Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-22 / 274. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 274. SZÁM 1980. NOVEMBER 22., SZOMBAT Az emberek tudják, mi a teendő Csemöhen sokat változott az élet Csemőben az emeletes, új is­kola volt a színhelye a minap a három pártalapszervezet ösz- szevont taggyűlésének. A köz­ségi pártvezetőség beszámoló­ját megvitató kommunisták szimbólumnak is tekinthették ezt, olyan jelképnek, amely az elhangzottakat igazolja, hiszen az új létesítmény egyike azok­nak a középületeknek, amelye­ket az utóbbi évek felgyorsult községfejlesztési programja je­gyében emeltek. Szabó László, a községi pártvezetőség titkára maga is arról beszélt beszámolójában, hogy 1980. újabb előrelépést jelentett a testület munkastílu­sában és -módszerében. Kor­szerűbben tervezték meg a pártmunkát, fejlődött a szerve­zés, a végrehajtás és az ellen­őrzés. Az üléseken tárgyalt té­mákat alaposan megvitatták. A beszámoltatások lehetővé tették az ellenőrzés körének szélesítését. Mind nagyobb gondot fordítanak a káder- és személyzeti munkára, maga­sabb követelményeket érvé­nyesítve a gyakorlatban. A gazdaságpolitikai kérdé­sekkel még többet foglalkoz­tak, mint korábban. A cselek­vési programok megvalósítá­sára mozgósította a párttagság a pártonkívülieket. A tanács tevékenységében is érvényesült a pártirányítás, a pártvezető­ség és a tanácsi szervek kap­csolata jó, s ennek eredményei megmutatkoznak a mindenna­pi munkában. Az alapszervezetek irányí­tására mind nagyobb súlyt helyeznek, ám ennek elle­nére is tapasztalható még színvonalkülönbség köz­tük. A pártvezetőség tagjai sze­mély szerint is segítik az alap­szervezeteket, részt vesznek rendezvényeiken, és saját ta­pasztalataikkal hozzájárulnak az évenkénti munka minősíté- senez. A párt soraiba bplépők kö­zött mind több a fiatal és a termelést közvetlenül irányító szakember, ám a nők körében még javítani kell a tagneve­lést. Akiket a pártba ajánla­nak, azoknak a munkájára, társadalmi tevékenységére, egyéni és közösségi magatartá­sára, képzettségére jobban fi­gyelnek. A csemői emberek érdeklőd­nek a politika, a gazdasági és a kulturális élet kérdései iránt. Nyílt, őszinte vitát folytatnak a megtárgyalt kérdésekről, s tevékenységük által megvaló­sul a párt politikája. Az irá­nyítás és az agitáció eredmé­nye, hogy ma már az emberek tudják: mit. miért, hogyan keli tenni a kiielölt cél elérése ér­dekében. Az információs és az agitációs tevékenvség a nárt- munka szerves részévé vált. A pártoktatást a helyi viszo­nyok figyelembevételével vég­zik, s ez bevált forma. A múlt év óta valemennvi aktív párt­tagot beiskoláznak, s többen vannak, akik magasabb szintű politikai képzésben részesül­nek. A közművelődés fellendí­tésére nagy figyelmet fordíta­nak. Jogos türelmetlenségre vall, hogy a könyvtár látoga­tottságát még nem tartják megfelelőnek, holott a szocia­lista brigádok is élhetnének ez­zel a lehetőséggel. A November 7. Termelőszövetkezet támo­gatja tagjai ideológiai, világ­nézeti és kulturális igényeinek kielégítését. A mezőgazdasági dolgozóknak nemcsak szemlé­letük változik, hanem élet- és munkakörülményeik is javul­nak. Ma már meghatározó je­lentősége van a falu éle­tében a termelőszövetke­zeteknek. Az értelmiség szakmai és szociális összetétele megválto­zott az utóbbi években Csemő­ben. A korábbinál több peda­gógus és agrárszakember van a községben, s a jövőben mind nagyobb mértékben kell szá­mítani közéleti tevékenysé­gükre. A tömegszervezetek pártirányítása élő, az idei vá­lasztások alkalmával' igyekez­tek mindenhová jól felkészült kommunistákat delegálni. A fiatalokkal való foglalkozást jobban szem előtt k:Il tartani a jövőben, mert ezen a téren még nem lehetnek elégedettek. Elsősorban a termelőszövetke­zeti ifjúsággal kell többet tö­rődni. A népfrontmunka fel­gyorsult az idén, és sikerrel megoldotta feladatait. A ter­melőszövetkezeti szakszerveze­ti bizottság jól működik. A gazdasági munkáról szól­va Szabó László elmondotta, hogy a termelőszövetkezetet a a szeszélyes időjárás nehéz helyzet elé állította. Főleg a növénytermesztésben okozott gondot a munkaerőhiány, de a szocialista brigádok megértő magatartása enyhített a nehéz­ségeken. A növénytermesztés­ből a tervezett eredmény vár­ható, az állattenyésztésben in­tézkedéseket tettek a jövedel­mezőség javítására. Korszerű­södött a mezőgazdasági gépek javítása és karbantartása. A kiegészítő tevékenység az ár­viszonyokhoz és az exportlehe­tőségekhez igazodott, s kedve­ző nyereséget ígér. Több fon­tos beruházás valósult meg, folytatódott a gyümölcsös kor­szerűsítése és a melioráció. Ebben a hónapban 50 hektáron szilvafákat ültetnek, a VI. öt­éves tervre célul tűzött telepí­tési program első lépéseként. Sárik Ferenc, a párt járási bizottságának osztályvezetője ismertette a járási pártvégre­hajtó bizottság minősítését, amely a beszámolóval egybe­hangzóan értékelte az 1980-ban végzett munkát. Megállapítot­ta, hogy a testületi munka rend­szeres, a pártcsoportok te­vékenységének színvonala javult, de még nagyobb önállóságra kell töreked­niük. A tagnevelésre és a tömeg­szervezetek támogatására több gondot kell fordítani. A továb­biakban a község és a tsz VI. ötéves tervének alapos kimun­kálása a cél. majd a végrehaj­tás ellenőrzése. A tsz-ben erő­síteni kell a munkafegyelmet. A pártvezetőség segítse a gaz­dasági vezetést a feladatok megoldásában. A községpoliti­kai célok megvalósítására kell mozgósítani a lakosságot. A vitában felszólalók meg­erősítették az elhangzottakat. Tóth Pál tsz-nyugdíjas java­solta, hogy fordítsanak na­gyobb figyelmet a könyvtár munkájára. Czira László nyu­galmazott tsz-tag a szocialista brigádok jelentőségét méltatta. Kiss Attila, a termelőszövetke­zet főkönyvelője a mezőgazda­ság VI. ötéves tervi céljairól beszélt és részletesen ismertet­te az 1981-es feladatokat, ame­lyek a hozamok növelését, a körültekintő költséggazdálko­dást, az ésszerű takarékosko­dást tartalmazzák. Domozi Já­nos nyugdíjas vasmunkás a pártrendezvényeken való rész­vétel fontosságát hangsúlyozta. Balázs Antal tsz-elnök a közös gazdaság teendőit és a község­fejlesztéshez való hozzájáru­lásukat körvonalazta. Gál Já­nosáé körzeti ápolónő az egész­ségügyi ellátásról beszélt. Sá­rik Ferenc leszögezte, a legna­gyobb eredmény az, hogy együtt, egységesen és egy cél érdekében haladnak a telepü­lés párt-, tanácsi és gazdasági vezetői. Most az 1980-as fel­adatok megoldása, a lezáruló tervciklus értékelése a teendő, és alaposan elő kell készíteni a VI. ötéves tervet. Az összevont taggyűlés részt, vevői elfogadták a beszámolót, a feladattervet, majd — titkos szavazással — a pártvezetőség tagjává választották Kiss Imre iskolaigazgatót. Világjárók elcadása Balti köztársaságok Cegléden, a Dózsa György ifjúsági klubban Indiáról tart élménybeszámolót november 22-én, szombaton este 18 órai kezdettel Ecsery Gábor. Hét­főn, november 24-én a szov­jet balti köztársaságokról tart ismertetőt, ugyanebben az idő­pontban Simon Péter. Titkári értekezlet Adjanak több vért Vöröskeresztes tanfolyam Háromnapos titkári tanfo­lyamon vettek részt a közel­múltban Dobogókőn a Vörös- kereszt járásbeli alapszerve­zeti és lakóhelyi titkárai. Fel­dolgozták a XII. pártkongresz- szus útmutatásait és a Vörös- kereszt előtt álló feladatokat. Központi témaként foglalkoz­tak a térítésmentes véradó­mozgalom kiszélesítésével, az egészséges életmódra nevelés­sel, az elsősegélynyújtás kor­szerűsítésével, a csaláavédelem időszerű tennivalóival és a vezető, irányító munka tovább­fejlesztésének lehetőségével. A hozzászólók elmondták na­pi munkájuk során szerzett ta­pasztalataikat, beszéltek a fel­merülő gondokról és megoldást kerestek rájuk. A bevált mód­szereket figyelemmel hallgat­ták, hiszen alkalomadtán hasznosíthatják maguk is. A konzultációk végén Horváth Józsefné, a Vöröskereszt járá­si szervezetének titkára foglal­ta össze az elhangzottakat, majd fórum keretében talál­koztak és beszélgettek Fekete Antallal, a párt járási bizott­ságának első titkárával, Ba- binszki Károllyal, a járási hi­vatal elnökével, Erdélyi Gá­borral, a Vöröskereszt járási szervezetének elnökével és ár. Szabadfalvi Andrással, a ceg­lédi kórház igazgatójával. S. E. Modern vonalú kerámiák Használati edényeket, dísztárgyakat, kompozíciókat mutat be a ceglédi kórház tanácstermében Varga Gábor keramikus. A tárlatot az érdeklődök november 24-ig tekinthetik meg. Apáti-Töth Sándor felvétel« Szövetkezet a századelőn A Pest megyei Múzeumok Igazgatósága kihirdette az idei megyei történeti pályázat eredményeit. Az első helyezést Hídvégi Lajos, városunkbeli helytörténeti kutató munkája kapta, akit lapunkban rend­szeresen megjelenő írásai alapján olvasóink is jól is­mernek. Ez alkalommal Egy agrár- proletár földbérlő szövetkezet, 1901—1945 címmel készített nagy figyelmet keltett tanul­mányt, amelyben az Urbán Pál nevéhez fűződő közös gazdálkodás történetét dolgoz­ta fel. Írása nemcsak a szö­vetkezeti mozgalom korai kez­deteit tárja fel, hanem felvá­zolja a szervezkedő agrárpro­letárok kapcsolatát az agrár- szocialista és szobiáldemokra mozgalmakkal. A homok-pusztai gazdálko­dás leírása önimagában is ér­dekes és tanulságos téma, hi­szen adatait számos hiteles kútfőből merítette. Gazdag forrásanyaga részben levéltári kutatásainak eredménye, rész­ben a korabeli sajtóban kö­zölt cikkekre támaszkodik. Sorra felkereste azokat a sze­mélyeket, akik egykor tagjai voltak ennek a szöveikezet­Három mártír emlékére Munkásmozgalmi vetélkedő Ismerik a település múltját Az abonyi könyvtár és a KISZ nagyközségi bizottsága Legenda nélkül címmel két­fordulós munkásmozgalmi ve­télkedőt hirdetett a KISZ- alapszervezetek számára, Me­ző Imrére, Schönherz Zoltán­ra és Szamuely Tiborra emlé­kezve. Az első forduló kérdései az említett személyekkel álltak kapcsolatban, és ki kellett töl­teni a részvevőknek a közked­velt szellemi totó céduláit is. Az írásban kiadott anyag fel­dolgozására egy hónapot kap­tak. A helyes válaszok alap­ján hét alapszervezet vehetett részt a könyvtárban tartott második fordulón. A háromtagú csoportok írásbeli és szóbeli feladatai közt elsősorban helyismereti témák szerepeltek. Az abonyi munkásmozgalmi múltat íla- poson ismerő és a kulturális életben tájékozott fiatalok többnyire helyes válaszokat adtak. A vetélkedőben első lett a tanács, második a 4-es számú óvoda, harmadik a Gyulai Gaál iskola, negyedik a posta csapata. A nyertesek tárgyju­talmat, könyvet és ifjúsági utalványt kaptak. A vetélke­dő idejére a könyvtárosok ki­állítást készítettek a munkás- mozgalom mártírjainak emlé­kére. F. J. A. nek, ill etve les zá rniazottaiktól szerzett értékes információkat. Hídvégi Lajos élvezetes esz- széstílusa mindenki számára olvasmányossá teszi írását, amely megérdemelné, hogy napvilágot lásson nyomtatás­ban, mint városunk munkás­mozgalmi múltjának figyel­met érdemlő fejezete. (tamasi) Ceglédbercelen Künyv és móka gyermekeknek Ceglédbercelen, a Pesti úti művelődési házban november 29-én délután fél kettőtől a Radnóti Miklós ifjúsági klub és a községi könyvtár közös rendezésében, a Pest megyei ifjúsági könyvnapok alkalmá­ból műsort adnak a gyerekek­nek. Feljuthatnak az NB ll-be Otthon játszik a lem SE LABDARÚGÁS A Monor—Cegléd összevont járási labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában a négy első helyezett mindkét bajno­ki pontot megszerezte, és köz­ben egyikük sem kapott gólt ellenfelétől. Az volt a forduló érdekessége, hogy a vesztesek közül egy sem tudott a kapuba találni, így nyolc csapat bizo­nyult gólképtelennek, s mind­össze 23 gól esett. A ceglédi járásbeliek közül Albertirsa, Dánszentmiklós és Törtei nyert. Némi meglepetés az utóbbi gárda biztos sikere a most folyó bajnokságban az előzőnél jobban szereplő Ceg­léd bércéi ellen. Az élmezőny állása: 1. Al­bertirsa 24, 2. Üllő 22, 3. Mo­nor 19, 4. Vecsés 17, 5. Nagy­kőrös 16 ponttal. Eredmények: Péteri—Nagykőrös 0-2. Mende —Vecsés 0-2, Üllő—Abony 3-0, Monor—Nyáregyháza 4-0, Ecser ■Gyömrő 0-3, Maglód—Nagy­kőrös 2-0, Dánszentmiklós— Karaíetétlen 3-0, Törtei—Ceg- lédbercel 4-0. Megyei ifjúsági bajnokság A CVSE előtt egy ponttal vezető, a bajnokságban első helyen álló D. Kőolaj látoga­tott Ceglédre. A rangadó gól nélküli döntetlennel végződött. Ceglédi VSE—D. Kőolaj 0-0. CVSE: Andrus — Hegedűs, Adámi, Durján, Pusztai — Kovács, Dankó. Búzás, Karai, Tóth, Szoljár. Kistamás és Kelemen eltil­tása miatt nem játszhatott, rá­adásul többen sérültek. A mérkőzés előtti napon Gracza is harcképtelenné vált. A ceg­lédiek tartalékosán álltak ki a találkozóra, de még így is közelebb álltak a győzelemhez: a 3: percben Tóth nagy hely­zetben a kapusba rúgta a labdát, s ugyancsak az első félidőben Szoljár egy nagy ka­pufát lőtt. szabadrúgásból. Jók: Kovács, Dankó, Durján, Karai. HÉTVÉGI SPORTMŰSOR. Szombat Teke: Az Űttröszt KÖZGÉP NB Ill-as tekecsapata utolsó hazai bajnoki találkozóját vív­ja délután két órától, a Hun­gária együttesével a KÖZGÉP Teleki utcai pályáján. A ceglé­diek fontos mérkőzés előtt áll­nak, hiszen ha nyernek, csak­nem biztos, hogy egyévi szünet után jövőre újra az NB II-ben szerepelhetnek. Vasárnap Labdarúgás: A Bem SE gerjei sporttelepén délután egy órától Bem SE—Bp. Spartacus NB Il-es összecsapás. A Bem SE a kezdeti botla- dozás után egyre eredménye­sebben szerepel, különösen idegenbeli remek helytállása következtében — fordulóról for­dulóra feljebb kerül a táblá­zaton. Hetek óta veretlen a csapat. A vendég Bp. Sparta­cus a sereghajtók között áll. A Bem SE az esélyesebb, de nem lesz könnyű dolguk a fiúknak, hiszen a fővárosiak képesek bravúrra, mint aho­gyan azt két hete kecskeméti győzelmükkel bizonyították. ü. L. ISSN uiäj ~ 2tiú0 iCt^iedi Hírlapi December 13-ig ŐSZI VÁSÁR a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat ceglédi méteráru-szakboltjában: Kossuth Lajos u. 1. Divatos méteráruk 40%-os árengedménnyel kaphatók. eh Néhány cikk a választékból: Kockás szövet, 150 cm széles Kasmírszövet, 90 cm széles Ruhakarton, 80 cm széles Gyári kékfestőanyag, 90 cm széles 347,- Ft helyett 208,20 Ft 55,50 Ft helyett 33,30 Ft 35,60 Ft helyett 21,40 Ft 36,70 Ft helyeit 22,— Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom