Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-18 / 245. szám

rrrr ur.crrt 1980. OKTÓBER 18., SZOMBAT ŐSZI KÖNYVHETEK A szellem gyarapítására Könyvesbolt-avatással, író—olvasó találkozóval cs ün­nepi megnyitóval megkezdődtek az őszi megyei könyv­hetek. A pénteki országos megnyitó színhelye Kiskun­halas volt. Az ünnepségen Imre István, a SZÖVOSZ elnökhelyettese méltatta az eseménysorozat jelentősé­gét, a szövetkezeti könyvesboltok, könyvbizományosok szerepét a falusi olvasómozgalom kiterjesztésében. Az ünnepi nyitány alkalmával Kiskunhalason felavatták a megye 12. szövetkezeti könyvárudáját, amelynek polcain 1,7 millió forint értékű szép- és szakirodalmi művet helyeztek el. Pest megyei ünnepség Nagykálán Hogy csökkenjen a város és falu közötti különbség tudás­ban, szellemben, a kultúra be­fogadásában — ezzel a jelszó­val indult útjára a Megyei könyvhetek megrendezésének akciósorozata éppen húsz év­vel ezelőtt. S a kora őszi könyvünnepek sikerének a for­galom folyamatos növekedése és a rendszeres olvasók szá­mának gyarapodása láttán örülhetünk. Az idei őszi me­gyei könyvhetek Pest megyei eseménysorozatát tegnap, pén­teken este nyitották meg a nagykátai járási művelődési ház színháztermében. Az ese­ményen részt vett Tuza Sán- dorné dr., a MÉSZÖV elnöke s Babosán József, a nagykátai járási pártbizottság első titká­ra is. Az ünnepséget Űlviczky Jó­zsef, a Nagykáta és Vidéke Áfész elnöke nyitotta meg. A közművelés részeként — Két évtizeddel ezelőtt a szövetkezetek álltak az élére annak a mozgalomnak, amely célul tűzte: a legkisebb fal­vakban, a tanyákon élőknek is elviszik a könyvvásárlás lehe­tőségét — mondta egyebek kö­zött megnyitó beszédében dr. Csicsay Iván, a megyei tanács elnökhelyettese. — Ez a moz­galom ma már a közművelő­dés szerves része. A kezdemé­nyezőknek jelentős érdeme van abban, hogy sorra létesül­nek a megyében a könyveshá­zak, a könyvpavilonok. Jó pél­da erre a budai és monori já­rás. Jelenleg Pest megyében 13 szövetkezeti könyvesbolt működik, és 317 lelkes akti­vistát vontak be a bizományo­si könyvértékesítő hálózatba. Tavaly a vidéki könyvterjesz­tés értéke meghaladta a 27,5 millió forintot, amely 32 szá­zalékkal magasabb az előző évi eredménynél. A könyvvá­sárlási kedv növekedése befo­lyásolja a kultúra iránti álta­lános érdeklődést is. Ezzel is összefügg, hogy Pest megyé­ben az állandó olvasók száma meghaladja a 130 ezret. Megnyílt a fonotéka Az ünnepség végén megju­talmazták a megye legjobb könyvterjesztőit. Ebből az al­kalomból adta át dr. Csicsay Iván a Szocialista Kultúráért elismerést Dómján Lajosnak, a Tápiómente népi együttes művészeti vezetőjének. Hagyományosak a megyé­ben is a könyv ünnepei és az is hagyomány, hogy ezen al­kalmakkor intézménnyel gaz­dagodik a közművelődési há­lózat. Tegnap nyílt meg ünne­pélyes keretek között a nagy­kátai járási könyvtár zenei részlege, amelyben korszerű magnetofonok, kiváló hangfel­vételek, modern lemezjátszók és ezer hanglemez várja az ér­deklődőket. A fonotéka kelle­mes, barátságos helyiségében olvasni is lehet 120 különféle újság és folyóirat — ezeket igény szerint kölcsönzik is — várja az olvasóidat. Találkozás írókkal A nagykátai rendezvény be­fejezéseként Fekete Gyula, Ja- nikovszky Éva, Varga Domo­kos írók számoltak be mun­kásságukról a színháztermet zsúfolásig betöltő közönségnek, majd dedikálták a közelmúlt­ban megjelent műveiket. Kr. Gy. LEHOTKA GABOR UJ BACH-LEMEZE Az orgona alkotó művésze Másfél év alatt harmadik le­mezével jelentkezik hazai or- gonaművészetünk kiválósága, Lehotka Gábor. A kárácsonyi hangulatú Korálelőjáték lépe­gető dallamszövése a bachi építkezés s2ép péidája. Egy­szerre van benne jelen a meghittség, vagyis a múlton való elmélkedés es a jövő felé forduló ember várakozó érdek­lődése. Az ilyen kompozíció­kon érhető leginkább tetten a zenei ihletettség, vagyis az, hogy amit az ember szavak­ban elképzel, azt a művészet különböző műfajainak eszköz- rendszerei is elmondhatóvá, megfogalmazhatóvá teszik. Nem szükségeltetik hozzá kü­lönösebb elvonatkoztatási ké­pesség, mégcsak beleélés sem. Mindenekelőtt a hangulatnak kell átadnunk magunkat, meg­feledkezni a hétköznapi gon­dokról, elengedni a minden­napig perlekedéseket, lemonda­ni a rohanásokat. Arra kell tö­rekedni, hogy „zeneiül ért­sünk”, és akkor máris bele­süppedhetünk egy olyan sző­nyegbe, ami úgy vesz körül bennünket a maga hangfalai­val, hogy a zenehallgatásra s^ánt percek befejeztével szin­te felfrissülve kerülünk ki az élmény hatásával együtt. Ez a visszafogottság van jelen — más formában, egy­ben erőteljesebben — a B- lemezoldalt záró F-dúr toccata és fúga első tételénél. A toc­cata szó valójában rögtönzést jelent, a zenei gondolatok sza­bad kibontását, tehát elmélke­dést. Ám nehogy arra gondol­junk, hogy ezt a játékot (rög­tönzést) nem rögzítették (en­nek híján aligha maradhatott volna fenn)! Papírra vetették minden hangjegyét, mert a feldolgozás módja minden esetben meghatározó volt. En­nél a műnél is megfigyelhető az az érzelmi áradás, ahogy a zenei anyag (éppen úgy, ahogy a mondatok szavakból, azok pedig hangokból állnak össze) egyre inkább hömpplygőssé válik. Észrevehető, hogy a da­rab során Bach egyre nagyobb hangkészílettel gazdálkodik, s így lesz érzékeletesebb a hang­színek kezelése is. Jellegében olyan ez a zene, mintha több hangszer egymás után bemu­tatkozna, majd egymást követ­ve végül is hatalmas együttes­sé keveredne — de mindezt ezúttal egyetlen hangszeren halljuk. AZ orgona ugyanis az az egyetlen hangszer, amely képes felidézni más instrumen­tumok hangzásvilágát, s így hangkészletéből egy szimfoni­kus együttes összhangzása is kikeverhető. * Ebben rejlik Lehotka egyik erőssége is: a színek megvá- logatásában. A kortars orgo­nistáknál találunk példát a szárazabb, direktebb hangzás­ra is. Lehotka megmarad a ter­mészet színeinél. Nem a ba­rokk pompa miatt, és nem az. ünnepélyesség, a zsúfoltság ürügyén. A természetszerű hangzás révén válik gyöngyö­ző vé ez a játék: ezért lesz drá­ma, ezért képes minden rez­dülést követni, s ezért is ké­pes úgy összekapcsolni, a ze­nei mondatokat. Lehotka nem csupán kottát szólaltat meg, hanem a ma emberének a hangszereként is kezeli az or­gonát. Nincs ebben semmi kü­lönös, ráfoghatnánk: minden­kinek maga felé hajlik a ké­zé. Ám alighanem többről van szó ebben az esetben: minde­nekelőtt egy olyan (remélt) reneszánszról, amely mentes a mitoszoktól, sokkal inkább a mindenkori ember gondjaival, problémáival foglalkozik, s ezért valamennyi vállalkozásá­val erre keres megoldást. Le­gyen az építészet, festészet, szobrászat, költészet, legyen az zene: mindig a hallgató, az újabb ismeretekre vágyó és el­merülni kívánó ember gazda­godását akarja. Az elmondottak hasonlókép­pen érvényesek, az els-ő le­mezoldal két darabjára, a so­kak által ismert d-moll tocca­ta és fugára, valamint az F- dúr Pastoraléra. Lehotka má­sodízben játszotta lemezre mindkét darabot. Ritkán ta­lálkozunk hasonló jelenséggel a hanglemezek között. Az ösz- szehasonlításokra általában a hangversenyek adnak alkal­mat, ám az emlékezet alapján. Dokumentumot egy-egy felvé­tel szolgáltat. Lehotka régebbi és újabb felvétele a művészi pálya két állomását tükrözi. Míg az elcibbin több a fiata­los hév, a nekibuzdulás, a minden áron való megmutat­kozás, a nekigyűrkőzés a ha­talmas feladatnak, addig a mostani lemeZen az érettebb játékos mutatkozik-meg. A len­dület továbbra is a régi, ám a billentés nem hangjegyeket szólaltat meg, hanem minde­nekelőtt zenét közvetít, még­hozzá úgy, különbséget tesz a közlésben, mivel hogy az egy­mást követő hangoknak sincs egyforma szerepük a monda­nivalóban. Már nem a regisz­terek a döntőek, nem a beál­lítások hívják fel magukra a figyelmet, hanem személy sze­rint Lehotka, mert Bachot ját­szik, s nyíltsága és magától ér­tetődő dinamizmusa már nem­csak egy ember ügye, hanem a hallgatóké, a lemezvásárlók ezreié is. Lehotka Gábor nyolcadik Hungaroton lemeze (egyben harmadik, amely a váci zene­iskola orgonáján készült) meg- .különböztetett figyelmét érde­mel. Nem előadóként, hanem alkotó művészként lép a kö­zönség elé. S ezt a pályát — amely egyértelműen gyarapít­ja jelenünket — már e^ért is érdemes elismerésünkkel ho­norálni. Molnár Zsolt [BŐKRŐL! Megoldás a hazai pályán Az ifjúsági klubmozga- ^ lomról lapunkban indított >í vitához újabb hozzászólás, | véleménynyilvánítás érke­$ zett. Az egyik alapvető problé­mát a klubok életében be­állt szervezeti változások okoz­zák. A függőségi viszony meg­szilárdult, az ezzel együttjá­ró fenntartási gondok viszont fordított arányban változ­tak. Nyilvánvalóan szükség volt a black and decker-klu­bok törekvéseinek valamifér le korlátok közé szorításárá, de a mozgalom veszített ad­digi varázsából, a spontán te­vékenységi forma intézmé­nyesített keretek közé került, beállt egy görcsös állapot, ami aztán a klubközösségek felbomlásához vezetett. A ma­gyarázat a következő: a klu­bok iránt támasztott követel­mények erősebbnek bizonyul­tak, mint hittük: Kikerekített és kalandos munkatervek ke- rültek a fenntartók asztalára. A klubnak az év egy-egy sza­kaszában kiemelkedő teljesít­ményt kellett nyújtani, ami­kor is elbírálás alá estek. Ezt a kiemelkedő munkát 10—15 fős mag végezte, s ezután jött a „jól megérdemelt” pihenés. Ebből fakadt a klubok szer­telen működése. Olyan ez, mint az év végi hajrá, pedig egy klubnak folyamatosan kell működni. Nem lenne sza­bad, hogy kialakuljon az „uborkaszezon” a klubokon belül is. Pedig kialakult! Látogatottság Presztízskérdéssé vált a klu­bok látogatottsági arányai je­lenleg lélekszámra mérik őket. hisz fontos szemponttá Vált a tömegek mozgósítása. (Többé-kevésbé elfogadható szempont...) A klubok legfontosabb fel­adata: egy alapvető igény- kultúra kialakítása. Csak er­re az alapra lehet biztonságo­san építeni. Személy szerint sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítok a fokozatos bel­ső építésnek, a műhelymun­kának, mint a látványos, nagy kitöréseknek. De kialakult egy rosszfajta versenyszel­lem a klubok között és meg­rongálódtak a személyes kap­csolatok. Csak megjegyzésként: a moz­galom gyerekkori játszótársai a politikai dalosok — többet vannak elfoglalva adóívek kitöltésével, mint a számuk­ra elhivatottságot jelentő sze­repléssel. A pengetős zené­szek ma szigorú szerződé­sek szabta feltételek mellett lépnek fel a klubban és a műfaj ilyen irányú elhidege- dése szintén a személyes kap­csolatok romlásához vezetett. Véleményem szerint a ta­lálkozók, cserebere fórumok sem képesek megoldani azo­kat a problémákat, amelyek a klubok egymástól való el­szigetelődéséből fakadnak. Sablonossá válnak a bemuta­tók, módszertani foglalkozá­sok, amelyek nem minden esetben alkalmazhatók az el­térő sajátosságok között. így a- cserebere fórumok csupán a probléma regisztrálásánál tartanak, a megoldáshoz .,ha­zai pályán” kell nekilátni. Ta­lán, ha ezek a fórumok kö­tetlenebb és lazább keretek között zajlanának, több alka­lom nyílna a kapcsolatterem­tésre. A tagság is Újabb gondnak bizonyul a klubon belüli klikkeskedés leküzdése. A kisebb, klubon belül önállóan szelektálódó csoportok nem alkotnak egy­séges közösséget, elszigetelőd­nek egymástól. Ez a jelenség apró hibának tűnhet, de ha meggondoljuk, 'hogy a talál­kozókon majd minden eset­ben a klubok vezetőségei vesznek részt, úgy érzem, megtaláltuk a lényeges hibát. Szerintem módot kell adni ar­ra, hogy a tagság is találkoz­zon egymással... Saját arc Az országban és megyénk­ben is rengeteg „arc nélküli klubot” lehet megfigyelni. Nincs a kluboknak arculata, profilja. Csak program van és munkaterv. Ma a klub ha­sonlóképpen akar működni, mint egy művelődési ház (programjait tekintve min­denképpen), pedig alapvetően más funkciót kellene- betölte­nie. Kevés a közéleti beszél­getés, az alkalmi, aktuális vi­ta. Pedig ezeken a rögtönzött beszélgetéseken láthatatlan szálak képződnek, amelyek to­vább erősödnek kirándulá­sokon, sportrendezvényeken. A klubok behúzódtak a szá­mukra kijelölt helyiségekbe: pincékbe vagy épp egy régi szertár kiplakátozott falai közé. Ki kell lépni a klu­boknak az ilyen zárt térből és „járni egyet”! Az újító ötletekre tehát most van legnagyobb szüksé­ge a mozgalomnak. És kell egy jó adag kockázatvállalás is. Ki kell már húzni a tüskét a klubok talpából! Rab László, a ceglédi Dózsa György ifjúsági klub vezetője ISKOLÁSOK ERTEKRENDSZERE Nincs eszménykép A középiskolások, a 14—18 éves fiúk — 50,9 százaléka, az ugyanilyen korú lányoknak pedig 4,3 százaléka vallja, hogy nincs eszményképe — egyebek között ezt., állapítot­ták meg 4P Középiskolás tanu­lók értékrendszerét feltér­képező több éves tudományos kutatás eddigi eredményeit összegezve a Magyar Tudo­mányos Akadémia pedagó­giai kutatócsoportjának szak­emberei. A kísérletek során — amelyek Daróczy Sándor tudományos csoportvezető irá­nyításával folynak — Baja, Debrecen, Gödöllő, Kecske­mét és Székesfehérvár egy- egy gimnáziumában, félezer diák magatartásának, véle­ményének alakulását, sze­mélyiségének formálódását kísérik nyomon első osztá­lyos kortól az érettségiig. El­sősorban azért kíváncsiak a kutatók a középiskolásoknak a környezetükről, a társaik­ról, a világról alkotott ítéle­tére, hogy a véleményeket összegezve a következő évek tanterveiben, pedagógiai el­képzeléseiben, a pedagógiai folyamatok tudatos irányí­tásában figyelembe vehessék és végső soron közvetlen se­gítséget adjanak a középisko­lák oktató-nevelő munkájához. A közelmúltban a második tanévet felölelő 1976—1977-ben végzett — kutatás néhány fontosabb megállapításait tet­ték ' közzé. Az előre bocsátható legfontosabb megállapítás: a középiskolás korosztályokhoz tartozó tanulók fokozatosan szakítanak személyben testet öltő példaképeikkel, ehelyett seregnyi pozitív tulajdonság alapján teremtik meg maguk­ban az eszményi embertípust. Országos találkozó Színjátszó gyermekek Pénteken Gyöngyösön meg­kezdődött a színjátszó gyer­mekek országos találkozója. Gyermekegyüttesek a szín­játszás, népi játékok, továb­bá a tárgyformáló művészet területén mutatják be felké­szültségüket a szakmai zsűri­nek. A program k^ récében az együttesek vezetői szakmai tanácskozásokon beszélik meg tapasztalataikat, cserélik ki módszereiket. RÁDIÓFIGYELŐ FÖLDGÖMB, MADÁRRAL! címmel a Délutáni rádiószín­ház sorozatban Kopányi György drámáját sugározták. Kettős játék volt egy ezer­mester lakatossal a kulcs­szerepben. Felváltva zaj­lott a történet a halálos beteg Sörös Mihály lakásán és az odahagyott műhelyben, s a közjátékhoz helyszínt a néhai csengetős, kalauzos villamos szolgáltatta, amely örök szim­bólumként mindig a külvá­ros felé robogott. Fehér Zol­tán és Szaladnyi Győző hang­kulisszái érzékletes hátteret teremtettek a meséhez. A lakatosműhely egymással mindig évődő, gyakran gorom­ba szocialistabrigád-tagjai kö­zül egy régi május 1. előtt ki­esik az öreg Sörös, aki egyéb­ként pártmunkás is. Sokáig nem törődnek vele a kollégái; A beteg ember, bízva a külvá­rosi pletyka terjedésében, még papot is hívat magához; no, nem utolsó kenetet kér, ha­nem az istenes embernek ajándékozza végrendelkezve a legszebb belga baknyulát, ame­lyért a műhelybeli legjobb ko­mája régóta könyörög. Nem tévedett, meg is jött a kollé­gája, s nem csak a nyúl miatt méltatlankodva. Hanem mert az ünnepi felvonulás szimbó­lumát már jóváhagyták Sörös ter.vei alapján: a földgömb fölött békegalamb ' kering. Csakhogy a brigád sehogy sem tudja kivitelezni az elképze­lést, s ez ébreszti rá a tago-> kát az öreg ezermester hiá­nyára. Zsörtölődések, leckéz- tetések után meg is kapják tő­le a megoldást, és el is készí­tik a szerkezetet. A közös si­ker, az örökös búcsútól való megrettenés közel hozza egy­máshoz a kis csapatot, és el­viszik magukkal az autón Sö­röst is. Végignézik a felvonu­lást, felszállnak a régi sárga villamosra: felszabadultak és boldogok, közben Sörös bácsi csöndesen, végleg elhagyja őket. Valóban, a történetben túl éles a példázat, de Kopányi György szövege annyira az élő beszéd szintjén maradt, hogy sikerült a figurák hitelességét megteremtenie. így_ a romanti­kus történet megrá’zóan embe­ri lett. Ebben jelentős érdeme van Cserjés Miklós dr. főren­dezőnek. Sörös alakját Mádi Szabó Gábor keltette életre, magával ragadott Horváth Te­ri. Ugyancsak méltó teljesít­ményt nyújtott Molnár Tibor, Greguss Zoltán, Szilágyi Tibor és a ma már csak élményeink­ben élő Gyenge Árpád. KÖRMIKROFON. Nagy kár, hogy a napilapok a rádiómű­sorukban ennyire szűksza­vúak; csupán a műsorcímeket közlik. így valószínű, hogy so­kan lemaradtak erről a nagy­szerű kora esti adásról, amely­nek témája a vezetésben le­zajló, illetve szükségszerű ge­nerációváltással foglalkozott. Mester Ákos és Vértes Csaba műsora külhoni tapasztalato­kat is felsorakoztatva bontot­ta ki ezt a problémát. A legizgalmasabb probléma­kor — és ezen bizony a tudat­formáló szféráknak kellene se­gíteni — az volt, hogy ha­zánkban nem létezik olyan szóhasználat, hogy egy veze­tőt „felvált” a fiatalabb kor­osztály képviselője; nálunk csak v „leváltás” fogalmát is­merik. S akit leváltanak, az a közvélemény számára bu­kott ember. Pedig a valóság­ban ez távolról sem igaz. PÉNTEKEN, tegnap délután Pest megyei műsort hallgat­hattunk. Legalábbis annyiban, hogy Szentendrén készült a felvétel, és a 3. műsorban su­gározta a rádió Nincs halál, csak vándorlások vannak címmel. A megyei művelődési központ adott otthont a mű­sornak, amelyben Milos Crnjanski munkásságát mutat­ta be kétnyelvű műsorban a Magyar Rádió és az Űjvidéki Rádió közös vállalkozása. Szé­pek, érdekesek voltak a sze­melvények az Örökös vándor­lás című kötetből, amely a múltat idézte, s izgalmasak a legutóbbi kötet (1973), a Csar- najevics-napló idézetei! A nyolcvanadik iksz felé köze­ledő költő-író Ady Endre első szerb nyelvű fordítójaként is kiérdemli a közönség tisztele­tét. Kriszt György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom