Pest Megyi Hírlap, 1980. szeptember (24. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-13 / 215. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 215. SZÁM 1980. SZEPTEMBER 13., SZOMBAT Széles körű párbeszéd után Fiatalokat ajánlanak a pártba OVIT-vetélkedő Gödön Szakmunkások versenyén „Az ifjúsági szövetség _ — mint a párt ifjúsági szervezete — továbbra is tegyen eleget megtisztelő hivatásának: a párt irányításával nevelje kommunistává tagjait. A KISZ-alapszervezetek legkiválóbb tagjaikat, a párttagságra való fontos felkészítés után, ajánlják felvételre az MSZMP soraiba.” — Ezekkel, a Kommunista Ifjúsági Szövetség IX. kongresszusának határozatából idézett gondolatokkal kezdték beszámolójukat a járási KISZ- bizottság tagjai nemrég az MSZMP járási végrehajtó bizottságának ülésén, ahol számot adtak a mezőgazdasági üzemekben működő alapszervezetek párttaggá nevelő tevékenységének tapasztalatairól. Megbízások A határozatból adódó feladatok igen sokoldalú munkára ösztönzik a fiatalokat. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy kiemelten kell foglalkozni az ifjúkommunisták politikai — ideológiai nevelésével, a marxizmus—leniniz- mus tudományos világnézetének terjesztésével. Emellett — éppen a párttaggá nevelés érdekében — az arra érdemes tagokat különböző megbízásokkal mintegy próbára bocsátják, s ha a „vizsga” jelesre sikerülj aj ánlj ák felvételüket a pártba. A váci járásban tíz termelő- szövetkezet működik, ezt a sort, egy állami gazdaság egészíti ki. Az elmúlt esztendő végére valamennyi helyen megalakultak az alapszervezetek, s taglétszám tekintetében is jelentős növekedés völt tapasztalható. A mennyiségi gyarapodás mellett természetes hát az igény, hogy javuljon a tartalmi munka is. Bár ezen a területen még akad tennivaló, tény azonban, hogy az előbb- relépés jelei az eszmei-politikai nevelés, a közművelődési tevékenység, valamint a szervezeti élet keretein belül egyaránt megmutatkoznak. A fiatalok véleménye szerint e felsorolásból a hangsúlyt elsődlegesen az eszmeipolitikai nevelésre kell helyezni, ugyanis ez az egyik legfontosabb tényező, amely szerepet játszik abban, miként fog egy- egy tag ereje és képessége szerint hozzájárulni az ország, a megye, a járás, s benne természetesen munkahelye, lakóhelye fejlődéséhez. Önképzés Mint a járási KlSZ-bizott- ság beszámolójából kiderül, a párttaggá nevelő tevékenységben jelentős előrelépés tapasztalható. A politikai képzésekre történő rendszeres beiskolázásokon túl igen sok rendezvény szolgálja ezt a célt. A rátermettebbek a marxista— leninista esti középfokú iskolán, vagy az esti egyetemen gyarapíthatják tudásukat. Különösen sikeresek ezek az önképzési formák a gödi és a fóti téeszben. Ám a tanfolyamok mellett még bőven nyílik lehetőség egy-egy aktuális kérdés sokoldalú megvitatására. Erre az egyik legjobb fórum a rendszeresen megtartott titkári értekezletek, ahol a mozgalom járási irányítói megfelelő információkat kapnak, s ezeket tovább is adják az alap- szervezeteknél összehívott megbeszéléseken. Több helyen — így Gödön, Fóton és Püspökhatvanban — széles körű párbeszéd alakult ki az ifjúkommunisták és a termelőszövetkezetek párt- és gazdasági vezetése között. Egyeztetés Három esztendeje mindenhol tervszerűen foglalkoznak a fiatalok párttaggá nevelésével. A tagjelöltek részt vesznek a pártalapszervezetek által szervezett tanfolyamokon is. Ez azért is örvendetes, mert igen fontos, hogy azok a fiatalok. akik a párt soraiba kerülnek, legyenek tisztában a párt helyzetével, szerepével társadalmunkban, a párt közelebbi és távolabbi céljaival, a programnyilatkozatában foglaltakkal, a tagjaival szemben támasztott követelményekkel. A járási KlSZ-szervezetek- nél ma már gyakorlattá vált, hogy a mozgalmi év akció- programját elfogadó taggyűléseken beszélik meg, illetve készítik el a párttagajánlási terveiket is, a helyi párt- szervezetekkel való egyeztetés alapján. S amikor már dönteni kell az ajánlás kérdésében, az alapkövetelmények megfelelő teljesítése, a szocialista erkölcs normáinak megfelelő életmód, a közéleti aktivitás és a. példamutató magatartás azok a szempontok, amelyek alapvetően befolyásolják a fiatalokat társaik párttagsági kérelmének elbírálásában. A legutóbbi tanácsülésen Jeszenszky Ferenc, a 2. számú választókörzet képviselője interpellált: miért nem szerelnek fel városunkban, a kijelölt gyalogátkelőhelyekhez sárga fényű, a területet erősebben megvilágító lámpákat, holott ezt már régebben is megígérték? E valóban több hónapja húzódó téma nemcsak Jeszenszky Ferenc érdeklődését keltette fel: az elmúlt hónapokban a közlekedésbiztonsági tanács ülésein, a, tanácstagi beszámolókon is rendre napirendre került az armatúrák ügye. Hogy miért nem történt eddig — legalábbis látszólag — semmi, erre kerestük a választ. A felszólálók többsége jó példaként Gödöt és Dunakeszit emlegeti a leggyakrabban. E két település a fővárosi Elektromos Művek területéhezi tartozik. Mint Hajzók Mihály üzemigazgatótól megtudtuk, mindkét helyen kísérleti jelleggel szerelték fel ezeket a higanygőz-lámpákat. Egy-egy szerelvény felállítása oszloppal együtt körülbelül 15 ezer forintba került, s ennek az összegnek a nagy részét az Egyesült Izzó fizette. Csodák csodájára néhány nappal ezelőtt a DCM bejáratának és a 2. számú főútvonalnak a kereszteződésMérsékelten ugyan, de tovább emelkedtek az árak a tegnapi váci piacon. A paprika 14—16 forintba került, a paradicsomért 5—8 forintot mondtak. A fejeskáposztáért 3—4 forintot kértek, a kelkáposztáért 5-öt. A karfiol 16— 18 forintba került, a spenótért 18 forintot mondtak. Volt saláta is, 5 forintos áron. A zöldség csomója változatlanul 5 forintba kerül, a zöldbab 12 forintba. Hagymát 8 forintért kínáltak, a fokhagyma kilója 60 forintba került. A tököt 5 forintért kínálták. Volt eltenni való uborka is 16—18 forintos áron. A korai, cardinale szőlőt 26 forintért kínálták, a szilváért 10—12 forintot mondtak. Az első percekben nehéz lett volna eldönteni, hogy a szervezők vagy a verseny résztvevőinek izgalma na- gyobb-e? Tény, hogy valamennyien alaposan felkészültek a Ki minek mestere? szakmai-politikai vetélkedőre, amelyet az Országos Villamostávvezeték Vállalat vezetősége és KlSZ-bizottsága közösen szervezett. A kétnapos vetélkedőre, amelyet az OVIT gödi telephelyén tartottak, az ország különböző helyeiről érkeztek versenyzők, lakatos és villanyszerelő fiatalok, hogy számot adjanak elméleti és gyakorlati ismereteikről. Elmélet, gyakorlat — Vállalatunknak az ország különböző helyein több, mint hatvan telephelye van — mondja Polczer Ferenc, az OVIT versenytitkára. — A versenyen részt vevő fiatal szakmunkások, at elődöntőn eilért eredményeik alapján jöhettek el ide Gödre, ahol immár hatodik éve, rendszeresen sor kerül erre a vetélkedőre. Idén a pártkongresszus tiszteletére és a felszabadulási munkaverseny jegyében ben levő gyalogos átkelőhely melletti kandeiáoeren is megjelent egy higanygőz-lámpa. Vajon ki szerelte fel? Hosz- szas nyomozás után kiderítettük, hogy a cementgyáriak saját költségükön végezték el a munkát. Nem tudjuk, hogy követésre méltó kezdeményezésnek tartsuk, vagy sem, de egy biztos.: szinte valamennyi gyár előtt," vagy közvetlen közelében van zebra. Miért ne oldhatnánk meg saját erőből ezeken a helyeken a sárga fényű világítótestek felszerelését? A kérdésre, persze, az elutasító válasz is indokolt, hiszen rendelet írja elő, hogy 1980. december 31-ig valamennyi ■ gyalogos átkelőhelynél meg kell oldani a megkülönböztető megvilágítást. Ám ezt, elsősorban a pénz hiánya miatt, aligha tudja a tanács - végrehajtani! Mint Kö- vics Csabáné, a műszaki osztály vezetője elmondta, azért történt már egy és más ebben az ügyben. Többször tárgyaltak az ÉDÁSZ-szal, s már megrendelték a munkálatokhoz szükséges terveket is, amelyek várhatóan még az idén elkészülnek. Ennek birtokában jövőre tehát megkezdődhet a higanygőz-lámpák felállítása, első lépésként a főútvonal melletti zebráknál. (furucz) A görögdinnye kilója 7 forint volt, az őszibarackért, minőségtől függően 14—16 forintot kértek. Volt körte is, 14 forintos áron. Az almát 6—8 forintra tartották, a dió ára 120 forint volt. A Mária névnap miatt sok volt a piacon a virág. A szegfű száljáért 6—8 forintot kértek, az őszirózsa 8—10 forintba került. A dáliát 5—6 forintra tartották, a rózsa szálját 8— 10 forintért kínálták. Sok volt az élő állat is a piacon. A kacsáért 140 forintot mondtak, a csirke 40 forintba került. Volt három— négyhetes csirke is 22—24 forintért. A tojás ára 2,10—2,30 volt. Cs. J. Ki minek mestere? I repdeztük meg a Ki minek | mestere? vetélkedőt, amelyen 27 villanyszerelő és 11 lakatos I szakmunkás vesz részt. Hogy mi volt a nehezebb, at elméleti vagy a gyakorlati feladat, arról a résztvevők valamennyien másként nyilatkoztak. Akadt, aki a politikai, munkavédelmi vagy szakmai kérdésekkel birkózott meg nehezebben, s volt, aki a gyakorlati feladattal. Az elméleti feladatokat az első napon kapták meg a résztvevők, s a következő napon a gyakorlati versenyek zajlottak. A lakatosoknak egy OVIT-emblémát kellett készíteniük, míg a villanyszere- lők összetettebb feladatot kaptak. Először egy irányváltó kapcsolót szereltek össze úgy, hogy előzetesen meg kellett nevezniük az ahhoz szükséges alkatrészeket, majd egy transzformátor-távhőmérő berendelés szerelését kellett elvégezniük. Károlyi Imre, az OVIT KISZ-bizottsági titkára mondotta: — Idén lényegesen nagyobb volt a fiatal szakmunkáások körében a vetélkedő iránti érdeklődés, mint a korábbi években. Ezt azért is tartjuk eredménynek, mivel vállalatunknál összességében kevés a fiatal szakmunkás. Sokan évről évre beneveznek a versenyre, s bizony a legtöbbjük mindig jobb helyezést ér el. Azért is lényeges ez, mert az itt szerzett eredmények alapján képet kapunk arról: melyik fiatal szakmunkás elméleti és gyakorlati ismeretei figyelemre méltóak. Némi előnyt is jelent az itt szerzett eredményük a továbbtanulásuk szempontjából. Amióta ezeket a vetélkedőket szervezzük, arra is volt már példa, hogy az egyik fiatal dolgozónkat az itt szerzett első helyezése alapján . sikerült a továbbtanulásra ösztönözni. S az eredmény? Ma már ő az egyik vidéki telephelyünk vezfetője. Másodszor Vagyis értelme, célja van a versengésnek. Bár a verseny izgalmában csak kurta válaszokat adtak a kérdésékFót—Gödi TK 1-1 (1-1) A csapat a következő felállításban szerepelt: Gere, Vas- tagh, Murányi, Sziebig, Mudri, Horváth, Puskás, Bodai, Mészáros (Berkó), Varnyaczky. A gödiek veszélyesebben támadtak, de több gólhelyzetet kihagytak. Az eredmény igazságos. Góllövő: Horváth B. Jók: Gere, Vastagh, Varga, Mudri, Bodai. Főt—Gödi TK 5-3 (2-2) Az ifjúsági csapat védelme a második félidőben összeroppant. Góllövő: Hecsei (2), Mészáros. Jók: Cservenák P., Cservenák J. A második félidőben Katonát feleselésért kiállították. Gödi TK—Vegyépszer 4-1 (1-0) Az öregfiúk-sorozatban a harmadik győzelmüket aratták, és biztosan tartják első helyüket. Góllövő: Mészáros (3), Agócs (11-esből). Jók: Mészáros, Agócs, Hima. ★ Az öregfiúk labdarúgó-bajnokságában a héten a harmadik fordulót bonyolították le. A BVSC a váci stadionban igencsak feladta a leckét a váci PENOMAH-nak. A mérkőzésen a fővárosiak végig jól játszottak, s a hazaiak szerencsés győzelmet arattak. PENOMAH—BVSC 4-3 (1-2) Vác, 100 néző. Vezette: Balázs M. A váciak a következő összeállításban szerepeltek: Csorba, Seben (Kővári), Gara- ba, Zechner, Balogh, Ottó, Pintér, hiebhardt, Kiss (Langweil), Kriska, Ozsvári (Neu- gan). Góllövő: Kriska, Pintér (11-esből), Ozsvári, Kővári. Jók: Ottó, Liebhardt, Langweil és Kriska. re a fiatalok, ami érthető is, hiszen időre kellett a feladatokat elvégezni, néhányat megszólaltattunk közülük. A 21 éves Faragó Lajos immár két éve dolgozik a gödi telephelyen autószerelőként. A lakatosok versenyében indult. — Már tavaly is beneveztem erre a vetélkedőre. Akkor csak hatodik helyezést sikerült elérnem, bízom abban hogy idén jobb lesz az eredményem ... A verseny izgalma a kora délutáni órákban volt' a legnagyobb. A zsűri, amelynek elnöke dr. Csikós Béla, az OVIT műszaki vezérigazgatóhelyettese volt, ekkor kezdte meg' ugyanis at értékelést. Mérések, ellenőrések, számítások, itt-ott rövid vita, végül megszületett az eredmény. A lakatosok versenyét a házigazda gödiek egyik fiatal szakmunkása, Fenyőfalvi Imre nyerte meg. Amikor megtudta, hogy a zsűri az ő munkáját ítélte a legjobbnak, kissé hitetlenkedve nézett. Eredmények — Nyolc éve dolgozom it a vállalatnál, harmadik alkalommal vettem részt a versenyen — mondotta. — Először tizedik, aztán hatodik lettem. Közben bevonultam katonának, s így két év kimaradt. Mint mondták, most a gyakorlati munkám alapján lettem győztes... A Ki minek mestere? szakmai és politikai vetélkedő a gödi országos versennyel még nem ért véget. Mindkét szakmában az első öt helyezett pénzjutalmat, s könyveket kapott, s ezen kívül az első három helyezett villanyszlere- lő szeptember 19—20-án Szegeden, a lakatosok pedig október 3—4-én Százhalombattán részt vehet az iparági vetélkedőn is. Eredmények: Lakatosok: 1. Fenyőfalvi Imre (Göd), .2. Baski József (Fel- sőzsolca), 3. Schiszler Gábor (Érd). Villanyszerelők: 1. Szmrek Tamás (Felsőzsolca), 2. Nyitrai Sándor (Kisigmánd), 3. Soltész György (Ózd). Csitári János A negyedik forduló szeptember 15-én, hétfőn lesz. A PENOMAH Budapesten lép pályára a Vasas ellen. A fovábbjutásért Váfcgatott mérkőzés 14-én vasárnap délután (1 órakor ifjúsági és 15.30 órakor felnőtt) Szokolyán fogadja a budai járás felnőtt és ifjúsági csapatát a váci járás. A két járás a járási válogatottak tornáján a továbbjutásért küzd. Az ifjúságiaknál a budai a felnőtteknél a váci járás az esélyes. A válogatott mérkőzés miatt az I. osztályban nem lesz forduló. Vasárnapi * találkozók Vasárnap a járási labdarú gó-bajnokság második osztályában a negyedik fordulót játsszák a csapatok. A találkozókra délután fél 4-kor kerül sor. Rád—Vácrátót (vezeti: Nagy S., Kunya), Sződ—Veresegyház II. (v.: Varjú II., Pusztai), Főt II.—Vámosmikola (v.: Kozma, Turcsán), Kösd—Ór- bottyán (v.: Tóth L., Tóth J.). Perőcsény—Verőcemaros II. (v.: Nagy N., Nagy L.), Galga- völgye 11.—Püspökszilágy (v.: Illés, Vidra). ISSN 0M3-DS9 (Viel Hírlap) Miért nem? A városban futótűzként terjedt a hír. Olcsó, csehszlovák műszőrme, gyerekbundák érkeztek a Dunakanyar áruházba. Viszik, mint a cukrot. En is megkaptam a családi üzenetet, hogy délután menjek érte, mert már kiválasztották, csak ki kell fizetni, s közölni a gyerek méretét, hagy a megfelelő számút kaphassuk. Mire odaértem, a 96-os helyett már csak 104-es méretűt tudtak adni. Tanácstalanul simogattam hát a szép új ruhaneműt, amit a gyerek már nagy izgalommal várt odahaza, hiszen közölték vele: —Apu hoz neked kisbundát. Feleségi szakvélemény kell ahhoz, hogy mennyivel nagyobb a 104-es számú egy hároméves csöppségnek. Ezt tehát hallani kell, mielőtt fizetnék. Reggel esernyő nélkül, nyári szandálban indultam el otthonról, nem sejtve, hogy napközben megérkezik az ősz, és annak első hideg, esős napja, melynek alakalmából épn ekkor is javában esett. Nincs mód hát hazaszaladni meg vissza, hoay megtarthassuk a családi konzultációt — gondoltam. Ám itt a technika csodálatos áldása telefon, ami segíthet. — Hazaszólhatnék? — kérdeztem az irodából épp az eladótérbe kilépő, kékköpenyes hölgyet —, ugyanis meg kell beszélnem egy vásárlást. Kissé ázottan, csapzottan, de mégis vevőként álltam előtte, aki csak addig méltatott egy közömbös pillantásra, amíg a hangsúllyal ejtett nemet kimondta. Még mindig éget a tekintete, füstölög az indulat bennem. Sokat hallunk a kulturált kiszolgálásról, s nem kevés, nosztalgikus visszaemlékezést is arról, hogy bezzeg régen a minden hájjal megkent magán- kereskedők udtxiriasabbak és rugalmasabbak voltak. Akkor még mindenképpen el kellett adni az árut, s a vevőnek lehettek külön kívánságai. A telefonálás lehetőségét egész biztosan nem tagadták meg tőle. legfeljebb elkérték a hívás árát, vaay beleszámították a vételárba. A vásárló azonban végül is jó érzéssel távozott. A szakma e rég kifinomult fogásait ma m.én nem minden kereskedő ismeri. K. T. I. F. Z. Tanácsülési interpellációk nyomában . Megrendelték a terveket Higanygőz-lámpákat a zebrához Piaci jelentés Sok volt az élő állat Karfiol, paprika, uborka Gödi labdarúgóhírek Szerencsés hazai győzelem