Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-23 / 275. szám
nsf nr.crtt 1980. NOVEMBER 23., VASÄRNAP A hét kérdései Gazdasági gondo i Iráni fegyverek, saját erőből? — Előtérben a mezőgazdaság Lengyelországban LEHET-E FORDULATRÓL BESZELNI AZ IRAKI—IRÁNI HÁBORÚBAN? A nyugati hírügynökségek felfigyeltek arra a hangváltozásra, amely a teheráni rádió jelentéseiben jelentkezik: mind többször esik szó iráni ellentámadásról, amely Aba- dannál vagy Susanguerp mellett az iratki haderő visszzaszo- rítására vezetett. Az iráni vezetők — így Baniszadr elnök is és mások — arra utalnak, hogy az ország ipara megkezdte a szükséges jegyverek gyártását, ezzel pedig az utánpótlás biztosítottnak látszik. A háború természetesen jelentős károkat okoz mindkét hadviselő félnek. A héten sok szá2 halottról szóltak a hadijelentések. Ami pedig az anyagi károkat illeti, egy Párizsban közzétett becslés szerint a két ország együttvéve legalább 9—10 milliárd dollárnyi kárt szenvedett az olajkitermelő berendezések és olajfinomítók megsemmisülése folytán. Az olajszállítások elmaradásából keletkezett veszteséget további 7 és fél milliárd dollárra teszik. Érdekes, hogy a háborús kockázat ellenére mindkét ország az olajszállítások felújítására készül. Az United Press International hírügynökség tudni véli, hogy Irak már meg is kezdte Törökországon keresztül az ottani csővezetéken át a Földközi-tenger partján fekvő olajkikötőhöz az olaj szállítását. Az ezer kilométeres vezeték naponta 800 ezer hordónak megfelelő mennyiséget tud átereszteni. A sokféle közvetítési kísérlet (az el nem kötelezettek, a Palesztin Felszabadítási Szervezet közvetítései) után , most az ENSZ küldötte próbálkozik: Olof Palme volt svéd miniszterelnök, a Svéd Szocialista Párt elnöke, Waldheim ENSZ-főtitkár megbízottjaként járt először Teheránban, majd Bagdadban. Egyelőre az iráni válasz ismert: semmilyen tűzszüneti javaslattal sem hajlandók foglalkozni mindaddig, amíg iraki csapatok tartózkodnak az ország területén. Felajánlotta Irak és Irán között a közvetítést Algéria is, amely hat évvel ezelőtt egyszer már tevékeny szerepet vállalt Bagdad és Teherán kapcsolatainak rendezésében. MILYEN ŰJ DÖNTÉSEK TÖRTÉNTEK LENGYELORSZÁGBAN A TÁRSADALMI ÉS A GAZDASÁGI HELYZET KONSZOLIDÄLÄSARA? A Lengyel Egyesült Munkáspárt különböző vajdasági vezető fórumain, továbbá a LEMP és az Egyesült Parasztpárt vezetői között, végül pe- di a szejm, a lengyel parlament ülésén fontos tanácskozások folytak a héten. Ezek során jelentős személyi változások is történtek, így a kormányban, amelynek egyik miniszterelnök-helyettesi posztjára egy katolikus politikus került (eddig az államtanács tagja volt), új miniszterek kapták meg az építésügyi, a munkaügyi és az egészség- ügyi tárcákat. Üj első titkár áll a LEMP varsói partbizottsága élén is. A szejm ülésén a mezőgazdaság és az élelmiszer-gazdálkodás helyzetéről tárgyaltak a képviselők. Az idén — részben a kedvezőtlen időjárás miatt — a tervhez képest 3 millió tonnával kevesebb gabona és 18 millió tonnával kevesebb burgonya termett. Jövőre a mezőgazdaság nagyobb segítséget kap termelő- eszközök és más beruházások formájában. (Egyébként a lengyel kormány szóvivője közölte: az ipari beruházásokat mintegy 100 milliárd zlotyval csökkentik, ami az összberuházásöknak mintegy egyötöde.) Változatlanul nehéz a helyzet a húsellátásban, ezért átmeneti időszakra be fogják vezetni a jegyrendszert. Azonnali hatállyal felemelték a marba- és disznóhús, valamint a tej felvásárlási árát. Jagielski miniszterelnök-helyettes tájékoztatta a parlamentet a szczeczini és a jastr- zebiei megállapodások végrehajtásáról, hangsúlyozva, hogy a kormány a súlyos gazdasági helyzet ellenére is be akarja tartani a három hónappal ezelőtt létrejött megállapodásokat. A LEMP együttműködik mindazokkal, akik nem a szocializmus ellen, hanem a szocializmus nevében sürgetik a változásokat, Jagielski miniszterelnök-helyettes a szejm ülése után Párizsba utazott, ahol Giscard d’Estaing elnökkel, Francois- Poncet külügyminiszterrel és Monory gazdaságügyi miniszterrel tárgyalt. A párizsi sajtó értesülése szerint Franciaország eltekint az 1981-ben esedékes lengyel törlesztésektől, a halasztással együtt pedig új hitelek nyújtására is sor kerülhet. MI IS AZ A „NATO-PARL AMENT”? Gyakran van félreértés a körül, hogy mi is az a „NATO- parlament”, vagyis az Észak- Atlanti Szövetség parlamenti képviselőinek közgyűlése. Afféle tanácsadó testület ez, amely csupán ajánlásokat tehet az Atlanti Tanácsnak, viszont kétségtelen, hogy hangulatkeltésre, befolyásolásra felhasználható. 15 tagállam 172 parlamenti képviselőjéből áll, őket az egyes országok parlamentjei küldték. A héten Brüsszelben üléseztek az atlanti „honatyák”: zárt ajtók mögött a bizottságokban, aztán nyilvános, plenáris üléseken a hét végén. A nyilvánosság kizárásával minden problémát megvitathattak Afganisztántól az amerikai túszok ügyéig, tehát minden olyan kérdést, ami különben nem tartozik a NATO „hatáskörébe”. Reagan-kormányalakítás lesz egy-kétmeglepetés „Talán lesz egy-két meglepetés” az új amerikai kormányzat összetételében — jelentette ki Ronald Reagan megválasztott amerikai elnök négynapos washingtoni látogatása után. A Reaganhoz közel álló körök azt állítják, hogy az új amerikai kabinet túlnyomórészt a Nixon—Ford adminisztráció „veterán” politikusaiból áll majd össze! Reagan úgy nyilatkozott, hogy az új kabinet összeállításánál messzemenően figyelembe veszi a szenátusi erőviszonyokat. Reagan elégedetten összegezte a Fehér Házban tett látogatásának és az amerikai törvényhozás vezetőivel való találkozóinak eredményeit és kijelentette, érzése szerint máris megalapozta jó kapcsolatait a kongresszussál. Reagan és tanácsadói a hét végén máris megkezdik az eddig „szupertitkosként” kezelt kabinetlista összeállítását. A NATO parlamenti képviselőinek közgyűlése megütötte az alaphangot a december második hetében ugyancsak Brüsszelben megrendezendő Atlanti Tanács-üléshez, amelyen már a tagországok kül- ügy- és hadügyminiszterei vesznek részt, s amelyen az államokat elkötelező határozatok születnek. így aztán nyugtalanító jel, hogy a „NATO- parlament” ajánlásai a fegyverkezési hajsza fokozását sürgették. P. J. Az NKP meghívására Pártküldöttség látogatása A Német Kommunista Párt meghívására november 17—22. között látogatást tett az NSZK- ban az MSZMP küldöttsége, élén Kornidesz Mihállyal, az MSZMP KB tudományos-közoktatási és kulturális osztályának vezetőjével. A küldöttség tanulmányozta a Német Kommunista Pártnak a tudományos dolgozók körében és a felsőoktatási intézményekben folytatott tevékenységét. Az MSZMP képviselőivel megbeszélést folytatott Hermann Gautier, az NKP alelnöke és Kari Heinz Schröder, a párt elnökségének és titkárságé nak tagja. A leghevesebb csata . Ellentmondó frontjelentések Az iráni Susanguerp körül folytatódik a háború eddigi leghevesebb csatája. Iraki források szerint itt egy hét alatt 1071 iráni vesztette életét, az iráni források 1700 iraki haláláról számolnak be. Katonai megfigyelők szerint Irak azért indította meg a csatát Su- sanguerpért, mert a város az Ahwaz tartományi székhely felé vezető út egyik stratégiai pontja, amelyet a téli esők beálltával „védelmez” majd a környező homokos, saras táj. Az iráni beszámolók egyébként arról szólnak, hogy a front több szakaszán sikerült visszaszorítani az iraki csapatokat. Teherán párizsi nagy- követsége pénteken közleményben vádolta Irakot, hogy az vegyi fegyvereket és gyújtóbombákat alkalmaz a harcokban. Az iraki főparancsnokság közleménye szerint az iraki légelhárítás leszállásra kény- szerített egy F—5-típusú iráni bombázógépet, a légierő pedig több helyütt helikoptertámadást intézett iráni csapategységek ellen. Az Irak és Irán között, az ENSZ főtitkárának megbízásából közvetíteni próbáló Olof Palme svéd politikus szombaton Teheránból Am- manba érkezett, s tanácskozott az ott-tartózkodó Szadun Hammadi iraki külügyminiszterrel. Az INA iraki hírügynökség jelentése szerint Palme tájékoztatta tárgyalópartnerét az iráni vezetőkkel folytatott megbeszéléseiről. Ugyanakkor a maga részéről Hammadi előterjesztette Irak javaslatait Olof Palme útjára vonatkozóan. Magyar felszólalás A madridi találkozó sikeréért „Az európai leszerelésről és a katonai enyhülésről tárgyaló konferencia összehívásával a madridi találkozó fontos lépést tenne a világon jelentkező súlyos problémák megoldása felé” — hangoztatja az a közlemény, amelyet ed. európai biztonságért és együttműködésért küzdő nemzetközi bizottság által rendezett „Párbeszéd Madridról” elnevezésű kétnapos értekezlet befejeztével adtak ki. Az értekezleten az európai nemzeti bizottságok küldöttein kívül 12 nemzetközi szervezet képviselői vettek részt. A felszólalók — köztük Gyovai Gyula, a Magyar Nemzeti Bizottság elnökségi tagja — egybehangzóan megállapították, hogy az európai közvéleményt aggasztja a fegyverkezési hajsza, amely a nukleáris fegyverek tökéletesítésével párhuzamos, s különösen aggasztja olyan elméletek megszületése, amelyek „korlátozott nukleáris háborúról” szólnak. A brüsszeli összejövetel résztvevői felszólítják a 35 ország küldötteit, hogy felelősségük tudatában munkálkodjanak a madridi találkozó sikere érdekében — hangoztatja a közlemény. Gyovai Gyula, a Magyar Nemzeti Bizottság elnökségi tagja rámutatott felszólalásában, hogy az enyhülés ellenfelei kész tények elé akarják állítani európát. Ezért nagyon aktív fellépésre van szükség az enyhülés hívei részéről, akiknek világszerte sok szövetségesük van. Minden felszólaló, köztük a Szocialista Intemacionálé és az ENSZ küldötte is osztotta ezt az álláspontot. Az európai biztonságért és együttműködésért küzidő nemzetközi bizottság és valamennyi nemzeti bizottság a brüsszeli párbeszéd után fokozott erővel lát munkához, hogy segítsen sikerre vinni a madridi találkozót. A vietnami ifjúság fő célja A szocialista ember nevelése A vietnami ifjúság még határozottabb/mozgósítása a szocialista építésre, a nemzetvéA rendezés érdekében Algán tárgyalási javaslat Sah Muhammad Doszt afganisztáni külügyminiszter az ENSZ székhelyén tartott sajtóértekezletén megismételte országának javaslatát arra vonatkozóan, hogy kezdődjenek közvetlen tárgyalások a szomszédos Pakisztánnal és Iránnal az Afganisztán körül kialakult helyzet politikai rendezése céljából. Sah Mohammad Doszt elutasította a közgyűlés által csütörtökön elfogadott, országa törvényes jogait sértő határozatot, és rámutatott: az Afganisztán és Pakisztán, illetve Irán közötti közvetlen tárgyalások lehetővé tennék a térségben kialakult helyzet 1 rendezését. Kedden arab csúcsértekezlet Sedli Klibi, az Arab Liga főtitkára szombaton bejelentette, hogy november 25-én, kedden a tervezett időpontban tartják meg az arab csúcsérFelsorakoznak cf sandinista vívmányok mellett A reakció erői ellen A nicaraguai sandinista forradalom vívmányai ellen az elmúlt hetekben és napokban támadásba lendült belső és külső reakciós erők elutasításra találtak a főváros, Managua lakossága részéről. A kormányzó tanács, valamint a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front mögött felsorakozott demokratikus erők legutóbbi nyilatkozataikban határozott támogatásukról biztosították az 1979 júniusában megalakult demokratikus vezetést. Az elmúlt héten — miután a polgári pártok kivonultak a nicaraguai nemzetgyűlés üléséről — az államtanács elnöke, Carlos Nunez jelentette be, hogy az akció átfogó szabotázsterv része, és összefügg a nicaraguai demokratikus forradalmi változások ellen megindított külső támadásokkal. A nicaraguai belbiztonsáCSAK RÖVIDEN... AZ AMERIKAI SZENÁTUS 73 szavazattal — mindössze egyetlen ellenszavazat mellett — elfogadta az Egyesült Államok példátlan összegű, 161 milliárd dolláros katonai költségvetését az 1980. október 1- én kezdődött pénzügyi évre. SZÍRIA ÉS IZRAEL beleegyezett abba, hogy meghosz- szabbítsák ENSZ-békefenn- tartó erőinek a Golap-fennsíkon való állomásoztatását. A kéksisakosok itt-tartózkodásá- nak jelenlegi határideje november 30. 43 HALÁLOS áldozata van a legutóbbi jelentések szerint a japán Kawaji üdülőhelyen történt szállodatűznek. A négyemeletes, fából épült szálloda csütörtökön gyulladt ki. gi szervek időközben felgöngyölítettek egy belső ellenforradalmi csoportot. tekezletet. A külügyminiszterek péntek este zárt ülést tartottak és ezen jóváhagyták a cionistaellenességgel szemben követendő közös akcióprogram tervezetét és a közös gazdasági stratégiát. A jordániai fővárosban szombaton hivatalosan közölték, hogy Szíria és Dél-Jemen nem vesz részt a csúcskonferencián. Algéria és a Palesztinái Felszabadítási Szervezet még nem foglalt állást a részvételt illetően. delem feladatainak teljesítésére, az ifjúság kollektív gazdálkodási jogainak érvényesítése. a szocialista ember nevelése — ezeket a feladatokat tűzte maga elé a Ho Si Minh Kommunista Ifjúsági Szövetség szombaton befejeződött háromnapos kongresszusa. A hanoi Ba Dinh-palotában a Ho Si Minh KISZ 4. kongresszusának küldöttei elfogadták a határozattervezetet és az új szervezeti alapszabályzatot. Az újonnan megválasztott központi bizottság ismét első titkárnak választotta Dang Quoc Bao-t. Samrín Todorovnál Szófiában szombaton folytatódtak a bolgár—kambodzsai tárgyalások. Heng Samrin, a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács elnöke, aki küldöttség élén tartózkodik hivatalos, baráti látogatáson Bulgáriában, ezúttal Sztanko To- dorov bolgár miniszterelnökkel tárgyalt. - Petr Mladenov bolgár külügyminiszter szombaton kambodzsai kollégájával, Hun Serinél tárgyalt. Az újjászülető Kambodzsa A felemelkedés útján A győzelmet követően a Kambodzsával szolidáris Vietnami Szocialista Köztársaság segítségével sikerült megsemmisíteni a Pol Pot-ista főerőket, amelyek jelentősebb egységei thaiföldi területre vonultak vissza, s ott kínai fegyverutánpótlásban részesülnek. A kambodzsai katonai helyzet visszafordíthatatlanná vált. A Thaiföld területén és a határzónában levő szervezkedő Pol Pot-ista és khmer reakciós csapatok azonban igyekeznek szabotázsakciókkal fékezni az ország újjáépítését. A Kambodzsai Népköztársaságban a rendkívül súlyos örökség, a meglevő nehézségek ellenére is meggyorsult a politikai-gazdasági konszolidáció. Hazánk és a Kambodzsai Népköztársaság vezetői között rendszeres a tapasztalatcsere. A múlt évben Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egy- ségfrontia Ros Samay akkori KB-főtitkár, az idén Yos Pgr főtitkár vezette küldöttsége járt hazánkban. Pártunk XII. kongresszusán delegációval kéoviseltette magát Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontja. Ez év januáriában Markója Imre igazságügyminiszter vezetésével magyar kormányküldöttség vett részt a kambodzsai győzelem első évfordulójának Phnom Penh-i ünnepségein. A dinamikusan fejlődő kaoeso- latok további szélesítéséhez c"“lekvő°n járulnak hozzá a társadalmi és tömegszervezetek is. helyreállításáért, s ebben maga mögött tudhatja a szocialista országok — köztük hazánk — politikai, diplomáciai és gazdasági támogatását is. Magyarország és Kambodzsa között 1956-ban történt meg a diplomáciai kapcsolatok felvétele. Az 1970. márciusi Lón Nol-féle puccs előtt kapcsolataink barátiak voltak, de érdemi együttműködés országaink között nem alakult ki. 1970-ben a magyar kormány nyilatkozatban ítélte el az USA Kambodzsa elleni agresz- szióját. A Lon Nol-rezsimet a Magyar Népköztársaság semmilyen formában nem ismerte el, azzal semmiféle kapcsolatot nem tartott. A kambodzsai forradalmi érők múlt év január 7-i győzelmét, a Kambodzsai Népköztársaság kikiáltását követően hazánk az elsők között ismerte el a kambodzsai népi forradalmi tanácsot. A múlt év augusztusában nagykövetünk átadta megbízólev°lét. s ezt követően nagykövetséget állítottunk fel Phnom Penhben. A Kambodzsai Népköztársaság első nagykövete a közelmúltban adta át Budapesten megbízólevelét. Hazánk és néoünk messzemenően szolidáris Kambodzsa népével. a röi ezer negyzeiKuome- teran elterülő Kambodzsa lakóinak száma mintegy 4—5 millióra tehető. A trópusi éghajlatú délkelet-ázsiai ország hosszú ideig francia, majd japán gyarmati elnyomás alatt élt; 1953-ban kiáltották ki az ország függetlenségét. A királyi uralmat 1970-ben a kormány élén álló Lón Nol jobboldali politikus államcsínnyel döntötte meg és bábkormányt hozott létre. Megszüntette a monarchiát és kikiáltotta a Khmer Köztársaságot. A hazafiak ötéves fegyveres harca nyomán az Indokínában kialakult kedvező helyzet körülményei között 1975 áprilisában megbukott a Lón Nol- rezsim. A várt haladó rendszer helyett azonban Pol Pót népellenes, szélsőségesen nacionalista, Kína-barát politikát folytató, s a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen határháborút indító rendszere jutott hatalomra. 1978. decemberében létrehozták a Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontját, amely 1979. január 7-én megdöntötte a Pol Pot-rendszert. Nem sokkal ezután kikiáltották a Kambodzsai Népköztársaságot. A soknemzetiségű kambodzsai nép nagy erőfeszítéseket tesz a független, népi Kambodzsa népgazdaságának