Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-19 / 246. szám

* ’ Hll Magazin§§ OKTÓBER 19., VASÁRNAP M1 Mi befolyásolja a fa növekedését — Százesztendős küzdelem a kártevők ellen Egy tueat feroinon A Növényvédelmi Kutató Intézet az idén ünnepelte fennállásának századik évfordulóját. Ebből az al­kalomból a hazai társszervekkel kö­zösen nemzetközi konferenciát ren­deztek „Üj utak a növényvédelmi kutatásban” — címmel. Az előadá­sokon sok szó esett a szelektív nö­vényvédő szerekről. Dr. Kozár Fe­renc kandidátussal, az intézet tudo­mányos osztályvezetőjével e szerek jelentőségéről, hazai elterjedéséről beszélgettünk. Szelektív védelem —• A szelektív növényvédő szere­ket általában mindenki a rovarkár­tevők elleni védekezéssel hozza kap­csolatba. Talán itt indult meg leg­először a hagyományosan használt, széles hatáskörű rovarölő szerek ki­cserélése szelektív készítményekkel. Ezek az anyagok a különböző eljá­rások során mindig csak egy adott kártevőt pusztítanak el. Kevésbé ve­szélyeztetik a' növénytábla életközös­ségét, a környezetet. — Melyek a szelektív növényvé­delem fontosabb eljárásai? — Több irányban végzünk kuta­tásokat. A biológiai védekezéskor ro­varbetegségek vagy hasznos rovarok elterjesztésével, ellenálló növények nemesítésével védekezhetünk a kár­tevők ellen. A rovarok szex-inger- anyagaival, a feromonokkal csapdá­ba ejthetők a kártevők, s számukból következtethetünk a permetezés idő­pontjára. Így sók vegyszer megtaka­rítható, hatásfokuk növelhető. A me­zőgazdasági kártevőkön kívül a szú­nyogok, legyek ellen is eredménye­sen használhatók a hormonhatású anyagok (pl. juvenil hormon). A rovarok táplálkozását gátló készít­mények nem pusztítják el a kárte­vőt, s így az őt pusztító paraziták, hasznos rovarok száma sem csökken. — Várható a szelektív növényvédő szerek széles körű hazai elterjedése? — Feltétlenül. De addig még sok kutatómunka áll előttünk. Idővel bő­vül a választék, s mindenki a ter­mesztési igényének megfelelően vá­logathat a készítményekből. 5—10 év múlva valamennyi fontos kártevő­nek lesz szexcsapdája, s így sokkal könnyebb lesz előrejelzésük. Ezzel párhuzamosan megindul ezeknek az anyagoknak a közvetlen védekezés­re való felhasználása is. Veszélytele­nek a környezetre, és mivel kis mennyiség elegendő belőlük, csök­kennek a növényvédelem költségei. — Kik gyártják ezeket a készít­ményeket? — Baktériumkészítményeket jelen­leg Amerikából és Franciaorszából importálunk, de ha felépül a bul­gáriai gyár, talán könnyebben, s főleg olcsóbban jutunk majd hozzá. A Kőbányai Gyógyszergyár kutatá­sai is jó eredményeket ígérnek. A Reanál Gyógyszergyár már második éve gyárt és forgalmaz feromoncsap- dákat alma-, szilva- és keleti- gyümölcsmoly ellen. Az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár káposz­ta- és vetési bagolypille feromonjai egy-két éven belül piacra kerülhet­nek. A táplálkozásgátló anyagok ese­tében még további alapozó kutatá­sokra van szükség. A gyorsabb ered­mény elérése érdekében együttmű­ködünk a Kőbányai Gyógyszergyár­ral, a Gyógynövény- és a Gyógy­szerkutató Intézetekkel. Mivel szer­teágazó a terület, a növényvédő sze­rek gyártásába a legkülönbözőbb gyárak bekapcsolódása várható, il­letve figyelhető meg. Nem csodaszerek Űj utat nyit a növényvédelemben a szelektív növényvédő szerek al­kalmazása? — Nem újat, inkább egy másikat. Ezek nem csodaszerek, alkalmazá­sukkal nem szorul vissza jelentő­sen a rovarölő szerek használata. A növényvédelem fő irányvonala meg­marad, csak a programszerű védeke­zésről átállunk az okszerű védeke­zésre. A fő cél az, hogy minél ke­vesebb növényvédőszert használjunk föl, a lehető legjobb időpontban. A növényvédelem is mind összetetteb­bé válik, mind nagyobb tudást, fel­készülést igényel. A vegyszerek ára jóval nagyobb mértékben emelkedik, mint a szelektív növényvédőszereké, amelyekből ráadásul kevesebbet kell felhasználni. De legnagyobb előnyük — amit pénzben nehéz kifejezni — a környezet megkímélése. Árulkodnak az évgyűrűk Egy-egy frissen kivágott fa törzsé­nél mindenki szívesen elidőzik né­hány percig. Számolgatja az egymás mellett kirajzolódó karikákat, igyek­szik megállapítani, hogy mennyi idős lehet a fa. Első látásra nagyon egyszerű a dolog: ahány gyűrű, any- nyi év. Nyolcezer év Ebből az ősi megfigyelésből ma már egész tudomány, a dendrokro­nológia tudománya alakult ki. Tu­dományos vizsgálódásának az az el­ső lépése, hogy a frissen kivágott fából mintát vesznek, amelyet gon­dosan lecsiszolnak. Így lehetővé vá­lik az évgyűrűk pontos megszámo- lása. A következő lépésekben min­tákat készítenek régi épületekben, öreg bányákban található gerendák­ból, fatörzsekből. Gondosan összeil­lesztik a mintákat, a hasonló kor­ból származó közös évgyűrűk lehe­Ki őszre várj A természet bölcs szemlélője, ismerője, Áprily Lajos (1887—1967) írta egyik szép versében: Nyáron ne járj az erdőn, őszre várj,... Folytatása a függőleges 12., vízszintes 38., függőleges 14. és víz­szintes 1. sorban. A sarokkockák betűi: A, M, R, K. VÍZSZINTES 1. Beküldendő. 12. Vízzel tisztit. 13. Ring. 15. Ön, németül. 16. Ceruza. 18. Olvasztókemence, névelővel. 19. Épphogy. 20. Fürdőedény. 22. Ja, értem már! 23. Lábikrája. 24. OZ. 26. Római ötszázkettes. 28. Táplálkozó. 29. Cipő szélei. 30. Helyez. 32. A zászló. 35. Csapat fele. 36. Ilyen tyúk az égen is van. 38. Beküldendő. 39. Észa­ki szomszédunk egyik népe. 40. Női név. 42. Vissza: roncsol. 43. Komikus színész­nőnk (Zsuzsa). 44. összeomlik. 45. Fő­városunk egyik szigete. 46. Magasztos költemény. 47. Hentes páros betűi. 49. Após. 50. Azonos betűk. 52. Maga mö­gött hagyja. 54. Budapest. 55. Római ezer­ötvenegy. 57. csuromvizes lett. 58. Becé­zett Aladár. 59. Ütlegelt. 61. sziklacsúcs. 62. ... -kódex, magyar nyelvemlék a XV. századból. 63. Zománc. 65. Kin betűi ke­verve. 66. Fej hátsó része. FÜGGŐLEGES 2. Lakoma. 3. Művelem a kertet. 4. Kétes (!). 5. Névelő. 6. Gyökér nélküli, apró, zöld növény. 7. Női név. 8. Al­ma... (Kazah köztársaság). 9. Ételíze­sítő. 10. Vissza: a magyar kártya egyik lapja. 11. Római ötvenkettes. 12. Bekül­dendő. 14. Beküldendő. 17. Vízi növény. 19. Az asszony. 21. Állófilfti. 23. Söntés. 25. Afrikai állam. 27. Becézett Ilona. 28. Szám. 29. Mohácsnál ömlik a Dunába. 31. Egyiptom fővárosa. 33. Érzékszerv. 34. Araszt. 35. indián törzs (vissza). 37. Személygépkocsi-márka. 39. Kenderkóc. 41. Régi török rang. 43. Fekete István ál­latregénye. 47. Átnedvesedni. 48. Erősen markol. 51. Régi iskolatípus. 52. Mint a 47. sor. 53. Ezen a helyen. 54. Irótömb. 56. Fővárosa: Bagdad. 58. Piciny. 60. Tu­dományos ismeretterjesztő Társulat. 62. Két névelő. 64. LU. 66. Tessedik Sámuel. Megfejtési határidő: 1 hét. AZ OKTOBER 5-1 KERESZTREJTVÉNY Hel yes megfej TESE: Galileo Galilei, Kopernikusz, Giordano Bruno, Arisz- tarkhosz, J. Kepler. KÖNYVJUTALMAT NYERTEK: Csontos Pálné (Gödöllő, Dózsa György u. 42. 2100), — Kecskeméti Rózsa (Cegléd, Kölcsey tér, IV. lépcső, i. em. 2700), — Miló Sán­dor (Nyergesújfalu, Duna u. 1., VI/2. 2536), — Nei'.iel Ibolya (Maglód, Kos­suth Lajos u. 62. 2234), — Oláh Dénes (Nagykörös, III., Dohány u. 7. 2750), — Pártái Mihályné (Budapest, Marx u. 55. 1191), — Péterváry István (Lábatlan, n„ Balassi lépcső 10. 2541), Radványi Magdi (Solymár, Tersztyánszky u. 82. 2083), — Sárbogárdi Béláné (Vác, Vásár u. 5. 2600), — Sinkó Lajosné (Vámosmikola, Táncsics u. 13 2635). GYEHMEK.HEJTVÉNY Pajtások! „Utazás a Föld körül” soro­zatunk keretében mai rejtvényünkben a szomszédos Jugoszláviába látogatunk. VÍZSZINTES 1. ilyen juhász, gulyás, csikós stb. is volt egykor a mezőgazdaságban. 6. Édes Bele monogramja. 8. Része a malacnak! 9. Számok előtt álló rövidítés (numero). 10. Olyan borbély volt, aki sebek gyó­gyításával is foglalkozott. 11. Siló egy­nemű betűi. 12. Kellemes innivaló. 13. A nagy betyár névbetűi. 15. Súlyegység rö­vidítése. 16. Fiúnév. 18. „ . . . a város szü­letésem helye” (Petőfi). 19. Tekercselte, pl. a filmet. 20. Kicsinyek köszönése. 22. A finis belseje! 23. Világbajnokság rövi­dítése. 24. jugoszláv folyó, a Szávába torkollik. 25. Nem mondja meg az igazat a számonkérés során. FÜGGŐLEGES 1. Így is nevezik a főnököt. 2. Talpon volt. 3. A Jugoszláv Népköztársaságok egyikének magyar neve. 7. Az ország fővárosa, ahogy mi mondjuk. 9. Az Ad­riai-tengerbe ömlő folyó. 11. A függ. 3. alatti köztársaság székhelye. 14. Nincs megtiltva. 16. Spanyol és svéd autók be­tűjele. 17. Mutatószó (lásd a vízsz. 18. sort). 21. Kipusztít. 22. Fehérnemű. Pajtások! A vastag betűkkel szedett so­rok megfejtését írjátok le egy levelező­lapra, és október 26-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők részt vesznek az októberi jutalomsorso­lásban. tővé teszik az azonosítást, az idő­beni folytonosság megállapítását. Ezzel az eljárással már több mint nyolcezer évre visszanyúló adatsort is sikerült előállítani. Régmúlt időjárások A gyakorlatban természetesen nem ilyen egyszerű a dolog. Egy- egy fa növekedését, az évgyűrűk vastagságát és alakját számos körül­mény befolyásolhatja. Szárazabb vagy csapadékosabb, melegebb, vagy hűvösebb esztendőkben más és más módon formálódnak az évgyűrűk. A tudomány gyakorlati jelentősége ép­pen ezekben az ismeretekben rejlik. Ha sikerül megfejteni az évgyűrűk­ben rejlő titkokat, akkor sokkal kö­zelebb jutunk a jövő lehetőségeinek megismeréséhez is. Minél hosz- szabb adatsorokat sikerül összeál- tani, annál nagyobb pontossággal le­het — a matematika eszközeivel — előre jelezni a következő esztendők időjárását is. Hatszáztíz éves cédrusfa metszete A rádió és a televízió műsorából VASAJUNAP r a­* M 5 & q 10 a 15 H (5 16 ** t& <9 lo 5( 55­Xb M . 55 5.5 b.U 8.0 8.0 8.1 8.2 9.2 10.0 10.0 10.0 10.5 11.1 12.1 13.0 13.1 13.3 14.0 15.0 15.1 15.3 16.1 17.0 17.1 17.2 18.0 18.1 18.3 18.4 18.4 18.5 19.3 20..3 21.1 22.0 22.1 22.2 23.0 24.0 0.1 0.2 6.0 7.0 8.0 8.0 8.3 9.00 9.1 9.5 10.2 10.4 11.1 12.4 13.4 14.0 14.30 14.33 15.30 16.00 16.30 16.3 17.05 17.5.1 18.30 18.33 19.20 19.25 19.4 20.20 20.30 20.33 22.35 23.00 23.10 24.00 0.10 7.00 8.00 8.08 8.58 9.33 10.10 11.00 11.0b 12.30 13.00 13.05 11.00 14.49 15.32 19.00 19.03 19.35 21.50 22.36 23.30 23.33 8.10 8.15 9.15 9.40 10.05 10.10 12.10 13.25 13.45 14.20 16.00 KOSSUTH RADIO Rákóczi-induló. Előttünk a vasárnap! Hírek. Időjárás-jelentés. Útközben. Ot kontinens hét napja. Csajkovszkij: Manfred-szimfónia. Magyar Múzsa. Hírek. Időjárás-jelentés. Útközben. Budapesti művészeti hetek. Schubert- és Schumann-művek. Vasárnapi koktél. Édes anyanyelvűnk. Rázós úton. Budapesti művészeti hetek. Rádiólexikon. Opera-müvészlemezek. Hírek. Útközben. Pillantás a nagyvilágba. A hegedű virtuózai. A polgármester úr. Hírek. Útközben. Az atomtechnika ipara. A zeneirodalom remekműveiből. Kodály-kói usművek. Hol volt, hol nem volt«. • Hírek. Időjárás-jelentés. Útközben. Sporthírek. Totó. Diákkönyvtár hangszalagon. Töltsön egy órát kedvenceivel. Operakettösök. Népzenei Hangos Újság. Hírek. Időjárás-jelentés. Sporthírek. Totó. Az új magyar zene hónapja. Olasz barokk szonáták. Hírek. Időjárás-jelentés. Fúvószene. Himnusz. PETŐFI RADIO Népszerű muzsika — koránkelők­nek. Az ortodox egyház vallásos órája. Hírek. Időjárás-jelentés. Mit hallunk? Miska bácsi levelesládája. Budapesti művészeti hetek. Zenés játékokból. Láthatatlan múzeum. Hírek. Színházi Magazin. Jó ebédhez szól a nóta. A festődoboz. Időjárás- és vízállásjelentés. Híres előadók albuma. Hírek. Táskarádió. Nőkről — nőknek. Népdalok. Hírek. Útközben. A vasárnap sportja. Totó. Slágerek mindenkinek. Mit üzen a Rádió? Hírek. Nótakedvelőknek. Útközben. Lírai novellák. Operettdalok. A világlira gyöngyszemei. Hírek. Sporthírek. Totó. Botrány Tahitiben. Zenés játék. Hírek. Időjárás-jelentés. A tegnap slágereiből. Hírek. Időjárás-jelentés. Műsorzárás. 3. MŰSOR Szcrb-horvát és német nyelvű mű­sor. Hírek. Időjárás-jelentés. Operarészletek. Újdonságainkból. Az új magyar zene hónapja. Uj Zenei Újság. Hírek. Időjárás-jelentés. Híres előadóművészek lem veiből. A Nemzetközi Rádióegyete a műso­rából. Hírek. Időjárás-jelentés. Sztárok sztereóban. Az új magyar zene hónapja. Hanglemezgyűjtőknek. Wagner: Tannhäuser. Opera há­rom felvonásban. Hírek. Reneszánsz kórusmuzsika. Vásáry Tamás zongoraestje. Népszerű francia előadók felvető­iéiből. Rádiószínház. Hírek. Időjárás-jelentés. Műsorzárás. TELEVÍZIÓ Tévétől na. Mindenki iskolája. Óvodások filmműsora. Katica. 3. rész: Háztűznéző. Hírek. Vasárnap délelőtt. A British Museum kincsei. Vótaszó. Pedagógusok Fóruma. Keleti Márton-sorozat. A tanítónő. Magyar film. Vasas—Szpartak Kijev. Női kézi­labda-mérkőzés. 17.20: Fejezetek a cirkuszlexikonból. .17.55: Vetélkedöműsor. 18.40: Tévétorna. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: A herceg és a táncosnő. Angol film. 21.55: Sporthírek. 22.03: Házigazda: Radványi Géza. 23.00: Hírek. HÉTFŐ 4.25 8.00 8.25 9.00 9.10 9.40 10.00 10.05 10.35 11.20 11.40 12.00 12.20 12.35 12.50 14.43 14.54 15.00 15.10 15.25 16.00 16.05 16.30 17.00 17.10 17.34 18.15 18.30 19.15 19.30 20.30 21.30 22.00 22.15 22.20 22.30 23.30 24.00 0.10 0.25 4.25: 8.00: 8.05: 8.30: 8.33: 9.10: 10.00: 11.55: 12.00: 12.30: 12.33: 12.38: 13.25: 13.45: 14.00: 17.00: 17.30: 18.30: 18.33: 19.35: 20.30: 20.33: 22.30: 23.00: 23.15: 24.00: 0.10: 9.00: 9.30: 10.30: 11.00: 11.05: 12.04: 16.00: 16.30: 17.00: 17.30: 17.51: 18.11: 18.16: 18.35: 19.00: 19.05: 19.35: 21.42: 22.30: 22.33: 16.25: 17.05: 18.40: 19.20: 19.40: 19.45: 19.55: 20.00: 22.20: KOSSUTH RADIO Jó reggelt! — Zenés műsor. Hírek. Időjárás-jelentés. Mit üzen a Rádió? Csorba Győző versei. A hét zeneműve. Ki kopog? Hírek. Időjárás-jelentés. Kisiskolások műsora. Operarészletek. Bioritmus. A fakó leány s a pej legény. Déli Krónika. Ki nyer ma? Válaszolunk hallgatóinknak. Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. Albert Gábor novellája. Édes anyanyelvűnk. Hírek. Időjárás-jelentés. Kóruspódium. Visszapillantó. Útközben. Nóták. Világablak. Hírek. Útközben. Az új magyar zene hónapja. Könyvpremier. Hol volt, hol nem volt. • • Esti Magazin. Operaáriák. Csak arra vagyok kíváncsi... Népdalest. Vonalvég. Hírek. Időjárás-jelentés. Sporthírek. Tíz perc külpolitika. Halló, itt vagyok! Mozart: C-dúr szimfónia. Hírek. Időjárás-jelentés. Nagy Tibor táncdalaiból. Himnusz. PETŐFI RADIO Jó reggelt! — Zenés műsor. Hírek. Időjárás-jelentés. Indulók, táncok fúvószenekarra. Hírek. Nóták. Slágermúzeum. Zenedélelőtt. Pillanatkép. Adám Jenő: Tulipán — népdal- szvit. Hírek. Kis magyar néprajz. Tánczenei koktél. Varsányi Gyula műsora. Időjárás- és vízállásjelentés. Kettőtől ötig ... A Rádió kívánság­műsora. Ismeretterjesztő előadás, ötödik sebesség. Hírek. Zeneközeiben. Operettrészletek. Hírek. Társalgó. Sanzonalbum. Hírek. Időjárás-jelentés. A dzsessz a 70-es években. Hírek. Időjárás-jelentés. Műsorzárás. 3. MŰSOR Iskolarádió. Schumann muzsikájából. Rádiólexikon. Hírek. Időjárás-jelentés. Zenekari muzsika. Meyerbeer: A Hugenották. Opera. Az Iskolarádió műsora. Harminc perc heat. A bét zeneműve. Brahms: Négy dal női karra. Sztereó-mustra. Egészségünkért! Zsebrádiősz ínház. Láttuk, hallottuk . .. H írek. T dő járás - jelen tés. Fiataloknak kortárs zenéről. Az ú.i magyar zene hónapja. Szvjatoszlav Richter zongorázik. Hírek. Időjárás-jelentés. Műsorzárás. TELEVÍZIÓ Kelet szeme — Damaszkusz. NSZK rövid film. Tűzgömbök. A Szovjet Televízió külpolitikai vi­taműsora. Hét évtizede. Vázlatok Török János portréjához. TévétOrna. Esti mese. Hírek. Budapesti művészeti hetek. Hírek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom