Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-07 / 235. szám
mart 'éjdPs ja xAzmw 1980, OKTOBER 7., KEDD Befejeződött a LEMP KB plénuma Nyolcpontos íeladattorv Döntések személy! kérdésekben Varsóban hétfőn reggel véget ért a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága VI. plénumának szombaton megkezdődött ülése. A vitában hetvenen szólaltak fel, kifejtve nézeteiket a jelenlegi válságból való kiút- ról, a párt munkájáról és feladatairól, valamint az elmúlt 10 év eseményeiről, az elkövetett hibákról. A LEMP KB határozatot fogadott el nyolcpontos feladata tervről. A LEMP Központi Bizottsága — mint a határozat ki- mondjia — elfogadja a Politikai Bizottság beszámolóját az ország politikai helyzetéről és a párt időszerű feladatairól, amelyet Stanislaw Kama, a központi bizottság első titkára terjesztett elő. A központi bizottság kötelezi a hatodik plénum javas- lattevői bizottságát, hogy a plén-um után is folytassa munkáját a vitában felmerült javaslatok és indítványok feldolgozásában, majd tegyen jelentést a politikai bizottságnak és a központi bizottságnak a hetedik plénumán. Meg kell kezdeni a párt kilencedik, rendkívüli kongresz- szusának előkészítését. „Teljes és érdemi módon” meg kell valósítani a kormány képviselőinek a gdanski, a szczecini és a jastrzebiei sztrájkbizottságokkal kötött megállapodásait. A határozat ugyanakkor rámutat, hogy ezek végrehajtásának fő garanciája o termelés normális ritmusához való gyors visszatérés, a termelékeny, jól szervezett munka, a társadalmi fegyelem és a gazdálkodás hatékonyságának javítása. A jelenlegi legfontosabb kérdés az alapvető élelmiszerék és fogyasztási cikkek iránti piaci igények' kielégítése. A központi bizottság megbízza a kormányt, hogy csökkentse a negyedik negyedévre tervezett beruházások volumenét Gondot kell fordítani a lakásépítési terv teljesítésére, a jelenlegi lemaradások behozására. Fokozottan kell elemezni a létfenntartási költségek alakulását. Gyorsítani kell a bérezési rendszer rendezésére és egyszerűsítésére irányuló munkákat. Végre kell hajtani a gazdaság komplex reformját. A központi bizottság a párt egyik legfontosabb feladatának tekinti a szocialista demokrácia valamennyi intézményének és formájának tökéletesítését. A párt minden szerve és szervezete fokozza erőfeszítéseit a párttagok tevékenységének eszmeisége és oífenzi- vitása érd oké ben. A pártszervei és szervezetei határozottan forduljanak szembe az életben félbukkanó negatív jelenségekkel, pletykával, a demagógiával. A párt mellőzhetetlen feladata a szocialistaellenes erők tevékenysége elleni harc. . Az alaptalan támadásoktól védeni kell az elkötelezett, becsületes kádereket, ugyanakkor kemény következtetéseket kell levonni az olyanokról, akik megsértették a szocialista etika alap- élveit és visszaéltek a párt bizalmával. Fontos feladat — mondja a határozat — „szövetségi rendszerünk erősítése”. Ugyancsak fontos feladat „részvételünk és együttműködésünk fejlesztése a KGST-ben”, valamint a Varsói Szerződésben. Szüntelenül gondoskodni kell az ország békés fejlődéséről, a védelmi képességről, a belső rendről és biztonságról. A tanácskozás személyi kérdésekben is döntött. Kibővítették a LEMP Központi Bizottságát, amelynek 15 új fag- ja van. A központi bizottság egészségi állapotára való tekintettel saját kérésére felmentette PB- tagsága alól Zdzislaw Grud- zient. Ugyancsak saját kéréséVéget ért a főtanács 31. ülésszaka Fontos SZVSZ-haM Fontos határozatok elfogadásával vasárnap véget ért a Szakszervezeti Világszövetség Főtanácsának 31. ülésszaka. A főtanács ülésén határozatot hoztak arról, hogy 1982 első negyedévében Havannában rendezik meg a 10. szak- szervezeti világkongresszust. A megvitatott kérdések között a nemzetközi élet legkülönbözőbb problémái szerepeltek. Az ülésszakot Gáspár Sándor, az SZVSZ elnöke, a SZOT főtitkára zárta be. méltatva a tanácskozás eredményeit. Az SZVSZ Főtanácsa ülésCSAK RÖVIDEN.. A SZOVJETUNIÓ ÉS LAOSZ közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulója alkalmából táviratváltásra került sor a két ország vezetői között. A HOLLAND KOMMUNISTA PÄRT Központi Bizottságának plénumán megvitatták a párt teendőit az 1931 májusi parlamenti választások előkészítésével kapcsolatban. A plé- numon elfogadott határozat hangoztatja a békéért, a leszerelésért és a nemzetközi enyhülésért vívott harc fontosságát. SZPIROSZ KIPRIANTJ ciprusi köztársasági elnök a jugoszláv államelnökség meghívására hétfőn háromnapos hivatalos látogatásra Belgrádba érŰJABB ÁRVIZEK pusztítanak az északkelet-indiai Manipur államban'. A PT1 indiai hírüsynökség jelentése szerint az árhullám hat falut öntött el, és mintegy 200 ezren váltak hajléktalanná. szakának részvevői vasárnap koszorút helyezitek el Lenin mauzóleumánál. re felmentették KB-póttagsága alól Stanislaw Kuleszát, a LEMP lesznói vajdasági bizottságának volt első titkárát és Aljred Kowalskit, a LEMP pitai vajdasági bizottságának volt első titkárát. A központi bizottság felmentette Ktí-titkári tisztsége alól Andrej Zabinskit, akit a LEMP katowicei vajdasági bizottságának titkárává választottak. A politikai bizottság póttagja lett Wladyslaw Kruk, a LEMP lublini vajdasági bizottságának első titkára és Roman Nej, a krakkói Bányászati és Kohászati Akadémia rektora. A KB titkárává választották Kazimierz Barcikowskit, a LEMP KB PB tagját. A LEMP KB titkárságának tagjává választották Stanislaw Gabrielskit, a Lengyel Szocialista Diák- szövetség elnökét. A párt és a tpmegek kapcsolatainak lazulásához, az éles társadalmi-gazdasági konfliktushoz vezető hibáik miatt felmentette központi bizottsági tagsága alól Edward Babiu- chot, Zdzislaw Zandarowskit, Jerzy hukaszewiczet, Jan Szyd- lakot, Tadeusz Wrzaszczykot és Tadeusz Pykát. Babrak Karmai Moszkvába utazik Moszkvában hétfőn hivatalosan bejelentették, hogy az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány meghívására október közepén hivatalos baráti látogatást tesz a Szovjetunióban Babrak Karmai, az. Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkára, az Afgán Demokratikus Köztársaság Forradalmi1 Tanácsának elnöke, az ország miniszterelnöke. Új tagakkal bővül az UNESCO Az UNESCO, az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szervezete 21. közgyűlésének ülésszaka hétfőn az új-belgrádi Száva kongresszusi központban folytatta tanácskozásait. A közel két hete megkezdett általános vitában mintegy 100 tagország képviselője szólalt fel. A közgyűlés úgy határozott, hogy az UNESCO végrehajtó tanácsát az eddigi 45-ről 51 tagúra bővítik ki, s a hiat új helyet a fejlődő országok számára biztosítják. A vt új tagjait a legközelebbi, két év múlva somra kerülő közgyűlésen választják majd meg. kok—Irán Tüzérségi és légi Az iraki—iráni háború 15. napján, hétfőn ismét nagy erővel lángoltak fel a hárcck — száriazföldön, tengeren és levegőben egyaránt. A harcban álló felek által kiadott katonai közlemények szerint több fontos gazdasági célpontot, köztük Bagdad és Teherán egyes részeit újabb légitámadás ért. Bagdadi hadiközlemény szerint az iráni hadsereg nagy veszteségeket szenvedett a vasárnapi harcok következtében. Az iráni egyesített vezérkar vasárnap esti közleményében elismerte, hogy a te- heráni repülőtér ellen két iraki repülőgép támadást intézett. A kommüniké nem tesz említést iráni gépek pusztulásáról. A közlemény szerint viszont az egyik iraki bombázót az iráni légvédelem eltalálta. A vezérkari bejelentés szerint a. teheráni légitámadás során több polgári személy meghalt, és károk ke- letkezitek. A frontvonalon lévő Khor- ramshabr városába vasárnap első ízben látogathatták Iránban dolgozó külföldi újságírók. A Reuter tudósítója szerint a város nagy részét iráni alakulatok tartják ellenőrzésük alatt. A tudósító szerint a külvárosokban, s a kikötőnegyedben harc folyik. Mz NDK nemzeti ünnepén Magyar vezetők üdvözlő távirata Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, valamint Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke az NDK nemzeti ünnepe alkalmából az alábbi szövegű táviratot küldték Erich Honeckernek, a Német Szocialista Egységpárt főtitkárának, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsa elnökének, valamint Willi Stophnak, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökének. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa, az egész magyar nép és a magunk nevében szívélyes elvtársi üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük Önöknek, a szocializmust építő dolgozó népüknek a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 31. évfordulója alkalmából. A magyar nép őszinte elismeréssel tekint azokra a kimagasló eredményekre, amelyeket a Német Demokratikus Köztársaság dolgozói a Német Szocialista Egységpárt vezetésével elértek a fejlett szocialista társadalom építésében. Nagyra értékeljük, hogy a Német Demokratikus Köztársaság — a szocialista államok közösségének tagjaként — jelentősen hozzájárul földrészünk békéjének és biztonságának megszilárdításához, a szocializmus ügyéért, a nemzeti függetlenségért és a társadalmi haladásért folytatott küzdelemhez. Örömmel tölt el bennünket, hogy a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elveivel összhangban pártjaink, országaink sokoldalú együttműködése az élet minden területén lendületesen fejlődik népeink, a szocializmus és a béke javára. Országuk nemzeti ünnepe alkalmából további sikereket kívánunk Önöknek és a Német Demokratikus Köztársaság népének a fejlett szocialista társadalom építésében, hazájuk felvirágoztatásában. ★ Apró Antal, az országgyűlés elnöke az évforduló alkalmából táviratban üdvözölte Horst Sindermannt, az NDK Népi Kamarájának elnökét. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a SZOT elnöksége, a KISZ Központi Bizottsága ugyancsak táviratot intézett partnerszervezetéhez. •AA Német Demokratikus Köz- jetunió Legfelsőbb Tanácsa Eltársaság megalapításának 31. nökségének elnöke és Alekszej és az NDK—szovjet barátsági, Koszigin, az SZKP KB Politi- együttműködési és kölcsönös kai Bizottságának tagja, a segítségnyújtási szerződés alá- Szovjetunió Minisztertanácsá- írásának 5.' évfordulója alkal- nak elnöke üdvözlő táviratban mából Leonyid Brezsnyev, az köszöntötte a Német Demok- SZKP KB főtitkára, a Szov- ratikus Köztársaság vezetőit. Választások Portugáliában A vasárnap tartott portugál parlamenti választások ideig- l^PS* .végeredményének adatai 245 mandátum eloszlását tartalmazzák. Az ideiglenes végeredmény: Elhunyt Pjotr Maserov Autóbaleset következtében elhunyt Pjotr Maserov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének tagja. Pjotr Maserov tragikus haláláról kiadott 1 gyászjelentésükben a szovjet vezető testületek megállapítják, hogy kimagasló tehetségű vezetőt és szervezőt vesztett el benne a kommunista párt és a szovjet állam. Demokrata Koalíció: 47,1 százalék. 131 mandátum, Köz- társasági Szocialista Front: 28 százalék, 73 mandátum. Egyesült Népi Szövetség: 17 százalék, 40 mandátum, Demokratikus Népi Unió (UDP): 1,4 százalék, 1 mandátum. Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára hétfőn hajnalban tartott sajtóértekezleten hangs úlyozta: a jobboldal győzelme annak a csalárd kampánynak a következménye, amelyet a demokrata szövetség — a kormányhatalom birtokában — állami eszközök és közpénz felhasználásával folytatott. A Freies Wer! főszerkesztője válaszéi kérdéseinkre Evforduló a pártkongresszus előkészületei jegyében • Ma van a Német Demokratikus Köztársaság megalapításának 31. évfordulója. Ebből az alkalomból kérdéseket intéztünk NDK-beli testvérlapunk, a Freies Wort főszerkesztőjéhez, Helmut Linke elvtárshoz. — Október 7-én ünnepli az NDK lakossága — s köztük Suhl megye tiolgozói — munkás-paraszt államuk megalapításának 31. évfordulóját — hangzott az első kérdés. — Melyek voltak a Német Demokratikus Köztársaság több mint három évtizedes fejlcdéB sének legfontosabb eredményei? — Az első szocialista munkás-paraszt állam létrejötte német földön — válaszolta Linke plvtárs — a háború utáni időszak ama hatalmas változásaihoz tartozik, melyeknek egyben egyik legjelentősebb csúcspontja volt. A Német Demokratikus Köztársaságban az emberi jogok — elsősorban a munkához való jog, a pihenéshez, az egészségügyi ellátáshoz és a tanuláshoz való jog, a szociális biztonság joga — nemcsak az alkotmányban szerepelnek, hanem valóra is váltak. 1949-ben városainkban és falvai nkban még jellemzőek voltak a romok, a törmelék, a pusztítás nyomai. Ma újjáI nn.'tl.rn frti tnVÍ í Óid. tünk vonásait hordják magukon. Történelmünk legnagyobb szabású lakásépítési programjának megvalósításával — amelyet a IX. pártkongresszus határozott el — ma ott tartunk, hogy 1990-ig a lakáskérdést mint szociális problémát teljesen megoldjuk. Nemzeti jövedelmünk 1949- ben 22,4 milliárd márka volt, 1978-ra ez több mint 161 mil- liárdra emelkedett. Országunkban ma minden harmadik vezető nő — a kereskedelemben majdnem minden második —, az újszülöttek 99 százaléka intézetben látja meg a napvilágot, az anyák gyermekágyi halandósága az 1949-es 0,21 száz a Iákról 0,018- ra csökkent. Fejlődésünket jellemzi még, hogy kereskedelmi flottánk még 1952-ben is mindössze egy hajóból állt, 1978-ban pedig már 196 hajó közlekedett NDK-zászló alatt. I — Ebben az évben az évforduló előkészületei a Német Szocialista Egységpárt közeljövőben megtartandó X. kongresszusának jegyében folynak. Hogyan valósították meg a IX. kongresszus határozatait, s ennek milyen eredményeiről számolhat be Suhl megye? — Kiemelkedő eredményeink elérésében elsősorban a VIII. és a IX. pártkongreszszus utáni évek játszottak szerepet. Gazdaságunk növekvő ereje teremtette meg az alapjait annak, hogy a teljes foglalkoztatottságra, a nép jólétére és a stabilitásra épülő programunk gazdagon gyümölcsözzön. Suhl megyében 354 üzemmel és 143 ezer foglalkoztatottal az ipar a legfontosabb gazdasági ágazat. Ma 1,7 hónap alatt termel annyit, mint 1952-ben, megyénk létrehozásának évében. Napjainkban Suhlban óránként 477 tonna káli-műtrágyát, 80 kismotor- kerékpárt, 1760 fényszórót, 153 rádiót, 183 porszívót állítanak elő. Kismotorok, digitális programvezéreit kiszámítógépek, univerzális konyhai robotok, gyújtógyertyák, keményfémek és laboratóriumi hőmérők készülnek az egész NDK-ban. Csupán az utolsó három évben számos szociálpolitikai intézkedés szolgálta a dolgozókat. így például 34 600, több műszakban foglalkoztatott munkás számára csökkent a munkaidő. Hosszabb lett a szülési szabadság, több mint 38 000 munkás kapott fizetés- emelést. három nappal több lett az éves szabadság is. 1970 óta 120 új orvosi és 42 fogorvosi munkahelyet hoztunk létre, s ma a megye minden 550 lakosára jut egy orvos. Száz háztartás közül 98-ban van hűtőszekrény, 86-ban televízió. 78-ban mosógép és 34- ben személygépkocsi. A mezőgazdaságban is nagy sikereket értünk el. A rippers- hauseni Állami Gazdaság például a megye teljes sertéshús- szükségletének egyharmadát egymaga megtermeli. 3000 traktor, mintegy 300 kombájn áll ma a növénytermesztő gazdaságaink rendelkezésére. I — A pártkongresszus tiszteletére indított munkaversenyben számos új kezdeményezés született. Milyen eredményeket értek el Suhl megye dolgozói? — A IX. kongresszus határozatainak valóra váltásával egyidejűleg ezekben a napokban — amikor az NDK fennállásának 31. évfordulóját ünnepeljük — dolgozó kollektíváink a X. kongresszusra készülnek, mégpedig az országos jelszó, .,A legjobb teljesítményt a X. kongresszusra! Mindent a nép jólétéért!” jegyében. Ennek során számos' kollektíva már a 31. évforduló idejére valóra tudja váltani azon vállalását, hogy a? 1980-as tervet két nap termelési értékével túlteljesíti. Így például a sonmebergi VEB Stern-Radio vállalat dolgo- gozói október 7-ig 2,2 nap termelésének megfelelő mennyiségben adtak át rádiókat és kazettás magnetofonokat — terven felül. A műszakiakat tömörítő Technikai Kamara is számos eredménynyel járult hozzá a kongresz- szus előkészületeihez. Csupán az utolsó negyedévben a megye üzemeiben 1 650 000 munkaórát takarítottak meg újítási-racionalizálási javaslatok valóra váltásával, 2980 tonna szilárd és 2700 tonna folyékony tüzelőanyag, valamint 26 500 liter dízelolaj maradt meg a népgazdaságnak a körültekintő gazdálkodás eredményeként. A werrai Kálisóbánya Ernst Thälmann aknájának ifjúsági brigádvezetője, Peter Halfter például arról számolt be, Erich Honeckerhez, az NSZEP főtitkárához intézett levelében, hogy az az ifjúsági fejtés, melyet a főtitkár maga is megismert a föld alatt tett látogatása során, a tervéhez viszonyítva 10 napos előnyt szerzett. Ezzel a tavalyihoz képest 15 százalékkal tudták növelni a termelékenységet, s így nagymértékben hozzájárultak az egész bányaüzem vállalásához, miszerint a X. kongresszus tiszteletére négynapi többlettermelést hoznak felszínre. Az ifjú kálibányászok elhatározásával, hogy a bonyolult körülmények között is legjobb teljesítményüket nyújtják a közös úton való haladás érdekében, a megye valamennyi dolgozója egyetért, s ennek jegyében készülünk valam^ny- nyien a 31. évfordulóra és a X. kongresszusra — fejeződött be Helmut Linke elvtárs nyilatkozata. Weyer Béla