Pest Megyi Hírlap, 1980. november (24. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-12 / 265. szám

Tönkreteszi a fáradozást

Akadály - gyalogosoknak

Nem ritka látvány, amit fotósunk ellesett a Koppány utcában: a járdának eg.y-egy ház előtt vége szakad, néhány méter erejével tönkretéve a járdaépítők sok tízméteres fáradozását. A járda helyén elhagyott vastartály már csak ráadásakadály a gyalogosoknak.

Egészségnevelési hét

Előadás, kiállítás

Balesetekről, betegségekről, ártalmakról

Érd város első ízben rendezi meg egészségügyi hetét: november 17. és 21. között öt napon át előadásokkal, kiállítással, vetélkedővel szerepel abban a programban, amit a tainács egészségügyi osztálya, illetve a Vöröskereszt helyi szervezete rendez.

November 17-án, hétfőin Parkvárosban, a 8. iskolában dr. Kiss Mihály, a MAOTE helyi titkára mond megnyitó beszédet, és ugyanő a szívinfarktusról tart előadást. Ugyanezen a napon a művelődési központban dr. Veidinger István a mozgásszervi betegségekről beszél.

Kedden, 18-án, a PEVD1 lesz a színhelye dr. Molnár László cukorbetegségekről szóló előadásának, míg dr. Bartha Károly 14 órától a szakmunkásképző intézetben a szemészeti balesetekről ad tájékoztatót. 15 órakor a Texelektró- ban dr. Balogh László vegyi ártalmakról szóló előadását hallhatják az érdeklődők. Szerdán, 19-én, 15 órakor a Benta- I völgye Termelőszövetkezet, il- |

letve a Mezőgép kultúrtermében munkájukkal kapcsolatban egészségügyi tájékoztatót kapnak a résztvevők. November 20-án, csütörtökön, 15 órakor dr. Guttermuth Henrik, aszociális otthonban a derűs öregség titkairól beszél. S az ötnapos program november 21-én pénteken a gimnáziumban, illetve az ÉRUSZ-ban tartandó előadásokkal zárul.

Családi események

Született: Beliczky László

és Neszmónyi Gabriella László, ElbeTt Imre és Tóth Éva Imre, Miklia István és Kaszap Julianna Péter nevű gyermeke.

Házasságot kötött: Kocsis István Csontos Katalinnal, Egeresi Károly Halász Olgával.

Elhunyt: Vogronics Jenő (Ágoston u. 27.), Kőfalvi Mihály (Hírnök u. 14.), Tóth Sán- dorné Hegedűs írnia (Gyula u. 51.), Végvári Ferenc (Engels u. 77.).

Művészarcok

Foglalkozása meghatározha- tatlan.

Végzettségére nézve tanár, de van papírja konferanszié- vizsgájáról. Előadóművészként gyakran szerepel, volt önálló estje az Egyetemi Színpadon, játszott sikeres szerepben a Gyulai Várszínházban. Kórust vezet — kórusvezető; zenekart szervez, gyerekeket irá. nyit — zenepedagógus. Dalokat, mondákat, meséket, hiedelmeket gyűjt — néprajzos gyűjtő-kutató. Drámájával profik előtt nyert pályázatot, visszaemlékezést rendez sajtó alá — hát író is. (Látszatra sok és szerteágazó, amit csinálok, de ha úgy nézem, hogy minden tevékenységemnek egyetlen célja, értelme van, akkor harmóniává rendeződik bennem az egész. A pedagóguspályára az elhivatottság vitt. Pedig a mi fajtánknál a tanulás nem volt szokás, mindahány apjától-anyjától örökölte meg a mesterséget. Egy egész család megrökönyödése ellenére mentem iskolára. Az előadóművészetet a szükség hozta meg, két éven át két műszakban hajtottam magam, egyszerűen elment a hangom. Akkor kezdtem mondát, mesét mondani. Az ORl-ból elzavartak azzal, ■ hogy ilyen szak nincs, Marton Frigyes lopott be vizsgázói közé. így kaptam „konferansz” végzettséget.'

Bácskában született, bukovinai székely családból, ősei végigjárták népük kálváriáját. 1784-ben fölkeltek Mária Terézia sorozási parancsa ellen. A sérelmeiket emlékiratba foglaló és a mádéfalvi erdőben gyülekező lázadókat egyetlen éjszaka mészárolta le a császárnő tábornoka. A székelyek ekkor — írja Vörös Antal a Magyarország történetében — százával hagyták el szülőföldjüket és kerestek Moldvában új hazát. Életük a moldvai bojárok uralma alatt állandó készülődéssel telt: a monda szerint harminckilencszer indultak haza. Rövid bácskai megtelepedés után értek Magyar- országra és találtak otthont Somogybán, Tolnában, Baranyában. Ma Érden négyszáz bukovinai székely család él. (Gyerekfejjel mindig szégyelltem székelységűnket. Mert gyerekfejjel a legnehezebb volt elviselni azt a kívülállást, ami nekünk osztályrészül jutott, s hiába is tagadtuk volna, beszédünk, ruházkodásunk árulkodott rólunk. Mi, akkor úgy láttam, csak lenézett csángók vagyunk. Nem megérteni próbáltam, tíz-egynéhány évesen hogyan is értettem volna meg?, menekültem sorsom elől. Megpróbáltam például, másképp beszélni, igyekeztem, hogy megtanuljam a „szép magyar” nyelvet. Dr. Andrásfalvi Bertalan, egykori népitánc-tanárom, ma kandidátus-muzeológus, döbbentett rá hovatartozásomra. S a kaposvári főiskolai évektől fogva szinte eszelősen kerestem a kapcsolatot népemmel, igyekeztem fölkutatni mindazt, ami mi, bukovinai székelyek vagyunk.)

A hetvenes évek elején, elsőként az országban, megalakította a bukovinai székely pávakört: a bordó szoknyás- mellénves kis asszonycsapat hónapok alatt tett országos hírre szert. Zenekart szerveA PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁS

1. ÉVFOLYAM, 39. SZÁM

1980. NOVEMBER 12., SZERDA

Nyugdíjasok között

Egy városban - egy asztalnál

Török Iván pszichológus:

— Az idős kor nem azonos a vénséggel. Köznapi nyelven ezt úgy fejezik ki: öreg ember nem vénember. Az emberélet e szakaszának is megvannak a maga szépségei, örömei és magán az emberen múlik, hogy az élet időskori ajándékaiból mennyit szakít ki magártak. Egyedül persze még fiatal korban sem könnyű, az idősebbek pedig különösen igénylik a közösséget. S e közösségek alkotó keretei lehetnek a nyugdíjasklubok.

Szombaton, a megye nyugdíjasklubjainak érdi találkozóján hangzottak el ezek a szavak. Pest megye tizennyolc nyugdíjasklubjának vezetői, tagjai adtak találkozót egymásnak. Tizennyolcból öten Érdet képviselték.

Hasznos időtöltés

Az öt, városrészenként szervezett érdi klub közül a legrégebbi a központi: Öfaluból és a központból toborozza tagjait. Kilencvenük közül Rédl Ferenc ott volt nyolc évvel ezelőtt az alapítók sorában:

— Rólunk azt mondják a

városban: szerencsések vagyunk. Ami igaz, igaz: jó helyet kaptunk a művelődési központban. De azért megvan a magunk gondja is: kilencve- nünknek már minden hely kevés, s az ófalubeliek jogosan várják egy saját klub megnyitását. Hosszú ez az út már az időseknek, ritka a buszjárat, különösen így télidőben kevesen vállalják a gyaloglást.

— Annak idején, még a nagyközségben milyen céllal hozták létre az első klubot?

— Az első gondolat a rendzett, ma Mákvirág néven ismertek, másik hangszeres csapata, a Kalamajkáek a világot járják, egy harmadikat, a Ro- kolyáékat egy megye — Fejér megye — mondja magáénak. Múltkutatásra Bukovinába indult, mesékért, mondákért, hiedelmekért Tolnába járt vissza. Fiókjaiban több száz tekercs szalag vár földolgozásra. Mostanában egy öreg bukovinai székely emlékiratain dolgozik. Munkásságáért néhány éve megkapta a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetést. (Nem volt könnyű, értetlenség és gáncsoskodás kísérte az utamat, különösen az első időben. Egyszerűen nem értették, mit akarok. Még az asszonyaim sem, akik pedig szerettek énekelni, nem foghatták föl, miért énekeltetem velük másképp a dalokat. Mert ez volt a legnehezebb, lehántani a dolgokról mindazt a fölösleges csillogást, amit az idő rárakott. A romantikus szentimentalizmus mögött dalban is, szövegben is, ruhában is megtalálni népünk igazi értékeit. Ez pedig nem könnyű, későn fogtunk hozzá és most szaladhatunk magunk után, hogy megőrződjenek az emlékek. Én erre tettem föl az életemet. Sokszor megkérdezik, s volt idő, amikor feltettem magamnak is a kérdést: meg- éri-e? Szabad-e úgy azonosulni egy közösséggel, hogy abban a személyiség teljesen feloldódjon? És bármilyen nehéz is, újra és újra arra a döntésre jutok: nincs más utam. És ezt az utat kell szívóssággal, alázattal végigjárnom.)

„Nekünk a legszebbek estét, fekete színre festették.

Minket anyánk megátkozott, mikor a világra hozott.

Azt az átkot tette reánk, ország-világ legyen hazánk.” (Bukovinai székely népdal, Kodály Zoltán gyűjtése.)

szeres találkozás lehetősége volt, erre alakult a klub, s feladata ma is elsősorban a szórakoztatás. Idővel azonban túlnőttünk a magunk szabta kereten, s ma már dolgunknak tekintjük azt is, hogy segítsünk egymásnak túljutni a kor adta kisebb-nagyobb gondokon.

Amin a központbeliek már nyolc évvel ezelőtt túljutottak, most azt járják a vasutasok, klubjuk néhány hetes csupán.

Fehér Sándor, i a vasutasszakszervezet érdi összekötője:

— Hatszáz vasutascsalád. Többségében idős ember. Itt élnek a városban, nekik szántuk ezt a klubot. Elképzelésünk már az elején módosult, kiderült, hogy a város út- és közlekedési adottságainál fogva nehéz több területről toborozni embereket. Ezért kinyitottuk klubunk ajtaját, és elvárunk mindenkit — nem csupán vasutasokat. Mégis, ha egyszer már megvan a mi kis közösségünk, azt szeretnénk, ha elsősorban az idős vasutasokat szolgálná. Jómagam, mint érdi összekötő minden hétfőn ott vagyok a KIOSZ- beli találkozókon, s azt kérném vasutastársaimtól, ha nem is minden alkalommal, de legalább néha, nézzenek be hozzánk. Számos olyan segítési lehetőség van, amiről időseink nem is tudnak és egyszál magam nem juthatok el hatszázukhoz. Nem is kérjük, hogy klubtagok legyenek, csak néha nyissák ránk az ajtót.

Bata Jánosné a nyugdíjas asszonyok sorsáról gondoskodik a vasutasklubban.

Otthon legyen

— Nem egyszerűen csak találkozási, szórakozási lehetőséget' akarunk nyújtaná — mondja. — Szeretnénk hasznossá tenni asszonyaink időtöltését. Már beszéltem műanyagos üzemekkel a városban, ígéretet kaptunk, hogy segítik munkánkat.

Kovács Sándorné az újtelepieket képviselte a megyei találkozón.

— Milyen tapasztalatot hozott a mai nap?

— A beszélgetések bizonyították, milyen fontos, hogy legyen otthona a klubnak. Úgy látom, másutt jobb a helyzet, dehát mi Érden belül is mostohagyerekek vagyunk. A BUJESZ-től ugyan kaptunk egy szobát, de még egy szekrény sincs benne, klubnapokon a hónom alatt viszem át a játékokat. Arról, hogy meghívjunk, mondjuk egy másik nyugdíjasklubot, szó sem lehet. Megpróbálunk kapcsolatot keresni az újtelepi iskolával, talán jutna nekünk is egy szoba.

Szabó Jánosné a Milton Klub öregjeit képviselte a tanácskozáson :

— Már az is jó, hogy egy napig együtt voltunk, szót válthattunk. Mi a Milton Klub tagjai időről időre kinyújtjuk kezünket a többiek felé, de próbálkozásunk sokszor értetlenségre, visszautasításra talál.

Most örülünk, mert sikerült megszervezni egy közös névnapot a ligetiekkel, ez talán már egy hosszabb távú kapcsolat kezdetét jelentheti.

Egy asztalnál

— Azért szerveztük meg e2t a napot — mondta a házigazda, Vrbán László igazgató —, hogy önök, akik a megye különböző részein dolgoznak az idősekért, ma találkozhassanak.

És estére megvalósult a szervezők álma: nagyszéná- siak, péceliek, kartaliak, ürömiek beszélgettek. S amire eddig kevés példa akadt a városban, egy nap erejéig egy asztalnál ültek az érdi nyugdíjasok is.

Tudja-e,

i.. a Törökbálinti Állami Gazdaság Érden működő léüzemében hétféle ivólevet állítanak elő és palackoznak?

...az országban egyedül a Benta-völgye Termelőszövetkezet tenyészt finn ayshire szarvasmarhákat ?

... az ÉRUSZ évente több mint húszezer ruhát készít az NSZK-beli Max-Schrödar cég számára?

... a MEZŐGÉP érdi üzeme

hogy...?

többféle berendezés elkészítésével segítette a szekszárdi Húskombinát építését?

... a PEVDI érdi üzemegységének tájfun táskái szerte az országban keresett cikkek?

... sokféle tevékenysége közül óraszíjakat, gyermekruhákat és bőröndöket exportál a Texelektro?

... az országban egyedül e MEZŐGÉP-nél működik kovácsműhely?

A célzás mesterei

A lövészet a városban Is a honvédelmi sportok legnépszerűbb ága. Az MHSZ százhalombattai—érdi közös szervezetében több száz fiatal tanulja, gyakorolja a puska kezelését. Képünk a legutóbbi honvédelmi napon készült.

Beszéljük meg!

Vitazáró

Emlékezhetnek olvasóink: lapunk 26., augusztus 6-i számában glosszát jelentettünk meg, Városkép címmel. írásunkra reagált a városi tanács két illetékese augusztus 27-i, 29. számunkban, s ugyanebben a cikkünkben nyitottunk vitát a „bódé — pavilon” témában. Olvasóink leveleiből szeptember 10-i, október 1-i és 15-i számában idéztünk.

Nem dicsekvésképp,

tényként említjük csupán, hogy valamennyi levélírónk a bódé (pavilon?) telepítésnek a városban elszaporodott módja ellen emelt szót, a levelek között egyetlenegy sem akadt, ami ezt az építési formát elfogadhatónak tartotta volna. Olvasóink egyetértve vitaindító cikkünkkel, megkérdőjelezték e Kálvin téri és Engels utcai üzletek szükségességét a központban, s a vásárló szemével ítélték meg: a 1 kulcsoshoz, bazá- roshoz, kötőshöz két utcával arrébb is eltaláltak volna. A városkép féltése csengett ki a levelekből, a PEVDI hatvan asszonyának aláírásával érkezett levél bizonyítja, hogy a lakosságnak nagyobb szüksége lett volna (lenne) egy ízléses térre, mint a tulajdonosoknak nyilván nagy hasznot hajtó, de sokszor ízléstelen bazársorra.

Igazat kell adnunk Végvári Istvánnak, aki azt írta: „Nem akkor kell vitatkozni a bódépavilonokról, amikor már állnak, hanem mielőtt azokat felállították.” Valóban, az elkészült épületek fölötti vita kissé utánlövés- nek tűnhet (s merthogy azóta újabbal gazdagodott a Kálvin tér — értelmetlennek is), de véljük, igyekezetünk mégsem volt hiábavaló.

Bizonyította, hogy a lakosság körében sok az Érdet féltő és szerető ember, akik nem csupán bírálni akarnak, de a sajátjukéval találkozó elképzelésekhez szívesen nyújtanak segítséget. Nemes Jánosné (Hóvirág u. 20.) így fejezte ki a lakosság közös igyekezetét: „Bizonyosan akad, aki megszervezi azt a munkás- csapatot, akik megteremtik a rendet és a tisztaságot a város központjában. Várjuk, hogy mikor, mit kell segíteni.”

Igazolta vitánk azt is, hogy az emberek szívesen szólalnak még, ha közös dolgainkról van szó, s ha felszólalásunknak látják is valami értelmét. Sokszorta üres postaládáinkra gondolva, bizony, félve néztünk a vita elé, s számunkra a legnagyobb meglepetés az a véleménynyilvánítási igyekezet, ami a szépszámú levélből áradt.

Bizonyító erejűek, persze, a meg nem írt levelek is. Sokan szóban nagy bátran hangoztatták — legtöbbször velünk egyező — véleményüket, a nyilvánosságot azonban nem vállalták. Ez is bizonyítja, híján van még a város lakossága a demokratikus jogok gyakorlásának, s hasonló okra vezethető vissza azoknak a vezetőknek a magatartása is, akii: nem nézték jó szemmel vitánkat.

Pedig az ilyen vitáknak, úgy gondoljuk, csak örülni lehet. Mert ugyan a bódépavilon ügye valóban picinyke és akár elhanyagolható kérdése a városnak, vitánkban, reméljük ez kiderült, nem is igazán erről volt szó. Hanem magáról a párbeszédről, értelmes és egymást segítő gondolatok cseréjéről, amelyre jövője építésén dolgozó városunknak mind nagyobb szüksége van.

Az oldalt írta: Major Árvácska

Fotó:

Iiancsovszky János

iSSIS IKNKt-Mki If IT HU 1*0