Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-18 / 270. szám

^ ŐRI írta A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 270. SZÁM 1980. NOVEMBER 18., KEDD Magasabb technikai színvonalon Az egyesüléssel teremtődtek meg a feltételek Sülysáp! központtal a mai Tápióvölgye Mgtsz három te­lepülés, Mende, Sülysáp és Űri közös gazdaságainak egye­sülésével jött létre. Az egyesülés már több mint fél évtizede kezdődött, s fo­kozatosan ment végbe, s nem várt, bár remélt eredménye­ket hozott. Az egyesülés előtt a három termelőszövetkezet közül csupán egynek volt fémipari melléküzemága Men­üén, amely például 1975-ben az egyesülés kezdetének má­sodik évében 2 és fél millió forint termelési értéket ho­zott létre. Ugyanez a mellék­üzemág évi közel 10 millió forinttal növelte az előállított termelési értéket, így idén több mint 30 milliós bevétel­re számíthatnak. A szép sikereket, eredmé­nyeket felmutató mendei vas­ipari részleget személyesen is felkerestük a napokban, hogy Szabó Nándor ágazatvezető szavai, s kalauzolása nyomán megismerkedhessünk az ered­ményekkel, a közel 150 dolgo­zó munka- és életkörülmé­nyeivel, s az általuk előállí­tott termékszerkezet gazdagsá­gával. Speciális gépek — A mendei vasipari ága­sat fő tevékenysége lakatos- és forgácsolómunka, de van a telepen mintegy 30—40 nőt foglalkoztató keresztorsózó üzem, ahol bérmunkában a KISTEXT-nek dolgozunk. A csak nőket foglalkoztató rész­leg éves termelési értéke idén eléri a 3 millió forintot. A vasipari részleg technikai, mű­szaki adottságai jók. Mintegy másfél évtizedes múltra tekint vissza ez a melléküzem. Fej­lődésünk az utóbbi fél évti­zedben ugrásszerűen nőtt. Évente 1,5—2 millió forintot ■kapunk a gazdaság központjá­ból fejlesztésekre, beruházá­sokra, gépek vásárlására. Ta­valy például a lemezmegmun­kálással kapcsolatos művele­tek korszerűsítéséhez igényel­tünk anyagi segítséget, idén tavasszal már meg is érkezett két speciális szerszámgép, összértékük 750 ezer forint. Nagyon jó kooperációs kap­csolatokat építettünk ki: a Magyar Vagon- és Gépgyár győri Rába részlegének éven­te 8—9 millió forint értékben nagy szériás munkát végzünk, futóműalkatrészt, úgynevezett hátsóhíd-kamratartót készí­tünk évente 25 ezer darabot. Eddig mintegy 100 ezret szál­lítottunk le. Konténerajtók Az országos konténerprog­ramban bekapcsolódott tokodi Aranykalász Termelőszövetke­zetnek idén acélból készült konténerajtóból 5 ezret szállí­tottunk. Készítünk acél nyí­lászáró szerkezeteket. Ez a termékünk ebben az évben 3 millió forintot hozott, két na­gyobb tételből az egyik a Mo- nor térségi vízműbázis kezelő- épületében és szivattyú-géphá­zában lett beépítve egymillió forint értékben (ajtók, abla­kok, üvegfalkeretek, válaszfa­lak és egyebek). A fővárosi XVII. kerületi tanács meg­rendelésére egy 14 tantermes iskola vasszerkezeti elemeit szállítottuk le 1,5 milliós ér­tékben. Kaptunk még rendelést a pilisi tanácstól. Nekik soron kívül elkészítjük az iskolai tornatermi nyílászárókat még karácsony előtt. De sok más partnerkapcsolatunk is van. A Fémmunkás Vállalat ferenc­városi gyárával való együtt­működésünk évente 2—3 mil­lió forintot hoz a gazdaságnak. A VBKM-nek kapcsolószekré­nyeket, világítási berendezések alkatrészeit Szállítjuk kisze­relt állapotban. Az utolsó negyedévre nagy megrendelést kaptunk a Bol­gár—Magyar Társaság, illetve 1NTRANSMAS- tói darupálya készítésére. Ebbe a hatalmas szerkezetbe 70 tonna acélt építettünk be. Ez a fajta mun­ka azonban csak kísérlet volt, mert még nem vagyunk kel­lően berendezkedve nehézszer­kezetek gyártására. Nincs da­ruval felszerelhető üzemcsar­— 'Már 19 éve buszozom — mondja Murámé Kálmán Kornélia, a Volán monori MÁV AXJT-főnök- ségének kalauznő­je —, de ilyen eset még nem for­dult elő nálunk ... Az eset valóban nem mindennapi. A Budapestről Monorra tartó, ké­ső délutáni autó­buszon „ottfelejtő- dött” egy négy­éves kislány. Mint később kiderült, nagyszüleivel ' szállt fel még a Nagyvárad téren, s amikor a nagyma­ma, nagypapa Ve- csésen leszálltak, ijedten néztek a Kaland távozó járat után: az alvó gyerek a buszon maradt... Nem is tűnt fel senkinek, ám ami­kor Mor.or hatá­rában, a Studencz- tanyai megállónál, a hirtelen leeresz­kedő, vak sötétben ő is leballagott a buszról egy fiatal­ember társaságá­ban, néhány utas — akik tudták, hogy nem tartozik a leszálló férfihoz — gyanút fogott. Szerencsére a fia­talember is észbe- kanott, s megállí­totta a már újra induló járművet. A kalauznő vette gondjaiba a kis­lányt, amíg a fő­téri pályaudvarra értek. A gyerek annyit tudott; a vecsési lakótelep­nél kellett volna leszállnia. Szeren­csére nem volt szükség hosszas nyomozásra, hogy ki ő és hol lakik, a következő járat­tal már jött érte a kétségbeesett nagypapa. A kaland hát megnyugtatóan végződött, a bu­szosok „talált gyermeke” szeren­csésen hazatalált. K. Zs. nokunk, ennek megvalósításá­val mostanában foglalkozik a tsz vezetősége. Ezeket az eredményeket persze csak jó technikai szín­vonalunkon, állandó fejlesz­téssel, magas minőségi köve­telményekkel és a dolgozók megfelelő szociális ellátottsá­gával lehet biztosítani. Van hideg-meleg vizes fürdőnk, férfi-, női öltözőnk, tavaly alakítottunk ki egy szép ebéd­lőt, ahová Gyömrőről érkezik a meleg étel a Halászkert vendéglőből. Továbbképzés Egyébként a lakatos rész­legben 60 férfi és 10 nő dolgo­zik, szakképzettségük a köve­telményeknek megfelelően igen magas, legalább 60 szá­zalékos, de folyamatos tovább­képzésekről is gondoskodik a tsz vezetősége — mondta Sza­bó Nándor. A. L. A. Kulturális program Monoron, 17 órától: német nyelvtanfolyam, 18.30-tól: kon­dicionáló torna (a gimnázium­ban), 14-től 19-ig: mai ma­gyar iparművészek munkáiból kiállítás (a Vigadó feletti ki­állítóteremben), a moziban, 18-tól és 20-tól: Keresztül a nagy vízválasztón. Pilisen, 18-tól: az ifjúsági és a mag­nósklub foglalkozása, a mozi­ban, 17-től: A Tenkes kapi­tánya, I—II. Veesésen, 17-től: német nyelvtanfolyam és fa­lugyűlés. Friss diplomások Fiatal pedagógusok közösségében Egymást segítik a mindennapi munkában Az úri általános iskola igaz­gatója, Lukács István mondja, rövid számolgatás után: — Iskolánk pedagógus közös­ségének átlagéletkora-30 év. Az úri általános iskola né­hány fiatal pedagógusával be­szélgetünk hivatásról, közér­zetről. m A fiatalok között is „újonc­nak” számít a Luczó házaspár, hiszen friss diplomával a kéz­ben, ez év szeptemberétől ta­nítanak mindketten. Luczóné Farkas Éva; — Úri születésű vagyok, Mo­noron érettségiztem, majd a szegedi tanárképző főiskolai évek után jöttem vissza a szü­lőhelyre, abba az iskolába, ahol nem is oly régen én is ta­nultam. — Szaktárgyi képesítése? — Matematika—kémai sza­kon végeztem. — Milyen érzés volt először katedrára adni, s tanítani ott, ahol nemrégen maga is tanuló volt? — Különösen szép, annyi bi­zonyos ... Bár a főiskola utol­só évében gyakorló iskolában már tanítottam rövid ideig, de segítség nélkül, egyedül lenni a tanulókkal nem könnyű. A tanár személyének felelősséget most érzem, értékelem igazán. A férj, Luczó Mihály mond­ja: — Nekem a hely is új, kicsit ismeretlen még. Makón szület­tem, az eddigi életút is Csong- rád, illetve Békés megyéhez fűz. Feleségemmel a szegedi főiskolai évek alatt ismerked­tünk meg, kötöttünk házassá­got. — Mondják, elnőiesedik a pedagógus pálya, ön, mint ki­vétel, erősítené a szabályt? — Nem hiszem, de tény, én sem pedagógusnak' születtem. A képzőművészet vonzott, fes- tegettem, képzőművészeti főis­kolán szerettem volna tanulni. Nem vettek fel. Emiatt persze különösebben nem bánkódom, hiszen szakmai képzést kapva Szegeden, rajz—matematika szakon végeztem. A festészetet < Hatásos korrózióvédelem A Pest megyei Vegyi- és Divatcikkipari Vállalat szin- terező-üzemének jó a kapcso­lata az Ikarus Karosszéria- és Járműgyárral. A mátyásföldi gyár részére Gyömrőn végzik a világhírű Ikarus-autóbuszok kapaszkodórendszerének mű­anyaggal való bevonását, eh­Barcza Zsolt felvételei hez az úgynevezett RILSAN- port használják fel. Bal olda­li képünkön: Vass Károlyné és Kovács Zoltánná a ka­paszkodókat szereli össze. Jobb oldali képünkön: Botrák Ist­vánná elektrosztatikus beren­dezéssel szórja be az alkat­rész-felületeket. mint hobbyt továbbra is foly­tatni szeretném. Lukács István igazgató: — Nagyon szeretnénk, ha festményeit kiállítva, tárlaton mutatkozna be a helyi lakos­ságnak a pedagógus kolléga. De Luczó Mihály volt az, aki az iskolához kerülve jó érzé­sekkel csinosítgatta, otthono­sabbá téve az iskola termeit, helyiségeit. A fiatal pedagógus házaspár közérzetéről érdeklődve a fe­leség mondja: — Igazán jó a közérzetünk, s nekünk, pályakezdőknek, kü­lönösen jó tudni, érezni az it­teni pedagógus társak részéről megnyilvánuló segítséget, tá­mogatást. Csontos Antalné 1974 óta ta­nít az úri általános iskolában. Vele beszélgetve — elöljáróban — a korábbi éveket idézzük. — Az általános iskolát itt végeztem Űriban. Az iskola után Budapesten, a Kőbányai Textilműveknél találtam mun­kát, mint orsózó dolgoztam, három műszakban, igaz, nem hosszú ideig. Közben középiskolába jár — levelező tagozaton, s a buda­pesti munkahelyen dolgozva a továbbtanulás a cél... — 1972-ben férjhez mentem, gyermekünk született. Nehéz, fárasztó lett volna a bejárás, a munka és az otthoni teendők végzése. Hallottam, képesítés nélküli nevelőt is felvennének itthon Úriban, így kerültem az iskolához 1974-ben. — Nehéz volt a kezdet? — Nagyon nehéz. Hogy foly­tassam, ne hátráljak meg, erőt adott az a segítség, amit az is­kola pedagógusaitól kaptam, azoktól a kartársaktól, akik ál­talános iskolásként engem is tanítottak. Csontos Antalné a másodiko­sokat tanítja, hivatásának érez­ve a pedagógusi pályát, idő­közben, levelezői tagozaton el­végezte a tanítóképzőt. m Lukács István, életkorát te­kintve, az egyik legfiatalabb általános iskolai igazgató a monori járásban. Nem magá­ról — a pedagógus kollektívá­ról beszél, amelynek élén áll: — Csontosné a továbbtanulá­si szándékáról beszélt, szak­tárgyi képesítés megszerzése a célja, mi támogatni, segíteni fogjuk őt ebben. Egyébként Margitka lelkiismeretesen, ala­posan készülve, tudása legjavát adja az órákon, csakúgy, mint a többi pedagógus. Említhet­ném a Luczó házaspárt, akik­nek a szeptember több volt, mint tanévkezdés. Mindketten osztályfőnökök — másokkal együtt — ők is részt vállalnak az iskolai közösségi életből. — A fiatalok és a régebben tanító pedagógusok egymás közti jó kapcsolata az oktató­nevelő munka egyik lényeges eleme ... — A kapcsolatok erősítésére, elmélyítésére törekszünk. Hi­szen a szép számú fiatal peda­gógus jelenléte mellett szá­munkra a legfontosabb; a nagy tudású, gazdag tapaszta­latokkal rendelkező, hosszú évek óta tanító pedagógus kol­légákkal való jó kapcsolattar­tás, a fiatalokat segítő hasznos együttmunkálkodás. Jandó István SPORT - SPORT -SPORT - SPORT-SPORT Labdarúgás Nagykőrös újabb veresége Az összevont járási labda­rúgó-bajnokság őszi 13. for­dulója nem hozott különösebb meglepetést. Az elöl tanyázó csapatok biztos győzelmet arattak, Nagykörös viszont kikapott Maglódon. ALBERTIRSA—PÉTERI 2-0 Péteri, 150 néző. Vezette: Sári. A rutinosabb vendégek jól kihasználták helyzeteiket, ez­zel szemben a hazaiak a leg­biztosabb lehetőségeket is el­szalasztottak, így az éllovas győzelme megérdemelt. MAGLÓD—NAGYKÖRÖS . 2-0 Maglód, 300 néző. Vezette: Hegyes István. A sáros, mély talajhoz job­ban alkalmazkodtak a ha­zaiak. A maglódiak góljait P. Nagy II és Metz sze-ezte. MONOR—NYÁREGYHÁZA 4-0 Monoi;, 200 néző. Vezette: Sznda. Biró, Keményfi, Kécskei L. és egy nyáregyházi védő ön- gócával alakult ki a megér­demelt, fölényes monori győ­zelem. ÜLLŐ—ABONY 30 Üllő, 400 néző. Vezette: Sá­rost. A javuló formában játszó üllőiek ilyen aránvban is megérdemelten győztek a gvenge csatári átékot produká- ló e11<vrl. VECSÉS—MENDE 2-0 Űri. 150 néző. Vezette: Hö- römpő János. Ennyivel jobb volt a ve- csésá csapat. GYÖMRÖ—ECSER 3-0 Ecser, 100 néző. Vezette: Gavló. Csak egy félidőn át volt egyenrangú ellenfele az ecseri csapat a gyömrőieknek. A vendégek a második félidő­ben technikai és erőnléti fö­lénybe kerültek, s csak a csatárokon és az ecseri ka­puson múlott, hogy többször nem zörgött a háló. Góllövők: Adok (öngól), Biró, Gudra G. Jó: Gudra G., Oldal, Biró, Szécsényi, il­letve Adok Harsányt. TÖRTÉL—CEGLÉDBERCEL Törtei, 200 néző. Vezette Z suzsandor. Meglepően fölényes győzel­met aratott a jobban játszó hazai tizenegy. A Dánszentmiklós—Karate­tétien mérkőzésről lapzártáig nem kaptunk jelentést, ennek eredményét holnapi lapunk­ban közöljük. Az élmezőny állása: 1. Albertirsa 13 12 — 1 40-14 24 2. Üllő 13 10 2 1 30-10 22 3. Monor 13 9 1 3 31-18 19 4. Vecsés 13 1 3 3 36-16 17 5. Nagykőrös 13 7 2 4 31-21 16 6. Maglód 12 5 4 3 24-20 14 7. Ceglédbercel 13 5 4 4 29-30 14 8. Gyömrő 13 4 5 4 25-28 13 9. Abony 11 4 3 4 19-15 11 10. Törtei 13 3 5 5 17-21 11 ISSN 0139 — 2891 iMoneri Hírlap) Csak nyugdíjasoknak: árengedményes vásár A PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT MONORI DIVATÁRUBCLTJÁBAN, Kossuth Lajos u. 79. és MONORI CIPŐBOLTJÁBAN, Kossuth Lajos u. 71. Egyes női és férfiruhák, kabátok, fehérneműk, sálak és cipők november 29-ig, 20-30%-os árengedménnyel kaphatók. Kérjük kedves vásárlóinkat, hozzák magukkal nyugdíjszelvényüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom