Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-30 / 255. szám
1980. OKTÓBER 30., CSÜTÖRTÖK Érden a 7. A-ban Takarékosságra nevel az iskola Egy bemutató osztályfőnöki óira tanulságai ... Szokásunk kisebb-nagyobb pénzmennyiségeket adni gyermekeink kezébe egyedül olyvégre, hogy azokat kényük szerint mulatságra, játékszínekre stb. költsék... Mi ennek idővel gyakori következése? Az, hogy a gyermek megszokik a pénzt úgy tekinteni, mint egyedül öröm-, mulatságszerzésnek eszközét, azt csak annyiban tanulja becsülni, mennyiben ez vagy amaz mulatságra, kedvtelésre kitelik, vagy nem telik belőle;.... Tapasztalás után ajánlhatom minden józan szülőknek, hogy mihelyt mindkét ágon levő gyermekeik oily időt érnek, mellyben már az elmének némi, bár nem teljes, bár nem egészen zajtalan állapodása van, előre bocsátandó tanács és oktatás után tegyenek azokkal számvetést minden szükségeikről, mulatozási pénzeikről, adjanak nekik ivet kezeikbe, mellyre az évenkénti megállapítandó összeg felirassék, s melly összegre biztosan számot tarthassanak. Tegyék ők magok szükségeik sorozatát, szedjék ki azokra a kirendelt pénzt, íyre teendő feljegyzések mellett, tegyék meg magok az alkut, vásárlást, a szülék egyedül a tanácslást és semmi esetre nem a megtagadást tartván fenn magoknak. Mit illő és kellő szükségeikből megtakarítanak, legyen mulatsági pénzök. A fentieket Fáy András írta 1841-ben. Mondandója napjainkban is érvényes ... Vetélkedő — forintokban — Nem kell ezen megütközni. A fiatalokat minden korban, ahogy az írásra és olvasásra, úgy a takarékosságra, az ésszerű gazdálkodásra is meg kell tanítani — fűzte hozzá dr. Sávolyt Istvánná, a Tanulók Takarékpénztárának vezetője. — A takarékosságra nevelést hivatott szolgálni egyebek között az általános iskolákban váltható takarékbélyeg, majd 14 éves kortól az ifjúsági takarékbetét. De vajon mivel ismerteti meg a gyerekeket az a takarékbélyeg, amelyet a szülők úgymond vetélkedésre használnak föl? — Erre mi is felfigyeltünk. Kértük is az osztályfőnököket, az iskolai takarékfelelősöket és a szülői munkaközösségeket, hogy ne engedjenek teret ennek a gyakorlatnak. Ez az egészségtelen vetélkedés könnyen kiválthatja a gyerekekben az anyagi javak lebecsülését, de ugyanígy az anyagias szemléletet is. Ez pedig senkinek sem lehet célja. Mi azt szeretnénk elérni, hogy a szülők adjanak csemetéiknek zsebpénzt, amellyel aztán ők gazdálkodhatnak. Ebből takarékbélyegre is félretehetnek, ha okosan beosztják — mondta dr. Sávolyi Istvánná. — A takarékosságra nevelés nem kampányfeladat, az iskolai nevelés szerves része! A gyerekekben tudatosítanunk kell: mit jelent az észszerű gazdálkodás az egyén és a társadalom életében. Ne csak az OTP jusson eszükbe, ha takarékosságról hallanak, ne csak a pénzhez kössék. Tehát amikor évekkel ezelőtt az osztályfőnöki tantervekbe beépítettük a takarékosságra nevelést, nem az OTP-nek tettünk szívességet, hanem egy az élet diktálta feladatot ütemeztünk be — mondta Szabó László, a Művelődési Minisztérium közoktatási főosztályvezető-helyettese. A beosztás abc-je — S tapasztalható valamilyen változás, fejlődés? — Ez egyelőre még lemér- hetetlen, mivel az ésszerű gazdálkodás nem olyan tantárgy, amiből az ismert módon vizsgáztatni lehetne. Hogy jó földbe hullik-e a mag, az majd kiderül, ha már felnőttek lesznek a mai gyerekek. Egy ilyen „magvetés” tanúi lehettünk nemrégiben Érden a 7-es számú általános iskola 7/A osztályában, ahol Pálfia Judit osztályfőnök, a rtlintegy félszáz vendégnek (főképp pedagógusoknak) bemutatta a takarékosságra nevelés egyik módszerét. (Az eseményről lapunk október 7-i számában tudósítottunk.) Az óra jellemzői: egy-egy tanulónak előzetesen magnetofonnal interjút kellett készítenie az iskola takarékfelelős tanárnőjével és az OTP érdi fiókjának vezetőjével. Az egyik úttörőőrS a szülők takarékossági szokásait, módszereit dolgozta fel. Egy másik a herdálás tipikus példáit gyűjtötte össze. Az órát zenével, verssel, énekkel, képek vetítésével tették szemléletesebbé. Öra alatti feladat volt 30 forint zsebpénz beosztása, s ennek értékelése. Rejtvényt fejtettek, rajzoltak és a takarékosságra ösztönző jelmondatot kellett kitalálniuk, megfogalmazniuk. Természetesen a hagyományos módszert sem vetették el; vagyis a tanárnő kérdezett, s a gyerekek válaszoltak. Az utóbbira lássunk néhány példát. — Ha gazdasági vezetők, szakemberek lennétek, mivel takarékoskodnátok? — Én a drága külföldi áruk helyett megpróbálnék itthon olcsóbbat keresni. szél- és vízenergiát hasznosítanám. bánnék a vilá— A jobban — Csínján gítással... — Otthon és az iskolában mivel takarékoskodhattok? — Az árammal, a papírral. — Az iskolában sem hagyjuk magunk után égve a villanyt. — Nem firkáljuk tele a falat és a padokat... — Miből jut pénz takarék- bélyegre? — A nyaralási pénzből és a zsebpénzből. Felelősségtudat — Visszaviszem a boltba az üres üvegeket, és az értük kapott pénzt eltehetem. — Gyűjthetünk vasat és papírt... — Mi a legjobb gyűjtési mód? •— Az, amiért megizzadunk. Például a vasgyűjtés. — Aki az ajándékba kapott pénzt félreteszi, az is megiz- zád érte. Elkölthetné fagyira, csokira is ... — Mit tennétek, ha jó jegyért pénzt kapnátok? — Udvariasan visszautasítanám. — Nem fogadnám el, mert nem a pénzért kell jól tanulni. A tanárnő elmondta a következő történetet: — Karcsinak volt harminc forint zsebpénze. Azonnal el is költötte, filctollra, szagos radírra, rágógumira. Ekkor jutott eszébe. hogy közeledik az édesanyja születésnapja. Miből vegyen ajándékot? Szerencséjére találkoztunk, s tőlem kért kölcsön. Adtam neki. de figyelmeztettem. Mit gondoltok mire? — Hogy el ne felejtse visz- szaadni... — Máskor ossza be a pénzét. Gazdálkodjék vele. A bemutató osztályfőnöki órát értékelés követte. Az ott elhangzott vélemények közül tallóztunk. Pálfia Judit osztályfőnök: — Az osztályt két éve vezetem. Jó barátságban vagyunk. Ügy érzem, ezt .a meghitt kontaktust most is sikerült kialakítani, annak dacára, hogy ilyen sokan hospitáltak. Ötödiktől kezdve tartunk úgynevezett politikai figyelőt. A gyerekek saját maguk ollóznak az újságokból, azt felolvassák és kommentálják. Most erre is építettem. Dr. Benussi Silvió, az érdi városi tanács elnöke: — Min den tanulónál el kellene érnünk, hogy a rendellenességekre, a felelőtlenségekre is figyeljen föl, és azokat tegye szóvá. Egészséges, kritikai érzék és felelősségtudat alakulják ki benne. Muskovics Lászióné, az érdi városi tanács tanulmányi felügyelője: — A nevelőknek nem szabad kibújniuk a válasz alól, ha a tanulók társadalmi gondokat vetnek fel. Ha például közhasznú munkán vesznek részt, akkor ott jót is, rosszat is láthatnak. A pedagógusoknak ezekre reagálniuk kell. Szabó László, a Művelődési Minisztérium főosztályvezető-helyettese: — A pedagógiában nincsenek egyszerű ügyek. Nem az a takarékosságra nevelés sem. Hogy mivel érjük el a megfelelő hatást, az többek között függ a gyerekektől, a pedagógusoktól, a családtól, a környezettől. A nevelési gyakorlatot mindenütt a sajátosságok figyelembevételével kell kialakítani. Általános érvényű azonban, hogy őrizkedni kell a formális versenyektől. S nekünk, pedagógusoknak is jól kell gazdálkodnunk, például a rendelkezésünkre álló idővel, a gyerekek szorgalmával, nyitottságával. Muskovics Lászlóné: — Felvetődött a kérdés, hogy miért helytelenítjük, ha a szülők a jó jegyért pénzt adnak, amikor a felnőttek, s ezt a gyerekek tudják, a munkájukért pénzt, a jó munkáért jutalmat kapnak. Nos, nincs ebben semmi ellentmondás. A dolgozó felnőtt a munkájával értéket állít elő, s ebből kapja meg az arányos részt. A gyerek, ha jól tanul, akkor ezzel kap többet. Juhász Mihályné, a pedagógus-szakszervezet érdi városi titkára: — A mi célunk a szocialista embertípus kialakítása. A jó munkát, a jó tanulást másként ismerjük el, jó jeggyel, dicsérettel. Azt kell elérnünk, hogy a munka, a diákoknál a tanulás, belső szükséglet legyen. Balogh Imre, az érdi 6. sz. általános iskola igazgatója: — Nem elég, ha csupán mi neveljük a fiatalokat a takarékosságra. Jó eredményre ebben is csak akkor számíthatunk, ha kontaktust teremtünk, és folyamatosan együttműködünk a szülőkkel, a családdal. Szente Pál Egy kiállítás képei Szakmunkástanulók kerestetnek A kiállítás képei sajátságosak, nem épp gyönyörködtetés a céljuk. Bár meg is lehet csodálni a hatalmasra nőtt káposztát, a ropogós almát, a mí- vesmunikával készült kéziszerszámokat, a fékberendezés, a motor, a tengelykapcsoló működő modelljét. Aminthogy tetszetős látványt nyújt az alig méteresre kicsinyített ajtó, a fából faragott bölcső. Mindezek többet is adhatnak: a pályaválasztás előtt álló fiatalban vágyat ébreszthetnek, hogy ő is hasonlókat készítsen, hogy birtokába jusson a szaktudásnak, a készségeknek, amelyek lehetővé teszik, hogy ő is képes legyen arra, amire a „nagyok”, a szakmunkástanulók. A kiállításon láthatók másféle képek is. Fényképek arról, hogyan élnek, tanulnak, dolgoznak, pihennek a szakmunkásjelölték. Persze a fénykép csak a pillanatról árulhat el bármit is, a pillanatnál pedig több a tanulóidő, aminthogy szemvillanásnyi időnél bizony tovább tart megtanulni a sík- reszelést, az esztergálást, a malterkeverést vagy éppen a zöldségtermesztést. A szakma fortélyai itt csupán a már kész eredményből sejthetők. ★ Azután ott a tablók, a tájékoztató füzetecskék, lapok sora. Megtudhatja az érdeklődő — a tanuló, a pályaválasztási tanácsadó tanár —, milyen szakmunkásokat látnak szívesen a vállalatok, termelőszövetkezetek, hány életpálya közül választhatnak a gyerekek, s külön figyelmesség: a lányok — ha mondjuk a 208. számú Szigetszentmiklósi Ipari Szakmunkásképző Intézetbe jelentkeznek. Megtudhatják: mennyi idő alatt válhatnak egy-egy pálya értő művelőivé, milyen bizonyítványt kapnak, még azt is: van-e kollégium, étkezési lehetőség, mód a sportolásra, a szórakozásra, s hogy milyen járművel juthatnak leghamarább az intézethez. Alig két hónapja, hogy elkezdődött a tanév. A nyolcadikosok között szép számmal akadnak bizonytalankodók, sokan nemcsak azt nem tudják, hogy melyik szakmát válasszák majd, hanem még azt sem, hogy gimnáziumba, szakközépiskolába, avagy éppenséggel szakmunkásképző intézetbe jelentkezzenek-e. S ugyanakkor ott a másik oldalon a várakozás. A képzett szakmunkásokra — különösen néhány hiányszakmának számító pályán — óriási az igény. Majdani tudásuk, munkájuk — termelőerő lesz. Ezért mozdul ilyenkor ősz vége felé az üzemek, szövetkezetek sora, s az iskolák is, ahol a szakmát lehet tanulni. Bár az idei pályaválasztási hetek eseménysorozata hivaia- losan még nem vette kezdetét, máris megtartották a ráckevei járás három szakmunkásképző intézetének közös pályaválasztási kiállitását. Halásztelken, a mezőgazdasági szakmunkásképző intézetben október 28- án a három intézet igazgatói sorolták: hány tanulót várnak, s hova kérik a segítséget, mert bizony fehér hollónak számít, aki magnapság hegesztő szeretne lenni, aki a kóműveshiva- tás iránt érdeklődik, aki a be- tonelemgyártásban keresi boldogulása útját. Elmondták azt is; a három intézet — a halásztelki zöldség-gyümölcs és szőlőkertészeket képez, a kis- kunlacházi 222. számú és a szigetszentmiklósi 208. számú pedig ipari szakmákat oktat — összesen több mint 500 elsőévest vár jövő ősztől. November 1-ig tart nyitva a kiállítás. Jönnek — aminthogy a megnyitón is ott voltak — a járás iskoláinak nyolcadikosai, a pályaválasztási tanácsadó tanárok, az általános iskolai igazgatók. Elvégre rajtuk is — s akik sajnos nem jöttek el: a szülőkön is — áll a gyerekek további sorsa. Egy kiállítás, ha nem is kevés, sok sem: a már hagyományosan együtt bemutatkozó három szakmunkásképző intézet lehetőségeit mutatja be. Vitathatatlan tény, hogy az iskolai esztendők alatt a tanulók jóval kevesebb életpályáról szerezhetnek ismereteket, mint ahányat valójában választhatnak. Talán ezért lenne fontos — ahogy azt megnyitó szavaiban Kaszó Ildikó, a Pest megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet munkatársa hangsúlyozta —, hogy ne az utolsó pillanatban, nyolcadik osztályos korukban kerüljenek csak a tanulók az ilyesfajta kiállításra, hanem már fiatalabb fejjel. Így több szakmával ismerkedhetnek. ★ Két kislány a csepeli Duna Tsz négyféle ínycsiklandozó almáját nézegeti. A kérdésre, hogy honnan jöttek, így hangzik a válasz: innen Halásztelekről, a 6/A-ból: Nem, még nem választottunk... És tovább lépnek, rácsodálkoznak az óriási szőlőfürtre. Talán kedvet kapnak, hogy néhány év múlva ők is megtanulják: mitől is nő ekkorára... V. G. P. Barcza Zsolt felvételei A nyájat vigyázza Tájkép - asszonnyal N' em sok ereje van az ősz végi napnak, a fű is alig zöld már. Körbe-hosszba sivár a határ. Érződik a tél közeledte. Nem messze Apaj végétől, sík a vidék. A nyáj olyan iramot diktál, hogy a puli is csak lihegve éri utol. Szigorú mordulására azért lassítanak az állatok, aztán békésen Jég lésznek tovább. Vigyázójuk, a középkorú asz- szony láthatóan megbízik segítőjében, mert fel sem tekintve hímez tovább. A madzagon nyakában lógó ollóval időnként nyisszant egyet a lógó fonalból. — Stafirung lesz? — Á, csak töltöm az időt, de lehet, hogy jó lesz a tévé alá — nevet jóízűt. — Hát maga honnan pottyant ide? Ne féljen, nem megy a tilosba, ha erre jött ide. — Olyan kopár már ez a táj, hogy talán nincs is tilos. — Van az, nekem elhiheti. Mindig szólnak valamiért. — Kié a nyáj? — Nyáj? Ugyan, menjen már, 75 darab az egész. De ez se mind a miénk. Muszáj hozzávállalni a gazdaságéból is. Pedig nekem már az a pár is sok, ami a miénk. Alig bírom a járást. — Ezek, ahogy elnézem, igencsak vándorolnak. — Ez az. Ilyenkor már kevés a zöld, meg a rágni való. hát megy az állat, keresgél. Nem is tudom, mi volna, ha nem lenne a kutya. Nézze csak meg a lábamat, alig tudok rajta megállni. Trombó- zisos. — Orvos látta már? — Úgy hát, de mit tehetne? Tudom, hogy vigyáznom kellene rá, de beteg a gyerek. — Hát az ura? — Majd levált. Ilyenkor még a gazdaságban van, a Dózsa Tsz-ben dolgozik. Ta- karmányos a bikatelepen. Az ő mániája az állat, de nem sokat tud velük lenni, hát én vigyázom. De nem megyek messze, mert a legkisebb gyerek beteg. Néha be-be kell néznem rá. Ott lakunk ni, abban — mutat egy láthatóan új, szép ház irányába. — Nemrégen építkezünk, nem a semmiből, de hát... Minden pénz ráment. Aztán egyszer Hímzéssel gyorsabban telik az idő Bozsén Péter felvétele csak a gyerekekre is rájön a nősülhetnék. Egyik katona, most szerel majd le, a másik villanyszerelő, a legkisebb, a tizenhat éves meg szobafestőnek tanul. Azt hittük, ez majd jól hoz, de nem. Azt mondták, hogy ha vállalunk a gazdaságéból is hozzá, akkor ilyen-olyan kedvezményeket is adnak. Tavaly a disznóval próbálkoztunk, csak az idén van birkánk. — Azért szépen hozhat ez is a konyhára — próbálkozom. — Hát... az biztos, hogy leadjuk mind, mert magunknak disznót tartok. Kettőt, és van egy tehenünk is. — Akkor biztosan nem unatkozik. A falusi ember sohase. Nem tud az meglenni munka nélkül. A férjem nem keres rosszul, a gyerekek is felnőttek, mégis van a birka. De jövőre már nem kell belőlük egy darab se...! öt bikaborjút veszünk helyette — hunyorít rám és olyat kacag Bognár Lajosné, hogy még a föld is megremeg alattunk. Látó János
