Pest Megyi Hírlap, 1980. október (24. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-16 / 243. szám
NAGYKŐRÖSI NAGYKC vili ina A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 243. SZÁM 1980. OKTÓBER 16., CSÜTÖRTÖK Kiválasztás és türelmes munka Párt építés a Nagykőrösi Konzervgyárban Városunk legnagyobb üzemében, a Nagykőrösi Konzervgyárban a párttaggá nevelésről és a párttagfelvételi munka tapasztalatairól kérdettük Gimes Tibort, az üzemi pártbizottság titkárát — Vállalatunknál a párttaggá nevelő tevékenység a Politikai Bizottság 1974. évi és a XI. kongresszus határozatainak szellemében folyik — mondotta Gimes Tibor. — Jelenleg 432 párttagunk van, akik közül 209 a férfi, 223 a nő. A harminc éven aluliak a tagság 16,2; a fizikai dolgozók a 71,2 és a nem fizikai dolgozók a 28,8 százalékát te-' stik ki. Beszámoltatás — A XI. kongresszus óta eltelt idő alatt változott-e a párttagság létszáma? — Mint a vállalati létszámban, úgy a párttagság köreoen is változás állott be a XI. kongresszus óta. A párttagságunk fizikai létszáma 2,8 százalékkal csökkent, növekedett viszont a nők aránya 3,3 százalékkal. Csökkent a harminc év alattiak száma 2 százalékkal. Ügy a fizikai, mint a 30 év alattiak körében beállott csökkenés az összes létszám ilyen irányú változásából ered. — Meg kell azonban állapítani, hogy a nők aránya a vállalatnál nem növekedett, ezért a párton belüliek körében a növekedést pozitívnak értékelhetjük. Egyébként párttagjaink száma 1975-höz viszonyítva eggyel kevesebb. Az 1975-öt követő első három évben lényegesen magasabb volt a pártba felvettek száma, mint az azt követő években. — A párttagfelvétel csökkenő tendenciáját látva a pártbizottság és a végrehajtó bizottság kiemelt fontosságot tulajdonított e munkának és rendszeresen napirendre tűzte ülésein, s határozatot hozott arra, hogy a taggyűléseken megtárgyalják aZ alapszervezetek a párttaggá nevelést. — A végrehajtó bizottság az alapszervezetek beszámoltatása során minden esetben kitért az adott területen folyó párttaggá nevelő tevékenységre. Titkári értekezleteken szó esett a határozatokról, a tagnevelés helyzetéről és feladatairól. A végrehajtó bizottság megállapította a2t is, hogy az alapszervezetek tagnevelési munkájában igen nagy különbségek vannak. — Az alapszervezetek rendelkeznek-e tagnevelési tervekkel? — Igen, s ezek a végrehajtó bizottság határozatainak megfelelően több évre szólnak, biztosítva ezáltal a tagfelvételek folyamatosságát. A tagnevelési tervek egyébként nem merevek, mert a párttaggá nevelés hosszú folyamat, s csak menetközben derül ki, hogy a jelölt alkalmas-e a felvételre, vagy sem. Kevés gond — Miben látja a tagfelvételi munka nehézségeit? — Alapszervezeteink tag- felvételi munkájában az a gyakorlat érvényesül, hogy elsősorban a vezetőség és a titkár foglalkozik a tagfelvétellel. Ennek a helytelen gyakorlatnak a megszüntetésére már felhívtuk a figyelmet a pártérteke2Üeten és titkári értekezleten is. A havi titkári értekezleteken pedig rendszeresen kérjük az alapszervezetek titkárait, hogy a vezetőségek a pártcsoportbizalmi értekezleten elemezzék a párttaggá nevelés munkáját, helyzetét. — Az a tapasztalatunk, hogy nem kielégítő az agita- tív, felvilágosító politikai munka a pártonkívüliek körében, amit párttagjaink végeznek. Kedvezőtlen ebben a munkában az is, hogy az ajánlók, patronálok köre éppen a fentiek miatt, alapszervezeteinknél igen kis számú csoportot érint, ez is elsősorban az alapszervezetek vezetőire korlátozódik. Mindez magában hordozza azt a veszélyt, hogy az ajánlók, patronálok tevékenysége leszűkül a felvételre, s elmarad a folyamatos nevelő tevékenység. — A végrehajtó bizottság kevés gondot fordított a tömegszervezetek párttaggá nevelő tevékenységére. A széles körű társadalmi tevékenységet folytató pártonkívüliekkel nem minden esetben foglalkozunk úgy, hogy közülük párttagok nevelődjenek. — Milyen feladatok megoldását tűzték ki maguk elé a pártépítés érdekében? — Javítani akarjuk politikai munkánkat a pártonkívüliek körében. Szeretnénk elérni azt, hogy az agitáció, a felvilágosító, nevelő tevékenység minden párttagnak napi feladatává váljon. Fokozottabb gondot fordítunk a pártcsoportok munkájára, mert az egész politikai életünk javításában ők tudnak a legtöbbet tenni, legközelebb állnak a pártonkívüliekhez napi munkájuk során. Minőségi elvek — Biztosítanunk kell továbbra is, hogy a tagfelvételi munkánkban a minőségi elvek maradjanak előtérben, s a munkások, értelmiségiek legjobbjai kerüljenek pártunk soraiba. K. K. Zenei világnap városunkban A zenei világnapot köszöntő ünnepi hangversenyt a művelődési központban folyó tatarozási munkák miatt, kissé megkésve, a napokban tartották meg városunk zenebarátai. A szép számban megjelent közönséget Kis 1st- ván, az Arany János Művelődési Központ igazgatója köszöntötte. Az ünnepi beszédet Bálint Ferenc, a nagykőrösi zeneiskola igazgatója mondotta. A gazdag műsor első száma Orosz László, fiatal zenetanár élményt nyújtó hegedűjátéka volt, Hartyányi Mária tanárnő művészi zongorakíséretével. Ezután Farkas, Ferencné, a városi szavalóverseny győztese, Várnai Zseni: Békét akar már minden ember című versét mondta el, igen szépen. Majd Gesz- ner Jenő, a tőle megszokott művészi játékkal. Liszt Ferencnek az aradi 13 vértanú kegyeletes emlékére írt zenedarabját játszotta el, nagy tetszés mellett. A legutóbb Kis István karnagy vezetésével, Budapesten sikerrel szerepelt asz- szonykórus és citerazenekar szép fejlődéséről tett bizonyságot és magyar nótáival most is viharos tapsot aratott. Külön meglepetés volt a nagykőrösi születésű, s jelenleg külföldön élő énekesnő, Faludi Mária szereplése. K. L. Szőlő, metszés nélkül A ban nagyüzemi gazdaságok- gondokat okoz, hogy a sokrétű feladat megoldásához kevés a munkaerő. Ugyanakkor nagy szükség van a termés növelésére és az emelkedő termelési költségek csökkentésére. Ezért az elmúlt években nagy érdeklődést váltott ki a szőlőtermelő gazdaságokban, hogy egy kertészeti szakember olyan szőlőtermesztési módszert dolgozott ki, mely a termést többszörösére növeli, és nem igényli a szőlő évenkénti metszését. Az új technológia kidolgozója Babó Tivadar, a Hosszúhegyi Állami Gazdaság szőlőtelepén, eredményes kísérletet folytatott, majd találmányát szabadalmaztatta. E szabadalom alapján kötött szerződést a találmáríy bevezetésére több nagyüzemi gazdaság. Közülük 10 hektár leányka fajtájú szőlőterületre a nagykőrösi Arany János Termelőszövetkezet is. A tavasszal és a nyáron Babó Tivadar többször felkereste az új rendszerű termelésre átalakítandó szőlőültetvényt. Személyes irányításával a gazdaság dolgozói átalakító metszéseket és permetezéseket végeztek. Most. hogy megindult az Arany János Tsz szőlőtelepén a szüret, megtekintettük a kordonos kísérleti szőlőtáblát. Az ültetvény termést is hozott, de mint Kovács István és Szabó Balázs ott dolgozó tsz-tagok élmondották, a tőkéknek, az új termelési módszerhez való végleges átalakítását még csak a jövő évben végzik el. Megkérdeztük Sz. Tóth László tsz-elnököt, hogy. bízik-e az új szőlőtermelési módszer eredményességében ? — Az eddig hallottak és látottak alapján bizalommal tekintek az új termelési módszer eredményei elé — mondotta. — Először is ez a technológia lényegesen növeli a termést. Másodszor sokkal kevesebb lesz a szőlő kézimunkaigénye az átalakítás után. és harmadszor, a magas termő felületen a fagyveszély is csökken. Fél évszázad munkában Magas kitüntetésben részesítették a múlt héten Pej János szitás és kefekötőmester kisiparost, aki az idén tölti be életének 70. esztendejét. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Pej Jánosnak, eredményes munkája elismeréseként, a Munka Érdemrend bronz fokozatát adományozta. A kitüntetést Budapesten a KIOSZ központi székházában, ünnepélyes keretek között. Molnár József, a KIOSZ elnöke adta át. Pej János, a Veszprém megyei Borzaváron született gazdálkodó családból. Kilenc testvére volt, s szülei örökbe adták Nagykőrösön élő nagybátyjához, Patay Gyulához, aki jó nevű szitás és kefekötőmester volt. Pej János nála tanulta meg a szakmát, majd 1930-ban önálló mester lett. A KIOSZ életébe 1948- ban kapcsolódott be. Később gazdasági felelős lett, majd 1957-ben megválasztották a helyi szervezet titkárának. Ezt a tisztséget 15 évig töltötte be közmegelégedésre. Közben megyei és országos vezetőségi taggá választással tisztelték meg. Itthon pedig már a hetedik ciklusban választották tanácstagnak. Sokat dolgozik a Hazafias Népfrontban is. A Munka Érdemrend bronz fokozata korántsem az első kitüntetése az idős mesternek. Egyebek között megkapta már a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetést és a Szakma Kiváló Mestere címet. Szombaton EViűszeres ellenérzés A Volán 21-es Vállalat üzemegysége és az ott dolgozó Kandó Kálmán szocialista brigád vállalta, hogy a Városi Közlekedésbiztonsági Tanács- csal egyetérve október 18-án 7 órától 12 óráig magán személygépkocsi-tulajdonosok részére korlátozott mennyiségben műszeres beállításokat végeznek a telepen. Ismét konzervvásár A Nagykőrös és Vidéke Ál- falános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, a tagok és a vásárlók kérésére a múlt hónapi kedvezményes kon- zervvásárt a Központi Étterem épületében megismétli. A vásár a napokban nyílt meg és Szőke László kereskedő vezetése alatt egy hónapig várja a vevőket. A vásáron a nagykőrösi szövetkezet készítményei mellett, a szovjet és hazai halkonzerveket és román májkrémeket, a békéscsabai és dunakeszi levestésztákat, s más konzerveket, 30—40 százalékos árengedménnyel árusítják. Színházi előadás A kecskeméti Katona József Színházban délután 3 órakor Barta Lajos: Szerelem. Ifjúsági „C” bérlet. SPORT - SPORT - SPORT - SPORT - SPORT Tornászaink ötödik helyen Tavasszal megyei és területi szintű versenyek előzték meg a napokban a fővárosban megrendezett serdülő fiú I. osztályú vidéki tornász-csapatbajnokságot. Nyolc egyesület fiataljai kpzött az Nk. Kinizsi sportolói (Pál Gyula, Kasza Tamás, Sinkó János, Illés István, Bállá László, Kiss István) derekasan helytálltak, ötödikek lettek és ezzel bejutottak az országos döntőbe. A körösiek főleg gyűrűn; ugrásban és korláton szerepeltek jól. A csapat legjobbja Pál Gyula volt. Hajrá előtt a TRAKIS Kupában A kispályás labdarúgó TRAKIS Kupa mérkőzéssorozat legutóbbi két fordulójában a korai sötétedés és időcsúszás miatt néhány mérkőzésre erősen sötétedésben került sor, Diákosat, vidámat Színjátszás a gimnáziumban Az amatőrszínjátszó mozgalom kulisszái mögött hevesen csapnak össze évek óta a szakértői vélemények. Legtöbbször az új formák keresése okozza a legnagyobb vitát, természetesen a formai megújulás a tartalmi felfrissülés tükrében jelenik meg. Szakmai bemutatókon S miközben a közművelődés ezen területén ügyködők szakmai vitákon és folyóiratokban a mozgalom hullámvölgyéről, avagy fellendüléséről beszélnek, az irodalmi színpadok próbálnak, lelkesednek és hiszik, hogy „megváltják a világot”. A nagykőrösi diákok idestova negyedszázada szeretik és tisztelik e műfajt. Ott, ahol nem is olyan régen Arany János okította az ifjúságot, ott, ahol a nagy költő szelleme lakozik a falak között, csak- hogynem kötelező is a lírai műfajok ápolása. Az amatőrszínjátszó mozgalom még csupán csírájában létezett, amikor a hagyományokat is felelevenítve létrehívták az Arany János Gimnázium színpadát. Tóth Tibor, az együttes tanár-rendelője a kezdetektől megszállottja a színjátszásnak. Diákegyüttesével láthattuk a megyei minősítőkön, két esztendővel ezelőtt pedig sikerült eljutni országos rendezvényre is. Bár Balassagyarmaton a Madách Imre irodalmi színpadi napokon nem ők vitték el a pálmát, az eseménynek kedves színfoltja volt bemutatkozásuk. — Szakmai bemutatókon szívesen résZt veszünk — mondotta Tóth Tibor, amikor munkájukról kérdeztem. — De elsősorban nam ezekre készülünk. Az iskolai rendezvényeken lépünk föl, önálló műsort évente egyet-egyet készítünk. Vitathatatlan a bemutatók haszna. A fiatalok rengeteget tanulnak ilyenkor. Végignézik a többiek játékát, szakmai elemzéseken vesznek részt, így legközelebb gazdagabb eszköztárral, tudatosabban lépnek színpadra. Hagyományosan — Ön szerint létezik diák- amatőr színjátszás? — Igen. Más egy iskolai közösség. Itt a tevékenység egy része tananyaghozvkötődik, pedagógiai célzatú. Legjellemzőbb, hogy állandó gond az utánpótlás nevelése. Négy esztendőnként cserélődik a diákság, négy esztendőnként kicserélődik a színkör. Ugyanazzal a társasággal már nem tudok megjelenni semmilyen bemutatón sem mégegyszer. Talán ez a munka szépsége is. Mielőtt kifulladnának a gyerekek, felfrissül a társaság, és kezdhetek minden elölről magyarázni. Manapság az éveken át uralkodó műfajok, az oratóriumjáték és a szerkesztett műsor átalakulásának lehetünk szemtanúi, ha az együttesek műsorait nézzük. A mondanivaló megjelenítésére gyakran a mimézis oratórium, a drámai játék és a parabola műfajt hívják segítségül. Érdekes jelenség, hogy ismét előtérbe kerülnek a karakterfigurák, az egyéni produkciók. Ez utóbbi kedvez igazán a diákszínjátszóknak. — Témaválasztásaikat az életkori sajátosságok szabják meg? — Elsődleges szempontom, hogy a-gyerekek játszanak, belefeledkezzenek a megjelenítés örömébe. Ezt már a darab —amelyet eljátszunk — kiválasztásakor vagy éppen írásakor mérlegelni kell. A másik: tudnunk kell, hogy ők nem felnőttek. A serdülőkori érzékeny lelkivilágra kell hatnunk, nem didaktikus módszerekkel. A fiatalos lendület, a mozgékonyság jellemzi valamennyi előadásunkat. A szerelem, a hősiesség, a csínytevés — és sorolhatnám mindazon motívumokat, amelyek érzelmi világukhoz közel áll, s amelyet nem esik nehezükre eljátszani. — Most éppen mire készülnek? — Két műsort is próbálunk. Ai egyik a november 7-i ünnepségre készül. John Read: Tíz nap, amely megrengette a világot című világhírű alkotásából állítottunk össze egy húszperces pódiumjátékot. — És a másik műsor? — Vidám jelenet az iskola életéből: A címe: „Én írok a miniszternek”. Iskolánk vagy méginkább színjátszásunk legnagyobb gondját parodizálj ük ki. Azt, hogy a gimnáziumban egyre kevesebb a fiútanuló. A vígjáték akörül forog, hogy a lányok felírnak a legfelsőbb helyre, küldjön már fiúkat is a gimnáziumokba. De, ha a tréfát félre is tesz- szük, valós gond e2. Nem győzök olyan darabot találni, amelyben sok a nőszereplő. — Mivel foglalkoznak még? — Ki-ki egyénileg szavalóversenyeken vesz részt. Nem maradunk el a KlSZ-diákna- pi rendezvényekről. Arany János születésének évfordulóján, a költő verseiből nyújtunk át egy csokorra valót. Most éppen az „Öszikék”-ből állítunk össze rövid megemlékezést. Előnyükre válik — Hogyan telnek a hétköznapok? — Évente harminc új taggal gyarapodunk. Ilyenkor év elején a legnehezebb, az újakat betanítani. Hétfőn esténként folynak a próbák, de fellépés előtt naponta késő estig is eltartanak. — Milyen hatással van a diákra, hogy színpadon lép fel? — Hosszú évek tapasztalatai alapján elmondhatom, a gyerekek előnyére válik ez a munka. Engem főként pedagógiai szempontból érdekel a színjátszás. Csiszolódik a memóriájuk, érzékenyebbek lesznek a szépre, s felnőtt korban is nyitottak maradnak a művészi élmény befogadására. Erdős! Katalin 4 54-18 28 3 52-27 26 5 52-23 24 5 43-26 21 7 33-23 21 8 34-35 17 8 27-33 16 9 52-59 16 9 41-53 14 2 10 38-57 14 2 10 27-70 11 3 14 14-57 5 néhány pedig emiatt rövidebb ideig tartott. Az őszi 6. fordulót három nap játszották le, többnyire esőben, síkos pályán. Az Ifjúsági-sporttelepen: Mészáros Tsz—NEFAG III-as üzem 4-2, Városgazdálkodás— TRAKIS 3-1, 1-es Volán—21-es Volán 5-1, DÉMÁSZ—Városi Tanács 3-3, TRAKIS Ifjúsági Klub—Konzervgyári jármű 5- 1. A Kinizsi-sporttelepen: Tormás—PVCSV 4-0. Az őszi 7. forduló góldús volt, a kezdési időket előbbre hozták. Az Ifjúsági-sporttelepen : TRAKIS—Konzervgyári jármű 5-2, Városgazdálkodás— PVCSV 8-0, Városi Tanács— 1-es Volán 2-2. A Kinizsi- sprttelepen: Tormás—NEFAG III-as üzem 2-0, Mészáros Tsz —DÉMÁSZ 2-2. A korábban elhalasztott Városgazdálkodás— DÉMÁSZ (utóbbi nem jelent meg), valamint TRAKIS IK— 21-es Volán (utóbbi csak három játékossal jelent meg) mérkőzés elmaradt, a 2 pontot 0-0-lal az elöl álló csapatok kapták. Ez az állás: 1. Tormás 18 14 ■ 2. Mészáros Tsz 18 11 3. TRAKIS I. K. 18 11 4.1-cs Volán 18 8 5. TRAKIS 18 1« 6. városgazdáik. 18 7 7. 21-cs Volán 18 6 8. Konzerv ,j. 18 7 9. NEFAG III-as 18 5 10. Városi Tanács 18 6 11. PVCSV 18 6 12. DÉMÁSZ 18 1 MAI SPORTMŰSOR Asztalitenisz Sportotthon, 16 óra: megyei serdülő fiú bajnoki mérkőzés az Nk. Kinizsi I—II—III. csapatai között. Kézilabda Cegléd: C. Közgazdasági DSK—Nk. Toldi DSK, diák leány bajnoki mérkőzés. Kosárlabda Gimnáziumi labdajáték-terem, 15 óra: Nk. Gimnázium— Váci Sztáron DSK serdülő fiú, 16.10: Nk. Gimnázium—Váci Sztáron DSK, ifjúsági férfi megyei bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Ifjúsági-sporttelep,. 16 óra: Városi Tanács—TRAKIS Ifjúsági Klub, kispályás TRAKIS Kupa-mérkőzés. Cegléd: C. Gimnázium—Nk. Toldi, közép- iskolás visszavágó kupamérkőzés. __________ S. Z. Mo ilmösor Tűzharc. Színes angol bűnügyi film. Előadás kezdete: 6 és 8 óra. A STŰDIÖTEREMBEN Szivárvány. Mesefilmscrozat, fél 4-kor. Keresztelő. Magyar film, fél 6- kor. ISSN 0 1 33 — 27 0 8 (Nagykőrösi Hírlapi