz Csak a Szociáldemokrata Párt Országos Tanácsának szombatra összehívott ülése után válik ismeretessé, kit' ja­vasol a demokrata koalíció Portugália új miniszterelnöké­nek. A Szociáldemokrata Párt döntését egyeztetni kell a kormánykoalíció másik két pártjával is, mielőtt a javas­latot a köztársasági elnök elé terjesztik. Az új kormány lenes kampányt folytát A reakció kísérletet tesz a szocia­lista országok egységének meg­bontására. A reakció ama kísérletei, hogy kárt okozzon a szocialis­ta országoknak, többek között a szocialista Lengyelország­nak, a fejlődő országoknak, va­lamint a nemzeti felszabadító mozgalmaknak, fokozottabb éberséget követelnek meg tő­lünk” — hangsúlyozta a Szov­jetunió honvédelmi miniszte­re, s hozzátette: a Szovjetunió ebben a helyzetben is követke­zetes és határozott békepoliti­kát folytat, amelyet összekap­csol a szovjetállam védelmi képességének fokozásával. kétszeres hősét Lenin-renddel tüntette ki. Leonyid Hizim a Szovjetunió hőse címet kapta meg a Lenin-renddel és az Arany Csillag érdemrenddel együtt. Ugyanebben a kitünte­tésben részesült a Szojuz—T—3 űrhajó legénységének harma­dik tagja, Gennagyij Sztreka- lov űrhajós. NATQ-hadügyminiszterek Brawn nem teljesen elégedett volna fejeznie ülését, délután folytatta a vitát. Az ebédszünetben Harold Brown amerikai hadügymi­niszter, akinek Tokióba kellett tovább utaznia, sajtókonferen­cián közölte, hogy a hadügy­miniszterek ülésének eddigi le­folyása sok tekintetben termé­keny volt ugyan, de mégsem elégedett teljesen az elért ered­ményekkel. ?■' Brovvnnak az a kijelentése vi­lágosan bizonyította, hogy mi­lyen éles véleménykülönbségek vannak Washington és egyes európai NATO-tagáUamok kö­zött. Az is kiderült, hogy az amerikai kormány óriási nyo­mást gyakorol szövetségeseire és ezt a szokásos érven, a szovjet haderők növekedésének hangoztatásán kívül a „len­gyelországi helyzetre” hivat- Kozva próbálja indokolni. . Az a tény, hogy a hadügymi­niszterek ülését, amelynek szerda délután be kellett volna fejeződnie, estig meghosszabbí­tották, szintén azt bizonyítja, hogy a résztvevők körében éles viták folynak és néhány euró­pai tagállam vonakodik alá­vetni magát az amerikai uta­sításoknak. A NATO védelmi tervező bi­zottságának kétnapos ülése szerdán este záróközlemény ki. adásával ért véget. Szombaton döntenek Portugáliában kormányfő? megalakításáig a jelenlegi kor­mány, amely kedden nyújtot­ta be lemondását, Freitas Do Amaral ügyvezető miniszterel­nök elnökletével hivatalban marad. A miniszterelnöki posztra “Svédként továbbra is Fran­cisco Pinto Balsemaót, Sá Carneiro, volt miniszterelnök legközelebbi munkatársát em­legetik. CSAK RÖVIDEN... Az iraki-—iráni fronton Állóháborúra számítanak Jagielski miniszterelnök helyettes A kormány tevékenységéről Kiosztották a Nobel-díjakot Az űrhajósok Bajkenurban Lenin rend és Arany Csillag a kozmonautáknak Karácsonyi ajándékot a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat érdi kisáruházában vásároljon, a Diósdi út 2. szám alatti NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK PULÓVEREK, FEHÉRNEMŰK, KÉSZRUHÁK, DIVATCIKKEK. Kordbársony férfiing 360 Ft Flanell férfiing 220 Ft-tól 280 Ft-ig Férfi divating 234 Ft-tól 360 Ft-ig Férfinyakkendő 65 Ft-tól 85 Ft-ig

Next

/
Oldalképek
Tartalom