Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-08 / 236. szám

1980. OKTOBER 8., SZERDA NEMZETISÉGI NÉPRAJZKUTATÓK A testvériség szellemében A tanácskozás megnyitóján Bartók Bélának abból a leve­léből idéztek, amelyet 1931- ben Octavian Beu román folk­loristának írt: „Az én igazi ve­zéreszmém azonban, amelynek mióta csak mint zeneszerző magamra találtam, tökélete­sen tudatában vagyok: a né­pek testvérré válásának esz­méje ... Ezt az eszmét igyek­szem — amennyire erőmből telik — szolgálni zenében ... eredjen az szlovák, román, arab, vagy bármiféle forrás­ból. Csak tiszta, friss és egész­séges legyen az a forrás.’’ Az említett háromnapos tanács­kozást, a II. nemzetközi nem­zetiségi néprajzkutató konfe­renciát Békéscsabán tartották a közelmúltban, ahol világhí­rű zeneszerzőnk sorait Púja Frigyes külügyminiszter idéz­te. Az értékek megőrzése Üdvözlő beszédét valóban érdemes volt figyelemmel kí­sérni. A benne megfogalma­zott gondolatok híven tükrö­zik nemzetiségi politikánk elvi alapjait és azokat a gyakorlati feladatokat, amelyek megha­tározzák a hazánkban élő dél­szláv, német, román és szlovák anyanyelvű lakosság művelő­déséért, nyelvápoiásáért, ha­gyományőrzéséért felelős szak­emberek munkáját. A Magyar Népköztársaságnak — hang­zott el a beszédben — ma vi­szonylag kevés nem magyar lakosa van. Nemzetiségeink szétszórt települési viszonyai, nyelvi, nyelvjárási megoszlá­suk magukon viselik a Duna- medence viharos történelmé­nek nyomait. Ennek ellenére a Magyar Népköztársaság gon­dosan ügyel a magyarok és a más nemzetiségűek ' teljes egyenjogúságának érvényesíté­sére. Olyan nemzetiségi politi­kát folytatunk, amely biztosít­ja mindazokat a demokratikus jogokat, amelyeket az ENSZ Emberi Jogok Nyilatkozata magában foglal, és azokat is, amelyek társadalmi rendsze­rünk szocialista jellegéből, internacionalizmusából, huma­nizmusából következik... Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a nemzetisé­gek ne csak megőrizzék nyel­vüket és hagyományaikat, ha­nem hogy anyanemzetük kul­turális előrehaladásával pár­huzamosan nemzetiségi kultú­rájuk is tovább fejlődjön. E továbbfejlődés alapvető tényezője — társadalmi fejlő­désünk jelenlegi szakaszában — a meglevő értékek mind teljesebb körű összegyűjtése, feldolgozása és felhasználása a nemzetiségek mai közműve­lődési életében. Pest megyei példákban gondolkodva három nemzetiségről, a délszlávokról, németekről és szlovákokról ejthetünk szót, az értékek megmentésével kapcsolatban pedig arról a néprajzi, folk­lorisztikai gyűjtőmunkáról, amelyet országos jellegű intéz­mények és helyi kutatók foly­tatnak. A leglátványosabb, minden­ki számára érzékelhető ered­ményeket a jelen pillanatban a különböző falumúzeumok­ban, tájházakban rendezett ki­állítások és a nemzetiségi ha­gyományőrző csoportok sike­rei jelentik. Gondolok itt ar­ra a gyűjteményre, ame­lyet például Dunabogdányban, Solymáron, Nagytarcsán, Zsámbokon a helybeliek ön­zetlensége, lelkesedése hozott létre, s gondolok azokra a táj­házakra, amelyeknek hamaro­san meg kellene valósulniuk Pilisszentkereszten, Pomázon. Ezek a gyűjtemények éppen úgy a mai nemzetiségi köz- művelődés szerves részévé vál­hatnak — a rendhagyó órák, csoportos látogatások az álta­lános iskolai oktatást is segít­hetik —, ahogyan a külonbö- íő pávakörök, hagyományőrző csoportok munkája is. Sőt. nemcsak a helyi, nemzetiségi lakosság kulturális életében kapnak fontos szerepet: a solymári asszonykórus, a pi- lisszentkefeszti pávakör vagy a Pomázról indult, mára or­szágosan ismertté vált Vuji- csics-együttes fellépése min­denütt telt házat eredményez. Országos elismertség, telt ház. Az igazán eredményes munka csak szakmailag kifo­gástalan munka lehet. Ezért fontos, hogy a helyi kutatók és a hivatásos néprajzos szak­emberek között élő kapcsolat alakuljon ki, hogy — például a Pest megyében élő — nem­zetiségeink hagyományait, népművészeti értékeit ne el­szigetelten, hanem a nagy ösz- szefüggésekbe ágyazva vizs­gálják. Kölcsönös megismerés í*” tágíthatjuk a kört, elér­kezve a nemzetközi együttmű­ködés szükségességéig. Ezt az összefogást nagyon sok ténye­ző indokolja. Például — és alapvetően — a Közép-Euró- pa országaiban élő nemzetek fejlődésének rokon vonásai. Az, hogy a szocialista orszá­gokban a lenini elvek alapján valósul meg a nemzetiségi po­litika. Az, hogy a felszabadu­lás óta eltelt évtizedek alatt a legtöbb államban még nem nevelődhetett ki a szükséges mértékben a nemzetiségek sa­ját néprajzos szakembergárdá­ja, így igen nagy szükség van az anyaországi kutatók aktív segítségére. Folytathatnánk a sort a nyelvoktatás, a közös könyvkiadás kérdéseivel... A lényeg azonban ugyanaz ma­rad: régi vágy valósult meg 1975-ben az első nemzetközi nemzetiségi néprajzi konfe­rencia megszervezésével. Hogy a tanácskozásra valóban szük­ség van, azt bizonyította a mostani esemény iránti nagy érdeklődés: tizenegy ország és hazánk összesen mintegy két­száz kutatója utazott el Bé­késcsabára. Bár elsősorban a szocialista országok szakem­bereit várták, tizenhat megfi­gyelő Nyugat-Európából, Olaszországból, Finnországból, Norvégiából, az NSZK-ból és Ausztriából is érkezett. A tanácskozás alapvető cél­jaként egymás kölcsönös meg­ismerését jelölték meg a szer­vezők, azzal, hogy az itt is­mertetett eredmények egy­részt az Illető országokban folyó kutatómunkát segítsék, másrészt épüljenek be a nem­zetek és nemzetiségek kultúrá­jába. Nos, az eredmények igazolták a várakozást: a há­rom nap alatt mintegy nyolc­van előadás hangzott el, há­rom témakörből: az interet- nikus kérdésekkel és a két­nyelvűséggel foglalkozóról, a népi kultúrának a nemzetisé­gibe való beépítéséről és to­vábbfejlesztéséről, s az egy- egy nemzetiséggel kapcsolatos néprajzi kutatásokról. Ha csak érzékeltetni akar­nánk azt a sokszínűséget, té­magazdagságot, ami a tanács­kozást jellemezte, akkor is szinte csak tartalomjegyzéket írhatnánk. Érdemes azonban megemlíteni, hogy több alka­lommal szó esett Pest megyé­ről, illetve az itt folyó munká­ról is. Biró Friderika A nem­zetiségek bemutatása a Sza­badtéri Néprajzi Múzeumban címmel tartott előadást, Bu­dámé Hajdú Erzsébet a zsám- béki német nemzetiség között folytatott népdalgyűjtésről. Szlovéniai vendég A tanácskozás egyik szüne­tében Hajós Ferenccel, a szlo­véniai Mura-vidéken élő tíz­ezer magyar érdekeit képvise­lő nemzetiségi bizottság elnö­kével beszélgettem. Ott — mondta — a vegyes lakosságú településeken a teljes kétnyel­vű oktatást valósították meg: magyarul tehát nemcsak a magyar, hanem a délszláv gyerekek is tanulnak. Ez a do­log látszatra távol esik a nép­rajztól, kutatómunkától. Azt azonban, hogy ezt a valóban demokratikus oktatási rend­szert be lehetett vezetni, alap­vetően meghatározta: az egy­más mellett élő, különböző nemzetiségű emberek ismerik, becsülik egymást. Ez pedig azt is jelenti: ismerik egymás múltját, sajátos értékeit is. A további ismerkedés szempont­jából alapvető jelentőségűek a békéscsabaihoz hasonló ta­nácskozások. P. Szabó Ernő Dunakanyar Fotóklub Váciak a Várban A budavári ifjúsági napok alkalmából tegnap este a Szentháromság téri Schönherz Zoltán Kollégiumban meg­nyílt a Dunakanyar Fotóklub kiállítása. Tizenkét váci fotós: Hohner Miklós, Collob József, Szabóky Örs, Kralovánszky Balázs, Magyar Ferenc, Ko­csis Iván, Török László, Nyer­ges Miklós, Nika Ferenc, Papp László, Robotka János és Fa­zekas Ferenc mutatja be al­kotásait. A megnyitó után a várbeli irodalmi presszóban diaporá- ma bemutatóra került sor. A kiállítás október 17-ig .tekinthető meg. Hatvan darabból Századok emlékei Elmúlt korok falusi hasz­nálati tárgyaiból nyílt tegnap kiállítás a Szentendrei Sza­badtéri Néprajzi Múzeumban Életre keltett nép'rajzi tárgyak címmel. A bemutató nemcsak elődeink mindennapos búto­rait, eszközeit vonultatja fel, hanem a restaurációs mű­helymunkába is bepillantást enged. A néprajzi tárgyak restau­rálása az elmúlt években ka­pott lendületet, amióta mind­inkább fogyatkoznak a ko­rábbi századok emlékei. Az idő által megviselt korsók, tálak, székek és más tárgyak eredeti formájának visszaál­lításához a sóik türelmen túl számos vegyszer és speciális felszerelés szükséges. Ezek­kel szabadították meg pél­dául a Szentgálról származó régi ládát, a később rákent festékrétegtől, s most a kiál­lításon eredeti népi mintái­val mutathatják be. A külön­féle vastárgyakat, mint pél­dául az úgynevezett tűziku- tyát —, amelyen a nyársat tartották a lángok fölé —, spe­ciális rozsdátlanítóval vonták be. A kiállítás egyik érdekessé­ge az 1847-ben ácsolt, festett nyoszolya és az a különleges szépségű üvegkorsó, amely nemcsak eredeti alkotóját, ha­nem a restaurátorok munká­ját is dicséri: ugyanis 60 da­rabból ragasztották össze. FŰTŐL FÁIG. — Van egy érzésem: a természetet nem azért kell védeni, mert szép, mert festői, mert megíesthe- tetlen, mert^ számtalan élő­jével és élettelenjével belát­hatatlan, és mert oly csodála­tos. Bár ez mind igaz. Mégis, a természetet .elsősorban azért kell védenünk, mert mi ma­gunk is, valamennyien bele­tartozunk, mert a természet nélkül számunkra sincs élet, mert a természet a számunk­ra az élet. Szerencsénk van, mert érezhetjük, hogy egyre többen érzünk — és ami még fontosabb: gondolkozunk — így. A Fűtől fáig című környe­zetvédelmi műsor ebben a szellemben született, és szólal, meg a Kossuth-rádió hullám­hosszán, hogy velünk, vala­mennyiünkkel rezonáljon, mintha önmaga is természeti — és természetes — jelenség­gé válna. A riportműsorban, amely Balogh István érdemé­nek tudható be, szó esett Vácról is. Baranya megyében elkészül­tek a felszíni szennyeződési térképek — hallottuk a mű­sorban. Ezeken feltüntették, hol. milyen sajátosságú és mérvű a felszíni szennyező­dés, hogy aztán a kiküszöbölés országosan áttekintve is meg­oldható legyen. Nem szabad várni, hogy az effajta térké­pezés megyéről megyére ter­jedve a megyék önálló felada­tává váljék. Mint e riportmű- sorban is hangoztatta a szak­ember: Országos hatáskörű szervezet feladatává kell ten­ni! KUTATÄS kedvtelés­ből. — A Kossuth-rádióban hangzott el Rózsa Péter ri­portja, a Kutatás kedvtelés­ből: barlangászokról. Ezek a lelkes, önzetlen, és közösségük létszámát ezerkettőszázra te­hető férfiak — de ritkábban nők is — puszta kedvtelés­ből a barlangokat, például, feltérképezik. Ha vállalat RADIOFIGYELO vagy intézmény csináltatná ugyanezt, milliókat költhetne ra. Ezek az 'önkéntes — ta­lán éppen ezért szorgalmas — barlangászok azonban semmit sem kérnek, illetve egyet mégis: figyelmet. De egyelőre senki se figyel rájuk, és tér­képeik ott gyűlnek — de po­rosodnak is — a társulatuk, a szakköreik nem is olyan na­gyon bezárt szekrényeiben. Es ez legalább olyan csoda — és olyan érthetetlen! — mint sok vonatkozásban maga a természet. gyünk. NÉPEK Zoltánnál Ami — mi va­KÖZÖTT. Csuka járt Odor László érdligeti otthonában, hogy „a kertet, tájat szobába engedő nagy ablakok” között arról be­szélgessen vele, miként fér meg egy emberben két nyelv, két kultúra? A magyarázatot a házigazda a gyökerekben je­lölte meg. Bánátban született, élt Erdélyben, majd Dél-Ma- gyarországon, később Bácská­ban, s 1933-ban választotta végleg Magyarországot lakhe­lyéül. Az érdekfeszítő, végig lebi­lincselő interjú egyszerre volt életrajz, a szazad elmúlt nyolc évtizedének története és hit­vallás. Hitvallás arról, amit a hétköznapokon internaciona­lizmusnak nevezünk, s amit a költő-műfordító a szerb- horvát—macedón irodalom — bízvást állíthatjuk — hatá­raink között legavatottabb tolmácsolója így fogalmazott meg a kedd esti elhangzott interjúban: „Nekem ma is az a hitem, hogy nem szerethetem a saját népemet, ha nem szeretem azt a népet, mellyel egy föl­dön élek; s csak úgy szeret­hetem a nemzetemet, ha a velem együtt élő többi népet is szeretem”. Az interjú végén voltakép­pen egyetlen dologban volt hiányérzetünk, nevezetesen, hogy nem kísérte nagyobb hírverés, hogy valami módon nem hívták fel rá a középis­kolai tanárok figyelmét. Én ennek a beszélgetésnek, amely történelemszemléletre, ember­ségre és hitre tanított, köte­lezővé tenném a meghallgatá­sát a mi középiskolásainknak. Egy hamarosan való ismétlést feltétlenül megérdemelne Odor László munkája. Simon Gy. Ferenc • ZENEI PANORAMA Korunk muzsikája Korunk zenéje ... végiggon- doltuk-e már, hogy mit is ta­kar e fogalom? Egy ma élő agg mester muzsikája éppen úgy az, mint az első opuszát most alkotó fiatalé, s ha az idős vonzódása erősebb az új­hoz, mint az ifjúé, zenéjük akár össze is téveszthető. Az­után országonként, generáción­ként is hány meg hányféle irányzat, sikeres vagy siker­telen kísérlet, időtálló vagy gyorsan feledésbe merülő mű­vek sokasága: mind egy nagy egésznek, a XX. század zené­jének egy-egy darabja. Nem szorul a koncertterembe Évek óta megrendezi októ- beruen Koranic. zeneje címmei egyhetes hangversenysorozatát az Országos Filharmónia, ugyancsak régóta visszatérő ciklusa a rádió műsorának az Uj magyar zene honapja. ör­vendetes, hogy tudatos szer­kesztési elvkent, közös ügyüu erősítéseként az idén össze­hangolták a két eseménysort. Egy-egy kiemelkedően fontos hangverseny így nem szorul csupán a koncertterem szűk falai közé, hanem a Magyar Kádió csatornáin keresztül jó­val szélesebb hallgatósághoz jut el. Így került sor a szeptember 30-i nyitó műsor közvetítésére is a Zeneakadémiáról, mely­nek programján Durkó Zsolt szerzői estje szerepelt. Talán az egyik legtudatosabban, kö­vetkezetesen a maga útját já­ró zeneszerzőnk Durkó Zsolt. Műveinek apró részletekig végigvezethelő gondolatvilága, nem az olcsó, könnyen feled­hető problémákat boncolgatja, hanem mindig valami fonto­sat, valami előremutatót, va­lami örökérvényűt ad. Szerzői estjén egy-egy 1971- ben, 1972-ben és 1976-ban ké­szült darabját hallhattuk. A Tűz-zene vagy Fire Music. című kamaraművet először a londoni Queen Elisabeth Hall­ban mutatta be a Fires of London együttes Peter Max­well Davies irányításával. Számukra készült a mű aján­lása, s rájuk utal a mű angol címe is. A Tűz-zene hat hang­szeren szólal meg, a Zeneaka­démia mostani előadásán La­jos Attila (fuvola), Kovács Bé­la (klarinét), Szabó Tamás (hegedű), Fias Gábor (brácsa), Devich János (gordonka) és Almásy László (zongora) ját­szották meggyőzően, Lehel György karmester vezetésével. Ugyancsak angliai bemuta­tója volt — 1976-ban a leeds-i fesztiválon — a BBC felkéré­sére készült Turner-illusztrá- cióknak. A mű a múlt század nagy angol festőjének élet­művéhez kapcsolódik, mintegy Turner festőművészetének szubjektív reflexiója. A szóló­hegedűszólamot kiválóan ját­szotta most, a svájci Ulrich Lehmann. Az est legkiemelkedőbb da­rabjának a fővárosunk száza­dik évfordulójára komponált Halotti beszéd oratórium bi­zonyult. Az ősbemutató óta eltelt nyolc év csak még job­ban kiérlelte, elmélyítette a mű erényeit. A megszólaltatás átéltsége egyaránt kiemelke­dő volt Fülöp Attila és Ütő Endre énekesek, a Magyar Rádió és Televízió Szimfo­nikus Zenekarának és Ének­karának teljesítményében. A karigazgató: Sapszon Ferenc, vezényelt Lehel György. Botrány helyett tomboló siker Ha már a hagyományokról esett szó, azt is jól bevezetett gyakorlatként említhetem, hogy a magyar szerzői est mel­lett minden évben sor kerül egy neves külföldi komponista teljes estet betöltő műsorának bemutatására is. Idén az 1922- ben Brailábam, görög csa­ládból született Iannis Xena- kisra esett a választás. A mű­vész most Franciaországban él és alkot, a párizsi Schola Can- torum és az indianai egyetem professzora. Tanulmányait Athénben végezte, ahol mérnö­ki oklevelet szerzett, s közben zenét is tanult, amit Párizsban Honegger, Malhaud és Mes­siaen irányításával tökéletesí­tett. Tizenkét évig mint építész dolgozott nem kisebb mester, mint Le Corbusier mellett. Művészetét alakító életútját, életének kulcsszavait: csele­kedni és mást csinálni — mindig mást, mint az eddig el­ért eredmények — segít meg­ismerni, megérteni egy most megjelent könyvecske. A Ze­neműkiadó szándékos időzíté­Bethlen Gábor-emlékkidllítds Kedden Budapesten koszorúzási ünnepséget tartot- totíak a fejedelem Hősök terén levő szobránál. Bethlen .Gábor születésének 400. évfordulója alkalmából tegnap emlékkiállítás nyílt a Hadtörténeti Múzeumban. A ki­állított tárgyak között láthatók a fejedelem és második fele­ségének tárgyai, eszközei, amelyek a gyulafehérvári palotában megmaradtak. Helyet kaptak a kamarakiállításon eredeti ira­tok, levelek, rendeletek, Bethlen Gáborra vonatkozó európai j mán. kiadványok. se, hogy az október 6-i hang­versenyen mar kapható le­gyen Varga tiulint András in­ter júkötete — melyben Xena- kist egy tizenkét órás beszél­getés, önvallomás alapján mu­tatja be az olvasóknak — egy újabb összmunka lehetőséget bizonyítja valami fontos és iz­galmas vállalkozáshoz. Talán érzékelhető ez már a kötet előszavából is: „... Egyszer talán ót tekintik majd a szá­zadvég szellemi szimbólumá­nak: egesz lényével a jövő felé fordul, az újat keresi- óhajtja-akarja. Napjainkban ö valósítja meg legkövetkeze­tesebben a természettudomá­nyok és a zene termékenyítő kapcsolatát. A zene matemati- kusa-mérnöke-vegyésze-fizi- kusa ő, aki szinte szerzetesi önmegtartóztatással kikapcsol­ja az érzelmeit, elvágja a múltba nyúló gyökereket, hogy más szálakon — a görög filo­zófia, építészet és irodalom, az egész ókori görög civilizá­ció világán keresztül annál erősebben kötődjön hozzá. Az ellentmondások embere: zené­je gyakran brutális, sohasem lírai — és képes még ma is, akaratán kívül, sírva fakadni egy szentimentális dalla­mon ... Tántoríthatatlanul ha­lad a maga kitűzte cél felé — és közben egy pillanatra sem biztos abban, amit csinál...” A tavalyi Korunk zenéje Psappha című művét hallhat­ta a magyar közönség, s az izgalmas bemutatón elmaradt Xenakis hangversenyeit oly sokszor kísérő botrány. Siker volt, s kitűnő előadás. Az idei szerzői esten elhangzott négy mű mindegyike magyarorszá­gi bemutató. A Metastasis, ■Pithoprakia, Synaphai és Jon- chaies című opuszokat a Ma­gyar Állami Hangversenyze­nekar szólaltatta meg Michel Tabachnik francia karmester vezényletével. Az est szólistája Geoffrey Douglas Madge zon­goraművész volt. Azok, akik a magyar kortárs zene iránt ér­deklődőket lebecsülik, nagyot csalódtak: Xenakis valóban új, valóban szokatlan,. valóban más zenéje Budapesten egyér­telmű sikert aratott. A bot­rány, a kifütyülés helyett a zongorára és zenekarra kom­ponált Svnaphai-t és az estet záró Jonchaies-t részben meg kellett ismételni a tapsok nyo­Pintcr Emőke

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom