Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-26 / 252. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! «AI MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIV. ÉVFOLYAM, 252. SZÁM Ara 1.60 forint 1980. OKTOBER 26., VASÄRNAP Cukor M illiárdok vannak a szemétben. Igen, pon­tosan fogalmaztunk. Nem a hulladékban, a gyá­rak hátsó udvarán, MÉH- telepekre került halmokban, házak kamráiban, padlá­sok, pincék kacatjai között, hanem a szemétben. Nem vonzó séta ugyan, de bárki nézze csak meg az egy-egy település szélén terjeszkedő szemétlerakó helyeket, s megdöbben, mi minden lel­hető ott. Tömegével olyas­mik, amiknek szolgálata, rendeltetése lett volna, ha ... Ha csak picivel több a gondosság, a törődés, a figyelem. A gondolatsort egyébként a cukor indította el. A cukroszacskókat összefogó konténer alján ujjnyi vas­tagon álló kristályszemcsék zizegő palástja. A nagy ABC-áruház raktárkezelője kesernyés mosollyal mutat­ta. Szakadnak a zacskók, már szállítás közben. Az­után a raktárban, az áru­nak a bolti polcokra helye­zésekor, a vevő kezében, a pénztárnál, s bizonyára a bevásárló táskában, miköz­ben a vevő hazafelé tart, ugyanezt teszik. Vékony a papír, silány a ragasztás, de sűrűn még a műanyag fóliába töltött anyag is ki­dől, a hegesztésnél e zacs­kók ugyanúgy kiengedik terhüket, mintha csak pa­pírból lennének. Bosszúság, kár; a cukor a kukába, onnét a szeméttelepre ván­dorol. Mennyi lehet ez? Ta­valy 21 ezer tonnánál több cukor fogyott el a megye kiskereskedelmi üzleteiben. Gyakorló szakemberek sze­rint ennek az árunak két- három százaléka hullik el, ömlik ki, kerül szemétbe, mi mégis számoljunk sze­rényebben, mindössze egy százalékkal. Az 210 tonna. Tessék ezt a kilogrammon­kénti árral beszorozni! A majdnem három és fél mil­lió forintból futná hat ta­karos lakásra, de akár egy kisebb' óvodára is, arról be a rossz tárolás miatt, a sorsukra hagyott zsákok­ban, s azért is, mert leg­többször az apró javítások­hoz fél mázsányit veszünk ebből az anyagból, holott a tizede elég lenne, ám ki­sebb súlyú tételekkel sem a gyártók, sem a kereske­dők nem bíbelődnek. Bizo­nyára pedig futná rá, még ösztönző prémiumra is ab­ból a 220 millió forintból, amit — Országosan — hasz­nálhatatlanná vált cement formájában csak a lakos­ság a szemétbe lök. S ne feledjük: egyre kevesebb, nehezebben kialakítható a szemétlerakóhely is, a szál­lításhoz mind több jármű kell, azokra kezelők, akik viszont nem jelentkeznek a városgazdálkodási vállala­toknál, a költségvetési üze­meknél. Gond tehát maga a szemét is, s még duz­zasztja azoknak a holmik­nak a tömege, amelyeket mindenfajta használat nél­kül kihajítunk. Mert szólni kellene a hatalmas szállító ládákból ki sem vett, s úgy szilánkokra hasadt síküveg­ről — a töréskár a teljes mennyiség 12—14 százalé­kát teszi ki —, a szemétbe kerülő jó tüzelőanyagról, a fahulladékról, a textíliák száz és száz tonnáiról, mert ugyan ki bajlódik azzal, hogy néhány megunt ru­hával átballagjon a MÉH- átvevőhelyre? Lassan már a srácok is fölhagynak a vas, az újságpapír gyűjté­sével ... épzeletbeli, nem von­zó, de nagyon tanul­ságos szeméttelepi sé­tánk közben már sokszor meghökkenhettünk, de most értetlenül állunk. Vá­cott említették először, az­után másutt is megerősítet­ték — olyan kedves, kelle­mes településen, mint Cso- bánkán, ahonnét a szent­endrei vállalat szállítja el a hulladékot —. hogy ta­valy, az esztendő második felében, az árerríelések után eltűnt a szemétből a ke­nyér, s most két-három hónapja megint ott van, szeletben is, s fél veknik­kel. Kiderülne, hogy hiába drágább, akkor sem érté­kesebb? Vagy már meg­emésztettük, hogy drágább, s megint nem becsüljük? Mert biztos, hogy sütnek rossz kenyeret, ami más­napra ehetetlen. Ennyi rosszat azonban nem. Meglehet, gyanúsnak, szegény emberekhez kap­csolódónak érezzük a köz­mondást. sok kicsi sokra megy, ezért nyitjuk köny- nyed mozdulattal a szemét- tároló fedelét. Tesszük ezt odahaza szó szerint, a munkahelyünkön képlete­sen, már fel sem ötlik ben­nünk a gondolat, hogy ami erre a sorsra jut, azt mun­kával termelték meg vala­hol, abban a fölhasznált anyag, energia, a megkooó gép, a munkabér, a szál­lítás költsége értékként tes­tesül meg. Tehetősségünket fitogtatnánk vagy csupán meggondolatlanok va­gyunk? Esetleg azért sze­gényebbek — s azért szíve­sen panaszkodóak — az el­kerülhetetlennél, mert ígv sáfárkodunk javainkkal? Valamikor azt mondták, a gazdagnak az egere is kö­vérebb. Na de ennyire kö­vér egeret... ?1 M. O. K nem is beszélve, ez csak egyszázaléknyi veszteség értéke, s miért vonnánk kétségbe a szakemberek ál­lítását a két-három száza­lékról? S okféle rendelet, rendel­kezés, utasítás írja elő az áruk csomago­lását, tárolását, minőségé­nek óvását, szállítását. S nem ezekből, a be nem tar­tott, könnyen félretolt sza­bályokból kellene több, ha­nem tisztességes munkából. , Ami ebben az esetben nem más a zacskók anyagának megfelelő kiválasztásánál, elfogadható ragasztó — a műanyag fólia esetében he­gesztési technológia — használatánál. Csak eny- nyiért sóhajtunk, ami iga­zán nem sok. Mégis, úgy tűnik, akadnak, akik szá­mára ez a s haj hordta kí­vánság a lehetetlenséggel egyenlő. Olyasmi, amire nem érdemes szót sem vesztegetni, nem hogy pénzt kiadni á fejlesztési alapokból. Persze, kiszakadhat belő­lünk más okok miatt is a sóhaj. Például azért, mert a megyében tavaly eladott 208 ezer tonna cementnek — szintén elemzések adatai bizonyítják — legkevesebb a tíz százaléka pocsékoló­dott el, porlott el, döglött HazÉnkba látogat Lord Carrington Púja Frigyes külügyminisz­ter meghívására október 27- én hivatalos látogatásra ha­zánkba érkezik Lord Carring­ton brit külügyminiszter. @kos szerszámgépek Hulászlelekről Kutatás, gyártás, szerviz együtt Folyamatos alkatrész-utánpótlás Ma 3. oldal: Mérlegen az alkalmasság (Varga Edit) 4. oldal: A teremtő munka szándéka (P. Szabó Ernő) 6. oldal: A Szamasi-Pötscher- dosszié (Babus Endre) 1. oldal: Kinek o!c:ó a drága kincs? (Mészáros Ottó) 5. oldal: Most mi lesz veled, Anita? (Furucz Zoltán) A legkorszerűbb hazai gyártmányú szerszámgépek „szülőhelyén”, Halásztelken, a Szerszámgépipari Művek Fejlesztő Intézetében is az éves feladatok valóra váltá­sát mérlegelik. Nem véletle­nül, hiszen az intézet novem­ber végéig eleget tesz erre az esztendőre szóló megbízatá­sainak. Pedig tennivaló bőven akadt: a működőképes, kifo­gástalan minőségű számjegy­vezérlésű megmunkálóköz­pontok elkészítése, az egész ágazatra kiterjedő szabványo­sítás, és a Szerszámgépipari Művek belső kooperációs gyártási igényeinek kielé­gítése — egyaránt a fejlesztőintézet profiljába tartozik. A terme­lés eredményei háromnegyed év mérlegét tekintve, rendkí­vül pozitívak: időarányos ter­vüket 138,7 százalékra teljesí­tették, aktív részesei voltak a SZIM és a nyugatnémet Gil­demeister cég között létrejött megállapodás nyomán kezdő­dött NEF-típusú esztergagép­gyártás sikerének. Még a ta­valyi esztendőre nyúlnak visz- sza egy idén megvalósult üz­let gyökerei: áz 1979-es chi­cagói szerszámgépipari kiállí­tás nagy érdeklődést keltő terméke, az MC—500-as szám­jegyvezérlésű megmunkáló­központ a harmadik negyed­évben hagyta el a SZIMFI szerelőcsarnokát, s talán már telepítik is Ohio államban. A számítógép utasítását kö­vető automata szerszámgépek gyártása alig egy évtizedes múltra tekinthet vissza ha­zánkban. Az új konstrukciók labo­ratóriumi ellenőrzése, a berendezések vizsgálata szintén a fejlesztőintézet dolga. Fedél alatt a burgonya és as alma Felgyorsult a tempó Az október végi határban sokféle jele van a késő ősz­nek: megjelentek, ha nem is kedves vendégekként, de min­denesetre régi ismerősökként érkezve a fekete varjúcsapa­tok. Az elmúlt hét szerdáján a dér fehérjébe öltözött kuko­ricatáblák adták tudtul, köze­leg a télelő. A Pest megyei Tanács szak- felügyeleti csoportjának veze­tőjétől, Stágl Józseftől ezért mindenekelőtt arról kértünk tájékoztatást, vajon kellő tem­póban haladnak-e a mezőgaz­dasági munkák, gyorsult-e az ütem éppen az időjárás hidegebbre for­dultával? — A megye szövetkezetei­nek, állami gazdaságainak nincs oka panaszra. A burgo­nya, a napraforgó, az alma sze­dése tulajdonképpen befejező­dött. Hasonlóan földbe került már a rozs és az őszi árpa magja, s a silókukorica beta­karítás is túl van a 95 száza­lékon. A legfontosabb teendők közé jelenleg a kukorica és a szőlő betakarítása tartozik. A mezőgazdasági munká­kat az elmúlt topokban megyeszerte a tempó fel- gyorsulása jellemezte. Számos üzemben bevezették a nyújtott műszakot és a lámpák fényszórója mellett is dolgoz­tak az arató-cséplőgépek. A búza vetése is jól halad Pest megyében, az összterület­nek 65 százalékán végeztek a nagyüzemek ezzel a feladattal. V. B. A már útra és munkára kész gépek szervize, a megmunká­lóközpontok későbbi kezelői­nek betanítása, az alkatrész­utánpótlás folyamatos bizto­sítása az idei esztendőben is komoly erőpróba elé állította a SZIMFI dolgozóit. A minő­ségileg kifogástalan, nagy ér­tékű és nagy teljesítményű gépek és azok részegységei­nek gyártása lekötötte az in­tézet kapacitásának jelentős részét. Mindemellett folyta­tódtak a kísérletek, a szám­jegyvezérlésű gépek gyártási technológiájának fejlesztését szolgáló kutatások, s mind­azok a hatékonyságot és mi­nőséget javító eljárások, amelyek — a kísérleti stádiumból kikerülve — a Szerszámgépipari Művek gyáraiban, gyáregységei­ben a közeljövőben ho­nosodnak meg. Abban a néhány hónapban, amely a termelési évből hát­ravan, elkészül és útnak in­dul egy új MC—500-as meg­munkálóközpont — az ohiói „ikertestvére” — Franciaor­szágba és — egyebek között — 32 NEF esztergagép rész­egység az NSZK-ba. L. Zs. Budakeszi Virágok, koszorúk a kősók tiszteletére Szép-szomorú kötelességté­telre gyülekezik minden év ok­tóberének végén Budakeszi la­kossága: családtagok és bará­tok, harcostársak és egykori kollégák emlékeznek a nagy­község két mártírjára, Sziklai Sándorra és Kiss Lajosra, akik 1956. október 26-án hősi halált haltak. A megemlékezők kö­zött évről évre ott találhatjuk azokat, akik életükben ugyan már nem ismerhették Sziklai Sándorékat, de akik talán a legtöbbet köszönhetnek a két kommunistának: a fiatalok, akik idén is elzarándokoltak Budakeszire, s nem csupán a helyi úttörők tisztelegtek név­adójuk előtt, de elhozták a megemlékezés virágait a pécsi és a tatai diákok is. Idén elő­ször jöttek el Budakeszire a Vörös Csillag Traktorgyár Sziklai Sándor brigádjának képviselői, akik az egész szo­cialista munkásközösségben visszhangra találó felhívásuk­kal és munkájukkal bizonyí­tották: méltóak névadójukhoz. A párt, az állami és a gazda­sági szervezetek — köztük az MSZMP járási, illetve nagy­községi bizottságának — kép­viselői után Budakeszi lakossá­ga és a két család tagjai a hő­sök özvegyeivel együtt rótta le kegyeletét. Hazaérkezett Omszkiról a megyei pártkiildöttség Tegnap délután hazaér’ zett az a megyei pártküldött­ség, amely Barinkai Oszkár- nénak, az MSZMP Pest me­gyei Bizottsága titkárának vezetésével a héten a Szov­jetunióban, az omszki testvér- megyében tett látogatást. A küldöttség tagjai voltak: Bal­ia János, az MSZMP Gödöllői Járási Bizottságának első tit­kára, dr. Barát Endre, az MSZMP Szentendre Városi Bi­zottságának első titkára és Molnár István, a Pest megyei pártbizottság osztályvezető­helyettese. A delegáció részt vett Li­geti Károly magyar interna­cionalista szobrának leleple­zésén, megbeszéléseket foly­tatott a testvérmegyei kap­csolatok továbbfejlesztéséről, és ellátogatott több üzembe. A Ferihegyi repülőtéren a küldöttséget. Cservenka Fe- rencné, az MSZMP Pest me­gyei Bizottságának első titkára és dr. Ádám Mihály, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője fogadta. Anyugsxűlláiús és koBf&xés Keresettek a Volán-kocsik Ezen a hét végén is sok te­hergépkocsi fut az utakon — a szokásosnál olcsóbban. Is­meretes: a Volán 1-es Vállalat október elsején kezdte meg kedvezményes szállításait Bu­dapesten és Pest megyében. Délután ? órától a hét minden napján 30 százalékos díjked­vezményt adnak, s ugyanígy szombaton és vasárnap éjsza­kára is. Mártha László kereskedelmi főosztályvezető elmondta, hogy Az abonyi SógvárI Endre Tsz-bcn Is hozzáláttak a kukoricakombáj- noláshoz. Képünkön: a nominator üríti a szemtermést a szállítd járműbe Bozsán Péter felvétele újszerű kezdeményezésük be­vált. Ez a harmadik igazi hét­vége, amikor sok fuvaroz­tató él a kedvezménnyel. Az eddig eltelt időszakban csupán a fővárosban 838-an szállíttattak szombat-vasárnap, s Pest megyében is több szá­zan. Százhalombattán, Buda­örsön, Érden, Pilisvörösváron, Szigetszentmiklóson, Cegléden, Nagykőrösön, Monoron, Daba- son, Kiskunlacházán és Gödöl­lőn, Vácon és Aszódon egy­aránt rendeltek teherautókat a hét végére, s az adatokat no­vember elején összesítik. Tény, hogy újabban sokan igyekeznek a költözködést a délutáni órákban, vagy szom­bat-vasárnap lebonyolítani. Ugyanígy az építkezők is eb­ben az időben szállíttatnak, ha tehetik. A Volán szerződést kötött a Budapcst-környéki Tü- zéppel is a szállításokra. A Folyamszabályozó és Ka­vicskotró Vállalattól — szerző­dés alapján — kavicsutalvá­nyokat vettek át; így a vevő egy helyen befizetheti a kavics árát és a fuvardíjat, s a kavi­csot meghatározott napon ház­hoz szállítják. Eddig több mint 200 magán­építkezőnek vittek kedvezmé­nyes díjszabással építőanya­got; a sóderfuvarok száma pe­dig meghaladja az ezret. P. J. KÖZELET Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke táviratban köszön­tötte dr. Rudolf Kirchschlägert. az Osztrák Köztársaság szö­vetségi elnökét, Ausztria nem­zeti ünnepe alkalmából. Lá­zár György, a Minisztertanács elnöke dr. Bruno Kreisky szö­vetségi kancellárnak, Apró Antal, az országgyűlés elnöke pedig Anton Benyának, a Nemzeti Tanács elnökének küldött üdvözlő táviratot. Gyenes Andrásnak, a Köz­ponti Bizottság titkárának ve­zetésével hazaérkezett az MSZMP küldöttsége, amely részt vett 116 kommunista és munkáspárt, más forradalmi párt és nemzeti felszabadító mozgalom tudományos tanács­kozásán. Soltész István, kohó- és gép­ipari miniszter, aki a magyar gazdasági napok tbiliszi ren­dezvényein a magyar delegá­ció vezetőjeként vett részt, szombaton hazaérkezett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom