Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-30 / 281. szám

~%Mdap 1980. NOVEMBER 30., VASÁRNAP _ önerőből\ lelkesedéssel. HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY TÖKÖLÖN A boldog emlékezetű Milko- vits Mihály, amikor nála jár­tam, a beszélgetés végén elő­vette tamburáját, s miután el­játszott néhány dallamot, meg­jegyezte: életeknek ez ad ma is tartalmat. Amikor ezt mondta, nyolcvanhat éves volt. s ujjai szinte a húszévesek fürgeségével siklottak a húro­kon. Boldog volt, ha játszott — s másokat is azzá tettek a megszólaló horvát dallamok. Hogy hány dalt ismer, azt Mi­jó bácsi sohasem számolta ösz- sze, az azonban bizonyos, hogy nemcsak magának őrizte, ha­nem másoknak is átadta tu­dását: lejegyezte a dallamo­kat, tanította a fiatalokat a tamburajáték fortélyaira. A folklór értékei Nem ő volt azonban az egyetlen tököli, aki a helyi nemzetiségi folklór, a tárgyi népművészet értékeit kutatta, összegyűjtötte, másoknak át­adta — bár azt meg kell hagy­ni, az egyik legjelesebb helyi tamburás, sőt hangszerkészítő volt, zenei memóriájával a ze­neszerző, népzenetudós, Vuji- csics Tihamérnak is segítségé­re lehetett. A zenei hagyomá­nyoknál maradva: nem feled­kezhetünk el a jól ismert tö­köli férfikórusról, sőt a népi együttes egészéről sem.. Ha pedig a település tárgyi néprajzi emlékeire, az elmúlt évszázadok dokumentumaira gondolunk, az öt évvel ezelőtt alakított helytörténeti szakkör munkáját kell méltatnunk. A szakkör alakulása után Mészá­ros László tanár vezetésével kezdte meg a kutatást, a gyűj­tő tevékenység azonban egy bizonyos idő után rendszerte­lenné vált, majd abbamaradt. A csoport ez év tavaszán kezdte meg újra a munkát, amelybe bekapcsolódott Vöő Imre, a szigetszentmiklósi helytörténeti gyűjtemény ve­zetője is. A Hazafias Népfront helyi szervezete néhány nap­pal ezelőtt tartott elnökségi ülésén igen jónak minősítette az elmúlt néhány hónap alatt elért eredményeket... A lelkesedés természetesen mit sem érne, ha a község története, s persze jelene is, nem adna számos feladatot, kí­nálna összegyűjtésre, feljegy­zésre, megőrzésre méltó év­számot, eseményt, tárgyi em­léket. Tököl azonban már a késő rézkorban, kora vaskor­ban lakott terület volt, s az maradt mindvégig a történe­lem folyamán. 1270-ben a bu­dai káptalan említi a telepü­lést: terra populorum domini regis de villa Thukul. Ebben az időben tehát királyi bir­tok volt. Élő délszláv hagyományok Bár a fővároshoz, s mégin- kább a Csepel-szigeti ipari övezethez igen közel fekszik, s 1892-től a HÉV Tökölt is be­kapcsolja a gazdasági, társa­dalmi vérkeringésbe, a telepü­lés lakóinak nagy része — az 1960-as adat szerint 2980 fő — ma is horvát nemzetiségű, őr­zi anyanyelvét, szokásait, s ez­zel együtt múltja tárgyi em­lékeit is. A többi között ez is segítette a helytörténeti szak­kör munkáját, olyannyira, hogy tagjai komoly, értékes anyagot gyűjthettek össze. A település első okleveles emlí­tésének hétszáztizedik évfor­dulója alkalmából időszaki ki­állítást szerettek volna ren­dezni — ez az időszaki kiállí­tás azután néhány nappal ez­előtt állandó helytörténeti gyűjteményként nyílhatott meg. Aki ismeri a hazai szervező- készséget — márpedig ki ne GOGOL MAGYARORSZÁGON „ ■ Arany János is fordította A Holt lelkek halhatatlan mestere, a pétervári elbeszé­lések abszurd históriáinak író­ja, s a vígjátékaiban is a tra- gikomikumot ábrázoló szerző művészi és szellemi arculatá­nak sokféleségével mutatkozik be azon a kiállításon, amely az irodalmi múzeum falai kö­zött nyílt meg. Gogol iroda­lomtörténeti jelentőségét szín­padi műveinek, elsősorban A revizor-nak, a Háztűznéző-nek, s a színpadra alkalmazott Egy őrült naplójd-nak közönség- sikere is jelzi. Magyar színpadon 1874 óta játsszák Gogolt. Első felfede­zői, Gyulai Pál és Arany János németből fordították az orosz írót. A kiállítás anyaga a go- goli korszak, a korabeli Gyi- kanyka, Pétervár, Moszkva és a külföldi utazások színhelyeit mutatják be korabeli metsze­teken. festményeken. Rajzok, akvarellek, litográfiák mellett színpadképek, jelmezek és díszletek elevenítik fel az író által megfogalmazott jelenete­ket. Ez a groteszk és fantasz­tikus világ a képzőművészek számára is lehetővé teszi, hogy karikaturisztikus túlzásokkal, az irónia eszközeivel mondják ki társadalombírálatukat. Sok emlékezetes színpadi szereposztást és rendezést őriz­nek a magyar programfüzetek is. Ezek történetéből idéz si­keresen a kiállítás magyar anyaga, amely Gogol magyar- országi fogadtatásának rövid áttekintését adja. A Tanács- köztársaság alatt a Revizor­felújítás rendezője Hevesi Sán­dor volt. A Nemzeti Színház 1973-ban Tovsztonogov rende­zésében többek közt Kállai Fe­renccel és Szacsvay Lászlóval játszatta ezt a darabot, az ő jelmezeiket is viszontláthat­juk. Több díszlet- és jelmez­terv mellett az Egy őrült nap­lója színpadrészletét is kiállí­tották. Darvas Iván, aki nagy sikerrel szerepelt a kiállítás megnyitásán is. Popriscsin sze­repében emlékezetes marad a magyar színjátszás történeté­ben. Gogol neves íróink kedvelt olvasmánya volt. Ezt bizonyít­ják azok a Gogol-művek, ame­lyek könyvtárainkban megta­lálhatók voltak. Gellért Osz­kár, József Attila, Gulyás Pál, Vértes György példányait lát­hatjuk az egyik tárlóban. A Petőfi Irodalmi Múzeum Gogol-kiállítása december 10- ig tart nyitva. ismerné? — annak számára nagy meglepetés, hogy a ter­vezéstől a gyűjtemény meg­nyitásáig mindössze három hónap telt el. A képlet persze egyszerű: rekordgyorsaság a helyi lakosság önzetlenségé­nek, a szakköri tagok lelkese­désének (Különösen Vöő Imre, Mészáros László, Tátrai An- talné, Vincze Istvánná, özv. Baller Albertné és Svodoba Vidoszova munkájának), és a községi tanács segítőkészségé­nek köszönhető... Ügy tűnik, nem pusztába kiáltott szó a helytörténeti gyűjtemény falára kiírt jel­mondat: Ljubi svoj zavicaj! — azaz: Szeresd szülőföldedet!. A szeretetről elsősorban a méltó bemutatás tanúskodhat, a há­rom teremben kiállított anyag gazdagsága, a tárgyakhoz, do­kumentumokhoz mellékelt részletes tájékoztató szöveg. Nemcsak az őskor emberéről tudhatunk meg például vala­mit, hanem arról az ásatásról is, amelyet 1912-ben Gerecze Péter vezetett, megismerked­hetünk az 1975-ös leletmentés eredményeivel. A középkori tárgyi anyag kevesebb, de a templom gótikus ajtóbélleté- ről készült fotó érzékelteti a kort, az adatok Tököl akkori jelentőségét. A lakosság kicserélődéséről, a horvátok letelepedéséről az adófizetők nevének szláv hang­zása árulkodik, az 1700-as évek elején, majd a múlt századi utcanevek felsorolása. És ter­mészetesen beszél az a sok szép népviseleti darab, beren­dezési tárgy, amely a máso­dik teremben kapott helyet. További támogatás Folytathatnám a felsorolást, a harmadik — a mezőgazda­ságot, ipartestületi életet, a népi építészetet, a Csepel Autógyárral való kapcsolatot, s Tököl lakóinak mai életét bemutató — terem tárgyainak részletes ismertetésével. Mind­ezt azonban úgy is látni kell... Egy dolgon mindenesetre ér­demes lenne elgondolkodni, a gyűjteménykialakítás gyorsa­sága, a lelkesedés, a segítő­készség, s természetesen a már meglevő anyag gazdagsága lát­tán: nem lenne-e helyes, ha a tervezett megyei délszláv táj­ház erre a gyűjteményre ala­pozva, Tökölön alakulna ki? Ehhez a helyi tanács a .maga erejéhez mérten további támo­gatást is adna. P. Szabó Ernő GOMBA ES ERD Iskolák kézfogása Gomba — kis község Pest [ városközel’i, jó pedagógusgár- megye szívében. Két és fél dával dolgozó, számunkra el- ezer lakosával, egyetlen álta- i érhetetlen feltételekkel ^ ren- lános iskolájával különösebb I delkező intézmény sok Jó pél* nevezetesságre nem számíthat. Hacsak nem vesszük annak bronzkorra utaló emlékeit, s az eseményt, amelyet így örö­kít meg a tábla a gombai is­kola falán: „Ebben a házban élt Fáy András a nagy mese­mondó és a haza mindenese.” Érd — fiatal város a fővá­ros szomszédságéiban. Negy­venezer lakosa, nyolc általá­nos iskolája van. Múltját az őskorból eredezteti, mindig is a hadak útjába esett, kivált­képp a török időkben nagy forgalmú hely volt. Híre egy volt igazán nagy: Európa leg­nagyobb faluja, ekképp tar­tották számon. Ma a városia­sodás száz gondjával küszkö­dő település. Gomba és Érd — Pest me­gye e két, oly távoli és oly különböző helysége két isko­la kapcsolatában elindult egymás felé. AZ ÖTLET Rétváry Sándor, az érdi 7-es általános iskola igazga­tója: ­— Nem tagadom, családi gyökerei voltak a gondolat­nak. Heten voltunk testvérek, hét közül is számomra min­dig a bátyám volt a mérce. Az ő hatására lettem tanár, s amikor néhány évi kacskarin­gé után isimét pedagógus let­tem, örömmel láttam viszont — igazgató kollégaként. Én mindig úgy éreztem, nekem van mit tanulni tőle, s ma, iskolaigazgatóként is szíve­sen fogadom tanácsait. Ez volt az ötlet alapja, de csupán ar­ra volt elég, hogy kitaláljuk: a kettőnk pedagógiai kapcso­lata miért ne léphetne túl a családi kereteken és miért ne kamatoztathatnánk a megle­vő szálakat két iskola peda­gógus- és gyermekközössége számára? Ebből a gondolatból indultunk el és tettük meg az első lépéseket — egymás felé. A KAPCSOLAT Rétváry Gyula, a gombai általános iskola igazgatója: — Első hallásra sem tűnt eivetnivalómak az ötlet, csak amikor elmélyedtem a kap­csolat lehetőségeiben, akkor lepdődtem meg. Nem is az volt a gondom, hogy mi, gom­baiak mit kaphatunk Érdtől? Hiszen, azt már az első láto­gatás is bizonyította, ez a fő­Ikiad. Jövőre lesz har­minc esztendeje, hogy gyárat kezdtek építeni Ikladon. Még- .pedig egy olyan gyárat, amely meglehetősen hosszú ideig csak kevéssé hasonlított az ilyen rendeltetésű létesítmé­nyekhez, hisz’ egyrészt hol burgonyahámozót, hol meg kávéőrlőt készítettek ott. más­részt meg akiket sikerült a falakon belülre csalogatni, azok tán életükben sem lát­tak efféle üzemet, lévén pa­raszti származásúak. Aztán mégiscsak megtalálta a maga feladatát ez az ikla- di munkahely. Jó bizonyság erre az a Gyár az erdőben című riportfilm amelyet pén­teken kora este láthattunk, és amelyben dr. Sár ősi József vezérigazgató és számos más megkérdezett immár jóval több örömről, mint gondról adhatott számot. Amint azt a néző megtud­ta, az 1973-as — 600 millió fo­rintos — beruházás hozta meg a nagy fordulatot, s tette lehe­tővé a kibontakozást a vesze­delmesen fenyegető, úgyneve­zett technikai halál előtt. Ek­kor már az alkalmazottak má­sodik, valóságosan is munkás­sá alakult generációja látott neki a gépi tekercselésnek, illetőleg a különféle elektro­mos motorok gyártásának, mégpedig mind nagyobb si­kerrel, a lehetőségek szerint mindig a világpiac igényeihez igazodva. Most — hallhattuk —. a zajszegény motorok iránt mutatkozik mind nagyobb igény, de már készülődnek a hőszivattyús motorok gyártá­sára is» S tehetik ezt annál inkább, mert arrafelé nem­gondok. Noha a környékbeli termelőszövetkezetek rendre jobban fizetnek, nemigen pár­tol el onnan senki: az indulni készülőket visszatartja a jól összekovácsolódott közösség, no meg az a körülmény, hogy helyben maradva nem kell so­kat utazgatni. Dicséretére a riportfilm ké­szítőinek — Döme Piroska forgatókönyvírónak, Pásztor Ferenc szerkesztőnek és Kiss Judit rendezőnek —, a fenti érdemek egyáltalán nem hi­valkodva mutatkoztak meg, hanem úgy, ahogyan az a ma­guk sikeréért keményen meg­dolgozó emberekhez illik: a csendes elégedettség rokon­szenves modorában. A Pest megyei nézők külön örömére ez egy valóban jólsi- kerülf, példás egyszerűségű gyárportré volt. Stúdió ’80. Ki gondolta volna, hogy ily nagy kedély­hullámok csapnak fel a tele­vízió. új kulturális hetilapjá-' nak, a Stúdió ’80-nak az első adásait követően. Már a be­mutatkozása után olyasmit le­hetett olvasni, hallani, hogy bizony nagy kár volt a Film­szemet, a Színházi Albumot és a Művészeti Magazint így összevegyíteni, mert amíg e három sorozat nagyjában-egé- szében jól követte a különféle művészeti ágak esménysorát, addig ez az új elegy csak kap­kod ide-oda, és még félinfor­mációk továbbítására sem képes. Ezzel a végletes eluta­dát szolgáltathat nekünk. A kérdés sokkalta inkább az volt, hogy milyen alapja van két ennyire eltérő helyzetű, indíttatású, lehetőségű intéz­mény együttműködésének? S főképp: mi, egy kis falu kis iskolájának pedagógusai mi újat tudunk nyújtani az érdieknek? Nos, az első találkozások, közös rendez­vények azt is bizonyítot­ták, nekünk sincs szégyellni valónk és esetleg mi is tu­dunk egy s mást mutatni a kollégáknak. S ami első lá­tásra valóban nehézségnek tűnt, a különbség, ami a két iskola jellemzője, nos, kide­rült, ez a kapcsolat egyik legfőbb értéke. Hogy két eny- nyire más helyzetű intézmény hogyan talál egymásra a kö­zös célban: a gyermekek szakmai és emberi nevelésé­ben? A LEHETŐSÉG Rétváry Sándor: — Az elmúlt év próbálko­zás volt csupán, s az első ta­lálkozók, a közös gondolkodás mutatta meg, milyen nagy lehetőségei is vannak a kap­csolatnak. Indulásként a két tanári kar találkozott: először az érdiek jártak Gombán, majd az év végén ezt a láto­gatást viszonozták a gombai kollégák. Megismerhettük egy­más iskoláját, végignéztünk bemutató tanítást és közös értekezleten vitattuk meg a látottakat. Ez szeretnénk most ismételni, de már gyerekek­kel is: közös eseményeket, kirándulásokat, sportversenye­ket képzelünk, hogy túl a kapcsolatnak a tanárok szá­mára jelentkező szakmai hasznán, a két iskola gyere­ked is egymásra találjanak. Ismerjék meg egymás tele­pülését, iskoláját, a maguk tapasztalata alapján tudjanak különbséget tenni és értékel­ni a maguk — a mások éle­tét, tanulását, munkáját. M. A. KÉPERNYŐN: A kékszakállú Judit — Sass Sylvia Bartók Béla születésének 100. évfordulója alkalmából tűzte programjára a televízió a zeneszerző első színpadi és egyúttal első vokális művének, A kékszakállú herceg vára cí­mű operájának bemutatását. — Bartók művének televí­zióra fogalmazása nagyon iz­galmas munkát jelentett szá­momra — mondja Szinetár Miklós, a mű rendezője. Min­denekelőtt fontos volt a mű hagyományait tiszteletben tar­tani, ugyanakkor megfogal­mazni mindazt, amit a ma em­berének mondhat. Bartók Béla a Balázs Béla által megírt prológus helyett négysoros magyar népdalra emlékeztető hangszeres előjá­tékkal teremti meg operája balladaszerű atmoszféráját. A szimbolikus helyszín, a Kék­szakállú herceg vára, a férfi- lélek jelképe, a vár hét ajtaja a lélek egy-egy részét, a férfi­jellem egy-egy tulajdonságát rejti. A két szereplő is jelké­pes, a herceg a Férfi, Judit a Nő. A művet a Londoni Filhar­monikus Zenekar közreműkö­désével Solti György dirigálja. Judit szerepét Sass Sylvia ala­kítja, a Kékszakállú herceg pedig: Kováts Kolos. Az elké­szült tévéfilmet a jövő év első felében láthatjuk majd. TV-FIGYELO igen jelentkeznek munkaerő- sítással ellentétben viszont so­Kaknak — így jelen sorok pa­pírra vetőjének is —. tetszett az újmódilag tálalt hír- és nyilatkozatcsokor. Mégpedig éppen a hagyományostól el­ütő formája, vagyis képi ele­vensége és anyagainak hatása, kurtasága miatt tetszett. Most. kedden aztán megint kapkodhatta a fejét a néző. mert a várakozással ellentét­ben egyáltalán nem az elsőül látott rendezői és szerkesztői fogások ismétlődtek meg, ha­nem egy egészen más, filmes (hogy azt ne mondjuk: játék­filmes) keret bontakozott ki a tévében most debütáló Jan- csó Miklós elővezetésében. Volt ebben a hatvan perc­ben hol alulról, hol felülről fényképezett — jancsósan hosszú snittekben megeleve­nedő — látvány, és volt ben­ne számos megszívlelendő gondolat. Csak éppen jóval több' volt a néznivaló annál, semhogy az elkápráztatott do­bozgazda képes volna érde­mük szerint fölfogni a jeles elmék érvszüleményeit. Így aztán a fán csodállak, ám de félig sem érthetlek furcsa ál­lapota következett be, amely egészen addig tartott, amíg Jancsó Miklós át nem adta a mikrofont Kepes Andrásnak, hogy na, most már ő tudósít­son Finnországból Ez a lezá­ró képsor — lévén hagyomá­nyosan egyszerű —. immár kockából kockára a tisztán lát­ható és egyértelmű valóságot adta. Akácz László LEVEL DUDÁS JULINAK Ma is fülünkben cseng A Komárom megyei Tát-kertváros iskolás gyerekei nemrég vendégeket fogadtak Galgamácsáról; Dudás Juii nehány kislány kíséretében a Galg''-vidék nép­szokásaival, dalaival ismertette meg a Komárom me­gyei kis település gyerekeit, akik az alábbi levélben köszönték meg a számukra nagy élményt jelentő, sokáig emlékezetes találkozást. A mi kis Kincskereső klubunk számtalan neves ven­déget fogadott már. Sok hasznosat, szépet láttunk, hallottunk is mindazoktól, akik megtiszteltek minket Komárom megyei kis falunkban. Mindig sokáig beszéd- 'téma az olyan látogató, aki számunkra újat, szépet, ér­tékeset ad. Gyerekek vagyunk ugyan, de kíváncsi — kincskereső — gyerekek, akik minden olyat meg akar­nak tudni, ami fontos, de ami tőlünk kissé távol került. Miért akartunk találkozni Dudás Julival? Ahol mi élünk, Tát-kertvárosban, alig múlt húsz­éves, szüléink sem Itt születtek. Ilyen település persze, másfelé is ’ akad, de mi nem akarunk beletörődni abba, hogy új falunkban sok minden szükségszerűen hiány­zik. Szeretnénk hagyományokat, szeretnénk, ha Tát-kert­város felnőne a többi közé — s nemcsak az emberek számát, hanem községünk kultúrájának fejlesztését te­kintve is. Amikor találkoztunk a galgamácsai Dudás Juli naptárával, elmélyedtünk a képek szépségében, jelen­tésének megfejtésében, egyre inkább úgy éreztük: a ké­pek mellett az alkotóval is találkozni, ismerkedni kel­lene. A festmények számunkra idegennek hitt szokáso­kat, életmódokat szerettettek és „irigyeltettek” meg ve­lünk. Találkozni akartunk olyan emberekkel, akik még így éltek, s akik ápolják ezeket a hagyományokat. Amikor levelünkre válaszolva húzódózott, szerényen el­hárítva rajongásunkat, csakazértis írtunk és remény'- kedtünk. Ma már tudjuk: másképp nem tehettünk. Juli néni szájából minden szó hiteles volt. Örömmel tanultuk el a kislányoktól — akiket magával hozott, s akik a fest­ményeken visszaköszönő öltözetben érkeztek — moz­dulataikat, a mácsai játékokat. Mennyit játszhattunk? Meddig tarthatott ez az öröm? Csak azt tudjuk, hogy kevés volt, s hogy mégis sokat kaptunk. t'j gy érezzük, az idő csak átmenetileg tudott megrö- U vidíteni bennünket. Valahol, valahogyan (s nem a véletlenre bízva) folytatása lesz még mindannak, ami köztünk elkezdődött. Mert egy hagyományaiban meg­tépázott, a történelem által sokszor elpusztított vidék azzal is becsüli önmagát, ha a magukat megőrizni tudók segítségével keresi meg helyét hazájában. Kovács Lajos és a Kincskeresők

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom