Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-27 / 278. szám
A PEST MEGYEI H í R LAP KÜ LÖ N KI ADÁS A XXII. ÉVFOLYAM, 278. SZÁM 1980. NOVEMBER 27., CSÜTÖRTÖK Biztató gazdasági eredmények Alkotó légkör — nyílt viták Beszámoló taggyűlés az erdészeti üzemben Lassan elérjük az év utolsó • hónapját, számvetésekre, a mérlegek megvonására készülnek a gazdasági egységekben, társadalmi szervezetekben egyaránt. A párt- alapszervezetekben ebben a hónapban kezdődtek meg a beszámoló taggyűlések, amelyeken értékelik a vezetőségek idei munkáját, de véleményt mondanak a kommunisták egyéni munkájáról is. A taggyűléseket megelőzően valamennyi helyen beszélgetéseket folytattak a párttagokkal, amelyeken kikérdezték véleményüket mindennapi gondjaikról. A Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Monori Erdészeti Üzemében Kónya József alapszervezeti párttitkár adott tájékoztatást az idei tevékenységről. — örvendetes — állapította meg a beszámoló —, hogy az ésszerű munkaszervezés nyomán 10 százalékkal csökkent az átlagos létszám, ennek ellenére a várható év végi termelési eredmény meghaladja majd a tervezettet. E feladat sikeres végrehajtásából cselekvő részt vállaltak a kommunisták, személyes példamutatással, meggyőző propagandával vonták be az üzem többi dolgozóit is a teendők végrehajtásába. Emelkedő bérek A monori üzem idei termelési értéke előreláthatólag meghaladja a 60 millió forintot, a nyereség 7 millió forint lesz december 31-ig. Kiemelt feladatának tekintette a pártvezetőség a fizikai dolgozók bérének további emelését. Ennek köszönhető, hogy 1979- hez képest 10 százalékkal nőtt átlagosan az üzemi dolgozók munkabére. A fatermelési ágazatokban elmondható, hogy a kiemelt feladatokat várhatóan teljesítik, bár a tuskó- zásban mintegy 20 hektárral elmaradtak a tervtől. Az erdőfelújítási és erdőtelepítési ágaztoknál is várható némi lemaradás, de azokat az Állami Biztosító megtéríti majd. A legtöbb gondot továbbra is a krónikusnak nevezhető munkaerőhiány okozza, ezért a jövőben még nagyobb területeken alkalmazzák majd a gépi vegyszeres gyomirtást. A korábbi éveknél jobban kihasználták a gépeket, több üzemegységben három műszakot vezettek be, s ezek is hozzájárultak az eredmények folyamatos javulásához. Sajnos még mindig sok a gépmeghibásodás, amely legtöbbször egyéni gondatlanságból adódik. Segítő kollektívák A pártalapszervezet természetesen nemcsak a gazdasági munka színvonalának javítását tartottá fő feladatának, hanem eredményeket akart elérni a politikai munkában is. Tartalmas beszámolók kerültek a taggyűlések elé, a kommunisták aktivitása is megnövekedett ebben az esztendőben. Egyre többen kapcsolódnak be a pártoktatásba, javult a pártmegbízatások teljesítése' is, 1980-ban két fiatalt vettek fel soraikba. Gondot jelent, hogy a 31 tagú alapszervezetben egyetlen nő sem található, így a velük való törődés, mindennapi problémáik megismerése nehéz feladat, Ugyancsak a problémák között említhető, hogy a szétszórt munkahelvek miatt még mindig nern adottak a feltételek a KlSZ-alap- szervezet megalakításához. Ennek ellenére jövőre tervbe vette a vezetőség a KlSZ-szer- vezet létrehozását, de ehhez elengedhetetlenül szükséges a 30 éven aluliak nagyobb aktivitása minden területen. Javult a párt fegyelmi helyzete, ebben az évben egyetlen felelősségre vonás sem történt. Megvalósulóban a bírálat- önbírálat elve, őszinte, építő jellegű kritikák, vélemények hangzottak el az év közben megtartott taggyűléseken. Javult a szakszervezeti munka is a monori erdészeti üzemben. Rendszeresen szerveznek kirándulásokat, gondoskodnak a dolgozók üdültetéséről, s már hagyománynak tekinthetőek a nyugdíjast r- lálkozók. A gazdaságpolitikai tevékenység szerves része a szocialista brigádmozgalom. Jelenleg 20 kollektíva tevékenykedik több mint 100 taggal. 1980-Öan részt vettek a járási székhely fásításában, ott voltak a szoborkert létesítésénél, de segítettek a gyömrői Pázmány utcai óvoda építésében is. Csévharaszton az új műhely minél előbbi tető alá hozását igyekeztek erejükhöz mérten — főleg munkaidőn kívül — segíteni. Erdei utak A beszámolóhoz többen szóltak hozzá. Javasolták, hogy a gépek állagának megóvása érdekében a jövőben nagyobb gondot keil fordítani az erdei utak javítására. A taggyűlés kerekében Herényi István emléklapot vehetett át 26 éves párttagsága alkalmából. Gér József Sport innen - onnan Három fordulót már lebonyolítottak a járási asztalitenisz-bajnokságban. Most ismertetjük a további menetrendet : IV. forduló: Tápióvölgye— Vecsés II, Gomba—Monor II, Üllő—Tápióvölgye, Monor I— Üllő. V. forduló: Gomba—Monor 1 Vecsés II—Monor II. VI. forduló: Tápióvölgye— Gomba. Monor I—Vecsés II, Monor II—Üllő. ★ November 30-án, vasárnap ismét megrendezik Vecsésen a hagyományos Steinmetz Kupa kispuskás "lövészversenyt. A verseny rendezője az MHSZ járási vezetősége és a járási sportlövőszövetség. A részvevők három próbalövést, utána tíz értékelt lövést adhatnak le a 4/a számú lőlapra. A győztes csapat elnyeri a Steinmetz Kupát, az l—3. helyezettek plakettben, oklevélben részesülnek. Nevezni a helyszínen a VÍZÉP Vállalat ebédlőjében lehet reggel 8 órakor. ★ A gyömrői férfi kézilabdázók szép sikerrel zárták az idei esztendőt hiszen fölényesen lettek elsők az összevont járási bajnokságban. A csapat tagjai most pihenőt kaptak, s január 6-án tornatermi edzésekkel kezdik meg a felkészülést a megyebajnokságban való tavaszi szereplésre. ■AMostanában különösen nehéz helyzetben vannak r láb darúgócsapatok, hiszen korán esteledik, nehéz az edzéseket megtartani. Vecsésen társadalmi összefogással reflektorokat szereltek fel az edzőpályán, valamint a rendes játéktér egy része fölé. így akár a késő esti órákig is gyakorolhatnak a labdarúgók. ★ Járásunk sportköreiben is megkezdődtek az előkészületek a közelgő tisztújító közgyűlésekre. Amint hallottuk, a fontos fórumokat január, február és március hónapokban tartják meg szűkebb pátriánkban. Tanfolyam Hímzések, szőttesek Legközelebb: december 5-én ^Még mindig várnak jelentkezőket a járási művelődési házban működő hímzőszakkörbe. A részvevők megismerkedhetnek — szakképzett vezető irányításával — a különböző hímzésfajtákkal, szőttesek készítésével. A foglalkozások havonta egy alkalommal, mindig pénteken vannak, 17-től 19 óráig a művelődési házban. Legközelebb december 5-én várják az érdeklődőket. Vasárnap — rexverseny A monori szakmaközi bizottság székházában november 30-án. vasárnap délelőtt fél 9-kor rexversenyt rendeznek, amelyre nevezéseket még a helyszínen is elfogadnak. Egyesülés előtt Nagyobbak lesznek a lehetőségek Ma folytatódnak a részközgyűlések A lakosság pénzügyeit hazánkban az Országos Takarékpénztár és a takarékszövetkezetek intézik. Az előbbi már több évtizedes múltra tekinthet vissza, a takarékszövetkezetek néhány évvel később kezdték meg működésüket. Járásunkban elsőként Ecseren alakult meg az intézmény, amelynek működési területe több községre is kiterjedt. Később Monoron és Pilisen is létrehozták a lakosság pénzügyeit intéző szövetkezeteket. Ezekben a hetekben, napokban fontos fórumokat tartanak a részközgyűlések megtartásával a takarék- szövetkezetek tagjainak járásunkban. Az országos irányelveket figyelembe véve koncentrálni akarják az erőket, s a rész- közgyűléseken döntenek az ecseri és a monori takarék- szövetkezetek egyesüléséről. A kölcsönzés bővülésének lehetőségét kínálja a szervezeti átalakulás, ugyanis az ecseri szövetkezet lényegesen nagyobb kölcsönalappal rendelkezik a monorinál. Az igények is különbözőek, az egyesülés után az egységekre lebontott pénzkeretek rugalmasabban átcsoportosíthatók, igazodva a tagok igényeihez. Eddig Ecseren, Maglódon, Sülysápon, Üllőn és Monoron 12 részközgyűlést' tartottak, amelyek zömén a tagság megszavazta ai egyesülést. Ma folytatódnak az Ecser- hez tartozó területen a rész- közgyűlések. Este öt órakor Sülysápon, a szőlőstelepi iskolába és a mendei művelődési házba várják az érdekelteket a részközgyűlésekre, holnap, pénteken Sülysápon a művelődési házban, a sápi moziban, valamint Mendén, a művelődési házban ugyancsak 17 órakor kezdődnek a rész- közgyűlések. Végül az utolsóra szombaton 17 órakor a maglódi művelődési házban kerül sor. A részközgyűlés után értékelik a szavalások végleges eredményeit, s eldől, léírejö- het-e a Monori Járási Takarékszövetkezet. A takarékszövetkezetek legfontosabb feladata a kölcsönzés, hiszen ehhez kapcsolódik a legnagyobb tagsági érdek, ezzel tudnak a legtöbbet segíteni tagjaiknak. Az utóbbi időben különösen nagy volt az érdeklődés a mezőgazdasági és a személyi kölcsönök iránt. A lehetőségekhez mérten a jövőben még inkább törekednek majd a háztáji, a kisegítő és egyéb kisgazdaságok, valamint a mezőgazdasági szakcsoportok termelési kölcsönigényeinek maradéktalan kielégítésére. Tervbe vették új szolgáltatások bevezetését is, s ha a tagság zöme az egyesülés mellett donit, akkor 1981. január 1-től megkezdheti működését a Monori Járási Takarékszövetkezet, az új elnök és elnökhelyettes, valamint az egyéb bizottságok irányításával. G. J. Jegyzet Sötétség Korán leereszkedik a sötét, téli hónap a november — szükségünk van a fényre. Jobban észrevesszük, ha felmondja a szolgálatot egy-egy közvilágítási lámpa, s mivel a DÉMÁSZ monori kirendeltségén annakidején még biztattak is, hogy bátran jelentsük a lámpahibákat — hát igyekszünk jelenteni. — Mi megértjük — mondja Béresné a Kistó szomszédságában, ahol kör- beöleli őket a mély sár, a szürkületkor gyanútlanul bele is gyalogolhat az erre- járó vagy a tóba, vagy a szabályozhatatlan zsilip által zárt csatornába. — Mi megértjük, hogy foglalathiány miatt nem tudják megjavítani időtlen idők óta itt a sarkon a lámpát. De kértük, hogy ha lehet, szereljenek fel másikat, ide a közkúthoz, ami az utat, a hidat is megvilágítaná ... Sokan lakunk erre, sok a mély kátyú — sok a gyerek ... Még csak jelzés sem érkezett, hogy reménykedhetünk. Bizakodómba Jósika utcában, ahol gyakran kiégnek a villanykörték, nem kell foglalat. Csak egy égő. Emelem is a telefont, s mondom: hibás egy közvilágítási lámpa, sötét, vaksötét egy hosszú utcarész. — Csak egy hibás? — kérdez a DÉMÁSZ telefonjánál egy hölgy. — Akkor nem lehet az olyan hosszú szakasz... — De sötét! És sáros, és nem lát az ember az orráig sem! — érvelnék, de leteszi a kagylót. Mindegy, az adatokat bediktáltam, s pár nap múlva látom is az utában a villanyszerelők Kocsiját... Hiába. Három hét telik el, várakozásban. S most, mielőtt még egyszer jelentkeznék, azon tűnődöm: ki kell-e verni esetleg egy másik lámpát is azért, hogy most már megfelelőn, igazán hosszú, sötét utcaszakaszról beszélhessek — s jogos legyen a bejelentés? K. ZsA minőség mindig fontos fiz igények sürgetik a fejlődést Továbbra is napirenden a továbbképzés Az évek során létszámban, technikai felszereltségben fokozatosan fejlődött föl a Tápióvölgye Termelőszövetkezet mendei vasipari melléküzeme. Különösen szembetűnő az elmúlt fél évtizedben végbement változás a szerszám- géppark gazdagodásában, s az azt kezelő dolgozók képzettségében. Kedvelt szakma A vasipari részleg lakatosüzemében hetvenen dolgoznak. Általános iskolai végzettsége mindenkinek megvan, öten szakközépiskolát végeztek, s a tíz nődolgozó közül egynek darukezelö vizsgája is vám. Így nem lesz gond, ha megépül az új, daruval fölszerelt nagy műhely. Ez ugyan még csak távlati terv, de az igények sürgetik Kicsiknek, nagyoknak Művészi torna Művészitorna-tanfolyam in. dítását tervezik a járási mű velődési házban december kö zepétől, ahol ötéves kortól szeretettel várják a jelentkezőket. Háromtagú társaság érkezik meg a vendéglőbe. Két fiatalember és egyikük felesége. Fáradtak, porosak, de mégis jóked- vűek, hiszen bármily nehéz is volt a késő délutánig tartó munka, jó érzés arra gondolni, arról tereferélni, hogy megint közelebb jutottak a családi ház befejezéséhez. A kis asztaltársaság csendes, de szapora beszélgetése váratlanul megtörik, amint a három féldecis pohár és két félliteres korsó érGyűrű a korsón kezik a gavallér férj jóvoltából. Ám az italok szintje a szabvány űrmértéket jelző vonás alatt van. Ezt megjegyzi egymás közt a három vendég, ám amikor a korsóért nyúl egyikük, tüneményes jelenség kápráztatja el őket: a késő délutáni napfényben a szivárvány minden színében pompázni kezd az üveg, a repedések, a perem csorbáinak törésvonalán. A másik korsó szintén csorba peremét pedig valami ismeretlen anyagból származó, levakarha- tatlan sárga gyűrű is szegélyezi. A hangulat végleg megfagy. A férj föláll, viszi a sárga gyűrűs korsót a csaposhoz, s kér másik italt. Érdekes módon a csapos hölgy mosolya is megfagy, de azért föltalálja magát. Áttölti a sört egy másik korsóba, s már ihat is a vendég. Vagy ha nem tetszik. Hzessen egy újabb sört... A. L. A. a megvalósulást. A szakemberek szerint 60 százalékos a lakatosrészleg dolgozóinak szakképzettségi szintje, van közöttük a közelmúltban miniszteri kitüntetést kapott különleges képesítésű hegesztő. Továbbképzésükre nagy gondot fordít a gazdaság. Évente kerül sor szakmai tanfolyamokra. Legtöbben a hegesztést szeretnék megtanulni. A dolgozók a képzés első fázisában betanított hegesztők lesznek, majd megfelelő gyakorlati idő eltelte után kerül sor a tényleges szak- másításra. A korábbi években Nagyhután folyt az oktatás, most, hogy az idén a vasipari ágazaton belül fölavathattak egy szép, tágas ebédlőt, helyiség teremtődött az elméleti oktatásra is. Közös érdek A szakmai gyakorlati munka pedig adott a műhelyekben. A következő oktatási kurzusra jövő tavasszal kerül sor, immár helyben, a saját ebédlőben. Természetesen, kizárólag az ágazat dolgozóinak szakmai felkészültsége nem lenne elégséges a jó munkához. A partnervállalatokat is kötelezi a kiváló minőségre való töreke- dés, hiszen ez valamennyiük érdeke. » Selejt nélkül A győri Magyar Vagon- és Gépgyár kapuvári Rába részlegének például évente mintegy 25 ezres tételben gyártott hátsóhíd fékkamra-tartó öntvények kiváló minőségűek, a selejt ezrelékekben sem fejezhető ki. A Rábának szállított alkatrészekhez szükséges nyersanyag felét a nagyvállalat biztosítja, a megmunkálást, a kiszerelést a mendei lakatosok végzik. A nyersanyag másik felét maga az ágazat szerzi be. Természetesen itt is csak minőségi anyagok fölhasználásáról lehet szó. A partnerek egymás iránti magas követelményei meghozták a jó eredményeket. A minőségi kifogás szinte ismeretlen fogalom a mendei vasipari részleg dolgozóinak munkájával kapcsolatban. A nap kulturális programja Mendén, 16 órától: az asztalitenisz-szakkör edzése, 18-tól; ifjúsági klubfoglalkozás. Monoron, 17-től: alapfokú angol nyelvtanfolyam. 18-tól; a motorosklub összejövetele (a HNF-székházban), 18.30-tól: Záray Márta és Vámosi János előadóestje. Pilisen, 11-től: logopédiatanfolyam (az 1. számú óvodában!. 16-tól: a báb-; 17-től a sakk-; 18-tól: a honismereti szakkör foglalkozása. 18.30-tól: a fotóklub összejövetele. A moziban, 17-től: Iskolai valcer. Sülysápon, 20-tól: Záray Márta és Vámosi János előadóestje. Üllőn, 14-től: az ének-zene; 17-től: a citeraszakkör foglalkozása. Vecsésen, 8-tól 18-ig: pályaválasztási kiállítás. 17-től: német nyelvtanfolyam kezdők, nek. ISSN 0ISS-ÍIÍS1 Hírlap)