Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-26 / 277. szám

nagykőrösi A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV ÉVFOLYAM, 277. SZÁM 1980. NOVEMBER 26., SZERDA Orvosalják a panaszokat Új zöldség- és gyümölcsátvevő A kertbarátok klubjában, a napokban S. Hegedűs László országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára tartott előadást a kertbarátmozga­lomról és annak jelentőségé­ről. Sokoldalúság S. Hegedűs László bevezető szavaiban elmondotta, hogy szívesen fogadta a kertbarát­klub meghívását, mert mindig szeretettel jön szülővárosába, hogy a körösiekkel találkoz­zon. Mint mondotta, örömmel szól a kertbarátmozgalomról, melynek támogatása a Haza­fias Népfront egyik fontos fel­adata. A háztáji és házikerti gyü­mölcs-, zöldségtermelésben és kisállattenyésztésben komoly eredményeket felmutató kert­barátmozgalmat a XII. párt- kongresszus is nagyra érté­kelte, és megállapította, hogy az az utóbbi években igen sokat fejlődött. Az V. ötéves terv végére előállítja a me­zőgazdasági össztermelés 35 százalékát, s jelentősen előse­gíti az exportot. A mezőgazda- sági és kertészeti termelők mellett sok egyéb foglalkozású dolgozó és nyugdíjas tevé­kenykedik a kertbarátmozga­lomban, mely magyar mintá­ra, több szocialista országban is kialakult. A kertbarátok, la kisterme­lők munkájára szükség van. Tevékenységük jól illeszkedik a nagyüzemi gazdaságokéhoz, mely utóbbiak főleg a sok­oldalú, aprólékos termelést nem tudnák megoldani. Ezért fokozott gondot kell fordítani a mozgalom támogatására. Ezen a téren nagy feladatok várnak a gép- és szerszámgyá­rakra, a szövetkezeti és az ál­lami kereskedelemre. Mérlegelés Sok a hiánycikk. Nemigen van komoly hazai kisgép, s a külföldi, ha van is, nagyon drága. Ez irányban ígéretek hangzottak el. Nagy panasz azután, hogy az emelkedő munkaeszköz- és védekezőszer­árakkal nem tartanak lé­pést a terményárak, nincs elég választék a vetőmagvak­ban és a gyümölcsfacseme­tékben. Például meggyfát alig lehet kapni. Több kisebb fa­iskolára lenne szükség. Ezek a tények veszélyeztetik a kertbarátok termelési ked­vét, mely az eddigi eredmé­nyeket biztosította. Komoly intézkedésekre van szükség, mint ahogy az a sertéstyzlalásnál történt. Ott nagy visszaesés volt, ám az Öregek klubja Házszentelő a felújítás után Ezelőtt hét esztendővel egy i országjáró kirándulásokkal, ismeretterjesztő előadás után színházlátogatásokkal, külön- Fülöp Dánielné, Horváth Jó- féle előadásokkal teszi tartal- zsefné és több nyugdíjas is-1 masabbá. A tagok egyéni kez­merősük odament Csikai Pál, akkori TIT-titkárhoz, dr. Ku­lin Sándor orvos tanácstag­hoz és Kis Istvánhoz, az Arany János Művelődési Központ igazgatójához, s felvetette 'a kérést, hogy a nyugdíjasok­nak valami klubfélét kellene szervezni. Mint mondották azért, hogy a fáradságos, mun­kás évtizedek után, az idős férfiak és asszonyok összejö­hessenek, feleleveníteni a múlt eseményeit, s megbeszélni mindennapi gondjaikat és örö­meiket. Kérésük a városi tanács elé került, s annak támogatásával született meg az Arany Já­nos Művelődési Központ szak­csoportjai sorában a nyugdí­jasok klubja, melynek tevé­kenységét Kis István igazgató sok jóakarattal és szeretettel segítette. A klub évről évre népszerűbb lett. Kulturált szó­rakozást találtak benne az idős emberek, akik között egy­formán jól érzik magukat az asszonyok és a férfiak, a nyugdíjba vonult tsz-tagok, megöregedett ipari mesterek és dolgozók, s más foglalko­zásúak is. A mindennapos klubéletet a művelődési központ helyi és deményezései, például a név­napok megtartása, és G. Nagy Ferencné gondnok figyelmes kedvessége is fokozza a klub­ban uralkodó jó hangulatot. Ez magyarázza, hogy a hét év alatt, 120 fölé emelkedett a klubba járó tagok száma. A nyáron az Arany János Művelődési Központ megkez­dett felújítása miatt pár hó­napra az ifjúsági házba köl­tözött a klub. A felújítási munkálatok előrehaladása kö­vetkeztében most már ismét visszaköltözhetett a régi hely­re. Megszokott régi helyü­kön a minap kedves „ház­szenteléssel” ünnepelték meg a klubtagok a visszaköltözést. Disznótoros' uzsonnát is ké­szítettek, melyen 85-en vettek részt. A hangulatos uzsonnát az egyik idős tag: Zombori Antal hentes- és mészáros­mester kezdeményezte és ren­dezte. öröm volt nézni az elége­dett, mosolygós arcú idős em­bereket, akik küzdelmes, munkás évtizedeikben nem is mertek volna gondolni ilyen nyugdíjasévekre és kedves szórakozásra. K. L. Megkönnyítik a vásárlást Az Arany János Művelődési Központban, a közelgő ünne­pek alkalmából a Nagykőrös és Vidéke Áfész december 1- től 23-ig vásárral egybekötött ájándékkiállítást rendez. Nyilvánvalóan azzal a szán­dékkal, hogy megkönnyítse a nagykőrösieknek a karácsony­fa alá szánt ajándékok kivá­lasztását A kiállításon a portékák kisebb hányadát 30 százalék kedvezménnyel kínálják. Említésre méltó része lesz a kiállításnak a könyvbemu­tató, melyen 150 ezer forint értékű különféle, ajándéknak való könyvet kínálnak, me­lyekből könnyű lesz a válasz­tás. A kiállításon, a 200 forin­tot elköltő vásárlók tombola­jegyet kapnak ajándékba, melyre a kiállítás végén, Ri­ga kismotort, magnetofont, rá­diót, és más értékes tárgya­kat sorsolnak majd ki. átvételi árak rendezésével új­raélesztették a hizlalási ked­vet. S. Hegedűs László azkal fejezte be előadását, hogy a kertbarátok közöljék vele pa­naszaikat és javaslataikat, hogy azokat illetékes helyeken szó­vá tegye és sürgesse az orvos­lásukat. A nagy figyelemmel hallga­tott előadást, felszólalások kö­vették. Csípő Balázs, a Ha­zafias Népfront városi titká­ra arról számolt be, hogy a nyári almát alig lehetett el­adni, sok magyar növényvédő szer csomagolásán nem tünte­tik fel a használati utasítást és hogy lehetetlen állapotok vannak a szerződésre hizlalt sertések eladása körül. Nagykőrösön évente körül­belül 25 ezer sertést hizlal­nak és a Hús- és Állatforgal­mi Vállalat a sertéseket a vasútállomásnál a sínek mel­lett, a vagontolatások miatt veszélyes részen, csapadékos időben pedig nagy sárban, reggelenként sötétben, ködben, kivilágítatlan mérlegelő helyen vés 21 át. A termelők pana­szára a városi tanács a vá­sártéren már telket ajánlott fel a vállalatnak, megfelelő átvevőhely létesítésére, de to­vábbra is a vasútnál folyik az átvétel. Telepítés Ezután Vida János, az áfész felvásárlási osztályának veze­tője elmondotta, hogy a ki­elégítő gyümölcs- és zöldség­értékesítés érdekében min­den lehetőt megtesznek. _ De például a nyári almát azért nem tudták minden meny- nyiségben felvásárolni, mert nem vette át tőlük a buda­pesti Nagy vásártelep. Elmondotta még, hogy a tavasszal megnyitják az áfész Gárdonyi utcai új gyümölcs­ös zöldségátvevő-telepét, i mélhetőleg ott több lehetősé­gük lesz az átvétel javításá­ra. A meggyfatelepítést is megoldják, 1981-ben 1200 meggycsemetét osztanak ki a tagoknak, melynek ára fejé­ben majd a termésből kell pár kilogramm gyümölcsöt le­adni. Kopa László Javuló ellenőrzés Rajtakapták a szabálysértőket Jog a helyszíni bírságoláshoz Városunk elsőfokú szabály­sértési hatóságára, a városi ta­nács vb igazgatási osztályára tavaly több mint 300 feljelen­tés érkezett. A szabálysértők az itt hozott elsőfokú határo­zatokat többségükben jóvá­hagyólag tudomásul vették. Csak kevesen fellebbeztek. Ezek közül is alig néhány ügyben hozott újabb határoza­tot a másodfokú hatóság. Kétévi visszaesés után ta­valy óta ismét emelkedett, s 1978-hoz viszonyítva töbo mint 28 százalékkal nőtt a szabály­sértési feljelentések száma. Ez nem csupán az időközben megjelent új jogszabályodnak köszönhető, hanem annak is, hogy a szabálysértések felde­rítésére hivatott szervek na­gyobb felelősséggel, jobban végezték munkájukat. Jelentős mértékben növeke­dett például a bolti lopások­kal és a tűzrendészet! sza­bálysértésekkel kapcsolatos feljelentések száma. A bolti lopások elkövetőit nem azért jelentik fel mind gyakrabban, mert a társadalmi tulajdon megdézsmálóinak a száma növekedett, hanem azért, mert a kereskedők jobban fi­gyelnek. Igyekeznek az üzle­teket úgy berendezni, hogy az ellenőrzés könnyebb legyein. Megelőzés A tűzrendészeti szabálysér­téseket érintő feljelentések száma is emelkedett. Ez fő­ként azért jelentős, mert a legtöbb esetben a megelőző tűzvédelmi rendelkezések megszegőit vonhatta felelős­ségre a hatóság. Míg egyes szervek fokozott felderítő munkája a feljelen­tések szó máinak növekedésé­vel járt együtt, addig máshol jelentős csökkenés mutatko­zott. Például tavaly a mező, az erdő- és a vízgazdálkodási szabálysértések miatt 36 fel­jelentést tettek, s ez lényege­sen kevesebb a korábbi évek átlagánál. Változatlanul kevés felje­lentés érkezik az olyan, a tár­sadalomra fokozottan veszé­lyes szabálysértési ügyekben, mint az árdrágítás és a vá­sárlók megkárosítása. Ezzel szemben a szabálysértések között gyakoriságukat és tár­sadalomra való veszélyessé­güket tekintve kiemelkedő helyet foglalnak el a tulajdon elleni szabálysértések. Két évvel ezelőtt az összes felje­lentéseknek ezek 27, tavaly pedig már csaknem 32 száza­lékát tették ki. A szabálysértéseket többsé­gükben a társadalmi tulajdon rovására követték el. Míg 1978-ban a tulajdon elleni szabálysértés miatt felelősség­re vont elkövetők 25 százalé­ka fiatalkorú volt, addig ta­valy ez a szám 18 százalékra csökkent. Ez azonban csak látszólag kedvező eredmény, ugyanis az összes szabálysér­tések között a fiatalkorúak Olvasóink írják Javíthatatlan-e a cipő? Érdekes panaszos levelet írt a minap szerkesztőségünknek Tóth Ferencné nagykőrösi ol­vasó. írása abban különbözik a hasonló jellegű levelektől, hogy olvasónk a saját szakmá­ját művelő mesterekre panasz­kodik. A történet lényege az; hogy Tóth Ferencné vásárolt a Pest megyei Ruházati Kis­kereskedelmi Vállalat Széche­nyi téri cipőboltjában egy őszi-téli használatra való ol­csó cipőt. Ennek a felső részét úgynevezett mokasszin varrás díszíti. Nos ez a varrás beázott. Olvasónk, aki cipőfelsőrész­készítő, állítja, hogy az ilyen díszítést úgy is el lehet készí­teni, hogy az sohasem ázik be. Végeredményben tehát nem az üzletre panaszkodik, hanem a cipőiparra. Egyébként az üzlet felaján­lotta, hogy az említett varrást megerősítteti. Olvasónk nem élt ezzel a lehetőséggel, hanem ő maga járt utána a dolognak a Dél-Pest megyei Lábbeliké­szítő és Javítóipari Szövetke­zet helyi fiókjánál és úgy dön­tött az ott szerzett tapasztala­tok alapján, hogy cipőjét kép­telenek megjavítani. Éppen ezért olvasónk azt kérte az üz­lettől, hogy cseréljék ki a be­ázó lábbelit. Kérésének az űz. let nem tett eleget. Kérdésünkre a bolt vezető­je, Kulcsár Lászlóné elmon­dotta, hogy a jelenlegi rendel­kezések szerint ezért a hibáért nem cserélhetik ki a cipőt. Ar­ra azonban még most is vál­lalkoznak, hogy a mokasszin varrást újra megerősíttetik. Egyébként a cipőt már több alkalommal leértékelték, ezért is volt olyan olcsó. A leérté­kelésben nyilvánvalóan szere­pet játszott az a hiba Is, me­lyet olvasónk is tapasztalha­tott. Mindezek után javasoljuk olvasónknak, hogy mégiscsak próbálja meg a varrás meg- erősíttetését kérni az üzlettől. aránya lényegesen megemel­kedett Meg kell említeni a tankö­telezettség megszegésével kap­csolatos feljelentéseket is. Ez az ügyfajta az, melyben, a bírságolás nevelő hatása ne­hezen érvényesül, s általában ugyanazokat kell ismételten felelősségre vonni. S bár a bírság összegét szociális és anyagi körülményeik miatt nehezen fizetik ki a szülők, mégsem szorgalmazzák gyer­mekeik rendszeres iskolába járását. Elbírálás Napjaink egyik megoldat­lan feladata környezetünk vé­delme. Noha nem csupán a szabálysértési hatóság, hanem valamennyi állami és társa­dalmi szerv és az állampol­gárok is különös gondot for­dítanak a környezetük védel­mére. Említést érdemel, hogy tavaly a környezetvédelmi szabálysértések miatt váro­sunkban a megállapított pénz­bírságok átlaga több mint 1 ezer 400 forint, míg az orszá­gos átlag csupán 541 forint volt. A s zabái ys értések elköve­tőit, minit a példából is lát­juk, a hatóság pénzbírsággal sújtja. Ennek mértékénél fi­gyelembe veszik, a jogszabály által megbatározott keretek között, a cselekmények veszé­lyességét a társadalomra es az elkövetők személyi körül­ményeit és anyagi A szabálysértési hatóság célja eszerint főként az, hogy az elkövetőjét nevelje, maga­tartását helyes irányban be­folyásolja. Szigorúbb elbírá­lásra számíthatnak a társa­dalmi tulajdon megkárosítói, valamint a jogtalan haszon- szerzésre törekedők. Enyhébb megítélés alá esnek a sza­bálysértést gondatlanul elkö­vetők, a nehéz anyagi körül­mények között élők. A bírság összegét valamennyi körül­mény gondos mérlegelésével határozzák meg. Veszélyesség Az új jogszabályok értel­mében, tavaly júliustól a ta­nács szakigazgatási szervei megbízottjainak joguK van ahhoz, hogy a helyszínen bír­ságoljanak. űk az idén, az el­ső félévben több mint 50' esetben róttak ki helyszíni bírságot. Ugyancsak jelentős válto­zás, hogy a becsületsértési és a magánlaksértési ügyeknek a társadalomra csekélyebb mértékben veszélyes alakza­tai a Büntető Törvénykönyv hatálya alól a szabálysértési hatósághoz kerültek. K. K. Kocséron is Vége a szüretnek A napokban a nagykőrösi Arany János Termelőszövet­kezetben is befejezték a rossz időjárás miatt hosszúra nyúlt szüretet, összesen 57 vagon helyzetét.^ szőiőt szedtek le a tőkékrőL A kocséri Petőfi Tsz-ben is végeztek a szürettel, s az idei jó termés eredményeként 104 vagon szőlőt vihettek a prés­géphez. i SPORT - SPORT -SPORT - SPORT - SPORT Fölényben voltak a hazaiak Jól szerepeltek atlétáink A Cegléden megrendezett at­létikai tehetségKutató ver­senyen városunkból a Gimná­zium DSK és a Toldi DSK sportolói indultak, a leány számokban. Jobb eredményeik a következők voltak. 100 m sík: ^2. Tarjányi Ágnes (G) 14,4; 3. Székely Rózsa (G) 14,6 mp. 400 m: 1. Fischer Móni­ka (G) 65,3; 6. Pap Agnes (G) 74,2 mp. 800 m: 3. Erdélyi Zsuzsa (G) 2:45,5; 5. Lengyel Tünde 2:46,6 perc. Súly: 1. Deák Ágnes (T) 774 cm. A tol- disok legtöbbje elsőéves volt. A minősítési lehetőségek miatt országossá vált a ceg­lédi évadzáró atlétikai ver­seny. Jegyzőkönyv nem érke­zett, így a Pedagógus SE és a Gimnázium DSK edzőinek tájékoztatása álapján állítot­tuk össze a jól szereplő körösi sportolók listáját. Férfiak. Felnőtt súlylökés (7,25 kg-os): 1. Palotai János (P) J.2,54 m. Ifjúsági súly (6 kg-os): 1. Palotai János (P) 13,88 cm. Ifjúsági gerelyhají­tás: 3. Palotai László (P) 60,40 m. Serdülő súly (5 kg-os): 1. Palotai László (P) 13,41; 2. Horváth László (P) 13,35 m. Serdülő gerely: 1. Palotai László (P) 60, 40; 2. Horváth László (P) 38,80 m. Serdülő A-kategóriás 8 próba: 1. Pa­lotai László (P) 3900 pont fe­lett (ifjúsági ezüstjelvényes szíint), 2. Horváth 2980 pont. Serdülő B-kat. 4 próba, C- változat: V. Szűcs György (P) 1351 pont flOO méteren 12,5 mp). Nők. Ifjúsági 800 m: 3. Bezzeg Mariann (G) 2:43; 5. Schulcz Ágnes (G) 2:45,5 perc (mindkettő, ifjúsági bronzjel­vényes szint). Serdülő A-kat. távolugrás:' 6. Sebestyén Eri­ka (P) 428 cm (ifjúsági bronz­jelvényes). Serdülő B-kat. 4 próba, C-változat: Szűcs Ág­nes (P) 31,30-at dobott ge­rellyel, Vilcsák Márta (P) 432-t ugrott távolba. A csapadékos és hideg idő miatt elmaradt a múzeum előt­ti füves területre tervezett vá­rosi úttörő mezei futóbajnoki őszi forduló. Diák labdarúgók Az 1980/81-es tanévi megyei diák labdarúgó-bajnokság dé­li csoportjának 4. fordulójá­ban mindhárom körösi csa­pat pályára lépett. Az Ifjúsági-sporttelepen: Nk. Toldi DSK—Kiskunlacházi Szakmunkásképző 3-3 (1-0). At elején a toldisok voltak jobbak. 3-0 után, az utolsó negyedórában egyenlített az ellenfél. Mindhárom gólt Scheidl szerezte. Idegenben: Halásztelki Me­zőgazdasági DSK—Nk. 224-es DSK 3-3 (3-2).A döntetlen reá­lis és igazságos. Gólszerzők: Hajdú (2) és Vilcsák. A Kinizsi-sporttelepen: Nk. Gimnázium—Örkényi Mező­gazdasági DSK 3-1 (1-1). A színvonalas rangadón szünet után fölényben voltak a ha­zaiak. A megyei diák labdarúgó­bajnokság déli csoportjában az ős2i 5. fordulóban két, körösi vonatkozású esemény volt. Az Ifjúsági-sporttelepen: Nk. Toldi DSK—Nk. 224-es Szak­munkásképző 2-0 (2-0). Gól­lövő: Gilli és Scheidl. Idegenben: Ceglédi Szak­munkásképző—Nk. Gimnázium 1-1 (1-1). Az ellenfél 11-esből szerzett vezetést. Ezután a körösiek feljöttek, de nagyon sok helyzetben hibáztak. Gól­szerző: Németh. S. Z. Moziműsor Hálózat. Színes amerikai film. (16 éven felülieknek!) Előadás kezdete: 5 és 7 óra. A stúdióteremben Az aranyember. Színes ma­gyar film, fél 4-kor. Szent Péter esernyője. Szí­nes magyar—csehszlovák film, fél 6-kor. Kamilla, Te vagy a sorsom! Színes csehszlovák krimi, fél 8-kor. Színházi előadás A kecskeméti Katona Jó­zsef Színházban este 7 óra­kor, Barta Lajos: Szerelem. Bajor-bérlet. ISSN 0133—2708 (Nsgykrtrflíl Hírlap)

Next

/
Oldalképek
Tartalom