Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-31 / 256. szám
Ásnak, ültetnek Parkok, tél előtt Megkezdte a ceglédi parkok téliesítését a Városgazdálkodási Vállalat. Kikerülnek a földből a szirmot vesztett koraőszi és egynyári virágok, ahol szükséges, felássák a területet. előkészítik az új növény ültetéséhez. Kiürültek a város központjában levő betonból öntött virágbölcsők is. Gondjukat viselik, nehogy fagytól károsodjanak. A parkosításra ebben az esztendőben is sok százezer forintot fordítottak. A legtöbb helyen meg is volt a haszna, esztétikus látványt nyújtott a környezet. Ám ez az esztendő sem mentes a parkrongálóktól, akik nemcsak bosszúságot, hanem tetemes kárt okoztak, facsemeték kitördelésével, virágágyások összetiprásával, virágtövek roncsolásával. A garázdákat elcsípni nehéz, hiszen főként akkor pusztítanak, amikor úgy érzik, senki nem zavarja romboló kedvüket. Moziműsor Cegléd, Szabadság Filmszínház, szombaton és vasárnap, délelőtt: Mégis meglátod az eget (szovjet film). Este: Luxusbordély Párizsban (francia filmszatíra). A kamaramoziban: Sakknovella (NSZK film). A mesemoziban: Farkas és a nyuszi (mesefilmsorozat). Abony, szombaton és vasárnap: Mondd, hogy mindent megteszel értem (olasz bűnügyi filmvígjáték). A művészmoziban: Legato (magyar film). A mesemoziban: Peti a csodagyerek (magyar meserajzfilmsorozat). Albertirsa, vasárnap: Kirándulás gyilkosságokkal (szovjet bűnügyi film). Ceglédbercel, vasárnap: Kojak Budapesten (magyar bűnügyi filmvígjáték). Törtei, szombaton és vasárnap: Az asszony, aki énekel (szovjet zenés film). A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 256. SZÁM 1980. OKTÓBER 31., PÉNTEK Összeadják a pénzüket Átépítik a legfontosabb utakat Az üzemek és a lakosság áldozatvállalása Felolvasó ülés. Költői Ádám, a ceglédi Április 4. Közgazda- sági Szakközépiskola tanára november 4-én délután fél 5- kor Budapesten, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetemen — a Magyar Nyelvtudományi Társaság felolvasó ülésén — A kívánatos nyelvi magatartás elérésének módszere a középiskolában címmel tart előadást. Cegléden, a Károlyi lakótelep lakói jó ideje figyelik, hogyan halad a Kossuth Ferenc utca átépítése. Lassacskán aszfaltszőnyeg váltja fel az egykori kockaköveket, s a mai követelményeknek megfelelő úton roboghatnak a járművek. Igaz, addig az autósoknak, gyalogosoknak vállalniuk kell az átmeneti kellemetlenségeket, amelyek az útlezárással, forgalomeltereléssel járnak. A városbeli útépítési program várható folytatásáról kérdeztük Sajgál Tamást, a városi tanács műszaki osztályának vezetőjét. Az osztályvezető tájékoztatása szerint Cegléd az utak kiépítettségét tekintve a megye városai között az utolsó előtti helyen áll. A városfejlesztést és az ipar tevékenységét gátolja, ha ezen a téren nem sikerül előbbre lépni. Az igényeket és a lehetőségeket körültekintően kell összehangolni. Ezt szolgálták azok a megbeszélések, amelyeket a KPM Közúti Igazgatóságával és a megyei tanács illetékes osztályával folytattak. A tavaszi tárgyalások eredményeképpen olyan megállapodás született, hogy a korszerűsítendő útszakaszokon a városi,, tanács építteti meg a burkolat alatti közműveket és csatornákat. Az utak pálya- szerkezetét saját költségén csináltatja meg a KPM. Megannyi látványt, ezernyi szépséget kínál a nyár a tu- ristáskodóknak, utazóknak, ám az ősz sem múlik nyomtalan. A Magyar Autóklub ceglédi csoportja társas utat szervezett a Szovjetunió kárpátukrajnai területére, Ungvárra, Munkácsra. A legutóbbi túrán tizenhat autó indult útnak, harminckilenc utasával, háromnapos túrára. Szállást abban a szállodában kaptak, amelyet a népek barátsága jegyében nyíregyházi építők készítettek, dicséretre méltó kivitelben. Az ungvári városnéző séta során a magyar csoport meglátogatta a helytörténeti nevezetességeket, a szép Lenin teret a környező középületekkel, megnézték a szakszervezeti székházat, a Filharmónia mór stílusú épületét és a Művészeti Szalont. A Várhegyen az ősi várat keresték fel. Munkácsra autóbuszon kirándultak. Legfontosabb látványosság itt a Rákócziak ősi vára volt. Mint az autósok mondták, nagy élmény volt számukra az ungvári kolhozpiac is, látványos színeivel, zsivajával, a vevők és árusok alkudozó, pa- rolázó társalgásával. Az autóklub ceglédi csoportja most újabb túrát szervez, december 1-én indulnak, ugyanilyen útra. A Kossuth Ferenc utca külső szakaszán, a Mozdony utca és a Széchenyi út közötti részen, még ebben az évben befejeződik az átépítés. Megvannak már a belső szakasz kiviteli tervei is, amelyek lehetővé teszik a munka folytatását, egészen a városközpontig. Nagy szükség van a korszerűsítésre, hiszen nemcsak a tízezer lakosú lakótelep forgalmának javítását szolgálja, hanem a Nagykőrös, Kecskemét irányába haladó átmenő forgalmat is. 1981-ben a Kossuth tér tanácsháza felőli és a piactér oldalán húzódó útszakaszt is rendbehozzák. A Körösi út bevezető szakaszán, ahol jelenleg még kockakő van, aszfalt- burkolatot terítenek. A városbeli emberek sokszor elhangzott, régi kívánsága végre teljesülhet: az 1981—1932-es években hozzálátnak a Széchenyi út modernizálásához. Először a Kozma Sándor utca és a Béke tér közötti szakaszát kerítik sorra. Az említett útszakaszokon gondoskodnak a csapadékvíz elvezetéséről is. Ezzel párhuzamosan meg kell' oldani a csatlakozó utak víztelenítését is. Ez a program további tennivalókat szab meg; hiszen gondoskodni kell a most már zárt csatornákba jutó víz városból való kijuttatásáról. A cigányszéki csatornát már kitakarították a 4-es úttól a Cegléd— Budapest vasútvonalig. A Fűrész-, Lemez- és Hordóipari Vállalat, a Dél-Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat és a Ceglédtej jelentős áldozatot vállalt, példát mutatva a városfejlesztéshez való önzetlen hozzájárulásban. Segített a MÁV-pályafenntaríás is. Most a következő lépés a Károlyi lakótelep zárt csapadékvíz-elvezető rendszerének és a Malomtószél nyílt kanálisának kitisztítása. A járókelők nem tudják, hogy az építőknek milyen fontos feladatokat kell megoldaniuk a föld alatt. Gázszerelvények, kábelek, különböző csövek futnak a mélyben. A magas talajvíz nehezíti a munkát. Nem könnyű szükség szerint áthelyezni és az esetleges rongálódástól megvédeni a közműveket. Ez alkalommal helyezik el a későbbi forgalom- irányító lámpák védőcsöveit, a gázvezetékeket, ivóvízcsöveket nagyobb keresztmetszetűre cserélik, korszerűsítik a közvilágítást, modern kandelábereket helyeznek el, amelyek szebbé teszik a városképet. A csomópontok gyalog- átkelőhelyeinél 21 sárga fényű nátriumgőz-lámpát állítanak fel. Kicserélik a sérült, elöregedett KRESZ-táblákat. A jelzett útépítéssel, víz- elvezetéssel kapcsolatban szeptemberben négy kiviteli tervet rendeltek meg. Ezeket egy tervezőintézettel készíttetik, hogy a mérnököknek átfogó ismeretük legyen az egész feladatról. A felsorolt fejlesztés 60 millió forint felhasználásával számol, amelyből 25 milliót fedez a KPM, a többit a városnak kell előteremtenie. Csak akkor képes ilyen méretű munka elvégzésére, ha cselekvő támogatást kap a tanácstagi csoportoktól a társadalmi munka szervezésében. A lakosságra ezentúl nemcsak kétkezi közreműködőként számítanak, hanem az útépítés által érintett területeken anyagi áldozatvállalását is igénybe veszik, összességében a mostani kezdeményezés jó példája annak, hogyan lehet kevés pénzt racionálisan felhasználni, megkeresve a témában érintett partnereket. A város gondjait a jövőben még az eddiginél is jobban szeretnék megosztani a helybeli üzemekkel. A már említett gyárakhoz, vállalatokhoz hasonlóan kapcsolódjanak be ők is a városfejlesztés szervezett programjába. Addig is, amíg az útépítések tartanak, türelmesnek kell lenniük a gépkocsivezetőknek, járókelőknek. Az útlezárások a munkák gyors ütemét szolgálják. Ha terelőútra kényszerülnek, gondoljanak arra, hogy a kellemetlenségeket elviselve a majdani kedvezőbb körülményeket böjtölik ki. T. T. Már szállítják az üzletekbe a szaloncukrot, Blikulás-figurákat és karácsonyfa-függelékeket a FŰSZERT ceglédi telepéről. Darázs Károlyné és Váradi István — a képen — egy abonyi küldeményt készít elő. Apáti-Tóth Sándor felvétele Veteránok és öregek napja Hangulatos őszi délután Nem feledkeznek meg róluk volt Cegléden, a Puskin utcai, központi általános iskolai napközi ebédlőjében megtartották az,immár hagyományos rendezvényt, az idősek és veteránok napját. A hangulatos ösz- szejövetelt a városi pártbizottság, a Hazafias Népfront városi bizottsága, a KISZ városi bizottsága, a szakmaközi szervezet, a Vöröskereszt városi szervezete és a városi tanács egészségügyi osztálya közösen szervezte, rendezte. Az idős vendégeket Banczik Tivadar, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára köszöntötte kedves szavakkal, kiemelve, hogy a város nagy szeretettel és tisztelettel adózik minden, tevékeny múltú idős lakójának és megérdemelt, nyugodt, öreg napjaikat kívánják az ünnepséggel színesíteni. A köszöntő után Patkós Irma színművésznő szavalata hangzott el, majd Vincze János, a városi tanács elnökhelyettese tájékoztatta a hallgatóságot Cegléd fejlődéséről. A fejlődő városról Beszédében hangsúlyt kapott az V. ötéves terv esztendeinek, eredményeinek értékelése. Elmondta: a város fejlődésében sokat jelentett a gyártelepítés, iparosodás és természetesen a lakásépítés. Szép eredmények születtek a közműhálózat kiépítésében, a vezetékes gázellátásban. A társadalmi összefogás szép példája az óvodaépítés. Ma már az óvodás korú apróságok kilencven százalékát fogadni tudják ezek az intézmények, sok gondot levéve a szülők válláról. A tervek szerint bővül majd a 203. Bem József Szakmunkásképző és újabb 16 tantermes általános iskola építése szintén szerepel az elképzelésekben. Vigyázva járni Szót kért az ünnepségen az öregek hónapja alkalmából Magyar István rendőr főtörzsőrmester, a városi-járási Közlekedés Biztonsági Tanács képviseletében. Arról szólt, hogy sajnos, sok napjainkban is a baleset. A sérültek, áldozatok között nem kevés az idős ember — és a balesetet okozók között sem. Körültekintőbben. elővigyázatosabbat- kell közlekedni, akár gyalogos az ember, akár járművezető. voltam a cipőgyárnak. Nem felejtettek el, kapok ott kicsit a mindenféle maradékból, ragasztóból, fonalbói. Szerető gondoskodás özvegy Zilah Senőné négy éve jár az öregek napközijébe. — Hány éves vagyok?- Éppen „két hetes” — vagyis hetvenhét esztendős. Kedvvel járok á napközibe, ott mindenkit ismerek. Szerető gondoskodással vesznek körül minket, sok jóban van részünk. Egymással is jól megférünk. Kapunk reggelit, ebédet és uzsonnát. Sokszor kirándulunk. Az ám a szép! Napközben én műanyagból készítge- tek apróbb ajándéktárgyakat, foglalkoztatom a kezemet. Itt pedig? Igen jól érzem magam! Szeretem a zenét. Emlékezetes nap ez a mai! Zilah néni közben a botjára támaszkodva feláll az asztaltól, a citerásokhoz tipeg. Súg nekik valamit. Azok vidám nóta pengetéséhez fognak. A néni örömmel dúdolja a kedvelt dallamot. CEGLÉDI APROHIRDETESEK 100 ezer forint készpénzzel lakásmegoldást keresek. Ajánlatokat levélben kérem „Káló 116 206” jelgére a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségére Cegléd, Teleki utca 30. szám,__________________ Saját tulajdonomban levő, 5 helyiségből álló, külön bejáratú házrészemet, Budapest XVII. kerületben eladom vagy ceglédi másfél szobás tanácsira cserélem + értékkülönbözetet kérek. Irányár: 270 ezer. Más megoldás is érdekel Érdeklődni: munkanapon. reggel 7—9-ig és vasárnap 16—19 óráig. Cegléd, Kossuth Ferenc utca 33. IV. emelet 14. ____________ Be költözhető 2 szobás OTP-lakás eladó. Érdeklődni: Cegléd, köztársaság utca 33. B. épület, B lépcsőház, földszint 3. Kép utca 6. számú ház. beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet : 16 óra után: Cegléd. Akasztó-szél 13., vagy Géza utca 36. öröklakás OTP-átvál- lalással eladó. Érdeklődni 17 óra után: Cegléd, Kossuth Ferenc utca 61/b. II. lép- csőház, II, emelet 5. Eladó 2 db olajkályha hordókkal. Érdeklődni lehet 16 óra után: Szeleczki Istvánnál, Cegléd IV. kér. Bede utca 16. _______________ El adó a Csengeriben (Klement dűlő), 400 négyszögöl szőlő. Érdeklődni lehet a helyszínen vagy 17—19 óra között: Cegléd, Gu- body utca 2 a. alatt. Kiadó 1 személy részére 1 szoba. Cegléd, Batthyány utca 47. szám.__________________ Kéthónapos Babetta eladó. Cegléd, Árpád utca 29. szám. _______ El adó 3 db hasasdisznó. Érdeklődni lehet bármikor: Cegléd, Csengcri út 75.________ Mckalor olajkályha eladó, Cegléd, Kátai út 6. szám,___________ El adó 6 éves tejős- tehén. Érdeklődni lehet : Csernus Ferencnél, Cegléd. Külső- Kátai út 330. szám. Fürdőszobai kályha hengerrel eladó. Cegléd, Csatorna utca 3. szám. Érdeklődni délután 4 órától, szombat és vasárnap. __________ A Csutak Kálmán utca 43 szám alatt 149 -négyszögöl fél porta, belső kis éoülettel olcsó áron eladó. Érdeklődni lehet: Mácsai Ist- vánnénál. Cegléd XII. kerület 15. Megtalálható: Mizsei útról a be- kötő beton úton. Idős vagy középkorú személy eltartását gondozását vállalja fiatal házaspár egy gyermekkel. Lakás szükséges. Megkeresést ..Kölcsönös bizalom 116 210” jeligére kérem a Hírlapkiadó Válallat kirendeltségére. Cegléd, Teleki utca 30. szám Ház eladó. Érdeklődni lehet 17 órától: Cegléd, Külső Kátai út 5? szám Leinformálható nyugdíjas asszony vállal pótnagymamaságot vagy gyermekfelügyeletet éjjelre is. Cím: Vinczéné, Cegléd. ' Fehér utca 3 szám. ISSN üm-ztiuü (Cegiech Hírlap) TT Külön felhívta a figyelmet arra, hogy az őszi zimankó okozta síkos utak ezernyi veszélyt rejtenék, nagyon kell vigyáz-1 ni, az öregeknek is és az öregekre is. A tájékoztatót, előadást műsor követte, majd citeraze- nekar szórakoztatta a vendégsereget, akik jó étvággyal láttak azután a finom uzsonnához. — Már negyedszer vagy ötödször vagyok vendég ilyen rendezvényen — mondta a szociális betegotthon lakója, a 78 esztendős Zetle Mihály. — Tetszett most is a műsor, kellemes kikapcsolódás számomra ez a délután. Egyébként az otthonban is jól érzem magam, külön szobát kaptam, amolyan portás féle vagyok. Nem bírom a tétlenséget. Reggel kelek már negyed hatkor, én engedem be a tejeskocsit és a kenyereseket. Én nyitok kaput az otthonban dolgozókat is. Mivel cipész volt a mesterségem, időnként szívesen megvarrom a „házbeliek” táskáját, cipőjét. Honnan szerzek anyagot? Hát, valamikor alapító tagja Úticéljuk: Munkács, Ungvár