Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-23 / 249. szám

Tengelyt, orsót készítenek Esztergályosok versenye Elméleti és gyakorlati feladatok Sárffy Endre, a .szakmunkások versenyének győztese A KISZ Pest megyei Bi­zottsága által meghirdetett ifjúmunkás és szakmunkás- tanuló napok keretében a KISZ városi bizottsága esz- tergályosversenyt rendezett az Egyesült Izzó ifjúkommunis­táinak segítségével. A résztvevőket Iványi Ká­roly, a városi KISZ-bizottság titkára köszöntötte, majd Márkus László, a gyári KISZ- bizottság titkára ismertette a feladatokét, s bemutatta a zsűri tagjait —, köztük Fá­bián Sándort, az Izzó pártbi­zottságának titkárát, Varga Mihály főmérnököt és Pinics Annát, a városi KlSZ-bizott- ság politikai munkatársát. Első feladatként elméleti kérdésekre kellett választ ad­niuk a versenyzőknek, majd a forgácsolóüzemben folytató­dott a vetélkedés, de már a- gépek mellett. A fiataloknak rajzok alapján tengelyt, il­letve orsót kellett elkészíte­niük, amelyeket további meg­munkálás után a gyáriak tartalék alkatrészként hasz­nálni tudnak. A zsűri szigorúan pontozta mind az elméleti, mind a gyakorlati feladatok végre­hajtását, s részletesen érté­kelték a kész munkadarabok hibáit is. Általános tapaszta­lat volt, hogy a nemzetközi Sí mértékrendszert sem a ta­nulók, sem a szakmunkások nem ismerik eléggé, pedig Nagy Gyula, a tanulók legjobbja ennek használata januártól kötelező! Varga Mihály értékelte a versenyt, majd Pinics Anna ismertette a végeredményt. Eszerint a szakmunkások kö­zött Sárffy Endre (Cement- és Mészművek váci gyára), a tanulók kategóriájában pedig Nagy Gyula (MŰM 204-es In­tézete) végzett az első helyen. A díjak átadására november 2-án, a művelődési központ­ban ünnepélyes keretek kö­zött kerül sor. M. L. Ittas vezetők, gyorshajtók Ferencz István 20 éves váci lakos nyolc deci bor elfo­gyasztása után ült Komár tí­pusú segédmotorkerékpárra és ittasan furikázott a városban. Ezt a kórházi vérvétel is bi­zonyította. 3000 forint bírság megfizetése mellett másfél év­re eltiltották a gépjárműveze­téstől. Sárgászöld lett a szonda, amikor belefújt Tóth János 33 éves fóti lakos, a rendőri iga­zoltatás során. A késő esti órákban vezette ilyen álla­potban személygépkocsiját a Budapest—Fót közötti útsza­kaszon. 4500 forintra büntet­ték és másfél évre bevonták a jogosítványát. Antal Zoltán 20 éves vácrá- tóti lakos is felöntött a ga­ratra, úgy ült a volán mögé, majd átadta a kormányt úti­társának, a szintén erősen it­tas Horváth József 39 éves vácrátóti lakosnak. A Váci Já­rásbíróság Antalt 2500 forint­ra bírságolta és egy évre el­tiltotta a vezetéstől; Horváth 6000 forint büntetést fizet és két évig nem vezethet. Hajdú Vince 22 éves váci szakács személygépkocsijával a késő esti órákban megállás nélkül hajtott a 2-es számú főútvonalra. A Maróti Lajos utca sarkánál összeütközött a szabályosan közlekedő Kollár István autójával, s 45 ezer fo­rint kárt okozott. Elsőbbség nem biztosítása címen fizetett 200Ö forint bírságot és három hónapra bevonták a jogosítvá­nyát. Fülöp István 45 éves gödi lakos az M7-es útvonalon fi­gyelmen kívül hagyta a 60 kilométeres átlagsebességet engedélyező KRESZ-táblát és 80 kilométeres tempóban haj­tott Budapest felé. A Traffipax Mesta fényképezőgép megörö­kítette a szabálysértést. 2500 forint bírság megfizetésére kö­telezték és két hónapig nem vezethet gépjárművet. P. R. Váciak - Miskolcon A Diósgyőri Vasas Művelő­dési Központban Szűcs Fe­rencire, a Szakszervezetek Bor­sod megyei Tanácsának a tit­kára nyitotta meg a III. or­szágos diaporáma biennálét. A bíráló bizottságban helyet foglalt Kocsis Iván váci fotó­művész is. A Dunakanyar Fotóklub tag­jai közül Robotka János, Ma­gyar Ferenc és Magyarné Indi Mária alkotásait mutatták be a kétnapos találkozón. Robotka János Vác című diaporámája elnyerte a Fotó című lap tisz­teletdíját. Ugyanott, a Vasas Galériá­ban nyílt meg Kocsis Iván ki­állítása. Dr. Végvári Lajos művészettörténész, főiskolai ta­nár nyitotta meg a tárlatot, méltatva a Dunakanyar Fotó­klub elnökének életútját, sok­szor elismert munkásságát. Ez a kiállítás október 30-ig tekint­hető meg. Vendégszereplés Lengyelországi vendégsze­replésre utazik csütörtökön o Váci Siketek Tanintézetének tánccsoportja, Kissné Kékesi Ilona tánctanár vezetésével. Az itthon már többször szép sikert aratott együttes Varsó, Lodz és Radom városokban tart előadást. Man A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 249. SZÄM 1980. OKTOBER 23., CSÜTÖRTÖK Közel a könyv és az újság A kultúra háza Verőcemaroson A szobában csend van és nyugalom. A polcokon tizen­ötezer kötet könyv. A könyv­tárosok szívesen segítenek mindenkinek megtalálni a kedvére való olvasmányt. Amíg tart a szép idő, addig kevesebb a látogató, csak a könyvek leghűségesebb ra­jongói és a megrögzött újság­olvasók toppannak be napon­ta. És azők, akiket a nyári Modern forma, lírai kép A Madách Imre Művelődé­si Központban nyílt meg a közelmúltban a gombási mű­vésztelep alkotóinak kiállítá­sa, ahol Bakos Ildikó, Cs. Nagy András, Markó Erzsébet, Sá­ros András Miklós és Szűts Miklós munkáit tekinthetik meg a látogatók. Grafikák A kiállított művek most is magukon hordozzák alkotóik­nak általunk ismert karakte­rét. Sáros András Miklós tár­sadalmi kérdéseket felvető, intellektuális töltésű grafikái most is méltóképpen mutat­ják be az alkotót. A gondola­ti síkon megközelíthető és ér­telmezhető művek mellett többségben vannak az áttéte­lesebb, kevésbé megfogható és megmagyarázható alkotások, melyek inkább a tudatalatti, mintsem a tudatosan megra­gadható élményben gyökerez­nek. Cs. Nagy András festmé­nyein a konkrét, látható je­lenség most is egy lírai-konst­ruktív irányba mutató megfo­galmazásban ölt testet, tovább haladva az eddigi úton. A bemutatott alkotások szín­vonalát tekintve, nem csalód­tunk a művészetben. Részint korábbi kiállításokról már is­mert műveikkel találkozhatunk, részint eddigi gondolkodás- és alkotásmechanizmusuk tá­rul fel az újabb munkákon. Ez természetesen bizonyos is­métlődéshez vezethet, ami nem baj, hogyha az belső, megélt élményből fakad, nem pedig pusztán bevett formai bravúr­ból. Másfél évtized Hangverseny és kiállítás A 15 éves váci KISZ-kórus alapításának jubileumáról em­lékeznek meg október 25-én este fél 7 órakor a Híradás- technikai Anyagok Gyárában. Erre az alkalomra Petővári Gyula könyvtáros kiállítást rendezett. Mester Endre fény- képfelvételein láthatók a más­fél évtized nevezetesebb ese­ményeit megörökítő képek. Megnyitót mond dr. Koncz Károly, a városi népfrontbi­zottság elnöke, a HAGY igaz­gatója. majd Makiári József Liszt-díjas karnagy, a KOT A elnöke köszönti az énekkart. Ezután Bogányi Tibor vezeté­sével felcsendülnek a legsike­resebb, a váci kórus műsorán szereplő hazai és külföldi mű­vek. Az összekötőszöveget Lu­kin László zenetörténész mondja el. A belépés díjtalan, a közön­ség itt ismerheti meg először az ifjúsági énekkar működését bemutató 100 oldalas kön vet, amely október közepén készült el a Váci Könyvkötészet dísZes borítójával Másrészt, hogyha összevet­jük az eddig ismert alkotá­sokkal a mostaniakat, szem­tanúi lehetünk a kísérletező kedvnek, a továbbfejlesztésre való törekvésnek. Markó Er­zsébet újabb munkái — Szik­lák között, Nógrád, Táj — erőteljesebbek, dinamikusab­bak a korábbiakhoz képest. Skálája éppen azáltal bővül, hogy lírai érzékenységét to­vábbra sem tagadja meg. Szűts Miklós itt bemutatott festményei mintha érzéke­nyebbek lennének az eddi­gieknél, még jobban elmélyít­ve és kiaknázva az élmény­adta asszociációs lehetősége­ket. Hangulat Bakos Ildikó makettekkel, tervekkel mutatkozott be, me­lyek lehetőséget nyújtanak ar­ra, hogy a művészt foglalkoz­tató gondolatokba, kérdésekbe ne csak kész alkotásokon ke­resztül pillanthassunk be, ha­nem azokat folyamatukban is nyomon követhessük. Mind­amellett érdeklődve várjuk az összegzést, a kész alkotást, amely magába sűríti az eddi­gi tanulságokat. Jóllehet, ez többnyire nagyméretű mun­kákban ölthet testet, melyek­nek bemutatására a kiállító­terem adottságainál fogva nem alkalmas. A Madách Imre Művelődé­si Központ kezdeményezése egy-egy művészcsoport közös bemutatása — véleményünk szerint jó elgondolás, melyet érdemes lenne a jövőben is folytatni. A művelődési ház ki­állítóterme — intim, bensősé­ges hangulatánál fogva ked­vező feltételeket nyújthatna ilyen kamarakiállításoknak. Almássy Mariann A Senior sikere A héten még látható Városra szóló kiállítást ren­dezett a váci kötöttárugyár termékeiből, az ötödik ötéves tervben elért eredményeiről a váci üzem KISZ-szervezete, a Madách Imre Munkás és Ifjú­sági Művelődési Központban. A műszaki hetek keretében sorra került Senior bemutatót a nagy érdeklődés miatt a hó­nap végéig meghosszabbítot­ták. és az őszi rendezvények; a kirándulások vonzanak. Kohézió Kálmán Máriát, a verőce­marosi I-es számú Klubkönyv­tár vezetőjét az íróasztala mellett találom. Szegedi uta­zásuk adminisztrációs mun­káját végzi, éppen, amikor belép Rózsahegyi Béláné is, a nyugdíjas klub elnöke. Izga­lommal kérdezi Marikát ter­vezett kirándulásukról. A klubtagok már igencsak in­dulnának — tolmácsolja va­lamennyiük óhaját. — Bizonytalan volt az uta­zásunk — tájékoztat immár mindkettőnket a klubkönyv­tárvezető — Nehezen sikerült megszereznünk a különjáratú autóbuszt, lekötni a szállást, belépőjegyeket kapni az igé­nyelt műsorokra. De gondja­inkban sohasem maradunk magunkra. Utazásaink ügyin­tézésében mindig számítha­tunk a váci IBUSZ, s Szikora János irodavezető szíves se­gítségére. — Havonta két forint a tag­díj — mondja Rózsahegyi Bé­lóné. — S ez is csupán össze­tartozásunkat hivatott jelké­pezni. Hétfőnként találkozunk, beszélgetünk, együtt vagyunk. A közelmúltban járt nálunk Koncz Gábor színművész, vendégünk volt a váci zene­iskola együttese. Télen disz­nótoros vacsorákat rendezünk, megünnepeljük a karácsonyt, az új esztendőt. Kirándulni is járunk. Még az ősszel Po­zsonyba készülünk, s néhá- nyan Bécsbe. Szerény hajlék Miután Annus néni elindul a nyugdíjasokhoz megvinni a bizonyossá vált szegedi út jó hírét, mi körbejárjuk a házat. Megnézzük a klub- és a szak­köri foglalkozások helyszínét, az egyetlen nagyobb termet, ahol a pódium is áll. Majd az utolsó, az udvarra nyíló cseppnyi helyiséget, ahol az alkalmi büfé és ruhatár mű­ködik. Négy szoba, mindössze ennyi a kultúra birodalma. Ebből kettő a könyvtáré. — Tapasztalataim szerint a klubkönyvtár, mint művelő­dési intézményforma rendkí­vül egészséges — szögezi le Kálmán Mária, — Közel a könyv és az újság, sikere­sebben készíthetők elő ren­dezvényeink, könnyebben jut­hatnak szakirodalomhoz kis­csoportvezetőink és előadóink. Beosztással élünk, így min­den szakkörnek és klubnak jut hely. Senki sem érezheti magát mostohagyereknek. Az elmúlt évadban négy kiscso­portunk működött: ifjúsági klub, nyugdíjasklub, gyer­mekklub, német szakkör. Volt szabás-varrás tanfolyamunk, s megszámlálhatatlan TIT- előadásunk. Befogadtuk a Magyar Ma­dártani Egyesület helyi cso­portját. Tavasz óta nálunk ta­lálkoznak. Épül az új Búcsúzóul a klubkönyvtár vezetője valamit elárul. Meg­kezdték egy régi épület átala­kítását. Dunára néző abla­kokkal már alakul a művelő­dés új hajléka. A kiscsoportos foglalkozások számára sok szobával, előadó- és színházte­remmel, központi fűtéssel, mozgatható térelválasztó ele­mekkel. Mindez társadalmi összefogással, a község lakói­nak segítségével. Nagy Ferenc Jó ütemben halad a munka Október vége felé tervsze­rűen, jó ütemben halad a váci főposta fél évszázados épüle­tének a rekonstrukciója. Je­lenleg a régi kézbesítőterem ideiglenes átalakításánál tar­tanak. Ugyanis itt kap helyet a felvételi helyiség, amíg a főka­pu mögötti terület átalakítá­sán dolgoznak. A hírlaposztály a főtéri, ideiglenes saroképületben igyekszik zavartalanul ellátni fontos feladatát az építkezés alatt is. A főpostán belüli hír­lapárusítás kikerül az utcára, a távközlési üzem bejáratá­hoz. A vállalati ajánlott külde­mények átvételi helyiségét a Beloiannisz utcai oldalon je­lölték ki ezekre a hónapokra. A felvételi helyiség átköl­töztetése jelenti a nagy gon­dot a posta vezetőinek. A ko­rábbinál kisebb teremben zsúfoltságra számítanak. Ismét kérik a közönséget, legyen megértéssel és türelemmel. Aki teheti, a kisebb forgalmú, dé­li órákban adja fel a pénzt, az ajánlott és expressz küldemé­nyeket. A vállalatok a díjelő­leges feladásaikat lehetőleg 15 óráig intézzék el, így biztosít­hatják küldeményeik gyors, időbeni kézbesítését. P. R. Moziműsor KULTŰR FILMSZÍNHÁZ (Lenin út 58.): október 23-tól 26-ig: Mondd, hogy mindent megteszel értem (színes olasz bűnügyi filmvígjáték, Il-es helyáron, 14 éven aluliaknak nem ajánlott!). MADÁCH FILMSZÍNHÁZ (Lenin út 63.): október 24-én, csak 5 órakor: Sógorok, sógor­nők (színes francia film, csak 16 éven felülieknek!) — este 7 órakor: Lőj a zongoristára! (az őszi filmklub előadássoro­zat első vetítése. Francia film, rendezte: Francois Truffaut). — Október 25-én: Az ártatlan (színes olasz film, csak 16 éven felülieknek!). ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap) MOST VEGYEN, MOST ÉRDEMES! OKTÓBER 23-ÁN, A CSÜTÖRTÖKI BEVÁSÁRLÓNAPON A PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT VÁCI DUNA-KANYAR ÁRUHÁZÁBAN, a Széchenyi u. 36. szám alatt 4 4 V%> 20%-os árengedménnyel vásárolhat válltáskát. műselyem női kendőt, 374 Ft helyett 261,80 Ft-ért, 73 Ft helyett 58,40 Ft-ért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom